Függetlenség vagy lojalitás

„A kormány uralta médiafelület ma már nem a jobboldaliság erőteljes színét jelenti, hanem az állami érdekeket egyhangúan megjelenítő monotonitást. Ha ebben az országban minden nagyszerű, és mindenki elégedett, ha a dolgok nem is mehetnének jobban, mint ahogyan mennek, akkor miért kell ezeket a hétköznapjaink által amúgy naponta kétségessé váló állításokat szájbarágósan, hervasztó fantáziátlansággal »társadalmi célú hirdetésekben« újra és újra elmondani?

Furcsa egy harc folyik a nézőért, az olvasóért, ha közben senki nem foglalkozik azzal, hogy a túl sűrű változások miatt az egyes orgánumok – lapok, tévécsatornák, online újságok – elvesztik jellegüket. A nézők, olvasók eltanácstalanodnak, blogok felé tájékozódnak, mert azt gondolják, ott még van valami konstans.

Az a hatalom, amely nem igényli a függetlenséget, az értelmiségi partnerséget, nem is fog mást kapni, csak szolgákat vagy ökölrázókat. A mai média zavaros viszonyai már nem abból adódnak, hogy akár a jobb-, akár a baloldalon túlsúly lenne, inkább abból, hogy elképesztő a kormánypárti tulajdonszerzés, s mögötte a jövő évi választások kimenetelére vonatkozó befolyásszerzés emésztő vágya. Ami közel kétharmados többség birtokában legalábbis mély elbizonytalanodásra utal.”