Miután az ellenzék vezetőjének, Gyurcsány Ferencnek a követelése teljesült és a kormányzat tényleg bevezette az árstopot, az ellenzéki oldal (megdöbbenését követően) egy emberként undorodott meg a szerintük értelmetlen, populista, átgondolatlanul rögtönző, szavazatvásárló intézkedéstől, ami természetesen (megintcsak szerintük) soha nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az ellenzéki szakértők egyből áfacsökkentést kezdtek követelni, tekintet nélkül arra, hogy az alapvető élelmiszerek áfája már 5 százalékra csökkent, amit épp ők nem szavaztak meg, ahogy a 200 ezres minimálbért sem. Elmagyarázzuk, miért nem érné el célját a jelenlegi helyzetben egy áfacsökkentés és miért nézegetnek már az áfacsökkentéssel próbálkozó lengyelek is inkább Magyarország felé.
A kormány által bejelentett élelmiszerár-stoppal kapcsolatban a baloldali politikusok azonnal áfa-elengedést kiáltottak. Azt mondják, hogy az árstop intézkedésnek nem lesz érdemi hatása, míg az alapvető élelmiszerek áfájának elengedése megoldást hozna a globálisan, így hazánkban is növekvő élelmiszerárak problémájára.
Először is, az ellenzéki nyilatkozatokból most sem körvonalazódik egységes, átgondolt elképzelés, annyira nem, hogy Márki-Zay Péter egyszer úgy nyilatkozik, hogy az áfacsökkentés értelmetlen, mert nem jutna el a fogyasztóhoz, máskor áfacsökkentést követel, míg tanácsadója beismeri, hogy egyébként az ellenzék nem is tervez áfacsökkentést.
A Magyar Nemzet emlékeztetett, hogy „a 2006-os választási kampányban is hazudott a baloldal, amely Gyurcsány Ferenc vezetésével áfacsökkentést ígért, majd néhány hónappal később az ellenkezőjét tette. Elsőként megszüntették a középső, kedvezményes áfakulcsot, ami így 15-ről 20 százalékra nőtt, és négy százalékkal emelték az szja felső kulcsát. Szintén ekkor, 2006 augusztusában 30 százalékkal növelték a gáz, 10-14 százalékkal a villamos áram árát, holott a tavaszi kampányban kategorikusan tagadták, hogy erre készülnének.”
Ezúttal a pályáját csempészéssel és visszaosztással repülőrajtba állító, de önmagát patyolattisztaságú, innovatív vállalkozóvá átmárkázó Bojár Gábor baloldali oligarcha – akire Márki-Zay tanácsadójaként hivatkoznak – buktatta le az ellenzéket azzal, hogy elárulta,
Mint fogalmazott: „de mondok egy olyat, ahol sikerült őket meggyőzni. Nem került bele a végső programba egy általános áfacsökkentés. Azt ugyanis nem bírná ki a költségvetés. Az áfa a legnagyobb tétel a költségvetési bevételek között, egy-két százalékpontos csökkentése nem hozna semmit. Hiába rekordmagas az áfa, a csökkentéssel jól nem járna senki, mert már beleépült az árakba, és az inflációt sem csökkentené érezhetően. […] Az alapvető élelmiszereknél lehet szó csökkentésről, de azt elértük, hogy általános áfacsökkenés nem lesz.”
De valóban megoldást jelentene az áfa-elengedés a mostani különleges gazdasági helyzetben? Ennek jártunk utána a hazai és nemzetközi tapasztalatok elemzésén keresztül. Mert Bojár, még ha nem is tudja pontosan megfogalmazni, amit mondani szeretne, jól érzi, hogy a jelenlegi környezetben az áfacsökkentés nem hasznos. Persze nem azért, amit mond és furcsa az az állítása is, hogy az áfacsökkentéssel nem járna jól senki, hiszen ez is egy átcsoportosítás, amivel valaki definíció szerint mindig, mindenképp jól jár. A kérdés, hogy a jelen helyzetben vajon ki lenne az.
Ahogy korábbi elemzésünkben bemutattuk, a világszerte növekvő inflációt meghatározó részben (60-80 százalékban) a globális óriásvállalatok (például az energiacégek) extraprofitja okozza, a nemzeti politikák (értsd: a válság miatt megnövekedett állami kiadások, azaz például a költségvetési költekezés), csak 20-40 százalékban. Ebben a helyzetben a megoldást alapvetően a globális multivállalatok áremelő és piaci túlerővel visszaélő gyakorlatainak felismerése és korlátozása jelenti. Ezért indokolt a rezsiköltségek, az üzemanyagár, valamint az alapvető élelmiszerek árának hatósági megszabása. A helyzet kísértetiesen hasonlít a második világháború időszakához, amikor számos ország mellett az Egyesült Államok is hatósági árakat vezetett be és ezek mellett a kor sztárközgazdászainak színe-java kiállt, világnézettől függetlenül.
Ők is jól tudták azt, hogy a válsághelyzet és a háború okozta gazdasági szűk keresztmetszetek miatt átmenetileg a kínálat nem tudja kielégíteni a keresletet. Vagy nem is szándékozik? Mindenesetre a nagyvállalatok nem feltétlenül bánják a kialakult helyzetet, hogy (gazdaság)politikailag korrekten fogalmazzunk. Ebben a helyzetben ugyanis a cégek felé billen a piaci alkuerő mérlege. Az amerikai közgazdászok úgy gondolták a háború után, hogy átmenetileg folytatni kell a fontos javak árszabályozását, hogy megakadályozzák az árak felszökését, így kell időt adni a kínálatnak, hogy felzárkózzon a kereslethez.
És el is érkeztünk ahhoz a körülményhez, ami az áfaváltozások árhatását meghatározza. Az áfacsökkentés fogyasztói árakra gyakorolt hatásait számos külföldi és hazai közgazdasági elemzés vizsgálta, amelyek eredményei ebben a tanulmányban is olvashatók. A tanulmányban összegyűjtött több tucat eredmény alapján
a fogyasztói árakban, még „békeidőben” is.
Természetesen a piaci viszonyoktól függően (de ezeket a döntés előtt vizsgálni indokolt) lehetnek olyan esetek is, amikor az áfacsökkentés érdemben megjelenik a fogyasztói árakban (ahogy az idézett kutatás számításai alapján a sertés, a baromfi vagy az internet áfájának csökkentése eredményes volt ebben a tekintetben 2016-2017-ben Magyarországon).
Az alapvető élelmiszerek piacának jelenlegi helyzete azonban nem ilyen eset, az alábbi okokból.
1. A keresleti viszonyok eltérnek a szokásostól: a gazdasági újraindítás eredményeként rendkívüli mértékben megnőtt a kereslet (úgy globálisan, mint hazánkban), ami soha nem látott alkupozícióhoz juttatta a cégeket. Különösen igaz ez az alapvető termékeket és szolgáltatásokat (energia, élelmiszer) előállító és forgalmazó cégekre, akik (még erősebb) ármeghatározó szerepbe kerültek. Egyre több cég ébred most rá, hogy van árazási ereje. A nagyok ezt az amerikai piaci koncentráció évtizedes folyamatainak eredményeként tudták, csak nem sejtették. A kisebbeket is segíti, hogy rendkívüli megtakarítások halmozódtak fel a válság alatt, ami rázúdul a piacra.
2. A kiskereskedelmi piac szerkezete. A kiskereskedelmi piac alapvetően oligopol, azaz a piac döntő részét néhány szereplő fedi le (Aldi, Lidl, Tesco, Auchan, Penny, Coop, CBA, Príma), akik könnyebben össze tudnak játszani az árak tekintetében. További problémát jelent, hogy a kistelepüléseken mindössze egy-egy bolt működik (ha egyáltalán működik), tehát a kistelepülések fogyasztóinak sokszor nincs is lehetőségük máshol vásárolni. Tegyük hozzá: a hazai kiskereskedelmi szektor szinte teljes hányada külföldi kézben van, ami szintén nem feltétlenül a sokféleség és a verseny irányába hat.
E tényezők miatt az alapvető élelmiszerek esetében jelenleg egy esetleges áfacsökkentést a fogyasztók nem vagy csak minimálisan érzékelnének az árakban. És akkor még nem is beszéltünk arról, ha a csökkenés gyakran elhúzódva jelenik meg az árakban, ahogyan arra számos külföldi példa mutat. Ebben az esetben az azonnali jóléti beavatkozás értelmét veszti, mert a hatás korántsem lesz azonnali.
Az áfacsökkentés egy-egy ágazat (termelőinek) megsegítésére lehet hatásos eszköz, ahogy láthattuk azt a COVID-válság alatt az elviteles ételek áfájának csökkentése esetében. Az árakban csak korlátozottan jelentkezett a csökkentés hatása, azonban az éttermi szolgáltatást nyújtó, a válság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak jelentős segítséget nyújtott. Korábban, a járvány előtt is jelentősen segítette az áfacsökkentés a szektort.
Összességében tehát azt látjuk, hogy az alapvető élelmiszerek áfacsökkentésével elsősorban a cégek, a kereskedők járnának jól (ráadásul azonnal) a fogyasztók kevésbé (ráadásul késleltetve).
Ennek tükrében úgy látszik, hogy az ellenzéki oldalon egyes szereplők ezúttal egyszerű, érzelmi alapú politikai válaszokat kerestek bonyolult problémákra és nem ismerik fel, hogy egy gazdaságpolitikai eszközt mikor, milyen környezetben lehet és érdemes alkalmazni.
Ezzel fennáll a veszély, hogy a baloldal tudatosan vagy tudattalanul (mindenki döntse el, hogy melyik rosszabb) a lakosság helyett éppen a cégeket hozná kedvezőbb helyzetbe egy olyan időszakban, ami egyébként is a vállalatoknak kedvez (lásd a vállalati profitok robbanását az Egyesült Államokban).
Az áfacsökkentés a jelenlegi helyzetben épp az az eszköz, amivel sem az infláció csökkentése, sem a fogyasztói jólét növelése nem valósítható meg, tehát egyetlen célját sem érné el, de a szakpolitikai problémát tovább súlyosbítaná.
A fentiek tükrében azt állíthatjuk, hogy a Mércén cikket író Büttl Ferenc közgazdász (a Megújuló Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Metropolitan Egyetem oktatója), aki szerint „a hatósági árak bevezetése semmire nem jó, egyszerű kampányfogás” , nem vehető komolyan.
Értelmezni sem tudjuk azt a mondatát, miszerint „a kormánynak – azon túl, hogy visszafogja a költekezését – nincsen közgazdaságtani szerepe”. Ez minden bizonnyal egy új közgazdasági iskola, vagy valamiféle libertárius radikalizmus megnyilvánulása.
A közgazdász elismerte, hogy a kereskedők által tartott több ezer áru árrésével könnyűszerrel kigazdálkodható a hat befagyasztott áru ára. Ez arra utal, hogy az árstop nem csupán a legnehezebb helyzetű fogyasztóknak kedvező (akiknek az érintett termékek különösen fontosak), de a cégeknek sem kerül szinte semmibe, mert tudják kompenzálni.
Meglepő módon Büttl a lengyel áfacsökkentést hozza példának. „Ott az általános forgalmi adó (áfa) kulcsát szállították le, s bár a különbözetet »elnyelhetik« a kereskedők, lehetőség van arra is, hogy az áfacsökkentés utáni árakat fagyassza be a kormány. Mindenesetre a kedvezményes áfa – ha a verseny adott – a fogyasztók javát szolgálhatja” – írja azzal a szakmai lazasággal, mint amikor a Momentum politikusa ismeri el nyilvánosan, hogy egyébként tényleg nem nézett utána annak, amiről posztolt.
Csakhogy a „verseny” a legritkább esetben adott, még ha a közgazdász azt hajlamos is tankönyvi alapfeltevésnek venni. A lengyel gazdaságot viszonylag jól értő Rafal Benecki, a lengyel ING vezető közgazdásza lényegretörően fogalmazott: ő nincs meggyőzve arról, hogy a cégek átadják az áfacsökkentést a fogyasztóknak, tekintve egyrészt az emelkedő költségeket, másrészt a rendkívül erős keresletet, amit elemzésünk is kiemelt.
És akkor még a menüköltségekről nem is beszéltünk, hiszen minek csökkenteni az árat, ha a cég teljesen bizonytalan abban, hogy hogyan alakulnak költségei a jövőben és ha egyes piacokon naponta változnak az árak, de a legvalószínűbb az, hogy komoly növekedés folytatódik a jövőben is?
Azt is megemlíthetnénk, hogy Lengyelországban egyáltalán nem biztos, hogy az áfacsökkentésből bármi megjelenik majd a fogyasztóknál. Mint a Makronóm arról beszámolt, a lengyel szakírók, ahogy a csehek és a szlovákok is, egyelőre szintén kétkedve figyelik a szabad piacokon valóban nem szokványos magyar árbefagyasztást, de eközben már
„A kormány olyan könnyítésekkel él, amelynek nem lesz ő a teherviselője”, összegezte a meglátásait Büttl Ferenc, aki szerint a kormánynak az a politikája, hogy ne ő állja a cehhet. Ezt mi kifejezetten üdvözlendőnek tartjuk, a piaci szabályozások lényege sok esetben épp az, hogy szakpolitikai ösztönzéssel érjük el a gazdasági szereplők viselkedésének módosulását ahelyett, hogy egyből adósságnövelő költekezéshez folyamodunk. Nem tudjuk, miért indokolt, hogy a kormányzat legyen minél több gazdasági- és társadalompolitikai intézkedés teherviselője. Ha már itt tartunk: előnyösebb, ha a gazdasági szektorok, a háztartások, a cégek és az állam kiegyenlítettebben viseli a terheket, főleg egy olyan válságban, mint a koronajárvány. (Ez a tehermegosztás a hazai hitelállományok növekedésében is látszott.)
Az áfacsökkentés árhatása (hogy az tényleg megjelenik-e az árakban) sokat kutatott téma és legalább egy tucat tényezőtől függ, amiből mi ezúttal a szerintünk fontosakat emeltük ki. Az nagyon valószínű, hogy aki most a témát kutatja, annak az „aszimmetrikus árhatás” témakörében kell elmélyülnie és nem egy idealizált, szabadpiaci utópiában képzelődnie.
(Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)
A 2021-es tapasztalatok birtokában a kormány szerdán dönt arról, újra beavatkozik-e az árképzésbe a magyar fogyasztók érdekében. Elemzés született arról, mi lehet a döntés következménye.
Tavaly augusztus óta megszűntek itthon a hatósági árak, nemhogy drágulás nincs, sok esetben még olcsóbban vehetjük meg azóta a termékeket.
Ötven bázisponttal, 7,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésen. A kamatfolyosó két szélét szintén ilyen mértékben mérsékelték. Molnár Dániel, a Makronóm Intézet senior makrogazdasági elemzője kommentálta a döntést.
Nyolc forinttal csökken a dízel ára, korábban a benzin is olcsóbb lett.
Péntektől lehet ezeken az árakon tankolni.
2025-re a Világbank és a Valutaalap szakértői 3-4 százalékos növekedést várnak, míg európai átlagban csupán 1 százalékot.
Az Origo tényfeltáró cikke szerint amennyiben Magyar Péter mögött materiális értelemben is megjelenik a külföldi támogatás, az már komoly szuverenitási aggályokat vet fel.
A főpolgármester-jelölt szerint ez Karácsonyék hozzáállásának mintapéldánya.
