Az Ericsson bővíti kutatás-fejlesztési központját

2021. április 27. 14:23

Az Ericsson Magyarország 3 milliárd forintból bővíti budapesti kutatás-fejlesztési (k+f) központját, ezzel 200 új munkahelyet teremt. A kormány 600 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a fejlesztéshez – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

2021. április 27. 14:23
null

A miniszter kifejtette: az Ericsson svéd távközlési óriás új kutatás-fejlesztési tevékenységet hoz a budapesti központjába, a felhő alapú multimédia rendszereket fogja kifejleszteni. A cég döntésével a magyar mérnökök, informatikusok alapvetően befolyásolhatják az informatikai és távközlési iparág globális alakulását.

A magyar telekommunikáció történetének minden egyes első lépésénél jelen volt az Ericsson. A cég egyik globálisan meghatározó k+f központja Budapesten van, ahol több mint kétezer dolgozót foglalkoztatnak – hangsúlyozta a miniszter.

Közölte: már 85 működő 5G hálózatot üzemeltet az Ericsson világszerte, és

a 6G hálózat fejlesztéseinek első fázisait is elkezdik hamarosan.

A cég bevételeinek 80 százalékát a szolgáltatásexport adja, ami azt mutatja, hogy

nemzetközileg versenyképesek a budapesti fejlesztések.

A svéd-magyar kétoldalú kereskedelem 32 százalékkal nőtt idén az első negyedévben, már 700 millió eurónyi svéd befektetett tőke van Magyarországon – mondta a miniszter.

Kitért arra is, hogy zajlik a magyar felsőoktatás stratégiai és strukturális átalakítása, az egyetemek fejlesztésére 1500 milliárd forintot költenek. A k+f költéseket folyamatosan növeli a kormány, idén a tavalyinál 25 százalékkal több jut erre. Tavaly 25, az informatikai, vagy üzleti szolgáltatás fejlesztését célzó beruházás valósult meg az országban, háromezer, magas hozzáadott értéket jelentő új munkahelyet hozva létre.

Éri Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója elmondta: a cég 30. magyarországi jubileumi évének méltó megünneplése a fejlesztési központ további bővítése. A budapesti fejlesztéseik – közöttük az 5G maghálózat, a felhőalapú fejlesztések, vagy a mikrohullámú fejlesztések – nem lennének sikeresek az egyetemi együttműködések nélkül, amire eddig több mint 13 milliárd forintot költöttek. Az Ericsson eddig több mint 130 kereskedelmi 5G szerződést kötött, a mobil távközlésihálózat-berendezést gyártó cég legnagyobb magyarországi üzleti partnere a Magyar Telekom. A bővítéssel a magyar központ még versenyképesebb lesz a vállalaton belül, ami a cég további hosszú távú jelenlétét is lehetővé teheti – mondta.

Simicskó István, a KDNP országgyűlési frakciójának vezetője, a terület, Újbuda országgyűlési képviselője elmondta: a kormány támogatásával 200 új munkahely jöhet létre fiatalok, felsőfokú végzettségűek számára a távközlési vállalatnál. A cégnek több mint 101 ezer alkalmazottja van globálisan, Magyarországon több mint kétezer. A világcéggel az országnak hagyományosan gyümölcsöző együttműködése van, amit jelentős közös sikernek nevezett.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
civis72
2021. április 30. 19:30
Ide sem lesz elég az SZFE-diploma
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!