Csak etikusan!

2016. november 15. 09:22

Jó előre fel kell készülni 2018-ra és a hatalom kegyeltjeinek számító médiumok már most igyekeznek megdolgozni a bizonytalan választókat.

2016. november 15. 09:22
Sebes György
Sebes György

„A TV2-nek - amely nem csupán Vajna András, hanem a lényegében nem létező Habony Árpád »érdekeltségébe« is tartozik - a jelek szerint mindent szabad. Hiszen hűen kiszolgálja pártunkat és kormányunkat, amivel méltó partnere az adófizetők pénzéből a hatalom szócsövévé tett közmédiumoknak. Utóbbiak már nem is burkoltan képviselik kizárólagosan Orbán Viktor és csapata érdekeit. Tőlük az utóbbi napokban megtudhatta a hallgató és a néző, hogy mennyire hasznos a demokráciának Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson. Ennek kapcsán természetesen beszámoltak a tüntetésekről is, de egy-két nap elteltével nyilvánvalóvá tették, hogy a demonstrálókat Soros György biztatja, netán még pénzeli is. Az összefüggések tehát nem maradhatnak rejtve. Az a Soros, aki a hazai ellenzéki pártok felbujtója, valamint a bevándorlók nagy barátja, nem csupán a hazai demokrácia legnagyobb ellensége, hanem az amerikaié is. A következtetéseket mindenki vonja le maga, de ha ez nem sikerül, akkor majd jön egy-két szakértő hírmagyarázó és segít. Csak azért, hogy amikor majd a magyar népnek is választania kell, akkor nehogy téves döntésekre ragadtassa magát, vagyis nehogy ne a jelenlegi rendszernek szavazzon továbbra is bizalmat.

Jó előre fel kell készülni 2018-ra és a hatalom kegyeltjeinek számító médiumok már most igyekeznek megdolgozni a bizonytalan választókat. A politikai műsorokban a már vázolt, rendkívül etikus módszerekkel, a nem politikaiakban pedig annak bizonyításával, hogy jelenleg - az utóbbi hat évben - az élet csupa derű és csillogás. Vajna Timeának már valóban meg se kell szólalnia, elég, ha jelenlétével nyomatékot ad ennek. Hajós András pedig hiába erőlködik és viszi el a show-t. Az ő hangját azért elnyomják a többiek.”

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vendelin
2017. január 09. 15:28
Zsebes elvtárs és az etika: szó fennakad, lehellet megszegik...
moricka13
2016. december 13. 10:34
Régi Vitézek, Németh Péter és Vidéke! Maguk miben bizonyosak, amikor jottányival sem különbek és jobbak azoknál, akiket felemlegetnek?
balbako_
2016. december 08. 08:03
Van itt némi ellentmondás. Ugyanis azt állítják, hogy a TV2-őt nem nézi senki, aztán a balliberális oldal egész nap azon lóg.
catalina9
2016. november 27. 18:32
edvind johnsson [Hozzászóló kiszűrése] 2016. november 15. 10:36 @pollip "Ezt Vona mondta csak." Ezt Vona sem mondta, csak sunyin terelt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!