Az önerőből lett szupermilliárdosok mítosza: a világ leggazdagabb emberei mögött ott állt anyu és apu

2021. november 22. 12:05

Az általános kép, amit el akarnak adni a „self-made”, azaz önerőből lett milliárdosokról, erősen megkérdőjelezhető.

2021. november 22. 12:05
null
Fekete Kíra

Apu, vedd meg nekem a várost!

A milliárdosok sikertitkairól sokat írtak már – keményen és sokáig dolgoznak, kockázatot vállalnak, hajnal előtt kelnek, és még sorolhatnánk. Bármennyire is jók ezek a tanácsok, rengeteg olyan ember van, akik a legkitartóbb munka ellenére sem lesznek milliárdosok. Mi tehát a titkos összetevő, amely a legtöbb pénzt számláló milliárdosokban közös?

Nos, kiderült, hogy mindannyian olyan szülői anyagi háttérrel rendelkeztek, amely csak keveseknek adatik meg.

Vegyük Elon Muskot és Jeff Bezost. Az elmúlt évtized kedvenc milliárdos duója imádja meggyőzően elmesélni, hogy lettek önerőből szupermilliárdosok.

Szereti kiemelni, hogy ez a munkamorál a Princeton Egyetemre, majd a Wall Streetre is eljuttatta. Egy nap mindent kockára tett azzal az őrült ötlettel, hogy könyveket áruljon az interneten. Egy garázsból indította el az Amazont a nulláról és innen építette fel az internetes óriást, állítja a világ leggazdagabb embere. Azonban kiderült, hogy

Elon Musk nagyon hasonló történetet mesél egy keményen dolgozó gyerekről, akit azért piszkáltak, mert túl stréber volt. Azt mondja, hogy a főiskola után körülbelül 100 000 dollárnyi diákhitele volt, de kikecmergett a nehézségekből, és a puszta vállalkozói leleményességével leküzdötte a tartozást.

és gazdag ingatlanfejlesztő az apartheiddel sújtott Dél-Afrikában. Legalább egy esetben az űrvállalkozó is elkísérte apját egy drágaköveket értékesítő üzleti útra – apja elmondása szerint őstehetség Elon.

Így mászta meg a leggazdagabb emberek listáját Elon Musk és vette át a vezetést Jeff Bezostól 2021 októberében. Azóta újra Bezos van az élen, mindenesetre nem mindennapi hajrát futott Musk.

Gates és Buffet is megkapta a szülői kezdőlöketet

„Bill Gates és Paul Allen 1975-ben közösen alapítottak egy szoftvercéget, amelyet Microsoftnak neveztek el. A kezdeti szakaszban a vállalat kisebb szoftvertermékeket szállított különböző cégeknek, mivel nem tudtak értékesítési vezetőt alkalmazni” – olvasható a Microsoft kezdeti nehéz éveiről. Két programozásért lelkesedő gyerekkori barát a világ ellen, vállvetve építenek fel egy kisvállalkozást, amelyből globális gigasiker lesz, hangzik a mesébe illő sztori. A történetből viszont gyakran kimarad egy fontos szál, Gates néhai édesanyja, Mary Gates, aki már a kezdetektől fogva beleszólt a cég ügyeibe, ő vette fel az új alkalmazottakat.

Mary Gates hozzájárulása fia sikeréhez nem merült ki a hr-es feladatok ellátásában, ugyanis nagy szerepet játszott abban az üzletben, amely a Microsoftot a nagyok ligájába segítette.

Mary elismert üzletasszony volt, akinek bejárása volt számos nagy presztízsű klubba és szervezetbe. Többek között a United Way of King County nonprofit szervezet igazgatótanácsában is tag volt. Itt ismerkedett meg a néhai John Opellel, az IBM akkori elnökével, aki szintén tagja volt a United Way igazgatótanácsának. 1980-ban a Microsoft egy kis, ötéves cég volt, és Mary lehetőséget látott arra, hogy segítse fia kezdő vállalkozását azzal, hogy beszélt Opellel – írja a The New York Times.

Bill Gates családja körében, középen édesanyja, Mary Gates. Fotó: medium.com
Bill Gates családja körében, középen édesanyja, Mary Gates. Fotó: medium.com

Az IBM akkor 70 éves történetében ugyanis először fordult elő, hogy a vállalat kiszervezett segítséget keresett egy olyan feladat megoldásához, amelyet a cég „Chess” projektnek nevezett el. Az IBM egy külső szoftvergyártót akart felbérelni, hogy operációs rendszert fejlesszen személyi számítógépéhez.

A Microsoft már versenyben volt a projektért, de az IBM több szoftvercéget is fontolóra vett, köztük a Digital Research-t, a Microsoft egyik versenytársát. Ennek ismeretében Mary kihasználta kapcsolatát, és beszélt Opellel a Microsoftról.

A Microsoft szerencséjére az IBM és a Digital Research közötti tárgyalások kezdtek megfenekleni, és

– írja a The Seattle Times. Az anyai segítség jócskán kifizetődött, fia sokáig a világ leggazdagabb embere volt.

„Ha nem találsz módot arra, hogy alvás közben pénzt keress, akkor halálodig dolgoznod kell” – szól a legendás befektető, Warren Buffett mondása. Buffett a nagy gazdasági világválság idején született, majd világhírűvé vált a vagyonáról és arról, hogy ért a befektetésekhez – beceneve az „Omaha Orákuluma”, mivel befektetései rendre betalálnak. Már több mint egy évtizede konzisztensen a bolygó tíz leggazdagabb embere közé tartozik.

Arról viszont kevesen tudnak, hogy

Azt is kevesen tudják, hogy Buffett édesapja nem csak üzletember, de politikus is volt, négy cikluson át volt Nebraska állam republikánus képviselője az Egyesült Államokban.

Bár a szupergazdagokról szóló mesébe illő történetek egyes részei nem biztos, hogy hamisak, de az általános kép, amit el akarnak adni a „self-made”, azaz önerőből lett milliárdosokról, már megkérdőjelezhető.

Ezek az emberek nem a semmiből indultak. Nem csak kemény munka és elhivatottság volt a sikereiknek a kulcsa. Valójában senki sem dolgozik keményebben, mint egy szegény ember, aki kevés forráshoz jut.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kofidisz Fapadopulosz visszatért
2022. szeptember 23. 13:41
Remek zsidó emberek.
Paskai
2022. január 15. 21:14
Bezzeg Mészáros, Tiborcz és Rachel a "saját lábukon állva", "istennek köszönhetően", a lehető legtermészetesebb módon, üzleti tudásukra alapozva gazdagodtak meg. Ezek az amerikai imperialisták nem tudnak semmit, papa-mama kedvencei, piti alakok, ja.
nemecsekerno_007
2021. november 24. 13:06
Muhahahahahahaha :)))))))) Ez az egyik a sok üveggyöngy közül amivel a népeket etetik :)))))))) Érdekes módon az most már érdekli az USA nagykutyáit, hogy a kínai fillérekért megcsinálja ugyanazt amit az amerikai. Most már lassan jobbat is. Így nyal vissza az Excel-tábla alapú üzletpolitika.
VakzKommondor
2021. november 24. 12:59
Buta vagy mint a föld Ezekre az emberekre kellene felnézni Nem a gázos tolvaj lölőre
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!