Pert nyert a HVG Lázár Jánossal szemben

2012. június 25. 21:35

A másodfokú bíróság jogerős döntése alapján Hódmezővásárhely elvesztette azt a sajtópert, amit a HVG-vel szemben indított – írja hétfőn az e-MaSa. Lázár János a portál kérdésére válaszolva közölte: „azt, hogy a HVG velem kapcsolatban hazudik, már megszoktam, de minden törvényes eszközzel fellépek az ellen, hogy valaki valótlanságokat állítson Hódmezővásárhelyről”.

2012. június 25. 21:35

A HVG 2005. október 2-án, a város József Attila-emlékművének avatása kapcsán, szakértőkre hivatkozva azt írta: a szobron viasszal pótolták a még el nem készült bronzelemeket. Az önkormányzat jó hírnevének sérelme miatt indított pert, két és fél évvel később, 2008. március 15-én azonban, amikor a bíróság Hódmezővásárhelytől a város állítását igazoló bizonyítékokat követelt, a város visszalépett, és az alperesek ügyvédeivel megegyezve kifizette a perköltségeket – írja az e-MaSa.

Az ügy 2011. november 19-én éledt újjá, amikor a HVG „Mű, emlék, védelem” címmel, a magyarországi József Attila-szobrok hányattatott sorsáról közölt cikket. Az írást a szerző, Murányi Gábor így zárta: „A szoborcsoportnak (t.i. a hódmezővásárhelyi alkotásnak – a szerk.) még nem volt kiöntve ugyanis minden darabja, ám a kínos tény elismerése helyett a szervezők – a hazugság kényelmesnek mondott országútját választva – bronzspray-vel befújt viaszfigurákat is avattak.” Hódmezővásárhely néhány nappal később Lázár János polgármester szignójával – helyreigazítást kért a laptól. Mint írták, „a hódmezővásárhelyi Hősök terén nem bronzspray-el befújt viaszfigurákat avattak fel, a szervezők pedig soha nem mondtak ezzel kapcsolatban hazugságot, sem az ünnepség keretében, sem ezt követően egyetlen alkalommal sem”. Vass Péter főszerkesztő válaszlevelében a helyreigazítási kérelmet azzal az indokkal utasította el, hogy a cikkben foglalt állítások információik szerint megfelelnek az igazságnak.

Lázár János ezt követően indított pert a hetilap ellen, mely ügyben az első fokú bíróság 2012. január 30-án a HVG-nek adott igazat. A Fővárosi Ítélőtábla most, 2012. június 13-án jogerőre emelkedett másodfokú ítéletében ismét helyt adott az alperes szerkesztőség érvelésének. Az e-MaSa az ítélet kapcsán feltett kérdéseire Hódmezővásárhely önkormányzata közölte: további jogi lépéseket is tesznek „a HVG-vel és minden olyan sajtóorgánummal szemben, amely hazugságokat állít Hódmezővásárhelyről”. Lázár János azt írta: „azt, hogy a HVG velem kapcsolatban hazudik, már megszoktam, de minden törvényes eszközzel fellépek az ellen, hogy valaki valótlanságokat állítson Hódmezővásárhelyről, megpróbálja hazugságokkal vádolni a várost, vagy a hódmezővásárhelyiek közösségét.”

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Blasio23
2012. június 28. 20:22
Nos, ha létezik a leprának jótékony hatású válfaja akkor igazad van te gyenge elméjű. a HVG okozott már a fidesz-közgép maffia klánnak elég sok problémát és remélem még fog is. akik ilyen gusztustalan és kendőzetlen módon lopják szét az országot azokat nem tudom sajnálni. ferkó ezekhez képest bolti tolvaj volt.
heep
2012. június 28. 20:22
"Ez a hávégé olyan, mint a lepra." Ez igaz. De a Lázár meg a kolera. Jó is, hogy egymásra találtak. Mindkettő nélkül jobb hely lenne Magyarország.
Hajdú Sógor
2012. június 28. 20:21
Ez a hávégé olyan, mint a lepra.
Viktus
2012. június 28. 20:21
Ja olyan lesz, mint régen a hír tv az elől a szoci elvtársak menekültek, ha meglátták a hvg elől meg a nari elvtársak ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!