A világ a mai naptól kevésbé szabad hely

2013. július 17. 21:41

Kénytelen vagyok közösséget vállalni ezzel kuruc.infóval, és szolidaritásomról biztosítani azt a hetvenezer embert, akinek a véleményét és a preferenciáját eltiporták.

2013. július 17. 21:41
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
Facebook

„A kuruc.info facebook-platformját törölte az oldal szolgáltatója. Erre a napra kénytelen vagyok közösséget vállalni ezzel a sötét és szubhumán felülettel, és szolidaritásomról biztosítani azt a hetvenezer embert, akinek a véleményét és a preferenciáját eltiporták. A nézeteiknél semmi sem áll tőlem távolabb, az elhallgattatásuk sérelménél semmi sem áll hozzám közelebb.

Magyarország és a világ a mai naptól kevésbé szabad hely. Egy gátlástalan amerikai multi, a Facebook - mely előszeretettel játsza a világcenzor szerepét - áttaposott hetvenezer magyar állampolgár jogain. A precedens megteremtve: a gyarmati Magyarország polgáraival azt tesznek, amit csak akarnak. Nem tudom elképzelni, hogy ugyanezt az Egyesült Államokban meg mernék csinálni bármelyik rasszista, homofób esetleg vérszomjasan uszító párttal vagy mozgalommal, melyektől köztudottan hemzseg az amerikai politikai rendszer második-harmadik vonala.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rumtzeiss
2014. április 02. 00:36
A szélsőjobbosok ocsmány, paranoid, végtelenelül primitív és ostoba gondolati kliséi rettenesetesen fárasztóak, irtani kell őket, mint a dudvát.
Royce
2013. december 29. 10:34
Neked meg küldeném a Boney M. kiváló slágerét: "One-way-ticket, One-way-ticket...", ha érted hogy mondom, te kis zsocskos :D
Rike
2013. szeptember 24. 02:32
Voltaire "Semmiben sem egyezem meg veled, de az életemet adnám, hogy elmondhasd a véleményedet."
Rike
2013. szeptember 24. 02:30
Te nagyon egyszerű! Lehet cigány, de tök mindegy. Ezzel csak a rasszizmust erősíted. ezért gondolom a nickneved ellenére , te nem vagy zsidó. Te egy mocsok provokátor vagy. Zorbán nem a születése okán támadandó, hanem azért mert diktátor, akkor amikor a Magyar Köztársaság utolsó utóvédharcait vívja, te meg melléállsz. Vagy földet kaptál, vagy trafikot. Tudod mit? Fulladj bele!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!