Matolcsy György

2017. május 3. 12:11
A kormányfő által havonta citált bátorságnak tehát hűlt helyét találjuk, ha arról van szó, hogy a választópolgárokkal kellene szembesülni, vagy tényszerűen feltárt ügyekben az újságíróknak válaszolni.
2016. november 2. 18:08
Megszólalt a Blöffkirály! Úgy másfél hónapja még menekült előlem a közgazdászok nagy országos találkozóján. Persze mi tudósítanánk erről is, ha nem gyalultak volna le minket. Csak azt hajtogatta, hogy „blöff”, meg hogy „Bulvárszabi”. Folyt. köv., Bátor Blöffkirály!
Brückner Gergely
2016. október 28. 7:40
Ha tudná, sem mondaná meg, ki volt a forrása – de nem tudja. Brückner Gergelyt épp azzal vegzálja a rendőrség, hogy adja ki, kitől tudott egy Matolcsy György által Lázár Jánosnak írt levélről. A Figyelő több szakmai díjjal kitüntetett oknyomozója tavaly januárban írta meg, milyen rossz üzletet csinált a magyar állam az MKB Bank megvételével, Matolcsyék erre abszurd módon büntető feljelentést tettek üzleti titok megsértéséért. Sérül a sajtószabadság? Interjúnk.
2016. október 27. 8:38
Kihallgatták a Figyelő egy újságíróját, akit most arra köteleznének, hogy kiadja egy cikke forrását. A kérdéses cikkben arról volt szó, hogy az MKB felvásárlásakor az állami szereplők pontosan tudták, hogy rossz anyagi helyzetben van a bank, miközben kifelé jó üzletként kommunikálták a vételt. Az MKB szerint ezzel üzleti titkot sértettek, a Figyelő szerint most a sajtószabadságot támadják.
Média
2016. október 12. 10:01
„Ez egy gyáva puccs, amit politikai döntés motivált! Felfoghatatlan és méltatlan, ami történt” – fakadt ki Pető Péter, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese az ELTE keddi rendezvényén, amelyet a napilap sorsáról rendeztek. Tamás Ervin, korábbi kollégája úgy érzi: „most látszik, hogy a Népszabadság több mint aminek hittük. Nem lehet lábvizes medencét csinálni belőle. Ezért döntöttek úgy, inkább leeresztik a vizet”. Tudósításunk.
2016. október 10. 12:40
Minél kevesebb újság, annál rosszabb a népnek. De éppen ennek a banalitásnak a be nem látása miatt ilyen lagymatag az „ellenállás”.
2016. május 24. 20:47
Az RTL Klub híradója kiderítette: egy amerikai bejegyzésű offshore cég áll a VS.hu mögött. A wyomingi offshore-bejegyzés előnye, hogy a cégtulajdonosokat még csak meg sem kell nevezni.
2016. április 27. 18:37
Kíváncsi vagyok az Index reagál-e erre. Nincs szebb, mint egy ballib-ballib médiaháború.
2016. április 27. 16:37
Egyrészről miért kell a minőségi újságírás cím alatt az unalmas újságírást támogatni, másrészről miért pont a középszer libnyafi állatorvosi portálját?
2016. április 27. 14:53
UP ír jogos dolgokat, ahogy marhaságokat is, de nem hinném, hogy ez a 444 kollektív statementje lenne.
2016. április 27. 11:23
Így épül a Habony-lapok mellett egy új, MNB-finanszírozott médiabirodalom, állami pénzen.
2016. április 25. 19:26
Szemét világ ez, ahol a felelősség nem Matolcsy György, nem Orbán Viktor, nem Polt Péter, nem Szemerey Tamás, Matolcsy unokatestvérének vállát nyomja, hanem azokét, akik csupán erkölcsösen akarnak élni ebben az országban, erkölcsösen akarják végezni munkájukat.
2016. április 25. 12:23
Az MNB-nek nem feladata lapok üzemeltetése, nem feladata a közvélemény formálása, de még a hiteles tájékoztatás sem kötelessége. Nincs más célja annak, ha mégis a lappiacra megy, mint az, hogy korlátozza a sajtószabadságot.
2016. április 22. 22:19
Főszerkesztőként nekem és a szerkesztőségnek is mindenekelőtt az a célunk, hogy értéket, magas szakmai nívójú produktumokat hozzunk létre úgy, hogy senki nem szól bele a tartalomba. Az alapítvány által támogatott anyagok egytől egyig így készültek.
2016. január 9. 10:36
Az MTVA hírhamisításait még akkor sem kommentálhattuk közleményben, amikor már a Kúria sem kifogásolta, hogy a „közmédiát” hírhamisítónak minősítsék.
Nations in Transit
2014. június 12. 16:34
Magyarország továbbra is a legfelső kategóriába, a megszilárdult demokráciák közé tartozik a Freedom House friss Nations in Transit jelentése szerint, ám tavalyhoz képest minimálisan rontott, azaz kategóriájában továbbra is az utolsó, és ha még egy kicsit rontunk, akkor kieshetünk a csapatból.
Hatmilliárd reklámra
2014. február 8. 17:58
Az Inter Media Group nyerte meg a jegybank hatmilliárd forintos médiatenderét, így a cég reklámozhatja a Növekedési Hitel Programot. A társaság 2010 óta mintegy 10 milliárd forint értékben nyert el közpénzeket.
2014. január 7. 10:37
Szóval megtörtént a dolog a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, amit már lehetetlen parodizálni.
2013. március 14. 12:06
Szaniszló a testbeszédet mellőzve kezdett olyan dolgokat kamerába mondani, amikre Bogár László vagy Matolcsy György is csak féltékenyen csettintene.
2013. február 5. 10:40
A cinizmusnak, a szakmai hozzá nem értésnek és a dilettantizmusnak ezt a keverékét nem is tudom, hogyan értékeljem. Elég, ha a Heti Válasz tudja: írásonként huszonötezer forinttal.
2012. június 12. 18:35
Májusban a kormányzati intézkedések kerültek a média érdeklődési körébe; Orbán Viktor ezúttal is több mint 250-szer szerepelt az egyes híradókban.

összesen: 21 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó