Hazudhatott Joe Biden, a koronatanú szerint benne volt fia kínai bizniszében

2024. február 13. 16:40

Kitálalt Hunter Biden üzlettársa a Kongresszus előtt.

2024. február 13. 16:40

Régóta folytat már vizsgálatot az Egyesült Államok republikánus vezetésű képviselőháza Hunter Biden üzleti ügyeiben, hiszen évekkel ezelőtt is felmerült már a gyanú, hogy Joe Biden ifjabbik fiának karrierútja talán nem teljesen véletlenül követte mindig szorosan az édesapja által éppen politikailag felügyelt területeket. Ebben az ügyben hívták a képviselőház igazságügyi, illetve felügyeleti bizottságai raportra Rob Walkert, Hunter Biden volt üzlettársát.

Kiszivárogtak a meghallgatás részletei

A meghallgatásról nemrég kiszivárgott részletek azt támasztják alá, hogy hazudhatott Joe Biden, amikor a 2020-as elnökválasztási kampányban

minden Huntert érintő vádat azzal hárított el, hogy semmi köze nem volt fia kínai üzleteihez, és családja sem kapott soha pénzt Kínából.

Walker ugyanis beszámolt egy 2017-es tárgyalásról egy kínai energiacéggel, melyen Joe Biden nagyonis jelen volt, családja pedig pénzt kapott ennek eredményeként.

A meghallgatás jegyzőkönyvéből – melyet először a Fox Digital kapott meg, majd végigsöpört az amerikai jobboldali médián – kiderül: a washingtoni Four Seasonsben 2017 februárjában Hunter Biden, Rob Walker és egy James Gilliar nevű másik üzlettárs tárgyaltak egy megállapodásról a CEFC China Energy nevű kínai energiacéggel és annak kínai elnökével. A CEFC csődbe menetele előtt a legnagyobb kínai vállalatok egyike volt.

„A volt alelnök nem volt ott végig. Talán tíz percet volt ott” – monta Walker, aki korábban tagadta azt is, hogy egyáltalán ott lett volna a volt alelnök. Jim Jordan, az igazságügyi bizottság ohiói republikánus elnöke rákérdezett, hogy beszélt-e, tartott-e előadást. „Tudja, ilyen kedves, normális udvariasságokat mondott. Azt gondolom, valószínűleg letolta a szövege zömét, aztán elment” – válaszolta Walker. Jordan azon visszakérdésére, hogy az egész csoporthoz szólt-e Biden exalelnök, Walker igennel válaszolt.

A sikeres ebéd után Walker cége kapta meg az üzletből származó első átutalást, hárommillió dollárt.

Hunter Biden és családtagjai összesen nagyjából egymillió dolláron osztoztak. Walker szerint Hunter Biden azt kérte tőle, hogy egymillió dolláros részesedését ossza kisebb, ötezer-ötvenezer dollár közötti részekre, és különböző családtagjai számlájára utalja el,

köztük nagybátjának, James Bidennek, vagy Hallie Bidennek, testvére, Beau Biden özvegyének, akivel épp viszonya volt. Walker arra nem tudott magyarázatot kérni, hogy Hunter Biden miért így kérte az utalásokat.

Nyitókép: MANDEL NGAN / AFP

 

Összesen 186 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
valerian-0
2024. február 13. 22:01
Biden mást sem csinál csak hazudik, félrebeszél és halucinál. Vagy felolvastatnak vele egy globalisták által megírt szöveget.
Teréz Pitykéz
2024. február 13. 21:59
biztos elfelejtette,…
Zokni
2024. február 13. 21:47
Hazudhatott? Biden? Miért nem írnak arról, hogy hazudott? Mármint Orbán. S hogy mikor? Mindig. Van olyan újságíró, akinek ez a munkája. Hogy sorolja. Vegyék fel!
Zjzj
2024. február 13. 20:33
Ki nem szrja le a bideneket? Mi van Baloggal, az erdekesebb, nem? Vagy hirzarlat van?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!