Összeomolhat a Wagner: Afrikában csaptak le az orosz zsoldosokra

2023. szeptember 15. 17:10

Súlyos veszteségeket szenvedett el a zsoldoscsoport a Közép-afrikai Köztársaságban.

2023. szeptember 15. 17:10
null

A Middle East Eye által közzétett beszámoló szerint súlyos veszteségek érték a Wagnert a Közép-afrikai Köztársaságban. A jelenlegi kormányzatot az orosz zsoldoscsoport támogatja, a konfliktus másik oldalán pedig kormányellenes lázadók állnak. A portál által megszerzett fotók és videófelvételek alapján a harcokban több zsoldos is meghalt, és számos fegyvert tudtak zsákmányolni a lázadók.

Mint arról a Mandiner is beszámolt: meglehetősen meggyengült a Wagner-csoport pozíciója, miután vezetője, Jevgenyij Prigozsin egy repülőgép-balesetben életét vesztette. A brit hírszerzés például úgy értesült, hogy az orosz védelmi minisztérium állítólag átmenetileg megszakította a Wagner-csoport szíriai erőinek rotációját. Ezen felül műholdfelvételek is arról tanúskodnak, hogy Moszkva módszeres tisztogatásba kezdett a Wagnert illetően.

 Az orosz zsoldosok 2018-ben jelentek meg az országban Faustin-Archange Touadera elnök hatalmának fenntartására. 2020-ban egy komoly felkelő invázió fenyegette a közép-afrikai kormányt, de a növekvő orosz befolyás megmentette a bukástól. Most azonban egyes jelentések szerint a kormány kapcsolata gyengül Moszkvával, az is lehetséges, hogy a nemrégiben kiszorított franciák térhetnek vissza az országba. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Alexander Nemenov / AFP

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich99
2023. november 07. 12:09
Az ukrán náci propaganda szerint nekik annyi felesleges emberük van (!), hogy azokból egy csomót elküldtek Afrikába, akik ott le is győzik a wagneristákat... A nácik még mindig a bahmuti csatát vívják, de most már Afrikában...
Takagi
2023. szeptember 15. 18:17
Biztos, vagy nem, vagy, még is. Ezt a sok gagyi infót.
drogqueen
2023. szeptember 15. 18:08
Ki kell söpörni a ruszkikat mindenhonnan.
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. szeptember 15. 18:02
Ön kit dugna? Borkainét vagy a lónézacsikólát ikreket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!