Megkezdődött a Tranzit közéleti fesztivál Kőszegen

2013. augusztus 22. 07:22

Hende Csaba szerint a fiatalok közéleti szerepvállalásra való felkészülését is segíti az a közéleti ifjúsági fesztivál, amely szerdán este kezdődött Kőszegen.

2013. augusztus 22. 07:22

A mai fiatalok számára ugyan szűkebb a tér a politikai életbe való bekapcsolódásra, mint amit húsz évvel ezelőtt a rendszerváltás történelmi lehetősége nekik felkínált, de a mostani fitalok sokkal több lehetőségük van a felkészülésre, a világlátásra, a tapasztalatgyűjtésre – mondta a honvédelmi miniszter, megnyitva a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű ifjúsági rendezvénysorozatot. Hende Csaba személyes hangvételű beszédében felidézte a vasfüggöny menti térség mesterséges, kényszerű elzártságát, „a szigorúan ellenőrzött vonatokat”, a szovjet megszállás személyesen átélt kellemetlen és megalázó emlékeit.

A politikus a jobb- és a baloldal politikai szándékai közötti különbségről szólva a közelgő választásokra utalva úgy fogalmazott: a jobboldalnak van egy terve, amelynek megvalósításához – a megkezdett munka folytatásához – szeretné megőrizni a hatalmat, míg a baloldalnak szerinte egyedül az a terve, hogy hatalomra jusson. A megnyitón Huber László (Fidesz-KDNP), Kőszeg polgármestere is köszöntötte a fesztiválozókat, ő elsősorban Kőszeg természeti és kulturális értékeire, a helyiek vendégszeretetére hívta fel a figyelmet. A Tranzit fesztiválon a következő három napban a politika, a közélet és a gazdaság aktuális kérdéseiről tartanak majd kerekasztal-beszélgetéseket, szó lesz kultúráról, vallásról, sportról és gasztronómiáról is.

A fesztivált szervező Kommentár Alapítvány meghívását elfogadta a parlamenti pártok több politikusa, a kerekasztal-beszélgetéseken többek között Szijjártó Péter (Fidesz) és Ujhelyi István (MSZP), Rogán Antal (Fidesz) és Schiffer András (LMP), Balog Zoltán (Fidesz) és Hiller István (MSZP), valamint Deutsch Tamás (Fidesz) és Vágó Gábor (LMP) vitáznak majd. A programot esténként könnyűzenei koncertek színesítik, a megnyitó után Ferenczi György és a Rackajam lépett a színpadra, de a következő három nap során koncertet ad majd a Magna Cum Laude, a Quimby és a Csík Zenekar is.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2013. szeptember 07. 13:17
Az egész vérlázitó, de ehhez külön pofa kell: "a mostani fitalok sokkal több lehetőségük van a felkészülésre, a világlátásra"
=nessuno=
2013. augusztus 22. 22:31
Kádernevelde.
stüszivadász
2013. augusztus 22. 22:31
Ki is tette zsebre a gyárak eladásából származó hasznot .....?
stüszivadász
2013. augusztus 22. 22:31
Fahrenheith! Gondolom nem élt a 60-as,70-es években,amikor politikai okból nem tanulhatott tovább sok száz fiatal ,vagy 3 évente utazhattunk a Lajtán túlta ,max. 50 dollár költőpénzzel s a család egy része itthon túsznak. Hol volt akkor lehetőség világlátásra? Átgondolta egyáltalán,hogy mit írt le a maga keresetlen,kekeckedő proli stílusában?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!