Életre nevelik a japán diákokat az új oktatási rendszerben

2021. július 29. 10:29

Annak érdekében, hogy elősegítsék a gyermekek boldogulását a digitálisan központosított jövőben, Japánban az általános- és középiskolák diákjait számítástechnikai eszközzel látták el.

2021. július 29. 10:29
null

A szigetországbán mostmár minden iskolapadon található egy táblagép, ami lehetővé teszi a diákok számára, hogy egészen korai időszaktól otthonosan használják az elektronikai eszközöket és hatékonyan fejlődjenek a digitális világban. A Global and Innovation Gateway for All (GIGA) iskolai program eredetileg 2019-től 2024-ig terjedő 5 éves időszakban valósult volna meg, de a Covid-19 járvány okozta lezárások miatt a japán kormány felgyorsította a folyamatot és már idén áprilisra elérték, hogy szinte az összes iskolában elérhetőek a szükséges felszerelések.

Az eredmény modern oktatási rendszer, ami sokkal közelebb áll a diákokhoz, mint a könyvek és munkafüzetek használata, valamint minden anyagot elérnek egyetlen eszközről, így bárhol, bármikor hozzáférhetnek a tanulnivalójukhoz. 

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a tanórákon a tananyagot kivetítik a táblára, illetve a tanulók saját tabletjére is, majd az elméleti rész után kisebb csoportokat alkotva közösen készítenek egy jegyzetet a diákok a leadott anyagról. A tableteket pedig nem csak az elméleti órákon tudják használni, hanem például a művészeti órákon is, ahol animációkat készítenek, vagy a testnevelési órákon, ahol videókat vesznek fel a diákok a saját gyakorlatsorukról és visszanézve láthatják, hogy hol kell javítaniuk a testtartásukon.

Az elektronikai eszközök és a szélessávú internet bevezetése mellett a tanárok számítástechnikai képzésére is szükség volt ahhoz, hogy hatékonyan működjön a rendszer, de a legtöbben nyitottan és tettrekészen álltak a feladat elé.

Ez a digitalizálódás pedig nem csak a tényleges tanórákat egyszerűsítette le, hanem a tanárok felkészülési idejét és az adminisztratív tevékenységet is csökkentette. Így a tanárok ismét arra fókuszálhatnak, amiért ezt a szakmát választották: több időt tölthetnek a diákjaikkal, és jobban tudnak összpontosítani az egyéni tanulási igényekhez igazított oktatásra.

A koronavírus járvány miatti lezárások alatt pedig a terepgyakorlatokat is sikeresen megoldották az online térben, ugyanis megfelelő programok használatával közvetlenül össze tudták kapcsolni a diákokat a külsős szakértőkkel.

A digitális rendszer átlátható, az adatok rögzítésével pedig rugalmasan lehet igazítani a tanórák anyagát és így egyetlen gyermek sem maradhat le társaitól. A rendszer célja az, hogy kompetens, önállóan cselekvő és gondolkodó egyéneket neveljenek, akiket már az iskolában felkészítenek a digitális korszakra.

A cikk szerzője Blősz Dalma.

(fotók: JapanGov)
 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Párhuzamos különvélemény
2021. augusztus 17. 13:32
Aztán majd egyszerre lekapcsolják őket. Isten irgalmazzon nekik!
panka45
2021. augusztus 07. 17:49
Vajon ezek a gyereke tudnak kézzel írni? Mert ha nincs motorikus fejlesztés, nagy lesz a baj.
robag
2021. augusztus 04. 22:26
Ez oké, de csak azután, hogy megtanultak írni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!