Áder avatja fel a Mádl teret Tihanyban

2012. július 04. 09:23

Tihany új főterét szombaton Áder János köztársasági elnök avatja fel, aki Mádl Dalmával, Mádl Ferenc özvegyével közösen leplezi majd le a tavaly elhunyt államfőnek a téren elhelyezett emléktábláját is.

2012. július 04. 09:23

Áder János köztársasági elnök és Mádl Dalma avatja fel szombaton a Tihanyi Legenda projekt keretében felújított tihanyi főteret, melyet a tavaly elhunyt Mádl Ferenc egykori államfőről neveztek el. Tihany tavaly tavasszal indította el a Tihanyi Legenda projektet, amelynek elsődleges célja a turisztikai szezon meghosszabbítása és a helyi szolgáltatások bővítése, illetve magasabb szintre emelése; a község elképzeléseit az Európai Unió és a magyar állam a Közép-Dunántúli Operatív Programon (KDOP) keresztül csaknem 600 millió forinttal támogatja – közölte az önkormányzat kedden.

A tájékoztatás szerint az összességében 793 millió forintos projekt részeként Tihany megújuló központjából eltűnnek az aszfaltburkolatú utak, a falusi környezethez illeszkedő kockakőburkolatot és zöld felületeket kapnak a történelmi utcák, s teljesen felújítják az Ófalu és a bencés apátság között futó Pisky sétányt is, ahonnan az egyik legszebb kilátás nyílik a Balatonra. Hozzátették: új burkolatot kapnak az Ófalu utcái is, és helyreállítják az 1960-ban lerombolt Kálvária építményeit.

„A képviselő-testület még tavasszal hozott döntést arról, hogy a községhez méltó, megújult főterünket a jövőben Mádl Ferenc köztársasági elnökről nevezzük el, mert kedves és szerény személyisége elnyerte az itt élők rokonszenvét és tiszteletét” – indokolta Tósoki Imre (Fidesz-KDNP) polgármester a helyi döntést. Tihany új főterét szombaton Áder János köztársasági elnök avatja fel, aki Mádl Dalmával, Mádl Ferenc özvegyével közösen leplezi majd le a tavaly elhunyt államfőnek a téren elhelyezett emléktábláját is.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tellisavalas
2012. július 12. 12:49
Nem értesz! Pusztán tudományos munkásság alapján mondom, hogy van, aki nem érdemel szobrot, mert még az akadémiai széket sem érdemelte meg. Függetlenül, hogy milyen a politikai elkötelezettsége. Sajnos az az egy párt rendszerben a politika döntötte el, hogy ki lesz és ki nem akadémikus. Szerencsére ma már nem így áll a helyzet. Különben meg nem reflektáltál Ságvárira. Érdekelne a véleményed.
tellisavalas
2012. július 12. 12:48
Teljesen igaza van Mélyen Tisztelt Smith Úr! Sok akadémikusunk vana, aki a párt (MSZMP) révén lett az. Ma, ezek egy nyomorult PhD-t sem lennének képesek megcsinálni. Ők valóban ne kapjanak szobrot.
tellisavalas
2012. július 05. 07:03
Ságvári Endre (eredeti családneve Spitzer) (Budapest, Józsefváros, 1913. november 4. – Budapest, 1944. július 27.) jogász, az illegális kommunista mozgalom tagja, terrorista. Az ország egyik legjobb iskolája viseli a nevét.
tellisavalas
2012. július 05. 07:03
Haver! MO köztársasági elnöke volt, akkor is ha nem szeretted. "Mádl Ferenc (Bánd, 1931. január 29. – Budapest, 2011. május 29.[1]) Széchenyi-díjas magyar jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A nemzetközi gazdasági és összehasonlító magánjog neves kutatója."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!