Íme a kínai válasz: felszólították a brit parlamentet a „független Tajvanozás” kapcsán

2023. augusztus 30. 12:49

A brit parlament gyakorlatilag elismerte Tajvan függetlenségét, a kínaiaknak ez nagyon nem tetszett.

2023. augusztus 30. 12:49
CHINA-BEIJING-XI JINPING-ASEAN-30TH ANNIVERSARY-SUMMIT(CN)

A brit parlament szerint Tajvan „független ország”. A hírt a Mandineren is megírtuk, s ki is emeltük az időzítés érdekességét, hiszen James Cleverly brit külügyminiszter éppen ezen a héten látogat Kínába. A brit parlament külügyi bizottság által kiadott jelentés keményebb kiállást vár a kormányától Kínával szemben.

Ezt is ajánljuk a témában

Szerdán Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője a parlamenti jelentéssel összefüggésben kifejtette, hogy az abban foglalt állítások nem felelnek meg a valóságnak. Kiemelte, hogy 

 

„a jelentés, amely Tajvan függetlenségéről szól, ellentmond a tényeknek”. 

 

A nyilatkozó egyben felszólította a brit parlamentet, tartsa tiszteletben az „egy Kína” elvét és a nemzetközi kapcsolatok alapvető jogi normáit. Arra is felhívta London figyelmét, tartsa tiszteletben Kína őshonos érdekeit, és ne küldjön hamis jeleket a Tajvan „függetlenségét” támogató szeparatista erőknek. Ez utóbbi kijelentést azzal kapcsolatban tette, hogy a jelentésben azt írták, Tajvan de facto független állam, és rendelkezik az ehhez szükséges összes tulajdonsággal.

(via MTI)

 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
seneca6
2023. augusztus 30. 17:33
Nem mintha Kína olyan nagyszerű állam lenne, de az angolszász nagy népirtók fattyainak pont, hogy csöndben kellene maradniuk. Igazából bármilyen kérdésben. Vezekelniük kellene a múlt bűneiért egészen addig, amíg el nem tűnnek a történelem süllyesztőjében.
Tárkány Álmos
2023. augusztus 30. 16:55
Kínában a 25 év alatti fiatalok 20%-a munkanélküli. A kínai kormány augusztusban jelezte, hogy ideiglenesen beszüntetik ennek a statisztikai mutatónak a publikálását.
Aerion
2023. augusztus 30. 15:51
Ideje odacsapni a pofájuk középbe ezeknek a tevedékeknek, akik angoloknak merészelik nevezni magukat, de elődjeik sírját és szellemiségét leszarják. Micsoda ótvar, gerinctelen egy nemzet ez, hogy idáig süllyedt! Undorító! : S
snfbvksan
2023. augusztus 30. 15:04
A Szankció Államok tartja fönn Tajvan "függetlenségét". Úgy hogy ők tartják maguktól függőségben, azaz függetlenségről, szuverenitásról Tajvan esetében szó sem lehet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!