Deutsch: Digitális köznevelési stratégiára van szükség

2015. október 16. 13:42

Deautsch Tamás szerint szükség lenne rá, hogy – a zeddigi gyakorlattal ellentétben az 1-5. évfolyamon és az érettségi előtti két évben is legyen informatikaóra. Deutsch Tamás szerint olyan stratégiára van szükség, amellyel 3-5 év alatt a magyar köznevelési rendszer digitális átalakulása megtörténik.

2015. október 16. 13:42

Digitális köznevelési stratégiát kell kidolgozni, amely foglalkozik a mostani kerettanterv szakmai egyeztetést követő, indokolt módosításával is – közölte az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Budapesten, újságírókkal. A köznevelésben a kerettantervi szabályok alapján jelenleg csak a 6-9. évfolyamon része a diákok tantervének az internet oktatása. Az 1-5. évfolyamon és az érettségi előtti két évben nincs informatikaóra – mutatott rá Deutsch Tamás.

A miniszterelnöki biztos, aki a nap folyamán az internet köznevelésben betöltött jelenlegi és lehetséges jövőbeni szerepéről egyeztetett szakmai szervezetekkel, a workshop után elmondta: a stratégia kiterjedne a digitálistananyag-fejlesztésre, valamint hangsúlyosan szólna a pedagógusok digitális készségeinek erősítéséről. Emellett foglalkozna azzal is, hogyan lehet az informatikatanárok létszámát növelni, hiszen pedagógushiány kezd kialakulni. A stratégia részét képezné továbbá a köznevelési intézmények nélkülözhetetlen infrastrukturális és technikai feltételeinek fejlesztése.

Deutsch Tamás szerint olyan stratégiára van szükség, amellyel 3-5 év alatt a magyar köznevelési rendszer digitális átalakulása megtörténik, és a digitális kompetenciák elsajátításában komoly eredményt lehet elérni. Az a cél, hogy a köznevelési rendszerből kikerülő gyermekek megfelelő digitális tudással bírjanak – rögzítette. A jövő magyar gazdaságának egyik motorját a digitális gazdaság jelenti – hangoztatta Deutsch Tamás, kitérve arra, hogy a digitális gazdaság a GDP 21-22 százalékát, az export 8 százalékát állítja elő, és a foglalkoztatottak 15 százaléka e területen dolgozik. Fontosnak nevezte azt is, hogy olyan digitális kompetenciák birtokában legyen a felnövekvő nemzedék, amelyek a munkavállalás, az ügyek intézése, az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele szempontjából fontosak.

Erősíteni kell a digitális kompetenciákat a köznevelésben

Szakértők egyértelmű véleménye szerint a két legfontosabb területe az internetfejlesztésnek a használatot, elérhetőséget lehetővé tévő lépések mellett a köznevelési rendszer átalakításával a digitális kompetenciák erősítése – közölte Deutsch Tamás.

Megerősítette, hogy november közepén terjeszti a kormány elé az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) során az állampolgárok észrevételei és indítványai alapján kidolgozott döntési javaslatcsomagot.

Bánhidi Sándorné, az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesületének főtitkára kiemelte: kezdettől fogva részt vesznek a konzultációban, és erre biztattak mindenkit. Szavai szerint a jövőre nézve fontos, hogy a pedagógusok képzését előtérbe helyezzék. Jelezte: jelenleg is részt vesznek a tanárok továbbképzését célzó uniós projektekben, és ezt szeretnék tenni a jövőben is.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VakzKommondor
2015. október 16. 19:57
amúgy jó felismerés a für-tompitól. már csak azt kellene felismernie, hogy az mtk stadionon kívül minden másra szüksége van az országnak.
VakzKommondor
2015. október 16. 19:57
ezek a focisták mindenhez értenek? Kapott egy okos telefont közpénzen, és tetszik neki? Vagy mit ugat a tompi. Az oktatást hagyjuk meg nála értelmesebb embernek. (bárkinek)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!