köztévé

Felmondás
2017. február 2. 12:36
Gundel Takács Gábort már csak február közepéig láthatjuk a köztévé képernyőjén, ugyanis a népszerű műsorvezető távozik az MTVA-tól – értesült a Bors. A felmondás hírét az MTVA is megerősítette. Egyes források szerint a szakember döntésének hátterében az áll, hogy a csatorna méltatlanul bánt a kollégáival.
2016. szeptember 12. 18:47
Az egyetlen dolog ugyanis, amitől az igen elarcátlanodott hatalom még tart valamelyest, az a nyilvánosság.
2016. augusztus 8. 10:27
A menekült versenyző nevének, csapatának és egyáltalán létezésének elhallgatása azonban ennél is súlyosabb, ezt nem sportközvetítésnek, hanem politikai propagandának nevezik.
2016. június 27. 12:23
Valódi ostorral csapkodták a köztévé riporternőjét élő adásban Tihanyban. Mind a betyár, mind a riporternő elégedett volt az aktussal.
2016. június 13. 18:01
Nekünk, külhoni magyaroknak amiatt is kijutott a bosszúságból, hogy nem követhetjük anyanyelvünkön, az M4 sportcsatornán keresztül a magyar nemzeti tizenegy szereplését.
Közmédia
2016. április 22. 10:03
Ismeretterjesztés, oktatás, kultúra: erre fog koncentrálni az M5, a köztelevízió ősszel induló újabb csatornája. Az M5 a tervek szerint speciálisabb lesz, mint egy átlagos tudományos csatorna.
2016. február 10. 15:38
A Class FM reggeli műsorában Sebestyén Balázs agymosásnak nevezte a köztévé híradóját és a hatvanas évek propagandagépezetéhez hasonlította azt.
2015. szeptember 29. 7:59
Van olyan bakonyszentlászlói ismerősöm, aki mezőgazdasággal foglalkozik, mindig felteszi a kérdést, hogy mikor fogjon hozzá a lucerna kaszálásához. A családom is rendszeresen rákérdez az időjárásra. Interjú.
2015. június 14. 16:19
Úgy érkeznek a kritikák, bírálatok, mintha azt kérnék számon a nyáron, hogy miért nincs olyan hideg, mint télen.
2015. június 14. 11:47
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Etikai Bizottsága állásfoglalásában elmarasztalta a közmédia Híradóját egy bevándorlással kapcsolatos riport miatt. „A Híradó riportjai többször tartalmaztak már szakmailag nem kellő gondossággal és hitelességgel leadott információkat – figyelmeztet a MÚOSZ.
2015. május 22. 12:58
Rossz érzés lehet ennyiszer lógó orral távozni, nagy lehetett eddig az Indexszel szembeni frusztráció, és most még nagyobb az öröm.
2015. május 19. 13:11
Ugyan eddig inkább a Hír Tv-től mentek át szakemberek a köztévébe, most megtörte a trendet az MTVA munkatársa, D. Bányász Gergő, aki a Hír Tv-nél folytatja, belpolitikai főszerkesztőként – tudta meg a Válasz.hu
2015. április 22. 7:17
Nem mondott fel, de nem is akar visszatérni az M1 híradójába Borsa Miklós, akit Balatonfüreden a munkája miatt vertek meg a múlt héten. Támadói előbb megkérdezték, ő mondja-e a híreket, majd „most hazudj!” felkiáltással rárontottak.
2015. április 17. 14:15
Úgy lehet, a Nemzeti Hírcsatorna mindennapi teljesítményének árnyékában szinte alig jut érdemi figyelem a megújult és Petőfi nevével felruházott kettes csatornának, noha ott is nagyban zajlik a munka, és pezseg az élet.
2015. április 16. 9:09
Nemcsak újságírót nem szabad verni egyébként, de tanárt, eladót, információs menedzsert sem, a hivatásrendek pedig fogjanak össze és határolódjanak el az erőszaktól.
2015. április 14. 14:19
A Cink kiáll a megvert M1-híradós mellett. Aki megütötte , a sajtó- és véleményszabadságot támadta, és személyesen minket is megütött.
2015. április 11. 9:34
Az M1 hírcsatornává alakulásával az egyik legérdekesebb részlet az volt, hogy angol nyelvű híradóval is jelentkezik a közmédia. A Dumaszínház elképzelte, hogyan adnak majd hírt hazánk eseményeiről a magyarul nem, de angolul beszélők számára.
2015. április 1. 13:54
A dumaszínházasok megalkották a köztévé híradójának paródiáját: minden másodperce üt.
2015. március 30. 9:42
Magyarországon még tart a Kádár-korszak öröksége: politizálni, saját és közösségünk ügyeivel foglalkozni ciki.
2015. március 23. 17:23
13:30 – keresztbe fordul egy busz a Margit-hídon, kilométeres sorok Pesten és Budán. 16:20 – Bejelentkezik a riporter, nincs már ott semmi.
2015. március 22. 12:56
Nem attól leszek én ilyen-olyan szavazó, ha köztévé, vagy akármelyik csatorna ontja rám egy adott párt dogmatikáját, vagy ha magam is érzelmileg részt veszek ezekben a militáns játszmákban.
2015. március 22. 9:54
Éppen ilyen lenne az M1 Híradó akkor is, ha 25 éve nem omlik össze a Szovjetunió, és az MSZMP kínai típusú kapitalista átmenetbe csapja az országot
2015. március 21. 9:28
Nem kormánypárti sajtó-analfabetizmus van meg ellenzéki sajtó-analfabetizmus, hanem egyre kevesebb emberi tőkével és egyre több automatizmussal működik a tömegvélemény legyártása.
2015. március 21. 8:13
Hála Istennek az internetes mémgyáraktól egészen eltérő véleményeket is kapunk. A közönségszolgálatunkhoz a kritikák mellett nagyon sok dicséret is érkezik, ami erősít bennünket abban, hogy jó irányba haladunk. Interjú.
2015. március 19. 16:30
Fájó szívvel kell megállapítani: a BBC és a CNN babérjaira törő magyar köztévé végletesen elfogult.
2015. március 19. 15:14
A nemzeti hírcsatorna csúfos bukással debütált. Jelesebb napot nem is találhattak volna a lebőgésre, mint a sajtószabadság ünnepét.
2015. március 18. 10:46
Elveszett a pozsonyi tudósító, a vágók ollót hoztak a munkába, a fideszes vezetők pedig csak keményen dolgozó kisemberek.
2015. március 17. 14:20
Az M1 szégyenletes teljesítménye, a felkészületlenség és bénázása annyiban érdekes, hogy látványosan érzékelteti, hogyan is néz ki ma Magyarország kormányzása.
2015. március 17. 10:25
Ha rám hallgat az Orbán Rt., sürgősen összevonják a közpénz-tévét és a kormányt. Egy csomó előnnyel járna a dolog! Először is: sokkal több pénzt lehetne hirtelen ellopni.
2015. március 17. 9:33
A megújult köztévéről kérdezte a képviselőket a hvg.hu. Rétvári és Rogán válasz helyett a portált bírálták, mert az szerintük rasszista hangnemben írt a közmédia egyik munkatársáról.
Új köztévé
2015. március 16. 12:00
A sorozatos bakik ellenére a nézők 4,7 százaléka választotta az új M1-et vasárnap egész nap, amely korábban 5-5,2 százalékot ért el vasárnaponként. Az esti műsorsávban viszont az ATV-t is többen nézték mint az M1-et. A Duna az eddigi átlagos vasárnapi nézettségének több mint a dupláját érte el 7,9 százalékkal, és este a TV2-t is verte.
2015. március 16. 10:35
Tóta W. mondatában a rasszizmusnak nyoma sincs. Orsós kollégát szakmailag tartja alkalmatlannak, ennyi van a mondataiban. Nem azért tartja alkalmatlannak, mert Orsós kolléga cigány, hanem... Valamiért.
2015. március 16. 8:28
Ezzel a hekkeléssel a csatornán egy olyan marginális antiesztétika jelent meg, ami korábban elképzelhetetlen volt a tömegmédiában.
2015. március 15. 17:45
Először nem sikerült a tudósítót kapcsolni, másodszorra már csak hangja nem volt, ezek után pedig a beígért hírblokk sem indult el. Nehéz volt az új M1 első napja.
2015. március 15. 11:31
Hevér Lóránt és Imre Balázs mutatta be a megújult M1-et, amely mostantól napi 18 órában híreket sugároz.
2015. március 13. 13:31
„Miért kell ennyit költeni a közmédiára, ha a nézettségi versenyben alig szerepel az élmezőnyben?” – merül fel újra és újra a kérdés.
Eltáv
2015. március 2. 16:38
Négy és fél év után távozik a közmédiából Rákay Philip, aki 2011 januárjában előbb az m1, majd az m2 intendáns-programigazgatójaként, majd később az MTV Zrt. vezérigazgató-helyetteseként az m1 és az m2 műsorstruktúrájának megújításán dolgozott – írja a hirado.hu.
2015. február 23. 16:53
Március 15-én indul az elsősorban fiataloknak szóló Petőfi TV, amely az M2 esti műsorsávjában lesz majd látható.
Elmarasztalás
2015. január 30. 11:07
Figyelmeztetésben részesítette a Médiatanács a köztévét, mivel az megsértette a politikai hírekhez fűzött hírolvasói kommentár tilalmát, mikor egyes hírportálokat kritizált. Korábban az RTL, az ATV és a Hír TV kapott hasonló okokból megrovást, mikor a Jobbikot „szélsőjobboldali” pártnak nevezték.
2015. január 28. 7:40
Legalább a kilencvenes évek eleje óta tudjuk, hogy köztelevízióra nem nagyon van szükség, azazhogy abban a formájában, ahogyan létezik, egészen biztosan nincsen.
2015. január 27. 16:45
Az Index értesülései szerint az eddig bejelentett új csatornák mellett decemberben elindulhat az M6 nevű tematikus adó is.
2015. január 22. 7:54
Nem hosszabbított szerződést Fábry Sándor cégével az MTVA, így kérdéses, mi lesz a Fábry című beszélgetős műsorral – írja a Bors. A lap forrása szerint teljes a káosz a márciusra teljesen átalakuló közmédiánál: a Fapad című sorozaton kívül senkinek sincs még érvényes szerződése.
2015. január 15. 19:45
A kormányzati kommunikáció szemszögéből a napi nyomtatott bulvármédia, a magazinpiac, valamint a nagy online hírportálok a meghódítandó terület.
Médiatanács
2014. december 22. 16:17
Műsorvezető személyes kommentárja miatt indít eljárást a Médiatanács a Magyar Televízióval szemben. Németh Balázs november 8-án a Híradóban – megnevezésük nélkül – utalást tett olyan hírportálokra, amelyek szerinte nem megfelelően számolnak be egyes eseményekről – írja a hvg.hu.
2014. november 27. 9:19
Bíróság mondta ki: Papp Dánielt, az MTVA jelenlegi tartalomszolgáltatási igazgatóját lehet hírhamisítónak nevezni. Papp azért perelte be az Indexet, mert így hivatkoztak rá egy cikkben. A bíróság megtekintette a vonatkozó anyagokat: szerintük az alapján lehet hírhamisítónak nevezni Papp Dánielt.
2014. november 17. 9:39
Szokták mondani, hogyha a BBC-t áttelepítenék Magyarországra, akkor két éven belül ugyanolyan lenne, mint a Magyar Televízió. Interjú.
A sajtószabadság fontosabb, mint a titoktartás
2014. október 21. 13:28
Matúz Gábort, a Magyar Televízió korábbi szerkesztőjét azért rúgták ki még 2004-ben, mert könyvében nyilvánosságra hozott egy belső levelezést, hogy bizonyítsa: cenzúrázták a műsorát. A magyar bíróságok szerint a kirúgás nem volt jogellenes, a strasbourgi bíróság ítélete szerint viszont igen: a sajtószabadság mint közérdek ugyanis felülírja a titoktartási kötelezettséget.
2014. augusztus 11. 18:09
– Főnök, meghalt a Bajor Imre. – Kicsoda? – A Bajor, tudja, a színész. Betegyük? – Fideszes volt?
2014. július 11. 16:26
Mi történt az elmúlt két évtizedben a Magyar Televízióban? Mi volt az előmenetel módja, mennyiben számítottak a szakmai, és mennyiben az egyéb szempontok a személyi döntéseknél?
2014. június 23. 18:41
Mikor volt olyan utoljára a legújabbkori médiatörténetben, hogy az ember nemhogy egy, de két híradót is várjon egyszerre, hiába van foci-vébé?
2014. június 5. 20:01
A köztelevízión kívül gyakorlatilag mindenki csatlakozott a reklámadó elleni tiltakozáshoz: elsötétült a TV2, a Hír TV, az RTL Klub és a Viasat 3 képernyője is a csütörtök esti órákban, derül ki a Vastagbőr blog körkapcsolásából.
2014. március 20. 11:58
A köz adóforintjaiból a köz szolgálatáért fizetett közmédia ezzel nemes egyszerűséggel beismeri: csak annyira képes és csak annyira futja a szakmai becsületéből, amennyit odafentről megszabnak neki.
2014. február 28. 18:59
Csak az maradhatott Gyurcsány Ferenc pénteki sajtótájékoztatóján, aki megígérte, hogy nem ad át anyagot a DK által bojkottált köztévének és Hír TV-nek.
2014. február 27. 10:01
Ma reggel úgy volt, hogy arról fogok beszélni az MTV Ma reggel című adásában, hogy az Orbán-kormány demográfiai forradalma megbukott.
2014. február 14. 11:22
Vártunk pár napot, adtunk esélyt a köztévének, hogy oldja meg az olimpiai közvetítések alatt állandóan felbukkanó problémákat, de kénytelenek voltunk rájönni, hogy feleslegesen.
2014. február 13. 13:12
Nem volt szoci, hanem igazi fideszes a Simon Gábor ellen tüntető férfi. A közmédia még a vér fideszes tüntetőt is besározza, hogy üthessen az ellenzéken.
2014. február 12. 10:19
Tessenek nézni az M3-at, érdemes! Ilyen tematikus csatorna nincs még egy a világon: közpénz-tudatossági oktatás napi 18-19 órában.
2014. február 10. 14:15
A mutatóink is kiegyensúlyozottságra vallanak a kormánypárti és ellenzéki szerepeltetések kapcsán. Interjú.
2014. február 10. 13:05
Eddig élőben gyakorlatilag semmit, azaz semmit nem sikerült a magyar sportkedvelők elé tárni.
2014. január 11. 15:09
Kezdjük talán azzal, hogy önmagában is perverziónak gondolom, ha egy történelmi év (1989) fölidézését a Magyar Televízió egy olyan emberre bízza, aki a kérdéses időben még érettségi előtt állt.
2013. december 2. 12:47
A köztévé szerint, aki 70 ezer forintból nem tud megélni, az a rendszer ellensége, az szervezkedik, mozgolódik és kampányra készül.
2013. november 20. 14:17
Kultúrának nevezhető-e az a parttalan és színvonaltalan valami, ami kiömlik a panorámás, színes és szagos tévédobozokból?
2013. július 29. 11:28
Nem csak Polt Péter ügyészségénél, hanem a közmédiában sincs tehát trafikügy.
2013. június 13. 13:35
Hétfőtől ismét látható az M1 és a Duna World közszolgálati tévécsatornákon a Balatoni Nyár című, Révfülöpről jelentkező műsor.
2013. június 10. 10:59
Biztosan egy hozzáértő másik ember csinál helyette mindent, ami így is van jól. Csak nem kéne hülyének nézni, és ebben a hülyének nézésben a közmédiának nem kéne asszisztálnia.
2013. március 4. 13:10
Jobban jártunk a kissé flegma outsiderrel, mint az egymástól tökéletesen megkülönböztethetetlen nótákkal induló kertévés celebénekesekkel.
2013. január 9. 14:43
Gundel Takács Gábor szerint szó sincs arról, hogy örökre levette volna az m1 műsoráról a Maradj talpon! című műsort az MTVA. Ami történik, az szerinte teljesen bevett módszer a televíziózásban: rotálják a legnépszerűbb vetélkedőket, hogy ne unják meg ezeket a nézők.
2013. január 7. 15:35
Gundel Takács Gábor elfoglaltsága miatt egyelőre nem készül újabb Maradj talpon!-adás, de az MTVA szerint nem szüntetik meg a vetélkedőt.
2013. január 6. 11:55
Nem D. Tóth Kriszta, és nem is műsorának stábja hozta nyilvánosságra a műsorvezetőnő munkatársainak írt levelét – szögezte le Facebook-üzenetében DTK, megjegyezve: nem megy bele „nyilatkozatháborúba” az MTVA-val, hétfőig nem foglalkozik nyilvánosan az üggyel.
2012. december 18. 15:02
Jövő nyáron, ősszel fejeződhet be az MTVA átszervezése, amikor a rádióműsorok készítése is a Kunigunda úti gyártóbázisra települ – mondta Böröcz István vezérigazgató, aki az átszervezés fontos eredményeként jelentette be, hogy a gyártóbázis a múlt héten az MTVA tulajdonába került.
2012. október 7. 9:46
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a nemzetközi sztenderdekkel ellentétben, ugyanarról a meccsről néhány percen át más-más műsort közvetített élőben Magyarországon, mint külföldön – közölte szeptemberben a Mishpaha blog. Bár az MTVA ezidáig tagadott, Böröcz István most bocsánatot kért a szerzőktől és a nézőktől.
2012. szeptember 5. 8:43
Bizonyos vizsgált időszakokban a híreknek csupán nyolcada számolt be fontosabb hazai eseményekről, holott a maga 63 százalékával a televízió még mindig a tájékozódás legmeghatározóbb médiuma.
2012. augusztus 29. 10:16
Mintegy harminc százalékos leépítésről, csaknem ezer fő elbocsátásról döntött kedden a román közszolgálati televízió igazgatótanácsa. A televízió arra vállalkozik ezáltal, hogy hét év alatt törleszti a mintegy 140 millió eurónak megfelelő adósságát.
2012. augusztus 21. 16:28
Mintegy 5 millió tévéző kapcsolódott be a közszolgálati televíziók augusztus 20-ai élő közvetítéseibe, az ünnep alatt több alkalommal is az M1 volt a legnézettebb a hazai televíziók között. A legtöbben a tűzijátékra voltak kíváncsiak.
2012. augusztus 20. 10:09
Felesleges államilag finanszírozott magyar sorozatok forgatásával kísérletezni, annak a Szomszédok óta mindig depressziózás a vége. Mese kell most a magyarnak.
2012. augusztus 20. 10:02
A sorozatgyártásra nem jellemző módon két évad után vált profilt a köztévé Hacktion című sorozata: az új alcím mellett a a főszereplők és a helyszínek is lecserélődnek. A történetszál epizodikusra vált, bár hogy pontosan mikortól, azt egyelőre nem tudni.
2012. augusztus 15. 9:06
Én szurkoltam a magyar csapatnak, és a köztévének is a sikerért, de bennem volt a kisördög, hogy úgysem tudják hibátlanul teljesíteni a feladatot.
2012. augusztus 14. 12:51
Csaknem nyolcmillióan követték nyomon a londoni olimpiát a közszolgálati tévéadók valamelyikén; a négy tévécsatornán több mint ötszáz órán át sugározták az ötkarikás játékok eseményeit.
2012. augusztus 10. 12:55
Csaknem 104 millió forintba került a közmédia arculati megújulása – derült ki a Népszava kérdésére megküldött MTVA-válaszból. A lap emlékeztetett: Vida Zoltán, az új arculatot megtervező tízfős gárda vezetője korábban 30 milliósra becsülte az összeget.
2012. augusztus 9. 8:58
Még több sztori, még több kaland, még több nevetés – ígéri a DTK Show beharangozója. A műsor a nyári szünet után augusztus 23-án folytatódik az m1-en.
2012. augusztus 8. 17:04
Két amerikai sorozatot, az Egyszer volt, hol nem volt címűt és a Bosszút vetíti augusztus 19-től, illetve augusztus 22-től az M1. A szerdai beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott: a két folytatásos történettel a közszolgálati csatorna a legfiatalabb és az idősebb korosztály felé egyaránt nyit.
2012. augusztus 7. 16:40
Szeptemberben immár a harmadik évaddal folytatódik a köztévé Hacktion című sorozata. Az új részekben az új szereplők mellett állítólag a korábbinál több poén tűnik majd fel.
2012. augusztus 7. 16:31
Na jó, a Marslakókat már tényleg nem lehetett tovább műsoron tartani, haverok ide, mutyi oda, ha valamit egyszerűen NEM NÉZNEK A ZEMBEREK, akkor nem lehet vele mit kezdeni.
2012. augusztus 6. 15:58
A tervező vagy zseniális szabotőr, aki így fricskázza a nyilvánvalóan alkalmatlan média vezetőséget (kormányzatot), vagy maga is alkalmatlan és rémesen anakronisztikus.
2012. augusztus 6. 14:24
Sikeres volt az MTVA országjáró roadshow-jának első, székesfehérvári állomása, ahol sokan érdeklődtek az új arculati elemek iránt és több mint ötszázan „adták arcukat” a közmédia megújulásához.
2012. augusztus 5. 8:14
Meghajlunk az észérvek előtt: ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Interjú.
2012. augusztus 4. 12:14
Az újratervezett közmédia-arculattal az a fő baj, hogy látszólag meggyőző rendszert kerekítettek az amúgy monoton jelek sorozata köré.
2012. augusztus 4. 11:21
Minimum 576 millió, legfeljebb 1 milliárd 300 ezer forintba kerülhetett a Marslakók eddigi részeinek elkészítése az Index számításai szerint. A portál úgy véli, a sorozat sem a közszolgálati, sem a kereskedelmi média elvárásainak nem felelt meg, és a magyar filmgyártás csaknem minden betegségét magán hordozta.
2012. augusztus 1. 9:58
Célunk, hogy értékalapú, nézőközpontú csatornaként, már az új köntösben, még több emberhez eljuthassunk – jelenti ki az M2 arculatváltásának kisfilmjében Rákay Philip.
2012. július 31. 12:13
Valóban érdemes volt megszűntetni azt az anakronizmust, hogy a közmédia tartalomszolgáltatása értékelhetetlen, az arculata meg nemzetközi minőségű.
2012. július 28. 17:15
Nem a pont, pont, vesszőcske fogja megmenteni a köztévét a lecsúszásztól, hanem Gundel Takács Gábor.
2012. július 25. 11:14
Bizonytalan időre felfüggesztik a Marslakók című, az m1-en futó sorozat gyártását és sugárzását – értesült a Blikk. A sorozat háttérbe szorulásának a lap szerint oka lehet az alacsony nézettség, amit a producer korábban azzal magyarázott, hogy eddig kevés volt az idő a „beindulásra”.
2012. július 25. 8:39
Kedden bemutatták a közmédia új arculatát, amely péntektől végérvényesen leváltja a korábbi designt. Vida Zoltán, a tervezőgárda vezetője a Mandiner.médiának az átalakítással kapcsolatban elmondta: nem csupán külsőségekről van szó, hanem a teljes vállalati filozófia reformjáról, amely egy valódi forradalom.
2012. július 24. 20:23
Az azért kiderül, hogy a köztévé új arculatának megtervezésekor a négy őselem volt a kiindulási pont. Előbbről nem is kezdhették volna a történetet, az biztos.
2012. július 6. 11:18
A köztévé is felismerte: a nézőket nem azzal lehet rászoktatni a köztévére, hogy szakállas filozófusokat vagy az egeret körömmel pöcögtető kancsi szőke nőt mutogatunk nekik.
2012. július 3. 9:25
Mindig elmondom, hogy oké, nálunk nincsenek akkora nevek szakérteni a futballban, mint külföldön, de azért kicsit lehetett volna még turkálni a siker érdekében.
2012. június 26. 11:36
Nyolc szakszervezeti vezető munkaviszonyát szüntette volna meg az MTVA, de ehhez többek között Csillag Ádám esetében sem járultak hozzá a szakszervezetek. Az ügyet most a Munkaügyi Bíróság tárgyalja, a felperes a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap.
3D
2012. június 26. 9:21
Hétfő óta Magyarországon is fogható egy 3 dimenzióban sugárzó tévécsatorna, az m3D. A köztévé adója elsősorban sportműsorokat közvetít majd, földfelszíni sugárzású digitális adással (DVB-T), valamint egy kisebb előfizetői bázis számára műholdas eléréssel.
2012. június 24. 19:14
Egy 17 éves zalaegerszegi lány, Trömböczki Napsugár nyerte a közmédia által megrendezett kamasz műsorvezetők tehetségkutató versenyét. Az m2 csatornán vasárnap délután vetített P@dtársat keresünk! című műsor közönségszavazásának nyertese a soproni Orbán Eszter lett.
2012. június 23. 8:45
Vasárnap délután kiderül, kit akar a zsűri, kit a Facebookos közösség, ki kapja a DTK Show gyakornoki megbízását, és kik tudósítanak nyáron a Balatoni nyár című műsorban.
2012. június 23. 8:28
Döntőjéhez érkezett az m2 csatorna P@dtársat keresünk! című versenye, mellyel a közmédia leendő arcait, kamasz műsorvezetőit keresi az MTVA Gyermek és Ifjúsági Főszerkesztősége.
2012. június 12. 18:42
Leváltotta a román parlament kedden a közszolgálati televízió vezetőségét, miután a törvényhozói testület elutasította az intézmény elmúlt három évéről szóló jelentést. Romániában a közszolgálati televízió mintegy 120 millió euró adósságot halmozott fel az elmúlt években.
2012. május 15. 16:35
Az m1 új, fiatal arcát kereső versenyének zsűritagja, Rákay Philip arról mesélt, hogy indult az ő pályafutása.
2012. május 14. 8:48
Most, hogy ő is disszidált a saját NDK-jába, megszabadulva a vérszívó kapitalistájától, meg lehet nézni a végeredményt. Hiába a tehetség, ha nincs meg a közeg, ami kiaknázza.
2012. május 10. 18:49
Nem tagadom, kedvenc műsorom a Ma reggel, és kedvenc műsorvezetőm Obersovszky úr, aki új stílust honosított meg a hazai médiában.
2012. május 5. 11:37
A Marslakók egy hosszú távú beruházás; nincs értelme azt latolgatni, hogy mit okoz. Egyébként nem okozott semmi rossz dolgot. Interjú.
2012. április 29. 8:48
Szorosabb albán-magyar együttműködésről tárgyalt az albán rádió és televízió, illetve az MTVA vezetője. A közös cél a közszolgálati médiumok térnyerésének elősegítése.
2012. április 27. 13:03
Nem tudom, Jáksó melyik konkurens sorozatban találkozik folyamatosan meztelen nőkkel és vérrel...
2012. április 26. 14:10
Nem akarok politikával foglalkozni. Elegem lett belőle.
2012. április 23. 10:47
Az, hogy egy ilyen nagy szervezetet ilyen rövid idő alatt sikerült a hatalom csatlósává tenni, éppen azt mutatja, hogy ez a szerep korábban sem állt távol a szervezeti kultúrától.
2012. április 22. 17:44
A közmédia átalakításával, függetlenségével, valamint a hazai médiaszabályozással egyaránt foglalkoztak a Köz, szolgálat, média című konferencia előadói. György Péter szerint a médiáért folytatott csatát a kormány elvesztette, Bajomi-Lázár Péter médiakutató már azt is kétségbe vonta, hogy szükség van közszolgálati médiára.
2012. április 22. 17:29
Egy hete indult az m2 új sorozata, a P@dtársat keresünk!, amelyben a csatorna új, fiatal műsorvezetőre vadászik. Ízelítő.
2012. április 21. 17:46
Bíztam benne, hogy az egyetlen regnáló magyar profi ökölvívó világbajnok világbajnoki címmérkőzését is figyelemmel követhetem a közszolgálatin. Hát, nem!
Nem adják
2012. április 16. 8:40
Az új tévémacik ellen alakult tiltakozó Facebook-csoport, amely most petíciót is indított az interneten. A kezdeményezéshez csatlakozók az új lány-fiú macipáros helyett a régi TV Macit és Paprika Jancsit követelik vissza.
2012. április 15. 11:36
Vasárnap indul a köztévé új műsora, a P@adtársat keresünk! A fiatal tehetségeket kutató sorozat az m2 arcát keresi.
Hakcióban
2012. április 14. 8:28
Több kategóriában is díjra esélyes a köztévé sorozata, a Hacktion az 52. Monte Carló-i Televíziós Fesztiválon – közölte az MTVA. A producer mellett a főszereplőket is részesülhetnek a rangos nemzetközi elismerésben június 10-14. között.
2012. április 13. 9:24
Sikerült önmaguknak is lekeverni egy csattanós pofont, vagy legalábbis nehezen értelmezhető másként, ha egy közszolgálati sorozatba beleforgatják a közszolgálati média sajtótájékoztatóját.
2012. április 12. 14:48
A nagy érdeklődésre való tekintettel a gyerekeknek is lehetőséget ad a Maradj talpon! stábja, hogy összemérjék tudásukat. A szervezők a kérdéseket és a nyereményeket is a 12 éves korosztályhoz alakították.
2012. április 12. 9:41
A köztévé nézőinek nem tetszenek az új tévémacik, a közösségi oldalakon is inkább az MTV vagány medvéi terjednek.
2012. április 12. 9:38
A köztévé nézőinek nem tetszenek az új tévémacik, a közösségi oldalakon is inkább az MTV vagány medvéi terjednek.
2012. április 11. 16:33
Ez az új tévémaci is milyen idegesítő már, biztos az Új Színházba jár, és az Esti Mese után csak átkapcsol az Echo Tévére, hogy megnézze a Korrektúrát Bayer Zsolttal. Persze hogy nem tetszik senkinek.
2012. április 11. 16:13
A köztévének a mesék célcsoportja, azaz a gyerekek szempontjai a legfontosabbak, akik értelemszerűen nem nosztalgiáznak, viszont egy elavulttá váló TV Macival idővel már nem is tudnak azonosulni.
2012. április 11. 10:57
A cigányok védelmében viszi bíróságra a TV2 és a HírTV ügyét a CivilMédia. A jogvédő szervezet szerint a két csatorna sztereotip műsort közvetített a kisebbségi csoportokról, az NMHH azonban elutasította a panaszokat.
2012. április 4. 11:57
Saját ötlete, egy székely szituációs komédia megvalósítására keres fiatalokból álló stábot Fábry Sándor. A showmannek saját műsora mellett nincs alkalma új produkcióba kezdeni, de a Borsnak elmondta, tehetséges ifjakat szívesen felkarolna.
2012. április 3. 18:17
Vasárnap indul a köztévé új, kiskorúak által készített műsora. Az előkészületeket és a stúdiót rövid videójukban mutatják be.
2012. április 3. 10:51
A demokrácia működése nem képzelhető el jól tájékozott és szuverén módon dönteni képes állampolgárok nélkül. Egyelőre semmi jele annak, hogy a jelenlegi médiapolitika ez irányba különösebb erőfeszítéseket tenne.
2012. március 31. 9:19
Politikusabb, közéletibb és átláthatóbb lesz az m1 közéleti-politikai magazinműsora, a Ma Reggel. Visszatér a női-férfi páros műsorvezetés is Novodomszky Éva, Fábián Barna, Dióssy Klári és Obersovszky Péter közreműködésével.
2012. március 30. 18:24
Munkát és pénzt ígért műsora roma megszólalóinak Pesty László, azóta azonban nem kereste őket – írja cikkében a Magyar Narancs. A lap a korábbi, a Pesty Fekete Doboz egy része kapcsán kirobbant botrány után utazott Körömre, hogy felkeresse az érintetteket.
2012. március 28. 13:03
Fölszállott a páva címmel népzenei és néptánc tehetségkutató versenyt indít az MTVA-val és a Duna Televízióval közösen a Hagyományok Háza. Az ötmillió forint összdíjazású versenyre magyar és külhoni jelentkezőket is várnak.
2012. március 26. 10:01
Grafikus szoftvereket és videómátrixot vesz az olimpiai közvetítésekhez a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – írja a Kreatív a két meghirdetett tender alapján.
2012. március 26. 8:33
Ez az első szerepem, amely arról szól, hogy felépítek egy karaktert elejétől a végéig: korábban csak egy-két jelenetem volt filmen vagy sorozatban.
2012. március 24. 20:30
A közmédiától legfeljebb azt lehetne megkövetelni, hogy igyekezzen minél több álláspontot bemutatni és ütköztetni. Azt, hogy tiltson le egy műsort – hát ezt nem, ez közönséges cenzúrakísérlet.
2012. március 21. 6:32
A köztévé műsora ellen tiltakoztak civil aktivisták kedden Budapesten. Setét Jenő, az Ide tartozunk Facebook-csoport szervezője petíciót adott át, amelyben a kezdeményezők azt kérték, hogy a Magyar Televízió tartózkodjon a Pesty Fekete Doboz legutóbbi adásának megismétlésétől.
2012. március 20. 8:06
Lázár Ervin mesehőseit, a Bégető család mindennapjait, és a vörösiszap-katasztrófa eseményeit is megismerhetik a köztévé nézői, a Médiatanács ugyanis csaknem 100 millió forinttal támogatta az animációs filmek elkészítését.
2012. március 19. 10:42
Fenntartási és üzemeltetési költségekre összesen 85 millió forint pályázati támogatást ítélt meg a Médiatanács. Rezsiköltségekre 350 milliót utaltak, elsősorban a köztévéknek.
2012. március 19. 10:30
Követeljük, hogy a köztévé ne legyen a fajgyűlölet szócsöve! Követeljük, hogy a köztévé önálló személyiséggel bíró egyéniségekként mutasson be mindenkit!
m1
2012. március 19. 9:28
A Fidesz holdudvara százmilliós-milliárdos értékben szállítja a műsorokat a köztévének – írja a NOL az MTVA-tól kapott adatokra hivatkozva. A külsős cégek vezetői között Fazekas Csaba, Závodszky Zoltán, Jáksó László, Fábry Sándor és Kálomista Gábor, a Hír TV-t alapító Pocsai Alex és a szintén a Hír TV-től érkező Borbás Mária neve is feltűnik.
2012. március 14. 22:00
Változatos ünnepi műsorokat kínál a közmédia március 15-én: az m1, az MR-1 Kossuth Rádió, a Duna, valamint a Dunaworld közszolgálati csatornákon élő közvetítésekkel, magazinműsorok ünnepi különkiadásaival és magyar filmekkel várják a nézőket.
2012. március 14. 17:26
Sok mindent lehet mondani a közszolgálati tévében, de talán azt mégsem kéne, hogy csak úgy, mellékesen blőrözték ki Lomniczit a botrányos bejátszásban.
2012. március 9. 20:33
Újra a közmédiánál dolgozik a 2004-ben az m1-től elbocsájtott Siklósi Beatrix, akinek ügyében a Legfelsőbb Bíróság 2010-ben úgy döntött: jogellenes volt a rendkívüli felmondás. Az Index szerint Siklósi a Kultikon című műsor szerkesztőjeként folytathatja.
2012. március 7. 12:16
A sikersportágak közvetítésének ki nem sajátíthatóságáról tárgyal a médiahatóság az Európai Unióval. „Cél, hogy a magyar siker- és látványsportok a legtöbb hazai néző számára elérhetőek legyenek” – fogalmaz a hatóság közleménye.
2012. március 7. 11:24
Továbbra sem lesz gyermekcsatorna az m2-ből, de március második felétől a csatorna emelni fogja a fiatalok számára összeállított műsorsávok számát – tudta meg az Index. A délután a tiniké, az este a kicsiké lesz a köztévén.
2012. március 5. 18:38
A magyar szövegírók még mindig nem tudnak párbeszédeket írni, a színészek se tudják, hogyan kell játszani, így ez a produkció sem tud az átlagon felülemelkedni.
2012. március 5. 10:01
Kiskorú műsorvezetőket toboroz a köztévé a korábbi jelentkezők próbálkozásaiból készült videóval.
2012. február 28. 14:21
Egyórás magyar gyártású dokumentumfilmek veszik át a terepet a köztévé szerda esti műsorsávjában jövő héttől. A visszatérő Pesty László mellett a Biszku-film alkotói és Al Ghaoui Hesna is forgatási lehetőséget kaptak a MTV-től. Természetesen az On the Spot két arcától sem kell elbúcsúzniuk a nézőknek.
2012. február 28. 13:01
Laza és szószátyár tinédzsereket keres új műsorához az m2. A P@d arcát saját készítésű videók alapján választják majd ki.
Rezsi
2012. február 24. 18:55
Több mint százmillió forint támogatás kiosztása mellett döntött a Médiatanács, melyet tíz televízió és tizenkét rádió fordíthat fenntartási és üzemeltetési költségeire.

összesen: 147 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 következő utolsó