A NOB-hoz fordul Magyarország Liu Shaolin Sándor elvett olimpiai aranya miatt

2022. február 08. 17:31

A MOB és a MOKSZ az eredmény felülvizsgálását, valamint etikai vizsgálatot kér.

2022. február 08. 17:31
null

Mint arról beszámoltunk, Liu Shaolin Sándor elsőként haladt át a célvonalon a rövid pályás gyorskorcsolyázók férfi 1000 méteres számában, ám kizárták, és a mezőny végére sorolták, mert – a versenybírók szerint – két szabálytalanságot is elkövetett. A magyar csapat óvást nyújtott be a történtek miatt, ezt a beadványt kedden elutasította a nemzetközi szövetség.  

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Országos Korcsolyázó-szövetség (MOKSZ) kedd délután az alábbi közös közleményt adta ki:

„A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Országos Korcsolyázó-szövetség egységesen kiáll a magyar sportolók mellett.

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség – a vonatkozó szabályok keretein belül, a sportolók jogainak, a magyar olimpiai csapat és a fair play védelme érdekében – egységesen kiállnak a jogszerű és a tisztességes játék mentén történő olimpiai részvétel és versenyzés mellett, illetve mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a 127 éves olimpiai mozgalom és a 115 éves korcsolyasport jó hírét megvédjék, nemzetközi elismertségét fenntartsák.

Az olimpiai alapelvekkel ellentétes, elfogult bíráskodást a MOB és a MOKSZ elutasítják, egyben felhívják a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetőit, hogy biztosítsák a tisztességes és az olimpiai mozgalomhoz méltó, elfogulatlan bíráskodást. Célunk a mindenkire vonatkozó szabályok betartatása, valamint a tiszta verseny biztosítása, azzal a céllal, hogy a verseny az indulók között a pályán dőljön el.

Az olimpiai alapelvek és a szabályok érvényesülése érdekében a MOB és MOKSZ vezetői hivatalosan kezdeményezték a férfi 1000 m versenyszám bíráskodásának felülvizsgálatát, továbbá felhívták a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy kezdeményezzen etikai vizsgálatot a versenyszámban eljáró főbíróval szemben.”

Nyitókép: Li Ga / Xinhua / AFP

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felvidéki MAGYAR
2022. február 09. 16:08
Végre egy egységes és határozott kiállás! A pekingi nyári olimpián is piszkosul lejtett a hazai pálya! Azok után számomra érthetetlen, hogy Kína megkapta a téli rendezési jogát is!
pipa89
2022. február 09. 08:26
Ezt meg kellett lépni a következő futamok miatt, hogy ott ne történhessen meg ugyanez!!!
zsolti123
2022. február 08. 22:54
Kína nem nyugszik: Sportszerűtlenség felsőfokon kínai előadásban + videó https://magyarnemzet.hu/sport/2022/02/sportszerutlenseg-felsofokon-kinai-eloadasban-video Tudtok ilyenekre példát máshol?
Saksafar
2022. február 08. 21:23
Ott kellene hagyni az egész olimpiát a p..ba és akkor a kínaiak jó sok érmet tudnának nyerni. Hülyék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!