Újabb világjárvány fenyeget? Állatról emberre átterjedő vírust fedeztek fel

2024. május 17. 07:56

A madárinfluenza terjedt át tehénről emberre az Egyesült Államokban.

2024. május 17. 07:56
Livestock

Nyitókép: Design Pics Editorial/Universal Images Group via Getty Images

Az Egyesült Államokban megerősítettek egy esetet, miszerint a madárinfluenza vírus képes volt tehénről emberre átterjedni. A megbetegedett tejtermelőnél szerencsére még idejében megállították a fertőzést, így az a szemgyulladáson túl nem okozott felső légúti megbetegedést. Ez volt az első olyan regisztrált eset, hogy a magas patogenitású madárinfluenzát tejelő szarvasmarháknál mutatták ki – írta meg a ScienceAlert.

Ez alapján a 2020 óta világszerte terjedő magas patogenitású madárinfluenza (H5N1) vírus képes a tehénről átterjedni az emberre is.

A kutatók számára már eddig is bőséges információ áll rendelkezésre a vírus baromfik és vadon élő állatok közötti terjedés vizsgálatára, ugyanakkor most már azt is behatóan tudják majd vizsgálni, hogy hogyan  jelentkezik a madárinfluenza az emberekben. Ez lehetőséget biztosít a szakembereknek felmérni a fertőzés esetleges közegészségügyi veszélyeit. Emellett sokat segíthet abban is, hogy még idejében detektálják a további lehetséges eseteket.

Óriási dolog, hogy a vírus a madarakról átugrott az emlősökre, ebben az esetben a tejelő tehénre, majd az emberre

– mondja Steve Presley környezeti toxikológus, a Texasi Műszaki Egyetem biológiai kutató laboratóriumának igazgatója.

A madárinfluenza csak nemrégiben terjedt át baromfiról a haszonállatokra az Egyesült Államokban, ami némileg meglepte a szakértőket, mivel ez volt az első alkalom, hogy a magas patogenitású madárinfluenzát tejelő szarvasmarháknál mutatták ki.

A jelenlegi vizsgálatok alapján kijelenthető, hogy ugyan adaptálódhat a vírus, de emberről emberre még nem terjedt át.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:30
🍓 ️ ­­É­­­r­­­t­­­é­­­k­­­e­­l­­­d­­­ ­­a­ ­­­s­­­z­e­­x­i­­­ ­p­u­n­­c­i­m­­­a­t­ 👉 𝐖­­𝐖­𝐖­.­­𝐗­­­𝟏­𝟖­­­.­𝐅­­­𝐔­­­𝐍
antal-2
2024. május 17. 15:59
A DENEVÉRBEN ÉL A VESZETTSÉG A SARS A TBC ÉD ANNYI KÓRSÁG, HOGY MINDEGYIKTŐL AZONNAL FELFORDULNA FIATAL SVARCINÉGER IS. A DENEVÉR SZARIK RÁ MERT 42 CELSIUS FOKON KORDÁBAN TARTJA ŐKET ÉS TELJESEN MÁS ZA IMMUNRENDSZERE. EGY BETEG DENEVÉRT MEGESZIK VALAKI NEM LESZ SEMMI BAJA, HA ÉLVE AKKOR SEM. AZ EMBER GYOMRÁBAN LÉVŐ SÓSAV KINYÍRJA. KI LEHET MUTATNI EMBERBEN DENEVÉR SARS VÍRUST? KI, BAZD MEG! MIÉRT NE? SZÁJONFOSTA, OTT VAN. ÉS?... A DENEVÉR SARS VÍRUSA OTT FOG ELROHADNI. NEM KÉPES MEGFERTŐZNI AZ EMBERT! EGY NULLA IMMUNRENDSZERŰ, AGYONSUGARAZOTT TUMOROS BETEG BELEHAL? BELE!!! DE NEM A SARS FERTŐZÉSBE. EZ A BETEG KÉPES A DENEVÉR SARS VÍRUSÁT MUTÁLNI? NEEEEEEEM!!!!!!!!! AKI MÁST ÁLLÍT AKÁR VIROLÓGUSKÉNT IS AZONNAL A FALHOZ ÁLLÍTANI! AZ EMBERI SZERVEZT KIZÁRÓLAG AZ EMBERI BETEGSÉGEKET OKOZÓ KÓROKOZÓKAT KÉPES MUTÁLNI. KIBEBASZOTT KURVA, KURVA LASSAN. EZ IS KÖZVETLEN BIZONYÍTÉK ARRA, HOGY A COVID EMBER ÁLTAL ALKOTOTT BETEGSÉG. ILYEN GYORS MUTÁCIÓT EGY KÓROKOZÓ SEM PRODUKÁLT
antal-2
2024. május 17. 15:50
ÁLLAT SOHA DE SOHA NEM TUD EMBERT MEGFERTŐZNI. AKKOR IGAZ LENNE A ZSIDAJ DARWINI ELMÉLET ÉS TÉNYLEG AZ ÁLLATOKTÓL SZÁRMAZNÁNK, GENETIKAILAG LEHETSÉGES LENNE A BETEGSÉGEK ÁTVITELE. NEM ÍGY VAN. AZ EMBER LEGKÖZELEBBI GENETIKAI ROKONA A MAJOM. 85 SZÁZALÉKBAN SEM EGYEZIK A GÉNÁLLOMÁNYUNK. EGY FERTŐZŐ ÁGENS, LEGYEN AZ VÍRUS, BAKTÉRIUM, GOMBA, PRION CSAKIS AKKOR TUD "ÁTUGRANI" ÉS MELLETTE SZAPORODNI ÉS FERTŐZŐKÉPESSÉ VÁLNI HA 99.999 SZÁZALÉKBAN EGYEZŐ A GENOMJA. EZÉRT VAN AZ, HOGY NEM HALT KI AZ EMBERISÉG A SZÜLETÉSE ELEJÉN, BAZDMEG EGYBITES HUSZÁROK! HA ÁLLATOKTÓL FERTŐZŐ BETEGSÉGEKET KAPNÁNK MÁR AKKOR KIHALTUNK VOLNA A MAMMUTOKTÓL MIKOR VADÁSZTUNK RÁJUK. MAMMUT INFLUENZÁTÓL, MAMMUT HIMLŐTŐL, MAMMUT DYSENTÉRIÁTÓL.... EL KELL KEZDENI LEVADÁSZNI A VIROLÓGUSOKAT! LASSZÓ-LÁZ ÜTÖTTE FEL A FEJÉT.
antal-2
2024. május 17. 15:42
TERMÉSZETESEN EZ LEHETETLEN!!! A SZARVASMARHA ÉS A MADARAK GENETIKAI ELTÉRÉSE LEHETETLENNÉ TESZI!!!!!! ELÉG VOLT! ÁLLJON KI RUSVAI, BOLDOKŐHÁZI, FASZOM TUDJA KI MILY "VIROLÓGUS" ÉS VEZESSE LE HA SZERINTÜK EZ LEHETSÉGES EMBERI BEAVATKOZÁS NÉLKÜL!!!! AHOGY A DENEVÉR KÉPTELEN MEGFERTŐZNI A SARS VÍRUSÁVAL BÁRKIT NEM, HOGY EMBERT!!!! KÉSZÜL AZ ÚJABB EMBERI MESTERSÉGES VÍRUS. A TUDÓSOK KUSSOLNAK. IGAZ, A LEGHÍRESEBB MAGYAR VIROLÓGUS, AKINEK ORBÁN ÉPÍTETETT EGY VILÁGELSŐ LABORT FELKÖTÖTTE MAGÁT. IDEJE LESZ PÁR VIROLÓGUST IS MEGFERTŐZNI: LASSZÓ-LÁZZAL.... TÉNYLEG, ELÉG A HAZUGSÁGOKBÓL!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!