Nem akart elszakadni magyar rokonaitól, szeretetből indul magyar színekben a Kanadában középiskolás hókirálynőnk

2022. május 04. 09:10

A Calgaryban született Kozuback Kamilla, Magyarország első snowboardos olimpikonja, aki mindössze 17 évesen képviselte hazánkat a pekingi téli olimpián. Interjú a hókirálynővel a kezdetekről, a magyarságról és céljairól.

2022. május 04. 09:10
null
Vizi Zalán

Kamilla édesanyja magyar, édesapja kanadai. Sokan azt hinnék, utóbbi miatt választotta a téli sportot, ám ez nem így van:

„Miután szüleim eldöntötték, hogy a tengerentúlon telepednek le, édesanyám beleszeretett a snowboardozásba" – mondta Kozuback Kamilla. „Imádom őt, felnézek rá, ezért azt akartam csinálni, amit ő. Tőle kaptam az első deszkámat, és ő tanított meg az alapokra. Elég hamar rájöttem, hogy mennyire élvezem ezt a sportot, ráadásul jól is ment. 11 évesen már versenyen is elindultam Calgaryban. Gyerekként azonban nem csak snowboardoztam, ugyanis tornáztam, gyorskorcsolyáztam, kipróbáltam a műugrást, az ír néptáncot, versenyszerűen úsztam és atletizáltam is. 4 évesen már síeltem, imádtam a havat, majd mikor 9 lettem és ráálltam a snowboardra, éreztem, nem akarok onnan leszállni."

A kanadai-magyar kettős állampolgárságú lány 16 évesen bekerült a kanadai válogatottba.

„Ekkor döntöttem el, hogy a versenysportban is ki akarom magam próbálni. Előtte inkább hobbi volt ez számomra, ám akkor tudtam, komolyabb szinten is versenyezni akarok" – emlékezett vissza Kamilla, aki nemcsak megmérette magát, de fantasztikus eredményeket ért el: a 2019-es kanadai téli ifjúsági játékokon félcsőben aranyérmes, slopestyleban bronzérmes lett. 2020-ban 16 évesen a junior téli olimpián slopestyleban a 14., félcsőben 9., Big Airben 8. helyen végzett.

A Big Air egy nagy ugrató, a slopestyle egy pályarendszer ugratókkal és korlátokkal, míg a félcső egy csőpálya, ahol a kiugrás, lendület magassága és a trükkök számítanak.

"Alapvetően a félcső elkülönül a másik kettőtől, de nálam már a kezdetektől úgy alakult, hogy mind a háromban kipróbáltam magam. A Big Air és a slopestyle a két kedvencem, de félcsőben versenyezni is jó érzés, igazi szórakozás" – magyarázta a sportoló.

A 17 éves lány gyerekkora óta kétlaki életet él, Magyarországon a nagyszülőknél tölti a nyarakat, rajong hazánkért. Saját maga kérelmezte, hogy magyar színekben kezdhesse meg a felnőtt versenysportolói pályafutását. A kanadai női felnőtt válogatottba szintén esélyes volt a felvétele, mégis úgy döntött, a Magyar Snowboard Szövetség kötelékében indul a nemzetközi versenyeken.

„Kilencéves voltam, amikor a nagypapám elhunyt, akkor kezdtem el snowboardozni, így ő már nem élhette meg, hogy lásson versenyezni. Ráadásul a Magyarországon élő idős nagymamát és a rokonaimat az elmúlt két évben nem láttam a járvány miatt. Nehéz volt ez az időszak számomra, hiszen nagyon szeretem őket, és mindig hiányoznak. Ezért arra gondoltam, ha magyar színekben versenyzek, az egy olyan gesztus feléjük, amivel kifejezem a szeretetemet" – mondta a magyarságához kapcsolódó viszonyáról Kozuback Kamilla.

A 2022-es pekingi téli olimpián így már magyar színekben indulhatott Kamilla, és kiválóan helytállt élete eddigi legnagyobb feladatánál. A fiatalok közül az egyik legjobban teljesített: slopestyleban 28., félcsőben 19., Big Airben 17. helyen végzett. „Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy rajthoz tudok állni Pekingben, de a kvalifikáció remekül sikerült számomra, és nagy boldogság, hogy ott lehettem ezen az olimpián."

Kamilla elárulta, számára az ötkarikás játékokon a legjobb élményt az jelentette, hogy már ilyen fiatalon részese lehetett az elit közegnek. „Jó volt látni, hogy nagyon sokat segítettek egymásnak a sportolók és a sportszakemberek, illetve a fejlődésemhez nagymértékben hozzájárult, hogy kemény időjárási körülmények között profi pályán tudtam gyakorolni igazi versenyszituációban. Komoly kihívás volt, és remélem, hogy 2026-ban Milánóban is ott leszek" – tekintett előre a sportoló, kinek legfőbb célja, hogy inspirálja a fiatal lányokat ebben a sportban, és hogy nyomot hagyjon a snowboard világában.

Talán nincs is másik olyan itthon is ismert sport, melyben a legsikeresebb egy kiskorú lány. A snowboard és Kamilla esetében ez így van, és ezzel élve szeretne is példakép lenni. „Minden sportban szükség van példaképekre, és nagyon szeretném, ha a magyar lányok miattam kezdenének el snowboardozni. A fiúk legendája Fritz Botond lehet, de ez a sport nem csak az erősebbik nemé! A snowboard crossban ott van például Vincze Zsófi is, aki ugyancsak példakép lehet."

Ugrás közben méterekkel a talaj fölött, akár fejjel lefelé vagy a pályának háttal, sok esetben azt sem látva, hogy hova érkezik a snowboardos, ez jellemzi a hódeszkázást, de Kamillában félelem sosem volt. Izgulni szokott, de az normális. Ami a tanulmányait illeti, jelenleg Kanadában középiskolás, a versenyek miatt online végzi az iskolát, s majd szeretne továbbtanulni, de ezzel kapcsolatos céljait még nem fogalmazta meg magának. 

Azt viszont igen, hogy karrierjét tudatosan fogja építeni. „Ebben a szüleim és a Magyar Snowboard Szövetség segít a legtöbbet. Ez a sport nagyon költségigényes, leginkább az edzések és az utazások finanszírozása kerül sokba. Felkészülésemet egy szakmai stáb segíti, illetve a magyar szövetség mellett nagy segítséget jelent számomra, hogy van néhány szponzorom. Remélem az olimpiai sikerek miatt újabb szintet léptem, és a támogatások mértéke fejlődni fog" – mondta a sportoló.   

„Most pihenek a nyáron, sok palacsintát eszem majd a Balatonnál, de remélem, hogy a következő szezonban ismét sokat fognak rólam hallani!" – zárta a beszélgetést Kozuback Kamilla. 

A Magyar Snowboard Szövetség elnöke, Bécsy Balázs is elismerően nyilatkozott Kozuback Kamilláról: 
„Kamilla kivételes tehetségű és hozzáállású női sportoló. Az eredmények is mutatják a megalkuvást nem tűrő fegyelmezett mentalitását, ha teheti minden percét edzéssel tölti. Jó példa erre a 2021-es év utolsó versenye, amikor Calgaryban mínusz 27 fokban és jeges szélben Kamilla késő estig a pályán gyakorolt, hogy másnap magabiztosan mutassa be a tervezett ugrásait. Ezen a versenyen a zsűri neki ítélte a kvalifikáció legszebb korlát trükkjének járó elismerést. Nem is kérdés, hogy fényes jövő áll előtte. Jól mutatja ezt az is, hogy előző év decemberében tudta csak megkezdeni a kvalifikációs versenyeit, és mindösszesen öt verseny alatt összegyűjtötte az olimpiai kvótához szükséges pontjait. Ő az első női magyar snowboardos, aki bemutatott egy cab double underflip 900-at, a sportág egyik legnehezebb trükkjét. Egy edzés során hajtotta végre az ugrást, amelyhez az osztrák Anna Gasser olimpiai bajnok is gratulált, aki 2013-ban 22 évesen a világon első nőként ugrotta meg ugyanezt a mozdulatsort. Nagy jövő áll Kamilla előtt!" 

Képek: MSBSZ/Olescher Domonkos

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
urga
2022. május 13. 18:02
"Nagy jövő áll Kamilla előtt!" Úgy legyen! Sok sikert és boldogságot kívánok neki!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!