Kaczyński: A németek még mindig tartoznak nekünk a II. világháborúban történt szörnyűségekért

2022. július 23. 16:30

A lengyel kormánypárt vezetője szerint 70 ország, köztük Mexikó is kapott jóvátételt, de Lengyelország nem.

2022. július 23. 16:30
null

 

Annak ellenére, hogy Németország erkölcsi szuperhatalomnak tettette magát, a második világháború után „eltörlési rendszert” hozott létre, amely „gyakorlatilag amnesztiába helyezte” a lengyelek ellen elkövetett bűnök százezreit – mondta Jarosław Kaczyński, a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője a közép-lengyelországi Grójecben tartott nagygyűlésen.

A PiS vezetője szerint a németek „úgy döntöttek, hogy a bűnök az akkori német törvényeknek megfelelően nem minősülnek bűncselekménynek", vagyis az "Auschwitzban meggyilkolt lengyelek” ügyeit gyakorlatilag a szőnyeg alá söpörték.

Kaczyński szerint

Kaczyński azt is megjegyezte, hogy a háború utáni Németországban számos magas rangú bűnös tisztviselőt nemcsak megkíméltek, de magas pozícióba helyeztek. A legismertebb példa erre Heinz Reinefarth SS Gruppenführer, Wola kerület mészárosa volt az 1944-es varsói felkelés idején. Tettei ezrek meggyilkolásához vezettek, a háború után mégis a Landtag tagja és Westerland helyi polgármestere lett, és soha nem vonták felelősségre bűneiért – állítja a Remix hírportál.

Kaczyński szerint nem szabadna engedni, hogy Németország ennyivel megússza

A PiS vezetője megkérdezte a hallgatóságot: „Tudják, hogy hány ország kapott jóvátételt Németországtól?”. Elmondta, hogy ez a szám 70, beleértve olyan országokat is, mint Mexikó, amely nem volt közvetlenül érintett a második világháborúban.

„Még a szövetséges olaszokat is kárpótolták, mi lengyelek viszont semmit nem kaptunk” – jelentette ki.

„Nem fogjuk annyiban hagyni” – mondta végül Kaczyński.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Takagi
2022. szeptember 14. 23:00
Nem is fogtok kapni semmit, mert csicskának tartanak titeket.
Namond
2022. augusztus 13. 03:33
Érdekes, mi sem kaptuk meg a II. vh-s hadiszállítások kereskedelmi szerződései ellenértékét, a német megszállók konfiskálása költségei ellenértékét és a kivonuló német hadsereg kártételei, pl felrobbantott Duna hidak miatti, a kiegyenlítetlen tartozások miatti infláció. miatti kártalanítást. Összesen lehet vagy kettő és fél, három milliárd arany birodalmi márka. "Magyarország esetében 1941-ben még csak 140 millió márka német tartozás állt fenn, 1942- ben már 500 millió, 1943-ban 1 milliárd márka, 1944-ben pedig újabb – ekkor már a német megszállás költségeivel növelt – 1,5 milliárd márka gyülemlett fel (BEREND – RÁNKI, 1987)" "Az 1941 áprilisában feldarabolt Jugoszlávia esetében 22 millió márka tartozás állt fenn Szerbiával és 32 millió Horvátországgal szemben. Ugyanakkor a szerb területeken állomásozó német megszálló erők ellátásának költségei meghaladták az 560 millió birodalmi márkát. A Nemzetközi Elszámolási Bank adatai alapján megállapítható, hogy 1944 szeptemberéig, a náci vezetés által létrehozott horvát fasiszta bábállamban állomásozó német és olasz haderő ellátása 1,082 milliárd birodalmi márkát emésztett fel (RADICE, 1986)" DOMONKOS Endre A HÁBORÚS MEGSZÁLLÁS KÖLTSÉGEI KELET-KÖZÉP- ÉS DÉLKELET-EURÓPÁBAN A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN OCCUPATION COSTS IN CENTRAL, EASTERN AND SOUTHEASTERN EUROPE DURING THE SECOND WORLD WAR http://real.mtak.hu/88280/1/EPA03448_multidiszciplinaris_2018_2_004-018.pdf Nem is értem, hogy ez miért nem egyetemi jegyzet, ajánlott olvasmány.
oskar
2022. augusztus 02. 01:10
Kaptunk mi jóvátételt a felrobbantott budapesti hidakért?
fatman
2022. augusztus 01. 15:52
Szuper, a törökök, osztrákok és mongolok jönnek nekünk egy kis lével!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!