Közkinccsé váltak a Rejtő-művek

2014. január 02. 12:22

Lejárt a szerzői joga Rejtő Jenőnek, így művei szabadon felhasználhatókká váltak.

2014. január 02. 12:22

Rejtő Jenő a legismertebb név azon a listán, amelyre azok a magyar szerzők kerültek, akiknek műveire január 1-jével lejárt a szerzői jog, vagyis közkinccsé váltak. A szerzői jog a szerző halála után 70 évig védi az alkotásokat, az oltalom minden esetben december 31-ig tart – emlékeztet az Artisjus – Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye. A dokumentum felidézi, hogy 2013-ban azon alkotók művei mentesültek a védettség alól, akik 1943-ban hunytak el, Rejtő Jenő mellett például Bálint György író, Harsányi Zsolt író, dalszövegíró, Hegedüs Gyula író vagy Huber Gyula nótaszerző.

A művek innentől szabadon felhasználhatók, azaz a jogutódok engedélye nélkül lehet a könyveket kiadni, sokszorosítani, megfilmesíteni. „Egy dolog marad továbbra is sérthetetlen: a szerző névjoga. Ez azt jelenti, hogy továbbra sem állíthatja senki, hogy ő írta volna Senki Alfonz vagy Fülig Jimmy kalandjait” – írta az Artisjus.

A közlemény kiemeli, hogy a nemzetközi viszonylatban Szergej Rahmanyinov a legismertebb, 1943-ban elhunyt alkotó, azonban mivel Oroszországban csak 50 évig védettek a művek, mindössze az utolsó hat műve állt jogi védelem alatt december 31-ig.

Az Artisjus felidézi, hogy 2013-ban fontos változás történt a szerzői jog területén: az Európai Unióban az előadók és hangfelvétel-előállítók védelmi idejét 50 évről 70-re emelték.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hopp Pál 2.0
2014. június 16. 08:05
Ezért a kis zsidóért ekkora cirkuszt.....Nem is volt magyar. :)))))))))IRÓNIA!!!!
E(L) - olvasó
2014. január 09. 23:33
Aki viszont a Rejtő olvasás mezejére lépne, vagyis lapozna, annak ajánlom az ipubs.hu oldalát: http://www.ipubs.hu/szorakoztato-irodalom/piszkos-fred-kozbelep-fulig-jimmy-oszinte-sajnalatara/5069/ Csak elektronikus fogyasztóknak!
Brigadéros
2014. január 04. 18:28
Hopp Pál! Kár volt oda írnod, hogy irónia, aki néhányszor szörfözik itt a mandin, az nagyjából tudja rólad, hogy kb. hülye vagy...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!