Eldőlt, mennyi pénzt kap jövőre a közmédia és az NMHH

2012. december 03. 18:34

Az NMHH 35 milliárd forintból, az MTVA 78 milliárdból, a Médiatanács pedig 126 millió forintból és 4,5 milliárd forintos költségvetésen kívüli keretből gazdálkodhat jövőre, döntött hétfőn a parlament.

2012. december 03. 18:34

Az Országgyűlés hétfőn 241 igen szavazattal, 97 nem ellenében fogadta el a Számvevőszéki és költségvetési bizottság erről szóló javaslatát. Az MTVA bevételeiből 68,1 milliárd forint közszolgálati hozzájárulásból származik, 3,2 milliárd forint pedig médiaszolgáltatási díjakból. A vagyonkezelő alap büdzséje több mint 6 milliárd forintos kereskedelmi bevétellel számol. A szervezet ebből több mint 60 milliárd forintot költ médiaszolgáltatás-támogatási és vagyonkezelési tevékenységének kiadásaira, míg 2,4 milliárd forintot juttat a Közszolgálati Közalapítvány által felügyelt zrt.-knek, a következő megoszlásban: a Magyar Televízió, a Duna TV és a Magyar Rádió egyenként 570 millió forinthoz jut, míg a Magyar Távirati Iroda 700 millió forinthoz.

Az MTVA 3,2 milliárd forintot fordít támogatásokra, a büdzséjéből pedig 2,5 milliárd forintot tesz ki a médiatanács és hivatala, valamint a Közszolgálati Közalapítvány költségvetése, utóbbi 225 millió forinthoz jut. A vagyonkezelő alap költségvetésében 7,1 milliárd forintos tételt tesz ki a kamatfizetési kötelezettsége és más pénzügyi kiadásai, míg a Közszolgálati Kulturális Non-profit Kft.-nek több mint 900 millió forintot juttat, az MTVA Digitalizációs Műhelyének csaknem 300 millió forintot, a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítványnak pedig 55 millió forintot.

Az NMHH 35 milliárd forintos büdzséjéből 6,3 milliárd forintot a személyi juttatások tesznek ki, míg a médiatanács a 126 millió forintos költségvetéséből 63 millió forintot fordít erre. Az MTVA 2012-ben 77,4 milliárd forintból gazdálkodik, míg az NMHH 34,4 milliárd forintból. A médiatanács 125 millió forintos költségvetési keretből és 4,7 milliárd forintos, költségvetésen kívüli keretből gazdálkodik.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viktus
2012. december 04. 09:51
"döntött hétfőn a parlament." Ez meg egyenesen cuki nem merik odaírni, hogy döntött a Fidesz-Kdnp :D
sóhivatalnok
2012. december 04. 09:50
Seggfej vagy Monyók. Az egész közmédia sosem került többe 40 milliárdnál az "elmúltnyolcévben". Ha szerinted a Fidesz nem korrupt, akkor magyarázd ezt meg. És az a (40 helyett) 60 milliárd ebben még nincs is benne, amiből a székházukat megvásárolják.
=nessuno=
2012. december 04. 09:50
Felháborító.
pierre bayle
2012. december 04. 09:49
Persze le lehet vetíteni az egyetemekre is, de érdemes arra is gondolni, hogy a segélyplafonon meg a legszegényebbek további szívatásán 8-10 milliárdot akarnak fogni. Ez egyhatoda annak, amit a közmédiára költ az ország. Aki szerint ez normális, az nem normális és szerintem kicsit nem voltam demagóg, mert nem hoztam fel a századvég 3 milliárdját meg a fradi "csak úgy" másfélmilliárdját és szót sem ejtettem a békemenetes "civilek" százmilliós kampányáról másfél évvel a választások előtt. Ez egy beteg és torz értékrendű kormány. Állítólag keresztény ez az értékrend, dehát...:-(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!