Továbbgyűrűzik az MTVA lehallgatási botránya

2016. július 14. 16:01

Március végén lehallgatókészülékeket és kamerákat találtak Vaszily Miklósnak, az MTVA vezérigazgatójának tárgyalószobájában az MTVA Kunigunda úti épületében. Az intézmény több vezetője is további érintett lehet – írja a 444.

2016. július 14. 16:01

A körülmények alapján politikai célú megfigyelésről lehetett a célja a kameráknak és felvevőkészülékeknek, amelyeket az MTVA Kunigunda úti épületében találtak a nyomozók március végén. Amint azóta kiderült, nem csak a vezérigazgatót, Vaszily Miklóst, hanem két további vezetőt, Enyedi Csabát és Vas Imrét is lehallgattak – írja a 444.

A rejtett mikrofont az épületüzemeltetők találták meg a kábelcsatorna teteje alatt, amikor az esőzések következtében beázott igazgatói irodát akarták kiszárítani. Az épület biztonsági vezetője jelentette a nyomozóirodának a történteket. Ezt követően a nyomozók a szomszéd szobában, Enyedi Csabának, a vezérigazgatói kabinet vezetőjének szobájában találták meg a mikrofonhoz tartozó rögzítőkészüléket, valamint egy másik felvevőt is, ami az Enyedi Csaba irodájában elhangzottakat rögzítette. 

A rendőrség egy további készüléket is talált egy másik szinten, Vas Imre üzemeltetési igazgató irodájában. Vas Imre az épület technikai üzemeltetéséért felelős, így az ő hatásköre bármilyen műszaki berendezés telepítése. Enyedi Csabánál és Vas Imrénél házkutatást tartottak a rendőrök, de a 444 információi szerint nem gyanúsítottak.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda tiltott adatszerzés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. Mivel a nyomozás még folyamatban van, nem nyilatkoztak a sajtónak. Az érintettek közül sem kommentálta senki a történteket, illetve az MTVA sajtóosztálya sem.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2016. október 10. 04:24
Az állampárt jelen van mindenhol...
drkovax
2016. október 09. 00:07
Ez valami olyasmi, ami a cui prodest alapján, valószínűleg "Szilvási"-hoz (mint formális paraméter) vezet ...
Strassnoff Ignác
2016. augusztus 27. 13:44
Sikerült anno egy minisztériumban végignéznem egy hatalomváltást. Tanulságos volt. Akkor került a jelen banda hatalomra. Én alapból kissé túlzásnak éreztem, hogy például a miniszteri szintről az utolsó adminisztrátorig kirúgtak mindenkit az előző garnitúrából. Nem tartom valószínűnek, hogy a gépírónők mélységesen el voltak kötelezve politikailag. De hasonlót már láttam máshol is, különösképp meglepődve nem voltam. Az igazán érdekes rész eztán következett. A marha nagy épületkomplexum rendkívül alaposan be volt kamerázva. Miután az új stáb átvette a hatalmat meglepő módon egy egész sor új kamera került felszerelésre. Teljesen világos volt, hogy a dolog mögött nem vagyonvédelmi okok voltak. Az épületben jelentős létszámú fegyveres őrség teljesít 24 órában szolgálatot, szinte az összes helység riasztóval van védve és egyetlen folyosó sincs, amit ne figyelne 1-2 kamera. A felszerelt új kamerák elhelyezkedése roppant érdekes volt. Általában csak 1-1 irodát figyeltek. A felvételeket a szerver napi 24 órán át rögzítette és tárolta hónapokig. Visszanézni csak a biztonságiaknál lehetett. Nem egy alkalommal előfordult, hogy a közigazgatási államtitkár (Nyílt titok volt, hogy ő volt a valódi góré a minisztériumban.) berontott a biztonságiakhoz és megtekintette, hogy egy adott időpontban ki ment be a miniszterhez, esetleg egy osztályvezetőhöz, vagy a kabinetfőnökhöz. Pedig ugye ez egy fészekalja hiéna volt!!! Még egymásban sem bíztak. Bár ismerve a fajtájukat meg is tudom érteni. Akik még a legbelsőbb körökben is képesek ellopni egymás telefonjait... Bár azt tartják, hogy tolvajtól lopni bocsánatos bűn..
valmue25
2016. július 19. 16:45
Te valami titkos kódon írsz, vagy csak baromira be vagy tépve?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!