Sajnálhatja Ukrajna: nem a háború lesz a legfontosabb téma az idei G7-csúcson
2023. május 18. 11:03
A pénteken Japánban kezdődő csúcstalálkozó középpontjában egyértelműen a Kína elleni közös fellépés és a globális dél befolyásolása áll majd.
2023. május 18. 11:03
p
20
0
15
Mentés
Hirosimában ülnek össze pénteken a G7-ek és az Európai Unió képviselői, hogy új irányokat szabjanak együttműködésüknek, és egyben válaszokat keressenek a legégetőbb gazdasági és geopolitikai kihívásokra.
A főszerepben ezúttal azonban nem Ukrajna áll majd. A csúcstalálkozón természetesen szerepelnek majd a szankciókkal kapcsolatos megbeszélések (különös tekintettel a Brüsszel által szorgalmazott, olyan országokra kivethető másodlagos szankciók, amelyekkel a tiltott vagy kettős felhasználású termékeket Oroszország felé exportáló államokat büntethetnék), a tárgyalásokat azonban egyértelműen Kína, a globális kelet és a globális dél viszonya fogja uralni.
A nemzetközi helyzet fokozódik
Most már minden szem a globális délre szegeződik, amelynek országai abszolút pragmatikus alapon szemlélik a nyugat és kelet konfliktusát: nem ideológiai, kizárólag gazdasági és szuverenitási szempontok dominálnak a háborúhoz és a Washington–Peking konfliktushoz való viszonyukban. A globális befolyásért folytatott küzdelemben valójában náluk vannak az ütőkártyák, és ezt immár a rivalizáló felek is jól tudják (igaz, Kínának a rádöbbenésben nagyjából 20-30 évnyi előnye van).
A G7-es csúcs elsődleges célja Japánban egy összehangolt stratégiai megegyezés lesz, amellyel ellensúlyozni tudják Kína kereskedelmi dominanciáját a világpiacon, különös tekintettel a globális dél, Afrika és Latin-Amerika országaira. Mára az is világossá vált, hogy
a különböző EU-s és USA által finanszírozott infrastrukturális projektek messze nem úgy haladnak, mint ahogyan tervezték.
Ez egyrészt a Kínához képest valóban több évtizednyi lemaradásnak, másrészt annak köszönhető, hogy a Nyugat még mindig értékvezérelt feltételekhez kötné a beruházásokat – ellentétben Pekinggel, amely jól észbe véste az ókori mondást a pénzről és a szagról.
A pekingi előny ennél látványosabb nem is lehetne: Kína mintegy 120 ország legfontosabb kereskedelmi partnere, ezzel pedig magasan lekörözi az Egyesült Államokat. Csak egy adalék: Peking 2007 és 2020 között több infrastrukturális beruházást finanszírozott a szubszaharai Afrikában, mint a következő nyolc hitelező együttvéve. Mindeközben az USA kereskedelmi kapcsolatai megkoptak és mélypontra zuhantak Afrikával, az EU pedig kapkodva próbálja meg behozni lemaradását a Global Gateway projekttel, amelyet kései válaszul szánt a kínai „Övezet és Út” programra.
Több óvatos figyelmeztetés is elhangzott az utóbbi időben az USA és Európa felé, hogy kevesebb moralizálás és több együttműködési hajlandóság nagyobb eredményre vezetne a stratégiai fontosságú államokkal szemben, és úgy tűnik, a Nyugat hajlandó is elmozdulni az ideológiai alapú nyomásgyakorlás oldaláról a kézzelfogható, feltételektől mentesebb kereskedelmi megoldások felé.
A globális nyugatnak tanulnia kell a hibáiból, és a konfrontáció helyett az együttműködést választania, ha meg akar őrizni még valamit a liberális világrendből.
Csakhogy – ahogy a Bloomberg írja – Brian Nichols, az USA külügyminiszter-helyettese máris odaítélte a vezető szerepet országának, mondván: Washingtonnak „világos perspektívát és jövőképet kell kínálnia a harmadik országoknak, hogy mit tehetnek a gazdaságuk sikeressé tétele érdekében”. Majd hozzátette: azt is világossá kell tenni ezeknek az államoknak, hogy a kínai ígéretekből nem lesz semmi.
Pontosan ez az a mentalitás, amely miatt a globális dél országai egyre kevésbé az Egyesült Államokat, és egyre inkább Kínát vagy Oroszországot tekintik partnerüknek. Nichols valószínűleg nem jól értelmezte a feladatot: Brazíliának, Dél-Afrikának vagy Vietnámnak éppen nincs arra szüksége, hogy megint egy lehetetlen oldalválasztás, egy vagy-vagy szituáció elé állítsák. Az USA először kacsintva bólint a pragmatizmusra, majd megint izomból a saját ideológiájával kezdi traktálni az ezen már régen túllépő államokat ahelyett, hogy elfogadná a versenyszabályokat, és hajlandó lenne értelmezni, hogy a globális piacon rajta kívül más szereplők is vannak, a versenyhelyzetet pedig legalább minimális szabályok szerint próbálná meg kezelni.
Temetés vagy feltámadás?
A G7-szövetséggel kapcsolatban évek óta problémák merülnek fel. Az erózió már Obama elnök idejében megkezdődött, aki inkább a G20-ra mutatott rá, mint meghatározó erőre. Trump aztán már egyenesen idejétmúlt egyesülésként jellemezte, amely nem tud hatékonyan reagálni a világban zajló változásokra. A reneszánsz kezdetét az ukrajnai háború jelentette, amely rég nem látott egységbe kovácsolta a gazdasági klubot, természetesen az USA kizárólagos iránymutatásával.
Az azóta eltelt idő azonban csak arra volt jó, hogy az orosz gazdaság tönkretételének eddigi kudarcaival párhuzamosan végérvényesen rádöbbenjenek: a globális kereskedelmi piacot uraló Kína és a Dél már sokkal nehezebb dió lesz, mint Moszkva. A feltörekvő országok ragaszkodása a semlegességhez, elutasítása a szankciós politikával szemben, nyitottsága a keletről érkező befektetések iránt, nem utolsósorban pedig az a tény, hogy többen közülük bővelkednek azokban a kritikus természeti forrásokban és ásványokban, amelyek az elkövetkezendő évtizedekben nélkülözhetetlenek lesznek a Nyugat számára, kihagyhatatlan játékossá tette őket a nagyhatalmi játszmában.
Az erejük azonban éppen pragmatizmusukban rejlik:
nem vesznek részt a játékban, hiszen tudják, addig vannak nyerő helyzetben, ameddig mindkét oldal maga mellé akarja állítani őket. A Nyugat egyszerűen kezdi elveszíteni azt a befolyását, amellyel nyomást gyakorolhatott eddig ezekre az államokra. Sőt: most nagyobb szüksége van a harmadik országokra, mint azoknak rá. Ez pedig semmiképpen nem nyertes alapszituáció a G7-ek szemszögéből nézve.
Washington fenyegetéseit, a Kína elleni szankciós próbálkozásokat, az EU még mindig értelmezhetetlen, felsőbbrendű és kioktató agresszivitását természetesen a globális kelet sem nézi tétlenül. Ugyanazon a napon, amikor a G7-ek összeülnek, Hszi Csin-ping elnök a Kína-Közép-Ázsia csúcstalálkozón vesz részt, amelyen a fő téma éppen annak az „Övezet és Út” kezdeményzésnek a kiterjesztése lesz, amely ellenében Hirosimában tárgyalnak a nyugatiak. (Sokatmondó tény, hogy Oroszország most először nem vesz részt a találkozón, amely azt jelzi, hogy Kína teljesen átveszi a térségben Moszkva addigi meghatározó szerepét.) Putyin is megszervezte a saját partiját: két hónap múlva Szentpéterváron látja vendégül az afrikai vezetőket, hogy Oroszország befolyását és üzleti tevékenységét növelje a kontinensen, ennek érdekében pedig szemrebbenés nélkül fog ujjal mutogatni a nyugati szankciós politikára, mint az afrikai nemzeteket sújtó energiaár-robbanás és részleges élelmiszerhiány okozójára.
Hogy teljes legyen a kép: augusztusban aztán Dél-Afrikában a BRICS-országok fognak egy asztalhoz ülni, amelyhez immár 19 állam kíván csatlakozni, és amelynek nem titkolt célja egy közös valuta létrehozásával a dollár egyeduralmának megbuktatása.
Öt arab állam és Irán is megtalálható azon 19 nemzet között, amely kész a BRICS-országokhoz való csatlakozásra. Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Algéria, Egyiptom, Bahrein és Irán hivatalosan is kérte a BRICS-csoporthoz való csatlakozását, amely a Dél-Afrikában nyár végén megtartandó éves csúcstalálkozójára készül.
Nem lesz egyszerű menet
A csúcstalálkozó elsődleges célja tehát az, hogy felgyorsuljanak a globális dél óriási, több mint 100 országot magában foglaló tömbjére kifejtett befolyásolási és meggyőzi kísérletek annak érdekében, hogy a kiemelt fontosságú államok a Nyugatot válasszák Kína, Oroszország vagy éppen az Öböl menti országok helyett az infrastrukturális befektetések és a kereskedelem területén. Az igazat megvallva a globális befolyásért folyó versenyben Kína sokkal jobban áll a Nyugatnál, de a feltörekvő gazdaságok tekintetében még Oroszország is a háta mögé néz, ha meg akarja pillantani az EU-t.
A semlegességükhöz ragaszkodó, oldalt választani egyáltalán nem akaró országok között van pár nagyágyú is. India eddig is zseniálisan folytatta kettős politikáját: biztonsági kérdésekben (Kína miatt) szívesen hallgatja meg az Egyesült Államok tanácsait, ám kereskedelmi szempontból esze ágában sincs felrúgni Moszkvához fűződő jó viszonyát. India egyébként is alapból bizalmatlan Washingtonnal szemben: ez az az állam, amely több ízben is utalt már arra, hogy torkig van az USA módszereivel, amelyekkel az Államok mindig úgy kínál valamit, hogy közben a saját demokrácia-ideológiáját próbálja legyömöszölni a másik fél torkán. A helyzetet az EU részéről pedig kifejezetten rontja, hogy Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője éppen a napokban rontott neki Indiának, amiért az orosz olajból készített finomított termékeket ad el Európába – bár ez teljesen legális –, és már megint morális alapon kezdett el beszélni „Putyin háborús gépezetének finanszírozásáról”.
Hasonló a helyzet egy másik „meggyőzendő” országgal, Vietnámmal, amely egyfelől haszonélvezője a nyugati országok Kínától való „függetlenedési” céljainak, hiszen több gyártókapacitást is hozzá költöztetnek onnan, ám esze ágában sincs oldalt választani: Kína a legnagyobb kereskedelmi partnere, így sokkal többet veszítene egy esetleges tömbhöz csatlakozással, mint amennyit nyerne vele. Ráadásul a háború óta biztonsági partnerségi megállapodást kötött Moszkvával, jelezve, hogy rá biztosan nem számíthatnak egy oroszellenes nagykoalícióban.
És ott van a legnagyobb probléma, Brazília is. Lula elnök sok mindent kezdeményezett hivatalba lépése óta, csak éppen azt nem, amit a Biden-kabinet várt tőle: lojális együttműködést. Latin-Amerikában a kínai kereskedelmi együttműködések száma ugrásszerűen megnőtt, olyannyira, hogy Costa Rica elnöke, Rodrigo Chaves finoman már azt jelezte: a térségben az USA látványosan veszít erejéből, és gyengébbnek tűnik, mint valaha.
Brazília olyan erős szuverenitást próbál kiépíteni, amilyet csak tud – mindeközben hajlandó bárkivel tárgyalni saját erősödése érdekében, de makacsul és következetesen elutasítja a befolyásolási kísérleteket. Nem véletlen, hogy az EU és az USA képviselői egymásnak adják a kilincset, hogy meggyőzzék Lula elnököt (aki aztán ironikus módon Kínába utazott, hogy Hszi Csin-pinggel tárgyaljon gazdasági együttműködésekről és az ukrajnai béketárgyalások tető alá hozásáról). A legnagyobb esemény kétségtelenül Olaf Scholz latin-amerikai turnéjának brazil állomása volt, ahol a kancellár befektetésekre vadászott, ám közben ő is elkövette azt a hibát, hogy fegyvereket kezdett el kérni Ukrajna számára. Lula mosolyogva bólogatott az üzleti részre, de feszült és fagyos lett a háborús kérdésben, majd kerek perec megtagadta azt, megerősítve, hogy a szankciós politikához sem fog csatlakozni.
A helyzet tehát úgy áll, hogy a G7 az eddigi nemtörődömségével, az ukrajnai háború erőltetésével, a szankciós politikával és az ideológiai alapú befektetési módszerekkel éppen azokat az államokat riasztotta el magától, amelyekre a legnagyobb szüksége lenne. A Nyugat zsákutcába kergette saját magát, és egyelőre még megfordulni sem nagyon tud, nemhogy kikecmeregni onnan. A G7-es csúcs után nyilvánvalóan diadalittas közleményeket adnak ki, és sikertörténetről beszélnek majd, ám a kétségbeesés és kapkodás minden ország részéről világosan látszott már az elmúlt hónapokban. Ahogyan éppen Lula fogalmazta meg a pletykák szerint: a G7-nek még mindig van szimbolikus jelentősége, ám már csak egy régi és hanyatló rendet képvisel.
Egy új hidegháborút indított el az ukrajnai konfliktus, de már nem a múlt századi minta szerint. A kisebb államok már nem hajlandóak valamelyik tömbhöz kötni a sorsukat, a középhatalmak a saját érdekeik alapján cselekszenek.
Fotó: A G7 csúcstalálkozója ellen tüntetnek Hirosimában 2023. május 17-én.
MTI/EPA/Hou Hvi Jung
A 2025-2027-es időszakra az S&P Global Ratings azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2,8 százalékos reálnövekedést ér el éves átlagban – értékelte a Makronóm Intézet elemzője a péntek esti döntést.
A KSH friss adatai szerint a 30 év alattiak, valamint az 55 év felettiek körében emelkedett elsősorban az aktivitás az utóbbi időszakban – derül ki a Makronóm Intézet elemzőjének értékeléséből. A munkanélküliség továbbra is alacsony, főleg nemzetközi, uniós összehasonlításban.
Kína hajógyártási kapacitása kétszázharmincszorosa az Államokénak, a különbség pedig egyre nő. És ez az újabb probléma forrása: Washington már egy következő kereskedelmi háborúra melegít.
Ki nyeri a 21. századot? Mi lesz a woke mozgalom vége? Van kiút az amerikai adósságcsapdából? Miben jobb még mindig az Egyesült Államok Kínánál? Mikor lesz béke az oroszokkal? James C. Bennett amerikai konzervatív gondolkodót kérdeztük.
Az MCC főigazgatója szerint a vita megszűnése rossz hatással lesz a tudományra, a gondolkodásra és az intellektuális fejlődésre is.
p
2
2
17
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 15 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemkellnév
2023. május 18. 18:31
Az USA Zelenszkij által földig romboltatta Ukrajnát, ami ma már nincsen. Akik ott ezt művelték, vadbarmok, a civilizáltságnak csekély írmagjával bírva. Soros boldogságára.
Szerintem tévedsz,Marx és Engels eszméit, a
nyugat terjesztette el a világon, olyan emberkék felkészítésével, mint lenin.stb.stb. Aztán ezek
az eszmék, megfertőzték, a világot.
Most pedig kitaláltak egy újabb eszmét, az utódok...