Itt a dél-karolinai előválasztás, Biden és Trump is megmérettetik

2024. február 03. 19:39

Történelmi magasságban Donald Trump feketék általi támogatottsága, miközben a Demokrata Párt összeveszett saját magával.

2024. február 03. 19:39
Joe Biden a dél-karolinai Conway városban 2020. február 27-én az előválasztási kampányban.
Szilvay Gergely

Február 3-án, szombaton tartják Amerikában a Demokrata Párt első előválasztását. A dolog nem lenne érdekes, ha ez egy sima előválasztás lenne, ráadásul úgy, hogy hiába van két kihívója Joe Biden elnöknek, nyilvánvalóan semmi esélyük sincs – szóval elvileg a dolog szóra sem lenne érdemes. 

Ami a dologban izgalmas, az az, hogy 

a demokraták párton belül összevesztek Dél-Karolinán.

Az amerikai politikában tagállami előválasztásokon dől el, ki lesz egy a pártok elnökjelöltje, azaz mindkét párt a tagállamokban versenyezteti jelölt-jelöltjeit az elnökválasztás előtt. Az lesz az elnökjelölt, aki a legtöbb tagállamban nyer.

Az előválasztási kampányszezon a négyévenkénti, november 4-i elnökválasztások előtti januárban vagy februárban indul: januárban van az iowai kaukusz, aztán január vége felé vagy februárban a New Hamsphire-i primary. Mindkét eseményt azért is figyelik, mert úgy szokták értékelni, hogy a kisebb tagállamokat reprezentálják; illetve mert ők az elsők.

Érdekesség, hogy a New Hamsphire-i tagállami törvény szerint minden évben az ottani primaryt legalább hét nappal hamarabb kell tartani, mint bármelyik másik tagállam „hasonló választását”, primaryját – így biztosítja magának az elsőséget a tagállam. Az iowai kaukusz azonban nem számít „hasonló választásnak”, mivel ott nem primaryt, hanem kaukuszt tartanak (az előválasztás egy másik formája), így előzheti meg Iowa New Hampshire-t. (Az előválasztásokról többet itt tudhat meg.)

Ezt is ajánljuk a témában

A Demokrata Párt nemzeti bizottsága, azaz a pártvezetés 2023 februárjában úgy döntött, hogy 

a saját első előválasztásukat 2024-ben Dél-Karolinában tartják, 

mégpedig február 3-án. Az iowai demokraták annyit tudtak elérni, hogy a tagállami ügyekben illetékes kaukuszt megtartották a megszokott időben, ám az elnökjelölt-jelöltekre levélben lehet szavazni március 5-ig

New Hamsphire viszont a saját törvényei szerint úgy döntött, hogy bizony az január 23-án lesz. Meg is tartották a demokrata előválasztást úgy, hogy Joe Biden neve nem szerepelt a szavazólapokon, mégis magasan ő győzött, miután kampánystábja amellett agitált, hogy a résztvevők írják rá az elnök nevét a szavazólapra.

A demokrata pártvezetés azért döntött az előválasztási sorrend radikális megváltoztatása mellett, mert azt szerette volna, ha az egész Amerika demográfiai összetételét jobban reprezentáló, „sokszínűbb” tagállamban rajtol el a show, s ezt Dél-Karolinában vélték megtalálni. Valójában az állhat azonban a döntés mögött, hogy 2020-ban itt mutatkozott meg, milyen sok fekete támogatja Bident. 

Ez azonban nem olyan egyértelmű, mint amilyennek tűnik. A New York Times és a Siena College felmérése szerint 

ugyan Biden magabiztosan bírja a feketék 71 százalékának támogatását, hat billegő államban a feketék 22 százaléka Donald Trumpot támogatja. 

Márpedig ez a legmagasabb támogatottság, amit a feketék közt egy republikánus elnökaspiráns elért az előző ötven évben.

Joe Biden két kihívójáról is érdemes megemlékezni. Egyikük egy bizonyos Dean Phillips, üzletember és minnesotai politikus, aki volt kongresszusi képviselő is. A másik egy bizonyos Marianne Williamson ezoterikus szerző, aki egyben kaliforniai politikai hivatalokat próbál megcsípni, eddig sikertelenül.

Egy darabig demokrata színekben játszott Robert F. Kennedy Jr., Kennedy elnök unokaöccse,

aki környezetvédelmi jogász, egyben a kovidjárvány idején vakcinaellenes aktivista is volt. Mivel ő populista vonalat visz, végül kiszállt a Demokrata Pártból és függetlenként versenyez.

A republikánusok február 24-én előválasztanak Dél-Karolinában, ami azért lesz izgalmas, mert 

itt volt kormányzó Donald Trump egyetlen talpon maradt kihívója, Nikki Haley,

aki egyben Trump ENSZ-nagykövete is volt, de klasszikus neokon héjaként tartják számon. De hiába ez Haley otthona, Trump Dél-Karolinában is vezet Haley előtt a felmérések szerint, mégpedig átlagosan 30 százalékponttal.

A legfontosabb dátum az előválasztási naptárban egyébként március 5. lesz, ekkor van az úgynevezett szuperkedd, amikor idén a demokraták 15, a republikánusok 16 tagállamban tartanak egyszerre előválasztást.

Az utolsó előválasztást a republikánusok június 4-én (Montana, New Jersey, Új-Mexikó, Dél-Dakota); a demokraták június 8-án (Guam és a Virgin-szigetek) tartják majd. Addig minden hónapban jó néhány előválasztást lebonyolítanak.

Nagy meglepetésre azonban nem lehet számítani egyik oldalon se

 – és továbbra is az a legvalószínűbb, hogy novemberben ismét Joe Biden és Donald Trump csap össze az elnökválasztáson.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MaBaker
2024. február 04. 23:25
"Mivel ő populista (R.F.Kennedy) vonalat visz, végül kiszállt a Demokrata Pártból és függetlenként versenyez." Ez inkább úgy volt, hogy jóelőre megmondták Kennedynek, hogy nem fognak jelölti vitát tartani a demokraták mert csak és egyébként is minden módon támadni kezdték amint elindította kampányát demokrata színekben. Nem mellesleg rögtön 18%-os támogatottsággal indított, amiből azóta kb vezetés is lehetne. Csakhát pl büdzsét sem kapott a kampány alatti védelemre sem, miközben bőven dőltek a fenyegetések. Ergo megüzenték neki hogy szálljon ki, vagy kicsinálják.
Türelem
2024. február 04. 11:21
Amikor a világverő Nagy Sándor Thébába látogatott, jóval a város előtt leszállt a lováról, kantárát fogva futott a ló mellett a sivatagban........ezzel is jelezve, hogy ki érkezik.....tudják, hogy ki a vendég.....
faramuci
2024. február 04. 06:52
Megfejtettem!! Bidénél nem csoda a jelentős számú halott szavazó,hiszen fél lábbal már ő is a sírban van.........🧛‍♂️🧛‍♂️
pityuli-0
2024. február 03. 23:16
Miért nincs az elnökjelöltek számára egy enyhe alkalmassági teszt? Pl. tud-e összefüggően beszélni, magabiztosan tud-e tájékozódni saját kertjében, ébren tud-e maradni egy 5 percnél hosszabb ideig tartó, karosszékes beszélgetés során, vissza tudja-e fogni magát attól, hogy a többiek által nem látható szelemekkel lekezeljen, stb...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!