Hangok a jövő kórházából

2016. szeptember 02. 08:31

A viselhető technológiák véget vethetnek a kórházi riasztók idegesítő pityegésének.

2016. szeptember 02. 08:31

A kórházak hangkörnyezetét újragondoló Sen Sound startup alapítója, Yoko Kamiltani Sen elektronikus zenész szerint az ápolónőket riasztás helyett a magukon viselt technológiákon keresztül kellene figyelmeztetni, ha a betegnek szüksége van valamire. Egészségügyi szakértők évek óta mondogatják, hogy a viselhető (wearable) megoldások átírják a kórházak hétköznapjait, persze egyelőre el is kellene terjedniük. A mindenhol jelenlévő pityegés megszüntetése nyitná meg az utat előttük.

Egy 2013-as tanulmány alapján a kórházi riasztások 85-99 százalékánál nincs szükség klinikai beavatkozásra. Ugyanabban az évben a Bostoni Orvosi Központ elkezdett foglalkozni a „riasztás-fáradtság” jelenséggel – ha túl sok a pityegés, ápolók és személyzet egyre érzéketlenebb velük szemben. Nemcsak a fárasztó környezeti hangösszképet fokozzák, hanem halálokok is lehetnek, ha a riasztás valóban sürgős, az ápoló pedig azt hiszi, hogy még egy, aznap a kilencszázadik felesleges figyelmeztetés. Egy 24-ágyas szívbeteg-gondozó osztályon heti 88 ezerről a valóban fontos 10 ezerre csökkentették a pityegések számát.

Ezzel persze nem oldódik meg minden. A baltimore-i Johns Hopkins Kórházban 40 beteggel és 10 ápolóval/adminisztrátorral nemrég végzett felmérés során a kutatók a rendszeresen hallható legkellemetlenebb hangról érdeklődtek.

„Gyakran feltételezzük, hogy a riasztók azok. Ez az a hang, ami miatt elkezdtem a zajprobléma teljes egészével foglalkozni. Az ismétlődő válasz viszont a szenvedő személyek hangja volt. Sokan elmondták, hogy a folyosón is hallják mások fájdalmas nyögését, sikolyát” – nyilatkozta Sen.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!