„Mindig ellenzék” helyett szembenézni Simicska Lajossal

2016. május 13. 12:19

Azért a „mindig ellenzékben” szlogen – és még inkább a hozzá készített videó – túlzás, és pont azt a szembenézést mulasztja el, ami még érdemére is válhatna ezeknek a lapoknak, pont azt a szembenézést, amit Magyarországon valahogy mindig elmulasztunk.

2016. május 13. 12:19
Jámbor András
Jámbor András

Most ezeknek az embereknek a munkájával hirdeti magáról Simicska Lajos lapja, hogy ők mindig ellenzékben voltak. Hát nem. Ez egy hazugság. Nyilvánvalóan a kormánypárti bélyeget már levetkőzték magukról Simicska lapjai, de a múltat nem tudják. A múlttal szembe kell nézni, még ha részben más újságírók is dolgoznak ezeknél a médiatermékeknél, mint másfél éve, még ha meg is értjük miért kényszerültek ebbe a helyzetbe akkoriban.

Azért kell szembenézni ezzel a múltal, mert ez a múlt a jelenünk is, csak már nem Magyar Nemzetnek, hanem Magyar Időknek, nem Hír TV-nek, hanem M1-nek hívják a kormányzati hazugságok médiumait.

Ahhoz pedig, hogy az ország közvéleménye megértse mi zajlik az országban, fontos, hogy pont a média elmagyarázza, hogyan működik a hazugsággyár, hogyan működtek az utasítások, hogyan működik a közpénzből feldúsított propaganda. Ha viszont azok, akik ezt átélték, eltagadják ezt és azt állítják, ők mindig ellenzékben voltak, akkor pont erről nem fogunk beszélni.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2016. október 08. 22:14
jámVINKÓ! Hanyatt vetnéd magad az Alcsútra tartó mozdony előtt két méterre, ha kiderül, hogy a Simicska-Orbán ellentét csak egy pici játék volt? (Hajrá Lajos, hajrá Viktor!)
atila68
2016. június 11. 13:43
Ne osszon már eszet arról amihez maga se ért.
Pinter68
2016. június 09. 22:43
Egyáltalán nem szükségszerű, amennyiben a tulajdonos gazdasági érdekeltségként tekint rá, nem pedig ideológiai szócsőként. Pl. az Index tulajdonosa az a Spéder Zoltán, aki sokáig azért elég közel állt a Fideszhez, ennek ellenére az Indexen nem látszik, hogy az ő igényeit teljesítené. A Simicska médiánál viszont eléggé egyértelmű, hogy most is arra használja, amire korábban csak ellenkező előjellel. Hiába, a szokás nagy úr.
balbako_
2016. június 08. 18:17
A kettős mérce miből él? Soros kapcái vagytok, de te betyárkörte vagy Soros seggén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!