Bajban Scholzék: széteshet Németország népszerűtlen kormánya

2023. november 17. 13:36

Nagy pofont kapott az Alkotmánybíróságtól a német kormány: alkotmányellenesnek nyilvánították a Covid-pénzek átcsoportosítását, amellyel a koalíció a környezetvédelmi stratégiát finanszírozta volna. Sokan már a kormány esetleges széteséséről beszélnek.

2023. november 17. 13:36

Amikor a német szociáldemokraták 2021-ben hármas szövetséget kötöttek a zöldekkel és a szabaddemokratákkal, 

a szokatlan koalíciót úgy adták el, mint ami gyökeresen meg fogja változtatni a német politikát.

Két év után azonban a koalíció romokban áll – írja a Politico oldalán Matthew Karnitschnig. 

A német legfelsőbb bíróság szerdán alkotmányellenesnek nyilvánította a koalíció környezetvédelmi stratégiájának központi elemét, vagyis azt, hogy átcsoportosítsák a Covid-19 vészhelyzeti alapból megmaradt 60 milliárd eurót a koalíció éghajlatvédelmi programjának finanszírozására. 

Mint a szerző leírja: a német kormányok nem szoktak összeomlani, mivel általában két párt alkotja őket. Azonban most egyre többen felvetik Németországban, hogy esetleg

Olaf Scholz ejti a zöldeket és a liberálisokat, és koalícióra lép a kereszténydemokratákkal. 

A Politico szerzője azonban azt írja, erre kevés esély van, különösen, mivel a kereszténydemokraták magasan vezetnek a szociáldemokraták előtt, és nem érné meg nekik egy ilyen félidős koalíció. 

A szakértelem hiánya 

A szerző rámutat, hogy júliusban hasonlóan kínos helyzetbe került a kormány, amikor a bíróság felfüggesztett egy szavazást a Bundestagban, mivel a kormány nem adott elég időt az ellenzéknek arra, hogy áttekintse a törvényjavaslatot. 

A felmérések szerint a balos koalíció Németország történetének egyik legnépszerűtlenebb kormánya. 

A németek 40%-a azt szeretné, hogy oszoljon fel a kormány és jöjjön egy új választás. 

Adóvita 

A koalíció legnagyobb problémája, hogy a zöldek és a liberálisok a fiskális kérdésekben nem értenek egyet. A Covid-pénzek felhasználása eredetileg arra lett volna jó, hogy kielégítse a szabaddemokraták fiskális igényeit és eleget tegyen a zöldek környezetvédelmi prioritásainak is. 

A szerző szerint 

lehetetlen a 60 milliárd eurós hiány pótlása. 

Az egyetlen lehetőség a liberálisok által ellenzett adóemelés, vagy épp ellenkezőleg: a zöldek és a szociáldemokraták által ellenzett kiadáscsökkentés lenne. 

A Christian Linder által vezetett FDP drámaian rossz eredményeket produkált a regionális választásokon, miután szembe ment a saját szigorú fiskális nézeteivel és elfogadott több költségvetésen kívüli „árnyékbüdzsét”, beleértve a speciális klímaalapot. 

Németország 2024-re szóló 446 milliárd eurós rendes költségvetése nincs veszélyben, azonban számos infrastrukturális beruházás és környezetvédelmi támogatás jövője kétséges – írja a Politico szerzője. 

A koalíció a rendes szövetségi költségvetésen kívüli 60 milliárd euróból létrehozta az úgynevezett „Éghajlatváltozási Alapot”, és a pénzt már korábban elkülönítette töltőállomásokra és a vasúti pályák korszerűsítésére. 

Mint a szerző megjegyzi: Németország költségvetése már így is a végletekig feszített.

A bíróság döntését követően Olaf Scholz ugyanakkor kijelentette: nincsenek veszélyben a terveik. 

„A parlamenttel együtt alaposan ki fogjuk értékelni a döntés részletes indoklását és annak következményeit” – mondta Scholz újságíróknak, hozzátéve, hogy a kormány új tervet fog kidolgozni az éghajlatvédelmi alap finanszírozására.

 

Nyitóképen: a fél szemére idén megsérült Olaf Scholz kancellár a Bundestagban (fotó: Michel Kappeler, AFP)

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

 

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
figyelő4322
2023. november 17. 20:14
Na ja, elképzelhető, hogy szétesik ez a lúzer koalíció... Azt viszont nem hiszem, hogy õnként és dalolva távoznának. Inkább valami valami nagyobb SOKK- hatás kellene ahhoz. Mindenesetre ott az ún. Kereszténydemokrata párt is már csak árnyéka régi önmagának, mint pl. Kohl idejében. Lehet, hogy VALAMIVEL normálisABBak pénzügyekben, de amúgy azok is eltolódtak ballibbant irányba... 'Egy, csak egy legény van talpon a vidéken,' ez persze az AfD... Germániában ez SZÉLSŐJOBB-nak számít?? Holott szerintem ez ma az egyetlen, nagyobb normális párt! Ez is csak azt mutatja, hogy a, az országuk mennyire eltolódott már a libernyák szélsőségek felé!
gyaloggos
2023. november 17. 19:05
FREUND elvtárs meg ROPPANT csendben van NÉMETORSZÁGGAL kapcsolatosan! NAHÁT nahát és hm....?
gyaloggos
2023. november 17. 18:46
EZ NEM smmi ám, amit ez a NÉMET KORMÁNY tett, tesz ! EURÓPA legerősebb gazdaságát így TACCSRA vágni, azt a gazdag NÉMET államot így tönkre tenni, ez nagyon nem semmi!
nempolitizalok-0
2023. november 17. 18:28
Kb. olyan helyzetben lehetnek mint itt a bolsi-libsi kormány 2008 tájékán. Totális közutálat, szinte nulla ellenzéki média, ellenzéki szimpatizánsok veretése.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!