Újabb szomszédos ország támogatja Orbán Viktor álláspontját

2023. december 19. 14:58

Mostani és egykori kormányfők álltak ki hazánk mellett.

2023. december 19. 14:58
HAVASI Bertalan; ORBÁN Viktor; ÓDOR Bálint Dávid

Robert Golob szlovén miniszterelnök interjút adott a TV Sloveniának, amelyben gyakorlatilag bevallotta, hogy „teljesen legitim álláspont”, hogy a magyar fél Ukrajna támogatásával kapcsolatban időt nyert magának, hogy meggyőződjön arról, hogy a kölcsönös megállapodásokat betartják-e.

Elmondta, hogy a maratoni brüsszeli csúcs során egyrészt az volt a terv, hogy segítsenek Ukrajnának, másrészt pedig az, hogy néhány tagállam azt követelte, hogy a költségvetés-módosításban szerepeljenek egyéb „prioritások is”, mint alap az árvízkárenyhítésre, pénz az illegális migráció kezelésére, valamint a Nyugat-Balkán támogatására – amire majd február elsején visszatérnek.

„Addig is Magyarország meglátja, hogy a Bizottságtól kapott kötelezettségvállalások valóban teljesülnek-e. Ez csak azt jelenti, hogy időt nyert magának, hogy meggyőződjön arról, hogy a kölcsönös megállapodásokat betartják-e. 

Számomra ez egy teljesen legitim álláspont, 

mint ahogy az is legitim, hogy a 26-unk időközben alternatív tervvel álljon elő arra vonatkozóan, hogy Magyarország nélkül hogyan lehet ugyanazt a költségvetést végrehajtani” – szögezte le.

Annak kapcsán, hogy nem volt-e egyetlen másik szkeptikus a 27 tagország között, csak Magyarország azt mondta, hogy a legfontosabb az, hogy 

„tisztában legyünk azzal, hogy egy folyamat elindítása nem jelenti azt, hogy a folyamat rövid időn belül be is fejeződik”.

Janez Jansa egykori kormányfő pedig arról beszélt, hogy az Európai Bizottság 31 milliárd eurónyi forrást visszatart Magyarországtól, „holott Magyarország a legtöbb ilyen követelményt, amit az Európai Bizottság támasztott, teljesítette”.

„Az Európai Bizottság, azt hiszem, az Európai Tanács ülése előtti napon nyilvánosan bejelentette, hogy Magyarország teljesítette az összes feltételt a jogállamiság követelményeit illetően,

és ezért az Európai Bizottság felszabadítja a 10 milliárdot. De Magyarország szkeptikus: pontosan ugyanezt az üzenetet adták egy évvel ezelőtt, és még egyetlen eurót sem kaptak. Amikor a pénzt átutalják, valószínűleg másképp fognak cselekedni” – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy „Magyarországon, úgy gondolom, hogy nemcsak hogy nincs börtönben egyetlen ellenzéki politikus sem, hanem nincs bírósági eljárás egyetlen ellenzéki politikus ellen sem. Nem úgy, mint például Spanyolországban, ahol Spanyolország kap támogatást, vagy Szlovéniában, ahol Szlovénia is kap támogatást. Tehát Magyarországgal és részben Lengyelországgal kapcsolatban a kettős mérce az, ami zavaró”.

Fico pedig nemrég arról rántotta le a leplet, hogy az Ukrajna EU-s csatlakozási folyamatának megkezdéséről hozott döntés csak egy túlértékelt politikai gesztus.

Ezt is ajánljuk a témában

Közben pedig újabb érvek vannak az osztrák-magyar szövetség mellett...

Ezt is ajánljuk a témában

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Beszélgető
2023. december 20. 04:41
Annyi volt kormányfő, meg államfő, meg katonai vezető van a világon. Nem nehéz találni párat, aki a mi érveinket büfizi fel egy kis hírverésért. A gyalázatos tény az, hogy ahol a döntések születnek, ott gyáván kushadtak a tényleges döntéshozóik.
Bastyaelvtars
2023. december 20. 02:24
Orbán mosdatasa, napi kvotacikk. Most orrba szájba tolni kell az ilyen önerzetnövelő dajkameséket , mert miután így híre ment a hívek közt is hogy úgy megalaztak a felcsútit hogy az bekerül a diplomácia történetbe
Zubkov
2023. december 20. 00:18
Szutykok Te egy szutyok vagy. Anyád szégyelheti magát. Jobb lenne, ha vissza mennél Romániába. Ott élnek még szutykok...
kelemikes-2
2023. december 19. 21:55
https://www.youtube.com/watch?v=8ifthBQ4zns Hol van a Fidesz Atlantista ága?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!