Jáksó nem érti

2014. október 16. 10:24

Szóval, ha a kedves olvasó úgy érzi, hogy jól mutatna egy Giorgione a nappalijában, és nem sajnál havi 15 ezer forintot az ügyre, jelentkezzen nyugodtan Baán László főigazgatónál, amíg a készlet tart.

2014. október 16. 10:24
Vári György

A múzeum funkciója eddig nem utolsó sorban az volt, hogy lehetőség szerint mindenki számára hozzáférhetővé tegye a művészetet. Ezt a vívmányt a Nemzeti Együttműködés Rendszere most még tovább demokratizálja: bárki haza is viheti a festményeket egy kis időre. (...)

Ennek a beláthatatlan horderejű múzeumi reformnak az úttörője, Jáksó László például egy forgatáshoz vette kölcsön a képeket, volt ugyanis egy olyan megrendelése, amelyhez pont kellettek. Igazán nem is érti, mi a baj. Kellett neki az a pár kép, hát elvitte. Még vigyázott is rájuk, amiért hálával tartozunk neki. Mert ha meg mégis baja lesz valamelyik reneszánsz darabnak, az is kit érdekel? Jáksó, mint mondja »zsebből fizet« és kész, levan róla a gond.

Igaza is van. Az állam már rég nem az állampolgárok közösségéé. Földet, trafikot, hídépítési megbízást és még közmunkát is az kap, akinek a hatalom adni kegyeskedik. Ehhez képest igazán nem nagy ügy, hogy némelyek alkalomadtán még a múzeumot is hazavihetik.”

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. március 01. 09:40
Ennek a fasznak a fejére nőtt a sapka? Éjjelre leveszi?
nimród
2015. szeptember 21. 17:07
Nem tudom mi ütött bele. Nyolc-tíz évvel ezelőtt még az egyik legtoleránsabb és legnormálisabb, zsidóságát nyíltan vállaló blogger volt. Talán ő maga is elhitte azt a sok hazug antiszemitázást, amivel a magyarokat rágalmazzák, és amivel a világot telekürtölik.
anegy_
2015. szeptember 21. 17:02
Az egyik legundorítóbb "dísz-pinty" ez a Vári. Az ATV-s Hírvitában ha Ő és Hont jelenik meg, méla undor fog el.
kispufi
2015. április 13. 23:42
lárivári
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!