korrupció

2019. december 10. 10:49
Noha a vállalkozásoknak még mindig jelentős hányada – uniós szinten 63 százalékuk, Magyarországon 80 százalékuk – tartja a korrupciót széles körben elterjedt problémának, arányuk uniós szinten 4 százalékkal, Magyarország esetében pedig 11 százalékkal csökkent 2017-hez képest – közölte az Európai Bizottság a cégek korrupcióval kapcsolatos véleményéről készített felmérésében.
Szervezett kapitalizmus
2019. december 5. 11:20
Túl durva volt a magyar gazdaság kiárusítása a kilencvenes években. Lengyelország viszont megőrizte a nemzeti cégeit, aminek látszik is az eredménye – véli Andreas Nölke, akivel pénzügyi kapitalizmusról, a demokráciát korlátozó pénzügyi szektorról, a klímaváltozás kezeléséről, a német béreket leszorító képzetlen migránstömegről is beszélgetünk és azt is elárulja, miért nem érti a gazdasági felzárkózás lényegét az, aki az állam és a nemzeti cégek összefonódására korrupciót kiált. A liberális kapitalizmus végstádiumát szenvedi, az új évtizedben pedig minden megváltozik és egy régi-új kapitalizmusmodell hódítja meg a világot. A Makronóm interjúja.
2019. november 15. 15:19
Amíg a hosszú távú politikai perspektívát felülírja a rövid távú érdek, a status quo megmarad, a korrupció stagnálni fog és továbbra is gátja lesz annak, hogy ezek az országok fejlődjenek és teljesítsék az állampolgáraik elvárásait.
Korrupció
2019. szeptember 11. 23:09
Az eredeti tőkefelhalmozás mindig valamiféle korrupcióval jár. Interjú.
Korrupciós ügy
2019. január 10. 12:50
Malajzia állami alapját megcsapolták a bank vezetői, akik luxuscikkekre és kenőpénzre költötték az ellopott összeget – szemlézte a híradásokat a Növekedés.hu. A New York Times szerint azonban a bankok túl nagyok ahhoz, hogy börtönbe zárjuk őket.
2018. november 12. 12:10
November 1-jével hatályba lépett a világ első blockchain-törvénycsomagja Máltán. Szeptember 11-én Joseph Cuschieri, a Máltai Pénzügyi Szervezetek Hatóságának (Malta Financial Services Authority, MFSA) vezérigazgatója jelentette be, hogy Málta három blockchain törvénnyel biztosítana hivatalos szabálykészletet a blockchain szereplők, a kriptopénzek és az elosztott főkönyvi technológiára (DLT) építő szolgáltatók számára, elsők között szabályozva ezt a területet a világon. A pénzügyi innováció látszata mögött azonban számos csontváz rejtőzhet a máltai offshore-paradicsom széfjeiben.
Szublimáltak a befagyasztott eurók
2018. november 6. 14:04
Belga képviselők szeretnék megtudni a liberális miniszterelnöktől, hogy hova tűnt több száz millió euró Moammer Kadhafi egykori líbiai diktátor Brüsszel által befagyasztott bankszámláiról – szemlézte a 888.hu a Politico elemzését.
Elismerték
2018. szeptember 6. 8:20
Mintegy 775 millió euró (254 milliárd forint) pénzbírságot kellett megfizetnie az ING-nek Hollandiában, amiért a bank éveken keresztül nem végzett kellően alapos ellenőrzéseket, és így nem tett eleget a pénzmosás elleni előírásoknak – közölte kedden a helyi ügyészség.
Kenőpénz
2018. június 1. 9:59
Sebastian Vladescu korábbi román pénzügyminiszter ellen épp korrupciós vizsgálat folyik, ezért egymillió eurós óvadékának egy részét aranyrudakkal fizette ki. A volt miniszter a gyanú szerint kenőpénzért kötött vasútvonal-felújítási szerződést.
2018. május 14. 18:06
Lemondott Martina Dalic horvát gazdasági miniszter hétfőn Horvátország legnagyobb magántulajdonú cégcsoportja, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor körüli legújabb botrány miatt. A miniszterelnök a lemondást elfogadta. Ugyanazok írták az Agrokor megmentésére irányuló törvényt, akik később profitáltak annak megvalósításából.
2017. június 21. 7:19
Ferenc pápa korrupcióellenes fellépését ez idáig még nem üdvözölték a magyar egyházak, nem adtak ki támogató nyilatkozatot, nem álltak ki nyíltan és határozottan mellette.
Korrupció
2017. március 24. 9:40
Kell-e Magyarországon a román DNA-hoz hasonló korrupcióellenes ügyészség? Erről vitatkoztak az Eötvös Csoport szerdai konferenciáján. A Sapientia Egyetem szakértője szerint Romániában a DNA és az ügyészi elit egy új bálvány lett, miután a politikai elitből kiábrándultak az emberek. Schiffer András azért is ellenzi egy hasonló szervezet felállítását Magyarországon, mert annak az élére is csak egy Polt Pétert ültetnének. Tudósításunk.
2017. január 31. 14:39
A Legfőbb Ügyészség szerint nem koncepciós per volt a Hiszékeny-ügy. Ez az ügy – mint minden más eljárás – szakmai kérdés az ügyészség számára – közölték, felhívva a figyelmet arra, hogy a másodrendű vádlottat jogerősen elítélte a bíróság. Hiszékeny Dezsőt másodfokon, jogerősen is felmentette Fővárosi Ítélőtábla-
Szólásszabadság
2017. január 24. 16:12
Első fokon vesztett Rogán Antal Juhász Péterrel szemben: a személyiségi jogi perben Rogán azt kifogásolta, hogy Juhász bűnözői körökkel hozta őt összefüggésbe a belvárosi ingatlanügyek kapcsán. Az ítélet szerint a szabad politikai véleménynyilvánítás előbbre való Rogán Antal személyiségi jogainál, Juhász Péternek pedig ellenzéki politikusként egyenesen feladata, hogy kritizálja az önkormányzatot.
Nahát!
2017. január 17. 20:32
Több titkosszolgálat, különösen a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) éveken át közvetlenül, aktívan részt vett a korrupcióellenes bűnüldöző szervek munkájában – derül ki a Bírák Romániai Szövetsége (UNJR) által közzétett jelentésből. Eszerint az időközben alkotmányellenessé nyilvánított törvényi kereteken is túlléptek, hogy a korrupciós ügyekben való nyomozáshoz a terhelő bizonyítékokat beszerezzék.
2017. január 15. 22:28
Jó lenne, ha a konzervatívabb szülők meg tanárok is megértenék, hogy az az iskola, ami régen jó volt, ma már nem az. Interjú.
2016. október 18. 12:34
A román korrupcióellenes ügyészség bírálói ritkán tudnak bizonyítékot is felsorakoztatni állításuk alátámasztására.
Szolidaritás
2016. október 10. 12:27
A legnagyobb független szlovák napilap, a Denník N szerkesztőségi vezércikkben állt ki a Népszabadság mellett. A magyarul is publikált írásban a lap beszámol a szombati eseményekről, és azt írja: Orbán Viktor kérésére zárhatták be a Népszabadságot.
2016. szeptember 27. 14:08
Most már csak néhány napot kell kihúzni és végre vége lesz ennek a népszavazásnak csúfolt kommunikációs bohózatnak.
2016. szeptember 23. 14:15
Az ország szuverenitását meg kell óvni Brüsszellel és a migrációs áradattal szemben. De csak akkor érdemes, ha utána vissza is vesszük azoktól, akik kisajátították és tönkre tették.
Nincs meg a levél
2016. augusztus 16. 9:54
Nem került az ügyészség birtokába Vizoviczki László Kubatov Gábornak írt levele, amit a Fidesz pártigazgatója állítása szerint átadott a bűnüldöző hatóságoknak – derül ki a legfőbb ügyész MSZP-s képviselők kérdésére adott írásos válaszából. Polt azt is közölte, hogy nem érte meg „vádalkut” kötni Vizoviczkival a politikusokról szóló információiért cserébe.
2016. június 5. 10:38
Ő az egyetlen, akinek még a Fidesztől és a Fidesz által zsebrevágott államtól független sajtója van.
2016. május 3. 21:43
Csak remélni tudjuk, hogy a nyomokban még létező alkotmányvédelmi reflexek ezúttal is gátat tudnak szabni a korrupció elleplezését szolgáló kormánypárti szándékoknak.
2016. április 27. 18:37
Kíváncsi vagyok az Index reagál-e erre. Nincs szebb, mint egy ballib-ballib médiaháború.
2016. február 12. 17:21
Valótlanul híreszteltük, hogy Tordai Csaba közvetett üzleti kapcsolatban áll az 1989 végéig a Belügyminisztérium III/II-2. osztályt vezető ifj. Apró Antallal.
2016. január 31. 16:58
Az Igazságügyi Bizottság vitáján arra is választ kell kapnunk, miért nem indult büntetőeljárás sem a fideszes haveroknak leosztott trafikok, földek miatt, sem amiatt az ötmillió forint miatt, mely az ügyészség szerint is Tiba Istvánnál kötött ki, sem amiatt, hogy az állami Eximbank fideszes haverok szabad felhasználású pénztárcájaként működik.
2016. január 20. 11:27
Egyetemre már nem kell felvételizni, mert az emelt szintű érettségi kiváltotta azt. A középiskolába viszont nem lehet bekerülni csak egy felesleges és kódolt kudarcra ítélt procedúrával. 2016-ban is a szokásos botrány kísérte a felesleges vizsgát: zokogó gyermekek, értetlen pedagógusok és háborgó szülők kérdezik miért kell pellengérre állítani a gyermekeiket. Közben pedig a háttérben remek informatikai kisiparosok készítik fel jó pénzért a diákokat a középiskolai felvételire. Az Oktatási Hivatal szerint viszont minden a legnagyobb rendben.
2016. január 12. 10:42
Ferenc pápa szerint a második világháború romjain sok munkával felépített befogadási rendszert megingatja a migrációs hullám, de Európának minden eszköze megvan a megoldás megtalálására. A Szentatya hétfőn a Vatikánban hangsúlyozta: az individualista megoldás nem vezethetnek eredményre, a helyes válassz csak a közös cselekvés lehet.
2016. január 4. 13:57
Nem vagyunk külön utasok, a britek is ebben gondolkodnak, abban, hogy át kell nézni Európa alapokmányait, és újat kell létrehozni, szentesíteni. Interjú.
2015. december 23. 8:21
Van abban valami sajátos romániai sorsszerűség, hogy az idei esztendő leghangzatosabb belföldi eseményei a korrupcióellenes ügyészséghez kapcsolódtak.
2015. december 9. 16:47
Ügyészségi kérésre jóváhagyta Ioan Oltean liberális képviselő előzetes letartóztatását a bukaresti román parlament, ám párt- és képviselőtársa, Catalin Teodorescu, akit ugyanazon ügyben „kért ki” az ügyészség, már másodszor úszta meg az előzetes letartóztatást.
2015. december 8. 10:24
A korrupció megakadályozza, hogy reménnyel tekintsünk a jövőbe, mert hatalmaskodásával és mohóságával szétrombolja a gyöngék terveit és elnyomja a szegényebbeket.
Mégsem a 13 bíboros levele lett a Vatileaks 2
2015. november 11. 16:50
Letartóztattak a Vatikánban két munkatársat, mert feltehetőleg ők szivárogtatták ki a vatikáni pénzügyekkel kapcsolatos információkat, melyek két, olasz újságírók által a héten megjelentetett könyv alapjául szolgáltak. Ferenc pápa az újabb kiszivárogtatási botrány ellenére leszögezte: folytatja a küzdelmet az egyházi korrupció ellen. A két feltételezett kiszivárogtató előzetes letartóztatásban van. Összefoglaló.
2015. november 10. 11:45
Az állami és uniós pénzek mintegy negyedét „zsebre teszik, a pályázatok körülbelül fele már a kiírás pillanatában gyanús” – indokolta a Párbeszéd Magyarországért, miért szeretnének korrupcióellenes ügyészséget felállítani. Utaltak arra is, hogy a Miniszterelnökség két nappal az új közbeszerzési törvény hatálybalépése előtt hirdetett ötmilliárdos tanácsadói pályázatot.
2015. november 4. 14:07
A mutyinak már jelképrendszere van a társadalmunkban. Ez tragikus. Mi meg most megpróbálunk tükröt tartani. Interjú.
2015. október 1. 18:36
Szabadlábra kerülhet Ivo Sanader volt horvát kormányfő, ha kifizeti a félmilliárd forintnak megfelelő összegű óvadékot – mondta ki csütörtökön a horvát legfelsőbb bíróság. Sanader a Fimi Media ügy miatt van előzetesben, a vád szerint 2,8 milliárd forint közpénzt használt fel törvénytelenül pártja kampányának finanszírozására.
Korrupcióellenes jelentés
2015. július 22. 7:22
Az Európa Tanács Korrupcióellenes Államcsoportja (GRECO) szerdán hozta nyilvánosságra Magyarországról szóló jelentését: a szervezet többek között azt ajánlja, hogy szabályozza törvény a parlamenti lobbizást az átláthatóbb jogalkotás érdekében, és hogy szűkítsék a politikusokat és tisztviselőket megillető mentelmi jogot.
2015. június 9. 12:49
Az Országgyűlés által elfogadott büntetőjogi törtvénymódosító koktél részeként önálló bűncselekményként büntethető lesz, ha hivatalos személy nem tesz feljelentést tudomására jutott korrupciós ügyben. A módosító a büntetőeljárási és a büntetésvégrehajtási joganyagon is változtat.
2015. június 1. 11:59
Valóban a statisztika szerint 2013-hoz képest csaknem háromszorosára nőtt a korrupciós bűncselekmények száma, de én ezt nem a cselekmények növekedésének tudom be, hanem annak, hogy ennyivel jobb lett a felderítés.
2015. április 20. 19:10
Mivel a DNA ügyészei mindenkivel szemben egyformán alkalmazták a törvényeket a vizsgálat alatt álló személyek jogállásától függetlenül, az emberekben egyre nőtt a bizalom. Interjú.
2015. február 2. 11:33
A számolatlanul szabályozott világban egyszerűen nem lehet kitérni a jogi út elől. Előbb-utóbb törvényszerűen vétesz valamelyik elmebeteg szabály ellen.
2014. december 12. 9:50
Az amerikai ügyvivő nevetve nyilatkozott arról, hogy feljelentették, és részt vett egy kormányzati korrupcióellenes konferencián is.
2014. november 19. 11:14
Az Átlátszó promóvideója szerint más országokban van súlya a tetteknek. Az a céljuk, hogy Magyarországon is így legyen.
2014. november 14. 11:03
Alaptalan a CÖF feljelentése, ugyanis a diplomaták nem hivatalos személyek, így nem kötelességük a korrupciót feljelenteni – mondta Hack Péter büntetőjogász.
2014. október 21. 8:54
Mivel minősített adatokat is érint, zárt ajtók mögött tárgyalják majd a Vizoviczki-ügyet. A vesztegetési ügynek 22 vádlottja van, köztük négy volt rendőr-főtiszt.
2014. október 1. 13:59
Annál a hírportálnál tartottak házkutatást, amelyik szókimondóan tudósított a törökországi kormányközeli körök korrupciós botrányáról.
Másfél millió euróból
2014. szeptember 5. 14:34
Jávor Benedek más európai zöld és baloldali politikusokkal együtt kezdeményezi, hogy az EU 2015-ös költségvetésében különítsenek el 1,5 millió eurós keretet a tényfeltáró újságírás támogatására. A keretből a legalább két tagállamot érintő korrupciós ügyek feltárását támogatnák.
2014. augusztus 15. 16:28
A Forma 1-et irányító brit milliárdos átutalt 99 millió dollárt a bajor igazságügyi minisztériumnak, további egymilliót pedig a német gyermekhospice alapítványnak, az eljárást így megszüntették.
2014. augusztus 8. 9:30
Németországban egy kellően gazdag személy megvásárolhatja magának a büntetlen előéletet. Hogyan lehet ezt elvi síkon megmagyarázni?
Reklám
2014. június 26. 10:56
Schiffer András szerint szükségtelenek a minisztériumok és monopol helyzetben lévő köztulajdonú cégek reklámjai, ezért törvényjavaslatban tiltaná meg azokat. Az LMP-s politikus szerint az ilyen hirdetések sértik a sajtószabadságot, mivel a politikai korrupció melegágyai.
Nem bújhatnak ki
2014. január 15. 13:39
A román alkotmánybíróság kimondta: alkotmányellenes az a Btk-módosítás, mellyel a parlamenti képviselők kivonták magukat a köztisztviselők köréből, ekként pedig nem lehetett volna őket korrupciós bűncselekményekért felelősségre vonni.
2013. december 17. 11:56
„Ha fontosnak tartod, hogy jövőre is legyen Átlátszó, szállj be te is valamennyivel, légy az előfizetőnk 2014-re!” - kéri az Átlátszó.
2013. november 21. 13:14
A NAV mindenesetre gyorsan megtette az első lépést volt dolgozója ellen. Kirúgni nem tudta, hát hirtelen felindulásból jól feljelentette „rágalmazó kijelentései” miatt.
2013. november 14. 13:45
Elkezdődött csütörtökön a hannoveri tartományi bíróságon Christian Wulff volt német elnök büntetőpere. A konzervatív CDU korábbi politikusát jogtalan előny elfogadásával vádolják.
2013. november 14. 12:18
Az új közérdekű bejelentésről szóló törvény szerint januártól a bejelentés alapján felderített, büntetőjogi határértéket meghaladó visszaélés esetén kötelező lesz feljelentést tenni az elkövetővel szemben. Mivel a magyar szabályozás a nemzetközi gyakorlattal ellentétben a magánszektorra is kiterjed, elemzők perlavinát várnak a törvény hatálybalépésétől.
2013. október 18. 10:07
Több, mint naivitás lenne azt feltételezni, hogy a most tétlen hatóságok, pusztán azért, mert újabb törvény utasítja őket cselekvésre, érdemben foglalkozni fognak a korrupció ilyen kényes megnyilvánulásaival.
2013. szeptember 12. 13:33
A napilapos és online szerkesztőségekben, ahol dolgoztam eddig, azt láttam, hogy a kommentelőbölcsességre rácáfolva a magyar újságírók nem megvásárolhatók.
2013. szeptember 3. 17:07
Internetes felület létrehozásával biztatja a Kínai Kommunista Párt (KKP) központi korrupció elleni szervezete a lakosságot arra, hogy jelentse a hatóságoknak a gyanús eseteket és a visszaélésekkel vádolt főszereplőket ‒ számolt be róla a kínai média kedden.
2013. augusztus 21. 20:52
Az Egyházak Világtanácsa (WCC) arra kérte tagegyházait, hogy csatlakozzanak a korrupció elleni, „Exposed 2013” nevű kampányhoz.
2013. július 26. 11:25
A nemrég elítélt Alexander Navalnij 2010-ben indította el a RosPil nevű blogját, amelyen írt a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet gyanús eladásáról is.
2013. július 18. 9:19
Bűnösnek mondta ki csütörtökön sikkasztásban Kirov város egyik kerületi bírósága Alekszej Navalnij vezető orosz ellenzéki blogger-politikust és az ügy egy másik vádlottját.
2013. május 31. 17:03
Úgy gondolom, a Trónok harca egyik legfőbb üzenete az a régi mondás, miszerint a hatalom korrupttá tesz, az abszolút hatalom pedig abszolút korrupttá.
2013. május 30. 22:30
A Transparency International és a Telenor Magyarország további két éven keresztül dolgozik közösen a tisztességes vállalkozási magatartás terjesztése érdekében.
2013. április 16. 14:54
Az idei, vállalati-civil együttműködésekre fókuszáló CSR Piacon közös kiállítási jogot nyert el a Telenor Magyarország és a Transparency International Magyarország.
2012. december 17. 12:48
Nem úgy kell a szegények felé fordulni, hogy a megbízónk érdekei, közvetlen feladataink elé helyezzük az övékét, hanem úgy, hogy a sajátunkból adunk.
2012. december 4. 0:50
Kire van hatással, ha lefizetjük az ellenőrt? Miért gond, ha nem kérek számlát a villanyszerelőtől? Tisztességes a hálapénz?
2012. november 8. 10:37
Tízezer eurós pénzbüntetés megfizetésére ítélték a Cafè amb Llet magazin szerkesztőit, amiért publikálták a közegészségügy finanszírozásának átláthatatlanságát élesen kritizáló videójukat. Ez nemcsak a kiadvány fennmaradását veszélyezteti, hanem az újságírók személyes egzisztenciáját is.
2012. október 24. 16:56
Lance Armstrong legfőbb bűne, hogy egy hosszú éveken át tartó, a kerékpársportban mindaddig soha nem látott korrupció kulcsfigurája volt.
2012. augusztus 13. 16:52
Mindenhol „korrupciót és rosszat” látott az egyházban a Vatikán titkainak kiszivárogtatásáért letartóztatott pápai komornyik, ezért határozta el, hogy cselekedni fog – derül ki a vádat beismerő férfi vallomásából.
2012. augusztus 9. 15:43
Nemzetközi vízipisztoly-csatát tartottak csütörtökön a Sziget fesztiválon, a Transparency International szervezésében, hogy felhívják a figyelmet a korrupció elleni küzdelemre.
2012. augusztus 7. 15:14
Semmilyen törvény nem fogja kötelezni az államot, hogy a kommunikációs költéseiről számot adjon.

összesen: 71 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó