magyar média

2012. március 11. 14:01
Bölcs István életmű kategóriában, Tódor János az írott sajtóban végzett újságírói munkájáért, Aczél Endre pedig az elektronikus sajtó kategóriában vehette át a Pulitzer-emlékdíjat vasárnap. Sipos Lajos Joseph Pulitzer gondolataira emlékeztetett, amely szerint az újságíráshoz nem elég a hírösztön, fontos az értékítélet és a lelkiismeretesség is.
Komm'
2012. március 10. 13:38
A kormányhoz köthető brandek kiépítése, a bulvársajtó tudatos használata, a kormány „erős, jól működő, nemzeti érdekeket képviselő” munkájának kommunikálása lesz a feladata az I.M.G. Kft.-nek, amellyel a Miniszterelnökség bruttó 800 millió forint keretösszegű szerződést kötött.
2012. március 10. 09:48
Ördög Nóra a DTK Show öltözőjében adott interjút a tükrök miatt küszködő operatőrnek és riporternek.
2012. március 9. 20:33
Újra a közmédiánál dolgozik a 2004-ben az m1-től elbocsájtott Siklósi Beatrix, akinek ügyében a Legfelsőbb Bíróság 2010-ben úgy döntött: jogellenes volt a rendkívüli felmondás. Az Index szerint Siklósi a Kultikon című műsor szerkesztőjeként folytathatja.
2012. március 9. 19:43
Az HBO legújabb, még készülő sorozatában, a Terápiában egy pszichológus és négy páciense élete követhető nyomon. A UPC a stúdióba látogatott és az alkotókkal beszélgetett.
2012. március 9. 14:01
A Sajtószakszervezet életének kiemelkedő eseménye volt évről évre március 15-éhez, a magyar sajtószabadság ünnepéhez igazítva a Magyar Sajtó Napjának megünneplése, az elnökség szerint azonban ez évben nincsenek meg a feltételek a Sajtónap méltó megünneplésére – olvasható a szakszervezet közleményében.
2012. március 9. 13:37
A sajtószabadság megjelenéséhez és konszolidációjához három plusz négy feltételnek kell teljesülnie – és e feltételek némelyikének teljes vagy részleges hiánya magyarázza az egyes országok közti különbségeket, illetve azt, hogy Magyarországon a sajtószabadság a mai napig nem szilárdult meg.
2012. március 9. 13:27
Ilyen az amikor a valóság beszivárog a fikcióba. Amikor az írók úgy játszanak hús-vér emberekkel, mint hülyegyerek, aki direkt a járdán hajt a GTA-ban.
MR2
2012. március 9. 12:57
Március 12-től új műsorokkal és részben új műsorrenddel folytatja adását az MR2 Petőfi Rádió – olvasható a Médiapiac oldalán. Reggel a Talpra magyar, délutánonként az Egész úton, vasárnaponként pedig a Vadonat várja majd a hallgatókat.
2012. március 8. 14:44
Weboldal indult a Sziget fesztivál csaknem két évtizedes történetéből a legemlékezetesebb pillanatok felelevenítésére. A www.mienkasziget.hu az elmúlt tizenkilenc év emlékeit gyűjti egybe, barátságok, szerelmek, nagy egymásra találások és bánatos elválások krónikáit, az önfeledt nyaralást és végtelen vonulásokat színpadtól színpadig.
2012. március 8. 14:34
A rendőrség kísérletet sem tett arra, hogy feloldja az MTVA Kunigunda úti épülete előtt tüntetők és a terület jogszerű használója közötti konfliktust – állapította meg az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté szerint a rendőrségnek folyamatosan kommunikálva,az érintettek jogaira figyelemmel kellett volna eljárnia.
2012. március 8. 11:53
A nyomozó, izé, előadó, egy olyan vastag dossziét tett maga elé a kihallgatáskor (tele volt a Tumblrről kinyomtatott posztokkal), hogy aszittem ekkora dossziéi csak a Tasnádinak vannak.
Szabad sajtó
2012. március 8. 10:24
Márczius Tizenötödike címmel alkalmi kiadványt jelentet meg a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége. A nemzeti kiútkeresés tizenkét oldala alcímű lap várhatóan az Élet és Irodalom és a Népszava mellékleteként lesz kapható.
2012. március 8. 10:14
Nőnapi különkiadással rukkolt elő a Ringier csoport Blikk lapja: a csajos témákat boncolgató magazin címlapfiúja Szabó Győző, főszerkesztője pedig Erős Antónia volt.
2012. március 7. 21:47
Mindössze hét napilapot olvasnak 10 százaléknál többen néhány hetente, havonta a Figyelő, az Aon Hewitt és az AIESEC Magyarország kutatásában részt vett munkavállalók. Az X- és az Y-generáció az online hírportálokat, míg a Z-generáció a Facebookot részesíti előnyben.
2012. március 7. 12:16
A sikersportágak közvetítésének ki nem sajátíthatóságáról tárgyal a médiahatóság az Európai Unióval. „Cél, hogy a magyar siker- és látványsportok a legtöbb hazai néző számára elérhetőek legyenek” – fogalmaz a hatóság közleménye.
2012. március 7. 11:24
Továbbra sem lesz gyermekcsatorna az m2-ből, de március második felétől a csatorna emelni fogja a fiatalok számára összeállított műsorsávok számát – tudta meg az Index. A délután a tiniké, az este a kicsiké lesz a köztévén.
2012. március 7. 08:31
Alig több mint tíz évvel a Ki mit tud? fesztiválon való feltűnése után Boros Lajos a tatai KISZ-táborban adta elő sajátos performanszát.

összesen: 2506 db | 18 db/oldal

első vissza 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 következő utolsó