Fidesz

2017. június 27. 8:51
A lap jogerős bírósági végzés ellenére nem hajlandó közzétenni egy helyreigazítást a Jobbikkal kapcsolatban.
2017. május 30. 8:53
Tényleg minden irónia nélkül mondom, hogy kerekebb lenne a világ, ha fideszes politikusok is jönnének hozzánk. Interjú.
2017. május 11. 14:27
Nehéz elhinni, hogy innen még van lejjebb. Igaz, a múlt héten is éppen ezt gondoltuk, és mégis lett.
Sajtókapcsolatok
2017. május 5. 20:00
A 444 tudósítója azt állítja, hogy Szabó László – az újbudai Fidesz tagja és az önkormányzat kabinettvezető helyettese – kicsavarta a kezéből a telefont, lerángatta a lépcsőn és megfenyegette a Fidesz budapesti konzultációs fórumán. Halász Júlia szerint ezt követően úgy próbálták elsimítani az ügyet, hogy interjút ajánlottak fel Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel. Az újságírónő feljelentést tett Szabó László ellen. A Fidesz hazugságról beszél és rágalmazás miatt feljelentést tesz.
2017. május 3. 20:13
Egyértelmű volt, hogy bukni fognak, és tényleg védhetetlen dolgok történtek, nem volt újságíró, aki arcvesztés nélkül éljenezhette volna a kormányzásukat. Interjú.
2017. május 3. 12:11
A kormányfő által havonta citált bátorságnak tehát hűlt helyét találjuk, ha arról van szó, hogy a választópolgárokkal kellene szembesülni, vagy tényszerűen feltárt ügyekben az újságíróknak válaszolni.
2017. április 27. 21:46
Manfred Webert, az Európai Néppárt német EP-frakcióvezetőjét is Soros György pincsijeként ábrázolta egy karikatúrán a 888. Estére lecserélték a bajor politikust egy DK-sra.
2017. április 3. 17:35
Mi a különbség a 888-at „elhallgattatni” akaró Facebook, illetve a CEU-t „elhallgattatni” akaró Orbán-kormány között?
2017. március 9. 14:43
Hajdú Pétert ebben a műsorban ugyanis Sebestyén Balázs annyira megalázta, hogy képtelen voltam jó érzéssel nevetni rajta, hiába tudtam, hogy a rákbetegekkel szórakoztató showman szinte bármit megérdemel.
2017. február 6. 14:16
Ami velünk és a sajtó egészét érintően mindezeken túl történik, annak már kevésbé van köze Orbán és Simicska közvetlen konfliktusához, a G-naphoz (ha így írják), mint inkább a kormányzat és a társadalom együttműködéséhez.
2017. január 29. 14:16
Azt hittem, mindenki számára világos: mindkét lapnak az a dolga, hogy kitörjön a baloldal mai zárt, pártos világából. Hogy új hangokat, új gondolatokat kell befogadnia. Hogy akkor szolgálja a változást az országban, ha maga is képes változni.
2017. január 28. 11:46
Az a hatalom, amely nem igényli a függetlenséget, az értelmiségi partnerséget, nem is fog mást kapni, csak szolgákat vagy ökölrázókat.
2017. január 27. 9:58
Amikor a Fidesz vásárolja be magát sameszeken, vízhordókon, pajtikon és a Kaya Ibrahim-arcképcsarnok többi jellegzetes alakján keresztül a médiába, azzal a Médiatanácsnak és a GVH-nak semmi baja nincsen.
2017. január 20. 12:32
Soros György nem csak Trumpról, a Brexitről és Kínáról beszélt a Bloomberg tévének adott interjújában. A világ tizenkilencedik leggazdagabb embere a civil szervezetek elleni támadások miatt a magyar kormányt is kritizálta egy felolvasott közleményben – ami azonban kimaradt az MTI szemléjéből.
2017. január 16. 15:17
A Magyar Idők véleményrovatának három írása méltán tükrözi az átkos pártlapjainak három alaptulajdonságát: a lejáratást, a Moszkva-barátságot és a marxizáló nyelven írt védelmét a status quónak.
2017. január 16. 9:32
Mindaddig, amíg a közpénzekből fenntartott RMDSZ-média bérlistáján ők maguk is szerepeltek, semmilyen problémát nem láttak benne. Akkor élt és virult a sajtószabadság. Az csak most halt meg.
2017. január 13. 10:50
Tulajdonképpen nem vagy alig beszélhetünk „erdélyi médiáról”, olyan felületekről, tartalomgyártókról, akik a teljes erdélyi közösséget kiszolgálják, reprezentálják.
Nézhető tévé
2017. január 5. 16:55
A Blikk információi szerint az immáron Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Echo TV-től elbocsátották Kadarkai Endrét, a csatorna egyik legismertebb arcát, a kulturális személyiségekkel népszerű mélyinterjúkat készítő riportert.
2017. január 5. 15:53
Nem én mentem oda Habony Árpádhoz, hogy csináljuk meg a lapot. Engem felkértek. Interjú.
2017. január 5. 11:50
Ha bárki azt hiszi, hogy mindezt csak mitugrász újságírókkal lehet megtenni, téved. Bárkitől elveszik az üzletét, másokat tönkretesznek, a legszegényebbek feje fölül a házat viszik el, mindegy.
2017. január 3. 12:40
A budapesti jobboldali kormányzat nem tűri el, hogy akár a határon túlról bírálják.
2017. január 2. 21:59
A jelek szerint a 2014-ben létrejött Fidesz-RMDSZ kiegyezés óta megnyílt a terep a magyar kormánypárt előtt, hogy még inkább birtokba vegye az erdélyi magyar nyilvánosságot.
2017. január 2. 21:45
A laphoz közel álló két forrásunk is röviden így magyarázta az Erdélyi Riport bezárását: a Fidesz leszólt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek – amely a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány mögött áll -, hogy legyen már vége az ilyen független sajtó dolognak, meg liberáliskodásnak, mire az RMDSZ lépett is.
2016. december 21. 19:13
Most már tudjuk, mi várható a 2018-as választások előtt. A nemzeti oldalt ostorozó „pöröly” áldásos tevékenységét a Hír TV-ben folytatja Alindával együtt.
2016. december 6. 11:15
Hosszú évek óta nyugodtan szemléljük az új állampárt és a hozzá közeli oligarchák teljes térnyerését, erőszakos piactorzítását a médiában.
Echo TV
2016. december 2. 8:12
Felvásárolta az Echo TV-t Mészáros Lőrinc vállalkozó és felcsúti polgármestert, Orbán Viktor miniszterelnök bizalmasa – nyilatkozta saját lapjának, a Magyar Hírlapnak ez eddigi tulajdonos, Széles Gábor. Széles továbbra is bent marad a tévé igazgatótanácsában, de elmondta: a célja az, hogy a magyar buszgyártást, az Ikarust is úgy felvirágoztassa, ahogy a Videotont.
2016. november 30. 11:52
A MTI hírkezelési gyakorlata immár túllépett a szakmai és erkölcsi határokon, súlyosan sérti a tájékozódáshoz való alkotmányos jogot és ellentétes az MTI működését keretbe foglaló, hatályos magyar törvényekkel is.
Médiahadjárat
2016. november 15. 16:51
Hírhamisítás miatt médiahatósági panaszbeadvánnyal él és polgári pert indít a TV2-vel szemben a Jobbik, de perre számíthat a Pesti Srácok, az Origo, a Lokál és a Ripost is. „Hol vannak a fideszes férfiak? Álljanak ki és ne egy Terry Blacket küldjenek maguk helyett” – hangoztatta keddi sajtótájékoztatóján Dúró Dóra, a párt szóvivője.
2016. november 14. 13:20
A TV2 egy korábban „minőségi” kosztümös melegpornót készítő, amúgy vállaltan gyurcsányista múltú, össze-vissza beszélő transzvesztitát hív segítségül, hogy kimondja: Vona Gábor őszinteségével problémák vannak.
2016. november 13. 13:30
Most az MTI jelezte megint a magyar adófizetőknek, hogy köszi szépen az érdeklődést, de mi inkább nem akarunk beszámolni a kormányt érintő kényes kérdésekről.
2016. november 2. 14:44
A jelek szerint Kósa Lajos megengedheti magának, hogy ne kövesse a Fidesz frakcióvezetőjének útmutatásait.
2016. október 28. 13:49
Aljamunkát végeztet a Párt a Habony-Vajna-Mészáros és még ki tudja kinek a tulajdonaiba vándorolt sajtó(vég)termékekkel: Ripost, 888, Lokál, TV2, és a nagyot zuhant Origo.
Médialavina
2016. október 28. 8:25
Mi és miért történik a magyar sajtópiacon, és mi jöhet a jövőben? Többek között erről vitáztak a Millenium Intézet konferenciáján, amelyen D. Bányász Gergő (Hír TV), Pető Péter (Népszabadság), Gál J. Zoltán (Vasárnapi Hírek) és Rajcsányi Gellért (Mandiner) vettek részt. Tudósításunk.
2016. október 26. 14:48
Miért kell ezt a retek, proletár demagógiát nyomni a Népszabadságban? Félmillió forint egy ilyen helikopter-bérlés, minden középosztálybéli ember ki tudná fizetni, ráadásul Rogánnak ingyen volt. Interjú.
Nyomás alatt
2016. október 26. 12:57
A Magyar Narancs arról számolt be, hogy a Fidesz „megkörnyékezte” a Lapcom kiadót, aminek a tulajdonával állítólag már Londonban tárgyalnak az eladásról. Pallagi Ferenc múlt héten tíz év után távozott a kiadó éléről.
2016. október 20. 7:10
Orbán elégedett lehet. Évekig azon munkálkodott, s most elérte, hogy a magyar médiában a hazai tőke domináljon. S ami még Gömbösnek sem sikerült, neki igen: ma már ő a hazai médiában zajló folyamatok irányítója.
2016. október 19. 16:51
Jó, akkor most már hivatalos: a kormányzat hivatalosan sem lát semmi problémát a Pecina-féle osztrák-magyar K.u.K. piacgazdaság működésében, akinek pedig egy őszinte rezdülés erejéig van mersze problémát látni benne, azt nevetségessé teszik.
2016. október 19. 15:11
A ripost.hu nevű pornólap azt hazudta korábban Vona Gáborról, a nemzeti néppárt elnökéről, hogy koccintott az aradi vértanúk kivégzésére, illetve a tömeggyilkos Haynaut dicsőítette.
2016. október 19. 13:21
Van úgy, hogy egy strómant átvernek. Nevethetnénk, de nincs kedvünk. 2010 óta Magyarország 48 helyet esett vissza a világ sajtószabadság-rangsorában.
2016. október 16. 8:52
A magyarok 59 százaléka szerint ma Magyarországon a sajtószabadság erősen korlátozott, a közszolgálati médiumok pedig egyoldalúan közvetítenek. Hasonló arányban gondolják ezt a legtöbb emberhez eljutó hírforrások esetében is, derül ki a Publicus Intézet Vasárnapi Hírek számára készített felméréséből.
2016. október 15. 18:46
A Népszabadság bezárása, a Fidesz elmúlt években folyatott médiapiaci hadjárata, és Simicska plakátbizniszének kicsinálása után, sokan azt sejtik, nem lesz ennek itt és most vége. Mi történne, ha tavaszra nem maradna a Fideszén kívül sajtó Magyarországon?
2016. október 15. 9:40
Immunisak lettünk, megkaptuk a védőoltást, már illatos keszkenőt sem kell orrunk alá szorítanunk, amikor átkelünk a belőletek kipárolgó, miazmás közegen, vagy amikor ránk tüsszentetek.
Szopatsz, Sándor?
2016. október 14. 17:57
Kérem mindenki hagyjon békén az ötleteivel, hogy mit tehetek én, hogy hazánk állapotán változtassak, mert amúgy ezen is dolgozom, csak okosabban és hatásosabban, mint a legtöbben. És tudom, mi az ára, mi a bére.
2016. október 13. 11:37
Egymásnak ugrott Böcskei Balázs és G. Fodor Gábor az Echo TV-ben Gajdics Ottó társaságában. Kiderült: GFG szerint a Népszabadság megszűnésével lezárult a rendszerváltás, Gajdics Ottó koholt pedofilozós cikkecskét írna a Magyar Idők példányszámain rugózókról, Böcskei Balázs szerint pedig nem gazdasági okokból függesztették fel a napilap kiadását.
2016. október 13. 9:11
Orbán pontosan az ilyen emberekre számított, amikor kiépítette a rendszerét, tudta, hogy az emberek többsége behódol, ha egzisztenciális nyomásnak teszik ki, hiszen behódoltak a Kádár-rendszerben is. Interjú.
2016. október 12. 21:54
Bár az egzisztenciájukat veszített embereket sajnálom, a Népszabadságért hullajtott könnyeket álságosnak érzem.
2016. október 12. 19:01
Lassan minden tulajdonos zsebben van, pórázon vagy csövön; haver, fogható vagy direkt stróman. Aztán majd lassan azok lesznek szerkesztők is, aztán az újságírók, végül az olvasók is, és eljön végre a tökéletes világ.
2016. október 12. 18:31
Lehet hogy csak amit a Népszabadság ír meg, az van megírva igazán, köszönhetően a lapra jellemző notórius igazmondásnak és az abból fakadó mély hitelességnek.
2016. október 12. 11:37
Ami a miénk lehet, és amit érdemes megszereznünk, az legyen a miénk. Amit viszont nem célszerű és nem is fontos behúznunk, az pusztuljon, ha egy mód van rá. Ezért nem adhatják a Népszabadságot senkinek, hiába érdeklődnek iránta.
Média
2016. október 12. 10:01
„Ez egy gyáva puccs, amit politikai döntés motivált! Felfoghatatlan és méltatlan, ami történt” – fakadt ki Pető Péter, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese az ELTE keddi rendezvényén, amelyet a napilap sorsáról rendeztek. Tamás Ervin, korábbi kollégája úgy érzi: „most látszik, hogy a Népszabadság több mint aminek hittük. Nem lehet lábvizes medencét csinálni belőle. Ezért döntöttek úgy, inkább leeresztik a vizet”. Tudósításunk.
2016. október 10. 7:44
A normalitásnak azt a torzulását, amely szerint rendben való dolog a mi adófizetői forintunkból lopott pénzből felvásárolni a politikai ellenfél lapját, hogy kicsináljuk, minden ép ésszel gondolkozó embernek el kellene utasítania.
2016. október 8. 16:07
A Fidesz alelnöke szerint épp itt az ideje annak, hogy bezárjon a Népszabadság „váratlanul”.
2016. október 5. 23:13
Tehát a tények: az LMP azt állítja, a kormány lop. A közmédia ezt nem akarja kiadni.
Médiaharcos
2016. október 4. 11:13
„Vehemens típus vagyok, akiben dúlnak indulatok. Meg kellett tanulnom, hogy nem szabad azonnal reagálni” – mondja Siklósi Beatrix a Mandinernek. Negyed évszázadnyi magyar médiaháború tanújaként és harcosaként beszél arról, mit is gondol a kultúrharcról, mikor érzékelt cenzúrát, miért is gondolkodott egyházi vezetők perbe fogásán, mit kezd azzal, hogy egyesek leantiszemitázzák, és mik a jelenlegi tervei. Életútinterjúnk az MTVA kiemelt projektjeinek munkáscsaládból származó, nemrég elsőáldozott főszerkesztőjével.
2016. szeptember 29. 11:05
Ha érvényes, akkor nyomhatom, hogy „legpocsékabb nemzet”, „nyilasország”, meg „moslék-ország”, ha viszont nem érvényes, akkor annak örülhetek, hogy a Fidesz kapott egy gyomrost.
2016. szeptember 15. 13:14
Ismerek politikusokat, jó párral baráti viszonyban is vagyok. Medgyessy Péternek még puszit is adok, annyira közel áll hozzám. De ha belépne itt Mesterházy Attila, ő is örömmel üdvözölne. Interjú.
2016. szeptember 14. 10:26
Tökéletes, világos, önleleplező szavak. A maguk módján őszinték is: látszik, hogy a szlogen megalkotói nem feltételezik, hogy több kell. Napi bulvár. Vigyed, paraszt, INGYEN van!
2016. szeptember 4. 9:29
Kevesen ismerik fel, hogy szuverenitásuk egyik téglája a még megmaradt nyilvánosság, ami még megmaradt neki. Ezért nem elég ahhoz ingyen hozzájutni, életben maradására is áldozni kell.
2016. augusztus 31. 7:00
Újra nyugtalanító hírek jelentek meg a Népszabadságot és a magyarországi megyei napilapok többségét éritően. Az újságírók növekvő kiszolgáltatottsága, a megmaradt szabad sajtó fogyó levegője tény. Orbánék nem konszolidálni akarnak, hanem mindent bekebelezni.
2016. augusztus 19. 8:39
Tegnap az én nevemben is a Magyarországot kormányzók kitüntették Bayer Zsoltot, a Fidesz egyik első alapítóját az írásaiért.
Greedy
2016. augusztus 16. 10:44
Ha nem lenne sajtószabadság, a lapokban nem jelenhetnének meg Orbán Viktort kritizáló cikkek, csakhogy azok tele vannak velük, mondta a Financial Timesnak Andy Vajna. A filmügyi kormánybiztos szerint ez is bizonyítja: Magyarországon szabadabb a sajtó, mint bárhol Európában.
2016. augusztus 16. 8:06
A miniszterelnök, ugye, időtlen idők óta azzal fejezi be beszédeit: Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok! Az MTVA képes azt állítani, ennek a mondásnak nincs politikai áthallása.
2016. augusztus 2. 18:50
Hiába a tulajdonosváltás, a Class FM-et a Fideszben továbbra is Simicska rádiójának tartják.
2016. július 7. 7:31
Úgy hírlik, maguk a fideszes politikusok sincsenek elragadtatva attól a bulvárdömpingtől, amely esti homályként borul a jobb sorsra érdemes állampolgár tájékozódására.
2016. június 5. 10:38
Ő az egyetlen, akinek még a Fidesztől és a Fidesz által zsebrevágott államtól független sajtója van.
2016. június 2. 7:13
A politikailag elfogult híradások miatt távoznak a TV2 híradósai, az MNB-alapítványok százmilliós „segítsége” következtében mennek a VS-esek, az origósok már rég felmondtak, de még mindig akadnak páran, akik cserélhetők.
2016. május 27. 20:49
A mai politikusok többségének a jó újságíró azt jelenti, hogy az nem csupán távol tartja magát a kellemetlen kérdésektől (korrupció, MNB-botrány, szegénység stb.), hanem még ki is javítja a cikkében a nyilatkozó politikus tévedéseit.
2016. május 13. 12:19
Azért a „mindig ellenzékben” szlogen – és még inkább a hozzá készített videó – túlzás, és pont azt a szembenézést mulasztja el, ami még érdemére is válhatna ezeknek a lapoknak, pont azt a szembenézést, amit Magyarországon valahogy mindig elmulasztunk.
2016. május 6. 13:05
Az ATV meg persze főleg mögöttük a Hit Gyülekezete (és a mögött meg persze a Fidesz) már eddig is nagyon súlyosba tolta a sima félelemkeltő, félkamu hírek terjesztését menekültügyben, de ma konkrétan átpörögtek a Kuruc/Migránsvadász szintjére.
2016. április 18. 11:58
Odamentem hozzá, hogy szia, Viktor. Kezet fogtunk, és bemutatott az orvosnak. „A member of the hostile foreign press”, így mondta. Tehát hogy én az ellenséges külföldi sajtóhoz tartozom. Ha ezt tényleg így látná, azt nagyon sajnálnám. Interjú.
2016. április 4. 7:45
Érdektelen, hogy hányan nézik, ha csak a Fidesz-frakció, az se számít – már most ömlik ide megemelt tarifával az állami reklám, aki csak közelébe tud majd kerülni a csatornának, megtömheti a zsebét.
2016. március 20. 17:37
Furcsa, hogy a közpénzből megvett és ilyen reklámokból jól kitömött csatorna hírszerkesztősége nem megy utána egyetlen furán meggazdagodott kormánypárti szereplő vagyonának sem.
2016. március 19. 10:02
Ezzel a tevékenységükkel menők lehetnek Fidesz-partikon, hatalompárti gyűléseken. Mármint egészen addig, amíg szembe nem jön majd velük egyszer a magyar valóság. Mert akkor újra a tényeket nevezik majd tényeknek, nem pedig a TV2 úgynevezett híradóját.
Váltás
2016. március 11. 10:53
A közrádiót még a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok alatt igazgató, azt megelőzően pedig ősfideszes Such György kerülhet az MTVA élére – írta meg a Válasz.hu. Such György az Indexnek nyilatkozva cáfolta a hírt.
2016. február 9. 22:09
A Fidesz pompásan tudja, hogy kikre kell lőnie. Nem a finom kezű entellektüelekre és a szakmát sirató újságírókra. Hanem azokra, akik ott ülnek a tévé előtt minden este.
2016. február 9. 19:16
A szakma persze röhög a TV2-n, meg Dirk Gerkensen, akinek egyre kevésbé lehet elhinni, hogy független tévét kapott a feneke alá, aminek irányításához szabad kezet adtak neki.
Ügy
2016. január 25. 18:45
A szocialisták azt szeretnék, ha a kormány és az állami cégek nem hirdetnének a jövőben a 888.hu-n. Várják továbbá Orbán Viktor és a Fidesz vezetőségének elhatárolódását. Lukács Zoltán egyben felszólított minden közszereplőt, pártot, politikust, sportolót, művészt, hogy bojkottálják a portált a Tóbiás József feleségéről szóló alpári cikk miatt.
2016. január 24. 17:42
Mindenkinek megadja, ami neki jár. A nagyságot értékeli. Az alávalót lenézi. A ribancot annak nevezi, ami.
2016. január 22. 15:17
Az egy százalékért is küszködő mikropártok többet szerepeltek az ATV és az RTL Klub esti híradóiban, mint a Fidesz.
2016. január 15. 11:05
Valótlanul állítottuk, hogy Kovács Ákos nyilatkozata szerint a nő dolga a szülés, és lehetőség szerint más nagyon nem. Valótlanul állítottuk, hogy Ákos nyilatkozatával mások helyett akarta volna megmondani, hogy kinek mi a dolga.
2016. január 14. 8:41
A Magyar Nemzettel kapcsolatban a minap azt a tájékoztatást kaptam a házvezetéstől, hogy a Hivatal lemondta a Magyar Nemzetet, így azt a jövőben nem tudják a rendelkezésemre bocsátani.
2016. január 14. 8:41
A Magyar Nemzettel kapcsolatban a minap azt a tájékoztatást kaptam a házvezetéstől, hogy a Hivatal lemondta a Magyar Nemzetet, így azt a jövőben nem tudják a rendelkezésemre bocsátani.
2016. január 5. 13:32
Alkalmilag egy – ki tudja, pontosan milyen okból – felrúgott kollégiumi barátság, mi több, szövetség fajult odáig (több lépcsőben), hogy az ország szeme láttára komplett bábszínházat vetítenek elénk.
2015. december 11. 17:55
Hívhatja az MTI a francia Nemzeti Frontot jobboldalinak, attól az még marad ami: a liberális demokrácia esküdt ellensége.
Mit olvasunk reggel?
2015. november 30. 10:29
Felülről érkező politikai nyomásra a BKV nem fogja meghosszabbítani a Metropol című ingyenes lappal kötött szerződését – értesült a Népszabadság több forrásból. Újabb font nyílik tehát a Simicska–Fidesz-háborúban.
2015. november 27. 10:33
Szánalmas, pitiáner, ostoba, ócska és végtelenül szomorú. Ha valaki 1989 őszén azt mondta volna nekem, hogy márpedig egyszer ilyen lesz, kétszer körberöhögöm. És tessék, ilyen lett.
2015. november 17. 8:59
Amikor már-már azt hihette az ember, hogy tényleg nincs lejjebb, akkor a menekültek naponkénti – áttetszően kódolt zsidózással „színezett” – gyalázása, a zemberek naponkénti vadítása újra meg újra megmutatta: mindig van lejjebb.
2015. október 30. 11:41
A szakmaiságot és a következetességet teljes mértékben nélkülöző, a Fidesz által uralt kommunikáció a menekültekkel kapcsolatban eddig nem szült mást, csak feszültséget és frusztrációt.
2015. október 26. 10:04
Simicska Lajos és Fonyó Károly egy kis borsot törhetnek Andy Vajna és megbízói orra alá, jöhetnek még jogászok csapatainak hatalmas hasznot hozó perek is, amelyeket 2023-ban valaki majd megnyer.
2015. október 22. 16:18
Az a férfi, aki asszonyának a születésnapjára nem vesz egy tévét, nos, Andy egy lúzer.
2015. október 19. 12:41
Ott tartunk, hogy ma már ezt a függést, kitartottságot, vagy adott esetben kitaszítottságot, lassacskán mindenki természetesnek veszi: így megy ez mostanában…
2015. október 18. 10:05
Ha a TV2 valóban Simicska érdekköréhez kerül, nem pedig Andy Vajnához, az izgalmas kihívás elé állíthatja Hajdú Pétert.
Mással kell jóban lenni
2015. október 8. 18:28
Tarr Péter, a Hír TV vezérigazgató-helyettese azt nyilatkozta a Kreatívnak, hogy korábban a kormány kommunikációjáért felelős emberek heti rendszerességgel jártak be eligazítani a vezérkart. Giró-Szász András ezt visszautasította, Lázár János viszont finomabban fogalmazott: szerinte ha volt is ilyen, az a tulajdonos utasítására történt.
2015. október 7. 14:29
Az értekezleteken elmondtam mindenkinek, hogy felejtsék el az öncenzúrát, a régi reflexeket, és próbáljanak meg szabad, független újságíróként viselkedni. Interjú.
2015. október 5. 21:35
Az elmúlt pár napban két olyan MTI-hírt is átvett az online magyar sajtó majdnem egésze, amely teljes hazugságokon alapult, és a valóságot a kormány szája íze szerint torzította.
2015. szeptember 27. 9:46
Világos, hogy a nyílt manipulációtól és a hazugságtól sem riad vissza a Fidesz kampánygépezete, ha magyart magyar ellen kell ugrasztani.
2015. június 5. 7:32
A liberális újságírás ma már ott tart, hogy ugyan szinte minden európai parlamenti ülésszak idején megírják, hogy a Fideszt ki akarják zárni a Néppártból, ez még egyszer sem jött be.
2015. május 18. 15:33
Az ügyet a magam részéről lezártnak tekintem azzal, hogy sokkal nagyobb pozitívumnak tartom a nol.hu reakcióját, mint amennyire negatívnak éreztem a cikk megtévesztő címadását.
2015. május 17. 17:13
Legyünk nagyvonalúak és zárjuk ki azt a lehetőséget, hogy a Népszabadság online változatánál továbbra is a Szabad Nép szellemisége uralkodik.
2015. május 16. 13:41
Sok ellenzéki értelmezővel ellentétben nem becsülném le L. Simont. Bár alkata hasonló, mégse sorolnám a kihízott, rosszul öltözött, félművelt Fidesz-káderek közé. Ismerem az irodalmi előéletét, olvastam a nyilvánosságról írott, figyelemre méltó tanulmányát.
2015. május 15. 8:18
Egy negyedszázada gúnyolódik a balliberális oldal, ha általa a nyugati médiába exportált hazugságok kiigazítására a magyar kormány helyesbítést kér.
2015. május 7. 18:58
Volt négy év, amikor a legtöbbször befelé pattant a labda a kapufáról, aztán egyszer csak fordult a szerencse. Most aztán már nemhogy kifelé perdül, de egyenesen taccsra megy az összes lövés.
2015. május 7. 15:06
Az interjúdat a Hír24-ben megkönnyeztem. Szólj a Viktornak! Nem kell Paks. Ott van az energiacella. Nem? Vigyázz magadra!
2015. május 7. 9:54
A kormány arról győzködik híveit, hogy a hiba nem benne, hanem a tájékoztatókban van. Ami szokványos védekezés, nem érdemes fennakadni rajta. Mindig a kommunikáció a hibás.
2015. május 5. 7:28
Ha egyszer Orbán Viktor új jobboldali médiát akar, akkor az meg is születik pillanatok alatt.
2015. május 4. 21:09
Szinte hihetetlen, de 11 éven belül másodszor megcsinálta kísértetiesen ugyanazt: átvitt egy teljes sportrovatot egyik napilaptól a Fideszhez hűbb másikhoz.
2015. május 4. 7:30
Érdemes-e a nehezen telerakott kosárból száműzni azokat, akik egyébként jobboldali értékrendet vallanak, csak némi távolságtartás, tárgyilagosság szorult beléjük (részben az új helyzetből fakadóan)?
2015. április 22. 8:18
Persze, biztos van olyan kormánypárti politikus, aki szerint már az ellenzékiségnek számít, hogy nem tolják majd nagy erővel az összes aktuális kormányzati bullshitet.
2015. április 21. 9:33
Csak a vak és süket nem látja, hogy elvesztetted a valósággal a kapcsolatot. Nem hallgatod a rádiót, nem nézel tv-t, nem olvasod a Nemzetet. Bántó és sértő módon alázod a kollégáimat. Eszed?
2015. április 18. 16:26
Gyurcsány kottájából játszik a Fidesz – legalábbis a Magyar Nemzet szerint. Egy cikkben sorra vették, hogy az utóbbi időszakban hányszor ütköztek falakba a kormányzat részéről. Azt írják: ilyen utoljára a szocialista kormányok idején történt velük.
2015. április 15. 10:46
Értetlenül állok azelőtt, hogy sem Önök, sem pártjuk nem fejezték ki emiatt döbbenetüket és szolidaritásukat Borsa Miklóssal. Azt természetesnek tartom, hogy a balliberális pártok ezt nem tették.
2015. április 12. 22:16
Meg szeretnénk újítani az N1TV-t, és Magyarországon elsőként beindítani egy olyan internetes televíziót, amely nemcsak videóriportokat közöl, hanem valóban televízióként működik.
2015. április 3. 7:20
Kísérteties az analógia a Fidesz-KDNP jelenlegi médiauralmi törekvéseiben, azzal a különbséggel, hogy korábban az MDF vezette koalíció nemcsak túlzott önfényezésével, hanem az ellenfelek lejáratásával is foglalkozott.
Mocskolódó blogok
2015. március 25. 20:29
Magyarországon egyre inkább „pártos sajtó” működik, a közmédia feladata pedig az objektivitás és a kormány álláspontjának közvetítése Kövér László szerint. Az Országgyűlés elnöke egy rádióinterjúban leszögezte: nem Simicska Lajos az első számú szereplő. Kövér szerint a blogok a „mocskolódás szabadságát” képviselik, a Népszava pedig revolverlap.
2015. március 20. 11:46
Miért kell megalázott helyzetből hűséget esküdni, és felhívni a Párt figyelmét arra, hogy ők nem ellenzékiek?
2015. március 18. 20:14
Az azonban már az értelemromboló politikai bulvár kategóriájába tartozik, ha például kivétel nélkül mindenkinek mindenben igaza van külföldön, akivel a kormány konfliktusba keveredik.
2015. március 18. 10:46
Elveszett a pozsonyi tudósító, a vágók ollót hoztak a munkába, a fideszes vezetők pedig csak keményen dolgozó kisemberek.
2015. március 17. 14:20
Az M1 szégyenletes teljesítménye, a felkészületlenség és bénázása annyiban érdekes, hogy látványosan érzékelteti, hogyan is néz ki ma Magyarország kormányzása.
2015. március 17. 11:01
A Válasz.hu értesülései szerint távozik a Hír TV-től Rákóczi Péter, az adó egyik alapembere, ugyanakkor a lépésnek nincs köze a közelmúlt Hír TV-s, Magyar Nemzetes felmondásaihoz. Viszont a fideszes bojkott tényleg szinte ellehetetleníti a munkát a hírműsorok készítésében a portál információi szerint.
Ellenzéki média
2015. március 17. 8:31
A Fidesz-frakció hétfői zárt ülésén Rogán Antal ismertette Kövér László Magyar Hírlapban megjelent interjúját, melyben a házelnök ellenzéki médiának minősítette a Magyar Nemzetet és a Hír TV-t – írja a Népszabadság. A lap szerint az ülésen azt ajánlották a fideszeseknek, hogy ne nyilatkozzanak ennek a két médiumnak.
2015. március 16. 16:57
Kitűnő szórakozás a politikusok fejére olvasni, miért nem azt csinálják kormányon, de hozzá kell tenni, közmédia terén a Fidesz-kormány sem tesz mást, mint az elődei, legfeljebb (közel) kétharmados hévvel és kevésbé burkolt formában.
2015. március 16. 16:32
A Magyar Nemzet kibírta a fasizmust, a Rákosi-érát, túlélte a Kádár-rendszert. Gyaníthatóan Kövér Lászlót és a Fidesz-kormányt is túléli.
2015. március 16. 13:24
Arra nem gondol Kövér László, hogy a jobbos választó esetleg nem saját magát, hanem a Fideszt látja szellemi, globális és belpolitikai orientációs zavarban?
2015. március 16. 10:49
Persze lehet, hogy mostantól ez lesz. A kormánypárti médiában visszafelé átírják majd az eseményeket túlfizetett bloggerek.
Kapálózás
2015. március 14. 15:14
A közszolgálati televízió műsorstruktúrájának átalakítása miatt tiltakozott a Magyar Szocialista Párt budapesti elnöke az MTVA székháza előtt. Kunhalmi Ágnes kijelentette: Magyarország a közszolgálati média munkatársaitól nem hazugságot, „nem a kormány és egy párt propagandagépezetét várja el”.
2015. március 13. 7:27
Az az egymillió forint, amit kért, ma már Polt Pétert gazdagítja. És persze lapunkat szegényíti.
2015. március 6. 8:31
Elkövettük azt a hibát, hogy nem fordultunk semerre, nem változtattunk semmit. Elviselhetetlen.
2015. március 5. 14:03
A Heti Válasz nem mozdult semerre, kitartóan, immár szó szerint fájdalmas makacssággal hiszünk abban a bizonyos polgári Magyarországban.
3-5%
2015. március 4. 8:53
Rogán Antal szerint a Fidesz azt szeretné, ha a legkisebb bevételű cégeknek nem kellene reklámadót fizetniük. A kormánypárt frakcióvezetője jelezte, hogy az egyik európai uniós hivatal azt szeretné, hogy a legkisebb cégeknek is kelljen fizetnie az adót, akár a legkisebb reklámbevétel után is.
2015. március 3. 9:49
Felkerült a NAV végrehajtás alatt álló cégek listájára a Helyi Témát kiadó cég – írja az Index. Az ingyenes lap februárban ugyan nem jelent meg, de Vitézy Tamás szerint nem fog megszűnni az újság.
2015. február 26. 9:42
Páratlanul kigondolt és központi szervezettségű volt az elmúlt években a Simicska által működtetett kormánypárti médiabirodalom – mondta Bátorfy Attila, a kreatív újságírója Friderikusz Sándor műsorában.
2015. február 25. 9:59
A Hír TV oknyomozó műsorának stábja szánkóval a kézben üzent Simicskának: szerintük „Orbán nem geci”, ezért felmondanak.
2015. február 25. 9:12
Kubatovtól kérdeztek volna Veszprémben a Népszabadság újságírói. Pár perc múlva őket igazoltatta a rendőrkapitány.
2015. február 23. 21:53
A győztes előtt a szónoki pulpituson mindössze három tévétársaság – az ATV, az RTL és a Hír tévé – mikrofonja árválkodott.
2015. február 20. 9:44
Az elsőszámú közszolgálati hírforrás pár nappal Rogán Antal megélhetési bevándorlókat kiáltó sajtótájékoztatója után már a frakcióvezető úr parádés szóhasználatával/ból él.
Keresettek
2015. február 13. 9:33
A Google Trends adatai szerint múlt péntek óta többeket érdekel Simicska Lajos, mint Orbán Viktor, ez az érdeklődés azonban elsősorban a fővárosra koncentrálódik.
2015. február 11. 8:54
Az eddigi Fidesz-sajtó megbízhatóan üzemelt ellenzékben is. Sőt, ott épült ki. A közmédiához viszont csak annak van kulcsa, aki kormányon van.
2015. február 10. 9:38
Simicska rájött, mi a teendő, de már késő. Olyan médiabirodalmat hozott létre, amely Orbán kiszolgálása nélkül nem életképes.
2015. február 10. 9:38
Simicska rájött, mi a teendő, de már késő. Olyan médiabirodalmat hozott létre, amely Orbán kiszolgálása nélkül nem életképes.
2015. február 9. 15:11
Tudod, milyen jobboldali sajtó fájna ma legjobban, Lajos?
2015. február 9. 11:41
Miután kiöklendezte magából a csalódását, arról is beszélt: ő nem azért segített politikus barátjának lebontani a diktatúrát, hogy helyette a miniszterelnök másik diktatúrát építsen.
2015. február 7. 16:31
Csintalan marad a Lánchíd Rádiónál, mert nincs oka másként tenni. Csintalan szerint „Simicska Lajos nem egy hülye. Konzervatív ember, akinek nagyon erős értékrendje van”.
2015. február 7. 14:31
Tényi István, a belvárosi Fidesz tagja vizsgálatot, és szükség esetén rendőri védelmet kért a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól Simicska Lajos számára egy közérdekű bejelentésben.
Médiaháború
2015. február 7. 10:53
Három tekintélyes hírügynökség és több lap is beszámolt a pénteki magyar médiaháborúról, nyilatkozott Krekó Péter és Magyar Kornélia is. Krekó szerint az előző húsz évben nem volt ilyen súlyos ellentét a Fideszben, Magya Kornélia pedig rámutatott, hogy Simicska legalább olyan fontos a magyar politikai életben, mint Orbán.
2015. február 6. 18:47
Az kurvára nem volt benne az Orbánnal való szövetkezésben, hogy felépítünk helyette egy másik diktatúrát. Ebben én nem vagyok partner.
2015. február 6. 16:38
Tehát megtörtént és a Fidesz nem szemből, egyenesen ment neki a Közgép vezérnek, hanem hátulról támadták meg. Sok mindent elmond ez a rendszerről, a kormányról és lemondottakról.
2015. február 6. 15:40
Simicska Lajos az Átlátszónak adott interjúban elmondta: a Magyar Nemzet főszerkesztője D. Horváth Gábor lesz, a Hír TV-t pedig ő fogja vezetni.
2015. február 6. 13:36
Miután megírtam ezt a cikket, a Hír TV, Magyar Nemzet és Lánchíd rádió vezetői egy emberként adták be fel- illetve lemondásukat, méghozzá lelkiismereti okok miatt. Nevezettek nagyobb része a barátom. Nem véletlenül. Le a kalappal, Uraim! Respect!
2015. február 6. 13:01
A mai nappal a Magyar Nemzet, az MNO, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió alábbi vezetői lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat.
2015. február 6. 9:49
A kormány az irreálisan magas reklámadó helyett ötszázalékos kulcsot állapít meg – egységesen mindenkire. Vagyis szembe megy azzal a korábbi elvével, hogy a magyar nemzeti tulajdont szeretné erősíteni a multinacionális cégekkel szemben.
2015. február 6. 7:33
Ez a fenyegetés már megint egy olyan dolog, ami eddig elképzelhetetlen volt az újkori Magyarországon. Végigvettük, mi lehet egy totális médiaháború következménye.
Adócsökkentés
2015. február 3. 19:50
A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt javasolja: legyen egykulcsos a reklámadó, és csökkentsék annak mértékét is. Lázár János beszélt az Európai Bizottság reklámadóval kapcsolatos aggályairól is, valamint megerősítette, hogy a kormány november óta tárgyal az RTL Klubot tulajdonló Bertelsmann-csoporttal az ügyben. Szerették volna elkerülni ugyanis a pert, illetve az európai bizottsági eljárást.
2015. február 2. 18:54
Egyetlen szó sem esett és esik az óta sem a világlapokban arról, hogy a jobboldali kormány mögött áll a magyar társadalom döntő része.
2015. február 2. 0:08
A Magyar Nemzet pont azt kívánja, mint a Hír TV vagy a Magyar Televízió. Támogatást, állami hirdetéseket, baráti szabályozást. És izgalmas leleplező sztorikat, egyenest még melegiben az ügyészségről.
2015. január 27. 8:10
A 444 információi szerint már több egyeztetési körön is túl vannak az RTL különböző vezetői Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel. A lap szerint a reklámadó jelentős csökkentéséért cserébe kevesebb politika lesz a híradóban és távozhat Dirk Gerkens is.
Fenyegetés
2015. január 25. 10:13
A Bloomberg Businessweek Orbán Viktorról szóló hosszú cikkében kérdezték a magyarországi RTL-vezért a reklámadóról. Gerkens elmondta a lapnak, hogy miután megfenyegették, kiköltöztette a családját az országból, ő maga pedig egy hotelszobába költözött és biztonsági őröket fogadott.
2015. január 23. 19:50
A Fidesz egyetlen módon tudja újra álomba ringatni a magyar népet, ha kiegyezik azokkal a médiacégekkel, akikkel eddig izmoztak.
2015. január 21. 14:41
A hadüzenetet érthetően magára vette a jobboldalinak, antikommunistának mondott újságírók vagy nyolcvan százaléka. Mindazok, akik az 1997-végi indulás óta a Lajos-birodalomnál dolgoznak.
2015. január 15. 19:45
A kormányzati kommunikáció szemszögéből a napi nyomtatott bulvármédia, a magazinpiac, valamint a nagy online hírportálok a meghódítandó terület.
2015. január 15. 10:42
Bármennyire is küzdöttek a jobboldali médiumok a lakájmédia jelző ellen, nagyon úgy tűnik, hogy Orbán Viktor pontosan így tekint rájuk: lakájmédiaként.
2015. január 6. 21:23
Március 15-től az M1 hírtévé lesz. Hír Tv meg gondolom nem lesz, vagy nehezen, ha elszipkázzák a munkatársakat.
2014. december 23. 10:19
Most bezzeg, amikor hirtelen elképzelhetővé vált, hogy valamikor megbukik az örökösnek képzelt Rolex Együttműködés Rendszere, hogy, hogy nem, a Médiatanács egyből megérezte, hogy valami büdös dolog zajlik.
2014. december 10. 20:03
Érdemes lenne végiggondolni, hogy a 444 alkalmas-e objektív újságírásra, bocs újságírásra, vagy csak szervilis kormánygyűlölködésre. Ez a képzavar!
2014. december 4. 14:23
Minden területen a piaci viszonyok megszüntetését, a haverok kapitalizmusát, a politikai háttérgazdasághoz kötődő figurák nyomulását látjuk. Olyan öncenzurális reflexek kezdtek működni, hogy még a hetvenes években is megirigyelték volna az agitprop osztályon. Interjú.
Duna Médiaszolgáltató
2014. november 26. 7:16
Egyesítené az MTV-t, a Dunát, a Magyar Rádiót és az MTI-t a fideszes Tuzson Bence és Dunai Mónika javaslata, amelyet kedden nyújtottak be az Országgyűlésnek. Gazdaságossági, költséghatékonysági szempontokkal indokolják a négy részvénytársaság egy gazdasági társasággá alakítását, amelyet Duna Médiaszolgáltatónak hívnának a tervek szerint.
2014. november 15. 10:22
Mindeddig azonban a Fidesz még nem vont le a saját Alaptörvényéből ilyen törvényalkotási következtetést. Ezért mondom, hogy Schiffer Fideszebb a Fidesznél. Ilyesmit eddig emlékezetem szerint csak a Jobbik vetett fel.
2014. november 13. 11:28
Miközben a kormány a reklámadóval korlátozni szeretné a sajtószabadságot, eddig valójában inkább kiterjesztette azt.
2014. november 6. 23:50
Tudjuk, hogy az önök kultúrkörében a cinizmus és a gyűlölet, illetve ezeknek a gerjesztése a mérvadó, ettől érzik magukat tehetségesnek, na meg trendinek, meg viccesnek, meg mindennek.
2014. november 6. 16:49
Ismerős emberek valójában pusztán azért neveznek nagy nyilvánosság előtt gerinctelen, lefizetett, törleszkedő féregnek, mert szóba álltam a Gonosz Másik Oldal képviselőjével, Deutsch Tamással.
2014. november 6. 14:50
Szilyt most betámadták. A balosok. A demokratikusék. A barátai. A „követői”. A hívei.
Reklámadó
2014. november 6. 7:04
Már jövőre is csak hatmilliárd forintot vár a kormány a minimum 8-10 milliárdosra tervezett reklámadótól, és már most tárgyal az átalakításáról – írja a hvg.hu. A lap szerint az NGM is felismerte: a reklámadó torzítja a piacot és nem elég hatékony, mivel hátrányos helyzetbe hozza a magyar cégeket a Google-lel és a Facebookkal szemben.
2014. szeptember 23. 7:01
A kereskedelmi média idén nyárig letojta a politikát, a közmédia termelési híradói és a jobbos sajtóban felbukkanó balos botrányok elegendőnek bizonyultak a legnyilvánvalóbb böszmeségek okozta társadalmi feszültségek tompítására.
2014. szeptember 18. 9:56
A Fidesz a 2010-es második hatalomra kerülése óta minden eszközzel a totális véleménymonopólium kialakítására törekszik.
2014. augusztus 27. 10:06
a miniszterelnök melletti lelkes testőrködés, sem a legjelentősebb kormányközeli lappal folytatott cicaharc nem segíti elő a Fidesz sikeres PR-ját.
2014. július 24. 7:38
Oly korban élünk, hogy pontosan lehet tudni, ha valaki független újságírónak állítja be magát, akkor vagy baloldali, vagy liberális erőket szolgál.
Számok
2014. július 22. 16:24
Bőven maradt a Magyar Krónika első számából, így aki szeretne, még most is több helyen hozzájuthat. A folyóirat szerkesztősége a Mandiner kérdésére azt közölte: a Lapkernek értékesítésre átadott 3700 példányból végül 1750-et vásároltak meg az olvasók, további 240-et pedig alternatív terjesztésben adtak el. Körülbelül 6300 darabot ingyenesen osztottak szét.
2014. július 11. 9:22
Egyes befolyásos emberek azt gondolhatták, hogy az adó kivetésével eladósorba kényszeríthetik és körön belül tudhatják az RTL-t is. Tévedtek.
2014. július 9. 13:37
Vajon mivel magyarázható, hogy a területileg illetékes újság nem tudósíthatott a miniszterelnök látogatásáról?
2014. július 4. 15:34
Az Origó és az RTL azt üzeni nekünk, hogy érdemes és szükséges harcolnunk szabadságunkért!
2014. június 30. 18:00
A közteherviselés elve mindenkire vonatozik, ahogy a munkavállalónak személyi jövedelemadót, úgy a jövőben a reklámpiac szereplőinek reklámadót kell fizetniük.
2014. június 26. 8:52
Behúztuk a csőbe, és kimondattuk az állami hírügynökséggel, hogy a saját szabályzatát megszegve biztosított megjelenési lehetőséget a haveri főszerkesztő zavaros közleményének.
2014. június 22. 11:06
Most akkor, hogy van ez? Az RTL jobban „boldogul” akkor gyorsan nyomjunk rá plusz adót? És a lakosság adóztatásánál miért nem így csinálják?
2014. június 19. 11:12
Ha ez tényleg igaz, akkor a Fidesz frakciója a hónap, a negyedév és az év idiótája.
2014. június 18. 16:15
Ceterum censeo Carthaginem esse delendam. Barátsággal az RTL Klub nevű politikai pártnak (a VVújbaloldalnak).
2014. június 18. 14:31
A kormány a lehető legrosszabb ellenséget szerezte magának a médiaadóval: hatalmas, gazdag és befolyásos.
2014. június 18. 14:16
Amikor eljött a reklámok utáni bevétel 40 százalékos leadózása, az RTL beváltotta korábbi fenyegetését, és beszüntette a Barátok közt gyártását. A reakció elsöprő volt, a székházukra bejelentés napjának délutánján már hat Molotov-koktélt dobtak.
2014. június 15. 11:14
Az egyik oldalon egy kétharmados kormány, a másik oldalon a magyar média, amely a mindenkori hatalom kontrollja.
2014. június 13. 19:04
Míg több fideszes politikus a szükségességgel indokolta a reklámadó bevezetését, Orbán péntek reggel már az igazságosságról beszélt.
2014. június 13. 10:39
A sajtószabadság magasabb rendű szempont, mint a nézettségi és a gazdasági kérdések, ráadásul szorosan össze is függenek. Interjú.
2014. június 12. 7:15
Évek óta nem volt ilyen szórakoztató az RTL Klub, mint szerda este, és ehhez nem egy mindennél izgalmasabb valóságsó kellett kurvák és tömeggyilkosok részvételével.
2014. június 10. 20:19
A hatalom természete, hogy titkolózik. Mi nem szeretjük a titkokat, nem szeretjük a mutyikat, nem szeretjük a 20%-ot, vagy nem is tudom mennyi most az aktuális visszaosztási árfolyam.
Változatlanul jóváhagynák
2014. június 10. 15:56
Egyhangúlag támogatta a Fidesz képviselőcsoportja kedden a reklámadóról szóló előterjesztés elfogadását, és úgy határozott, hogy a javaslatot, ha kell, változatlan formájában is jóváhagyja az Országgyűlésben – közölte Rogán Antal frakcióvezető. Az LMP szerint előbb a kormányzati propagandát kellene megtiltani.
2014. június 6. 8:44
Egy rakás tévécsatorna és online média sötétült el egy negyedórára, és ha valakinek nem tűnt volna fel, ezek közt felbukkan Orbán Viktor Saját Médiabirodalmának számos zászlóshajója is.
2014. június 3. 15:32
Tegnap valaki a kormányból nagyon furcsa eseményeket generált és ezzel olyan későbbi állapotot helyezett kilátásba, ami nyílt konfliktusokhoz vezetett a médiában.
A Facebook és a Google sem ússza meg
2014. június 3. 8:46
A reklámadóról szóló hétfőn benyújtott törvénytervezet csak a nyitánya egy folyamatnak, a közösségi oldalakat is bevonnák az adózói körbe – mondta L. Simon László a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. L. Simon szavai szerint többek közt a YouTube-ra, a Google-ra és a Facebook-ra célzott.
Felmondtak Sáling Gergőnek
2014. június 3. 7:59
Sáling Gergőt Pálmai L. Ákos váltja az Origo élén. A kiadó szerint Sáling közös megegyezéssel távozik, a 444 azonban úgy tudja, nem véletlen, hogy Sálingnak a Lázár János kétmilliós hotelszámláiról szóló cikksorozat után kell távoznia.
2014. május 26. 12:13
Nem jó jel a médiával való efféle elbánás így, az új kormányzás nulladik perce környékén.
2014. április 1. 14:45
A Kúria keddi végzése szerint megsértette a választási eljárás jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelvét a Zuglói Lapok című kiadvány azzal, hogy hasonló tartalmú cikket közölt, mint ami a helyi Fidesz hírlevelében, illetve Papcsák Ferenc szórólapján olvasható volt.
Nincs tovább
2014. március 28. 14:55
Befejezte a kormány „Újra rezsicsökkentés” és „Magyarország jobban teljesít” reklámjának hirdetését, melyeket kifogásolt a Kúria és az NVB, mivel az megsértette a választási eljárási törvényt. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a korábbi választások alkalmával a Legfelsőbb Bíróság máshogy kezelte a kormányhirdetéseket.
A TV2 rosszabbul teljesít
2014. március 27. 19:01
A Nemzeti Választási Bizottság szerint jogsértés, hogy a TV2 sugározza a kormány „Újra rezsicsökkentés” című reklámját, ezért eltiltotta a csatornát a további jogsértéstől, viszont bírságot nem szabott ki. A döntést a testület 12:8 arányban hozta meg.
Jobban teljesít
2014. március 18. 16:45
A Kúria határozata szerint a TV2 megsértette a politikai reklámok szabályait azzal, hogy közzétette a kormány „Magyarország jobban teljesít” jelmondatú reklámját.
A kormány nem a Fidesz?
2014. március 13. 20:26
Az NVB elutasította Szigetvári Viktor és Braun Róbert panaszát, melyben a két politikus arra hivatkozott: a Fidesz a TV2-vel együtt választási csalást követ el, mivel kormányreklámokkal kijátsszák a tévés kampányhirdetések szabályait. Az NVB viszont az „Újra rezsicsökkentés” című reklám megtekintése után is úgy ítélte meg: a kormány nem választási szereplő.
2014. március 1. 19:00
Nagy a baj a jobboldalon, ha már azt is liberális összeesküvésnek tekinti a Fidesz-szócső Magyar Nemzet és Kumin fizetett propagandista, ha valaki azt írja meg, miért fog nyerni – a választók akaratától függetlenül – a Fidesz.
2014. március 1. 10:04
Az olimpia idején rászoktam kissé az M1 nézésére, ott is ragadtam, esténként azóta oda-odakapcsolok, számítva rá, hogy ömlenek a hírek például Ukrajnából és Ukrajnáról, elvégre ami a szomszédban történik, bizonyára másokat is izgat.
2014. február 13. 13:12
Nem volt szoci, hanem igazi fideszes a Simon Gábor ellen tüntető férfi. A közmédia még a vér fideszes tüntetőt is besározza, hogy üthessen az ellenzéken.
Visszaestünk a sajtószabadság-listán
2014. február 12. 17:00
A Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság-felmérésében Magyarország a tavalyi 56. helyről a 64-re esett vissza. Juhász Péter szerint ez elgondolkodtató a magyar média és általában a demokrácia állapotára vonatkozóan.
2014. február 9. 9:53
Egyszer minden véget ér. Egyszer mindenkinél eljön a pillanat, amikor bele kell néznie a tükörbe és számot kell vetnie a tetteivel.
2014. január 28. 11:45
Bencsik olyannyira megrendelte a velem készült interjút, hogy egyszer még vissza is küldte átírásra, mielőtt végleg letiltotta a közlését.
2014. január 17. 17:52
A szocialista politikust az zavarta, hogy a másról tartott sajtótájékoztatóján a közmédia riportere Gyurcsányról faggatta.
A részvényes közbeszól
2014. január 13. 13:33
Braun Róbert vett egy 34,5 eurós részvényt a ProSiebenSat.1-ben, és most erre hivatkozva követeli, hogy a német társaság álljon el a TV2 eladásától.
2014. január 7. 12:24
Mit tudhat ez az ember, hogy több mint egy évtizede töretlenül csinálhat hülyét a „polgári” jobboldalból?
Adás-vétel
2013. december 21. 11:31
Simon Zsolt, a csatorna vezérigazgatója és Yvonne Dederick, gazdasági igazgató vették meg a TV2-t, de nem a saját pénzükből. Hogy kik állnak mögöttük, arról egyelőre nem beszéltek a dolgozóknak tartott szombati tájékoztatón, csak annyit mondtak, hogy magyar tulajdonosi hátterű cégről van szó.
2013. december 17. 16:20
A hazai ellenzék rendkívül Facebook-központú, és a konkurens platformon nem képes a kormányzó pártok riválisává válni.
2013. december 13. 19:05
Egy korábbi MTI-s újságíróval kezdés előtt még viccelődtünk is, hogy na vajon engedik-e közölni tudósítást. Hát nem engedték.
2013. december 13. 19:05
Egy korábbi MTI-s újságíróval kezdés előtt még viccelődtünk is, hogy na vajon engedik-e közölni tudósítást. Hát nem engedték.
2013. november 21. 8:50
Az első húsz perc tömény Fidesz-propaganda. Aztán jönnek az ország belső ellenségei – amit megzavar egy LMP-s és egy jobbikos sajtótájékoztató.
2013. november 14. 21:47
Legalább a látszatra ügyeljenek, és ne nyilvánvaló kampányt folytassanak a kormánypárt oldalán, mert attól elfog a hányinger.
2013. november 5. 22:26
Az LMP frakcióvezetője szerint a büntetőjogon kívül is vannak normák, bármennyire elképzelhetetlen is ez az országot 25 éven át vezető elit számára.
2013. szeptember 19. 17:59
A kormány gazdaságpolitikájával, az augusztus 20-ai megemlékezésekkel, valamint a természeti katasztrófákkal, a szélsőséges időjárás okozta károkkal foglalkoztak a leggyakrabban a hírek augusztusban.
2013. szeptember 9. 18:36
Kilenc évre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának elnökévé választotta Karas Monikát az Országgyűlés hétfőn. Az ügyvédnőt a Fidesz-KDNP támogatta, a Jobbik és az LMP nemmel szavazott, az MSZP nem vett részt a szavazáson.
2013. szeptember 3. 17:47
Innen üzenném Kocsis Máténak, a Fidesz kommunikációs igazgatójának, hogy nyugodtan nézzen bele a Hír24-be.
2013. augusztus 25. 10:33
Akire nagyon haragszunk, hiába nyer jogi elégtételt, rendezhet gyűjtéseket, ingyenkoncertet, fölkopik az álla (Klubrádió). Egy másikkal mintha érvényesülne az „egy sima, egy fordított” szabálya (ATV).
2013. augusztus 16. 22:56
Követelem a mindenkori kormánytól, hogy hagyjon már fel a sablontáviratokról való beszámolással a nemzeti hírekben.
2013. augusztus 15. 15:00
A kormány gazdaságpolitikai intézkedései, az erőszakos bűncselekmények, valamint a kormány és az MSZP ellentétei szerepeltek leggyakrabban a hírekben az elmúlt hónapban – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) politikusok médiabeli megjelenéséről szóló gyorsjelentéséből.
2013. augusztus 14. 17:22
A Fidesz-frakció szakmailag felkészültnek tartja Karas Monikát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) vezetésére és támogatja a jelöltet – közölte a képviselőcsoport az MTI-vel.
2013. augusztus 14. 16:48
Az MSZP szerint a Fidesz médiapolitikája nem változott, Orbán Viktor miniszterelnök akarata engedelmes végrehajtóját jelölte a médiahatóság élére.
2013. augusztus 14. 10:18
Korábban többen próbáltuk finom, már-már gyengéd hangvételben elmagyarázni, hogy Moszkvától nyugatra és Zimbabwétől északra a kormánypártok nem szoktak háborút indítani sajtóvállalkozásokkal szemben.
2013. augusztus 9. 17:38
Zsigó Róbert szóvivő szerint amíg Szabó György maga nem cáfolja a Magyar Nemzet értesüléseit, addig az emberek nem várhatnak objektív tájékoztatást a Sanoma termékeitől, például a Startlapoktól.
2013. augusztus 9. 16:32
Márpedig Orbánnak nagy fájdalmai lehetnek.
2013. augusztus 7. 12:48
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz a magyarországi média cenzúrázásra tett kísérletet azzal a kijelentésével, hogy a Sanoma Media Budapest Zrt. pénzügyileg és politikailag torzítani akarja a magyarországi médiapiacot.
2013. augusztus 7. 12:48
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz a magyarországi média cenzúrázásra tett kísérletet azzal a kijelentésével, hogy a Sanoma Media Budapest Zrt. pénzügyileg és politikailag torzítani akarja a magyarországi médiapiacot.
2013. augusztus 7. 9:11
Az akcióterv részleteivel Kocsis nem rémisztgette tovább halálra vált önmagát, így tehát nekünk kell ismertetnünk.
2013. augusztus 6. 14:48
A társaság hangsúlyozta: tevékenységüket kizárólag üzleti célok és az üzleti hatékonyság vezérli, valamint az, hogy a magyar emberek életét az általuk előállított szórakoztató, szolgáltató és hírtartalmakkal könnyebbé és tartalmasabbá tegyék.
2013. augusztus 5. 11:20
Választ vár a Fidesz a Sanoma Media Budapest Zrt. vezérigazgatójától, Szabó Györgytől arra, igaz-e, hogy pénzügyileg és politikailag is torzítani akarja a magyarországi médiapiacot.
2013. augusztus 3. 22:44
A netes HVG-t lenyúló veszett kölyköknek, cé kategóriás szabadkőműves inasoknak, szájberszörnyecskéknek és zsebszamuelyknek nagyon megártott a negyvenfokos meleg.
2013. július 26. 17:52
Ami a reklámadós rutinparanoia után következik, az már valóban a sztálini idők lapkészítését idézi.
2013. július 26. 17:34
El kell ismerni, a Magyar Nemzet rejtélyes szerzőjének a józan ész súgott.
2013. július 15. 11:55
Az NMHH médiaelemzése kimutatta, hogy nem változtak az eddigi tendenciák sem a politikusok, sem a pártok médiaszereplése tekintetében.
2013. július 10. 15:53
A fideszes médiabirodalom összes eleme a hagyományos tömegmédia legklasszikusabb (manipulációs) eszközeit alkalmazza.
2013. július 1. 21:25
Nincs egy olyan kommunikációs szakember sem a Fideszben, aki rászólna Zsoltiékra, hogy talán nem kéne mindenkit magukra haragítani?
2013. június 26. 12:32
A 2010 óta tartó második Fidesz-időszak – a rezsicsökkentési akciót és talán az EU-ellenes óriásplakátos hecckampányt kivéve – az ügyetlenségek sorozata.
2013. június 25. 12:01
Az Alkotmánybíróság hétfőn meghozott határozatában megállapította, hogy az önálló szabályozó szervről rendelkező sarkalatos törvény meghatározhatja a szerv vezetőjének, a kinevezési feltételeit így például a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének kinevezését is – közölte a testület az MTI-vel.
2013. június 4. 17:44
Ha már a vezető arab televíziós adó is antiszemitizmust vet a magyarok szemére, alighanem nagyon komolyan kell vennünk annak szavait, aki a szakadék felé rohanó Magyarországról beszél.
2013. május 30. 10:30
Előre megmondom, a magyar média piacvezetője, az RTL Group még 20 százalékos reklámsarc mellett se távozik majd.
2013. május 27. 14:06
Selmeczi Gabriella hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a reklámadóról még nincs konkrét döntés, „ez egy lehetséges variáció”.
2013. május 27. 12:46
A TV2-re újra szemet vetett az Infocenter, az Antenna Hungáriát visszavenné az állam, Fidesz-közeli vállalkozáshoz kerülhetnek az Axel-Springer megyei lapjai.
2013. május 27. 12:25
„Még él.” Részletesebb válaszra aligha számíthatunk a Fidesz politikusaitól, ha arról érdeklődünk: mi a gondjuk a médiával?
2013. május 27. 9:50
Az RTL Klub a Barátok Köztöt félti a tervezett reklámadó miatti veszteségek miatt.
2013. május 25. 14:40
Nem véletlenül időzítették a választások elé, brutális taktikaként értelmezhető csak.
2013. május 23. 16:33
Az MSZP szerint a reklámadó bevezetése tönkreteheti a médiapiac egyes szereplőit, ráadásul végső soron, mint a többi különadót, ezt is az embereknek kellene megfizetniük.
2013. május 22. 15:01
Minden pénteken megveszem az Élet és Irodalmat, és hét végén végig is olvasom. Tudom, magánügy, és azt is tudom, hogy nem vet rám jó fényt, ha ezzel hivalkodom.
2013. május 3. 10:17
A Magyar Nemzet nem tud semmit felhozni a gyanúba keveredettek védelmére, így az „ellenoldalt” próbálja befeketíteni, karaktergyilkossággal próbálkozik.
2013. május 2. 10:46
A kormánytöbbség által ezen a héten (mindenféle előzetes egyeztetés nélkül, épp a trafikbotrány hevében) elfogadott új jogszabály olyan kitételeket tartalmaz, amelyek korlátozni fogják az állam által kezelt adatokhoz való hozzáférést.
2013. április 23. 11:16
Amennyire én látom, minden egyes európai országban a baloldali sajtó is része a Fidesz-ellenes kampánynak. Interjú.
2013. április 22. 16:07
Amikor ma a publicista a kétharmados kormányt védi, akkor a hazáját és a nemzeti kultúráját védelmezi, mert belülről és kívülről is azt támadják eszelősen és minden méltányosságot nélkülözve.
2013. április 16. 14:30
Talán a német gyerekeket sem kergetnék az asztal körül, ha nem a negyedik alkotmánymódosításról néznének bárgyú tanmeséket, tele hamis információkkal.
2013. április 14. 18:15
Szalai Annamária végigrohant a pályán, ami adódott. Elkötelezettsége és ambíciója alapján megérdemelte a hatalmat.
2013. április 12. 10:24
Minden politikai vita és nézetkülönbség jelentéktelen részletkérdéssé halványul ilyen tragikus hír hallatán.
2013. március 25. 17:45
Szaniszló Ferenc pontosan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy valójában az őt méltatlannak tartók bizonyultak méltatlannak.
2013. március 21. 17:52
Legfeljebb azt a kérdést lehetne feltenni, hogy ez a szegény újságíró miért nem kapott Táncsics-díjat már akkor, amikor a délszláv háború golyózáporából tudósított?
2013. március 20. 12:57
A Fővárosi Törvényszék első fokú ítélete nyomán az MTVA köteles kiadni az Átlátszó részére a Várhegyi Attila cégével, a Prestige Média Kft.-vel kötött szerződést. Kiderült: a fideszes politikus cégén kívül más vállalkozások nem tettek ajánlatot az Alapnak.
2013. március 18. 13:42
Pörzse Sándor jobbikos politikus szerint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere „gerinctelen, a legnagyobb farizeus a Fideszen belül (...) és emberi becsületből nullásra vizsgázott”, amiért „szóban visszavonta” Szaniszló Ferenc újságíró Táncsics-díját. Erről hétfői sajtótájékoztatóján beszélt az ellenzéki képviselő.
2013. március 14. 16:44
A Táncics Mihály-díjjal kitüntetett Szaniszló Ferenc a Fideszről sem rejtette véka alá véleményét műsorában.
2013. március 7. 17:49
Lehetséges, hogy a médiahatóság nem saját kezdeményezésére él vissza a hatalmi jogosítványaival, hanem a kétharmados hatalom szíve-lelke maga várja el ezt tőle.
2013. március 4. 10:17
A zuglói polgármesternek és buzgó ügyvédeinek ideje elgondolkodniuk: vajon jól értelmezik-e a demokráciát, a sajtó szabadságát és alapvető feladatát, a véleménynyilvánítás szabadságát?
2013. március 1. 12:28
Cser-Palkovics András lazítana az NMHH elnökének kinevezésével kapcsolatos, a médiatörvény módosításához beterjesztett előírásokon.
2013. február 25. 14:57
A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint nincs szükség a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsára, és a testület eddigi működése alapján minden jog megvan ahhoz, hogy a testületet 2014-ben „szétzavarják”.
2013. február 11. 8:48
Az MSZP-t az küldte a padlóra, hogy a pártvezetés végtelenül ostoba stratégiát eszelt ki a helyzet kezelésére. A láthatóan nem ebben a világban élő elitgárda teljes erővel letámadta az Indexet.
2013. január 29. 13:19
Magyarország igaza bebizonyosodott Cser-Palkovics András szerint, ugyanis „a médiatörvény körüli hisztériának” semmilyen szakmai alapja nem volt.
2012. december 29. 14:19
A sorozatos leépítések és az internet olyan gyárakká változtatták a hírkészítést, amely (tisztelet a kivételnek) szalagszerűen, mechanikusan termeli az információkat.
2012. december 29. 9:41
A sajtószabadság és a magyarság barátainak kevés okuk van az ünneplésre. Az a nap közmédiánk és nemzetünk hatalmi kisajátításának az útján volt mérföldkő.
2012. december 23. 11:56
Sohasem engedném meg, hogy Balogh Ákos Gergely kedvenc pártjának bármelyik mai MTV-s, HírTv-s, EchoTv-s, magyar nemzetes, magyar hírlapos, demokratás, heti válaszos, UFI-utód mandineres csinovnyikja a Galamusba írjon.
2012. december 22. 16:05
A független és szakmai alapon álló televíziózás ideája, ideálja és illúziója ekkor foszlik szét örökre. Hazugság, árulás, gyávaság, irigység, sértődöttség, haszonlesés, a politikát kiszolgáló megalkuvás színezi a képet.
2012. november 25. 14:16
A hétfői zárószavazás előtt tovább módosítaná a választási eljárási törvényjavaslatot a Fidesz. Mégsem tiltanák meg, hogy a pártok az internetes hírportálokon hirdessenek.
2012. november 24. 20:56
Minden jel arra mutat, hogy a Fidesz most még csak a 2014-es választást kívánja manipulálni, később már választások sem lesznek.
2012. november 23. 9:14
Egészen az utolsó pillanatig módosulhat a választási eljárási törvényjavaslat tartalma – írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a Fidesz-KDNP nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a kampányidőszak alatt az interneten is megjelenhessenek politikai hirdetések.
2012. november 12. 19:52
Egyetlen javaslat se szól a köztéri hirdetésekről. Ennek pedig oka van, mégpedig: Simicska Lajos.
2012. október 30. 12:34
Kiretusálták a helyi újságból Hajdúdorog polgármesterét arról a képről, amelyen gyerekek egy csoportjával a kistérségi mesefesztivál megnyitóján pózol. A NOL szerint ennek oka, hogy a szocialista polgármester egy fideszes többségű képviselő-testület élén áll.
2012. október 8. 16:55
A kiskorúak védelméről szóló médiaszabályozás beváltotta a reményeket, a legnagyobb televíziók és rádiók normakövetőkké váltak – mondta Kollarik Tamás. Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának ülésén a Klubrádió ügye, az Axel-Springer és Ringier fúzió, valamint a filmtámogatások is szóba kerültek.
2012. október 5. 18:02
A párt közleménye szerint letiltották Mesterházy Attilát a soproni televíziókból a vasárnapi időközi választás kampányhajrájába, pedig az interjúk már szervezés alatt voltak.
2012. október 5. 9:02
A hírműsorok gátlástalanul elfogultak, a bármiféle értéket képviselő műsorok a nem nézett sávokba lettek száműzve, világosan látható, hogy a közmédia továbbra sem akar más lenni, mint bármelyik kereskedelmi.
2012. október 3. 14:55
Véleményem szerint 2013 tavaszára kapunk az arcunkba egy magyar nyelvű, de európai hírtévét, mely pont jól jön a Fidesznek a választások előtt.
2012. augusztus 27. 20:41
A Fidesz olyan helyzetet teremt, amelyben az ország politikai napilapja pártlappá válik, méghozzá úgy, hogy az MSZP-nek gyakorlatilag fizetnie sem kell érte.
2012. augusztus 17. 14:36
Bár ítéletek sora mondta ki jogtalannak a Klubrádió elhallgattatása érdekében tett lépéseiket, a médiamindenhatóság a törvények helyett továbbra is csak Orbán Viktor útmutatását követi.
2012. augusztus 15. 9:53
Mikor minden hírcsatorna a recessziótól volt hangos, a közszolgálati portál, a hirado.hu vezető híre arról szólt, hogy a fonalas zöldalgát nem kell kiszedni a Balatonból.
2012. augusztus 7. 10:02
Köszönettel tartozunk azon értelmiségieknek, akik a frekvenciabotrány árnyékában is cikkekben, állásfoglalásokban buzdítottak az MSZP-re való szavazásra. Őszintén reméljük, hogy a Neo FM-mel együtt végre ők is elnémulnak.
2012. július 23. 21:26
Az MTI, ahogy szokott, arcátlanul hazudott.
2012. július 6. 13:30
A médiahatóságnak elvileg kevés eszköze lehet a nyomtatott lapokra, ám a Népszabadság piaci alapon való fenntartható működését a Ringier és az Axel-Springer fúziója tette volna lehetővé. Na ez volt az, amit a Szalai Annamária minden eszközzel megakadályozott.
2012. július 5. 14:58
A Fidesszel szimpatizáló médiumok gazdagodását taglalja a Kreatív Online. A portál a KIM honlapján közzétett tavalyi üzleti évre vonatkozó beszámolók alapján tudatos médiaépítkezésről ír, illetve közli: a magyar médiapiacon magasnak mondható bevételeket gyűjtöttek be többek között Nyerges és Simicska cégei.
2012. június 23. 8:14
Egy kormánypárti képviselők által benyújtott módosító indítvány tiltaná többek között a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlenül összefüggésbe hozható nevű sajtótermékek kiadását, így névváltoztatásra kényszerülhet a Népszabadság és a Népszava is – állítja az FN24.
2012. június 12. 18:35
Májusban a kormányzati intézkedések kerültek a média érdeklődési körébe; Orbán Viktor ezúttal is több mint 250-szer szerepelt az egyes híradókban.
2012. június 11. 13:50
Bár korábban a Dió Rádió azt állította, a médiatörvény májusi módosítása egy fideszes médiahálózat kiépítését szolgálta a gyöngyösi és hatvani frekvenciapályázatok kapcsán, az NMHH most megcáfolta a hírt. Közölték: megtagadták a Mátra Centrum Kft. pályázati nyilvántartásba vételét.
2012. június 4. 10:55
A 16 éve működő Dió Rádió mellett a Mátra Centrum Kft. is pályázott a szeptemberben meghirdetett gyöngyösi és hatvani frekvenciákra, utóbbit azonban összeférhetetlenség miatt már korábban ki kellett volna zárni. A Dió állítja: a médiatörvény májusi módosítása a fideszes médiahálózat kiépítését szolgálja.
2012. május 22. 8:59
Csak kár, hogy 2008-ban.
2012. május 16. 8:31
Az Orbán rezsim kiiktatandó ellenfélnek tekinti a Klubrádiót.
2012. május 15. 16:47
Még soha nem láthattuk, hogy a voksoláson távol maradók eredményét beleszámítsák a megjelentek eredményébe.
2012. május 15. 13:33
Az MSZP úgy ítéli meg, hogy Szabó Csaba fideszes képviselő médiatörvényhez fűzött módosító javaslata utólag jogalapot teremt arra, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa ne tegyen eleget a Klubrádiónak kedvező bírósági ítéleteknek.
2012. május 15. 10:05
Az Alkotmánybíróság (Ab) médiaszabályozással kapcsolatos tavaly decemberi döntésének végrehajtását szolgálja a médiaszabályozás módosítása, amelynek általános vitáját hétfőn este kezdte el a Ház. A fő témák az újságírói forrásvédelem, valamint a média- és hírközlési biztos jogosultságai.
2012. április 20. 7:56
A Századvég Médiaműhely elemzése szerint a választókorú lakosság közéleti-politikai tájékozódásában kiemelt szerepe van az MTV műsorainak, annak ellenére, hogy a közszolgálati csatornák közönségaránya elmarad az országos kereskedelmi televíziókétól.
On air
2012. április 6. 9:00
Beperelték Magyarországot a Sláger és a Danubius Rádió tulajdonosai, mivel szerintük a 2009-es frekvenciapályázat elbírálása során törvénysértés történt. Az ügy kapcsán az is kiderült, a pályáztatás előtt Fideszes és MSZP-s képviselők keresték meg a befektetőket együttműködés reményében.
2012. április 6. 8:38
Kezdtük megérezni az online újságíróságot: minden, amit csináltunk, azonnali hatást keltett, mintha csak tévében, rádióban dolgoztunk volna, és ez komoly előny volt a negyedévente kinyomott CD-ROM-mal szemben.
2012. április 4. 9:45
Orbán Viktor és Jávor Benedek – akinek rajongóinak száma nagyon alacsony a többiekhez képest – 25-44 éveseket aktivizálja a leginkább. Érdekes azonban, hogy Vona Gábor éri el a legfiatalabbakat.
2012. március 28. 11:30
Az EstFm-nek összesen kétszer örültem. Egyszer, amikor elnyertük a frekvenciát, és másodjára akkor, amikor hozzávetőlegesen 150.000.000 forint elégetése után végre megszabadultunk tőle.
2012. március 13. 21:52
Mesterházy szerint Magyarországon nem szabad a magyar sajtó, és bár egyelőre még nem üldöznek, nem lőnek le újságírókat, nem független a média.
2012. március 5. 16:09
A BELGA - hirdeti legfrissebb címlapján a kormánypárti Heti Válasz, és nincs belőle botrány. Pedig ez a címlap - alig kódolt, mondhatni sunyi antiszemitizmusával - botrány.

összesen: 305 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó