Kezelhetetlen az ukrán gabonadömping, le is mondott a lengyel agrárminiszter

2023. április 06. 11:20

Miközben a lengyel államfő és miniszterelnök szerdán a hivatalos látogatásra érkező Zelenszkijt magasztalta, az ország mezőgazdasági minisztere a lemondását jelentette be, amit az ukrán gabonadömping kezelhetetlenségével indokolt.

2023. április 06. 11:20
null
Révész Béla

Meglepőnek nem nevezhető, az időzítés miatt mégis váratlan esemény árnyékolta be Volodimir Zelenszkij lengyelországi látogatását április 5-én. Ugyanezen a napon jelentette be lemondását Henryk Kowalczyk mezőgazdasági miniszter, aki döntését a Lengyelországba és az egész uniós piacra ellenőrizetlen beáramló, piactorzító ukrán gabonadömping káoszt okozó, és jelenleg megoldhatatlannak tűnő problémájával indokolta.

Az állami látogatáson a lengyel államfő és a miniszterelnök további feltétlen támogatásáról biztosította az ukrán elnököt, aki kijelentette: nyitott határokat szeretne Lengyelország és Ukrajna között. Az agrárminiszter lemondásához éppen egy hasonló szolidaritási döntés vezetett, ami a legsúlyosabban érintette és érinti az Ukrajnával szomszédos államok, köztük Magyarország agrárpiacát.

A vég kezdete

A háború kitörése után hamarosan realizálódott a globális gabonakereskedelem egyik legégetőbb problémája: hogyan fognak kijutni az orosz blokád alatt álló ukrán kikötőkből a szállítmányok, hogy eljussanak rendeltetési helyükre a világ minden pontján? A szükségmegoldások egyik legfontosabb eleme az Ukrajnával szomszédos országok, köztük természetesen Magyarország önzetlen szolidaritási segítsége volt, amelynek során vasúti hálózatok kapacitásnövelésével, szárazföldi úton igyekeztek az ukrán terményeket eljuttatni az EU-s kikötőkbe. Az EU ugyanakkor teljes vámmentességet biztosított az ukrán agráripar termékeire, így Kijev úgy tud kereskedni, hogy minden olyan kedvezmény és kiváltság megilleti, ami az EU-s tagállamoknak jár. 

A terv jó volt, de nem működött. Nem kellett sok idő, hogy Nagy István agrárminiszter és kollégái rájöjjenek: az olcsó, ellenőrizhetetlen körülmények között és az EU-s előírások mellőzésével, nem egy esetben az unióban tiltott vegyszerek alkalmazásával termesztett ukrán gabona zöme nem is hagyja el az Európai Unió területét: a legnagyobb mennyiséget a gabonakereskedők és spekulánsok még helyben felvásárolják, majd a belső piacot árasztják el vele. A probléma akkor kezdett el aggasztó méreteket ölteni, amikor emiatt az érintett, Ukrajnával határos országok agrárpiaca már nem, vagy csak sokkal kisebb mennyiségben tudta a saját gabonáját értékesíteni, magyarán: az ukrán gabonadömping olyan piactorzító hatással járt és jár, amelyre azonnali és rendkívül határozott megoldást kellett volna hozni.

Boldogok az ukrán oligarchák, mert övék az EU piaca

Még épp csak ízelítőt kaptunk abból, mi történne, ha Ukrajna EU-tagként legyalulná az európai agrárpiacot. A szolidaritás rémálommá vált.

Brüsszel hátat fordított

A helyzetet már az év elején orvosolni kellett volna, ezért Nagy István és minisztertársai januárban azonnali segítséget kértek Brüsszeltől. Az Európai Bizottság azonban nem volt hajlandó érdemben foglalkozni a problémával: az egyetlen, nonszensz ötlete az volt, hogy megnyitja a mezőgazdasági vészalapot, és abból próbálja meg kompenzálni az ukrán gabonadömping miatt egyre súlyosabb károkat szenvedő országokat. Túl azon a már egyáltalán nem meglepő döntésen, hogy

Magyarországnak ebből az uniós forrásból sem adnak egy centet sem, 

a szétosztogatott összegek a károk méretéhez képest olyan nevetségesnek tűntek, amely csak még jobban feldühítette a tagállamok gazdálkodóit.

A legsúlyosabb helyzet éppen Lengyelországban alakult ki, ahol a gazdák már hónapok óta tüntetnek, hol határ menti úttorlasszal, hol azzal, hogy tojással dobálták meg agrárminiszterüket. 

Tojással dobálták meg a lengyel agrárminisztert az ukrán gabona miatt

Egy fórumon szabadultak el az indulatok, a lengyel gazdák leárulózták a mezőgazdasági miniszterüket, majd repülni kezdtek a tojások. Ami nekik fáj, ugyanaz fáj a magyar gazdáknak is, a megoldást azonban Brüsszelben kell keresni.

Meddő kísérletek

Ekkorra már a miniszterelnökök és államfők is bekapcsolódtak a küzdelembe. Orbán Viktor az EU-csúcson személyesen egyeztetett Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel: az eredmény egy újabb közös levél lett, amelyet az érintett országok immár személyesen Ursula von der Leyennek címeztek, egy komplex intézkedéscsomagot megfogalmazva. A levél egyrészt a rendkívüli és azonnali támogatási összegek drasztikus emelésének ötletét tartalmazta, kiegészítve a vészalapot további forrásokból. Felvetették azt is, hogy az EU humanitárius céllal vásárolja fel az ukrán gabonadömping miatt a tagállamokban rekedt és eladhatatlan gabonát, ám a legfontosabb és egyetlen valódi megoldást mégis az a javaslat jelentette, amelynek értelmében

az EU eltörölné az ukrán vámmentességet, ezzel visszaállítva a belső piac egyensúlyát.

Nagy István miniszter akkor úgy fogalmazott: „El kell kerülni, hogy ugyanaz történjen, mint a szankciók esetében, vagyis, hogy az EU több kárt okozzon saját magának és mezőgazdasági termelőinek, mint amekkora segítséget jelent Ukrajnának a mezőgazdasági termékek szárazföldi úton történő vámmentes beengedése”.

Ursula von der Leyenhez fordul Magyarország az ukrán gabonabotrány miatt

Az ukrán gabonaimport miatt fuldoklik az uniós agrárpiac. A leginkább érintett tagállamok, amelyeket Brüsszel egyszer már semmibe vett, most Ursula von der Leyentől várnak megoldást.

A javaslatok ismét süket fülekre találtak, sőt: az EB gyorsan bejelentette, hogy 2024-ig meghosszabbítják az ukrán gabona vámmentességét. A lengyel gazdák azóta folyamatosan tüntetnek, állításuk szerint az elmúlt hetekben még nagyobb mennyiségű ukrán termény árasztotta el a piacot, mint eddig.

A tojásdobálós esetnél már sejthető volt, hogy Henryk Kowalczyk széke erősen inog, az agrárminiszter végül – nyilván nem véletlenül – éppen Zelenszkij látogatásának napjára időzítette a vég bejelentését. Mint mondta, miután az Európai Bizottság a vámmentesség hosszabbítása mellett döntött, ahelyett, hogy a tagállamok jogos érdekeit vette volna figyelembe, nem érzi értelmét az egyenlőtlen és teljesen egyoldalú küzdelem folytatásának.

Minden megy tovább

Jelenleg úgy tűnik, az Európai Bizottság nem tudja, de nem is akarja megmenteni a belső agrárpiacot, és a szolidaritás jegyében hajlandó beáldozni az érintett országok kereskedelmét a gazdálkodók megélhetésével együtt. Kowalczyk lemondása ebből a szempontból inkább szimbolikus, semmint valós értékkel bír, miután utódja pontosan ugyanazt a súlyú problémát örökli, amelyre ő sem tudott megoldást találni. Ahogyan a lengyel gazdatüntetések egyik vezetője fogalmazott: a tiltakozó akciókat folytatják, hiszen a tárcavezető lemondása semmit nem old meg.

Fotó: Andrzej Duda lengyel elnök és Volodimir Zelenszkij 2023. április 5-én.
MTI/EPA-PAP/Radek Pietruszka

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bitrex®
2023. április 06. 14:06
Jövőre hál'Isten nem lesznek már ilyen problémák, mert idén egyáltalán nem lesz ukrán gabonatermés.
pesszimista
2023. április 06. 14:00
A Kádár rendszerben a zöldség árak növekedéséért a lánckereskedő maffia volt a felelős, legalábbis a hatalom erre irányította a népharagot. Most ezt a gabonakereskedőkre és a spekulánsokra irányítják, s az Istenadta nép ezt elhiszi
need-info
2023. április 06. 12:22
Szopkodhatják egymás faszát, buzi köcsögök. A lengyelek már alig várják, hogy bevonulhassanak Ukrajnának "segíteni".
Kriszta67
2023. április 06. 12:08
A kormányok pedig minden elképzelhető módon razsolják az EU-t, kényszerítsék ki amit akarnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!