Nem leszek a TV2 új Naplójának riportere

2016. március 23. 15:05

Nem leszek tehát a TV2 új Naplójának riportere, sőt, legnagyobb sajnálatomra arról is lemondok, hogy folytassam az Összezárva Friderikusszal-t.

2016. március 23. 15:05
Friderikusz Sándor
Facebook

Ezen a héten kedden a Blikk című lap valótlan állításokat tartalmazó cikke nyomán szinte valamennyi hírportál arról tudósította a közvéleményt, hogy miközben a TV2 számos egykori és jelenlegi munkatársa nem hajlandó a nevét adni a csatorna új, propagandisztikus célokat szolgáló »hírműsoraihoz«, én a Pulitzer-emlékdíjas, Prima Primissima-díjas újságíró, bezzeg visszatérek, méghozzá »a Napló riportereként«.

Nos, nem térek vissza a Napló riportereként!

Az viszont tény, hogy az Összezárva Friderikusszal című műsor áprilisi folytatásához már minden előkészület megtörtént, és bár a következő kilenc adásra szóló szerződést még nem írtam alá, az első felvételt most hétvégére terveztük. Tény az is, hogy az elmúlt napokban, amikor visszanéztem a TV2 »új« híradóit, a Tények adásait, különös tekintettel arra a botrányra, amely előbb a pedagógussztrájk vezérszónoka, Pukli István, napokkal később az Együtt alelnöke, Juhász Péter üldözését és lejáratását szolgálta, erőteljesen érlelődött bennem az elhatározás, hogy nem folytatom az Összezárva Friderikusszal című műsort sem. És nemcsak bennem érlelődött ez: a hét elején az Összezárva gegcsapatának számomra legfontosabb tagja arról értesített, hogy a továbbiakban nem vállalja a munkát a TV2-nél tapasztalt anomáliák miatt.

Érlelődött tehát az elhatározásom, noha szerettem és szívesen csináltam ezt a műsort – még akkor is, ha nem minden korábbi vendég volt kedvemre való –, ugyanakkor meggyőződésem, hogy egy televíziós műsorkészítő, ha integer személyiség, nem tekinthet el attól a közegtől, amelyben a produktuma helyet kap, nem legitimálhat a jelenlétével olyan törekvéseket és magatartásokat, amelyeket mélységesen megvet és elítél.

Mindezeken tehát már napok óta gondolkodtam, amikor jött kedden a fals Blikk-»híradás« (»Friderikusz a Napló riportereként tér vissza«), amely azon nyomban megoldotta a dilemmámat. Köszönet érte a névtelen hírforrásnak, mert pár napon belül újra bebizonyította, hogy az elemi szakmai és erkölcsi szabályokra ily' mértékig fittyet hányó közegben nem szabad dolgozni, azaz minden érintkezési felületet is meg kell szüntetnem azzal a tévécsatornával, amely tudtomon és akaratomon kívül rossz híremet kelti, kikezdi a szakmai és emberi hitelességemet.

Nem leszek tehát a TV2 új Napló-jának riportere, sőt, legnagyobb sajnálatomra arról is lemondok, hogy folytassam az Összezárva Friderikusszal-t.

A nézőktől pedig, akik szerették ezt a műsort, elnézést kérek, azok nevében is – mert ők úgysem fogják megtenni –, akik ismét, nem először, olyan helyzetet idéztek elő (a TV2-nél), amelyet tisztességes és professzionális műsorkészítő már nem vállalhat.

Természetesen a műsorom az ATV-ben megy tovább!

Budapest, 2016. március 23.

Friderikusz Sándor

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 131 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
választópolgár
2017. január 03. 16:48
Letűnt korok letűnt egykori figurái, a méltán elfeledett friderikrampusz, álvölgyi jános, zimmerfrei tamás, baló györgy, és vágó pista báékhoz felzárkózik juszt azértis lászló. Ők nem tudnak méltósággal megöregedni,ahelyett, hogy szép csendben kimennének a köztudatból, Izzadtságszagú és idegesítő tevékenységükkel következetesen hülyét csinálnak magukból. Friderikrampusz egyszerűen azzal, hogy indokolatlanul illegeti magát a televíziós készülékben. Vágó pl, azzal, hogy miután kinagyképűsködte magát minden kereskedelmi kanálisból, unatkozó nyugdíjas basszusgitárosként pótcselekvésből elindult a polgármesterségért az egyik kerületben, a futottak még kategóriában ahol a sereghajtóént dicsőséges utolsó előtt helyet kaparintotta meg, a családja által kapott szavazatokkal. Magyarul hatalmasat bukott, még a telefonos segítséggel sem sikerült.
választópolgár
2017. január 03. 16:47
Kínosabb mint nevetséges, amikor valaki még tényezőnek hiszi magát, amikor már rég lejárt az ideje.
Sulammit
2016. október 13. 00:01
Volt ilyen műsorod?
moricka13
2016. október 09. 07:09
Friderikusz megteheti, amit csak akar. Se kicsi, se nagy, jól összeszedte magát, nagy arccal fölényeskedik vélt szellemi magaslatából, képzelt előkelő idegenként. Jobban is teszi, ha hátrább lép, van mit aprítania a tejbe. Ha pedig úri kedve úgy tartja, sajnos, úgy is megjön.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!