Meglepő felmérés: az amerikaiak 63 százaléka szerint nem létezik az „amerikai álom”

2023. november 27. 18:20

A szavazók 30 százaléka gondolja úgy, hogy az élet Amerikában jobb, mint 50 évvel ezelőtt volt, szemben 50 százalékkal, akik szerint rosszabb lett.

2023. november 27. 18:20
null

Véget ért az amerikai álom, derült ki a The Wall Street Journal (WSJ) friss felmérésből, amelyet a Vasárnap közölt, hiszen a megkérdezetteknek már csak 36 százaléka hisz benne, 63 százaléka szerint már nem létezik vagy soha nem is létezett. A tavalyi hasonló felmérésben a megkérdezetteknek még 68 százaléka nyilatkozott úgy, hogy hisz benne, így jelentős a csökkenés. Az „amerikai álom” egy 

ősrégi sztereotípia szerint nem más, mint hogy ha valaki szorgalmas és keményen dolgozik, aránylag könnyen vehet magának kis házat dupla garázzsal, fehér kerítéssel, családi méretű autóval.

Azok között, akik még az idén is hittek benne, 46 százalék a férfi és 28 százalék a nő. A mai nyugdíjasok, illetve a nyugdíjaskorhoz közel állók 48 százaléka úgy véli, még mindig létezik az amerikai álom, míg az 50 év alattiaknak csupán 28 százaléka ért egyet ezzel az állítással.

A szavazók 30 százaléka gondolja úgy, hogy az élet Amerikában jobb, mint 50 évvel ezelőtt volt, szemben 50 százalékkal, akik szerint rosszabb lett, s a válaszadóknak mindössze 2 százaléka szerint kiváló az amerikai gazdaság.

Nyitókép: MTI/EPA/Michael Reynolds

 

 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2023. december 07. 19:14
Miert HOZZÁNK jönnek a német stb. nyuggerek..? Miért nem az USba mennek ?? Molenbeckbe ? Osloba ?
survivor
2023. december 07. 19:12
Afganisztán,Vietnam, Korea...bukás. Ja, Irak is... Ja, Uki is...
survivor
2023. december 07. 19:10
Bubu EL LEHET MENNI....
survivor
2023. december 07. 19:09
Woke,cancel, LMBTQ, BLM...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!