„Úgy tűnik, megőrültek az emberek” – mondta nyolc éve az ember, aki ma meg akarta gyilkolni Robert Ficót

2024. május 15. 20:16

A szomszédok remek embernek tartották a költőből merénylővé lett Juraj Cintulát.

2024. május 15. 20:16

Nyitókép: A merénylő/Photo by RTVS / AFP)

Juraj Cintula hetvenegy esztendős lévai költő lőtte le szerda délután Robert Fico szlovák miniszterelnököt. A nyugdíjas férfi 2005-ben alakítója volt a Szivárvány irodalmi klubnak (a klubnak a neve ellenére semmi köze az LMBT mozgalomhoz.) Cintula három verses kötetet adott ki, valamint két regényt is írt. 2015 óta tagja volt a Szlovák Írószövetségnek – olvasható a Denník Postoj oldalán megjelent cikkben. 

A merénylőt néhány éve megverte egy fiatal

A lévai férfi úgy tűnik nem tudott megélni költészetéből, mert az írás mellet éveken át biztonsági őrként is dolgozott. Az Aktuality.sk portálnak sikerült kapcsolatba lépnie a merénylő fiával, aki elmondta: nem érti mi történt az apjával:

 Fogalmam sincs, hogy apámnak mi volt a szándéka, mit tervezett, miért történt ez”

 – mondta. Arra a kérdésre, hogy gyűlölte-e Ficót, azt válaszolta: „Annyit tudok erre mondani, hogy nem rá szavazott.” A fiú ugyanakkor megerősítette, hogy az apjának legálisan volt fegyvere. Juraj Cintula 2016-ban biztonsági őrként dolgozott egy lévai bevásárlóközpontban, ahol egy alkalommal egy bedrogozott fiatal megtámadta őt. 

Ezt is ajánljuk a témában

Egy erőszakkal teli világról prédikált

A merénylő nyolc évvel ezelőtt még egy politikai pártot is akart alakítani, amiről több Youtube-videóban is beszélt. 

A világ tele van erőszakkal és fegyverekkel. Úgy tűnik megőrültek az emberek” 

– mondta egy klipben nyolc éve. „Sok migráns érkezik Európába, és sok a gyűlöletet és a szélsőségesség mindenhol. De a legrosszabb, hogy az európai kormányoknak nincs alternatívájuk erre a káoszra” – mondta Cintula. Ekkor úgy döntött „erőszakellenes” mozgalmat alapít, mert mint mondta: 

Minden normális ember elutasítja az erőszakot.”

„A célunk az, hogy egyesítsük az embereket, fenntartsuk a békét, és állítsuk helyre a demokráciát. Ez nagyon nehéz, mert senki nem bízik senkiben. A világ tele van káosszal és gyűlölettel” – szónokolta a merénylő. 

A Mozgalom az Erőszak Ellennek saját Facebook-oldala is van, amelyen politikai pártként mutatkoznak be. „A Mozgalom az Erőszak Ellen egy feltörekvő politikai párt, amelynek célja, hogy megakadályozza az erőszak terjedését a társadalomban. Megakadályozni a háborút és a gyűlölet terjedését Európában.”

A szomszédok szerint remek ember volt a merénylő

A Markíza TV megszólaltatta a merénylő egyik szomszédját, aki jó embernek ismerte a költőt. 

Sokkoló. Fantasztikus ember volt. Nyugdíjas volt. Ő és a felesége kézen fogva sétáltak a környéken.

Gyakran vitatkoztunk a politikáról. Én támogatom Oroszországot, ő más véleményen volt” – mesélte egy szomszéd. A Progresszív Szlovákia párt vezetője elutasította, hogy bármi köze lett volna a merénylőnek a párthoz. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vasalo
2024. május 16. 09:12
A tolvaj is az elsök között kiabál rendörért, ahogy Cintula is megalakitotta pár éve az „Emberek a eröszak ellen“ nevü szervezetét.
pandalala
2024. május 16. 00:57 Szerkesztve
https://www.origo.hu/nagyvilag/2024/05/merenylo-vallomas-fico-szlovakia " Szerda délután a 71 éves Juraj Cintula, a radikális baloldali, ultraliberális költő többször meglőtte Robert Fico szlovák miniszterelnököt Nyitrabányán. A kormányfőt életveszélyes állapotban helikopterrel a besztercebányai kórházba szállították, ahol 19 órakor még műtőben volt, egészségi állapotával kapcsolatban pedig embargót rendeltek el. A 71 éves baloldali merénylőről most egy új videó került fel az egyik közösségi oldalra, amelyen megbilincselve, vérző fejjel látható, és arról beszél, hogy azért lőtte le Robert Ficót, mert nem értett egyet a jelenlegi kormány politikájával. Mint ismert, Orbán Viktor után Robert Fico az egyetlen, nyíltan háborúellenes európai uniós vezető. " Gromek. :-(( Sz'al, ez valaki olyasmi lehet mint nálunk a Paizs 'Sickratman' Miklós .... De szintet lépett .. :-((
pandalala
2024. május 16. 00:37
'Mindenki hülye, csak én vagyok Napóleon'
Nyégé
2024. május 15. 22:39
Diplomás kommunista!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!