belföld

2017. június 8. 15:37
Dr. Házi Edina gyógyszerésznek vallja magát, de, és ez a legszebb, közben egy olyan céget igazgat, ami, bármennyire is meglepő, de forgalmaz naptejeket, VISZONT AZ ÖVÉ AZ NEM BÁNT.
2017. június 7. 19:35
E kétarcúságot még a legbutább olvasó is észrevette, ráadásul vészesen közeledett a 2018-as választás, és a Fidesz-agytröszt elhatározta, hogy átrajzolja a médiapiacot.
2017. június 6. 10:27
Érzékenyebb helyi témákhoz korábban is óvatosan nyúltak az újságírók, hiszen fontos volt jó kapcsolatot ápolni bizonyos gazdasági szereplőkkel. Interjú.
2017. június 1. 11:22
Egyáltalán nem új, amit ezek a fiatalok az Origo szerkesztőségében műveltek. A nácik hatalomra jutását ábrázoló filmekben visszatérő motívum, amint ilyen „öntudatos legénykék” járják a szerkesztőségeket, hogy „rendet csináljanak”. Interjú.
2017. június 1. 7:34
Az Orbán Viktor-i – avagy Habony Árpád-i, Arthur Finkelstein-i, mindegy – médiavilág ugyanis mindenen túl van, amit korábban elképzelni sem bírhattunk. Messze-messze túl Bayer Zsolton és univerzumán. Egyszerűen kilépett a nemrég még létezett keretek közül. Ezek nem újságok, rádiók, tévék. Ezek tömegpusztító fegyverek.
Közösségi média
2017. május 31. 9:14
Sokat ér a közel egymillió Facebook-követő.
2017. május 30. 21:37
Ma az internetes média nem híreket közvetít. Ők gyártják a híreket.
2017. május 30. 8:53
Tényleg minden irónia nélkül mondom, hogy kerekebb lenne a világ, ha fideszes politikusok is jönnének hozzánk. Interjú.
2017. május 26. 15:58
„Túlélték, mégis meghaltak.” A TV2 legendás Tények-szalagcímeit szavalja Gálvölgyi János.
2017. május 25. 9:44
Teljesen felesleges a propagandamédiát vegzálni – ha kiütéssel lenyomjuk az egyiket, jön helyette egy másik, és felveszi a fonalat. Ahhoz, hogy ezt a szörnyeteget lenyomjuk, a baj forrását kell megtalálni.
2017. május 23. 14:28
A kártérítést kifizetik a közpénzből (értsd: állami hirdetéseken keresztül a médiumokhoz folyatott adóforintokból) a propagandista meg éli az életét.
2017. május 23. 14:07
Tisztelt Joób Sándor! Ön a tegnapi napon méltatlan és méltánytalan akciót folytatott ellenem, melyet egy manipulált riportban tett közzé, s ebbe belekeverte munkatársaimat is.
2017. május 21. 21:12
Nem értem a fanyalgást a Momentum Origo-látogatása miatt.
2017. május 21. 10:59
Ott tucatnyi újságírót gyilkoltak meg. Most az egyszer csak kamerával hatoltak be egy szerkesztőségbe, de legközelebb Fekete-Győr Andrásék kezében géppisztoly lesz.
2017. május 21. 9:32
Abban az országban, amelyben a törvények nem vonatkoznak mindenkire, és nem védenek mindenkit egyaránt, fejezzük már be a jogszerű magatartásra való állandó és álszent figyelmeztetést.
2017. május 20. 15:20
Annyira látványos az elemelkedés a mucsai jobboldaltól, hogy a szerkesztőségben nincs már senki, aki ne gumikesztyűben pötyögné le a Fidesz szót.
Ötvenes évek szelleme
2017. május 19. 21:08
A Figyelő főszerkesztője szerint a Momentum csütörtöki akcióját pártállástól és politikai ízléstől függetlenül mindenkinek el kell utasítania. „Akarunk-e ilyen országban élni?” – tette fel a kérdést.
2017. május 19. 20:53
Kiderült, hogy félnek a kormány propagandistái, és talán látszott valamiféle lelkiismeretfurdalás Kovács András szemében. Interjú.
2017. május 19. 19:35
Inkább a diktatúrákra jellemző, hogy egy politikai párt behatol az ő ügyeivel foglalkozó szerkesztőségbe, és az újságírókkal fenyegetőzik, számon kéri rajtuk az írásaikat. Interjú.
2017. május 19. 18:58
A polgári engedetlenség fontos téma, és sajnos Magyarországon gyerekcipőben jár, de nem a szerkesztőségekben kell kezdeni.
2017. május 19. 13:23
Összeszedtünk 10 dolgot, hogy mit kellett volna tennie a Momentumnak betartva a „játékszabályokat”.
2017. május 19. 13:15
A közmédia megszüntetését szorgalmazta Bede Márton, a 444 szerzője a Facebookon, amire a Momentum Mozgalom kommentben úgy reagált: deal.
2017. május 19. 11:30
Csak 10 ezer olyan szabad polgár kellene, aki politikai nézetkülönbséget, különvéleményt félretéve támogatja az olyan lapokat, amelyek az állampolgároktól és támogatásuktól akarnak függeni, nem oligarcháktól, nem pártoktól, nem az államhatalomtól.
2017. május 19. 10:30
A miniszter szerint mivel Simicska Lajos nemtelenül támadta Orbán Viktort, ezért elvi kérdésnek tartja, hogy nem nyilatkozik a Simicska tulajdonában lévő médiumoknak.
2017. május 19. 9:20
Ha az a kérdés, hogy adott-e az Origo – vagy a Habony/Vajna/Mészáros-média bármely tagja – lehetőséget az ennél kifinomultabb párbeszédre, akkor erre még határozottabb nem a válasz.
Origóban
2017. május 19. 8:20
A Momentum Mozgalom elnöke, Fekete-Győr András által számon kért origós Kovács András szerint megdöbbentő, hogy egy magát komolyan vevő párt olyan jogsértésre vetemedik, hogy betör egy magántulajdonban lévő épületbe. Az Origo feljelentést tesz az ügyben.
2017. május 19. 7:29
Minden fronton fel kell hívni a figyelmet, hogy hogyan és miként működik a propagandagépezet, de érdemes ezt olyan módon tenni, amiből ez a gépezet nem tud fegyvert gyártani.
2017. május 19. 7:26
Újabb gumicsont hetekig, ami kiválóan illeszkedik az egybites kormánypropaganda végtelenül cinikus, elterelő hadműveletébe és igazolás a kettős mércére Bayer Zsolt kezében, a következő kávézásnál.
2017. május 19. 7:23
Akár média, akár nem média az origo.hu, ez a kamerás letámadósdi már a Nyugatinál megfeküdte a gyomromat.
2017. május 18. 21:55
Nem tudom, hogy utólag miként fogja értékelni a Momentum azt a lépését, hogy besétáltak az Origo szerkesztőségébe.
2017. május 18. 18:58
Az Origo székhelye magánterület. Magánterületre engedély nélkül senki – még a hatóságok – sem léphetnek be. Az engedély hiányát pedig nem pótolja a közérdekre való hivatkozás.
2017. május 18. 18:54
Kínos az egész az elsőtől az utolsó pillanatig.
2017. május 18. 18:49
A Momentum ma megmutatta, valójában ugyanazt gondolja a sajtóról, mint azok, akiket a sajtószabadság felszámolásával vádol.
2017. május 18. 18:44
Ma nem egy szerkesztőségbe mentünk be, hanem egy propagandagéphez. Számon kértük a közpénzből folytatott uszítást, ugyanis a propagandisták nem újságírók, hanem politikusok.
2017. május 18. 18:37
„Min dolgozol? Kit kell ma lejáratni?” – kérdezte Fekete-Győr András a Momentumról korábban lejáratócikket író Kovács Andrást.
Origóban
2017. május 18. 13:59
„Úgy éreztük, ideje beszélgetnünk” – ezzel a szöveggel posztolt egy képet a Facebookon az Origo szerkesztőségéből a Momentum. A lap szerint a párt politikusai „betörtek” hozzájuk.
2017. május 18. 13:07
A Fidesz új médiaháborút indított minden olyan kritikus sajtóorgánum ellen, amit nem tud a befolyása alá vonni.
Fejcsere
2017. május 17. 14:18
Németh Péter már csak tiszteletbeli főszerkesztőként segíti a Népszavát a jövőben, a szerkesztőség munkáját megbízott főszerkesztőként a Horváth Gábor jelenlegi felelős szerkesztő irányítja majd.
2017. május 16. 19:32
Az Origo természetesen azonnal megfejtette, annyit segítek, hogy most kivételesen nem Soros.
2017. május 16. 17:26
A Ron Werberrel készített interjú miatt telt be a pohár a Budapesti Corvinus Egyetem rektoránál, ezért – mint nyilatkozott – nem adja már a nevét a laphoz.
2017. május 16. 16:19
Saját kérésére távozik az Index éléről Dudás Gergely, a lap eddigi főszerkesztője. Utódja a politikarovat vezetője, Tóth-Szenesi Attila lesz, aki független, megbízható, szórakoztató és hiteles újságot ígér az olvasóknak.
2017. május 16. 13:44
Elítéli a média képviselői elleni erőszakot a jogvédő szervezet, egyben felajánlotta segítségét a 888 munkatársának.
7,5 százalék
2017. május 16. 11:37
Megszavazta a parlament a reklámadó emelését, melynek kulcsa a jelenlegi 5,3 százalékról 7,5 százalékra nő. Iparági érdekvédelmi szervezetek szerint ez lényegében teljesen el fogja tüntetni a szektorban még meglévő minimális nyereséget.
Egyedül bojkottál az MSZP
2017. május 13. 10:24
Az MSZP bojkottot hirdetett a kormánypárti médiával szemben, a Mandiner ennek kapcsán megkereste az ellenzéki pártokat arról érdeklődve, terveznek-e ők is hasonló lépést. Erre minden válaszoló párt nemet mondott. Az Együtt és a Liberálisok sem bojkottál, az LMP is inkább állja a sarat, a Jobbik sem bújik el az „orbáni lakájmédia” elől, a Momentum pedig csak élőben vagy írásban nyilatkozik a „propagandagépezetnek”.
2017. május 13. 9:51
Ez tarthatatlan. A politikának szóba kell állnia a sajtóval. Bármelyik pártról, oldalról, bármelyik világnézetről, illetőleg bármelyik orgánumról legyen is szó.
2017. május 12. 10:59
Az 50 legnépszerűbb Facebook-bejegyzésből 49 a Mindenegybenblogon született.
2017. május 12. 7:38
Ahhoz, hogy elmozduljunk a mélypontról, a politikusoknak tudomásul kell venniük, hogy munkájuk szerves része a nyilvánosság tájékoztatása. Sokszor olyasmiről is, amiről nagyon nem akarják kibontani az igazság minden részletét. A kollégáknak pedig azt kell tudomásul venniük, hogy agresszivitással, tahó viselkedéssel nem mennek semmire. Sokkal többet ér egy kis leleményesség, állhatatosság, nem szólva némi szakmai alázatról.
2017. május 11. 14:27
Nehéz elhinni, hogy innen még van lejjebb. Igaz, a múlt héten is éppen ezt gondoltuk, és mégis lett.
2017. május 11. 12:15
Magyarország egyébként több szempontból is furcsa hely. Itt az emberek ilyen-olyan diplomából élnek. Interjú.
2017. május 10. 14:23
„Mostantól te is segíthetsz, hogy még jobb legyen a 444” – közölte a portál, amely a kiadó cég bankszámlájára várja az olvasók adományait.
2017. május 8. 12:31
1987. május 7-én mutatták be a gazdagréti panelház lakóinak életét bemutató Szomszédok című teleregény első részét. Volt olyan epizód, amelyet hat és félmillión néztek meg. A sorozat 1999 szilveszteréig tartott.
Sajtókapcsolatok
2017. május 5. 20:00
A 444 tudósítója azt állítja, hogy Szabó László – az újbudai Fidesz tagja és az önkormányzat kabinettvezető helyettese – kicsavarta a kezéből a telefont, lerángatta a lépcsőn és megfenyegette a Fidesz budapesti konzultációs fórumán. Halász Júlia szerint ezt követően úgy próbálták elsimítani az ügyet, hogy interjút ajánlottak fel Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel. Az újságírónő feljelentést tett Szabó László ellen. A Fidesz hazugságról beszél és rágalmazás miatt feljelentést tesz.
2017. május 4. 10:25
Egész jó fegyvernek tűnik ez a reklámadó, amit oda lehet szorítani bármelyik médium tarkójához.
2017. május 3. 20:44
Póré László fél évvel ezelőtt még a a Dunántúli Napló főszerkesztőjeként dolgozott, karrierje azonban éles kanyart vett, jelenleg kolbászt süt a pécsi Centrum áruház mellett.
2017. május 3. 20:13
Egyértelmű volt, hogy bukni fognak, és tényleg védhetetlen dolgok történtek, nem volt újságíró, aki arcvesztés nélkül éljenezhette volna a kormányzásukat. Interjú.
2017. május 3. 18:29
Pedig bármit is ragaszt rájuk a csicskahad, a lapjuk lehet, de ők soha nem lesznek oligarcha tulajdona.
Új szelek
2017. április 27. 10:59
Megújult a Népszava, a lap pedig saját magát reklámozza a címlapon.
2017. április 26. 13:04
Titokban forgattak kedden a 444.hu ajtaja előtt a közmédia videósai. Ezt felfedezték a 444-esek és próbálták megtudni, kinek forgatnak.
2017. április 25. 10:17
Földes Anna újságíró, színikritikus 87 éves volt.
2017. április 23. 16:19
Hát igen, Gergő, ha tetszik, ha nem, most már papírotok is van róla, hogy ti vagytok a Simicska-média, az index-újságírók Simicska-bérencek és így indul majd ezentúl a reggeletek: „helló, Simicska-bérencek, hogy ityeg (esetleg fityeg)?”
2017. április 23. 13:41
A függetlenségnek nincsenek fokozatai. Valami vagy független, vagy függő. Alárendelt, megvehető, betörhető.
2017. április 22. 15:04
Senki sem hiszi el, hogy a tisztességes újságok azt írják, amit szeretnének. Hogy a tartalom nem megrendelők megrendelésére születik, hanem azt tükrözi, amilyennek a szerkesztőségek a valóságot látják.
2017. április 18. 19:58
Ami az elmúlt hónapokban történik a magyar médiában, és ami az elmúlt másfél-két hétben kicsúcsosodott, inkább aggasztó.
2017. április 18. 10:04
A 444.hu-n megjelenő tartalmakat kizárólag a lap munkatársai alakítják. Minden cikk és videó a miénk, és lelkiismeretünk szerint így szolgálják legjobban az olvasóinkat.
2017. április 16. 21:31
Soros katonáiként szervezik a Soros György melletti tüntetéseket. Így működik, kérem szépen, a Soros propaganda. Élén Soros seggnyalóival.
2017. április 15. 21:55
Amit a Ripost-Origo-888 most vele művelt, az olyan fokú jogsértés, amellyel sikerült elérni a korábban elképzelhetetlent.
2017. április 12. 16:31
Egyre több cikk jelenik meg a Kék Bálnáról, és emiatt terjed a híre. Ennek a hatásmechanizmusát fejtegeti Antifaces a RetroShock! nevű Youtube csatornáján.
2017. április 10. 13:13
Ez a vasárnap a Fidesz egyik legnagyobb tévedése. Sőt, történelmi hiba.
2017. április 5. 11:34
Sebestyén Balázsék a Rádió 1-en, Andy Vajna rádiójában kritizálták a CEU ellehetetlenítését. Vajna ennek annyira nem örült, ezért azt ígérte: beszélni fog Balázsékkal az ügyről.
2017. április 3. 23:43
Komoly aggodalomra ad okot, ha egy multinacionális magánvállalat cenzúrázza a magyar sajtót.
2017. április 3. 17:35
Mi a különbség a 888-at „elhallgattatni” akaró Facebook, illetve a CEU-t „elhallgattatni” akaró Orbán-kormány között?
2017. április 3. 10:35
Az ég szerelmére, állítólag szólásszabadság van!
2017. április 3. 10:23
A politika szereplői egyre durvább játékot űznek országhatárokon innen és túl egyaránt.
2017. március 31. 13:13
Egyedül Pumped Gabo barátnője, a nála tízessel idősebb volt rúdtáncosnő ad a röhögésen és a szörnyülködésen túlmutató mélységet és drámát a szériának.
Négy díjat is nyert
2017. március 30. 12:30
Négy díjat is a HBO sorozata, az Aranyélet nyert el a Televíziós Újságírók Díjának átadóján. Szintén négy elismerést zsebelt be az RTL Magyarország, míg a TV2 Csoport három, a közmédia pedig egy díjnak örülhetett.
2017. március 30. 11:14
Ezúton adom mindenki tudtára: a jelenlétemben többet senki ne emlegesse a BBC etikai kódexét, különben kiszámíthatatlan és morcos leszek…
2017. március 29. 17:05
A kormány intézkedése ellehetetleníti a piaci keretek között Magyarországon működő médiavállalatokat.
2017. március 29. 15:02
Az Echo TV új, Troll című műsorának indító monológja a felejthetetlen Szaniszló Ferenc tolmácsolásában.
2017. március 29. 14:29
Azért az újságoldalért, amit a kormány kifizet, övé a felelősség, az összes többiért viszont továbbra is a miénk: a konzultációs propagandakampány alatt a szabad újságírás zavartalanul üzemel.
2017. március 29. 13:36
Politikai befolyást az én műsoromban nem tapasztalok, rám biztosan senki nem próbál semmilyen nyomást gyakorolni. Interjú.
2017. március 29. 11:09
A Troll „a magukat BBC-etalonnak képzelő Soros-hírportálokat” fogja hétről hétre „górcső alá venni”.
Rendszeren belül
2017. március 28. 12:25
Az Origo Szpíker Korner nevű sportmagazinjának házigazdája lett az állami médiától februárban távozott Gundel Takács Gábor.
2017. március 27. 21:54
Az elmúlt hónapokban viszont már mindig szégyenérzettel gondoltam a munkahelyemre.
2017. március 16. 18:47
A hvg.hu (természetesen ismeretlen) szerzője kedvesen szemlézi a Figyelőnek adott interjúmat.
2017. március 16. 18:35
Ma, azaz 2017. Március 16-án, 12:35 perckor (kb.) azt mondtam Évának a titkárnőmnek, hogy: csak arra vagyok kíváncsi, mikor veszik észre, hogy minden héten abba a HOT! Magazinba írok tárcát, amelyik momentán a Mészáros Lőrincé.
2017. március 14. 11:47
Ama szállóigével búcsúzom tőle, melyet A Hírlap című dunaújvárosi újságba írt 1994. április 21-én, és akár végrendeletnek is megteszi: „Tekerjetek szavaimba!”
búcsúlevél
2017. március 11. 10:33
Nagyon kritikus és szókimondó levélben búcsúzott el kollégáitól Mártha Bence origós sportújságíró, akit a napokban rúgtak ki a laptól. Mártha szerint – melyből az Index közölt részleteket – hetek alatt csináltak „hitvány hazugsággyárat” az Origóból, amely szerinte mára menthetetlenné vált.
2017. március 9. 14:43
Hajdú Pétert ebben a műsorban ugyanis Sebestyén Balázs annyira megalázta, hogy képtelen voltam jó érzéssel nevetni rajta, hiába tudtam, hogy a rákbetegekkel szórakoztató showman szinte bármit megérdemel.
2017. március 6. 13:49
Az Index gazdasági rovatánál folytatja áprilistól Brückner Gergely, a Figyelő korábbi főmunkatársa, aki még januárban mondott fel, de március elejéig még a lapnál dolgozott.
2017. március 6. 13:11
Alig egy hónapig volt csak a Magyar Idők munkatársa Pindorch Tamás, aki a Magyar Hírlaptól érkezett februárban a deklaráltan kormánypárti napilaphoz. Pindroch a Schmidt Mária kezébe került, immáron Lánczi Tamás főszerkesztése alatt készülő Figyelőnél folytatja.
2017. március 6. 10:35
Az elnyomásáról naponta itthon és külföldön panaszáradatot zúdító médiatöbbség tehát ezt írta „tényként”, a tény forrására hivatkozva. És mi van akkor, ha valaki fél percet rászán és megnézi e forrást?
2017. március 2. 12:25
A jobboldalnak le van varrva a szája, és valahogy genetikailag nem működik az az izom, amitől az ember képes a mosolygásra. Interjú.
2017. február 27. 17:28
Ha a „világszínvonalúnak” beígért Tények „megújult”, akkor Leonyid Brezsnyev egy mindig átváltozó David Bowie - ez akkora tény, minthogy egy terhes férfi madarat szült.
2017. február 22. 13:54
Én korábban és most is azt mérlegeltem szakmai szempontból, hogy ki lesz ott. Nem azt, hogy ki a tulaj, ahogy az ATV-nél sem érdekelt, hogy a Hit Gyülekezete a tulajdonos. Interjú.
The End
2017. február 22. 10:35
Mától hivatalos: végleg megszűnt a Heti Hetes – írta kedden este a Facebookon Para-Kovács Imre. A korábbi hírek még arról szóltak, hogy bár megritkítják az adások számát, teljesen nem fog megszűnni a műsor.
2017. február 21. 15:37
Földházi Árpád, a Mandiner fotóriportere búcsúzik Burger Barnától.
2017. február 20. 13:53
Korrekt, őszinte munka. Minden benne van, amit a TV2-ről tudni érdemes.
2017. február 17. 12:49
Nekem nem egyes műsorokkal volt bajom, hanem azzal a rendszerrel, amiben a mai magyar közmédia működik. Interjú.
2017. február 16. 14:14
Aki szerint meg beléptem a Hit Gyülekezetébe, az úgyis ezt gondolja, ha megfeszülök is. Két hete járok be a tévébe, két szót nem hallottam még eddig: a hitet meg a gyülekezetet. Interjú.
2017. február 15. 14:19
A Középsuli a lehető legegyszerűbben akar szórakoztatni, úgy, hogy közben a lehető legklasszikusabb helyzeteket dolgozza fel.
2017. február 11. 12:11
Megbüntette a TV2-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Tények hajléktalanokról szóló előző évi riportja miatt. A televízió öt és fél millió forintos bírságot kapott, valamint a hatóság közleményének megosztására kötelezték.
2017. február 10. 7:26
Olvasóink, munkatársaim és minden tisztességes ember nevében kikérem magamnak azt, ahogy a Magyar Idők fejlécét bevontátok alantas politikai játszmátokba.
2017. február 9. 10:31
Hogyan rúgjuk saját magunkat nekifutásból, spiccel tökön? Valahogy úgy, ahogyan Pethő Tibor, a Magyar Nemzet újságírója tette.
Vége
2017. február 9. 9:13
Anyagi okokra hivatkozva most csütörtökön jelenik meg utoljára a Jobbikhoz több szálon is kötődő Barikád nevű hetilap.
2017. február 8. 9:53
A Hír TV a következő években is meghatározó, politikai és médiapiaci szempontból is megkerülhetetlen tényezője lesz a magyarországi hírtelevíziózásnak, ahol továbbra is szót kaphat minden véleményformáló erő és minden fontos hír elhangozhat.
2017. február 7. 21:48
Kissé nehezíti a feladatát, hogy egyből főszerkesztőként kell indítania, de hát valahol el kell kezdeni.
Média
2017. február 7. 17:23
Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője a Figyelő új főszerkesztője lett.
Új helyen
2017. február 6. 17:34
Spirk József után újabb négy egykori népszabadságos újságíróval erősít a 24.hu: a portálnál folytatja Pető Péter, Bita Dániel, Bordás Gábor és Baksa Roland. A hvg.hu is leigazolt egy volt népszabist, Gergely Mártont.
2017. február 6. 14:16
Ami velünk és a sajtó egészét érintően mindezeken túl történik, annak már kevésbé van köze Orbán és Simicska közvetlen konfliktusához, a G-naphoz (ha így írják), mint inkább a kormányzat és a társadalom együttműködéséhez.
2017. február 3. 13:10
Rákay Philip, úgy tűnik, nagyon mérges lett, hogy megírtuk, hogy miután az állam kétmilliárdért megvásárolta a mi pénzünkből a mezőhegyesi ménesbirtokot, aztán a cég az igazgatóságába emelte Rákayt, és akkor még hatmilliárdot rakott a cégbe tőkeemelés formájában, szintén a mi pénzünkből.
2017. február 3. 12:58
Egyszer az életben kipróbálhatnátok, milyen borzongatóan jó érzés építő ügyek szolgálatába állítani az energiáitokat!
2017. február 3. 8:58
A második világháború két legsúlyosabb következménye Európa kettészakadása és az Eurovíziós Dalfesztivál létrejötte volt. A Dallal sikerült alulmúlni a kereskedelmi tévéket.
Felmondás
2017. február 2. 12:36
Gundel Takács Gábort már csak február közepéig láthatjuk a köztévé képernyőjén, ugyanis a népszerű műsorvezető távozik az MTVA-tól – értesült a Bors. A felmondás hírét az MTVA is megerősítette. Egyes források szerint a szakember döntésének hátterében az áll, hogy a csatorna méltatlanul bánt a kollégáival.
2017. február 1. 15:01
Tizennégy volt népszabadságos újságíró ment át február 1-jével a Népszavához. A baloldali lapnál azt ígérik, március közepére szerkezetileg és formailag is megújulnak.
2017. február 1. 13:41
Nem találta a helyét a Schmidt Mária által felállított szerkesztőbizottsággal létrejött új lapirányítási modellben Lambert Gábor, a Figyelő főszerkesztője, így távozik a gazdasági hetilaptól.
2017. január 30. 21:27
Hazugság, hogy a globalizmus ellen küzd itthon a kormány és a kormányoldali média. Ők maguk a globalizmus.
2017. január 30. 8:28
Képzeljük most el ugyanezt fatornyos hazánkban. Mekkora üvöltés lenne abból, ha Orbán hatósága valamely hírről kijelentené, hogy az kamu. Na ugye.
2017. január 27. 9:58
Amikor a Fidesz vásárolja be magát sameszeken, vízhordókon, pajtikon és a Kaya Ibrahim-arcképcsarnok többi jellegzetes alakján keresztül a médiába, azzal a Médiatanácsnak és a GVH-nak semmi baja nincsen.
2017. január 27. 9:38
Lehet, hogy szélmalomharc, amit folytatnak, és nem tudják majd fenntartani a lapokat, de van-e tiszteletre méltóbb a szélmalomharcnál? Hogy hírverseny lesz ezekben a megyékben, kihívója akad a Magyar Időktől érkező főszerkesztőnek, az a minőségre csak jó hatással lehet.
2017. január 27. 8:02
Ideje lenne belátni, hogy mára már senki nem birtokolja az igazság monopóliumát. De az álhírekkel való manipuláció már nemzetbiztonsági kérdés.
2017. január 26. 14:31
A Figyelő erősíteni kívánja médiapiaci pozícióját. Ennek érdekében 2017. január 26-tól háromtagú szerkesztőbizottságot állít fel, amelynek feladata a lap megújítása. A szerkesztőbizottság elnöke Lánczi Tamás, tagjai L. Simon László és Tallai Gábor.
2017. január 26. 11:33
Terjesszen bárki bármit, szóljanak a pletykák MSZP-Fidesz háttéralkuról, a Népszava akkor sem lesz barátja a Fidesznek, ha valamennyi oldalán állami hirdetések jelennek meg.
Per
2017. január 25. 10:15
Pert nyert a Hír TV a PR-Telecommal szemben: a bíróság kötelezte a kábalszolgáltatót, hogy azonnal tegye vissza kínálatába a hírcsatornát.
Magyar glóbusz
2017. január 25. 9:53
A közmédia vezetői Új-Zélandra mentek, hogy megkérdezzék az ottani magyarokat, mit szeretnének látni a Duna Worldön. A kutatóexpedíció egyébként Szingapúrban kezdődött, de mennek még Ausztráliába is.
2017. január 24. 9:41
Kérjük, tartsák tiszteletben a baleset érintettjeinek érzékeny lelkiállapotát.
2017. január 23. 21:32
Erőből próbálják a média értésére adni, hogy új szelek fújnak, megnézheti magát, aki tényekkel zavarja a hatalom köreit.
2017. január 23. 17:21
A vállalt kormánypártiság még nem szervilis bólogatás.
2017. január 23. 13:00
Lapunk munkatársa, Pintér Bence február 1-től a Magyar Nemzetnél kezd dolgozni.
Mandula news
2017. január 20. 14:33
Indul a Mandula híroldala: az eddig is működő, baloldali ellenzéki hangvételű Nyugati Fény blog hírportállá alakul.
2017. január 20. 12:32
Soros György nem csak Trumpról, a Brexitről és Kínáról beszélt a Bloomberg tévének adott interjújában. A világ tizenkilencedik leggazdagabb embere a civil szervezetek elleni támadások miatt a magyar kormányt is kritizálta egy felolvasott közleményben – ami azonban kimaradt az MTI szemléjéből.
2017. január 19. 9:03
Talán ő is úgy érezte, hogy a karrierje egy újabb lendületet kaphat, és mi is megújulhatunk egy kicsit. Valahol megértem, hogy belefáradt abba, hogy majdnem minden este másfél órán át cipeli a hátán a tévé hírvonalát. Interjú.
Nem lesz heti a Heti Hetes
2017. január 18. 9:21
Idén már nem lesz minden héten Heti Hetes, a korábban tervezett 40 helyett csupán 16 adást rendelt be az RTL. A döntés mögött nem politikai, hanem gazdasági okok állnak.
Ha-ha-ha...
2017. január 17. 17:52
Rabok lelövéséről szóló hitleres viccet jelentetett meg keddi számában a veszprémi Napló, az erről szóló képet Kész Zoltán helyi országgyűlési képviselő tette közzé a Facebookon.
2017. január 17. 12:38
Ha egy magyar politikus jót akarna a magyar nemzetnek, ha nemcsak hivatkozna erre folytonosan, hanem csakugyan hinne is a feladatában, legelőször azért kellene mindent megtennie, hogy a sajtó szabadon működhessen, ha másért nem: érdekből.
Karrier
2017. január 16. 13:35
Na, hová tart Bayer Zsolt? címmel hozta le a kormánypárti Magyar Idők online változata a hírt, miszerint Bayer Zsolt a Magyar Hírlaptól átigazol hozzájuk. A publicistának az Echo TV-n is lesz majd műsora.
2017. január 13. 10:50
Tulajdonképpen nem vagy alig beszélhetünk „erdélyi médiáról”, olyan felületekről, tartalomgyártókról, akik a teljes erdélyi közösséget kiszolgálják, reprezentálják.
2017. január 12. 15:05
Az Index három újságírója, Panyi Szabolcs, Dezső András és Hava Nikita, valamint Kasnyik Márton, a 444 újságírója megosztva nyerte a 2016 legjobb oknyomozó újságírójának járó Gőbölyös Soma-díjat. Az egymillió forinttal járó elismerést a Transparency International Magyarország által szervezett ünnepélyes díjátadón adták át szerdán este, Budapesten.
2017. január 11. 9:29
Személy szerint jómagam nem tudok olyan témát megnevezni, amiről a hazai sajtó valamelyik szereplője ne írhatna szabadon. Persze a legutóbbi idők számos, nemegyszer meghökkentő változást hoztak. Ám domináns erőfölénye egyik oldalnak sincs.
2017. január 10. 21:33
Sokan most sértve érzik magukat, az RTL és Simicska szerződését követő újabb árulásnak látják, hogy nem engedem a kontroll nélküli gyalázkodást a facebook-oldalamon, továbbá hogy a YouTube kommentmezőit teljes egészében letiltottam.
2017. január 10. 12:06
Egyrészről komoly emberek és újságírók a fake news, orosz propaganda site-ok elleni küzdelemről gondolkodnak, másrészt közben az elvileg megbízhatónak vélt mainstream média le tud menni minden külső segítség vagy kérés nélkül ebbe a kategória.
2017. január 10. 8:41
Mintegy 15 év után visszatért a legendás Sajtóklub Bayer Zsolttal, Lovas Istvánnal, Bencsik Andrással és Huth Gergellyel. Az újraindult műsor a belpolitika helyett most inkább a külpolitikára koncentrál.
2017. január 9. 16:00
Bereczki Zoltán és Berki Artúr minyonoknak öltözve, valami képzeletbeli nyelven úgy tesznek, mintha elénekelnék az YMCA-t, Csobot Adél zsűritag pedig ennek örül, és minyonul válaszol a TV2 egyik műsorában.
2017. január 7. 12:41
A média csak akkor működik igazán eredményesen/hatásosan, ha nem a propagandisták által elképzelt/elvárt bólogató tömeget mutogatja, hanem a színesebb valóságból ragad ki hiteles képeket.
Nézhető tévé
2017. január 5. 16:55
A Blikk információi szerint az immáron Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Echo TV-től elbocsátották Kadarkai Endrét, a csatorna egyik legismertebb arcát, a kulturális személyiségekkel népszerű mélyinterjúkat készítő riportert.
2017. január 3. 15:33
Bayer, Bencsik, Lovas, Huth: visszatér a legendás jobboldali Sajtóklub. Az Echo TV-n a korábbi belpolitikai témák helyett a külpolitikáról fog beszélgetni a négyesfogat.
2017. január 2. 21:59
A jelek szerint a 2014-ben létrejött Fidesz-RMDSZ kiegyezés óta megnyílt a terep a magyar kormánypárt előtt, hogy még inkább birtokba vegye az erdélyi magyar nyilvánosságot.
2017. január 2. 21:45
A laphoz közel álló két forrásunk is röviden így magyarázta az Erdélyi Riport bezárását: a Fidesz leszólt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek – amely a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány mögött áll -, hogy legyen már vége az ilyen független sajtó dolognak, meg liberáliskodásnak, mire az RMDSZ lépett is.
2017. január 2. 17:17
Elég jól megragadható a mai magyar médiarendszer számos sajátossága.
2016. december 30. 12:52
A napilap időjárás-jelentése 22 Celsius-fokot jósol december 30-ára a Győr környékén élőknek. Nyilván egy számmal többet írtak véletlenül, de attól még izgalmas végiggondolni, mi van, ha tényleg igaz, amit a Magyar Nemzet pénteki száma ír.
2016. december 28. 10:13
Az Emmi megtiltotta dolgozóinak, hogy a Magyar Nemzetnek, a HírTV-nek és a Lánchíd Rádiónak nyilatkozzanak. Ez nem csak a szokásjognak, hanem az alkotmánynak is ellentmond.
Orbán-hamisítás
2016. december 28. 9:29
Korábban meghamisították Orbán Viktor a Pannon Lapok Társaságának adott, Fejér Megyei Hírlapban megjelent interjúját, a Pannon Lapok válaszképpen öt munkatársat azonnal elbocsátott, köztük többeket gondatlanság és vezetői felelősség miatt. A Pannok Lapok Társasága lezárta a belső vizsgálatot, miután megtalálta azt a munkatársat, aki a cikk módosításával kapcsolatba hozható.
2016. december 27. 9:17
Nem értem, hogy az a miniszterelnök, aki az európai színtéren az egyik, ha nem a legjózanabbul gondolkodó politikus, miért nem látja ennek a médiapolitikának a csapdáját.
2016. december 22. 18:42
Milyen hatást váltana ki az ATV balliberális törzsnéző gárdájából Bayer Zsoca barátom?
2016. december 21. 11:55
A Jobbik 2018-ban kormányra kerül, majd tisztességes, szabad és demokratikus viszonyokat teremt a médiában is.
2016. december 20. 12:11
Szerkesztőségünk és újságíróink megdöbbenéssel tapasztalják szóbeli tájékoztatás és e-mailek útján, hogy a közpénzből működtetett, az Emmi fenntartása alá tartozó kulturális intézmények, múzeumok szakemberei nem nyilatkozhatnak rádiónkban, munkatársaink nem készíthetnek riportot a meghirdetett kulturális programokon sem a résztvevőkkel, sem az intézményben dolgozó szakemberekkel.
2016. december 20. 9:51
Szóval legyen az, hogy Schmidt Mária és lelkes csapata mihamarabb világossá teszi, hogy ennek nem ott a helye, a feliratot megkapja az egyesület, amely gondoskodik az aljas módon kivégzett, halálában is kínzott intézmény e mementójának méltó elhelyezéséről.
„ABADSÁG”
2016. december 19. 14:34
Az immár véglegesen megszűnt Népszabadság feliratát eltávolítják a szerkesztőségi épület faláról.
2016. december 19. 12:40
Szeretném Simicska úr tudomására hozni, hogy kemény fába vágta a fejszéjét.
Élet és Irodalom
2016. december 18. 10:47
Megyesi Gusztáv – az Élet és Irodalom (ÉS) korábbi főszerkesztője – meghalt hosszú betegségét követően, 66 évesen. A Táncsics-díjas és Pulitzer-emlékdíjas újságírót az ÉS saját halottjának tekinti.
Egyenes beszéd
2016. december 18. 9:36
Felmondott Kálmán Olga, az ATV műsorvezetője és február 15-től a HírTV-n folytatja. Az ATV részéről is megerősítették a felmondás tényét, kiemelve, hogy civilizált körülmények között váltak el a felek. Az Index úgy tudja, Kálmán Olga már régóta tárgyalt több más tévével, így kész helyzet elé állította munkaadóit.
2016. december 17. 10:36
A címek egyike sem kritikus Oroszországgal, viszont van, ami az Egyesült Államokat hibáztatja.
2016. december 15. 12:30
Hosszasan válaszolt ellenzéki újságírók kérdéseire Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, vállalkozó, aki nemrég vásárolta meg az Echo TV-t.
2016. december 14. 16:11
Ez a döntés jó ideje érett bennem, és talán nem is szorul különösebb magyarázatra. A találgatások elkerülése végett: nem azért döntöttem így, mert bárki megkeresett volna, és többet, jobbat kínált volna. Saját magam hoztam ezt a döntést.
2016. december 13. 18:52
A Mediaworks döntése értelmében a megszüntetett Népszabadság hírportálja, a nol.hu tekintettel sajtótörténeti értékére a továbbiakban ingyenes, bárki számára hozzáférhető archívumként üzemel majd.
2016. december 13. 14:18
Az egyik oldalon például a fidesznyik, fideszbirka, fideSS, a másikon meg a libbant, liberós, kommancs kifejezést használókkal nem állunk le vitatkozni, mert értelmetlen.
2016. december 13. 12:38
Ebben a pillanatban nyertem meg 12 helyreigazítási pert a TV2-vel szemben. A mai ítélet még nincs a kezemben, de 5 másik, az Origóval és a Magyar Időkkel szemben meghozott már igen.
Vége
2016. december 12. 18:44
Nem indítja újra a Népszabadságot a Mediaworks. A kiadó igazgatósága az indoklás szerint nem látta sem racionális lehetőségét, sem gazdasági megalapozottságát a napilap újraindításának.
2016. december 11. 13:50
Murányi András, a Népszabadság volt főszerkesztője videóban beszél arról, hogyan látta ő a lapbezárást és annak körülményeit.
2016. december 9. 15:59
Ha meggondoljuk, nemhogy Európában, az egész világon nincs a mienknél szabadabb sajtó.
2016. december 8. 8:39
Mészáros Lőrinc egy pillanatra nem figyelt oda, és már övé is volt az Echo TV. Andy Vajna megvásárolta Sebestyén Balázsékat műsorostul. A Figyelő Schmidt Máriáé. És még csak szerda van.
2016. december 7. 21:08
RIP Mandiner. Szégyen vagy, Bakó Beáta! Szégyen vagy, Partos Bence!
2016. december 6. 14:45
Vona erről 2009-ben azaz hét éve már beszélt egy interjúban, ott van, elérhető online, nem hír, még csak mínuszosnak sem nevezhető.
2016. december 6. 14:21
Egyes országok titkosszolgálatai egyre nagyobb arányban alkalmazzák az információs és pszichológiai hatásgyakorlást, amelynek célja a belpolitikai és társadalmi helyzet destabilizálása a világ különböző régióiban, és amely államok szuverenitásának és területi épségének aláásásához vezet – áll a Putyin által kedden aláírt orosz információbiztonsági doktrínában.
2016. december 6. 11:15
Hosszú évek óta nyugodtan szemléljük az új állampárt és a hozzá közeli oligarchák teljes térnyerését, erőszakos piactorzítását a médiában.
2016. december 5. 17:53
Nekem személyesen nem kenyerem a csendőr- és kivégzőosztaghumor, de el kell ismerni, hogy Schmidt jól csinálja.
2016. december 5. 12:34
De nem csak doktorok léteznek a közösségi médiában, hanem szakértők, mágusok és guruk is. Nagy számban. Pár éve egy konferencián az egyik kollégám úgy mutatott be egy előadót, mint LinkedIn szakértőt.
2016. december 5. 12:02
Aki Magyarországon piaci alapon költi a reklámpénzt, az leginkább a Gemiusra hagyatkozik. Onnan is lehet tudni, hogy Habonyékhoz nem piaci alapon megy a pénz, hogy ők nem méretik magukat a Gemius-szal.
2016. december 3. 12:43
Tudja, hogyan működnek az újságok, most már azt is, miképpen kell tévét csinálni, hiszen megvette Széles Gábor Echoját, hogy a továbbiakban a gravitáció kikapcsolásával tölthesse értékes idejét.
Echo TV
2016. december 2. 8:12
Felvásárolta az Echo TV-t Mészáros Lőrinc vállalkozó és felcsúti polgármestert, Orbán Viktor miniszterelnök bizalmasa – nyilatkozta saját lapjának, a Magyar Hírlapnak ez eddigi tulajdonos, Széles Gábor. Széles továbbra is bent marad a tévé igazgatótanácsában, de elmondta: a célja az, hogy a magyar buszgyártást, az Ikarust is úgy felvirágoztassa, ahogy a Videotont.
2016. december 1. 17:42
Főszerkesztőként felelősséget érzek a Népszabadság bezárásáért, emiatt – 22 év, abból 15 népszabadságos esztendő után – elhagyom a pályát.
2016. november 30. 11:52
A MTI hírkezelési gyakorlata immár túllépett a szakmai és erkölcsi határokon, súlyosan sérti a tájékozódáshoz való alkotmányos jogot és ellentétes az MTI működését keretbe foglaló, hatályos magyar törvényekkel is.
2016. november 28. 18:10
Balázs egy műsorvezető, a Morning Show egy műsor. A kettő nem ugyanaz. Reggeli műsor volt is, lesz is, hogy milyen néven, teljesen mindegy. Interjú.
Sorakozó
2016. november 28. 15:57
„Seggnyaláshoz sorakozó itt” – írták fel sárga festékkel a Demokrata Andrássy úti szerkesztőségének kerítésére vasárnap éjszaka. Az épület megrongálása miatt a szerkesztőség feljelentést tett.
2016. november 27. 9:40
Ha Georges-Louis de Buffon nem tévedett, akkor Balázs és műsora nem is igen köthet ki másnál, mint Andy Vajnánál, vagyis a Rádió 1-nél. Csak hogy megtörjék a magyar átkot.
2016. november 26. 19:18
Pénteken én is aláírtam a papírt, elhagytam az aljas, gyáva módon kivégzett Népszabadságot, életem első és egyetlen munkahelyét, ami a szenvedélyem, az életformám volt.
2016. november 26. 17:07
Titkosszolgálati eszközökkel figyelik meg a sajtómunkásokat, poloskákkal rakják tele az MTVA épületét, zsarolással próbálnak meg újságírót beszervezni.
2016. november 26. 9:58
A szokatlanul hosszú cikk elolvasása közben és után az a határozott érzése támad az embernek, hogy ismét egy amerikai titkosszolgálat által „megrendelt” anyagról van szó.
2016. november 25. 9:46
Mind a szingli vásárlók bizarr ünnepét, mind a fogyasztói társadalom szimbolikus dátumát, a fekete pénteket az infokommunikációs technológiák és a média élteti.
2016. november 24. 9:25
A média rohadtul átpolitizált, nem csak nálunk, máshol is. Azt kell eldönteni, mi vállalható be ebben a helyzetben. Rajtunk és a rádión nem lehetett érezni se azt, amikor Lajos jóban volt Viktorral, se azt, amikor összeveszett vele. Interjú.
Rádióaszály
2016. november 21. 17:08
A Kreatív Online felhívja a figyelmet: ebben a pillanatban csak a közrádió négy csatornája, a Kossuth, a Petőfi, a Bartók és Dankó hallgatható országszerte. 1991 óta először nincs egy országos kereskedelmi rádió sem az érti.
2016. november 21. 15:38
Álhíreket megjelentető hírportálok tucatjai, sőt százai működnek világszerte. Macedóniában pedig immár egy teljes falu az újságírás ilyen formájú megcsúfolásából él.
2016. november 20. 12:35
A gépezet egyre olajozottabban működik. A Ripost bedobja a koncot, majd jönnek a többiek – a Tv2 mellett az Origo, a Lokál, a 888 –, újrarágják a matériát, és feltálalják a fogyasztóiknak
2016. november 18. 14:17
Mondjuk értjük mi, hogy nehéz megkülönböztetni a mi híreinket attól, amit a TV2, az MTI és a Mindenegybenblog közöl, de akkor tisztázzuk: ők hazudnak, mi pedig viccelni próbálunk.
2016. november 18. 11:43
Komoly félelemmel tölt el, ami most történik, és aminek gyönyörű példái a TV2 felvillanó reklámjai. Egyesek szerint csak apró kis törvénysértésről van szó, ám szerintem sokkal rémisztőbb ez az egész.
2016. november 16. 13:24
Az a kérdés, hogy miután a kormány leteperte a közszolgálati médiát, bezáratta a Népszabadságot, hazugsággyárrá silányította a TV2-t, miért teszi tönkre és/vagy zsarolja a legnagyobb hallgatottságú kereskedelmi rádiót és annak szókimondó reggeli műsorát.
2016. november 16. 7:31
Hogy Rácz Károly (aka Terry Black) főállású bulvárproletár primer hírforrás lehet egy ellenzéki pártvezető szexuális orientációjának tekintetében, az már eleve a Mariana-árok szintje volt.
Médialavina
2016. november 15. 21:15
Csermely Péter, a Magyar Idők főszerkesztője lesz a megszüntetett Népszabadság kiadójának tartalomfejlesztési igazgatója. Csermelyt a Magyar Idők élén Gajdics Ottó váltja.
2016. november 15. 9:22
Jó előre fel kell készülni 2018-ra és a hatalom kegyeltjeinek számító médiumok már most igyekeznek megdolgozni a bizonytalan választókat.
2016. november 14. 13:20
A TV2 egy korábban „minőségi” kosztümös melegpornót készítő, amúgy vállaltan gyurcsányista múltú, össze-vissza beszélő transzvesztitát hív segítségül, hogy kimondja: Vona Gábor őszinteségével problémák vannak.
2016. november 14. 13:17
Mi középen állunk, az RTL az, ami a másik oldalon van. Nem gondolom, hogy a kormányellenesség függetlenséget jelent. Interjú.
2016. november 14. 9:50
Van a tényfeltáró munka. Vannak, akik ezt nevezik az újságírás királyának. Sok időbe telik egy cikk megírása, fárasztó, iszonyú időigényes. És van a titkosszolgálat.
2016. november 13. 23:33
Ha ellenérdekelt közszereplők azt nyomják egymásról, hogy az egyik anyagyilkos, a másik pedig pedofil, akkor az MTI azt egyszerűen nem adja ki.
2016. november 12. 8:48
Várjuk Kocsis Máté kiállását Vona Gábor mellett, hiszen ő már csak tudja, milyen érzés, ha coming outra akarják kényszeríteni az embert – tréfálkozhatnánk a TV2 elhíresült riportja kapcsán. De nincs kedvünk viccelni. Egyszerűen undorító ez az egész.
2016. november 5. 16:57
Én speciel négy érdeklődővel tárgyaltam, volt köztük két kifejezetten ballibnek mondható toptízes milliárdos is, de egyszerűen a messze legkomolyabb szándékú Széles úr adta magasan a legjobb ajánlatot és a hosszabb távú működtetés garanciáit.
2016. november 5. 15:46
Mit csinál, ha lenácizzák, kérdi Péterfi Novákot. Mosolygok, jön a felelet, és akkor elgondolkodhatnak, hogy vajon így néz ki egy náci?
2016. november 5. 12:42
Gyalázatosnak tartom, hogy a ma is tőkeerős baloldali vállalkozók közül egy sem volt, aki annak idején a Magyar Hírlapot vagy most a Népszabadságot meg akarta volna menteni. Interjú.
Jó hírnév
2016. november 4. 16:57
A TV2 Tények című műsora Spéder Zoltánról készített riportot, ami miatt az üzletember beperelte a csatornát. A bíróság most 5,7 millió forintos sérelemdíjat ítélt meg Spédernek, a döntés azonban még nem jogerős.
2016. november 4. 13:53
A progresszív reklámadó uniós szabályokat sért, ugyanis a progresszív adókulcsok szelektív előnyt biztosítanak egyes vállalatoknak – közölte az Európai Bizottság. A testület indoklása szerint ez az adózási rendszer tisztességtelen gazdasági előnyt biztosít az alacsony árbevételű cégeknek versenytársaikkal szemben, így a reklámadó 2015-ös módosítása nem elegendő.
Kommentár nélkül
2016. november 4. 13:11
Az M1 „kommentár nélkül” című blokkja a népszavazási kampány idején csak a NEM szavazat mellett kiállókat szólaltatta meg, ez azonban a Médiatanács szerint belefér a szerkesztői szabadságba. Azt is megjegyezték: a médiaszolgáltatásról szóló törvény nem konkretizálja a kiegyensúlyozott tájékoztatás kritériumait, ezért úgysem indíthatnának felügyeleti eljárást.
2016. november 4. 11:09
Elsőfokon törvénysértőnek mondta ki a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a Mediaworks azon eljárást, hogy nem kérte ki a munkavállalók képviselőinek előzetes véleményét, mielőtt a Népszabadság bezárásáról döntött.
2016. november 3. 18:55
Az Angarddal a Hír TV Csörte című műsorát klónozta a jobbos csatornák Pepsije – vagy maradjunk inkább a Queen-kólánál –, olyan gátlástalanul, amilyennek a tisztogatás egyik túlélője – hol késik az Egymillióan Szaniszló Ferenc DVD-magazinjáért Facebook-oldal? –, Bogár László szokta leírni az izraeli üzletembereket.
2016. november 2. 18:08
Megszólalt a Blöffkirály! Úgy másfél hónapja még menekült előlem a közgazdászok nagy országos találkozóján. Persze mi tudósítanánk erről is, ha nem gyalultak volna le minket. Csak azt hajtogatta, hogy „blöff”, meg hogy „Bulvárszabi”. Folyt. köv., Bátor Blöffkirály!
2016. november 2. 14:44
A jelek szerint Kósa Lajos megengedheti magának, hogy ne kövesse a Fidesz frakcióvezetőjének útmutatásait.
2016. október 31. 16:06
Nem aránytévesztés a hajléktalanok mindennapi tragédiájával és kilátástalanságával összehasonlítani a kirúgott újságírók sorsát?
2016. október 31. 9:18
Mindenki azt gondolja, hogy a távozásomnak politikai oka van vagy összevesztem a tulajdonossal. Hiszen ma normális ember nem ad fel stabil állást. Interjú.
2016. október 28. 19:41
Pénteken délután karbantartás miatt leállt az Index honlapja. A szerkesztőség a Facebookon közvetített élő videóban olvasta fel a híreket.
2016. október 28. 15:08
Pauska Zsoltot, a Hírado.hu volt főszerkesztőjét nevezik ki a Mediaworks digitális igazgatójává. Pauska Pásztor Andrást váltja.
Brückner Gergely
2016. október 28. 7:40
Ha tudná, sem mondaná meg, ki volt a forrása – de nem tudja. Brückner Gergelyt épp azzal vegzálja a rendőrség, hogy adja ki, kitől tudott egy Matolcsy György által Lázár Jánosnak írt levélről. A Figyelő több szakmai díjjal kitüntetett oknyomozója tavaly januárban írta meg, milyen rossz üzletet csinált a magyar állam az MKB Bank megvételével, Matolcsyék erre abszurd módon büntető feljelentést tettek üzleti titok megsértéséért. Sérül a sajtószabadság? Interjúnk.
Médialavina
2016. október 27. 20:54
Megvette a menedzsment a többek között a portfolio.hu-t is kiadó Net Média Zrt.-t a CEMP médiacsoporttól. A tranzakciót kölcsönből és saját forrásból finanszírozták.
2016. október 27. 14:47
Amikor a legnyilvánvalóbb és a közvéleményt leginkább feszítő kérdéseket már feltenni sem engedik, nos, az a (sajtó)szabadságjogok nyílt megtiprása.
Médialavina
2016. október 27. 9:55
Drasztikus átalakulás zajlik a magyar médiapiacon – ha beszélhetünk egyáltalán piacról. De volt-e valaha médiapiac? És mi történik most? Urbán Ágnes és Polyák Gábor, a Mérték kutatói, Széky János, az ÉS munkatársa és Bátorfy Attila, az Átlátszó újságírója beszéltek a magyar médiapiac átrendezésről. Tudósításunk.
2016. október 27. 8:38
Kihallgatták a Figyelő egy újságíróját, akit most arra köteleznének, hogy kiadja egy cikke forrását. A kérdéses cikkben arról volt szó, hogy az MKB felvásárlásakor az állami szereplők pontosan tudták, hogy rossz anyagi helyzetben van a bank, miközben kifelé jó üzletként kommunikálták a vételt. Az MKB szerint ezzel üzleti titkot sértettek, a Figyelő szerint most a sajtószabadságot támadják.
2016. október 27. 7:42
Egyet tudok mondani: nekem egyetlen egy Opimus részvényem nincs. Így nehéz lenne azt mondani, hogy érintett vagyok az ügyben.
2016. október 26. 16:29
Rendőrségi szalaggal és különböző feliratokkal ragasztotta össze a Magyar Idők szerkesztőségét a P(M), mivel szerint az bűncselekmény helyszíne, ott gyilkolták meg a sajtószabadságot.
Nyomás alatt
2016. október 26. 12:57
A Magyar Narancs arról számolt be, hogy a Fidesz „megkörnyékezte” a Lapcom kiadót, aminek a tulajdonával állítólag már Londonban tárgyalnak az eladásról. Pallagi Ferenc múlt héten tíz év után távozott a kiadó éléről.
Mészáros Lőrinc
2016. október 25. 18:32
A Mészáros Lőrinchez közeli Opimus vásárolta meg a Népszabadság kiadóját a Mediaworks társaságot. A részvények 100%-a az új tulajdonoshoz került, a Gazdasági Versenyhivatal pedig hozzájárult a részvények átruházásához.
2016. október 25. 16:48
Kósa szavai viszont mintha megelőlegeznék azt a szóbeszédet, amely szerint Mészáros Lőrinc csapata éppen november 2-án, a Szabad Népet váltó Népszabadság első megjelenésének napján akarja „megmenteni” a lapot, persze új kormánypárt szócsőként, meglehetősen virtuális olvasókkal.
2016. október 25. 15:54
G. Fodor Gábornak teljesen igaza van. A legjobbak neki dolgoznak, az újságírószakma csak kullog utánuk ernyedten. Ki képes még a bravúrra rajtuk kívül, hogy beszámoljon egy eseményről, mielőtt az bekövetkezett volna? Na, ugye. A portálja arról írt: antifasiszták zavarták meg Vona Gábor október 23-ai beszédét, akiket aztán lezsidóztak-cigányoztak a jobbikosok. Igaz, a hír publikálásakor még nem is beszélt a Jobbik-elnöke, a beszédet pedig végül nem zavarta meg senki.
2016. október 25. 7:20
Nem árulták el a 888, avagy a „fenegyerek portál” újságírói az N1TV riporterének, hogy honnan tudták előre, mi fog történni a Jobbik vasárnapi rendezvényén.
2016. október 24. 11:14
A Népszabadság megszüntetése kapcsán üzleti, piaci döntést emlegetők bizonyára tréfálnak. Vagy nem tudják, mit beszélnek.
2016. október 22. 8:48
A kormány kilövési engedélyt adott ki a Népszabadság munkavállalóira, vagy hajlandó végre fellépni a törvények betartásáért?
2016. október 21. 21:20
A dizájnváltással lapunk azt is jelezni kívánja: szerkesztőségünk tudatában van annak is, milyen felelősséggel jár az, hogy az utóbbi hónapok belpolitikai fejleményei után immár a Magyar Nemzet maradt az egyetlen független, magyar tulajdonban lévő országos napilap Magyarországon.
Semmi sem elképzelhetetlen
2016. október 21. 19:29
Nem erősítette meg, de nem is cáfolta Mészáros Lőrinc a Hír TV-nek, hogy az érdekeltségébe kerülhet a Népszabadságot is kiadó Mediaworks. A felcsúti polgármester azt mondta: semmi sem elképzelhetetlen.
2016. október 21. 16:40
A tévénéző tömeg Friderikusz szellemi gondnoksága alatt istenült meg először – valójában Friderikusz tette igazán tömeggé, engedelmes, jól formálható és piackutatható emberi masszává.
Hanyatlik
2016. október 21. 9:52
Az Egyesült Államok osztja a globális sajtószabadság szószólói, nemzetközi szervezetek és magyar állampolgárok aggodalmait a sajtószabadság magyarországi folyamatos hanyatlása miatt – közölte az amerikai külügyminisztérium. A közlemény a 444 Parlamentből való kitiltását és a Népszabadság bezárását említi, mint legújabb fejleményeket ezzel kapcsolatban.
2016. október 20. 17:28
A Mediaworks e-mailben értesítette a Népszabadság mintegy tíz munkatársát, hogy visszavonják a felfüggesztésüket, és behívják őket hétfőre dolgozni – közölte Facebook-oldalán a szerkesztőség.
2016. október 20. 16:05
Gál J. Zoltán volt szocialista politikus vezeti majd a Népszava és a Vasárnapi Hírek összeolvadását, tudta meg a Magyar Nemzet. Év végére, jövő év elejére megújítanák a Népszavát, megtartva annak szellemiségét. Tárgyalnak népszabadságos újságírókkal, nyitnának a fiatalok felé is.
2016. október 20. 10:03
Kövért nem a Parlament tulajdonosának tették meg, hanem a ház vezetésével bízta meg a nép. És nem személyes, nem is a pártja érdekében, hanem a nép érdekében kell tevékenykednie.
2016. október 20. 9:20
Ha nem volna világos: Úgy korlátozzuk a legkevésbé a sajtószabadságot, ha nem korlátozzuk a Népszabadságot, holmi anyagi konzekvenciákkal.
2016. október 20. 7:10
Orbán elégedett lehet. Évekig azon munkálkodott, s most elérte, hogy a magyar médiában a hazai tőke domináljon. S ami még Gömbösnek sem sikerült, neki igen: ma már ő a hazai médiában zajló folyamatok irányítója.
2016. október 19. 20:25
A Fedél Nélkülben megjelenő Népszabadságban várhatóan nem lesz „újabb helikopter sztori” – mondta Kelen Károly, a Népszabadság Dolgozói Egyesületének elnöke az ATV műsorában.
2016. október 19. 18:06
lehet tovább nyújtani a „politikai rétestésztát”, lehet a Népszabadság megmentésén tovább fáradozni – de nem így! Mert ez így hazugság! Ráadásul azon olvasók becsapása is, akik tényleg hisznek a lap szellemiségében.
2016. október 19. 16:52
Liszkay Gábor, a Magyar Idők tulajdonosa és Mészáros Lőrinc újonnan alapított közös cége hamarosan megveheti a Mediaworks-öt, értesült a Népszava. Úgy tudják, hogy a Magyar Idők kiadójánál már meg is van azok listája, akiket átvesznek az új, jobbra hangszerelt napilaphoz.
2016. október 19. 16:51
Jó, akkor most már hivatalos: a kormányzat hivatalosan sem lát semmi problémát a Pecina-féle osztrák-magyar K.u.K. piacgazdaság működésében, akinek pedig egy őszinte rezdülés erejéig van mersze problémát látni benne, azt nevetségessé teszik.
2016. október 19. 15:11
A ripost.hu nevű pornólap azt hazudta korábban Vona Gáborról, a nemzeti néppárt elnökéről, hogy koccintott az aradi vértanúk kivégzésére, illetve a tömeggyilkos Haynaut dicsőítette.
2016. október 19. 15:02
Több tucatnyian demonstráltak szerdán Brüsszelben, az Európai Bizottság épülete előtt a Népszabadság bezárása és a magyar sajtószabadság helyzete miatt.
2016. október 19. 13:21
Van úgy, hogy egy strómant átvernek. Nevethetnénk, de nincs kedvünk. 2010 óta Magyarország 48 helyet esett vissza a világ sajtószabadság-rangsorában.
2016. október 19. 12:04
A hvg.hu arról ír, hogy akár már szerdán vagy csütörtökön eldőlhet a Népszabadságot is kiadó Mediaworks sorsa, miután kedden a kiadót tulajdonló Vienna Capital Partners több vezetőjét is látták Budapesten.
2016. október 19. 11:13
Teljes képtelenség ugyanis, hogy Havasi a balos szubkultúra iránti vonzódással vádolhatta volna meg azt a Szőcs Gézát, aki az 1980-as években betiltott ellenzéki kiadványok szerkesztése miatt többször ült a román államvédelmi hatóság börtönében.
2016. október 18. 19:03
Andy Vajna médiacége műsorszolgáltatási jogot kért az Európai Unió országaiban, valamint Ukrajnában és Szerbiában a Humor+ szórakoztató tévécsatorna elindítására. A csatornát először Magyarországon, valamint a szomszédos országokban indítaná el a Magyar Broadcasting Co. és regionális leányvállalatai. A román Audiovizuális Tanács már megadta az engedélyt, ahol hamarosan nyolc másik csatornával együtt indul a Humor+.
2016. október 18. 15:10
Szőcs Géza, a miniszterelnök kulturális főtanácsadója a Hír TV-nek korábban azt mondta: rendkívüli csapás a magyar sajtószabadságra nézve az, ami a Népszabadsággal történt. Havasi Bertalannak, a miniszterelnök sajtósának volt erre egy csattanós válasza.
2016. október 18. 14:42
Ekkora nagy volt itt az Orbán-ellenes összeesküvés.
2016. október 18. 13:43
A Népszabadság utáni magyar sajtó lehetőségeiről.
Álhír
2016. október 18. 9:50
Bayer Zsolt kiakadt azon, hogy a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó médiumok is teret adtak annak az álhírnek, miszerint Orbán Viktor nem lesz otthon október 23-án. Szerinte a „mentálisan és intellektuálisan már teljesen leépült szarzsák” Simicska beszólt a szerkesztőségekbe, hogy írják ezt meg.
„Rendkívüli csapás”
2016. október 18. 9:40
Szőcs Géza, a miniszterelnök kulturális főtanácsadója a Hír TV-nek azt mondta: rendkívüli csapás a magyar sajtószabadságra nézve az, ami a Népszabadsággal történt. Szőcs szerint különösen nagy csapás, hogy az archívum sem hozzáférhető, amelynek szerinte nem lehetnek gazdasági, sem más elfogadható okai.
2016. október 17. 20:23
A Népszabadság szerkesztősége az újraindulással kapcsolatos tárgyalások során – egyéb pénzügyi korrekciók felajánlása mellett – lemondott októberi járandóságának jelentős részéről annak érdekében, hogy a lap folyamatosan a piacon legyen, s hogy október végéig kidolgozza tervét egy másfajta működésre. Az ajánlatra azonban nem volt a válasz.
2016. október 17. 18:13
Orbán kicsinálta az ellenzéki sajtót. Mikor indít végre valaki egy rendes keresztény, konzervatív, jobboldali napilapot?
2016. október 17. 15:55
Vasárnap egyetlen feltételünk volt, hogy nyomtassák ki az újságot.
2016. október 17. 14:54
Szóval Gyurcsány az egyetlen miniszterelnök idestova az egész glóbuszon, aki annyira tisztelte az etikát meg az erkölcsöt, hogy a lexikont az ’E’ betűnél felnyitva az ő arcképe jelenik meg.
2016. október 17. 14:13
Ez a magyar hírműfaj rövid távú jövője: a közpénzünkkel kitömött tulaj által vásárolt csatornán a tulaj saját lábon álló nejének bizniszét hirdetik prime time-ban.
2016. október 17. 13:59
Heinrich Pecina a Népszabadságot kiadó Mediaworks-öt tulajdonló cég vezetője szerint a magyarországi menedzsment rosszul kommunikált, és alábecsülte az ellenséges reakciókat a Népszabadság-ügyben. Pecina az osztrák Profil című gazdasági hetilapnak ismét azt mondta, hogy kizárólag gazdasági okai voltak a történteknek.
2016. október 16. 8:52
A magyarok 59 százaléka szerint ma Magyarországon a sajtószabadság erősen korlátozott, a közszolgálati médiumok pedig egyoldalúan közvetítenek. Hasonló arányban gondolják ezt a legtöbb emberhez eljutó hírforrások esetében is, derül ki a Publicus Intézet Vasárnapi Hírek számára készített felméréséből.
FN
2016. október 16. 8:04
A jövő csütörtökön megjelenő, hajléktalan árusok által terjesztett Fedél Nélkül tartalmát a Népszabadság munkatársai írják, ezen dolgoznak jelenleg is, áll a szerkesztőség közleményében. A többletköltségeket a kezdeményezők állják, a bevétel szokás szerint a terjesztőké.
2016. október 15. 18:46
A Népszabadság bezárása, a Fidesz elmúlt években folyatott médiapiaci hadjárata, és Simicska plakátbizniszének kicsinálása után, sokan azt sejtik, nem lesz ennek itt és most vége. Mi történne, ha tavaszra nem maradna a Fideszén kívül sajtó Magyarországon?
2016. október 15. 16:11
Hazánk érdeke, hogy – a kilencvenes évekkel ellentétben – a magyar médiapiac meghatározó része hazai és lehetőleg konzervatív kézben legyen.
2016. október 15. 13:39
A hajléktalanok lapjában talál átmeneti otthonra a bezárt lap szellemisége.
El?
2016. október 15. 9:58
Az év végén távozhat a TV2 éléről Dirk Gerkens, már keresik az utódját – állítja több, egymástól független forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet. A TV2 cáfolja a lap értesüléseit.
2016. október 15. 9:40
Immunisak lettünk, megkaptuk a védőoltást, már illatos keszkenőt sem kell orrunk alá szorítanunk, amikor átkelünk a belőletek kipárolgó, miazmás közegen, vagy amikor ránk tüsszentetek.
Szopatsz, Sándor?
2016. október 14. 17:57
Kérem mindenki hagyjon békén az ötleteivel, hogy mit tehetek én, hogy hazánk állapotán változtassak, mert amúgy ezen is dolgozom, csak okosabban és hatásosabban, mint a legtöbben. És tudom, mi az ára, mi a bére.
2016. október 14. 16:00
A MÚOSZ-székház termeit, amelyeket még nem foglaltak le rendezvényekre, felajánljuk a népszabadságos kollégák számára, hogy amíg a helyzetük nem rendeződik, itt végezhessék munkájukat.
2016. október 14. 13:16
Újabb szintre lépett a hazai szabad sajtó korlátozása, a miniszterelnök szokásos pénteki interjújáról készült hanganyagot az MTVA nem bocsájtja többé a Hír TV rendelkezésére.
2016. október 14. 11:09
Balogh Ákos Gergely szerint törvényszerű volt, hogy a Népszabadság veszteségeit nem fogják finanszírozni, habár politikai okok miatt lett vége ilyen csúnyán és durván a lapnak.
2016. október 13. 11:06
A határt átlépték. Nem véletlen, hogy most. Akkor kell bizonyítania a hatalomnak, hogy korlátlan, amikor korlátba ütközött.
2016. október 13. 10:05
Amikor évekkel ezelőtt befejeztük a Magyar Jelen kiadását, nem siratott minket senki.
2016. október 13. 9:54
Amiatt, hogy a magyar sajtópalettán a Népszabadság neve megszűnt létezni, forradalmi hevületet csiholni magamban nem tudok, nem is akarok.
2016. október 13. 9:11
Orbán pontosan az ilyen emberekre számított, amikor kiépítette a rendszerét, tudta, hogy az emberek többsége behódol, ha egzisztenciális nyomásnak teszik ki, hiszen behódoltak a Kádár-rendszerben is. Interjú.
2016. október 12. 21:54
Bár az egzisztenciájukat veszített embereket sajnálom, a Népszabadságért hullajtott könnyeket álságosnak érzem.
2016. október 12. 21:26
A Népszabadság munkatársait hármas csapatokban engedték be a szerkesztőségbe, hogy elvihessék személyes tárgyaikat.
2016. október 12. 20:15
Mindenki jobban járt volna – főleg a Népszabadság –, ha az utólagos tömegdemonstrációk helyett mindenki rászánta volna azt a néhány ezer forintot havonta, és rendszeresen előfizetett volna a lapra.
2016. október 12. 19:01
Lassan minden tulajdonos zsebben van, pórázon vagy csövön; haver, fogható vagy direkt stróman. Aztán majd lassan azok lesznek szerkesztők is, aztán az újságírók, végül az olvasók is, és eljön végre a tökéletes világ.
2016. október 12. 18:31
Lehet hogy csak amit a Népszabadság ír meg, az van megírva igazán, köszönhetően a lapra jellemző notórius igazmondásnak és az abból fakadó mély hitelességnek.
2016. október 12. 16:21
Mondhatnánk: ilyen a kapitalizmus. A magyar tőkésosztály különböző csoportjai egymást eszik meg.
Szomszédok
2016. október 12. 14:54
Hiányzik önnek a Mágenheim-család? Járna egyet Etussal a piacon? Beszállna az internetbe Vágási Ferivel? A Teletéka oldalon most mindezt megteheti, mert egyrészt a kilencvenes évek kultikus magyar teleregényének össze része elérhető; másrészt van egy streamcsatorna is, ahol egész nap fut a sorozat. Hat naponta újraindul.
2016. október 12. 11:37
Ami a miénk lehet, és amit érdemes megszereznünk, az legyen a miénk. Amit viszont nem célszerű és nem is fontos behúznunk, az pusztuljon, ha egy mód van rá. Ezért nem adhatják a Népszabadságot senkinek, hiába érdeklődnek iránta.
2016. október 12. 11:15
Szerkesztőségi közleményben ajánlotta fel a Magyar Nemzet, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió, hogy ha erre igény van, akkor szívesen teret adnak a Népszabadság azon cikkeinek és írásainak, amelyek a lap felfüggesztése miatt nem jelenhetnek meg.
Tudta?
2016. október 12. 10:17
Az Átlátszó közérdekű adatigénylés után vizsgálta meg az év eleji és a nyári, migrációval és kvótareferendummal kapcsolatos állami kampányok médiás költéseit. Kiemelkedően sokat költött az állam az Andy Vajna tulajdonában lévő TV2-őnél, a nyomtatott lapok piacán pedig a Népszabadság kiadója, a Mediaworks kapott sok pénzt. Online a Lokál, a 888 és az Origo járt jól.
Média
2016. október 12. 10:01
„Ez egy gyáva puccs, amit politikai döntés motivált! Felfoghatatlan és méltatlan, ami történt” – fakadt ki Pető Péter, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese az ELTE keddi rendezvényén, amelyet a napilap sorsáról rendeztek. Tamás Ervin, korábbi kollégája úgy érzi: „most látszik, hogy a Népszabadság több mint aminek hittük. Nem lehet lábvizes medencét csinálni belőle. Ezért döntöttek úgy, inkább leeresztik a vizet”. Tudósításunk.
2016. október 12. 7:13
A mi sajtótörvényeink, szokásaink, fölfogásaink s domináló társadalmi áramlataink mind a sajtószabadság kivégzését célozzák.
2016. október 12. 7:09
A Népszabadságot beírták a járulékos veszteség rubrikába. A megélhetési senkik, a papagájok hada pedig nekiállt magyarázni a magyarázhatatlant.
2016. október 11. 21:32
Az, ahogy a Mediaworks Hungary Zrt. a Népszabadság-ügyet kezelte, egyértelművé teszi, hogy itt olyan hóhér végzi a munkáját, akinek annyi bátorsága sincs, hogy szembenézzen áldozatával.
2016. október 11. 20:36
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt honlapjukra töltötte fel a Népszabadság általuk szerkesztett címlapját. Az újság szerint kacsa volt Rogán helikopterezése, ellenben Washingtonba repülő „luxusellenzékről” és bibliaevő migránsokról cikkezik. Még Bayer Zsolt is szerzője a „megújult lapnak”.
2016. október 11. 18:43
Én csak azon töprengek, miként néznek vissza az életükre azok, akik most olyan iszonyatosan fel vannak háborodva, ahogy kell, viszont amikor még sokkal inkább kellett volna, akkor annak a diktatúrának a pártjában és médiájában szolgáltak, amelyben nem lehetett a legális ellenzéki lapok egyikét megtorpedózni, mert ilyenek egyáltalán nem is létezhettek, és semmilyen nyilvános fóruma nem volt a fölháborodásnak.
2016. október 11. 14:54
A Népszabadság felfüggesztése annak a választói koalíciónak az építését lehetetleníti el, amely valóban veszélyeztette volna a rezsimet.
Sajtóvisszhang
2016. október 11. 14:33
A Népszabadság bezárása kapcsán minden „politikai csapásra” utal, amelynek értelmi szerzőjeként Orbán Viktort tartják számon – írja a német FAZ. A Handelsblatt szerint „likvidálja a magyar kormányfő a sajtószabadságot”. A The New York Times a magyar kormány menekültekkel kapcsolatos politikáját bírálta.
2016. október 11. 11:30
A Népszabadság több mint napilap, több mint egy szimpla újság, amiből csak úgy kiszivattyúzható minden önmagán túlmutató tartalom.
2016. október 11. 10:47
Egy eurós árajánlatot tett a Népszabadságért a szerkesztőség, kérdés persze, hogy valóban eladó-e a lap.
2016. október 11. 7:21
Személyes kezdés: úgy 20 éve nem vagyok már tagja a „balos” Magyar Újságírók Országos Szövetségének (sem).
2016. október 11. 7:19
A Mediaworks felfüggesztette a tulajdonában álló Népszabadság kiadását. Ez a hír. És ennyi a hír.
Tervezet
2016. október 10. 20:14
Egy törvénytervezet szivárgott ki, amely átalakítaná a plakátpiacot – értesült az Index. A tervezet értelmében leszednék a 9 négyzetméternél nagyobb óriásplakát-helyeket, a hirdetőoszlopokról eltűnnének a nem közművelődési reklámok, a plakátragasztást pedig teljesen betiltanák.
2016. október 10. 19:43
A Népszabadság elvétele a politikai közösségtől a napi politikai értelmezés „értelmétől” veszi el az ember kedvét. Ha ez megtörténik, nem látom sok értelmét arról beszélni, hogy Vona Gábor cuki vagy ciki.
Újabb komplikáció
2016. október 10. 18:57
MKB-zálogjog került a Népszabadságot bezáró cég, a Mediaworks Zrt. minden eszközére még augusztusban, így a nyomdagépekre és a szellemi termékekre is, beleértve ebbe a Népszabadság védjegyet is.
2016. október 10. 16:19
Nem szeretném megtörni a Népszabi utolsó számával szelfizők tengerének áramlását, és megkérdezni sem szeretném, hogy közülük kinek van meg a tegnapelőtti, vagy az azelőtti...
Figyelnek
2016. október 10. 15:55
Az Európai Bizottság aggódik a Népszabadság felfüggesztése miatt, figyelemmel követik a fejleményeket is, ugyanakkor nem bocsátkozik találgatásokba, és nem ragad ki egyetlen részletet sem, annak érdekében, hogy a jogállamiság kereteit teljes összességében tudja vizsgálni és értékelni – mondta a testület vezető szóvivője.
2016. október 10. 15:07
Örülnünk kéne, hogy szabadságban és biztonságban élünk. Örülnünk kéne, hogy rengeteg vélemény lehet az országban. Nem pedig kaján mosollyal szabad népezni egyet.
2016. október 10. 14:19
Kitiltották a 444 három riporterét a Parlamentből. Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke azzal indokolta a döntést, hogy a portál újságírói ott forgattak, ahol nem lett volna szabad, ráadásul tevékenységüket „a Sajtóiroda munkatársának figyelmeztetése ellenére” is folytatták. A portál azonban állítja: senki sem szólt rájuk.
2016. október 10. 13:47
Népszabadság kinyírásával egy jelentős tényfeltáró kapacitással bíró műhellyel lett kevesebb. A hatalom is kizárólag ezért döntött a kivégzése mellett. A megszűnése csak ezért gáz – de ezért nagyon.
2016. október 10. 13:41
Égetni kellene már régen az összes kormánylapot, mindet, rendszeresen, naponta, nagy mennyiségben.
2016. október 10. 13:16
Nem pártlapot akarunk, hanem független újságot. A társaság együtt van jelenleg is, és fog még olyan cikkeket készíteni, amelyek fájni fognak a hatalomnak. Interjú.
2016. október 10. 12:40
Minél kevesebb újság, annál rosszabb a népnek. De éppen ennek a banalitásnak a be nem látása miatt ilyen lagymatag az „ellenállás”.
Szolidaritás
2016. október 10. 12:27
A legnagyobb független szlovák napilap, a Denník N szerkesztőségi vezércikkben állt ki a Népszabadság mellett. A magyarul is publikált írásban a lap beszámol a szombati eseményekről, és azt írja: Orbán Viktor kérésére zárhatták be a Népszabadságot.
2016. október 10. 11:47
A magyar társadalom többsége még nem érzékeli az ügy jelentőségét, de az óriási, határokon is átívelő botrány borítékolható.
2016. október 10. 11:32
A Népszabadság bezárása ellen tüntető tömegben szombat este a Kossuth téren néhányan a Magyar Idők című lap számait égették el. Ezzel a rossz emlékű aktussal messzemenően nem értünk egyet.
2016. október 10. 10:28
A Népszabadság újságírói vasárnap megpróbáltak bejutni a lap székházába, de nem engedték be őket. A főszerkesztő szerint egyértelmű, hogy politikai döntés miatt függesztették fel a lapot.
2016. október 10. 8:07
A Mediaworks közleménye szerint következő pár nap során egy olyan megállapodásra törekednek a Népszabadság szerkesztőségével, amely megfelelő alapot biztosíthat a lap újraindításához. Az újságírók azt írták: folytatni kívánják a tárgyalást, a cél pedig a magyar demokrácia szempontjából nélkülözhetetlen független média megőrzése.
2016. október 10. 7:44
A normalitásnak azt a torzulását, amely szerint rendben való dolog a mi adófizetői forintunkból lopott pénzből felvásárolni a politikai ellenfél lapját, hogy kicsináljuk, minden ép ésszel gondolkozó embernek el kellene utasítania.
2016. október 9. 17:36
Miért lenne vége a demokráciának? Miért lenne vége a sajtószabadságnak? Hogyan lehet ezt az – ismétlem: nyilvánvaló politikai – döntést összemosni azzal, amikor újságírókat börtönöznek be, lapokat tiltanak be, laptulajdonosokat robbantanak fel?
2016. október 9. 16:39
A Népszabi nem az ország egyik megőrizendő értéke, hanem egy túlélő patkány a mocskos csatorna legmélyén, egy olyan korszakból, amikor a pártot, ami kiadta eredetileg Magyar Dolgozók Pártjának hívták, ezt a lapot Szabad Népnek, és amikor minden dolgozó számára kötelesség volt fél órán át hallgatni a belőle az áradó kommunista propagandát.
2016. október 9. 11:33
Valóban van valami groteszk abban, hogy az MDP és az MSZMP egykori központi lapjának beszántása válik a sajtószabadság elleni támadás szimbólumává. De a tény ettől még tény marad.
2016. október 9. 11:23
A Népszabadság megszüntetése – vagy ha a jobboldal a fölháborodás hatására visszatáncol, akkor csak a tönkretétele – disznóság, amint a tüntetés elején mondottam volt, akkor is az, ha a liberális polgári sajtóval szemben nincsenek illúzióink.
Népszabadság
2016. október 9. 11:08
A Mediaworks menedzsmentje azonnali egyeztetést kezdeményezett a Népszabadság felfüggesztésével és újraindításával kapcsolatban Murányi András főszerkesztővel – derült ki a kiadó szombat esti közleményéből. A Mediaworks ajánlatot tett a Népszabadságnak, mely szerint a lap újraindulhat, amennyiben a szerkesztőség vezetése olyan stratégiát és üzleti tervet tesz le az asztalra, amely alapján biztosítható a hosszú távú gazdaságos működés.
2016. október 8. 16:46
Ennél mocskosabb módon, ennél jobban semmibe véve egy szerkesztőséget és személyében az összes ott dolgozó embert nem is lehetett volna ezt lebonyolítani.
2016. október 8. 16:22
Habár a kiadó Mediaworks gazdasági okokkal indokolta a lap felfüggesztését, a tavalyi évet 134 millió forintos nyereséggel zárta a Népszabadság. Korábban arról írtak, hogy az osztrák tulajdonostól, aki Spéder Zoltán embere lehet, kormányközeli érdekeltségbe kerülhet a kiadó. Egyelőre még nem tudni részleteket a feltételezett tulajdonosváltásról.
2016. október 8. 16:07
A Fidesz alelnöke szerint épp itt az ideje annak, hogy bezárjon a Népszabadság „váratlanul”.
2016. október 8. 15:57
A következő feladat: a Népszabadság üzleti modelljének újraformálása.
2016. október 8. 15:43
Mindenki számára világos, hogy a napilap bedöntését nem a piaci logika diktálta, hanem Orbán Viktor parancsa és gazdasági holdudvarának aknamunkája.
2016. október 8. 15:41
A kormány és a vele összefonódott, maffiaszerűen működő üzleti kör ma már a politikai célú médiaszabályozás és puha ellenőrzés helyett az ellenzéki lapok ellehetetlenítésén és bezárásán dolgozik.
2016. október 8. 15:39
A legsötétebb történelmi időszakokra emlékeztet, ami péntekről szombatra virradóra a Népszabadsággal történt.
Tüntetés
2016. október 8. 14:08
Civilek hívták az Országház elé az embereket szombat délután hat órára egy pártsemleges tüntetésre. A szervezők szerint nem csak a Népszabadságról, hanem egy jelképes ügyről van szó. A Népszabadság szerkesztősége jelezte: csatlakoznak a civilek demonstrációjához.
2016. október 8. 12:17
Ezúton fejezzük ki szolidaritásunkat a Népszabadság munkatársaival. Továbbra is hiszünk a magyar sajtó Alaptörvényben rögzített szabadságában és sokszínűségében.
2016. október 7. 15:04
Az idei az első év, amikor már többen hallgattak Magyarországon a YouTube-on zenét, mint a rádióban. A 18-29 éves korosztály 80 százaléka már a neten hallgatja a kedvenceit.
2016. október 7. 10:56
A Fidesz leszalámizta a Jobbikot, Gyurcsány halálos ölelésébe zárta a baloldalt, Orbán felduzzasztotta, feltüzelte és mozgósította szektáját, s ami a legfontosabb: továbbra sem kell számot adnia Mészáros Lőrinc, Habony Árpád és Andy Vajna rohamos vagyonosodásáról.
2016. október 5. 23:13
Tehát a tények: az LMP azt állítja, a kormány lop. A közmédia ezt nem akarja kiadni.
2016. szeptember 30. 16:10
Megvette a Pannon Lapok Társaságát a Mediaworks. A felvásárlással létrejött új PLT-Mediaworks csoport tizenkét megyében ad ki megyei napilapot, három országos napilapot, valamint számos magazint és hírportált.
pestbuda
2016. szeptember 28. 12:59
Budapestről, Pestről és Budáról, a város történetéről, gazdag kulturális örökségéről és pezsgő jelenéről, nagyívű tervekről és mikrotörténetekről szól a pestbuda.hu: a nemrég indult portál várja Budapest kedvelőit és rajongóit, hogy követhessék a város alakulását.
2016. szeptember 27. 10:44
Az említett lapnál, úgy tűnik, a politikai korrektség jegyében már csak egyetlen népcsoportot lehet büntetlenül megbélyegezni, ilyen lekezelően, arrogáns és sztereotip módon említeni: a „határon túli” magyarokat.
2016. szeptember 23. 17:51
Ha ez a trendi ellenzéki újságíró gyakorlat, akkor már nincs messze az idő, amikor a lap publicisztikai rovatában Portik Tamás értékeli Pintér Sándor belügyminiszter teljesítményét, esetleg a cigánygyilkosok elemzik majd a kormány romaintegrációját.
2016. szeptember 22. 16:22
„Hogy lehetsz ilyen átkozottul jóképű?” – kérdezi Veiszer Alinda saját műsorában Szily László riportertől.
2016. szeptember 22. 12:09
Sehogy. Mielőtt viszont holnap ezzel kezdene nyösztetni bárki is, elmondom, mibe keveredtem a Jobbik elnökével.
2016. szeptember 21. 7:34
Való Világ powered by Big ­Brother. Való Világ powered by Big Brother: stimmel, halál pontos.
2016. szeptember 19. 9:02
Egy éves lett a 888.hu. Mindenki azt kérdezi, hogy áll most a három nyolcas. Azok is, akik szurkolnak és azok is, akik arról nyilatkoznak, milyen „jó lenne látni, ha rosszul menne nekünk”.
2016. szeptember 18. 16:53
Ha a leírtaknak csak a fele igaz, az világbotrány, mert ellentmond mindannak, amiről a rendszerváltás állítólag szólt. Igaz, annak már az is ellentmondott, hogy Tasnádiból befolyásos politikai szereplő válhatott 2014-ben Magyarországon.
2016. szeptember 16. 9:29
Korábban voltak olyan témák, melyek otthonunk magányára tartoztak. Ilyenek voltak a betegségek, vagy éppen életünk intim mozzanatai. A mobiltelefonok megjelenésével ezen témák kikerültek az utcára, bekerültek kávézókba, velünk utaznak a tömegközlekedési eszközökön.
2016. szeptember 15. 16:32
Az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője lehetővé tette volna, az MSZP, a Jobbik és az LMP képviselői is támogatták volna, a kormánypártok azonban politikai döntéssel megakadályozták a tényfeltáró vizsgálatot – közölte Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke. A Belügyminisztérium viszont vizsgálatot indított az ügyben.
2016. szeptember 14. 16:51
Egy török-magyar kettős állampolgár bolttulajdonos többször felszólította a szerkesztőt és az operatőrt, hogy hagyják abba a forgatást és töröljék a már elkészített felvételeket, ők azonban nem tettek eleget a kérésének.
HR-rovat
2016. szeptember 13. 15:43
Október 10-től Pál Zsombor, a Forbes újságírója lesz a Kreatív főszerkesztője. A reklám- és médiaipari magazin eddigi főszerkesztője, Román Balázs a lapot kiadó cég ügynökségi szolgáltatását összefogó Starski kreatív tartalmi vezetője lesz.
2016. szeptember 12. 18:47
Az egyetlen dolog ugyanis, amitől az igen elarcátlanodott hatalom még tart valamelyest, az a nyilvánosság.
2016. szeptember 12. 13:44
Az, hogy ez az évad tud-e olyan jó lenni, mint az első három, az attól függ, hogy a nagyközönség előtt ismeretlenebb előadók (mert az már nyilvánvaló, hogy van egy párhuzamos univerzum, ahol Polyák Lilla és Mázs sztárnak számít, de én egy másikban élek) mit tudnak kihozni magukból, és mennyire tudnak feloldódni, de az első adásra lehet építeni.
2016. szeptember 12. 12:02
Ugyan az M5 már fut néhány hete, hiszen az olimpia és a paralimpia alatt ezen is közvetítették, illetve közvetítik a sporteseményeket, valódi tematikájának megfelelő műsor vasárnaptól lesz rajta látható. Az M5-öt az egész családnak szánják, maga a csatorna pedig három pillérre épül majd: az ismeretterjesztésre, az oktatásra és a kultúrára.
2016. szeptember 11. 16:58
Liszkay Gábor cége, a Magyar Idők Kft. beváltotta vételi opcióját, így megszerezte a Karc FM-et – értesült a hvg.hu. A portál azt írja: az eddigi formális tulajdonos is már eleve Liszkay strómanja volt, de most hivatalosan is az ő cége lett a rádió tulajdonosa, amely a Simicska-birodalomhoz tartozó Lánchíd rádió konkurense próbál lenni.
2016. szeptember 8. 10:00
A magyar közmédia úgy funkcionál, hogy a hatalom által odahelyezett emberek transzmisszióként megjelenítenek egy akaratot. Ez egyeseknek tetszik, másoknak nem, de hogy a médiatartalom-előállítás szabályainak nem felel meg, az száz százalék. Interjú.
2016. szeptember 7. 13:45
Magánéletének részleteivel próbáltak titkos együttműködésre rávenni egy magyar újságírót az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai – írja a 444. A Magyar Nemzet cikke szerint az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is vizsgálni fogja az ügyet.
2016. szeptember 4. 9:29
Kevesen ismerik fel, hogy szuverenitásuk egyik téglája a még megmaradt nyilvánosság, ami még megmaradt neki. Ezért nem elég ahhoz ingyen hozzájutni, életben maradására is áldozni kell.
2016. szeptember 2. 18:25
Magyarország nem olyan, amilyennek a Mandiner cikkek alatti vagdalkozások brutalitása alapján kellene őt elképzelnünk. Nem véletlen, hogy új generációs online lapok sora zárta be a kommentelést az elmúlt években.
Polgári underground 3.0
2016. szeptember 1. 13:56
Balogh Ákos Gergely, a Mandiner eddigi főszerkesztője a Corvinus kommunikációs igazgatója lesz. A Mandiner főszerkesztését eddigi helyettese, Rajcsányi Gellért veszi át.
Átigazolás
2016. augusztus 31. 7:36
Csatornát vált Hajdú: az eddig TV2-n műsort vezető, és a csatornának műsorokat gyártó Hajdú Péter az ATV-n folytatja Frizbi című műsorát. Korábban ennél a csatornánál vezette a NÉVshowR, illetve az Esti Frizbi című műsorokat. Az ATV hírigazgatója, Németh S. Szilárd a Blikknek elmondta: rekordösszeget fizetnek Hajdúnak.
2016. augusztus 29. 14:45
Jobboldali médiumok: kövessétek a Magyar Idők példáját!
2016. augusztus 26. 17:30
Szabó Natália életrajzi adatait félreérthetően megfogalmazva, illetve irreleváns módon osztottuk meg Tisztelt Olvasóinkkal, amikor úgy fogalmaztunk, hogy „Szabó már nem kispályás, komoly nemzetbiztonsági múltja van, sőt felesége is ügynök múlttal rendelkezik”.
2016. augusztus 25. 22:14
Az Index munkatársai meglátogatták Szirmai Gergelyt, hogy megnézzék, hogyan készíti műsorait a népszerű videóblogger.
2016. augusztus 19. 14:07
Az M4-en a kormányzati reklámfilmeket 211-szer láthattuk 9 nap alatt.
2016. augusztus 19. 10:51
Számos otthonban vannak még a polcokon videokazetták, melyek most hirtelen egy úttörő korszak tárgyi emlékeivé válnak.
2016. augusztus 19. 8:39
Tegnap az én nevemben is a Magyarországot kormányzók kitüntették Bayer Zsoltot, a Fidesz egyik első alapítóját az írásaiért.
2016. augusztus 18. 11:41
A kormánybulvár ezen leágazásának a konzervativizmushoz nagyjából annyi köze van, mint a Ripostnak a jó ízléshez.
2016. augusztus 16. 19:54
„Tényleg néppártosodik a Jobbik” – írta hétfőn a jobbikosodó Index, egy olyan közvélemény-kutatás alapján, amely szerint a párt sokat gyengült vidéken.
Greedy
2016. augusztus 16. 10:44
Ha nem lenne sajtószabadság, a lapokban nem jelenhetnének meg Orbán Viktort kritizáló cikkek, csakhogy azok tele vannak velük, mondta a Financial Timesnak Andy Vajna. A filmügyi kormánybiztos szerint ez is bizonyítja: Magyarországon szabadabb a sajtó, mint bárhol Európában.
2016. augusztus 16. 8:06
A miniszterelnök, ugye, időtlen idők óta azzal fejezi be beszédeit: Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok! Az MTVA képes azt állítani, ennek a mondásnak nincs politikai áthallása.
A legtisztességesebb médiatulajdonos
2016. augusztus 15. 1:39
A 444 mintegy ötvenezer dollárt kapott 2014-ben Soros György Open Society-hálózatától, hogy olvasói bevonásával mind a 106 egyéni választókerületben felvegye a küzdelmet a választási visszaélésekkel. A DC Leaks részeként kiszivárgott támogatásról eddig nem tudott a nyilvánosság, mivel a lap nem adott hírt a sikeresen elnyert pályázatról.
Tudta?
2016. augusztus 14. 17:40
Az ATV, a TV2 és hozzá kapcsolódó kábelcsatornák jelezték: szeretnének ingyen politikai hirdetéseket közzétenni a kvótanépszavazás kampányában. Ez az első eset az új kampányszabályozás óta, hogy kereskedelmi médiumok vállalták, hogy ingyen is közzétesznek politikai hirdetéseket.
Pántics Csaba
2016. augusztus 12. 11:26
Fegyvercsempészésről akart riportot forgatni a brit Sky News, ezért kétezer eurót fizettek egy magyar vadász unokatestvérpárnak és román ismerősüknek, hogy maszkban szerepeljenek az egyébként legálisan tartott vadászfegyvereikkel a felvételeken. A román terrorizmus elleni ügyészség mindhármójukat őrizetbe vette őket hamis információ terjesztése, szervezett bűnözés és lőfegyverrel való visszaélés gyanúja miatt.
2016. augusztus 9. 11:40
Nem rendszerről, nem is politikáról beszélek, csupán egy emberről és szakmai minimumról. Legyen elég annyi, hogy Rióban szépen süt a nap, és neki kedve támadt utazni?
2016. augusztus 8. 19:54
Szomorú, hogy egy úszóversenyből is lehet migráns-kérdést generálni, hogy zsigerből teljes a bizalmatlanság, mindenki azonnal a legrosszabb szándékot felételezi anélkül, hogy venné a fáradságot, és megkérdezné az érintetett, hogy pontosan mi történt.
2016. augusztus 4. 7:49
Ennél pozitívabb kezdeményezés még nem született ma délután, az előbb találtam ki.
Válás
2016. augusztus 3. 9:54
A Frizbi Entertainment Kft. által gyártott Showtime gyakorlatilag megbukott, így szinte biztosan nem lesz folytatása, de az Aktív gyártására szóló szerződést sem valószínű, hogy meghosszabbítja Hajdú cégével a TV2 – tudta meg a Népszabadság.
2016. augusztus 2. 18:50
Hiába a tulajdonosváltás, a Class FM-et a Fideszben továbbra is Simicska rádiójának tartják.
2016. augusztus 1. 18:34
Simicskának az árnyékát is be kell vetni sóval, akkor lesz boldog a Főnök, oszt jónapot.
2016. augusztus 1. 14:21
A másik oldal kiinduló tézise, hogy a mainstream sajtó a nemzetközi nagytőke/zsidók/kínaiak/gyíkemberek/Szíriusz fiai (a nem kívánt törlendő, illetve a sor tetszés szerint folytatható) gatyamadzagján függ.
2016. augusztus 1. 9:45
Ünnepelt magyar „szakértők” és véleményvezérek annyira látják cizelláltan az iszlám világot, amennyire egy kairói taxisofőr látja a Nyugatot.
2016. július 30. 17:17
Az orosz kormánypropaganda lényege, hogy teleszórják a nyilvánosságot, mindenekelőtt az internetet zavaros összeesküvés-elméletekkel, féligazságokkal és akár egymást is cáfoló hazugságokkal.
Rádiózás
2016. július 20. 11:33
Összesen 76 millió forint támogatáshoz juttatott 28 helyi, körzeti és kisközösségi rádiót A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Magyar Média Mecenatúra program keretében. Emellett előkészítik három vidéki frekvencia megpályáztatását is.
2016. július 19. 13:38
A G-nap előtt Lajos többi orgánumához hasonlóan kézi vezérlés zajlott a Lánchíd Rádióban is, a kormányból hetente jártak ki eligazításra. Ennyire hülyék a politikai pártok. Interjú.
2016. július 19. 12:18
A TV2 Csoportnak sikerült megállapodnia az Antenna Hungáriával arról, hogy a MinDig TV ingyenes kínálatába kerüljön be az augusztus 14-én induló, szappanoperákat sugárzó Izaura TV.
2016. július 14. 16:01
Március végén lehallgatókészülékeket és kamerákat találtak Vaszily Miklósnak, az MTVA vezérigazgatójának tárgyalószobájában az MTVA Kunigunda úti épületében. Az intézmény több vezetője is további érintett lehet – írja a 444.
2016. július 12. 12:49
A Tienanmen téren egy épp tömegmészárlást végrehajtó kommunista diktatúra tankjai elé állt ki egy férfi. Ezen a fotón egy demokrácia rendfenntartói tessékelnek odébb egy nőt.
2016. július 11. 14:02
Reklámmentes esti filmekkel indul hétfőn este a TV2 Csoport új filmcsatornája, a Mozi+, méghozzá a korábbi PRO4 helyén.
2016. július 7. 7:31
Úgy hírlik, maguk a fideszes politikusok sincsenek elragadtatva attól a bulvárdömpingtől, amely esti homályként borul a jobb sorsra érdemes állampolgár tájékozódására.
2016. július 6. 10:51
Andy Vajna cége a küszöbön álló Brexittel magyarázta, hogy miért kell a TV2 új tévécsatornáit Romániában bejegyezni. Nem pedig Londonban, Magyarország ugyanis fel sem merült, jóllehet a csatornákat részben az Eximbank finanszírozza.
Költözés
2016. július 6. 9:00
Romániában lesznek bejegyezve Andy Vajna meglévő és új TV-csatornái – írta meg a Népszabadság. Sokat spórolnak Vajnáék, mivel a műsorszolgáltatási díj jóval olcsóbb a szomszédos országban, de a reklámadót itthon kell fizetniük. A társaság a Brexit-tel és a bővülő portfólióval magyarázta a döntést.
2016. június 30. 10:16
A Kitekintő közel tíz év működés után ma frissül utoljára.
2016. június 27. 21:05
Még a múlt héten megvette az Indexet kiadó CEMP-et John Michael McNutt – értesült az Origo. Ő vásárolta meg még májusban a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó a Class FM-et. Az Origo szerint a mostani üzlet hátterében Simicska lehet.
Médiacsata
2016. június 27. 16:10
Pert nyert másodfokon a Jobbikkal és Novák Előddel szemben az ATV: Novákák helyreigazítást követelve perelték be a csatornát egy 1956-os megemlékezéssel kapcsolatos, Szabadság téri akció miatt. Vesztettek.
2016. június 27. 12:23
Valódi ostorral csapkodták a köztévé riporternőjét élő adásban Tihanyban. Mind a betyár, mind a riporternő elégedett volt az aktussal.
Aspiráns
2016. június 21. 17:34
Simicska Lajos egy értekezleten elmondta: az Index nem kerülhet az Orbán-Habony páros irányítása alá – tudta meg az üzletember által tulajdonolt Magyar Nemzet. Konkrétabbat nem mondott, de a sajtóban már pár napja kering, hogy Simicska meg akarja venni az Indexet: sajtóhírek szerint Spéderrel vételi jogot alapító opciós szerződést is kötött korábban.
2016. június 20. 17:23
Egyelőre nem jelent meg az az interjú a Bildben, amelyet állítólag Rogán Antal adott a német bulvárlapnak, és amelynek megjelenését korábban hétfőre várta a kabinetiroda – írja az MNO.
2016. június 15. 12:13
„Neked szívesen adnék recenziós példányokat, ha bármilyen más fórumon jelennének meg az írások, de a Magyar Idők szellemiségével, sajnos, oly mértékig nem ért egyet a kiadó, hogy ennek az orgánumnak nem tudok adni.”
Egyetlen kézből sem
2016. június 13. 16:57
A szerkesztőségi bejelentés szerint kedden jelenik meg a Simicska Lajos nevéhez köthető Metropol újság utolsó száma – írja a Népszabadság.
2016. június 10. 14:59
Az ingerküszöb nagyon alacsonyra került, az emberekben annyi a frusztráció, hogy már nem lehet olyan szabadon rádiózni, mint pár éve. Azt vettem észre, hogy mi lettünk a szelep, rajtunk lehet fröcsögni, a gőzt kiengedni. Interjú.
2016. június 9. 17:11
Újabb egy-egy millió forintos bírságot kapott a Class FM, amiért a Morning Show-ban olyan kijelentések hangoztak el, amelyek nem voltak megfelelőek a műsor korhatár-besorolásához.
2016. június 8. 16:07
Ha azt mondom, köpni-nyelni nem tudtam már a felénél sem, még nem mondtam semmit.
2016. június 8. 14:17
Egy eddigi szövetségest végez ki a kormánymédia olyan módszerekkel, amelyek leginkább a nagy orosz oligarcha-leszámolásokat idézik.
2016. június 7. 16:08
Az Nemzeti Média és- Hírközlési Hatóság és a Klubrádió között folyó polgári peres eljárás keretében jogerős részítélet született, mely szerint a hatóság 108 millió forint kártérítést köteles fizetni. A 1,4 milliárd forintért folyó perben a bíróság csupán a média- és frekvenciahasználati díj, valamint a hatóság szóvivőjének jó hírnevet sértő nyilatkozatai ügyében ítélt, az elmaradt reklámbevételekről nem született ítélet.
2016. június 6. 16:39
Bár a Denton nem győzte elmondani ahányszor csak tudta, hogy a Gawker egy tech cég, de valójában sose tudta levetkőzni az arrogáns ötödik sugárúti bloggercég mentalitást, amelyik a mérnökökre úgy tekint, mint ilyen olajoskezű overallos szakikra a gépházban.
Jarosław Lipszyc
2016. június 6. 15:02
A szabad internet megszűnéséhez vezetett a kommunikációs szolgáltatások központosítása, valamint a Facebook és az Amazon üzleti modellje Jarosław Lipszyc költő, újságíró és a Modern Poland Foundation elnöke szerint. A Brain Bar Budapest lengyel előadója a kommunikáció szabadságának lehetőségeiről és az online média jövőjéről beszélt szombat este.
2016. június 6. 7:11
A legnézettebb hírcsatornának keresztelni valamit, ami nem az, legfeljebb kegyes csalás. Amit viszont a politikai elemzésben művelnek, az silány hazudozás és manipuláció.
2016. június 2. 18:41
A Pesti Srácok úgy tudja, felmondott az Echo TV Szaniszló Ferencnek, a Világpanoráma című műsor műsorvezetőjének.
2016. június 1. 16:44
Ördögi körbe viszi az egyszeri felhasználót: ha egyszer elhittünk egy hülyeséget, a Facebook további, ezt támogató tartalmakkal vesz körbe, amik megerősítik a hitünket.
2016. június 1. 14:33
György Péter, az Origo egyik alapítója lesújtó véleménnyel illette a kortárs magyar online újságírást.
2016. június 1. 12:41
Vicces dolog, hogy már az is helyiérdekű hír, ha egy halott nem támad fel, de a hullája legalább visszakerül a koporsóba, ahonnan korábban eltűnt. De pont ez történt a Cinkkel.
2016. május 31. 14:02
A PM-es Szabó Tímea azt szerette volna, hogy hívják vissza Kövér Lászlót a házelnöki tisztségből, amiért a politikus több újságírót is kitiltott a Parlamentből. Répássy Róbert szerint viszont nem hogy nem sértett törvényt Kövér, hanem éppen hogy betartotta azt.
Kommentelés-vita
2016. május 31. 13:14
Jogerőssé vált strasbourgi döntés ide vagy oda, az Indexen marad a szigorú kommentpolitika; ezzel szemben a Mandineren teljesen szabad a hozzászólás és csak a jogszabályba ütköző kommentek kerülnek törlésre. Tényleg cenzúrázott a Facebook? Van egyáltalán értelme a kommentelésnek? Mi a helyzet a trollokkal? Hogyan kell kezelni a gyűlöletbeszédet? Többek között ezekről vitázott a Mandiner és az Index főszerkesztője, valamint a Facebook regionális közpolitikai vezetője az ELTE-n.
2016. május 31. 12:22
A Hír TV-ben szerkesztőként, a Magyar Nemzet Magazinban pedig újságíróként dolgozik a jövőben a VS-botrány után a portáltól távozó Kósa András. A korábban a Hírszerzőnél és a hvg.hu-nál dolgozó, elemző műsorokban gyakorta feltűnő újságíró a Mandinernek annyit mond: „Kaptam a Hír TV-től és a Magyar Nemzet hétvégi magazinjától egy ajánlatot. Ismerem mindkét csapatot korábbról, így mindkettőre nyugodtan mondtam igent”.
2016. május 29. 10:43
Elhitetik velük, hogy az Univerzum fényesen ragyogó csillagai, s mire a széria lefut, már nem csak ruhájuk, de életük sem marad.
2016. május 28. 11:27
Magyarországon Soros mindig a történelem jó oldalán állt. Akkor is, amikor meg akarták ölni, akkor is, amikor elmenekült, akkor is, amikor Orbán oxfordi nyaralását fizette, és most is.
2016. május 27. 20:49
A mai politikusok többségének a jó újságíró azt jelenti, hogy az nem csupán távol tartja magát a kellemetlen kérdésektől (korrupció, MNB-botrány, szegénység stb.), hanem még ki is javítja a cikkében a nyilatkozó politikus tévedéseit.
2016. május 27. 16:15
Az ATV vezetése azt szeretné és azt kezdeményezte, hogy műsorvezetésemmel kicsit könnyedebb hangvételű műsor kerüljön Önök elé szeptember elejétől.
15 év
2016. május 24. 13:23
A Népszabadság Online-nál folytatja Spirk József. A hír, hogy az egyik meghatározó politikai újságírót „kirúgják éppen” az Indextől, pletykaszinten múlt héten jutott el a Mandinerhez. Meg nem erősített értesülések szerint Spéder Zoltán tulajdonos az Orbán Gáspár TEK-általi kimenekítéséről szóló, Lázár János által kacsának titulált írás miatt orrolhatott meg Spirkre.
2016. május 24. 9:42
Eladja ingét, gatyáját.
2016. május 24. 8:08
Mi vihette rá az amerikai felet, hogy egy ilyen kétes, de inkább biztos bukó ügyletbe beleszaladjon? Mit kalkulálhat Simicska, hol lesz neki ebből a vélhetően készpénzmozgás nélküli ügyletből előnye?
2016. május 23. 21:53
Szondi Vanda a bizottsági ülések helyt adó teremben interjúvolta a fideszes Vas Imrét, mint kiderült, ezt nem lett volna szabad.
2016. május 20. 9:47
A digitálisjólét-alapcsomagok a tervek szerint a következő évtől lennének elérhetők minden szolgáltatónál, és legalább tizenöt százalékkal lennének olcsóbbak a többi konstrukciónál, hogy az internettel még nem rendelkezők számára könnyebb elérhetőséget biztosítsanak – közölte Deutsch Tamás Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos péntek reggel az M1 műsorában.
2016. május 13. 15:31
Van a magyar újságírószakmának egy éves, nagy összejövetele, a Média Hungary, amit hívhatnának akár Média Budapestnek is, mert nem igazán vesz tudomást arról, hogy létezik vidéki Magyarország is.
2016. május 13. 12:19
Azért a „mindig ellenzékben” szlogen – és még inkább a hozzá készített videó – túlzás, és pont azt a szembenézést mulasztja el, ami még érdemére is válhatna ezeknek a lapoknak, pont azt a szembenézést, amit Magyarországon valahogy mindig elmulasztunk.
2016. május 13. 10:44
A Lokál ugyanúgy nem a G-ügyi ellenség (vö. Metropol) amortizálására jött létre, ahogyan Habony Árpádnak sincs köze a mintegy államosított, kiapadhatatlan forrással megajándékozott TV2-höz.
Lokál
2016. május 13. 10:15
Bár azzal indokolta a BKK a Metropol újságnak a terjesztési bérleti szerződés meg nem hosszabbítását, hogy pályázatot akar kiírni a bérletezésre, mégis pályáztatás nélkül léphet helyébe a Lokál, a Habony Árpád és Győri Tibor tulajdonában lévő Modern Media Group (MMG) napi újságja – írja a Népszabadság.
2016. május 12. 18:23
Tetszik vagy nem tetszik: a média kapva kap az alkalmon, hogy legtitkosabb ösztöneinket küldje hadba erkölcsiségünk ellenében.
2016. május 12. 13:24
Felháborítónak tartjuk és elutasítjuk, hogy az Atv szándékos rasszista rémhírterjesztéssel segíti a Jobbikot és a Fideszt.
2016. május 12. 10:19
A Class FM szolgáltatóját 750 ezer, az RTL Klubot 100 ezer forint bírsággal sújtotta a médiatanács.
Transzparencia
2016. május 11. 13:49
Jogszabályi megoldást javasol a Főszerkesztők Fóruma a média átláthatóságáért. A fórum szerint a médiapiacon évek óta romlik az átláthatóság és torzul a piac. Ez szerintük minden szereplőnek rossz fejlemény. A Főszerkesztők Fóruma nyilvánossá tenné, kik a médiatermékek tulajdonosai és hogy a médiatermékek mennyi állami bevételt kapnak évente. A Mandiner állami hirdetési bevételei évenkénti bontásban 2007 óta nyilvánosak.
2016. május 10. 17:08
Június 6-tól ingyenes fővárosi napilapként jelenik meg az eddig hetilapként működő Lokál. A lapot kiadó Modern Media Group vezérigazgatója egy szakmai konferencián 150 ezres példányszámról beszélt.
2016. május 10. 13:10
Harmadik szülinapját ünnepelte az Átlátszó Oktatás nevű, diákok által létrehozott, oktatási ügyekkel foglalkozó oknyomozó blog.
Független & kritikus
2016. május 10. 8:22
Miért szégyen, ha ugyanaz a Soros-alap az egyik tulajdonosunk, mint a Magyar Narancsnak? Mióta rendelkeznek jótékonysági státusszal az amerikai befalapok? Miért nem szembesítette mindezzel a baráti sajtó az elmúlt két évben a rendkívül magas erkölcsiségű 444-et?
2016. május 9. 12:42
A Klubrádió beszünteti a kétezres években készült Aczélsodrony című sorozat további ismétlését. Aczél Endre visszatérően olyan nyilatkozatokat tett a Kiss László ügyben, amelyek teljes mértékben ellentétesek a Klubrádió értékrendjével.
„Mindig ellenzékben”
2016. május 9. 8:39
„Mindig ellenzékben” – ez a hétfőtől színesben megjelenő Magyar Nemzet új mottója. A nagyobb napilapok közül az 1938-ban alapított Magyar Nemzet volt az utolsó, ami nem színesben jelent meg. Ezzel egy időben a hétfői vezércikkben úgy fogalmaztak: „a Magyar Nemzet ellenzéki, de nem az ellenzéké”.
2016. május 9. 7:45
A mind brutálisabb cenzúra melletti perverz nyugati érvelés nem tántorodik el annak bizonygatásától, hogy a Nyugat szabad, és csak a putyini és egyéb állami propagandaszennyezéstől védi az étert.
2016. május 6. 13:05
Az ATV meg persze főleg mögöttük a Hit Gyülekezete (és a mögött meg persze a Fidesz) már eddig is nagyon súlyosba tolta a sima félelemkeltő, félkamu hírek terjesztését menekültügyben, de ma konkrétan átpörögtek a Kuruc/Migránsvadász szintjére.
2016. május 6. 12:02
Csaknem egymillió euróra, az elmaradt munkabére összegére perelte be Dirk Gerkens, az RTL Klub egykori vezérigazgatója volt munkahelyét tavaly ősszel, mert szerinte hátrányos megkülönböztetés érte, és a szerződésének lejárta előtt bocsátották el. Az RTL Klub viszontkeresetet nyújtott be hasonló összeggel, Gerkens ugyanis többször is megsértette a munkaszerződésében foglaltakat – írja a Népszabadság.
2016. május 5. 17:28
Interjút készített az RTL Klub három olyan újságíróval, akik az MNB-alapítványoktól érkező több százmilliós támogatások miatt távoztak a VS.hu-tól.
Szavazzon!
2016. május 3. 18:43
A Lehet Más a Politika pályázatot hirdet sajtóreferensi pozícióra, a feladat iránt érdeklődőnek klasszikus pártsajtós munkákat kell majd végeznie heti negyven órában, május 8-ig kell jelentkezni. Szavazzon: vajon jó-e az, ha egy párt hirdetésben keres munkatársat?
2016. május 3. 13:06
Életének negyvenhetedik évében meghalt Wels Péter Mátyás, a TV2 riportere. A férfi nem jelent meg munkahelyén, ezért kollégái otthonában keresték fel. Wels Péter Mátyás 1999 óta dolgozott a csatornánál.
Jobbikos visszaszorulás
2016. május 2. 13:54
Tóbiás József MSZP-elnök az esti híradókban legtöbbet szereplő ellenzéki politikus a Nézőpont Intézet felmérése szerint. „Oldalfüggetlen” szempontból pedig Orbán Viktor és Lázár János után a harmadik. Az előző negyed évben nem csak az MSZP, hanem minden kis párt sikeresebben tematizált az esti híradókban, mint Vona Gábor és a Jobbik.
2016. április 30. 14:25
A VS.hu-t az MNB alapítványok támogatása miatt két hónap után elhagyó Joób Sándor a portáltól kapott fizetésének egy részét az Átlátszó.hu-nak ajánlotta fel, mivel közcélnak gondolja azt, hogy valaki ellenőrizze a közpénzek sorsát.
2016. április 29. 18:56
Amíg zsúfolt széksorok fogadják a mindenkori kormánypropagandát, addig a hatalom kénye-kedvére tilthat ki újságírókat bárhonnan.
2016. április 29. 10:52
El lehet képzelni, milyen feszültség lehet ott, ahol újságíró és kiadó világnézeti tekintetben eltérő oldalon áll. Mi több: ama oldaltól kap pénzt, amelyet egyébként elszámoltatni és leleplezni szeretne.
2016. április 28. 14:56
Mindenképpen szerettünk volna külföldi befektetőt bevonni, mert az indulás, a sajátosan maffiásodási tüneteket mutató piacon elég viharosra sikerült. Interjú.
2016. április 27. 18:37
Kíváncsi vagyok az Index reagál-e erre. Nincs szebb, mint egy ballib-ballib médiaháború.
2016. április 27. 16:37
Egyrészről miért kell a minőségi újságírás cím alatt az unalmas újságírást támogatni, másrészről miért pont a középszer libnyafi állatorvosi portálját?
2016. április 27. 14:53
UP ír jogos dolgokat, ahogy marhaságokat is, de nem hinném, hogy ez a 444 kollektív statementje lenne.
2016. április 27. 13:59
Mintha eleve bűn lenne jobboldali lapnál dolgozni, csak mert jobboldali párt uralkodik. A Mandiner is álljon fel?
2016. április 27. 13:26
A fiatal Bayer számára ezek a polgári lét legfontosabb kérdései. Meg a „fosás”.
2016. április 27. 13:26
De nem várok tizenöt évet, kimondom most: Gabi, szerintem te irigyled tőlem a csajokat!
2016. április 27. 13:12
A legfrissebb kontender az úgynevezett polgári oldal egyik legsokoldalúbb, legizgalmasabb figurája, a DJ Szövetségtől a hazai popkultúra körüli ügyekig, sőt mostanában a napi hazai és nemzetközi politikai megmondásokig ívelő Jeszenszky Zsolt.
2016. április 27. 12:26
Az nyilvánvaló, hogy Soros pénze tisztább – mit tisztább: makulátlan – mint Matolcsyé, hiszen megnyomorított társadalmakból származik, melyek nyilván nem voltak eléggé nyíltak.
2016. április 27. 12:10
A szép lassan építkező strómanok, kiskirályok a háttérből marionettbábuként igazgatják a mindennapokat.
2016. április 27. 11:31
Egy okos embernek tartom Habonyt, és tudott rólam, hogy kedvelem az okos embereket. De a Facebookon még nem jelöltük be egymást.
2016. április 27. 11:23
Így épül a Habony-lapok mellett egy új, MNB-finanszírozott médiabirodalom, állami pénzen.
2016. április 27. 10:10
Buták vagytok és/vagy gonoszok, netán, netán naivak, de az a legrosszabb. Ez a 444 szerkesztőségi üzenete a VS újságírói számára.
2016. április 27. 8:50
Meglehet, kiszorítanak majd bennünket a Kossuth térről, a teljes belvárosból, az ötödik kerületből, akkor sem tehetünk mást, mint ami a hivatásunk: kérdezünk, ha a közérdek ezt követeli meg.
2016. április 27. 7:41
Ákos megint föllépett a saját maga eszkábálta piedesztálra, mint az igaz magyarság, az önzetlen, alig jövedelmező hazaszeretet és Petőfi összes költeményeinek egyetlen hazai ismerője.
2016. április 27. 7:28
Ha nem lenne tragikus, nevethetnénk is a szánalmas parlamenti honcselédek önalázásán.
Rossz helyen
2016. április 26. 15:29
Mivel megsértették az Országgyűlés szabályzatát, ezért Kövér László házelnök stábja határozatlan időre kitiltotta a Parlamentből a hvg, az Index, a Népszabadság és a 24.hu videóstábjainak munkatársait, akik mind a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak pénzügyeiről kérdezősködtek volna, az indoklás szerint tiltott, nem a sajtó számára kijelölt helyen.
2016. április 26. 13:42
Ákos új dalban üzen az ákosozó újságíróknak.
2016. április 26. 12:52
Micsoda teatralitás. Mennyi díszlet. Mennyi hazugság. De tényleg, mi az istenért néznek minket hülyének?
2016. április 26. 7:00
Volt már párt a magyar történelem közelmúltjában, amely média nélkül nyert. Nem olyan régen: 1998-ban.
2016. április 26. 6:44
Taxicsekk-kötegek. Macbook minden munkavállalónak.
Sajtóper
2016. április 25. 16:54
Pert nyert a Századvég Gazdaságkutató Zrt. Mellár Tamás közgazdásszal szemben, aki a cég kutatási igazgatója volt 2010 és 2011 között. A Századvég Mellárt a Népszabadságnak 2014-ben adott interjújában tett kijelentései miatt perelte be.
2016. április 25. 14:44
De a legnagyobb rejtély, amiről az újságírók a legkevésbé szeretnének beszélni az, hogy miért olvassa el bárki a magyar nyelven születő cikkek háromnegyedét.
vs vs
2016. április 25. 12:55
Egy sor újságíró felmondása után Lebhardt Olivér főszerkesztő is lemondott a VS.hu hírportálnál azután, hogy kiderült: a lap kiadója mintegy 600 millió forintot kapott az MNB különböző alapítványaitól.
2016. április 25. 12:23
Az MNB-nek nem feladata lapok üzemeltetése, nem feladata a közvélemény formálása, de még a hiteles tájékoztatás sem kötelessége. Nincs más célja annak, ha mégis a lappiacra megy, mint az, hogy korlátozza a sajtószabadságot.
2016. április 25. 11:30
Március elseje óta dolgozom a VS.hu-nál, és ma reggel felmondtam. Eddig egy havi fizetést kaptam, és most szeretném visszaállítani ennek a pénznek a közpénz jellegét.
Because it's 2015
2016. április 25. 11:23
A magyar médiapiacon egyedüliként a Mandiner idén is nyilvánosságra hozza az előző évi állami reklám- és szponzorációs bevételeit. 2015-ben 5,17 millió forintot költöttek el oldalainkon a teljesen vagy részben köztulajdonban álló szervezetek.
2016. április 25. 10:34
A Századvég-tanulmányokat kiperlő Joó Hajnalka után Rovó Attila is távozik a VS.hu hírportáltól. Mellette Kovács Áron is bejelentette távozását a portáltól.
2016. április 25. 9:19
Az MNB-s alapítványoktól érkező támogatások miatt felmondott a VS.hu-nál Joó Hajnalka, aki korábban origós, majd vs-es újságíróként kiperelte a Századvég kormányzat számára készült tanulmányait.
Új csatorna
2016. április 24. 11:41
Új csatornát indít M5 néven szeptembertől az MTVA, amelyen a ismeretterjesztő és oktatási műsorok lesznek a dominánsak.
2016. április 24. 9:47
A cikkek tartalmába, beleértve a támogatott projekteket, senki nem szólt bele, és ezt nem is lennénk hajlandók elfogadni.
2016. április 22. 22:19
Főszerkesztőként nekem és a szerkesztőségnek is mindenekelőtt az a célunk, hogy értéket, magas szakmai nívójú produktumokat hozzunk létre úgy, hogy senki nem szól bele a tartalomba. Az alapítvány által támogatott anyagok egytől egyig így készültek.
2016. április 22. 11:12
Az Orbán-rendszer ellenzéki sajtójának fontos részeit külföldről tartják el. Nem akárkik, hanem „magyar származású gazdag amerikai zsidók”.
Közmédia
2016. április 22. 10:03
Ismeretterjesztés, oktatás, kultúra: erre fog koncentrálni az M5, a köztelevízió ősszel induló újabb csatornája. Az M5 a tervek szerint speciálisabb lesz, mint egy átlagos tudományos csatorna.
2016. április 21. 13:59
Feljött a rendszergazda, hogy figyelj, gyere már le, mutatok valamit, és amikor lementem hozzá, megmutatta az első Netscape-et, hogy csináltak egy ilyet, és úgy hívják, hogy web.
2016. április 21. 12:08
Megdöbbent és elszomorít az a lejáratás, amelyet a Századvég és – amint az leveledből is kitűnik – ellenem, valamint kollégáim, és az általam is írt tanulmányok, kutatások ellen indított a vs.hu.
2016. április 20. 11:04
Két Orbán Viktor között legrövidebb út az egyenes. Mondjuk hát a magunkét, egyenesen. Ahogy eddig is. Vizsgáljuk a két Orbán Viktor közötti távolságot. Merthogy van, nem kérdés.
Blogpiac
2016. április 20. 9:25
A VS által közölt 2013-as Századvég-elemzés szerint a jobboldali sajtó teljes lemaradásban van a blogpiacon, ugyanis az Index, az Origo, a HVG és a Népszabadság irányítja a fontosabb blogszolgáltatókat. A magyarországi blogvilágot egyébként nemzetközi összevetésben agresszívnek, párpolitikai szemléletűnek és személyeskedőnek írja le a politikakutató cég – közölte a Századvég anyagait kutató VS.
2016. április 18. 11:58
Odamentem hozzá, hogy szia, Viktor. Kezet fogtunk, és bemutatott az orvosnak. „A member of the hostile foreign press”, így mondta. Tehát hogy én az ellenséges külföldi sajtóhoz tartozom. Ha ezt tényleg így látná, azt nagyon sajnálnám. Interjú.
2016. április 18. 8:37
Átalakult a hvg.hu: több képpel, videóval illusztrált, véleményesebb portált terveznek, amely állást foglal arról, mi fontos és mi kevésbé a 24 órás hírfolyamban.
2016. április 14. 15:55
Sajnálom, hogy egy magára valamit is adó hírportál egy olyan témában, amely közérdekű, nem vett annyi fáradtságot, hogy kellő mélységben utána nézzen a tényeknek, hanem hamis frázisokat puffogtatva megpróbálja rossz hírét kelteni egy olyan szakmai közösségnek, amelyik a világ egyik legszebb és legfelelősségteljesebb hivatását tudhatja a magáénak.
2016. április 14. 10:03
Dunakanyar Rádió néven indulhat új adó Vác körzetében, és számos regionális adóra jelenik meg pályázat nemsokára – tudatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
2016. április 13. 11:43
Mélységesen megdöbbent és felkavar, hogy egy vezető magyar politikai napilap, mint az Önöké, olyan cikksorozatot publikál, mint amilyet Bayer Zsolt írt „Tűrhetetlen” címmel.
2016. április 11. 7:28
Nem rendel többé cikket Aczél Endrétől a Népszabadság, miután a lap régi munkatársa szexista kommenteket tett közzé a Facebookon. Jogszerűen járt el a Népszabadság, vagy a szólásszabadság sárba tiprásával, vélemény alapú diszkriminációval állunk szemben?
2016. április 6. 8:38
Fájdalmas, hogy a pontos adatok birtokában a hazai sajtó inkább a kecskeméti Fidesszel foglalkozott, a Nyugat pedig putyinozott egy jót.
2016. április 4. 7:45
Érdektelen, hogy hányan nézik, ha csak a Fidesz-frakció, az se számít – már most ömlik ide megemelt tarifával az állami reklám, aki csak közelébe tud majd kerülni a csatornának, megtömheti a zsebét.
2016. április 3. 17:28
A magyar színjátszás legnagyobb korszakának utolsó élő képviselője azzal sokkol engem és a közvéleményt, hogy magánál Andy Vajnánál fog lobbizni azért, hogy Kárász Róbert a helyén maradhasson.
Még bulvárabb híradó?
2016. április 2. 14:26
Informatív, szórakoztató, az emberek hétköznapi ügyeivel foglalkozó hírműsorokká alakítják át a Mokkát és a Tényeket – közölte a csatornánál történt személyi változásokkal kapcsolatban Kökény-Szalai Vivien korábbi bulvár-főszerkesztő, a TV2 új hírigazgatója.
„Szégyen és gyalázat!”
2016. április 2. 11:10
Ismét többen távoztak a TV2-től, köztük Kárász Róbert műsorvezető, akit kirúgtak. Ezen Törőcsik Mari annyira felháborodott, hogy még Andy Vajnát is felhívná. Szerinte ez olyan, mintha őt kirúgták volna a Nemzetiből.
2016. április 1. 20:37
Napok óta zsír szórakozást nyújt az index/comment:com műmájer őrjöngése TV2 ügyben.
2016. április 1. 19:52
Amikor már kirúgtad az utolsó embert, amikor megaláztad mindazokat, akik a várat hosszú idő alatt, rengeteg munkával felépítették, akkor egyszer csak teljesen egyedül maradsz majd és rá fogsz döbbenni: a múlt pénzzel és hatalommal nem megvehető.
2016. április 1. 18:33
Ha eddig nem érzékelte a kedves néző, hogy itt valami nagyon nem kóser, hát most fogja. Kárász Róbert nélkül nem ugyanaz a TV2 a TV2.
TV2
2016. április 1. 16:34
Tovább nő a TV2-t elhagyó dolgozók tábora: Kárász Róbert után Dudás Ádámról írta meg a Blikk, hogy otthagyja a csatornát. Dudás tizenkilenc éve dolgozott a TV2-nél. Kárász a Facebookra poztolt a távozásáról, a comment:com szerint kirúgták. Ugyancsak a comment:com írt róla, hogy Zöldhegyi Katalin vezető külpolitikai szerkesztő is távozott.
2016. április 1. 16:13
A mai nappal lezárult egy korszakom a TV2-nél! 2008 szeptember 1-jén kezdődött! Iszonyatosan jó csapattal dolgoztam a Mokkában! Erre fogok gondolni!
2016. április 1. 11:29
Az április elsejével bevezetett új csomagokkal a Vodafone valamennyi havidíjas lakossági és üzleti előfizetője a belföldi feltételekkel megegyezően indíthat, fogadhat hívásokat, küldhet SMS üzeneteket és a hazai adatkeretüket használhatják az unió területén is. A korábbi Vodafone-csomagok előfizetői díjmentesen, a szerződéses időszak meghosszabbítása nélkül válthatnak.
2016. március 31. 11:51
A magyar média egyes öntelt firkászai nagykevély „objektivitással”, ám annál is nagyobb tudatlansággal és műveletlenséggel szaroztak minket, szocikat az elmúlt években.
2016. március 31. 8:54
„A miniszterelnök lányának terhessége kapcsán viccelődő” video etikai szempontból elfogadhatatlan, a közszolgálati újságírásra nézve káros és kerülendő gyakorlat.
Üzenet
2016. március 31. 8:13
Az elmúlt év legjobb férfi műsorvezetőjének választott, egyébként az RTL Klubnál dolgozó Sebestyén Balázs köszönőbeszédében TV2-s kollégáinak is üzent a Televíziós Újságírók Díjának szerdai átadóünnepségén. Balázs amellett, hogy saját csatornáját dicsérte, a konkurens TV2-ről azt mondta: drukkol nekik, hogy az, ami most a csatornánál folyik, csak egy rossz álom legyen, ami el fog múlni, ezért tartsanak ki.
2016. március 30. 13:45
A technológia központi szerepet játszik a gyerekek életében, így időnként értelmes tiltás a szülők részéről, hogy korlátozzák az internethasználatot. Beválik a digitális büntetés?
2016. március 26. 10:08
Na, akkor tegyünk egy próbát, eljut-e a velem nem azonos oldalon álló Puzsérhoz a véleményem innen, a Facebookról: PUZSÉR, TE MEG VAGY KERGÜLVE!
2016. március 25. 12:32
Elnézést kérek, hogy a névnapom alkalmából küldött gratulációkra nem tudtam válaszolni, de a Facebook orwelli gondolatrendőrsége 24 órára letiltott épp most!
2016. március 25. 10:04
Csakhogy a valóságos Zuckerberg egy kegyetlen zsarnok, az általa működtetett gépezet pedig legalább annyira fenyegeti a szabadságot, mint a Vörös Hadsereg atom-tengeralattjárói vagy a Wehrmacht páncélosai.
2016. március 23. 15:05
Nem leszek tehát a TV2 új Naplójának riportere, sőt, legnagyobb sajnálatomra arról is lemondok, hogy folytassam az Összezárva Friderikusszal-t.
2016. március 23. 13:08
Nem lehet elhazudni a valóságot. Aki megpróbálja, azt a valóság nagyon csúnyán orrba veri előbb vagy utóbb. A média gőgje sok esetben, hogy azt gondolja, erre is képes. Persze, hatással van a valóságra, de igazán megváltoztatni nem tudja.
2016. március 23. 11:17
Néhány másodpercig az RTL Klub Híradójának képe futott a terrorkészültségről szóló TV2-s riport alatt a kedd esti Tényekben.
2016. március 21. 15:04
A színésznő kérte az interjú előtt, hogy ne kelljen beszélnie cigány származásáról, Mészáros Antónia riporter mégis ezzel kezdte a műsort.
2016. március 20. 17:37
Furcsa, hogy a közpénzből megvett és ilyen reklámokból jól kitömött csatorna hírszerkesztősége nem megy utána egyetlen furán meggazdagodott kormánypárti szereplő vagyonának sem.
2016. március 19. 10:02
Ezzel a tevékenységükkel menők lehetnek Fidesz-partikon, hatalompárti gyűléseken. Mármint egészen addig, amíg szembe nem jön majd velük egyszer a magyar valóság. Mert akkor újra a tényeket nevezik majd tényeknek, nem pedig a TV2 úgynevezett híradóját.
2016. március 18. 15:22
A Nézőpont Intézet kutatása szerint egy év alatt jelentősen, 35-ről 53 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint szükség van állami hírtévére.
2016. március 18. 10:15
Egy új törvénytervezet születik arról, hogy a médiavállalatok tulajdonosai ne működtethessenek reklámbevételt termelő kereskedőházakat, ez a tervezet a Népszabadság szerint az RTL Klubot érintheti nagyon érzékenyen. Még a javaslat készítői is azzal indokolták a jogszabályt, hogy az RTL csoport kereskedőháza torzítja a piacot – értesült a Népszabadság.
Váltás
2016. március 17. 11:11
Az eddig a Faktor.hu-t vezető György Bence lett az Origo új főszerkesztője. György a Kreatív Online-nak nyilatkozott a váltásról.
2016. március 17. 9:43
Évek óta figyelek arra, hogy keményen, egyenesen, erősen minősítsek, ha publicisztikát írok: de ne személyekkel, hanem személyek véleményével, cselekedeteivel tegyem ezt. Interjú.
2016. március 16. 15:31
Az egyre komolyabb nemzetközi riportjairól ismert Vice kiadója egy sor kelet-európai, köztük magyarországi kiadásának elindítását tervezi.
2016. március 12. 9:49
Kapcsoljon tetszőleges időpontban az állami egyes csatornára: vagy migránsokat fog látni, vagy szakértőt/politikust/hírolvasót, amint migránsokról beszél.
2016. március 11. 17:45
Március 15-én lesz egy éves a megújult M1. A közszolgálati hírcsatorna indulását és működését számos kritika érte, ugyanakkor a megfogalmazott negatív vélekedések többsége megdőlni látszik az elmúlt egy adatait vizsgálva.
Váltás
2016. március 11. 10:53
A közrádiót még a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok alatt igazgató, azt megelőzően pedig ősfideszes Such György kerülhet az MTVA élére – írta meg a Válasz.hu. Such György az Indexnek nyilatkozva cáfolta a hírt.
Adóztatás
2016. március 10. 10:53
Azon dolgozik a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy akár innovatív adózási megoldások segítségével elérje: azonos feltételek mellett vehessenek részt a piaci versenyben a hazai és a globális internetes vállalkozások – tudta meg a Világgazdaság a tárcától.
2016. március 6. 15:52
Ami történik az nem más, mint karakteröngyilkosság. Minél több és zavarosabb információ jelenik meg hősünkről a saját szájából, annál kevésbé válik alkalmassá a kormányellenes hős szerepére.
2016. március 4. 18:28
A kormány 2017-től 18 százalékra szeretné mérsékelni az internet áfáját. Hogy ezt megtehesse, vagy kivételt kell, hogy kérjen a kedvezményes áfakulcs bevezetése érdekében, vagy a V4-ekkel együtt kezdeményezik az uniós áfa-irányelv módosítását – mondta el a Magyar Időknek Deutsch Tamás.
2016. március 4. 15:06
Felkérést kaptam a Ridikülben való szereplésre, elvállaltam. Ehhez képest tegnap, csütörtök este 9-kor felhívja valaki az engem képviselő ügynökséget, hogy a tartalomszolgáltatási igazgató döntése alapján sztornó a műsor.
2016. március 4. 9:55
A Pukli Istvánnal készült élő interjút később úgy vágta össze híradójában az M1, hogy úgy tűnjön: Pukli önellentmondásba keveredik.
2016. március 2. 16:15
Tiszteletben tartva az anyaságot, Orbán Ráheltől és az esetleges további érintettektől ezúton kérünk elnézést.
2016. március 2. 14:37
Meg kell próbálnunk életre hívnunk egy olyan felületet, ami a magyar sajtópiacon még nem létezik. Szeretnénk felépíteni egy témaválasztásban és nyelvezetében őszinte, válaszaiban pedig nem megúszós, nem sztenderd és nem közhelyes közfórumot.
2016. március 2. 12:44
Az állami hírtévén fél percig foglalkoztak az MNB-t érintő titkosításokkal.
2016. március 1. 11:58
Magyarán: az a túlhajtott világvégekampány eredménye, és nem a média érzéketlenségéé, hogy a sikerpropagandának semmi hely nem jut a kommunikációs térben.
2016. február 29. 14:06
2015-ben intenzívebb és kritikusabb nemzetközi médiafigyelem irányult Magyarországra, mint 2014-ben. Az elemzés szerint ez leginkább a bevándorlásnak köszönhetően alakult így.
2016. február 27. 11:11
Nem csak Vujity Tvrtko távozott pénteken a TV2-től – írja az Index. Hivatalosan közös megegyezéssel szűnt meg a munkaviszonya Péntek Zoltán vezető jogásznak, és két másik munkatárs is távozott a csatorna jogi osztályáról.
2016. február 26. 14:52
A TV2 kirúgta Vujity Tvrtkót. A Blikk értesülését az ismert tévés is megerősítette. Vujity Tvrtko kis megszakítással a tévé indulása óta a TV2 munkatársa és arca volt.
2016. február 25. 19:33
Ha valaki nem Orbán híve, akkor az én vagyok, de pont ennyire biztos, hogy ez az utolsó olyan téma, ahol elmúltötévezni lehet.
2016. február 25. 12:06
Nincs lángolóbb rajongás a magyar médiában, mint Richard Field médiabirodalmának kitartó és folyamatos vonzalma Bokros Lajoshoz.
2016. február 24. 9:13
A PestiSrácok.hu szerint semmilyen etikai vétséget nem követtek el és semmilyen kivetnivaló nincs abban, hogy állami támogatást kaptak Agrárcsászárok című internetes dokumentumkötetükre. A portál szerint az is a támogatási szerződés félreértelmezése, hogy a tárca cenzúrázta volna a cikkeiket.
2016. február 22. 14:41
A kommunista párt iránti lojalitást vár a központi médiától a kínai elnök: Hszi Csin-ping a minőségi újságírásra bíztatta a szerkesztőségek vezetőit, munkatársait, azt hangoztatva, hogy a riportereknek a pártkáderek munkastílusára vonatkozó alapos oknyomozó munkát kell végezniük.
Szponzorált tartalom
2016. február 19. 16:35
Tizenkét cikket rendelt a Földművelésügyi Minisztérium a Pesti Srácoktól 2015 végén: a cikkek egy része a kormány földprogramját népszerűsítette, míg egy másik része Simicska Lajos és a szocialista kormányok földügyeivel foglalkozott – írja az Átlátszó. A cikkek szövegét egeztették a minisztériummal.
2016. február 19. 12:49
Leírhatatlan a szabadság a Hír TV-nél. Senki nem szól egy szót sem, senki nem küld emailt, sms-t, nem hívogatnak telefonon, tehát számonkérés sincsen. Interjú.
2016. február 17. 10:30
A Médiatanács nemhogy nem mondta ki, hogy a kormánypropaganda tiltott politikai reklám, de a jövőre nézve is elrendezte az ilyen jellegű szpotok sorsát.
Kártérítés
2016. február 16. 17:01
Az első fokú ítélet szerint a kért csaknem 1,4 milliárd helyett 1,75 millió forint kártérítést kapott a Klubrádió. A rádió azért perelt, mert éveken keresztül nem használhatták a pályázaton elnyert fővárosi frekvenciájukat. A bíróság szerint azonban nem lehetett a médiahatóság jogellenes és felróható magatartását megállapítani, mert azt nem bizonyította a felperes.
2016. február 16. 11:06
Igazán nem szokásom, de ma megnéztem a Habony Művek „szellemi” termékének, a Magyar Idők című fideszes pártbrosúra címkínálatát. Nagyon hamar úgy éreztem magam, mintha a Rákosi-Gerő-Farkas-Révai négyesfogat idején élnék.
2016. február 14. 12:30
Gondoltad volna, hogy a Hír TV valaha élőben közvetíti Gyurcsány Ferenc beszédét? Tegnap ez is megtörtént!
2016. február 12. 17:47
Prímán elszórakozom, amikor kormány- és DK-s heccoldalak egyszerre gyalázgatnak, az viszont közérdekű, hogy a kedves olvasó is tudjon róla, miféle blog ez, ki szerkeszti és miért. Hogy épp olyan hiteles és megbízható, amilyen maga Gyurcsány Ferenc.
2016. február 12. 17:21
Valótlanul híreszteltük, hogy Tordai Csaba közvetett üzleti kapcsolatban áll az 1989 végéig a Belügyminisztérium III/II-2. osztályt vezető ifj. Apró Antallal.
2016. február 12. 15:04
Eleve ránk sütötték a kormánypárti bélyeget. Nem is vakaródzunk. Hanem büszkén vállaljuk. A célközönségünk a vételkörzetünkben élő kormánypárti szavazók csoportja. Interjú.
2016. február 12. 14:29
Bochkor Gábor a Music Fm reggeli műsorában fejtette ki, hogy szerinte azok a nők, akik elhíznak a párkapcsolat alatt, azok igazából „leszarják” a kapcsolatot és nem érdemlik meg azt. A műsorvezető egy hirdetőoszlophoz hasonlította Pierce Brosnan nejét, aki gyermekei születése után felszedett pár kilót.
2016. február 12. 14:05
Ahogy arra a Mandiner felhívta a figyelmet, cikkünk előző címében és módszertani bevezetőjében pontatlanul fogalmaztunk.
2016. február 11. 15:05
Régóta, csendes, önkínzó érdeklődéssel figyelem a mandineres Pintér Bence egyre inkább a Népszavához hanyatló munkásságát.
Átlátszó toplista
2016. február 11. 12:00
Az Átlátszó cikkének címében foglalt két állításból egyik sem igaz: nem Garancsi Istvánhoz köthető cégek nyerték a legtöbb közbeszerzést tavaly, és az Átlátszó toplistája nem a 2015-ös magyarországi közbeszerzési toplista.
2016. február 10. 16:03
Változik az eddigi két HBO műsorstruktúrája és létrehoznak egy harmadikat csatornát HBO 3 névvel. Ez az HBO Comedy helyét veszi át.
2016. február 10. 15:38
A Class FM reggeli műsorában Sebestyén Balázs agymosásnak nevezte a köztévé híradóját és a hatvanas évek propagandagépezetéhez hasonlította azt.
2016. február 10. 13:59
Történt az eset a Markmyprofessor nevezetű, nem hivatalos felsőoktatási értékelő fórumon, mely tünemény újabb ékes példája a média álszent – maradva a szentírás-tudománynál: farizeus – demokratizmusának.
2016. február 10. 11:52
Szalai Vivien írói munkásságának, bulvárkarrierjének és a jelenlegi kormányzati kommunikáció működésének ismeretében csak egyetlen oka lehet annak, hogy megtalálta az új feladat: jókor szelfizik jó helyen.
2016. február 10. 7:43
A Nemzet olvasása – egyelőre – hivatalosan nincs tiltva, de a nemzeti együttműködés rendszerében azért számon tartják, hogy ki vetemedik rá.
2016. február 8. 15:39
Egyre több szélsőjobboldali oldalt törölnek a Facebookról – írja az atv.hu. A letiltási mozgalom odáig jutott, hogy mára Vona Gábor és a Jobbik hivatalos oldalán kívül alig maradt Jobbik-szimpatizánsokat gyűjtő csoport. Az alfahir.hu a rosszabbik.com-ot sejti a feljelentések hátterében.
2016. február 6. 12:33
A kormányzati kommunikációért felelős illetékesek mondták meg, mi a heti aktuális pártüzenet, mire készüljünk, mit kell a műsorokba ágyazni, kit hívjunk meg, ki milyen ügyben nyilatkozzon, hol és mit hangsúlyozzunk. Interjú.
2016. február 5. 11:23
A Facebook tehát ezentúl fellép a magánszemélyek között folytatott fegyverkereskedelem ellen. Hosszú ideig azonban a cég policy-je az volt, hogy a szólásszabadság mindennél szentebb.
DJ FM – Budapest 96,4 MHz
2016. február 4. 10:50
Az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó Radio Plus Kft. szerezte meg az 1,16 millió fős vételkörzetű Budapest 96,4 MHz körzeti frekvenciát. A médiaszolgáltatási jogosultságon DJ FM néven indítanak mainstream zenével, kulturális, illetve közlekedési információkkal foglalkozó rádiót.
2016. február 3. 13:02
Aki ismerhette, tudja, hogy nem lehet máshogy gondolni rá: csak szeretettel.
2016. február 3. 10:35
Mi köti össze a Saul fia, az Oscar-díjátadó afroamerikai bojkottja és a kölni események nyilvánosságban történt lecsapódásának jelentős hányadát? Szerintem főként az árnyalatvakság, a prekoncepciót ténnyé szuggerálni próbáló görcsös erőlködés.
2016. február 3. 7:29
Hetvennégy éves korában elhunyt Speidl Zoltán az első, szabadon választott magyar országgyűlés MDF-es képviselője, újságíró, majd a Pázmány docense, több kötet szerzője.
2016. február 2. 17:26
Azaz „egyszerű” jogsértésnél nem követelhető több a portáltól, mint hogy erre irányuló jelzés esetén távolítsa el a hozzászólást.
Szabadság és felelősség
2016. február 2. 12:20
Döntés született az Index és MTE kontra magyar állam perben: eszerint a véleménynyilvánításhoz való alapjogot megsértette egy magyar bírósági ítélet azzal, hogy a médiaszolgáltató általi tartalmakhoz fűzött kommentekért egyedül a szolgáltatót tette felelőssé. A strasbourgi ítélet nyomán változhat a médiaszolgáltatók kommentekért viselt felelősségének bírósági megítélése.
2016. február 1. 13:54
Az MSZP azt szerette volna, ha a Századvég elszámoltatta volna G. Fodor Gáborékat a 888.hu-n megjelent Tóbiás József feleségéről szóló cikk miatt. Az alapítvány ugyanakkor lezártnak tekinti az ügyet és megdöbbent, amiért egy párt bárkit ki akar rúgatni a munkahelyéről.
2016. február 1. 13:30
Tájékoztassuk az olvasókat, hogy az Átlátszó miként kapcsolódik L. Simon László hálózatához! Hülyeség? Persze, de annyi logika ebben is van, mint a cikketek sejtetéseiben.
2016. január 28. 21:41
Az ominózus, Tóbiás József családját támadó 888-cikk megjelenésekor még látszódtak állami hirdetések a Habony Árpádhoz köthető portálon, ám csütörtökön az RTL Híradó stábja már egyet sem talált.
2016. január 27. 10:04
GFG ocsmány sorainál csak egy dolog visszataszítóbb: Mikor liberális újságírók oktatnak ki konzervatív újságírásból. (...) Visszaszívom. Van ennél is visszataszítóbb. Mikor ugyanezek és Gyurcsány oktatja ki a keresztényeket a jézusi szeretetről.
2016. január 26. 9:28
Aki ilyet tesz, az nem konzervatív újságíró, hanem csimasz. Pontosan olyan, akiktől konzervatív újságírónak kijön a gálája. Sajnálom.
ERŐ
2016. január 26. 8:33
Egy többgyerekes anyáról – és, mintegy mellékesen, a házasságról – ebben a hangnemben írni: méltatlan. Mindebbe egy tizenhárom éves lányt, az ő szépségét és jövőjét is belekeverni: aljas.
Ügy
2016. január 25. 18:45
A szocialisták azt szeretnék, ha a kormány és az állami cégek nem hirdetnének a jövőben a 888.hu-n. Várják továbbá Orbán Viktor és a Fidesz vezetőségének elhatárolódását. Lukács Zoltán egyben felszólított minden közszereplőt, pártot, politikust, sportolót, művészt, hogy bojkottálják a portált a Tóbiás József feleségéről szóló alpári cikk miatt.
2016. január 25. 18:22
Tóbiás politikusnak gyönyörű a felesége. A 888.hu-sok a mikropöcseikkel rárántani se tudnak Rába Tímea fotóira. Ennyi.
2016. január 25. 13:18
Amennyiben a levegő izzása azt jelenti, hogy G. Fodor Gábor lapja „konzervatív újságírás” címke alatt az asztalra okád, majd a konzervatív kormánypárt egyik vezetője 24 órán belül feltörli vele az egészet, akkor a 888.hu jó úton halad a cél felé.
2016. január 25. 11:10
Te tényleg nem vágod, hogy a politikai küzdelemnek is vannak szabályai és határai?
2016. január 24. 21:47
A mi szemünkben nem terméknek minősülő polgári értékek jegyében jelentsük ki nyugodtan, hogy jóízlésű embernek a 888.hu-hoz semmi köze nem lehet. Teljes szolidaritásom az MSZP elnökének családjáé.
2016. január 22. 15:17
Az egy százalékért is küszködő mikropártok többet szerepeltek az ATV és az RTL Klub esti híradóiban, mint a Fidesz.
2016. január 22. 15:11
Az elegancia és a jóindulat jegyében az írásban olyan obszcén és politikai töltetű idézeteket tulajdonítanak nekem, melyeket nem én követtem el, csupán idéztem őket a Sándor vagyok én is... című, a dilettáns költészet jelenségéről írt művemben.
2016. január 22. 8:14
Négy hónap alatt közel másfél millió ember olvasott minket. Jöhet ide még néhány tízezer 444-es is. Harcos és elkeseredett Uj Péter-árvák, szevasztok.
2016. január 20. 19:48
Pest Megye Lapja néven ingyenes, havonta megjelenő lap indul márciustól, mely Pest megye híreivel foglalkozik majd 16 oldalon keresztül. A lap 50 ezer példányban jelenik majd meg, terjesztésének módjáról azonban nincs még végleges döntés. Január végén viszont már érkezik egy próbaszám.
2016. január 20. 13:13
Tömegdemokráciában élünk, általános választójoggal, és ahogy a közéletről sem lehet lemondani a politikai üzenetek egyszerűsödése miatt, úgy a közbeszéd alakulásáért is mindannyian felelősséggel tartozunk.
2016. január 20. 11:16
A nagyobb bajt ott látom, hogy óhatatlanul kialakul egyfajta öncenzúra, nem biztos, hogy mindenki mindent leír. Interjú.
2016. január 16. 8:54
Mindenki eldöntheti, volt-e itt bármiféle elhallgatás, és hogy a Heti Válasz, esetleg Techet Péter írása-e az otromba hazugság.
2016. január 15. 16:29
Kedves Péter, valahol a 82. és 114. cikk megírása és leadása között szemet szúrhatott volna, hogy mekkora egy hazug, komplexusos társaság közli a gondolataidat, de ez nem okozott problémát.
Változások
2016. január 15. 10:04
Új kommentelési rendszert vezet be január 21-től a 444: csak előmoderálást követően jelennek majd meg az oldalon a hozzászólások. De ez nem mindenkire vonatkozik majd, kommentelőik egy része szabadlistára kerül, őket nem fogják előre moderálni.
2016. január 14. 10:55
Szabó Szabolcs, az Együtt képviselője nem hiszi, hogy az MTVA dolgozói nem tudták, az általuk bemutatott videó nem ott és nem akkor készült, mint ahogy állították.
2016. január 14. 8:41
A Magyar Nemzettel kapcsolatban a minap azt a tájékoztatást kaptam a házvezetéstől, hogy a Hivatal lemondta a Magyar Nemzetet, így azt a jövőben nem tudják a rendelkezésemre bocsátani.
Nemzetközi eljárás?
2016. január 12. 16:23
A Mahir ügyvédje korábban azt nyilatkozta, hogy a cég milliárdos nemzetközi kártérítési eljárásokat indíthat a főváros ellen, mivel felerészt külföldi tulajdonban áll. A Mahir 50 százalékss német tulajdonosa, az euroAWK ugyanakkor közölte: nem tervezik, hogy nemzetközi bírói fórumhoz fordulnak.
Hadoszlopok
2016. január 12. 11:17
Bár a Fővárosi Törvényszék bejelentette, napokon belül határoznak arról, hogy megtiltják-e az ítélethozatalig a Mahir Cityposter hirdetőoszlopainak bontását, a főváros nem várja meg a döntést: addig is tovább bontják az oszlopokat, és arra hivatkoznak, hogy a felperes előző erre vonatkozó kérelmét is elutasították.
Attasé-affér
2016. január 12. 0:53
Dezső András és Panyi Szabolcs kapta a legrangosabb hazai tényfeltárói díjat. Sorozatukban a volt moszkvai agrárattasé ügyeivel foglalkoztak, egy amerikai diplomata adta az ihletet.
2016. január 11. 23:38
Szijjártó Péter közleményben reagált a svéd külügyminiszter kijelentésére, miszerint Magyarország és Lengyelország szólásszabadságot korlátozó reformokat vezet be. A külügyminiszter szerint nem a kelet-európai, hanem a nyugati médiumok azok, akik nem arról beszélnek, amiről kellene.
2016. január 9. 10:36
Az MTVA hírhamisításait még akkor sem kommentálhattuk közleményben, amikor már a Kúria sem kifogásolta, hogy a „közmédiát” hírhamisítónak minősítsék.
2016. január 6. 8:58
Vajna azt mondta, említette Orbán Viktornak, hogy meg fogja venni a tévécsatornát, de túlzás lenne azt állítani, hogy megbeszélte vele. Fonyó Károly szintén a sajátjának tekinti a csatornát.
2016. január 6. 7:59
Tulajdonképpen a főtanácsadónak van igaza, ez az egész feslett történet a maga pitiségében biztonsági kockázat.
2016. január 5. 14:54
A hatalomgyakorlónak mondott média vajon időzne egy percet is olyan fogalmakkal, amiket nem az olvasó diktál számára? Együtt döntjük el vagy mások már eldöntötték előttünk, hogy mi a magyar valóság?
2016. január 5. 14:12
Ilyen téma a családpolitika, amelyről rendes demokrata annyit ugye mindenképpen tud, hogy abba az állam ne szóljon bele. Ha meg beleszól, akkor binládenorbán.
2016. január 5. 13:32
Alkalmilag egy – ki tudja, pontosan milyen okból – felrúgott kollégiumi barátság, mi több, szövetség fajult odáig (több lépcsőben), hogy az ország szeme láttára komplett bábszínházat vetítenek elénk.
2016. január 5. 10:55
Hétfőtől mindennap kínai nyelvű híradó is látható az M1 aktuális csatornán. A kezdeményezést a közmédia azzal indokolta, hogy kiemelten fontosnak tartják a hazánkban élő, dolgozó kínai állampolgárok első való kézből tájékoztassák a magyar politikai és gazdasági döntésekről.
2016. január 4. 3:23
Kocsis Máté vasárnap úgy nyilatkozott: a Fővárosi Önkormányzat a rendőrség segítségét kéri a Mahir hirdetőoszlopainak elbontásával kapcsolatban, mivel a cég akadályozza a bontási munkákat. Hozzátette, hogy új oszlopok felállítására a Mahir Cityposter Kft.-nek semmilyen jogi alapja nincs, hiszen sem érvényes szerződéssel, sem közterület-használati engedéllyel nem rendelkezik.
2016. január 3. 16:57
Andy Vajna cége, a Magyar Broadcasting Co. Kft. vasárnap közölte: lezárták a TV2 Csoport megvásárlását. A vállalat a szükséges engedélyek birtokában benyújtotta a változásbejegyzési kérelmét a cégbírósághoz és Dirk Gerkens-t kinevezte a TV2 Csoport vezérigazgatójának.
Vízszintes hengerek
2016. január 3. 14:47
Tovább gyűrűzik az oszlopháború: az Index értesülései szerint a Simicska Lajos tulajdonában álló Mahir Cityposter Kft. vasárnap visszahelyezte a főváros által lebontott hirdetőoszlopokat. A Faktor arról ír, hogy a bíróság elutasította az oszlopok ideiglenes védelmét.
2016. január 2. 18:57
Hiába állított a Mahir Cityposter Kft. biztonsági embereket a cég budapesti hirdetőoszlopaihoz, a hvg.hu videója szerint azokat mégis sorra bontják el.
Ha elmúlik karácsony
2016. január 1. 13:41
Mozgalmasnak ígérkeznek az új esztendő első napjai a fővárosban, amivel Budapest városképe is megváltozik: eltűnnek az utcákról és terekről a hengeres hirdetőoszlopok. A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahirnak 761 oszlopot kellett volna elbontania december 31-ig, ők azonban ehelyett bíróságon támadták meg a főváros szerződésbontását. A Mandiner értesülései szerint tavasszal tovább csökkenhet a közterületi reklámzaj, mivel olyan szabályozás készül, ami az óriásplakátoktól is megszabadíthatja a várost, vagy legalábbis bizonyos részeit.
2015. december 22. 22:10
Van egy-két nézett műsor, van 3-4 ismert arc, akik karácsony előtt, felvételek közben állás nélkül maradnak. Maradjunk annyiban: különös.
2015. december 22. 18:07
Hogy emiatt balról esetleg nácinak mondanak olykor, jobbról meg komcsinak az „aki nincs velünk, az ellenünk van” mottó jegyében, az zavar ugyan néha – mindenki szeretné, ha mindenki szeretné –, de tragédiának nem tartom.
2015. december 16. 21:30
Ha alaposan szemügyre vesszük az internetes diskurzust, alapvetően háromféle kommentelővel találkozhatunk. Az első csoportba azok tartoznak, akik egyszerűen tájékozatlanok.
TV2 vásárlás
2015. december 16. 19:29
Az Eximbank közleményt adott ki azzal kapcsolatban, hogy nem nyújtott állami támogatású hitelt Andrew G. Vajna cégének a TV2 megvásárlásához. A pénzintézetnél közölték: a banki döntéshozatalt nem befolyásolhatja a kérelmező neve, valamint a pártok vagy gazdasági csoportok véleménye.
2015. december 16. 13:31
Technikai, anyagi, infrastrukturális lehetőségeinket nem is érdemes a konkurenciához hasonlítani. Azok vagy évtizedes liberális múltra tekintenek vissza, vagy tele vannak állami megrendelésekkel. Nálunk egyik sem áll fenn.
2015. december 16. 9:32
Havi-kéthavi rendszerességgel megjelentő folyóirat indítását tervezi a Demokratikus Koalíció. A hírt megerősítette Sebián-Petrovszki László, a DK pártigazgatója is, de további részletekkel nem szolgált – írja a hvg.hu.
Versenyképesség
2015. december 15. 13:37
Az állami tulajdonú, külügyminisztérium által felügyelt Eximbank 6,7 milliárd forint „versenyképességet javító belföldi befektetési hitelt” adott Andy Vajna filmügyi kormánybiztos cégének arra, hogy megvásárolja a TV2-csoportot – tudta meg a Heti Válasz ma már nyilvános dokumentumokból.
2015. december 14. 15:52
Ha az eminensen webkettes, korszellem-kompatibilis, sőt, korszellem-diktáló amerikai Gawker-birodalom magyar vizeken cikázó felderítő naszádja elsüllyed, mert valakik, valahol, valamiért átírnak valamit egy kódban, akkor mire számíthatnak a többiek?
2015. december 14. 15:49
Az olvasó jelenleg azzal fizet a tartalomért, hogy azt elfogyasztja. A médiacégnek feladata ezt az aktust kapitalizálni. A hogyanra jelenleg két út van.
2015. december 14. 10:28
Tavaly előtt nem volt, tavaly viszont már külön videóval promózták, hogy lesz Reszkessetek, betörők! karácsonykor az RTL Klubon. És ez idén sem lesz másképp.
2015. december 11. 19:54
Bármely közlemény visszautasításakor kizárólag a jogszabályok és az OS igénybevételére vonatkozó szerződés alapján jár el, és nem politikai szempontokat mérlegel az MTI Országos Sajtószolgálata, állítja a Duna Médiaszolgáltató Zrt. annak kapcsán, hogy a DK Habony Árpádról szóló közleményét nem hozta le az MTI.
2015. december 11. 17:55
Hívhatja az MTI a francia Nemzeti Frontot jobboldalinak, attól az még marad ami: a liberális demokrácia esküdt ellensége.
2015. december 10. 12:24
Mi igyekszünk úgy véleményt formálni, hogy egyszerre beszéljünk a kérdés humanitárius kihívásairól, és egyszerre figyelmeztessünk arra a veszélyre, mit jelent egy milliós iszlám bevándorlás Európába, más politikai, vallási, kulturális háttérből.
2015. december 8. 22:07
A DK Habony Árpád ibizai szórakozásával kapcsolatosan akarta közleményét publikálni az Országos Sajtószolgálat felületén, de az MTI megtagadta annak közlését.
Sajtóetika
2015. december 7. 16:31
Széleskörű összefogással indul el a hazai sajtó önszabályozási fóruma, a korrektor.hu. Az oldalon bárki bejelentheti, ha az etikai kódex megsértését tapasztalja, az eseti szakmai bizottságok pedig a jogi útnál gyorsabban és egyszerűbben vizsgálják ki a panaszt. Döntésüket a csatlakozó médiumok magukra nézve kötelezőként ismerik el.
2015. december 3. 22:07
A panasz mellett kezdeményeztük az eljárás megszüntetését, mert véleményünk szerint szó sincs semmilyen bűncselekményről. Ha az ügyészség mégis úgy dönt, van, akkor iratismertetés és vádemelés következik a bíróságon. Állunk elébe.
2015. december 3. 15:10
Ezerhatszázan osztották meg a Balázs Árpád korábbi siófoki polgármester gyanús ingatlanügyéről szóló Facebook-posztot, miután a korábbi megosztók ellen büntetőeljárás indult és rabosították őket.
Georgij Kulakov vs. ügyészség
2015. december 1. 13:28
Az ügyészség megrovásban részesítette az Index újságíróját, aki migránsnak adta ki magát, hogy testközelből írhasson a Magyarországra érkezőkkel szembeni bánásmódról és az idegenrendészeti eljárásról. Nyilas panasszal élt a döntés ellen, mert szerinte a sajtótörvény megengedi ezt a fajta információszerzést. Panaszát elutasították, az ügy bíróságra kerül.
2015. november 30. 12:19
Siófok korábbi fideszes polgármestere tett feljelentést egy Facebook-poszt miatt; az ügyben 17 olyan embert rabosítottak, aki megosztotta a posztot.
Mit olvasunk reggel?
2015. november 30. 10:29
Felülről érkező politikai nyomásra a BKV nem fogja meghosszabbítani a Metropol című ingyenes lappal kötött szerződését – értesült a Népszabadság több forrásból. Újabb font nyílik tehát a Simicska–Fidesz-háborúban.
2015. november 30. 10:16
A harmadik évadban is egy faszi nyerte a TV2 legszórakoztatóbb műsorát, köszönhetően annak, hogy annyira komikusan nézett ki nőnek öltöztetve, hogy nem volt ember, aki kibírta volna röhögés nélkül a produkcióit.
2015. november 30. 9:43
Már most rettegek a következő résztől.
2015. november 27. 16:10
A modern, irányított internetes propaganda célja az, hogy a hasonló, nagyon egyértelmű ügyekben se láthassunk tisztán és csak tényeknek álcázott vélemények keringjenek körülöttünk.
2015. november 27. 12:15
Az új médiatechnológiák lehetővé teszik, hogy az emberek zárt intellektuális térben éljenek, ahol előítéleteik nem csak, hogy megerősítést találnak, de még súlyosabbá is válhatnak.
2015. november 27. 10:44
Sajtófőnöke levelében hivatkozott arra, hogy az RTL stábjai többször sértették az országházi sajtótudósítás rendjét. Több, vagy számos esetről az országház sajtóosztálya nem küldött értesítést, nekem ilyenekről tudomásom nincsen.
2015. november 27. 10:33
Szánalmas, pitiáner, ostoba, ócska és végtelenül szomorú. Ha valaki 1989 őszén azt mondta volna nekem, hogy márpedig egyszer ilyen lesz, kétszer körberöhögöm. És tessék, ilyen lett.
2015. november 26. 17:52
Ugyan mit kellett volna tennie a TEK-nek? Netán várják meg, amíg a srácok a töriszakkör keretében felrobbantják a Lánchidat a Budapest ostromának közelgő évfordulója alkalmával?
2015. november 25. 14:22
Hallott már a 9/2013. számú házelnöki rendelkezésről, amire hivatkozva az RTL Klubot kitiltotta Kövér László a parlamentből?
2015. november 23. 11:52
Kérdéses, miért áll neki egy szerkesztőség pár tagja kikukázni civil szervezetek, újságírók két hónappal ezelőtti nyilatkozatait, egy olyan helyzetben, ahol bizonyosan ők is írtak le olyasmiket, amiket már talán nem gondolnak úgy, hiszen egy politikailag gyorsan változó képlékeny helyzetről van szó.
Tévét hitelre
2015. november 22. 15:56
Sajtóhírek szerint Andy Vajna az állami tulajdonú, közpénzből működő Eximbanktól kaphatott pénzügyi segítséget a TV2 megvásárlásához. Az Exim tulajdonosi jogait gyakorló miniszter, Szijjártó Péter banktitokra hivatkozva nem kívánt válaszolni az Együtt ezt firtató kérdésére, holott a párt szerint ők csak a közérdekű információkra kíváncsiak. Az adatvédelmi hatósághoz fordulnak.
2015. november 22. 14:54
Ha felteszed a kérdést bármelyik hivatalos szervnek, többnyire írásban válaszolnak, ha válaszolnak. Sokszor napokkal később. Visszakérdezni nem tudsz. Komikus helyzet. Interjú.
2015. november 20. 13:35
Nem lebaszom őket, csak igyekszem földön tartani a kommentelőket, és megértetni velük, hogy például ez a műsor nem vérre megy, és pont azért csináljuk, hogy szórakoztassuk őket. Interjú.
2015. november 19. 14:51
Aki elhiszi, hogy egy bérgyilkos, aki 1 millió dollárért öl, az utána odaáll egy tv-műsor kamerája elé és ezt 600 dollárért el is mondja, az ne olvassa tovább ezt az írást!
2015. november 19. 11:57
Adatújságírást támogató programot indít az Asimov Alapítvány, a Független Médiaközpont és a Google. Az Adattal az újságírásért elnevezésű projekt keretében az adatújságírást bemutató előadássorozatok és workshopok indulnak, valamint egy fiatal adatújságíróknak szóló díjat is létrehoznak.
2015. november 19. 10:27
„Akkor, amikor. Olyan, amilyen. Díszlet van,de tartalom nemigen” – megjelent a WNTS zenekar első hivatalos klipje. A Köszmédia című dalukban az állami médiáról alkotott kritikus véleményüknek adnak hangot.
2015. november 18. 14:52
Megdöbbenve és szomorúan vettük tegnap tudomásul két politikusuk, Kunhalmi Ágnes és Mesterházy Attila közlését, miszerint az MSZP bojkottálja portálunkat, mert az „kormánypárti médium”.
Elismerés
2015. november 18. 12:05
Junior Primát kapott sajtó kategóriában Borbás Barna (Heti Válasz); a szabadúszó B. Simon Krisztián; Csudai Sándor, a Magyar Hírlap fotóriportere; Mészáros Tamás, az MTVA/MTI munkatársa; Szabó Péter az Index videorovatától; valamint Zsiborás Gergő (Forbes Magyarország).
2015. november 17. 8:59
Amikor már-már azt hihette az ember, hogy tényleg nincs lejjebb, akkor a menekültek naponkénti – áttetszően kódolt zsidózással „színezett” – gyalázása, a zemberek naponkénti vadítása újra meg újra megmutatta: mindig van lejjebb.
2015. november 16. 15:39
Ki a Jóisten fog engem eltartani, amikor az érdemi szakmai munkám helyett azzal vagyok elfoglalkozódva, hogy a kormány által kistafírozott Mandiner szerkesztőségének ezekre a minden képzeletet alulmúló, szánalmas hazudozásaira válaszolok?
2015. november 11. 17:33
Az biztosan nem igaz, hogy a TV2-től a hatalom nagyobb politikai támogatást vár majd el, mint eddig. Nem kell ennél több, csak profibban és nagyobb nézettséggel.
2015. november 11. 15:18
A Keresem a családom az, aminek szánták, és a valóságshow-nak álcázott Zs-kategóriás szappanoperák korában nagyon jóleső érzés tud lenni a véletlenszerűség tökéletes hiánya.
2015. november 11. 12:54
Az RTL-es produkció tömény önfényezés, ami minden egyes másodpercével azt tolja a nézők arcába, hogy a keményen kamerába néző show alkotói mennyire jófejek.
2015. november 11. 11:53
Megint azt látjuk, hogy a fideszes haverok ráteszik a kezüket a lehetséges bevételekre, közben az állam nem győzi kistafírozni a gigantikus összegekből nézhetetlen műsorokat előállító közmédiát.
Átalakulás a médiapiacon
2015. november 10. 15:47
Fontos bejelentéseket tett a televíziós reklámértékesítéssel foglalkozó atmedia Kft. vezetője a MEME Big Picture konferencián. Kiderült, hamarosan hozzájuk tartoznak a TV2-csoport és az MTVA tévés felületei is, így a cég alighanem élre tör a piacon, megelőzve az RTL-hez köthető versenytársukat. A 18-49-es korcsoportot pedig 18-59-esre cserélik.
2015. november 9. 19:29
Az összes olyan, Gerkenstől kapott emailt megőriztem, amelyben a hírigazgatónak témát javasolt, illetve kormánypárti, vagy ellenzéki politikusok ügyeit ajánlotta figyelmembe.
2015. november 9. 12:25
Az tekinthető függetlenségnek, hogy egy hírműsor a kormánypárti politikusokat személyükben támadja? Én nem vagyok biztos abban, hogy ez lenne a szó megfelelő definíciója. Szerintem ez kormányellenes híradózás, ami nem egyenlő a függetlenséggel.
2015. november 9. 7:10
Sohasem tárgyaltam Lázár Jánossal, ezeken a megbeszéléseken a magyar RTL menedzsmentje nem vett részt. A tulajdonos képviselői egyeztettek a kormányzattal.
2015. november 6. 8:09
Az egész ügy valahogy helyettesítő témává vált: Mohszín az összes menedékkérő szimbóluma lett a világ közvéleménye számára, míg sokak szemében úgy tetszett, Lászlót ugyanúgy igaztalanul hurcolja meg (ennyire) a közvélemény, mint a magyar kormányt.
2015. november 5. 7:32
Furán venné ki magát huszonhat esztendővel a rendszerváltás után, ha ennyire nyíltan küldene saját embereket a szolgálat a magántulajdonban lévő, a hatalomtól független szerkesztőségekbe.
2015. november 4. 21:50
Elképzelhető, hogy Pintér Sándor túlságosan belerévedt a forradalmi megemlékezésekbe és időutazott az 50-es esztendők megfigyelőktől, besúgóktól és kémektől hemzsegő korszakába.
2015. november 4. 21:11
November közepén kerülhet a kormány elé az az előterjesztés, amely az Internetkon eredményei alapján, a polgárok világos és egyértelmű akaratnyilvánításának megfelelően módosítana több törvényt, ami az internettel kapcsolatos.
2015. november 4. 17:35
Ezt a törvénytervezetet nagy valószínűséggel nem fogadják majd el, de a szándék egyértelmű, ahogy az illiberális demokráciák pályája is. Nem kéne ebbe az irányba haladni.
Nagy Szem
2015. november 4. 12:39
A nemzetbiztonsági törvényhez Pintér Sándor belügyminiszter által benyújtott módosító javaslat szerint ezentúl minden lap köteles lenne foglalkoztatni a nemzetbiztonság munkatársait, ha erre felkérés érkezik – írja az Index. A minisztérium szerint még lehetséges módosítás a javaslaton.
2015. november 4. 8:47
Igen, szigorú vagyok és indulatos. Törvény- és rendpártibb lettem, mint voltam. A tényleges katasztrófa-okozás és a közmorál ellen végbevitt merényletek példás szankcionálásának híve lettem.
Büdzsé
2015. november 3. 11:24
Idén még 80 milliárd forintból gazdálkodott, jövőre már 77,7 milliárdból kell kijönnie az MTVA-nak. Ebből 70-et biztosít az államkassza – derült ki kedd délelőtt, mikor az Országgyűlés elfogadta az NMHH költségvetését. A parlament úgy döntött, az állam átvállalja az MTVA 50 milliárdos adósságállományát. Számok a médiabüdzséből.
2015. november 2. 13:15
Tilosban parkoló Bentley-ből kiszállva kezdett első 444-es munkanapján Szily László. A Cink megszűnése utáni második hónapban publikus lett, melyik szerkesztő hol folytatja: Inkei Bence a VS-hez megy, Boros András az origós Reblog blogszolgáltatást szerkeszti. Gazda Albert egyelőre kivár és könyvet ír.
2015. október 30. 15:36
Attól ugyanis, hogy valaki humorosnak érzi magát, nincs joga törvényszegéshez, nem költözhet be más lakásába, nem veheti el más tulajdonát, haszonszerzésből nem lophatja el, nem másolhatja le majd nem terjesztheti annak szellemi termékét.
2015. október 30. 12:45
Engedélyezte a médiahatóság, hogy november 2-ától Sláger Rádió néven működjön az eddig Juventus Rádió néven ismert rádióállomás.
Magyar Kétfarkú Kutya Párt
2015. október 30. 9:57
Leállítják Paks 2 építését, feloszlik az MSZP, többet költ a kormány oktatásra, a gyalogosoké lesz a pesti Duna-part: ezekkel a címekkel jelentetett meg egy Magyar Hírlapot a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, teljesen átvéve a lap külalakját és címét.
2015. október 30. 8:43
Az M1-nél dolgozó emberek látszólag szakmai munkát végeznek, valójában azonban a kormányzat által sugallt narratívát szolgálják ki reggeltől estig, teljes fordulatszámon, kérdés és kételkedés nélkül.
2015. október 27. 9:16
A Tutiblog és a Mandiner is rendszeresen megteszik a maguk nagyszabású tétjeiket, bár a feminizmussal kapcsolatos tudásuk messze alulmúlja a vonatkozó Wikipédia-szócikket.
2015. október 26. 18:55
Az On the Spot: Brazília nyerte el a 20. montenegrói nemzetközi televíziós fesztivál legjobb ökológiai dokumentumfilmnek járó díjat. Szintén díjazták az MTVA-t, ami a legjobb producer lett.
2015. október 26. 17:15
S mit tesz e felismerés és arcraesés közepette az Index-444-Kettősmérce? Semmit. Minden megy tovább a maga útján, mintha mi sem történt volna, az önvizsgálatnak helye nincs, abcúg fasiszták.
Média Építészeti Díj 2015
2015. október 26. 12:45
Október 16-án az Urániában teltház előtt döntött a szakmai- és médiazsűri Média Építészeti Díjának 2015-ös győzteseiről. A 2015 legjobb épületének járó díjat a természet tiszteletét és szeretetét a modern építészet elemeivel ötvöző Galyatető kilátó, Kovács Csaba és Vass-Eysen Áron munkája nyerte.
2015. október 26. 10:04
Simicska Lajos és Fonyó Károly egy kis borsot törhetnek Andy Vajna és megbízói orra alá, jöhetnek még jogászok csapatainak hatalmas hasznot hozó perek is, amelyeket 2023-ban valaki majd megnyer.
2015. október 23. 10:35
Soha nem volt olyan mély a generációk közti szakadék, mint ma. Egy apa száz éve el tudta mondani a fiának, hogyan működik a világ. Ma az apa a világ működésének számtalan elemét fiától tanulja el.
2015. október 22. 21:02
És ha itt vagyunk, akkor már még keményebben, az olvasóink iránti még nagyobb alázattal fogjuk végezni a munkánkat.
2015. október 22. 15:43
2006-ban arra kényszerítettek a munkahelyemen, ami egy reklámügynökség volt, hogy írjak nekik (mármint a Fiatal Baloldalnak) egy rádióreklámot. Nem sokkal később fel is mondtam ott.
2015. október 22. 9:28
Narratíva lettem! Listára kerültem – ha csak informálisra is – és még csak nem is a proskribálandókéra! Szóval csak így tovább a Nemzet Rendszereiben, derűs nemzeti ünnepeket, jó narratívát, jó éjszakát a b. hallgatóságnak!
2015. október 21. 19:25
Nem igazán volt képben Andy Vajna szerdán délben: az Indexnek nyilatkozva Fonyó Gergelyként emlegette a TV2-t állítása szerint Vajna előtt megvásárló Fonyó Károlyt, a televízió egyik vezetőjét, Yvonne Dedericket pedig Ildiként.
Közteherviselés
2015. október 21. 15:22
A kaszinók üzemeltetése mellett az egyelőre eléggé homályos kimenetelű televíziós üzletét is offshore alapokon folytatná Andy Vajna filmügyi kormánybiztos – írja a Heti Válasz. A nyereség nagy része a Cinergi Pictures Entertainment nevű nevadai cégnél kötne ki. Rádiós vállalkozása is ebbe a cégcsoportba illeszkedne.
Szenvedély
2015. október 21. 15:06
Feljelentést tesz az Együtt csalás és gazdasági csalás miatt a TV2 2013-as eladásának ügyében. Úgy véli, az akkori eladások hátterében Simicska Lajos érdekkörei álltak, ezzel pedig túlzott mértékben befolyásolták a médiapiacot. A párt az eset miatt vagyonosodási eljárást is kezdeményez.
Szenvedélyük a szórakoztatás
2015. október 20. 17:35
Valóban létezett egy opciós szerződés Fonyó Károlyék cégével, amelynek azonban sem alapítási körülményeit, sem az opció lehívását nem tartja jogszerűnek a TV2, ezért jogi lépéseket tesz. A csatorna közleményében lényegében azt is elismerte, hogy Yvonne Dederick és Simon Zsolt „egy magánszemélytől” kapott pénzt a TV2 megvásárlásához.
2015. október 20. 16:30
Október 16-án érkezett kérelem a Gazdasági Versenyhivatalhoz a Vajna-csoport irányításszerzésének engedélyezésére, vagyis arra, hogy a Magyar Broadcasting Co. Kft. kizárólagossága alá kerül kerüljön a a TV2 Média Csoport Kft., valamint a CEE Broadcasting Limited.
2015. október 20. 12:02
A Havas a pályán legutóbbi műsorában a vendégek azt boncolgatták, Vajna- vagy Simicska-érdekeltség lesz-e a TV2.
2015. október 19. 13:42
Az előző rész tartalmából: Zsolt és Yvonne nagyon meglepődnek, mert valaki meg akarja venni a tévéjüket, holott az eredetileg nem is volt eladó.
2015. október 19. 13:07
Mindig meglepődöm azon, hogy Magyarországon a közmédiában mindent lehet mondani, semminek sincsen súlya, semmi miatt nem kell tiltakozni.
2015. október 19. 12:41
Ott tartunk, hogy ma már ezt a függést, kitartottságot, vagy adott esetben kitaszítottságot, lassacskán mindenki természetesnek veszi: így megy ez mostanában…
2015. október 19. 11:13
A mi kultúránk szerint szabad bikiniben fürdőzni a tengerparton, az övék szerint viszont tilos. Ebben a kérdésben nehéz közös nevezőre jutni. Interjú.
2015. október 18. 10:29
Andy Vajnánál csak a sajtótermékek elenyésző része írja le, hogy a filmbiztos nem üzleti befektetésként, hanem politikai okok miatt, a kormányfő utasítására vagy bíztatására kívánja megvenni a TV2-t.
2015. október 18. 10:05
Ha a TV2 valóban Simicska érdekköréhez kerül, nem pedig Andy Vajnához, az izgalmas kihívás elé állíthatja Hajdú Pétert.
2015. október 16. 17:59
Yvonne Dederick és Simon Zsolt nem emlékszik arra, hogy megállapodást kötöttek volna Fonyó Károllyal a TV2 elővásárlási jogáról, egyben abszurdnak és műbalhénak nevezték a helyzetet. Fonyó Károlyt mindez nem érdekeli, és természetesnek tartja, hogy a két vezető védi az álláspontját.
2015. október 16. 17:32
A tegnapi aláírt megállapodás minden lépésében jogszerű, ezért kizárt, hogy a mostani műbalhé hatással legyen a csatorna működésére. Interjú.
2015. október 16. 14:07
Az Origo értesülései szerint a Fonyó Károly tulajdonában lévő Megapolis Media Zrt. 2014 őszén egymillió euróért szerzett elővásárlási vagy opciós jogot a TV2-re. A hírportál információját Fonyó Károly tulajdonos-ügyvezető sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.
2015. október 16. 13:42
Deautsch Tamás szerint szükség lenne rá, hogy – a zeddigi gyakorlattal ellentétben az 1-5. évfolyamon és az érettségi előtti két évben is legyen informatikaóra. Deutsch Tamás szerint olyan stratégiára van szükség, amellyel 3-5 év alatt a magyar köznevelési rendszer digitális átalakulása megtörténik.
2015. október 16. 12:46
Simon Zsolttól és Yvonne Dedericktől vette meg a TV2-t, így egészen biztosan tudtak az adásvételről, állítja Fonyó Károly.
2015. október 16. 9:59
A TV2 lassan filmet forgathatna saját magáról. Annyi fordulat történt a napokban a cég körül, hogy azt még egy forgatókönyvíró is megirigyelhetné.
2015. október 16. 9:45
Több hete terrorhullám rázza meg Izraelt, a világ azonban nemigen vesz róla tudomást. A mainstream média gyakran kelti azt a látszatot, mintha a terrorista lenne az áldozat.
2015. október 16. 8:43
Csatájukban a tévé, annak milliónyi nézője, a sajtó nyilvánossága, szabadsága semmit nem jelent. Mindez nekik csak eszköz.
2015. október 16. 7:27
Andy Vajnán semmi sem múlt. Ő nagyon tudja, hogyan lehet feltűnést kelteni.
2015. október 15. 21:25
A saját adóforintjainkból építik ki a hazugság rendszerét, a fejünk fölött, ellenünk. Ez a TV2 megvásárlásának a sztorija, és semmi vicces nincs benne az első mosolyok után.
Problem?
2015. október 15. 18:37
Meghökkentő hírt tett közzé a Népszabadság. A lap szerint a Simicska Lajos üzleti köréhez tartozó Fonyó Károly csütörtökön bejelentette, kedden megvásárolták a TV2 Media Group Holdings Kft. száz százalékát, amivel a TV2 tévécsatorna tulajdonosaivá váltak. Ugyancsak csütörtökön visszahívták tisztségükből a cégcsoport azon menedzsereit, akik Andy Vajnáékkal írtak alá szerződést. Vajna ezen a napon jelentette be, hogy felvásárolja a csatornát.
Hoppá
2015. október 15. 15:58
Nem semmit húzott Andy Vajna: miután megvásárolta a TV2-t, a csatorna élére azt a Dirk Gerkenst kérte fel, aki márciusig az RTL Klub vezérizgatója volt. Vajna nem mond le, mert ügyvédje szerint a tévécsatornában szerzett részesedés nem összeférhetetlen a kormánybiztosi megbízással.
2015. október 13. 14:07
Az internetes kommentek gyakran sértenek személyiségi jogokat, az Alkotmánybíróság ezzel foglalkozó határozata viszont túlzó mértékű terhet ró a portálokra, a döntés szűkíti a véleménynyilvánítás szabadságának határát.
Faktor
2015. október 13. 13:56
A 444 nem túl nagy falat, az Origo unalmas és fikáz, a VS.hu-n meg kevés a hír; a Faktorral viszont rövid időn belül az öt legnagyobb hírportál egyikévé szeretnénk válni – mondja a Mandinernek György Bence, a hétfőn elstartolt Faktor.hu ügyvezetője. Állítja, hogy sem Habony Árpád, sem Andy Vajna nem áll mögöttük, és kijelenti azt is, hogy portálja nem lesz része az új jobbos sajtóbirodalomnak. Azt is ígéri: nem fognak politikusokat hülyézni és mindenben a hibát keresni. Interjúnk.
2015. október 13. 9:35
Mert van ugyebár a vagány és van a hányingerkeltő újságírás. Ez utóbbira példa, ez a nevezzük így, tudósítás.
Faktoring
2015. október 12. 8:57
Elindult a faktor.hu, a TV2 egykori hírigazgatójához, György Bencéhez köthető hírportál. A médiaszakember még augusztusban beszélt arról, hogy hírportált indít egy harminc fős csapattal, közérthető nyelven, kerülve a „fikázós” stílust.
2015. október 10. 12:22
Az ATV korábbi külsős műsorvezetője azért harapott bele a kézbe, amely neki egykor enni adott, mert a televízió vezetése megszüntette Magánbeszélgetések című műsorát.
2015. október 9. 15:57
Az egyik legolvasottabb cikkünk az volt, amikor a Libération-t osztottuk ki, miután a francia napilap azt állította: Magyarország Európa szégyene. Mi meg azt, hogy bekaphatják, de tövig. Ír ilyet bármelyik újság? Interjú.
Mással kell jóban lenni
2015. október 8. 18:28
Tarr Péter, a Hír TV vezérigazgató-helyettese azt nyilatkozta a Kreatívnak, hogy korábban a kormány kommunikációjáért felelős emberek heti rendszerességgel jártak be eligazítani a vezérkart. Giró-Szász András ezt visszautasította, Lázár János viszont finomabban fogalmazott: szerinte ha volt is ilyen, az a tulajdonos utasítására történt.
2015. október 8. 9:11
A Röszkén készült felvételen két kislány totyog a kerítés előtt, a túloldalon rendőrök állnak sorfalat.
2015. október 5. 21:35
Az elmúlt pár napban két olyan MTI-hírt is átvett az online magyar sajtó majdnem egésze, amely teljes hazugságokon alapult, és a valóságot a kormány szája íze szerint torzította.
2015. október 5. 16:34
A múlt héten azt írta az Index, hogy a legjobb közéleti műsor most John Oliver politikai showja az HBO-n. A múltkori adásban a többek közt a magyar menekültpolitika volt a bírálat és a nevetség tárgya.
2015. október 5. 8:18
Az említett projekt a nyúl mögé lő, úgy még senki nem ejtette el a vadat. Én mindig a nyúl elé lövök. Habonyék viszont akkor akarnak online portált csinálni, amikor az már elavult műfajnak számít. Interjú.
2015. október 2. 17:20
Ha most Simicskának van egy olyan szándéka, hogy az elmúlt időszakot kompenzálva például segítse a NER-en kívüliek munkáját, akkor hurrá. Interjú.
2015. október 2. 15:44
Magyar politikai elit még mindig a tisztességesen a gyártósor mellett dolgozó kisemberekben gondolkozik, s nemigen érti, mennyi mindent ad hozzá a gazdasághoz néhány száz vagy ezer jól képzett, kreatív informatikai mérnök
Helyreigazítás
2015. október 2. 15:12
Első fokon elutasította a bíróság Andy Vajna helyreigazítási kérelmét, amelyben a filmügyi kormánybiztost sérelmezése szerint a Heti Válasz két cikkében összesen négy ponton valótlanságot állított róla. A bíróság szerint azonban megfelelő kontextusban le lehet írni, hogy Andy Vajna az Alaptörvény felett áll.
2015. október 2. 14:32
Nincs bénább az újságírók körében egyébként elég gyakori szokásnál, hogy osztunk mindenkit, aztán megsértődünk, ha mi kapjuk meg ugyanezt. Egy olyan hangvételű újság, mint a 444 szerzője pláne számítson erre.
Internetkon
2015. október 2. 13:32
Szerdán éjfélkor zárult le a februárban indult internetről szóló nemzeti konzultáció, melyet a határidő utólagos kitolását követően is csak alig több mint 30 ezren töltöttek ki.
2015. október 1. 14:50
Kezdeményeztem egy beszélgetést a főszerkesztővel, amelyen – szívélyes keretek között – megbeszéltük, hogy én nem tudok azonosulni az átalakítás irányával, ő pedig másfajta újságírói munkára tart igényt.
2015. október 1. 14:16
Még meg sem jelenik a beszélgetés László Petrával, már elindul először újságírók őrjöngése: az interjú gusztustalan szerencsenmosdatás.
2015. október 1. 12:55
Októbertől új adással jelentkezik a Rádiókabaré a Kossuth Rádión minden szombaton, melyben humoristák, színészek és stand-uposok váltják majd egymást. Többek között hallhatjuk majd Fábry Sándort, Kern Andrást és Nacsa Olivért is.
2015. szeptember 30. 20:55
Péntektől Mezősi Tamás lesz a Világgazdaság főszerkesztője. A Napi Gazdaság és a Vs.hu volt munkatársa Tóth Leventét váltja.
2015. szeptember 30. 16:09
Ha még nem töltötte ki az internetről szóló konzultációt, de szeretné, akkor siessen, ugyanis már csak szerda éjfélig lehet válaszolni a kérdésekre.
2015. szeptember 30. 15:54
Megdöbbenéssel fogadta a Mahir, hogy a Fővárosi Közgyűlés felmondja a velük 2006-ban kötött szerződést. A döntést nem fogadják el, és mivel szerintük „nyilvánvalóan jogszabályba ütközik, egyben bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját is felveti”, ezért jogi útra terelik az ügyet.
2015. szeptember 30. 15:25
Egyik lap sem érti, hogy miért gáz ilyen magyarázattal igazolni egy alapvető tuskóságot. Amit amúgy az elkövetője is elismert.
2015. szeptember 29. 19:54
Egy kedves asszony gratulált nekem azokhoz a tévékritikákhoz, amelyeket az Élet és Irodalomban publikálok hétről-hétre. (...) Várhatóan mikor szándékoztok végre fizetni érte?
2015. szeptember 29. 18:06
A Viasat3 Észbontók című műsorának októberben induló évadjában volt olyan játékos, aki úgy tippelte, 1956-ban volt a honfoglalás, amikor is a törökök elfoglalták hazánk egy részét.
2015. szeptember 29. 16:44
A Fővárosi Önkormányzat 9 év jogviszony után jöhet rá, hogy súlyosan előnytelen számára az a magállapodás, amit Simicska Lajos reklámcégével 754 hirdetfelület fenntartására kötöttek, eredetileg 25 év időtartamra, ezért fideszes kezdeményezésre szerdán dönthetnek a szerződés felmondásáról – írja a VS.
Mi is
2015. szeptember 29. 13:27
A Mandiner a napokban csatlakozott a Magyar Lapkiadók Egyesületének tagságához. Az egyesületben egyre több online portál is képviselteti magát a nyomtatott sajtó mellett.
2015. szeptember 29. 10:48
21:04. Öt perce vagyok Facebook nélkül. Iszonyat idegesítő, hogy ezt nem tudom kiírni a Facebookra. 21:59 Apokalipszis. Egy órája nincs FB.
2015. szeptember 29. 7:59
Van olyan bakonyszentlászlói ismerősöm, aki mezőgazdasággal foglalkozik, mindig felteszi a kérdést, hogy mikor fogjon hozzá a lucerna kaszálásához. A családom is rendszeresen rákérdez az időjárásra. Interjú.
Valóságshow?
2015. szeptember 28. 14:41
Van olyan gyerek, akinek az édesanyja javasolta, hogy nézze az Éjjel-nappal Budapest című RTL Klubon futó műsort – derül ki az NMHH megbízásából készített kutatásból, amely azt is kiderítette, hogy a fiatalok nehezen tudják a műsort elhatárolni a valóságshow-któl. A kamaszlányok nagyobb mértékben azonosulnak a szereplőkkel.
2015. szeptember 28. 13:47
Digitális kommunkatív etika, együttműködés, bizalom helyett konformitáskényszer, nyomásgyakorlás és trollfelhő uralkodik, ez utóbbi megy falról falra, blogról blogra, emberről emberre.
Megtévesztő, sztereotíp vélemények
2015. szeptember 25. 15:10
Hatósági eljárást indít a Médiatanács Boross Péter volt kormányfő Magyar Hírlapban megjelent interjúja miatt. Boross a Magyar Hírlapnak azt nyilatkozta a migránsokról: „nagyon fontos, hogy nemcsak a kultúrájuk más, hanem az ösztönrendszerük, biológiai, genetikai adottságaik is.” A Médiatanács szerint ez alkalmas lehetett a bevándorlókat érintő megtévesztő, sztereotip vélemények felerősítésére.
2015. szeptember 24. 18:21
András! Nem vagy te Honthy Hanna nem vagy te primadonna. Mire fel ez a hisztéria? Nem állapodtatok meg semmiféle időpontban. Egy interjú minimum két ember dolga. Válasz Stumpf Andrásnak.
2015. szeptember 24. 12:01
Aztán már hiába kerestem Simicska Lajost. Írtam neki, semmi válasz. Hívtam is többször. Sosem vette fel.
2015. szeptember 24. 10:04
A fos az nem lesz kevésbé fos, attól még, hogy nők is ontják magukból.
2015. szeptember 23. 13:29
Most már itt vagyunk néhány napja. Már látszik valami. Már szeretnek és gyűlölnek minket. Az egész kezd életszagúvá válni, és jól is van ez így.
2015. szeptember 22. 16:59
Az Európára zúduló végtelen menekültáradatot illetően már azoknak is felnyílt a szemük, akik a valóságtól távol eső liberális médiából tájékozódnak.
2015. szeptember 22. 8:20
A szétesés folyamata nem áll meg a politika határainál. A bevándorláspárti média kritikátlan bevándorláspártiságával szembekerül saját olvasóival.
2015. szeptember 21. 17:19
Megszavaztatta közönségét az Index, és fogadni mernék, hogy nem arra az eredményre számítottak, mint amit aztán az arcukba tolt a nép.
2015. szeptember 21. 16:47
Pert vesztett az Indexszel szemben Habony Árpád: a portál egy luxusáruházról szóló cikkét illusztrálta a kormányfői tanácsadó képével, amint épp vásárol annak egyik boltjában. Az ítélet szerint, amely nem jogerős, Habonynak tűrnie kell mindezt.
2015. szeptember 21. 13:06
Mi a legszükségesebb feladatunknak azt tekintettük, hogy első körben rendezett, jól navigálható, egy hírportál igényeit kielégítő felületen tudjuk kínálni cikkeinket olvasóinknak, olyanon, amely a 21. századi minőségi újságírást képes kiszolgálni.
2015. szeptember 20. 7:29
HVG, Magyar Narancs, Népszava, Népszabadság, Átlátszó és ezek csatolt részei = „nem számítanak”
2015. szeptember 19. 12:48
A DK szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány az „állami cenzúra és az újságírók felvételeinek töröltetése után már könnygázzal és gumibottal harcol a hiteles tájékoztatás ellen”. A párt az EBESZ-hez fordul a röszkei összetűzésekben bántalmazott újságírók kapcsán.
2015. szeptember 18. 15:04
Hazai és külhoni sajtómunkások vált vállnak vetve alkotnak a szemünk láttára egy párhuzamos valóságot migráció témában.
2015. szeptember 18. 11:02
Ha nem látnám, el se hinném. Itt az újság, amit a Mandiner kommentelői írnak!
2015. szeptember 18. 8:40
888.HU = ERŐ
Mérő
2015. szeptember 18. 8:38
„Nem akarok olyan címlapok közelében lenni, mint a Narancs múlt heti címlapja” – így búcsúzott a Magyar Narancstól Mérő László, aki a Hitler-bajuszos címlap miatt hagyja ott az újságot. Leírta: a képpel nem tud azonosulni, mivel nem a miniszterelnök nézeteit, hanem személyét támadja.
888.HU = ERŐ
2015. szeptember 18. 8:20
Hosszú hónapok várakozása után elindult a 888.hu, a kormánypárti hír- és véleményoldal. A korábban beharangozott „fenegyerek portál” főszerkesztője G. Fodor Gábor, szlogenje pedig – a Facebook-borítókép alapján – „Na ki a faszagyerek?” lett. Egyelőre nehéz eligazodni az erős 444-utánérzést sugárzó oldalon.
2015. szeptember 18. 0:13
Egy CNN-cikk címlapfotójának a főszereplője meglehetősen szokatlan módon került kapcsolatba a könnygázzal – a videóból kiderül, hogyan.
2015. szeptember 17. 16:24
Mit képzel magáról az a szerencsétlen, aki − miközben egyértelmű a helyzet és az is, hogy mi fog következni − szánt szándékkal, karon ülő csecsemővel beszáll egy legálisan védett határ elleni illegális áttörési kísérletbe, bele a vízágyúba és könnygázba, hogy aztán kifejezetten a világsajtó kameráit keresve mutogassa a síró gyerekét?
2015. szeptember 17. 8:01
Állításuk szerint egy szerb stábot és egy lengyel tévést is bántalmaztak a magyar rendőrök a röszkei határátkelőnél tegnap, mikor a határzáron áttörni próbáló migránsok ellen intézkedtek. A szerbek operatőrét falhoz lökték, kameráját összetörték, a lengyel riporter pedig könnyű fejsérülést szenvedett, mikor a migránsok és a rendőrök közé került.
Budapesttől Damaszkuszig
2015. szeptember 16. 23:09
A szír határ felé tartó magyar katonai terepjárókról adott hírt a Reuters. Később korrigáltak.
2015. szeptember 16. 11:01
Ebben az országban mindenki számára természetes, hogy aki fizet, az nem csupán a szakértelmedre és a munkaidődre, de a lelked egy darabjára is igényt tart.
Terjeszkedik
2015. szeptember 15. 12:01
Az Andy Vajna tulajdonában lévő Magyar Broadcasting Co. Kft. hitelt vesz fel az évek óta veszteséges TV2-t üzemeltető cég megvásárlására – írja a VS.hu. A lap információi szerint az üzletember befektetése hamar megtérülne, mert napokon belül megjelenhet a kormányrendelet, amely több milliárd forint bevételt hoz a csatornának.
2015. szeptember 15. 8:45
Nem kívánok köpni egy országra, akár metaforikusan sem, ahol gyerekemnek életet adtam, ahol szabadon tanulhattam, ahol lemezem születését ünnepeltem, ahol sok érzelmes pillanatban volt részem ennyi év alatt. Sikeres műsorokat nektek!
2015. szeptember 15. 8:14
A Fent és Lent szúrta ki, hogy két mondat már nem olvasható Plankó Gergő 5 dolog, amit megtanulhatunk a röszkei menekültdrámából című írásában. Volt, nincs.
2015. szeptember 15. 7:36
Plankó cikkének a két utolsó mondata minden magyarázat nélkül került ki mára a cikk eredeti, 444-en található változatából. Szerkesztőnek, szerzőnek persze mindehhez joga van. Ám bármiféle magyarázat nélkül utólag tenni ilyet, az az olvasók semmibevétele.
2015. szeptember 14. 11:23
A Gyertek át szombat este! nem lett olyan, mintha élőben kapcsolnák a Fásy Mulató öltözőjét, vagy Kiszel Tünde névnapi buliját.
No mercy
2015. szeptember 14. 10:38
Nem tud megbocsátani az őt felgúró operatőrnőnek, László Petrának a szír férfi, Osama Abdel-Muhsen Alghadab, aki Németországból nyilatkozott a Daily Mail brit napilapnak. Elmondása szerint át akarja hozni Európába a családja többi tagját is, ám már legálisan.
2015. szeptember 13. 17:37
Már negyedmillióan látták azt a videót, amely a BBC és a CNN által leadott, migránsokkal kapcsolatos felvételeket hasonlítja össze általuk be nem mutatott képsorokkal.
2015. szeptember 13. 10:36
Egy picit azért sajnálom őket, ülnek a 80 milliárdos pénzesbödönben, fullba tolják a hamisítás, manipuláció, rosszindulat, elfogultság, propaganda, pártseggnyelés valami egészen egyedi és különleges egyvelegét.
2015. szeptember 13. 9:52
Európa a második világháború óta nem élt át olyan súlyos és kiterjedt civilizációs válságot, mint ami most zajlik. Ebben a helyzetben elfogadhatatlan a Soros György által pénzelt hetilap uszító címlapja.
2015. szeptember 12. 9:37
Átalakult a Hír24, a csapat 24.hu néven folytatja tovább a hírszolgáltatást. Promóvideójukban magyar celebek és politikusok is feltűnnek.
Hitler-bajusz
2015. szeptember 11. 18:52
A CÖF szerint a Magyar Narancs átlépte a sajtószabadság és véleménynyilvánítás erkölcsi és jogi szabályait azzal, hogy legutóbbi címlapján drótból készült Hitler-bajusszal ábrázolták Orbán Viktor miniszterelnököt. Tiltakozásuk kifejezéseként vasárnap 17 órakor tüntetést szerveznek a Magyar Narancs szerkesztősége elé, de vizsgálják a jogi lehetőségeket is az ügyben.
2015. szeptember 11. 17:04
Egykori kolléganőnk tettét szerkesztőségünk is elítéli, munkaviszonyát pedig a videó nyilvánosságra kerülését követően azonnali hatállyal megszüntettük. Mindezek ellenére az eset óta több tucat életveszélyes fenyegetést kaptunk.
2015. szeptember 10. 16:44
Attól, hogy a köztévé eltitkolja, természetesen még léteznek menekült gyerekek. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint csak idén 8 420 kísérő nélküli kiskorú érkezett Magyarországra.
2015. szeptember 10. 16:39
A gyáva, sunyi nyilas arca, aki már nem öl, nem lövet Dunába, csak belerúg egy gyerekbe, ha már nem tudja magában tartani a beépített szálasit.
2015. szeptember 10. 14:58
A liberális szélsőség nem hajlandó megvédeni Európát, a nacionalista szélsőséget elnézve pedig úgy tűnik, mintha nem is volna mit megvédeni rajta.
2015. szeptember 10. 14:27
Ez a címlap majdnem mindent magába sűrít, ami miatt sokszor annyira nyomasztó hely Magyarország.
2015. szeptember 10. 12:34
Hogy a 444 szerkesztősége a gyűlölettől fűtött hozzászólásoktól sokallt volna be? Azokból korábban sem volt hiány, az elmúlt napokban csak annyi változott, hogy a hozzászólók és a szerkesztőség elégedetlenségének iránya látványosan elvált egymástól.
2015. szeptember 10. 11:20
Látva a gyomorforgató propagandát véleményem szerint a nácikat a Magyar Narancs szerkesztőségében kell keresni.
Rövidhullám
2015. szeptember 9. 16:07
Már korábban is tudott volt, hogy Andy Vajna betör a kereskedelmi rádiózás piacára, az azonban csak most derült ki, hogy cégében az a Bakai Mátyás lesz az egyik ügyvezető, aki korábban a Roxy Rádió tulajdonos-ügyvezetője volt, illetve a hajógyári-szigeti Dokk nevű klub tulajdonosa. Utóbbit eladta Vizoviczki Lászlónak.
2015. szeptember 9. 13:47
A hír megjelenése után számos olvasó jelezte a Facebookon, hogy nem igaz, amit Engel írt, és kérték, hogy igazítsa helyre az állítását. Az NBC riportere azonban egyetlen szót sem módosított a hamis híren.
Prima Primissima
2015. szeptember 9. 11:54
Az idei Prima Primissima Díj Magyar Sajtó kategóriájának jelöltjei közé került Stumpf András, a Mandiner újságírója. A másik két jelölt Hajdú B. István sportújságíró, kommentátor, valamint Vinkó József, a Heti Válasz gasztronómiai rovatának újságírója, a Magyar Konyha főszerkesztője.
2015. szeptember 8. 12:31
Kötelező minden cikkben feltüntetni, hogy a menekültek orvosok, joghallgatók, agysebészek, mindegyik jóember, milyen jó, hogy befogadjuk őket és rohadjon meg Vitya, mindenért ő a hibás?
2015. szeptember 7. 18:06
A magát eredetileg a gonzóújságírásból származtató csapat szinte minden tagja Uj Péter szellemi hátsójából bújt ki. Mind a magukra méretezett kultúrgettóban sörözgetnek, és mindenki, aki ezen kívül létezik, számukra utálatos. Interjú.
2015. szeptember 7. 16:08
2015. október 16­-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezik meg 11. alkalommal a Média Építészeti Díját az ​e​piteszforum.hu szervezésében. Az díjra idén 84 épülettel és 60 tervvel neveztek.
2015. szeptember 7. 9:48
Nincs az életemben semmi, amiért nem kellett volna, az, ahol most vagyok, nagyon kemény meló eredménye. Semmit nem adtak ingyen.
2015. szeptember 4. 9:56
Hogyan lehetséges, hogy az önök Budapestre akkreditált tudósítója akkora marha, hogy a legalapvetőbb uniós jogszabályokkal sincs tisztában?
2015. szeptember 3. 17:40
Szily László a Cinken jelentette be, hogy az oldal az amerikai tulajdonos döntése nyomán megszűnik. Mint írja, tavaly az olvasók számának megduplázását határozták meg a folytatás feltételeként, ez pedig nem sikerült. Elvileg lenne lehetőség az oldal továbbvitelére, a szerkesztő azonban nem tartja valószínűnek, hogy így lesz.
2015. szeptember 3. 17:18
A Cink azért szűnik meg csak így hipphopp, mert eleve nem normális sajtótermék volt, hanem alkalmi projekt. Hirdetések és bevételek nélküli játszótér, amit kísérleti céllal alapítottunk, és mivel nagyjából mindent kipróbáltunk, amit akartunk, lejárt a projekt életciklusa, és nincs különösebb értelme fenntartani.
2015. szeptember 1. 17:13
Rogán az elejétől fogva abból az axiómából indul ki, hogy a Magyarország területére érkező menekültek MINDANNYIAN rosszindulatú megélhetési bevándorlók.
Ilyen az új
2015. szeptember 1. 9:09
Konzervatív közéleti napilap, húsz oldal, 180 forint. Kicsit keresni kellett az Astoria újságosánál az új kormányközeli napilapot, az újságos se nagyon tudta, miről van szó, végül a Nemzeti Sport alatt, a hirdetési újságok között, messze a közéleti napilapoktól ráleltünk a Magyar Időkre.
2015. szeptember 1. 7:29
A nyomtatott napilap egyelőre a digitális világban is megőrizte funkcióját. Ahogy az Úr az időt részekre tagolta, a teremtést is hat nap alatt vitte végbe, a hetediken pedig megpihent. Ezt a ritmust követi a napilap is.
2015. szeptember 1. 7:01
Keddtől Magyar Idők néven, lazacszínű helyett fehér papíron jelenik meg a Napi Gazdaság. A lap a névváltás után is a tavasszal 16-ról 20 oldalasra növelt terjedelemben jelenik majd meg. A lappal párhuzamosan az online felület is megújult, a fejléc szerint „konzervatív közéleti portál” színe a fehér és a kékeszöld.
2015. augusztus 28. 11:24
Kérlek, hogy még az újságíró sapkádban se kiabálj telefonon a kolléganőmmel, mert azt nem szeretjük.
2015. augusztus 28. 11:15
Nem számítottam arra, hogy az Átlátszó bevállalja ezt, hogy a két kolléganő névtelenül (hogy máshogy?) ered a menekültek nyomába és ezt az Átlátszó le is közli.
2015. augusztus 27. 16:15
Három hónap alatt vásárlói 13,4 százalékát, egy év alatt vásárlói majdnem negyedét veszítette el a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Magyar Nemzet a MATESZ legfrissebb, második negyedévre vonatkozó adatai szerint.
2015. augusztus 26. 10:05
Ne legyen gyerek a felgyújtott faluban, ne legyen gyerek a lebombázott Aleppóban, ne legyen gyerek a hullák között rémülten, megégve.
„Simicska-lap”
2015. augusztus 24. 12:13
Helyreigazítási pert kezdeményez a Magyar Nemzet ellen a Magyar Nemzeti Bank a lap egyik hétfői cikke miatt. A lap szerint nem lépett fel elég szigorúan a jegybank a tisztességtelen feltételeket diktáló autóhitelező társaságokkal szemben. Az MNB szerint ezzel a „a Simicska-lap” téves látszatot kelt.
Új hírportál
2015. augusztus 19. 11:21
Tévés újságírókkal indít új hírportált György Bence, a TV2 korábbi hírigazgatója – derült ki György Kreatívnak adott interjújából. Kezdésként harminc fős szerkesztőséggel terveznek, lesz véleményrovat, amelyhez külön fognak felkérni publicistákat. Az oldal indításához magánemberek kölcsönözték a tőkét.
2015. augusztus 18. 10:08
Ha ma kérnének fel, nem vállalnám. Ez a műsor ebben a formában számomra nem vállalható. Túl sokszor éreztem a nézése közben tehetetlen frusztrációt. Túl sokszor éreztem, hogy ezúttal ledarált a gép.
2015. augusztus 17. 13:53
Ahhoz, hogy egy magyar-román meccset Szlovákiában is látni lehessen, a következőnek kell megvalósulnia: megveszi egy ottani tévé a jogokat. Kész.
2015. augusztus 17. 13:52
A szeptember 4-i magyar-román mérkőzés az M4 Sport csatornán kerül adásba, a jogtulajdonos előírása alapján kódolva.
2015. augusztus 13. 12:02
Az Index most egy bissau-guineai származású, fekete bőrű urat fedezett fel, aki közgazdász létére villamosvezetőként dolgozik, és naponta el kell viselnie „a mindennapi rasszizmust a budapesti utcákon”.
2015. augusztus 11. 18:16
Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos, az InternetKon vezetője megerősítette, hogy a kormány valamennyi, a digitális fejlesztéseket érintő ügyben a polgárok akaratnyilvánításának megfelelő kíván döntést hozni.
Önként távozik
2015. augusztus 10. 17:27
A Napi Gazdaság információi szerint önként távozik posztjáról az MTVA vezérigazgatója, Szabó László Zsolt, aki nem indokolta a döntést.
2015. augusztus 6. 15:34
Murányi Marcellt, a Népszabadság volt főszerkesztőjét baleset gondatlan okozásának vétségével, valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolják. A volt főszerkesztőre egytől öt évig terjedő szabadságvesztés várhat.
2015. augusztus 6. 13:55
Az SZTE politológiai tanszéke megvizsgálta, mit csinálnak a magyar képviselők a közösségi média felületein. A vizsgált magyar képviselők kétharmada ír rendszeresen hozzászólásokat a Facebookon, a női politikusok gyakrabban, mint férfiak; a magyar Twitter azonban ilyen szempontból gyengén teljesít.
2015. augusztus 3. 20:15
Most komolyan, miért nem lehet ilyen egyenesen beszélni, választott tisztviselőként?
2015. augusztus 2. 15:36
Hirtelen kíváncsi lettem. Vajon ki lehet a tegeződő pöcsöző? Mivel foglalkozik? Akkor is goromba-e, ha beszélek vele telefonon?
2015. július 31. 16:48
A Népszava Simicska-közeli forrásból úgy értesült: Simicska Lajos semmilyen gesztust nem tesz Orbán Viktornak, bár egyelőre válaszolni sem kíván az őt az utóbbi időben ért támadásokra.
2015. július 31. 11:40
A Story főszerkesztője üzent: kapok egy wellness-hétvégét, ha leveszem a mosolygós képeket, mert rontja az eladási példányszámot, ha itthon vagyok és jól, amikor szerintük kórházban és rosszul...
2015. július 30. 14:30
A Mandiner mindent átvesz, ami figyelemre méltó, ebben a tekintetben ökumenikus jellegű. A szerkesztőség szándékait azonban megkülönböztetném a holdudvarában gyülekező kommentelőkétől.
Médiamogul?
2015. július 30. 9:49
Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója nemrégiben médiacéget alapított, és érdeklődik a Magyar Telekom tulajdonában álló Origo, valamint a Simicska Lajos tulajdonában lévő Heti Válasz iránt is – értesült a Népszabadság.
2015. július 29. 16:45
A gazdasági szaklapból kormánypárti politikai napilappá alakult Napi Gazdaság új neve Magyar Idők lehet majd szeptembertől az mmonline értesülései szerint.
2015. július 29. 9:24
A Klubrádióba is befektető Brit Média Befektetési Kft. hónapokkal ezelőtt bejelentkezett a Magyar Telekomnál az Origóért, és most az utolsó körbe is bekerült – írja a Népszabadság. Habony Árpád, Simicska Lajos és az Indexet is kiadó CEMP is az érdeklődök között lehet.
2015. július 28. 9:12
Egy átlagos felhasználó majdnem napi 250-szer veszi kezébe az okostelefonját, és több mint 3,5 órát használja.
No money, no party
2015. július 25. 9:42
Mégsem indul el a nyáron az MSZP ingyenesen terjeszteni kívánt Balegyenes című havilapja, értesült a Lokál. Ami nincs, arról beszélni sem lehet, mondta a szocialista párt sajtóosztálya.
Befektetés
2015. július 24. 9:36
Negyven millió forinttal új tulajdonostárs, a Brit Média Befektetési Kft. szállt be a Klubrádióba – írja az Origo. A Szombat.org szerint a cég ügyvezetője a Bét Sálom zsinagóga vezetésének tagja, Megyeri András Jonatán, aki kifejezetten jó kapcsolatot ápol az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel.
2015. július 23. 15:25
Amikor a Jobbik-kormány alatt a honi médiaipar és a kulturális élet újra nemzeti érdekeket fog szolgálni, öröm lesz kimondani: „Hasta la vista, Andy!”
2015. július 23. 14:31
Nem tudjuk mire vélni azt a fülsiketítő csöndet, amely idehaza a francia lap főszerkesztőjének bejelentését kíséri.
2015. július 22. 11:52
Annak ellenére, hogy a Mária Rádió korábban elnyerte eddig használt frekvenciáját, a Médiatanács végül mégis másnak adta a jogot. A keresztény rádiónak augusztus 19-ig meg kell szüntetnie a budapesti sugárzást. Az adó fellebbezés helyett imalánccal szeretné megoldani a problémát.
2015. július 22. 10:33
Andy Vajna a korábbi értesülésekkel ellentétben nem a TV2-t vásárolná fel, ehelyett egy új kábelcsatorna indításán gondolkodik – tudta meg az Index. Az elképzelések szerint egy beszélgetős-hátterezős, az amerikai konzervatív Fox News-ra hasonlító csatornát tervez a filmbiztos, de nem biztos, hogy lesz belőle valami.
2015. július 20. 21:23
Nem július, hanem szeptember végéig lehet válaszolni az internetes konzultáció kérdéseire.
2015. július 15. 15:23
Merőben szokatlan, hogy egy cikk megjelenése előtt a TV2 a teljes magyar sajtót végigtelefonálja és fenyegetőzzön.
2015. július 12. 9:25
Úgy tűnik, nem az van, hogy a buzik provokálnak, hanem a kormány és médiája ragaszkodik görcsösen ahhoz, hogy úgy mutassa be a felvonulókat, mintha provokálnának.
2015. július 9. 7:17
Itt az ideje lakatot tenni a hűtőszekrényre, mielőtt az állam minden háztartásba berombol, és kicseréli a dobozos tejet, vagy beteszi a frigóba a banánt, hiába mondjuk, hogy annak nem ott van a helye.
2015. július 7. 10:44
Az igaz, hogy ez az új típusú reklám nem ront rá a szerencsétlen közönségre, úgy, hogy annak a hátán „még a szőr is feláll”.
Internetadó helyett
2015. július 7. 9:18
Ingyen wifit szorgalmaz az felsőoktatási intézményekbe és kollégiumokba a Fidelitas, amely emellett fontosnak tartja az oktatási intézmények és kollégiumok informatikai eszközparkjának megújítását, és azt is szeretné, hogy csökkentsék az internet-előfizetés áfáját, hogy minél olcsóbban lehessen hozzájutni az internethez.
2015. július 2. 8:40
Az RTL kereskedelmi igazgatóját, Vidus Gabriellát nevezték ki az RTL Magyarország élére. Kolosi Péter eddigi programigazgató pedig vezérigazgató-helyettes lett.
2015. július 2. 8:26
Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke azt állítja, hogy a Vastagbőrrel közösen kihelyezett 500 ellenplakátnak azért a Publimontnál vettek helyet, mert nem volt más lehetőségük. A több mint negyvenezer plakáthelyből azonban csak bő ötezer tartozik a céghez.
2015. június 30. 9:45
Szerencsére nem minden nap történik itthon ilyesmi, a bevándorló-kérdés amúgy is forró téma, így nem csoda, ha gyorsan bejárta a balhé híre a médiát – a 444 és a hvg.hu azonban elég sajátos módon számolt be a történtekről.
2015. június 29. 11:38
A humorcsatornán futó rajzfilmek már jó ideje foglalkoznak a bevándorlás kérdésével is – most ezekből készítettek tematikus programot, és hozzá reklámot a nemzeti konzultáció stílusában.
Torz kép a migrációról
2015. június 26. 18:11
Levélben fordult a Magyar Helsinki Bizottság az MTVA vezérigazgatójához pénteken, mert szerintük a menekülőkről és a migrációról „egydimenziós” képet mutat a közmédia. Az MTVA visszautasította ezt a kritikát arra hivatkozva, hogy a közmédia gyors, pontos és hiteles tájékoztatást ad, illetve mindenben megfelel a közszolgálati kritériumoknak.
2015. június 25. 15:41
Nem adta ki az adatokat az MTVA az Átlátszónak a jogerős bírósági döntések ellenére sem, ezért a felelős ellen elfogatóparancsot adott ki a rendőrség. A gyanúsítottat közérdekű adattal visszaélés vétségével vádolják, jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik.
2015. június 25. 15:33
A Kuruc.info „Holokamu" című aloldalának elérhetetlenné tételét rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság a holokauszt megtörténtének tagadása miatt – adta hírül az atv.hu. Az oldal emlékeztet: Deutsch Tamás 2013-ban adott 72 órás ultimátumot az ügyészségnek, hogy szüntesse meg a jogsértő állapotot.
2015. június 25. 13:08
A BUVERO nevű kéthetes médiatábor olyan 18-26 éves roma lányok jelentkezését várja, akik szeretnének megismerkedni az újságírással, a fényképezéssel és a filmkészítéssel.
2015. június 25. 9:40
Habony embere is teljesíti a feladatát, Lázáré is. Az adófizetők pénzén gründolnak kormányszócsövet.
2015. június 24. 15:44
Komoly büntetést kapott a TV2 az Éden Hotelben leadott erőszakos szexuális közeledést bemutató képsorai miatt: a médiatanács 14 millió forintos bírságot szabott ki a csatornára.
2015. június 22. 19:55
Az még csak hagyján, hogy túlfűtött érzelmeik, indulataik hatására a hozzászólók olykor következetesen Sztálin vagy Hitler követőinek titulálták egymást, de a nyomdafestéket nem tűrő gyűlöletbeszéd néha szinte elöntötte az egyébként széles közönségnek szánt oldalakat.
2015. június 22. 11:13
Joggal merül fel a kérdés: mi alapján állítja a Freedom House, hogy rosszabb Magyarországon a sajtószabadság helyzete, mint más európai országokban?
2015. június 19. 11:17
Stefka Istvánnal és egy kutyával hirdeti kedvezményes reklámhelyeit a Pesti Srácok csapata.
Hatékony és gyümölcsöző együttműködés
2015. június 18. 17:04
Kölcsönös műsorcserét és közös fellépést is lehetővé tevő együttműködési keretmegállapodást írtak alá Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország közszolgálati médiavezetői csütörtökön Pozsonyban. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója képviselte a magyar médiát, aki „különleges megállapodásnak" nevezte az együttműködést.
2015. június 18. 12:00
Sejtettem, hogy nem kell sokat várni és sajnos a pszichológusokat, pszichiátereket elárasztják selfie függö pacienseik... :(
2015. június 14. 16:19
Úgy érkeznek a kritikák, bírálatok, mintha azt kérnék számon a nyáron, hogy miért nincs olyan hideg, mint télen.
2015. június 14. 11:47
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Etikai Bizottsága állásfoglalásában elmarasztalta a közmédia Híradóját egy bevándorlással kapcsolatos riport miatt. „A Híradó riportjai többször tartalmaztak már szakmailag nem kellő gondossággal és hitelességgel leadott információkat – figyelmeztet a MÚOSZ.
2015. június 13. 14:32
Egy magára valamit adó újság nem közölhet hírt úgy, hogy utána összevissza javítgatnia kell. Nincs kétségünk afelől, hogy meg fogják magyarázni, miért nem az ő hibájuk mindez – de, ez az ő hibájuk. Hazudtak.
2015. június 12. 14:18
A közmédia új hírcsatornájának indulásakor még 332 ezren voltak kíváncsiak a fél nyolcas híradóra, júniusban azonban már csak 116 ezren. Az átalakítás előtti utolsó héten az öt állami tévécsatorna együttes közönségaránya a felnőtt népesség körében 16,2 százalék volt, ez mostanra 15,5-re csökkent.
2015. június 10. 16:44
Egy teljes éves periódusban dolgozó iparág szabályait év közben átírni igazi atomtámadás. A gombafelhő leple alatt pedig hihetetlen tempóban lezajlik majd a kormányzati médiabirodalom építése.
2015. június 10. 14:20
Ön szerint hír a Népszabadságban, az Indexen, a 444-en, az Origón vagy a Népszavában, ha ír Magyarországról a Financial Times? Általában igen. Most: nem.
2015. június 8. 14:26
Puzsér Róbert az RTL Klub Szelfi című műsorában a médiavilág és a húsipar összefüggéseit fejtegette.
2015. június 5. 7:32
A liberális újságírás ma már ott tart, hogy ugyan szinte minden európai parlamenti ülésszak idején megírják, hogy a Fideszt ki akarják zárni a Néppártból, ez még egyszer sem jött be.
2015. június 4. 11:38
Amikor nem adnak nekünk interjút, akkor nem nekünk nem adnak interjút, hanem a tisztelt választóik azon rétegét nem tisztelik, akik dacolva minden támadással maguk mögött álltak az utóbbi 5-10 évben.
2015. június 3. 11:50
Ez nem árulás. Ez forradalom. Nem eldobom a zászlót, hanem kitűzöm a Bastille egyik bástyájára. Nem hagyok cserben senkit, legfeljebb a komformizmust meg a sznobizmust.
2015. június 2. 13:21
Vagyis. Amit a kormány el akar érni egyik napról a másikra, azt a piac is akarja, de sokkal lassabban. Ez ugyanis a kulcs: a változtatás sebessége.
2015. június 1. 16:59
A Miniszterelnökség közlése szerint az internetről szóló nemzeti konzultációt május 18. óta, az első két hétben az Ügyfélkapunk keresztül 1102-en, Facebook-profillal 1417-en, míg az internetkon.hu-n regisztrálva 1295-en töltötték ki. A kérdőív kitöltésére még körülbelül két hónapja van az érdeklődőnek.
2015. június 1. 15:03
Április 17-én regisztrálták a Blogstar.hu-t, amelyen többek között az ismert kormánypárti publicista, Bayer Zsolt, illetve Csúri Ákos, az új, Habony-féle médiabirodalommal hírbe hozott újságíró blogol. Fradi-blog, szexblog, és életmódblog is belefért a portfólióba.
2015. május 31. 14:20
55 évesen elment egy közvetlen ember, aki kicsit eltévedt Kelet-Európa hatalmi mocsarában de attól még nekem marad az az Obi, akivel a kamerákon kivül mindig jót lehetett beszélgetni.
2015. május 31. 10:25
Én arra az Obersovszky Péterre emlékszem nagy szeretettel és most azt siratom, akivel órákon keresztül nevettünk minden hülyeségen a Pagodában.
2015. május 31. 9:49
Hosszan tartó betegség után vasárnap hajnalban elhunyt Obersovszky Péter televíziós műsorvezető. Obersovszky 1986-tól dolgozott a médiában, az elmúlt években a Magyar Televízió és a Kossuth Rádió műsorvezetője volt. Az MTVA saját halottjának tekinti a műsorvezetőt.
2015. május 31. 8:59
Összeköltöztünk :)) – adta hírül Gyurcsány Ferenc Facebookon, hogy egy napra beköltözik Friderikusz Sándorhoz. Friderikusz műsorának lényege, hogy ismert emberekkel költözik össze 24 órára. Gyurcsány Ferenc az első politikus a meghívottak közül.
2015. május 29. 10:54
Nem lehet ott Orbán Viktor pénteki, az elmúlt öt évet értékelő beszédén a 444, a Klubrádió, a Népszava és a Hócipő sem. A szervezők helyhiányra hivatkozva nem adták meg az akkreditációt az említett médiumoknak.
2015. május 28. 14:58
Egyszerűen teljesen elképesztő az, ahogy az áldozatokkal, a cselekménnyel nem is törődve, Szőnyi felépíti saját világát, és ebbe beilleszti ezt az ügyet is.
2015. május 28. 10:53
Politikát csak elvétve, celebhíreket viszont annál inkább találni a Lokál nevű ingyenes lapban, melyet a részben Habony Árpád tulajdonában álló Modern Media Group Zrt. ad ki.
2015. május 27. 17:32
Holokauszttagadás miatt végleg elérhetetlenné tenné a Kuruc.info „Holokamu” nevű aloldalát a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség. A Főügyészség szerint szélsőjobboldali hírportálon tavaly január óta gyűjtik a holokauszt tényét tagadó cikkeket ilyen formában.
2015. május 27. 17:23
Igen, szabad vagyok, mert a munkaadóm többé nem fenyeget kirúgással, ha nem akarok leleplező anyagokat gyártani Orbán Ráhelről, és nem kell napirenden tartanom Orbán Viktor nem létező ügynökügyét, ha tudom, hogy az egész csak egy pitiáner bosszú.
Reklámadó
2015. május 27. 17:18
Megszavazta a reklámadó módosításáról szóló javaslatot az Országgyűlés szerdán – számolt be a Reklámadóblog.hu. A korábbi 500 millió forintos adómentes bevételi határ lecsökken 100 millió forintra, illetve a progresszív adókulcsokat egységes, 5,3 százalékos adómérték váltja fel. A portál szakértője szerint leginkább a kkv-knak fájhat a változás.
2015. május 27. 15:45
A szocialista párt nevére vesz és finanszíroz egy felületet, ahol csak ezt lehet olvasni, hogy nem is házhoz megy a lóf_szért, de egyenesen házhoz rendeli, az valami egészen abszurd :)))
2015. május 27. 14:10
Az Adytól ellesett teátrális pózok rabságában tobzódó Bayer immár nem egyéb, mint saját megélhetési nagyotmondásának két lábon járó karikatúrája.
2015. május 27. 8:42
Saját kérésére távozik posztjáról a Mediaworks Hungary Zrt. vezérigazgatója, Mihók Attila. A felügyelőbizottság elfogadta és tiszteletben tartja a csoporthoz tartozó vállalatok vezető tisztségviselőjének döntését. Az új vezérigazgató kiválasztásáig ideiglenesen Katona Viktor tölti be a posztot.
2015. május 27. 7:52
Alig telt el fél év január óta, és Áder János már akart ENSZ-főtitkár lenni, majd nem akart ENSZ-főtitkár lenni, és most újra akar, de most már Tarlós István is akar!
2015. május 26. 17:03
Sőt, a csehek az új Szabad Európa Rádió. Sőt, Magyarországon kívül már mindenki az új Szabad Európa Rádió, hiszen mi ma észak-koreaiabbak vagyunk Phenjannál.
2015. május 26. 15:41
A közalkalmazottak, hivatalnokok, hatósági emberek nyilatkozati lehetőségét pedig központosították, az újságíróknak hosszú dzsungelharcot kell vívniuk annak érdekében, hogy végül válaszokat kapjanak kérdéseikre.
2015. május 26. 15:41
A közalkalmazottak, hivatalnokok, hatósági emberek nyilatkozati lehetőségét pedig központosították, az újságíróknak hosszú dzsungelharcot kell vívniuk annak érdekében, hogy végül válaszokat kapjanak kérdéseikre.
2015. május 22. 12:58
Rossz érzés lehet ennyiszer lógó orral távozni, nagy lehetett eddig az Indexszel szembeni frusztráció, és most még nagyobb az öröm.
2015. május 20. 14:44
Nem is tudom, mi lenne a kóser, ha a tévében a meleg karakter feltűnése ELŐTT felvillanna egy VIGYÁZAT, BUZIK!-felirat, esetleg hangjelzés is kísérné a belépőt, mondjuk egy hajókürt?
2015. május 20. 11:29
Orbán Viktor alighanem hízelegni akart a külföldi tudósítóknak, vagy legalábbis elnyerni a jóindulatú semlegességüket.
2015. május 20. 11:04
Míg a Pride magamutogató extravaganciája általában bumeránghatású, addig a televízió észrevétlenül hozza be és fogadtatja el velünk a homoszexualitást.
2015. május 19. 13:11
Ugyan eddig inkább a Hír Tv-től mentek át szakemberek a köztévébe, most megtörte a trendet az MTVA munkatársa, D. Bányász Gergő, aki a Hír Tv-nél folytatja, belpolitikai főszerkesztőként – tudta meg a Válasz.hu
InternetKon
2015. május 19. 7:50
Május 18-a óta kitölthető a magyarországi internetről szóló nemzeti konzultáció, azaz az InternetKon. Az internetezők kérdéseiből összeállított kérdőív igyekszik az internet vagy a digitális világ által érintett területek mindegyikét lefedni az oktatáson keresztül a gyermekvédelmen át a hálózatfejlesztésig, és az adócsökkentésig. A konzultációra adott válaszokból még az idén kormány elé kerülő javaslatcsomag fog készülni.
2015. május 18. 15:11
Talán fordult volna az Óbudát ért negatív kritika előjele, ha még publikálás előtt értesül a szerző arról, hogy magam is részt vettem az író lánya, Ágnes által kezdeményezett megemlékezésen.
2015. május 18. 13:33
Hosszú betegség után elhunyt Kristóf Attila, a Magyar Nemzet főmunkatársa, korábbi főszerkesztőhelyettese. Az újságíró mintegy 55 évet töltött a lapnál.
2015. május 18. 12:55
A Népszabadság Online szerint 6-7, terjesztéssel együtt akár 10 millió forintba is kerülhet a szocialistáknak az MSZP tervezett, 300 ezres példányszámú újságjának elindítása. Mindezt részben a székházuk eladásából tervezik finanszírozni – árulta el a NOL-nak Gőgös Zoltán. A tervek szerint még idén elindulna a lap, a korábban már használt Balegyenes néven.
2015. május 16. 13:53
Amúgy Szily testvér Engels mester 21. századi büntetőcsapatából még megjegyzi, hogy Földes „ismert” újságíró. Persze. Ha csak elhangzik a Földes név, lovas rendőrök taposnak terhes anyákon, és kardlapozni kell, akkora tömeg verődik össze.
2015. május 16. 13:41
Sok ellenzéki értelmezővel ellentétben nem becsülném le L. Simont. Bár alkata hasonló, mégse sorolnám a kihízott, rosszul öltözött, félművelt Fidesz-káderek közé. Ismerem az irodalmi előéletét, olvastam a nyilvánosságról írott, figyelemre méltó tanulmányát.
2015. május 15. 17:55
Az akkori TV2-es vezetésre jellemző, hogy amikor érezték, hogy vesztésre állnak nálam, akkor Fábryt elhívták a Bagolyvár étterembe, előszedtek egy bőröndöt 30 millióval, és felajánlották direktben Sanyinak. Interjú.
2015. május 15. 8:18
Egy negyedszázada gúnyolódik a balliberális oldal, ha általa a nyugati médiába exportált hazugságok kiigazítására a magyar kormány helyesbítést kér.
2015. május 14. 17:31
A Freedom House szerint 2014-ben is romlott a sajtószabadság állapota Magyarországon. Szerintünk is.
2015. május 14. 12:31
A fősodortól eltérő külhoni véleményeket a mi pénzünkön próbálják orbanizálni.
2015. május 13. 8:30
Csintalan Sándor szerint a jobboldali médiumok éléről lelkiismereti okokból távozó vezetők korábban hónapokig azt szajkózták, hogy „Orbán egy orosz kém”. Bayer Zsolttal vitáztak az Echo-n.
InternetKon
2015. május 12. 17:32
Akár már a jövő év elejétől csökkenhetnek az internettel kapcsolatos adók – mondta Deutsch Tamás internetkonzultációs miniszterelnöki biztos a Media Hungary konferencián Siófokon. Deutsch szerint „amit a polgárok mondanak, azt fogja csinálni a kormány”.
2015. május 12. 14:52
Miközben a közszolgálati aktuális csatorna európai szinten is jónak mondható eredményt ért el, a nézők rátaláltak a Duna TV-n azokra a tartalmakra, amelyeket a korábbi főadón néztek – mondta el Szabó László Zsolt MTVA-vezérigazgató a siófoki Media Hungary konferencián.
2015. május 12. 14:32
Aki azt hitte, hogy a magabiztos felkészületlenség és a bántó amatörizmus végleg a megboldogult Nap-Kelte szocreál bútorai között maradtak, az valószínűleg egy adást sem látott még a „Havas a pályán” című műsorból.
2015. május 12. 13:02
A párt szerint a reklámadó magánszemélyeknek, cégeknek és az ország „romokban levő” uniós tekintélyének is károkat okoz, ezért meg kell szüntetni.
2015. május 11. 17:31
Ami mostanság történik, az maga a pofátlanság, ne kerteljünk: maffiatempó. A hatalom pisztolyként használja a törvényeket.
2015. május 10. 15:22
A Fidesz boldog örömmel rombolja a magyar kapitalizmust. Ha új, piaci munkahelyek létrehozásában kevéssé sikeres és külföldi befektetők sem ostromolják Magyarországot, akkor inkább árt egy kicsit, és rombolja a versenyt.
2015. május 10. 12:47
A nyomtatott lap már nem olyan intenzitással működik, mint az első időszakokban, már nem tudunk produkálni ugyanakkora példányszámot. Nem rentábilis, sajnos.
Nincs több bónusz
2015. május 8. 12:11
A jövőben a reklámügynökségek nem állhatnak majd szerződéses kapcsolatban a médiacégekkel és nem alkalmazhatók a bónuszok – a Napi Gazdaság információi szerint egyebek mellett ezt tartalmazza a kormány legújabb előterjesztése, amely átalakíthatja a jövőben a reklámozás folyamatát.
2015. május 7. 15:06
Az interjúdat a Hír24-ben megkönnyeztem. Szólj a Viktornak! Nem kell Paks. Ott van az energiacella. Nem? Vigyázz magadra!
2015. május 7. 13:59
A mindenkori magyar állam a kereskedelmi tévék által befizetett frekvenciabérleti díjakért könnyű kézzel dobja oda milliók pszichéjét a szellem kútmérgezőinek, akik addig ütik-vágják a társadalom ízlését és értékrendjét, míg mindannyian meg nem tanuljuk önfeledten élvezni a főműsoridőben zajló szexuális zaklatást.
2015. május 7. 12:32
Kistelepüléseken indítja el új, ingyenes lapját az MSZP nyáron – értesült az Index. Az új orgánum havonta jelenne meg, a neve egyelőre még nincs eldöntve, de felmerült a Balegyenes is. Első sorban a falvak, kistelepülések lakóihoz akarnak eljutni, de a nagyvárosokban is terjeszteni fogják a lapot.
2015. május 7. 9:54
A kormány arról győzködik híveit, hogy a hiba nem benne, hanem a tájékoztatókban van. Ami szokványos védekezés, nem érdemes fennakadni rajta. Mindig a kommunikáció a hibás.
2015. május 6. 18:57
A médiatanács az Éden Hotel április 24-ei adása miatt folytatott hatósági ellenőrzés alapján indította el az eljárást – olvasható az NMHH közleményében. Hozzáteszik: az ok a megalázott emberek öncélú bemutatása, az emberi méltóság megsértése.
2015. május 6. 10:39
Mindannyiukat az a kép ragadta meg, amelyen az egyik állatot egy Audiba rakják be, azzal viszi el a család a támogatást, adományt. Mindkét újság ezt az egy dolgot tartotta fontosnak kiemelni.
2015. május 6. 9:22
Weyer Balázs, a Főszerkesztők Fórumának elnöke szerint normális piaci körülmények között működhetne a reklámadó, de Magyarországon nem erről beszélhetünk.
2015. május 6. 7:27
Az a hír járja, hogy a lap is egy ilyen Karácsony és Tóth közötti konfliktusnak esett áldozatul. Ki legyen a címlapon? Azt hallottuk, hogy az emberek a lapnál nem kapnak fizetést, illetve volt aki emiatt már távozott.
2015. május 5. 8:03
A közzétett módosító-javaslat szerint a 100 millió forintot meg nem haladó adóalaprész után nem kell fizetni reklámadót, az adóalap 100 millió forintot meghaladó része után pedig 5,3 százalékra csökken az adókulcs. Mérséklődik a reklám-közzététel adóköteles megrendelése után alkalmazandó adókulcs is 20 százalékról 5 százalékra.
2015. május 5. 7:38
A mindenkori hatalom mégis mindig lenyúlná a médiumokat, mert nem hajlandó (képes?) tudomásul venni, hogy a pártirányításnak mily csekély hozama van.
2015. május 5. 7:28
Ha egyszer Orbán Viktor új jobboldali médiát akar, akkor az meg is születik pillanatok alatt.
2015. május 4. 19:30
Mindhárom nagy magyarországi mobilszolgáltató átalakítja roaming-díjszabását: a Telekom hétfőn közölte, hogy új roaming-kedvezményeket, egyes csomagoknál díjmentes szolgáltatást vezetett be, a Vodafone már korábban bejelentette, hogy egyes csomagoknál eltörli a roaming-díjakat, és a Telenor is a roaming-díjszabásának átalakítását tervezi.
2015. május 4. 16:24
Az ötfős sportrovat minden tagja felmondott a Magyar Nemzetnél – tudta meg a Népszabadság, amely úgy értesül: mind az öt újságíró júniustól a Napi Gazdaságnál folytatja munkáját.
2015. május 4. 8:43
Hétfőn írja alá munkaszerződését az M1 csatornával Szabó Anett, aki korábban a HírTV egyik legismertebb műsorvezetője volt – írja a Napi Gazdaság.
2015. május 4. 7:30
Érdemes-e a nehezen telerakott kosárból száműzni azokat, akik egyébként jobboldali értékrendet vallanak, csak némi távolságtartás, tárgyilagosság szorult beléjük (részben az új helyzetből fakadóan)?
2015. május 3. 8:57
Tisztelt nol.hu, hvg.hu, 444.hu és sokan mások! Miért kell a címeitekben sandán h̶a̶z̶u̶d̶n̶i̶ csúsztatni? Miért jobb nektek, ha azzal sokkoljátok az olvasóitokat, hogy „Ingyen vizet és áramot ígért Gyurcsány”?
Sajtótámadás?
2015. április 29. 22:13
Valótlanságokat állított a brit The Guardian honlapján megjelent cikk, amely szerint a „jobboldali nacionalista” magyar kormányfő, Orbán Viktor vissza akarja állítani a halálbüntetést, és internáló táborokat akar építeni a bevándorlóknak, ezért a kormány megteszi a szükséges lépéseket.
2015. április 29. 16:52
Miközben egyesek már-már megnyugodtak és az ügy szerencsés zárlataként tekintették, hogy a TV2 is beismerte hibáját erőszak-ügyben, a csatorna kedden adásba engedte a korábban megalázott lány, Nóri újabb, végső megalázását.
2015. április 29. 15:34
Napokon belül a Mediaworks tulajdonába kerülthet az MSZP Szabad Sajtó Alapítványának Népszabadság Zrt.-beli közel 28 százalékos részesedése – értesült a Válasz.hu.
2015. április 29. 14:16
Nem elég a műsor készítőit hibáztatni, a valóságshow műfaja maga lényegileg erkölcstelen.
2015. április 29. 13:07
Vállalhatatlan a Vodafone számára az az erőszakos cselekmény, ami az Éden Hotelben történt, és az is, ahogy mindazt a TV2 kezelte, ezért felfüggeszti a csatornára tervezett kampányait.
2015. április 29. 7:54
Miközben a döntéshozók a család érdekében betiltják a vasárnapi plázázást, addig a televíziós csatornák éveken át onthatják magukból a szennyet este kilenckor, főműsoridőben.
2015. április 28. 17:55
Amíg a valóságshow-k teljes elutasítása vagy feltétlen elfogadása a két lehetséges opció, addig el sem lehet kezdeni beszélgetni arról, hogy mikor fordul át az erkölcstelen jogellenesbe.
2015. április 28. 13:55
A Médiatanács hatósági eljárást indított a TV2 Éden Hotel című valóságshow-jában történt szexuális erőszak-kísérlet miatt. A műsor a brit joghatóság alá tartozó SuperTV2-n is fut, így az EU-t is be kell vonni az eljárásba – közölte a Magyar Nemzettel az NMHH.
2015. április 28. 11:45
Inkább csöndben elgondolkodom, én mire költöttem volna ha nekik vagyok.
2015. április 28. 10:28
Létezik egyetlen magyarázat arra, hogy miért élvezzük annyira embertársaink megszégyenítését? És mi a helyzet az új médiában tapasztalható sértegetéshullámokkal?
2015. április 28. 10:17
Nagyon úgy tűnik, hogy a tévé szerkesztői szinte egyáltalán nem látták a történteket különlegesnek. A napi összefoglalóba belefért, de amúgy semmi különös.
2015. április 27. 18:07
A TV2 közleményben ismerte el, hogy a nem rég adásba került jelenetben az „egyik női szereplőt játékostársa agresszív szexuális közeledésével és verbális kommunikációjával méltatlan, megalázó helyzetbe hozta”, ezért vizsgálatot indítanak az eset tisztázására – írja a 444.
2015. április 27. 17:11
Ma Magyarországon a publicisztikák jelentős része rutinból születik. Teljesen felesleges mélyebbre menni, igazuk is van. Még a végén megzavarnák az olvasóikat.
2015. április 27. 13:42
Jelenleg a TV2 egy ország előtt azt mondja, hogy az teljesen rendben van, ha egy férfi negyven percig bizonyíthatóan zaklat egy nőt, aki másnap sírva meséli el a történteket.
2015. április 27. 12:03
Eddig úgy lehetett tudni, hogy május elején írja ki a Nemzeti Kommunikációs Hivatal a huszonöt milliárd forint keretösszegű nyílt tendert, de a felhívás megjelent a Tenders Electronic Daily-n. A nyolc feladatkör ellátására szigorú feltételek mellett jelentkezhetnek az indulók.
Vezetőváltás
2015. április 25. 15:05
Vobeczky Zoltán lesz május 1-jétől az MTVA sportfőszerkesztőségének vezetője.
2015. április 23. 16:02
Ha lemondunk a személyiségi jogok védelméről, a második világháború után elemi erővel feltörő nyugati társadalmi és jogi vívmányt tennénk zárójelbe; ha az egyéni érzékenység alapján korlátozzuk a nyilvánosságot, több száz éves közös európai értékrendet ásunk alá.
2015. április 22. 14:45
Az oldal megszüntetését nézeteltérés miatt felfüggesztjük. Meghatározatlan ideig, továbbra is közzétesszük a fontos híreket.
2015. április 22. 8:18
Persze, biztos van olyan kormánypárti politikus, aki szerint már az ellenzékiségnek számít, hogy nem tolják majd nagy erővel az összes aktuális kormányzati bullshitet.
2015. április 22. 7:17
Nem mondott fel, de nem is akar visszatérni az M1 híradójába Borsa Miklós, akit Balatonfüreden a munkája miatt vertek meg a múlt héten. Támadói előbb megkérdezték, ő mondja-e a híreket, majd „most hazudj!” felkiáltással rárontottak.
2015. április 21. 12:25
Tudnék zseniálisan polkorrekt lenni, de akkor nem történne semmi. Tegyük izgalmassá! Mert bele lehet ám unni ebbe a műfajba is, olykor már saját magadat is unod. Interjú.
2015. április 21. 9:33
Csak a vak és süket nem látja, hogy elvesztetted a valósággal a kapcsolatot. Nem hallgatod a rádiót, nem nézel tv-t, nem olvasod a Nemzetet. Bántó és sértő módon alázod a kollégáimat. Eszed?
2015. április 20. 17:21
A CÖF Vezetősége úgy döntött, hogy a Civil Összefogás Fórum nem oszt meg híreket, és a továbbiakban nem tudósít eseményeiről a Facebook oldalán. Az oldalt 2015.04.21-én megszünteti.
2015. április 20. 10:22
Egyáltalán nem merült fel, hogy a Simicska elleni mozgolódás miatt száll be az ESMA-ba. A mi reklámhordozóink, a jelenlegi médiafelületeink, a kandeláberek amúgy sem kifejezetten Simicska médiaportfóliójának konkurenciái. Interjú.
2015. április 18. 16:26
Gyurcsány kottájából játszik a Fidesz – legalábbis a Magyar Nemzet szerint. Egy cikkben sorra vették, hogy az utóbbi időszakban hányszor ütköztek falakba a kormányzat részéről. Azt írják: ilyen utoljára a szocialista kormányok idején történt velük.
2015. április 18. 12:51
Jövő héten jelenik meg az új kormánypárti napilappá fejlesztett Napi Gazdaság első száma. A fél volt Magyar Nemzet részt vesz a lap szerkesztésében, melynek tulajdonosa Liszkay Gábor, a főszerkesztője Csermely Péter, főszerkesztő-helyettesei pedig Villányi Károly és Czirják Imre lesz.
2015. április 17. 14:15
Úgy lehet, a Nemzeti Hírcsatorna mindennapi teljesítményének árnyékában szinte alig jut érdemi figyelem a megújult és Petőfi nevével felruházott kettes csatornának, noha ott is nagyban zajlik a munka, és pezseg az élet.
2015. április 17. 9:53
A hírek három percébe ugyanakkor nem fért bele a tapolcai választás eredménye. Kérem szépen, a csönd is beszédes tud lenni.
Újabb új „Simicska”?
2015. április 17. 8:22
Az Orbán Viktorhoz közel álló, a Videoton FC-t tulajdonló üzletember lett az ESMA Zrt. részvényeinek 100 százalékos tulajdonosa. A villanyoszlopokra kihelyezhető hirdetésekben is utazó cégnek nagy érvágás volt, hogy néhány éve megtiltották az ilyen típusú plakátokat. A Népszava szerint viszont már készül az erre vonatkozó törvénymódosítás.
2015. április 17. 7:30
Mint a televízió felelős szerkesztője ezúton ki- és bejelentem, büntetőjogi felelősségem teljes tudatában, hogy Lázár János nem csak cinikus, hanem egy hazug politikus.
2015. április 16. 12:53
Szinte mindegyik kérdésre igaz, hogy bizonytalan fogalmakon alapuló, vitathatóan keretezett problémákat kellene ugyancsak vitathatóan szelektált és megfogalmazott, gyakran hamis alternatívák alapján megoldani.
Milliók végkielégítésre
2015. április 16. 9:34
Végleges az elbocsátási lista az MTVA-nál írja a Világgazdaság. A lap értesülése szerint akár 200–400 millió forintot is elkölthetnek a munkavállalók végkielégítésére. A jelenlegi létszámcsökkentést újabb hullám követheti.
2015. április 16. 9:09
Nemcsak újságírót nem szabad verni egyébként, de tanárt, eladót, információs menedzsert sem, a hivatásrendek pedig fogjanak össze és határolódjanak el az erőszaktól.
2015. április 16. 7:37
Te hazudsz, ő meg az igazság bajnoka. Ti árulók vagytok, ők meg a mi embereink. Ez a szemlélet végtelenül káros és demoralizáló. Az M1-es hírcsatorna műsorvezetője ennek a primitív látásmódnak az áldozata.
2015. április 15. 15:57
Alapvetően két irány mutatkozik a lapok előtt: vagy a tartalom melletti reklámért kapnak pénzt, vagy magáért a tartalomért. Még egyszerűbben fogalmazva arról van szó, hogy vagy a hirdető fizet, vagy az olvasó.
2015. április 15. 14:54
Brüsszel szerint azzal, hogy a Google a Google Shopping találatait kiemelt helyen szerepelteti a keresési találatok között, eltereli a fogyasztókat versenytársaitól, potenciálisan megkárosítva a vásárlókat és korlátozva a versenyt.
2015. április 15. 14:45
Levélben tett bejelentést az MTVA vezérigazgatója, Szabó László Zsolt Borsa Miklós műsorvezető szombati bántalmazása miatt. Szabó a társadalomra kiemelten veszélyesnek tartja, hogy „a közmédia munkatársát vagy bármely állampolgárt a munkája miatt akár szóbeli, akár tettleges támadás érje”.
2015. április 15. 12:04
Megverni valakit azért, amit mond, aljas, a demokrácia alapértékeit veszélyeztető cselekedet, amit meg kell vetni és határozottan el kell ítélni.
2015. április 15. 10:46
Értetlenül állok azelőtt, hogy sem Önök, sem pártjuk nem fejezték ki emiatt döbbenetüket és szolidaritásukat Borsa Miklóssal. Azt természetesnek tartom, hogy a balliberális pártok ezt nem tették.
2015. április 14. 14:19
A Cink kiáll a megvert M1-híradós mellett. Aki megütötte , a sajtó- és véleményszabadságot támadta, és személyesen minket is megütött.
Híradó
2015. április 14. 11:54
A közmédia M1 csatornája közölte: bántalmazták Borsa Miklóst, az M1 híradós műsorvezetőjét Balatonfüreden, a munkájával összefüggésben.
2015. április 11. 9:34
Az M1 hírcsatornává alakulásával az egyik legérdekesebb részlet az volt, hogy angol nyelvű híradóval is jelentkezik a közmédia. A Dumaszínház elképzelte, hogyan adnak majd hírt hazánk eseményeiről a magyarul nem, de angolul beszélők számára.
2015. április 10. 11:15
Látom, most én vagyok soron. Holnap majd valaki más. Ez is egy munka, el kell végezni. És Neked ez jól is áll. Ügyesen csinálod.
2015. április 10. 11:05
Felkészül Berki Éden Hotel Krisztián.
2015. április 9. 15:55
A Válasz.hu úgy értesült: Puzsér Róbert, az ismert médiaszemélyiség rendszeres szerzője lesz a Magyar Nemzetnek.
2015. április 9. 15:29
A kormány javaslata szerint maximum 5,3 százalék lehet a reklámadó a jövőben. Az még nem dőlt el, hogy lesz-e 0 százalékos kulcs a magyar kis- és középvállalkozásoknak.
2015. április 8. 11:21
Ez a mellékes magyarázat – Románia schengeni csatlakozásának előre nem látható csúszása – se az Átlátszó-cikk címében, se a bevezetőjében nem jelenik meg, s a törzsszövegben is el kell jutni a 21. bekezdésig, hogy előkerüljön.
2015. április 7. 17:32
Ha egy hírnek nem lehet belpolitikai csavart adni, marginalizálódik, és ez legalább annyira az olvasói elvárásokat tükrözi, mint az újságírók érdeklődését.
2015. április 7. 13:41
Puzsér Róbert az ellene folyó büntetőeljárásban sem fogta vissza érzelmeit: az utolsó szó jogán is többször elismételte azt a kifejezést, ami miatt végül elítélték.
2015. április 7. 13:16
A „durva benyalás és a miniszterelnöknek való szurkolás” olyan messze van a valóságtól, mint a megvalósult szocializmus az elméleti marcizmustól.
2015. április 6. 16:22
Ténykérdés, mégis szégyen, hogy a kenyai keresztény diákok és hozzátartozóik szenvedése nagyságrendekkel kisebb figyelmet érdemelt a hazai médiában, mint a szintén szörnyű párizsi merénylet, netán a Germanwings–tragédia, hozzávetőlegesen annyit, mint a Fradi napokban lecserélt kabalaállata.
2015. április 3. 11:54
A csali cikket 13 ezren osztották meg, a hozzászólók között tucatszám voltak, akik kizárólag a cím és az ajánló alapján formáltak indulatos véleményt a témáról.
2015. április 3. 9:59
Ki kellene mászni a lövészárokból, de amikor csak lehet, mégis visszamászunk oda, akkor is, amikor csak „szimpla” lojalitás, butaság vagy tévedés áll fenn.
2015. április 3. 9:57
A Dumaszínház köztévé-paródiájának második része: van benne makramé kupa, ajkai helyi napfogyatkozás és Ganxsta Zolee.
2015. április 3. 7:20
Kísérteties az analógia a Fidesz-KDNP jelenlegi médiauralmi törekvéseiben, azzal a különbséggel, hogy korábban az MDF vezette koalíció nemcsak túlzott önfényezésével, hanem az ellenfelek lejáratásával is foglalkozott.
2015. április 2. 19:53
A 444 és a Kuruc.infó pedig annyiban különbözik egymástól, mint az Északi- meg a Déli-sark. Messze vannak egymástól, de a klíma ugyanaz.
2015. április 2. 9:06
Nem igazíthatom a lépéseimet ahhoz, hogy engem és az Origo-sztorit nem ismerő emberek mit gondolnak, ha egyszer a dolog tényszerűen nem igaz. Interjú.
2015. április 1. 17:25
Tulajdonosunk, a Quaestor gondjai miatt sejtettük, hogy ez a nap is felvirrad, de nagyon nehezen akartunk beletörődni.
2015. április 1. 13:54
A dumaszínházasok megalkották a köztévé híradójának paródiáját: minden másodperce üt.
2015. április 1. 12:44
Vaszily Miklós, az Index.hu, majd az Origo.hu korábbi vezérigazgatója az MTVA-hoz igazol: a közmédia vezérigazgató-helyettese lesz – írja a Kreatív Online az MTVA közleménye nyomán.
2015. április 1. 7:54
Teljes tévedés, hogy a fősodratú média szándékosan csak egyféle nézőpont bemutatására törekednék egy efféle konfliktus bemutatása során.
2015. április 1. 7:54
Teljes tévedés, hogy a fősodratú média szándékosan csak egyféle nézőpont bemutatására törekednék egy efféle konfliktus bemutatása során.
2015. március 30. 9:42
Magyarországon még tart a Kádár-korszak öröksége: politizálni, saját és közösségünk ügyeivel foglalkozni ciki.
2015. március 28. 8:43
Csur­ka Ist­ván szel­le­mi örök­sé­gé­ből nem csak az irány­mu­ta­tást, de az el­hall­ga­tást is meg­kap­tuk.
Mocskolódó blogok
2015. március 25. 20:29
Magyarországon egyre inkább „pártos sajtó” működik, a közmédia feladata pedig az objektivitás és a kormány álláspontjának közvetítése Kövér László szerint. Az Országgyűlés elnöke egy rádióinterjúban leszögezte: nem Simicska Lajos az első számú szereplő. Kövér szerint a blogok a „mocskolódás szabadságát” képviselik, a Népszava pedig revolverlap.
2015. március 25. 15:29
A Heti Válasz új lapszámában járja körül a jobboldali médiaátalakulás hátterét: a titokzatos háttérember Habony Árpádból médiabefektető válhat, Győri Tiborral és Liszkay Gáborral szervezhetik meg az új, kormányközeli médiát.
2015. március 24. 16:11
El tudná képzelni, hogy ez a sok keményen dolgozó konzervatív polgár örült annak, hogy jobbközép nemzeti kormány alakult a választók akaratából?
2015. március 24. 13:13
A Magyar Nemzettől távozott Liszkay Gábor fogja megszerezni a Napi Gazdaságot a Századvégtől, majd átszervezés után ez a lap léphet a Magyar Nemzet helyére – írja a 444. A portál szerint a megújuló szerkesztőség élére jó eséllyel Csermely Péter és Villányi Károly érkezik.
5,3-5,5?
2015. március 24. 11:32
Az Origo arról ír: 5,3-5,5 százalékos lehet a reklámadó felső kulcsa, az adóköteles bevétel határát pedig 50-100 millió forint körül határoznák meg. Erről a portál információi szerint április 8-án tárgyal majd a kormány, és ezt követően nyújtják be a javaslatot a parlamentnek.
2015. március 24. 10:15
„Légy hideg vagy forró, csak ne légy langyos, mert kiköplek az én szájamból” – idézte Jézust Bayer, aki szerint sok mindent lehet rá mondani, de azt nem, hogy langyos lenne.
2015. március 23. 17:04
Boross Péter egykori miniszterelnök néhány napja, március 17-én „jelent meg” a Facebookon. De kamu profilról lehet szó: Boross a Mandinernek elmondta: nem ő áll a profil mögött, sőt, „internetje” sincs, viszont az országos rendőrfőkapitányt most megkérte, segítse eltüntetni a profilt.
2015. március 22. 12:56
Nem attól leszek én ilyen-olyan szavazó, ha köztévé, vagy akármelyik csatorna ontja rám egy adott párt dogmatikáját, vagy ha magam is érzelmileg részt veszek ezekben a militáns játszmákban.
2015. március 22. 10:50
Közmédia Magyarországon a belátható jövőben csak kártékony, antidemokratikus és demoralizáló lehet, ezért fel kell számolni. Mert az az egyetlen jó megoldás, ha nincs.
2015. március 22. 9:54
Éppen ilyen lenne az M1 Híradó akkor is, ha 25 éve nem omlik össze a Szovjetunió, és az MSZMP kínai típusú kapitalista átmenetbe csapja az országot
2015. március 21. 11:13
Ez a bojkottügy, ez tudatosan van gerjesztve. Ez most egy manipuláció, de túl lehet élni. Interjú.
2015. március 21. 11:02
A Blikkben vallott fogászati megpróbáltatásairól az ismert jobboldali médiavállalkozó egy budai luxusklinika előtt.
2015. március 21. 9:28
Nem kormánypárti sajtó-analfabetizmus van meg ellenzéki sajtó-analfabetizmus, hanem egyre kevesebb emberi tőkével és egyre több automatizmussal működik a tömegvélemény legyártása.
2015. március 21. 8:48
Van itt pénz, paripa, fegyver, alkalmas katonák azonban – a kontraszelekció miatt – nincsenek. Viszont elvárások lennének, s ha közelebbről megnézzük a nézettségi mutatót, látható, hogy az M1 jelenleg alig ér el annyi embert önmagában, mint egy másodvonalas hírportál. Interjú.
2015. március 21. 8:13
Hála Istennek az internetes mémgyáraktól egészen eltérő véleményeket is kapunk. A közönségszolgálatunkhoz a kritikák mellett nagyon sok dicséret is érkezik, ami erősít bennünket abban, hogy jó irányba haladunk. Interjú.
Helyi Téma
2015. március 20. 15:38
A Cink információi szerint nem jelenik meg többé a Helyi Téma. A Vitézy Tamás jobboldali milliárdos lapját kiadó cég, a Théma Lapkiadó Kft. korábban végrehajtás alá került. Az ingyenes lap 2004-ben indult Budapesten, 2012-től kezdve a Magyar Posta kézbesítette szerte az országban.
2015. március 20. 12:40
A CÖF-CÖKA a hazugságokat terjesztő, nemtelen uszításokban résztvevő médiumoktól elhatárolódik mind addig, míg azok vissza nem térnek a közerkölcs által megkövetelt objektív tájékoztatáshoz.
2015. március 20. 11:46
Miért kell megalázott helyzetből hűséget esküdni, és felhívni a Párt figyelmét arra, hogy ők nem ellenzékiek?
2015. március 20. 9:34
Minden hibával együtt most először van esély arra, hogy a közszolgálati tévé naptárján az évszám kettessel kezdődjön. Az pedig sokat érne.
2015. március 20. 8:54
A jelenlegi viszonyok között és feltételek mellett nem működtetem tovább a honlapot.
Mit nem kiván.
2015. március 20. 8:35
Csütörtökön összesen kilencen adták be felmondásukat a Magyar Nemzetnél – értesült a Pesti Srácok. A portál úgy tudja: még többen fontolgatják a felmondást, és egyesek a Napi Gazdaságnál folytathatják, amelyet sajtóértesülések szerint a Magyar Nemzet volt főszerkesztője, Liszkay Gábor fog átvenni a Századvégtől.
2015. március 20. 8:21
A nézők már az első napokban ítéletet mondtak azzal, hogy 150 ezerrel esett a fél nyolcas főhíradó nézettsége. És van még lejjebb is.
2015. március 19. 16:30
Fájó szívvel kell megállapítani: a BBC és a CNN babérjaira törő magyar köztévé végletesen elfogult.
2015. március 19. 16:21
A legdurvább rasszista támadásnak nevezték Tóta W. Árpád írását a HVG épülete előtt tüntetők.
2015. március 19. 15:14
A nemzeti hírcsatorna csúfos bukással debütált. Jelesebb napot nem is találhattak volna a lebőgésre, mint a sajtószabadság ünnepét.
2015. március 19. 13:44
Hat évvel ezelőtt politikai döntés született a Széles Gábor-féle médiacsoport (Magyar Hírlap, Echo TV) ellen. Széles nem üzent, nem nyilatkozgatott trágárul Gyurcsány Ferencről, nem hirdetett háborút ellene.
2015. március 19. 10:57
A magyar BBC indulása emlékeztet egy – itt, és most aktualizált – viccre is. Amikor a kormánytag már nem tudta mire költeni a családi összefogásból dőlő pénzeket, vett egy zongorát.
2015. március 19. 10:26
Aki a pillanatra gyúr, az odáig lát, hogy csináljunk belőle párttévét. Az majd helyettesít minden épeszű politikát!
2015. március 19. 9:44
Az egész ország azt várta a második Orbán-kormány megalakulása után, 2014-ben, hogy egyfajta konszolidáció lesz. De itt valami más történik. Például a polgári sajtó kivéreztetése. Interjú.
2015. március 18. 20:14
Az azonban már az értelemromboló politikai bulvár kategóriájába tartozik, ha például kivétel nélkül mindenkinek mindenben igaza van külföldön, akivel a kormány konfliktusba keveredik.
2015. március 18. 12:47
A vasárnapi zárva tartás miatt mostantól már szombaton megjelenik a Vasárnapi Hírek. A lap nagy részét ugyanis hipermarketekben vásárolták az olvasók, de azok ugye mostantól zárva lesznek vasárnaponként.
2015. március 18. 11:43
A Magyar Hírlap volt főszerkesztője 2009-ben rákosista húzásnak értékelte, amikor a Gyurcsány-kormány bojkottot hirdetett a jobboldali napilap ellen – emlékeztet a Válasz.hu.
2015. március 18. 10:46
Elveszett a pozsonyi tudósító, a vágók ollót hoztak a munkába, a fideszes vezetők pedig csak keményen dolgozó kisemberek.
2015. március 18. 7:54
Mindazoknak, akik szerint a kritika csak méltánytalan lehet, ajánlom, hogy tegyék fel maguknak a kérdést: kik azok, akikhez a közkeletű vélekedés alapján úgy viszonyulunk, hogy róluk már csak jót vagy semmit.
2015. március 17. 18:58
Jó lenne meghagyni a rasszista címkét az igazi rasszistáknak. Különben rájuk nem maradnak szavaink.
2015. március 17. 15:09
Nem lepett meg, hogy beleálltál tökig ebbe a béna terelésbe, elvégre milyen remek ötlet volt a drogteszt is, ugye.
2015. március 17. 14:59
Ne beszéljen mellé! Mondja ki egyenesen, amit a cigányokról gondol. Vagy lássa be, ha túllőtt a célon és kérjen elnézést. Ennyi.
2015. március 17. 14:20
Az M1 szégyenletes teljesítménye, a felkészületlenség és bénázása annyiban érdekes, hogy látványosan érzékelteti, hogyan is néz ki ma Magyarország kormányzása.
2015. március 17. 14:02
Megihlette a közmédia az Index videósait. Téves kapcsolások, technikai hibák és időjárás-jelentés – majdnem olyan, mint az eredeti.
2015. március 17. 11:01
A Válasz.hu értesülései szerint távozik a Hír TV-től Rákóczi Péter, az adó egyik alapembere, ugyanakkor a lépésnek nincs köze a közelmúlt Hír TV-s, Magyar Nemzetes felmondásaihoz. Viszont a fideszes bojkott tényleg szinte ellehetetleníti a munkát a hírműsorok készítésében a portál információi szerint.
2015. március 17. 10:33
Elegem van a barbarizmusból, s abból, hogy most már nemcsak kormányzati szinten döntenek rólunk a fejünk felett.
2015. március 17. 10:25
Ha rám hallgat az Orbán Rt., sürgősen összevonják a közpénz-tévét és a kormányt. Egy csomó előnnyel járna a dolog! Először is: sokkal több pénzt lehetne hirtelen ellopni.
2015. március 17. 9:47
Nekünk egyetlen célunk van: a nézők azt érezhessék, amit az RTL Híradójában látnak, az összhangban van a saját tapasztalataikkal, a valósággal. Interjú.
2015. március 17. 9:33
A megújult köztévéről kérdezte a képviselőket a hvg.hu. Rétvári és Rogán válasz helyett a portált bírálták, mert az szerintük rasszista hangnemben írt a közmédia egyik munkatársáról.
Ellenzéki média
2015. március 17. 8:31
A Fidesz-frakció hétfői zárt ülésén Rogán Antal ismertette Kövér László Magyar Hírlapban megjelent interjúját, melyben a házelnök ellenzéki médiának minősítette a Magyar Nemzetet és a Hír TV-t – írja a Népszabadság. A lap szerint az ülésen azt ajánlották a fideszeseknek, hogy ne nyilatkozzanak ennek a két médiumnak.
2015. március 16. 21:57
Orbán Viktornak sikerült minden idők legdrágább közéleti tréfáját elsütnie, hiszen az MTVA évi 80 milliárd forintból vált az ország legismertebb karikatúrájává.
2015. március 16. 16:57
Kitűnő szórakozás a politikusok fejére olvasni, miért nem azt csinálják kormányon, de hozzá kell tenni, közmédia terén a Fidesz-kormány sem tesz mást, mint az elődei, legfeljebb (közel) kétharmados hévvel és kevésbé burkolt formában.
2015. március 16. 16:32
A Magyar Nemzet kibírta a fasizmust, a Rákosi-érát, túlélte a Kádár-rendszert. Gyaníthatóan Kövér Lászlót és a Fidesz-kormányt is túléli.
2015. március 16. 15:56
Fel voltam készülve arra, hogy apróbb hibáinkat felnagyítják majd, de ez azért van, mert súlya van annak, amit csinálunk, szem előtt vagyunk, néznek bennünket. Interjú.
2015. március 16. 13:24
Arra nem gondol Kövér László, hogy a jobbos választó esetleg nem saját magát, hanem a Fideszt látja szellemi, globális és belpolitikai orientációs zavarban?
Új köztévé
2015. március 16. 12:00
A sorozatos bakik ellenére a nézők 4,7 százaléka választotta az új M1-et vasárnap egész nap, amely korábban 5-5,2 százalékot ért el vasárnaponként. Az esti műsorsávban viszont az ATV-t is többen nézték mint az M1-et. A Duna az eddigi átlagos vasárnapi nézettségének több mint a dupláját érte el 7,9 százalékkal, és este a TV2-t is verte.
2015. március 16. 10:49
Persze lehet, hogy mostantól ez lesz. A kormánypárti médiában visszafelé átírják majd az eseményeket túlfizetett bloggerek.
2015. március 16. 10:35
Tóta W. mondatában a rasszizmusnak nyoma sincs. Orsós kollégát szakmailag tartja alkalmatlannak, ennyi van a mondataiban. Nem azért tartja alkalmatlannak, mert Orsós kolléga cigány, hanem... Valamiért.
2015. március 16. 9:23
A modernkori nagy nemzeti blablában, amikor nem győzünk gyásznapokat tartani, meg a nemzeti egységről tépni a szánkat, miféle kádárista beidegződés sugallta, hogy a királyi tévé lityilötyi műsorait Petőfi tévé néven fogják sugározni?
2015. március 16. 7:17
„Közmunkásként dolgozni nem szégyen” – nyilatkozta a közmédia műsorvezetője, Orsós Róbert Tóta W. Árpád megjegyzése után, mely szerint a riporter köztévé nélkül csak a közmunkában érvényesülhetne. Az MTVA vezetője diszkriminációt kiáltott, a hvg.hu szerint viszont az diszkriminál, akinek a közmunkáról csak a cigányok jutnak eszébe.
Zaj
2015. március 16. 7:02
Kövér László megállapítása rosszindulatról, az elmúlt évtizedekre jellemző beidegződésről, de leginkább a helyzet teljes félreértéséről tanúskodik.
2015. március 15. 19:48
2015. március 15-én 10.04 perckor a HVG online felületén jelent meg „Orsós Róbert kapott már trafikot?” címmel egy bejegyzés, amelyben a szerző gúnyos stílusban arra kíván utalni, hogy Orsós Róbert kollégám etnikai hovatartozása miatt, ha megszűnne a közmédia, akkor csak közmunkát láthatna el.
2015. március 15. 19:40
Orsós Róbert nagy jövő előtt áll, már persze amíg ez a köztévé áll, mert utána sajnos a közmunka marad csak.
2015. március 15. 17:45
Először nem sikerült a tudósítót kapcsolni, másodszorra már csak hangja nem volt, ezek után pedig a beígért hírblokk sem indult el. Nehéz volt az új M1 első napja.
2015. március 15. 11:31
Hevér Lóránt és Imre Balázs mutatta be a megújult M1-et, amely mostantól napi 18 órában híreket sugároz.
2015. március 14. 16:38
A bulvárral ugyanis nem az a baj, hogy nem közvetíti, hanem hogy tűzzel-vassal irtja és pusztítja a kultúrát. Interjú.
Kapálózás
2015. március 14. 15:14
A közszolgálati televízió műsorstruktúrájának átalakítása miatt tiltakozott a Magyar Szocialista Párt budapesti elnöke az MTVA székháza előtt. Kunhalmi Ágnes kijelentette: Magyarország a közszolgálati média munkatársaitól nem hazugságot, „nem a kormány és egy párt propagandagépezetét várja el”.
2015. március 13. 13:31
„Miért kell ennyit költeni a közmédiára, ha a nézettségi versenyben alig szerepel az élmezőnyben?” – merül fel újra és újra a kérdés.
2015. március 13. 13:28
A magyar átlagkereset nettó 150-160 ezer forint körül mozog, a minimálbér 110 ezer jó magyar forint.
2015. március 13. 8:11
2011-től úgy gondoltuk, hogy lehetőségeinkhez mérten – azaz inkább csak jelképesen, de – honoráljuk bloggereink bejegyzéseit. Hogy mennyivel? Rövid blogposztok: 1500 forint. Hosszabb blogposztok: 4000 forint.
2015. március 13. 7:27
Az az egymillió forint, amit kért, ma már Polt Pétert gazdagítja. És persze lapunkat szegényíti.
Reklámadó felfüggesztve
2015. március 12. 12:59
Az Európai Bizottság gyanúja szerint a reklámadó jelenlegi szabályozása és a 0-tól 50 százalékig terjedő progresszív adókulcs szelektív, tisztességtelen versenyelőnyt teremthet bizonyos vállalatoknak, ezért úgynevezett mélyreható vizsgálatot indít az ügyben. Az EB a vizsgálat lezártáig megtiltotta a jelenlegi reklámadó alkalmazását.
2015. március 12. 11:22
Eddig 13 millió 798 ezer lapletöltésünk volt. A legjobb napunkon volt 61 789. Eddig pontosan 0 forint 0 fillért kaptunk a blogolásért, és terveink szerint meg fogjuk duplázni ezt az összeget a következő évben.
2015. március 12. 10:43
Kikérjük magunknak, hogy a kormányzat semmibe vegye a kommunikációs képzések társadalmi jelentőségét, valamint e szakok jelenlegi és reménybeli hallgatóinak és oktatóinak teljesítményét és érdekeit.
2015. március 12. 10:35
Legyünk őszinték: a magyar sajtóban a kommunikációs és médiatudományi diplomák értéke vetekszik az egykori Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem (Foxi-Maxi) papírjáéval.
2015. március 12. 8:57
Mindenki bomba üzletnek tartja a „közmédiánál történő blogolást”, de senki nem ír arról, hogy a blog piac más szereplői milyen pénzeket kapnak.
2015. március 12. 8:50
Saját újságíróképzés, saját hírcsatorna, saját bloggerek. Pénz van rá, közönség nincs. Pedig az a közönség pénze.
2015. március 12. 0:47
A grafikonunkon jól látható, hogy a mandiner.hu és a k-monitor nevű oldalak messze verik a mezőnyt, csak utánuk következnek a nagyobb hírportálok, mint az Index, a HVG, a Hír24 vagy a 444.