Médiahatóság

2016. június 9. 17:11
Újabb egy-egy millió forintos bírságot kapott a Class FM, amiért a Morning Show-ban olyan kijelentések hangoztak el, amelyek nem voltak megfelelőek a műsor korhatár-besorolásához.
2016. január 14. 10:55
Szabó Szabolcs, az Együtt képviselője nem hiszi, hogy az MTVA dolgozói nem tudták, az általuk bemutatott videó nem ott és nem akkor készült, mint ahogy állították.
2014. szeptember 6. 12:17
A határozatból világosan látszik, hogy nem a Hír TV riportja elfogult a romákkal szemben, hanem a Médiatanács a Hír TV-vel szemben.
2014. június 23. 8:13
A TV2 vajon azért fizet majd sokkal kevesebbet az RTL Klubnál, mert a Jóban Rosszban által okozott károk eltörpülnek a Barátok közt társadalomromboló hatásához képest, vagy esetleg azért, mert az előbbi csatorna időben Fidesz-közelbe húzódott?
2014. január 30. 14:49
Az uniós jog és a szolgáltatásnyújtás szabadsága nem zárja ki, hogy a magyar Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közigazgatási eljárást indítson a luxemburgi telephelyű UPC ellen – derül ki az Európai Bíróság főtanácsnoka által csütörtökön ismertetett indítványból.
2013. december 28. 17:31
Elnök Úr nemhiába lett majdnem a Médiahatóság elnöke, annyira átlát a szitán. Ebben a lószarban tényleg nem hirdet senki. És ez direkt van!
2013. szeptember 17. 7:55
Hajdú förtelmes odvába Szepesi Nikolett érkezett mit sem sejtve, olyan gyanútlanul, ahogy másfél évtizede éppen Kicsi bácsihoz, az uszoda öltözőjébe.
2013. augusztus 14. 16:35
Orbán a médiahatóság esetében a saját csapdájába esett bele.
2013. augusztus 14. 15:20
Karas Monikát jelöli a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének Orbán Viktor miniszterelnök – tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke szerdán az MTI-t.
2013. május 15. 16:56
Az Origo információi szerint egyre inkább Deutsch Tamás a favorit az NMHH elnöki székébe.
2013. május 12. 15:03
Az alapvető jogok biztosa szerint ellentétes a jogállamiság követelményével, valamint sérti a tisztességes eljárás jogát, hogy a médiatörvény a médiahatóság eljárását akadályozó szervezetre kivetett bírságon túlmenően, ismételt jogsértés esetén kötelező jelleggel előírja a jogsértő vezető tisztségviselőjének bírságolását is. Szabó Máté ezért a médiatörvény e rendelkezésének megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól (Ab) – közölte az ombudsman hivatala vasárnap az MTI-vel.
2013. május 8. 17:41
A Vodafone Magyarország szerdán beadta keresetét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ellen a hatósági szerződés megszegése miatt, de továbbra is bízik a peren kívüli megállapodásban – közölte a vállalat az MTI-vel.
2013. március 26. 19:53
Valószínű, hogy a hatóság inkább a frekvenciatérkép átrajzolására készül: az analóg műsorszórásra használatos frekvenciatartomány a mobilszolgáltatások számára jól használható.
2013. március 25. 17:35
Magyarországon a lakosság több mint fele internetezik naponta, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerint a digitális gazdaság fejlődését a versenyképesebb lakossági tarifák, a jelenleginél alacsonyabb árak segítenék elő.
2013. március 25. 16:11
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete (DUE) fiataloknak hirdet videópályázatot, amelynek célja, hogy elsősorban az idősebb korosztálynak segítsen megérteni, mi a digitális átállás, és miért jó a digitális televíziózás – közölte az NMHH kommunikációs igazgatósága hétfőn az MTI-vel.
2013. március 11. 18:25
Tízéves szakmai múlt helyett ötéves, médiaszolgáltatásban vagy médiaigazgatásban szerzett gyakorlat is elegendő lesz a médiahatóság elnöki posztjának betöltéséhez.
2013. március 7. 17:49
Lehetséges, hogy a médiahatóság nem saját kezdeményezésére él vissza a hatalmi jogosítványaival, hanem a kétharmados hatalom szíve-lelke maga várja el ezt tőle.
2013. március 1. 13:40
A magyar média és a közönség egyaránt jelentősen le van maradva az etnikai témák megfelelő kezelését illetően, a médiahatóság elemzési rendszere pedig hagy maga után kívánni valót – derült ki az Újságírás és etikai normák című beszélgetéssorozat legutóbbi fórumán.
2013. február 26. 15:12
A Klubrádió egy média-vállalkozás, ellenben a Médiatanács politikai szereplő, nemcsak létrejöttének módja miatt, hanem diszkriminatív tevékenysége miatt is.
2013. február 26. 14:46
A médiatanács szerint a jogállam kiszámítható kereteket kínál a médiavállalkozások működtetéséhez, a vitás kérdések jogállami úton, bírói fórumokon meghozott jogerős döntésekkel oldhatók meg, és bár a Klubrádió ügyében a bíróság még nem hozott ilyen döntést, addig is a médiatörvény garantálja a rádió működését.
2013. február 18. 20:19
Ezek a változások akkor sem tudnának javítani a sajtószabadság helyzetén, ha nem csak a jelenlegi elnöki mandátum lejárta után hoznának változást.
2013. február 16. 11:18
Benyújtotta a kormány a parlamentnek a médiatörvény módosítására vonatkozó indítványát. Az Európai Unióval és az Európa Tanáccsal folytatott párbeszéd eredményeként beterjesztett javaslat szerint a médiahatóság vezetőjét a miniszterelnök helyett a köztársasági elnök nevezheti ki a kormányfő javaslatára. Az előterjesztés kizárja a médiahatóság és a médiatanács elnökének újbóli kinevezését.
2013. február 14. 18:27
A Klubrádiónak az lenne jó, ha nem szólna róla újabb bejegyzés. Egyszerűen csak rádiózna.
2013. február 9. 13:33
Hat témában állított össze ingyenes tájékoztató kiadványt a felhasználóknak az NMHH.
2013. január 30. 15:41
A médiahatósági beavatkozás alapján az a kép körvonalazódik, hogy a hazai médiakínálat neuralgikus pontja a kis helyi szolgáltatók műsorszerkesztési gyakorlata.
2013. január 14. 18:48
A Klubrádió és hálózatos partnerei szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa lassan egy éve nem tesz eleget a jogerős ítéletekben rögzített kötelezettségeinek, ezzel pedig sokmillió forintos kárt okoz a rádióknak. Közlésük szerint nem a rádiók tartoznak a médiatanácsnak, hanem épp fordítva.
2013. január 11. 19:18
Ha a Klubrádió továbbra sem fizeti vidéki frekvenciadíjait, azt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa nem tudja másként értelmezni, mint hogy a Klubrádió tulajdonosa saját maga kívánja bezárni vidéki adóit.
2013. január 9. 13:23
A pályázatok egyharmadában a korábbi jogosult kapott újra lehetőséget a rádiózásra, mégis összességében számos döntésből a korábbi piaci struktúra átalakításának szándéka körvonalazódik.
2012. december 29. 12:00
Közzétette az elektronikus hírközlésre és a postai ágazatra vonatkozó 2013. évi felügyeleti tervét az NMHH. A terv azokat a témaköröket tartalmazza, amelyeket a hatóság az eddigi tapasztalatok, elemzések, bejelentések és panaszok nyomán kiemelten kíván vizsgálni a következő évben.
2012. december 29. 11:50
A médiatanács közzétette honlapján a 2013-as piacfelügyeleti és általános hatósági felügyeleti tervét, amelynek része a reklámozási területen a termékmegjelenítés, a hírműsoroknál az öngyilkosságok bemutatásának módja, a filmeknél a nyelvtanulást segítő feliratozás nyomon követése is.
2012. december 21. 20:24
A Fővárosi Főügyészség a médiatanács megkeresésére azt állapította meg, hogy a Klubrádió által használt frekvenciára az ítélőtábla által megfogalmazott alaki követelményeknek a benyújtott pályázatok egyike sem felelt meg. A Klubrádió közleményében a médiatanács határozatát törvénytelennek minősítette.
2012. december 16. 9:12
A közmédia helyzetéről, a híradók tartalmáról és a világban Magyarországról kialakult képről is hallhatnak beszélgetéseket a hétfőn kezdődő Média Korrektúra konferencia résztvevői. A rendezvényt Balatonalmádiban tartják, két napon át, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával.
2012. december 9. 19:41
A szélessávú vezeték nélküli adatátviteli technológiák és szolgáltatások széles körű elterjedésének ösztönzése, a piaci verseny élénkítése, és egy lehetséges új piaci szereplő megjelenésének lehetővé tétele a legfontosabb célkitűzése az NMHH 2012 és 2015 közötti időszakra szóló rádióspektrum-stratégiájának.
2012. december 9. 19:32
A Médiatanács iránymutatást vár az Európa Tanácstól (ET) abban a kérdésben, hogy a médiahatóságok megválasztását illetően melyik tagország gyakorlatát tekinti „európai sztenderdnek”? Az ügyben Kiricsi Karola, a magyar Médiatanács szóvivője írt levelet Daniel Holtgennek, az ET főtitkár szóvivőjének.
2012. december 7. 14:24
A választási szólásszabadság kérdéséről, az emberi méltóság védelméről a médiajogban, a termékmegjelenítésről, és az európai médiajogi gondolkodás kérdéseiről is hallhattak előadásokat a Médiaszabályozás a harmadik évezred kezdetén című konferencia résztvevői.
2012. december 5. 8:33
Kellő kreativitással és kutatómunkával lehetne mit tenni a szélsőséges tartalmak, így a kuruc.info visszaszorítására, de hiányzik a politikai szándék az egy éve alakult a CivilMédia szerint. Bodrogi Bea és Kárpáti József, a CivilMédia két ügyvédje a Papcsák Ferenccel, a kommentelőkkel, és a rendőrök arcának kitakarásával kapcsolatos ügyekről is beszéltek a Mandinernek.
2012. december 4. 10:12
Újabb hat televíziót és négy rádiót támogatott összesen 26 millió forinttal a médiahatóság Magyar Média Mecenatúra programja keretében.
2012. december 4. 9:57
Polyák Gábor, a Mérték vezetője szerint az elmúlt év médiapolitikai döntései alapvetően két célt szolgáltak: a kormányzati szereplők pozícióinak megerősítését a területen, illetve a kritikus hangok gyengítését.
2012. november 29. 13:48
A Klubrádió nem kér a médiatanács sajnálatából, ellenben azt kéri, hogy adja át a budapesti frekvenciát tartós használatra, és azonnal írja ki – immár a szakmai és morális követelményeknek megfelelő színvonalon – a két vidéki frekvencia pályázatát.
2012. november 27. 19:44
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa számára fontos az Európai Bizottság (EB) médiakérdésekben illetékes alelnökének véleménye, a hatóság azonban megjegyzi: bár Neelie Kroes többször is véleményt formált már a médiatanács munkájáról, egyszer sem találta fontosnak, hogy meghallgassa a magyar hatóság álláspontját.
2012. november 26. 14:39
A Médiatanács egész egyszerűen nem végzi a dolgát, amikor meg mégis, akkor bár ne tenné.
2012. november 26. 14:15
Az ügyészség nem bűncselekmény hiányára hivatkozva szüntette meg a nyomozást az NMHH elnöke sérelmére elkövetett becsületsértési ügyben, hanem azért, mert Szalai Annamária nem tett feljelentést a személyes adatait felhasználó bloggerrel szemben – derült ki a Fővárosi Főügyészség (FF) közleményéből.
2012. november 26. 13:25
Jogerős bírósági döntés következtében több mint egy hónapja nincs sugárzási jogosultsága az esztergomi és a tatabányai vidéki frekvencián a Klubrádiót működtető médiavállalkozásnak. A Médiatanács bízik abban, hogy a rádiónak nem érdeke a jogsértő állapot fenntartása.
2012. november 22. 14:02
A Budapesti V. és XIII. kerületi Ügyészség megszüntette azt a büntetőeljárást, amit az NMHH feljelentése nyomán a hatóság létrejötte és tevékenysége miatt tiltakozó blogger ellen indítottak. A blogger Szalai Annamária arcát szándékosan trágár módon erotikus tartalmú fényképekre montírozta.
2012. november 21. 16:25
Tizenöt rendezőt támogat kisjátékfilmje vagy kísérleti filmje elkészítéséhez összesen 91 millió forinttal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület a Huszárik Zoltán Pályázat első körében másfélszeresére növelte a rendelkezésre álló forrást.
2012. november 19. 16:07
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 35 milliárd forintból, míg a médiatanács 126 millió forintból, és 4,5 milliárd forintos költségvetésen kívüli keretből gazdálkodhat. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) büdzséje jövőre 78,3 milliárd forint lesz az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának előterjesztése értelmében.
2012. november 19. 13:40
Alakilag érvényes pályázat nincs, a pályázati eljárás ugyanakkor mégis eredményes.
Ki felel?
2012. november 15. 9:40
Egy széleskörű kutatás alapján a társadalmi és szakmai viták megalapozottabbá tétele érdekében készített összefoglalót a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) a magyar kommentelési szokásokról és az azokkal kapcsolatos bírósági eljárásokról. Kiderült: a kommentet védeni, a felelősségi köröket tisztázni kell.
2012. november 14. 18:58
A médiahatóság álláspontja szerint nyíltan és egyértelműen megszegné a médiatörvényt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa akkor, ha szerződést kötne a Klubrádióval a 92,9 MHz-es frekvenciára.
2012. november 13. 13:30
A helyi televíziók megalapozottan tervezhetnek, köszönhetően a kiszámítható piaci szabályozási környezetnek, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, Magyar Média Mecenatúra programjának – közölte a médiatanács.
2012. november 13. 13:06
A gyűlöletbeszéd a húsz évvel ezelőtt megfogalmazott remények ellenére ma is aktuális probléma, és szabályozására szükség van. A túl erős törvények ugyanakkor több kárt okozhatnak, mint hasznot, még ha így többen ki is bújnak a hatóságok kezei alól – derült ki a Médiatudományi Intézet által szervezett konferencián kedden.
2012. november 13. 10:28
Ha kiejtik a nevemet, akkor bele kell fűzni, hogy „akiről a bíróság is kimondta, hogy különösen veszélyes a társadalomra”.
2012. november 10. 8:56
A Médiatanács az egyetlen megmaradt jogállami megoldást felhasználva indítványozza, hogy az ügyészség hivatalból indítson vizsgálatot és terjesszen elő ügyészi felhívást.
2012. november 7. 18:51
A Fővárosi Ítélőtábla végzése szerint végrehajtható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának azon határozata, amelyben felmondta a Neo FM-et működtető FM 1 Zrt. médiaszolgáltatási szerződését.
2012. november 7. 9:38
Kárpát-medencei médiaműhelyek kétnapos találkozója kezdődik szerdán Esztergomban, a konferencián a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) rendszeresen kapcsolatban álló külhoni tudósítók és televíziós műsorkészítők vesznek részt.
2012. október 31. 16:07
Továbbra is a budapesti 98,0 MHz-es frekvencián szólhat a Civil Rádió, miután egyedüli indulóként a csatornát működtető alapítvány nyerte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának pályázatát – tájékoztatta a hatóság Szóvivői irodája az MTI-t.
2012. október 28. 16:31
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) fontosnak tartja, hogy a magyar felhasználók saját hazájukban gyakorolhassák előfizetői és fogyasztói jogaikat, ezért kérte a hatóság a UPC Luxemburgban bejegyzett, műholdas televíziós csomagokat szolgáltató leányvállalatától, hogy létesítsen magyar telephelyet.
2012. október 28. 16:00
Ha ön elmerülne a részletekben, akkor látná, hogy a szabályozás egésze a médiapiaci szereplők számára kedvező folyamat volt, és velük együttműködve hoztuk meg a szabályokat. Interjú.
2012. október 27. 9:07
A Sanoma Digital Media Zrt. és a médiatanács megegyezésének köszönhetően a Magyar Média Mecenatúra pályázatain induló filmesek a STORY tévéken is bemutathatják elkészült alkotásaikat.
2012. szeptember 28. 21:06
Van a szabályozásnak egy olyan betegsége, amit kuruc.info-paradoxonnak neveztem el.
2012. szeptember 26. 11:31
Az alapszintű oktatásba be kell épülnie az internet-tudatosságnak; az informatikának ma már nem célnak, hanem eszköznek kellene lennie – hangzott el a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által az NMHH támogatásával megrendezett Az internet hatása a gyermekekre és a fiatalokra című konferencián kedden.
2012. szeptember 17. 14:11
A műsorszolgáltatók szempontjából jelentős előnye lesz a két új csatornának, hogy azok külföldi bejegyzésűek lesznek, a Médiatanács gyakorlatilag tehetetlen lesz.
2012. szeptember 14. 13:16
A Fővárosi Ítélőtábla is megerősítette, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa helyesen alkalmazza az úgynevezett Klub-szabályt a rádiós frekvenciapályázatok alaki vizsgálata során, a Rumba Rádió pályázatával kapcsolatban is.
2012. augusztus 28. 13:58
A Médiahatóság nem büntethet, ám polgárjogi per indulhat kommentek miatt.
2012. augusztus 17. 15:56
A Klubrádió szerint újabb vesztes per előtt áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa legújabb határozata nyomán, amelyben ismét kizárta a 95,3 MHz-es frekvencia pályázatán indulókat, eredménytelenné nyilvánítva az eljárást.
2012. július 24. 16:49
A Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. a július közepén esedékes médiaszolgáltatási díját sem fizette be, így a médiatanács újabb 150 millió forintos követelés nyilvántartásba vételét kérte.
2012. július 23. 15:08
Az új médiaszabályozást érintő kritikák megalapozottságát kívánta tisztázni a Mérték Médiaelemző Műhely legutóbbi elemzése, amely arra is kitér: sikerült-e kiszámítható tartalommal megtölteni a Médiatanács gyakorlatában a törvényi rendelkezéseket, és hogyan alakult a tanács szankcióalkalmazási joggyakorlata.
2012. július 20. 17:20
Fellebbez az NMHH a Fővárosi Törvényszék szerdai döntése miatt, mert szerinte ellentmondásos a bíróság első fokú döntése és a két kereskedelmi televízió nyilatkozata. Mint írták, a médiatörvény alapján a szolgáltatók kérhetik a szerződéseikben szereplő adatok zárt kezelését.
2012. július 11. 10:52
A Neo FM-nek hétfő éjfélig kellett volna befizetnie adóssága első részletét. Mivel ez nem történt meg, a médiahatóság azt gondolta: az FM1 Zrt. menedzsmentje bezárta a rádiót.
2012. július 11. 10:15
Medveczky Mihály, a korábban Zalatnay Saroltát képviselő ügyvéd az ügyvezetője a Neo FM-et birtokló FM1 Zrt.-t megvásároló Dr. M-Média Kft.-nek - írja a Blikk, hozzátéve: tudomásuk szerint a vállalatot amerikai befektetők is támogatják.
519 millió
2012. július 11. 9:08
Amíg a Neo FM-et működtetik a tulajdonosai, naponta 2,1 millió forinttal növelik a hatósággal szembeni köztartozásukat. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa közölte: a szerződés felbontásáról szóló júniusi döntésén már nem változtathat.
2012. július 6. 13:30
A médiahatóságnak elvileg kevés eszköze lehet a nyomtatott lapokra, ám a Népszabadság piaci alapon való fenntartható működését a Ringier és az Axel-Springer fúziója tette volna lehetővé. Na ez volt az, amit a Szalai Annamária minden eszközzel megakadályozott.
2012. június 28. 14:46
A Médiatanácsnak, úgy tűnik, nem olyan sürgős a pályázatok lezárása. Ennek esetleges média(?)politikai okairól azonban csak az eredmények tükrében alkothatunk véleményt.
2012. június 28. 14:08
A NeoFm-ért nem fogok könnyeket morzsolni. Számomra a műsora is ugyanúgy elviselhetetlen, mint a ClassFm-é, a személyes ízlésemtől olyan távol van, hogy azt nehéz is lenne megmérni. Interjú.
2012. június 25. 15:12
Örülök, hogy felfigyeltek arra az elég sok munkára, amit ebben az ügyben végzünk, de sikeres nem ettől lesz a szervezet, hanem attól, ha aktívan és következetesen képviseli a közösen kidolgozott elveket.
2012. június 21. 9:43
Komolytalan az az elvárás, hogy hétköznap reggelente azért ne lehessen kissé bárgyú és ízléstelen, ámde teljesen elfogadható vicceket elsütni, mert „a műsorvezetők nem tanúsíthatnak olyan magatartást, mely a gyermek számára nem követendő”.
2012. június 18. 14:41
A hatóság álláspontját szerintem így rekonstruálhatjuk röviden: az emberi méltóság sérelme akkor állapítható meg, amikor ők úgy gondolják.
2012. június 6. 13:22
A fogyasztói panaszok ügyintézési idejét rövidítené, valamint a szabálytalanságok megelőzése érdekében tenne lépéseket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a fogasztóvédelemmel együttműködésben – közölte Szalai Annamária.
2012. június 4. 10:55
A 16 éve működő Dió Rádió mellett a Mátra Centrum Kft. is pályázott a szeptemberben meghirdetett gyöngyösi és hatvani frekvenciákra, utóbbit azonban összeférhetetlenség miatt már korábban ki kellett volna zárni. A Dió állítja: a médiatörvény májusi módosítása a fideszes médiahálózat kiépítését szolgálja.
2012. június 3. 11:43
Mackókat és esernyőket gyűjt a médiahatóság elnöke, aki a cipőknek sem képes ellenállni.
2012. május 29. 12:50
Elég nagy a valószínűsége annak, hogy a Médiatanács jelenlegi elnöke és tagjai innen mennek nyugdíjba.
2012. május 10. 9:13
Az ombudsmani hivatal főosztályvezetője szerint elképzelhető a jelenlegi törvényi szabályozás alapján, hogy egy következő választás után párhuzamosan két elnöke lesz a médiahatóságnak és a médiatanácsnak. Hajas Barnabás úgy látja, egy ilyen esetben „elérhető közelségbe kerül a véleménynyilvánítás szabadságának a sérelme”.
2012. április 28. 16:38
Érdemes volna közpénzből dagasztani – nem az „MTI Hírcentrum” nevű fikciót, hanem magát a független és önálló nemzeti hírügynökséget.
2012. április 28. 15:28
Médiaszabályozásra legfeljebb annyiban van szükség, amennyiben a médiapiac tökéletlenül működik, vagyis bizonyos tartalmakról önmagában nem gondoskodik.
Alkalmazás
2012. április 25. 10:05
A médiaszabályozás alkotmányjogi és európai jogi vonatkozásaival foglalkoztak szakértők egy keddi konferencián Budapesten. Az előadók a médiahatósági eljárások garanciális elemeit, és a jogértelmezés gyakorlati megjelenéseit is bemutatták.
2012. április 23. 16:01
Az Inforádió is a Klubrádió sorsára juthat lévén, a 95,8 MHz-es budapesti frekvenciára úgy írtak ki pályázatot, hogy azon erősödjék a zenei profil – állítja Polyák Gábor. A Neo FM és a Class FM rádiók költségcsökkentéséről szólva a médiajogász azt mondta: „a legdurvább történetek közé tartozik”.
2012. április 20. 13:21
Ezzel a lépésével a Médiatanács megerősítette azokat a feltételezéseket, amelyek szerint nem a korrekt eljárás, hanem a Klubrádió elhallgattatása az elsődleges célja.
2012. április 15. 13:30
Jó darabig úgy nézett ki, hogy egy életszerűtlenül megfogalmazott törvény elvághatja a hazai online filmes sajtót a világ többi részétől.
2012. április 11. 10:57
A cigányok védelmében viszi bíróságra a TV2 és a HírTV ügyét a CivilMédia. A jogvédő szervezet szerint a két csatorna sztereotip műsort közvetített a kisebbségi csoportokról, az NMHH azonban elutasította a panaszokat.
2012. április 3. 9:08
Ulrike Lunacek, osztrák európai parlamenti képviselő panaszt nyújtott be a Médiatanácsnál az Echo TV műsorában elhangzott „goromba sértések és nem tényszerű szemrehányások” miatt. A kifogásolt szövegrészlet szerint Bayer Zsolt „agyament, ótvar, hazug idiótának” nevezte őt.
2012. március 29. 13:09
Az Origo értesülései szerint fennáll a lehetőség, hogy a médiahatóság csökkenthette a Class FM és a Neo FM által az államnak fizetendő díjat, pedig a rádiók ezekre az összegekre hivatkozva kapták meg a frekvenciákat a 2009-ben.
2012. március 24. 21:00
A médiahatóság soha nem látott támadások kereszttüzében végzi munkáját – mondta szombaton Szalai Annamária, aki szerint a vádaskodások tipikus oka, hogy a bírálók nem olvassák el a magyar médiatörvényeket. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke külföldi példákkal cáfolt.
2012. március 24. 11:27
Nem juthat nyugvópontra az NMHH és a Klubrádió ügye, amíg a bíróság nem tisztázza az elsőfokú nem jogerős határozat több ellentmondását, illetve hogy mikortól él a műsorszolgáltatási szerződés - közölte a médiahatóság, miután benyújtotta a fellebbezést.
2012. március 23. 16:27
Mindig az a jó megoldás, ami a legkisebb mértékben korlátozza a sajtószabadságot. Se a hatósági kontroll, se a médiabiztos nem hagyna maga után fájó hiányérzetet.
2012. március 22. 14:36
Felajánlotta segítségét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az Európa Tanácsnak (ET), miután az uniós szervezet közölte: a magyar médiaszabályozás jelenlegi keretei nem garantálják a politikai befolyásolástól való függetlenséget.
2012. március 19. 15:22
Újra megbüntetheti a médiahatóság a TV2-t, a csatorna ugyanis nem tartotta be a kiskorúak védelme érdekében hozott, káromkodást, dohányzást, illetve alkoholfogyasztást bemutató felvételekre vonatkozó szabályokat.
2012. március 19. 12:36
A Klubrádió jövője nagyrészt azon múlik, hogy a Médiatanács képes-e elegánsan kiszállni ebből a jogi és politikai cirkuszból. Erre az eddigi nyilatkozatok alapján nem sok az esély.
2012. március 16. 9:19
Le kell mondania Szalai Annamáriának, a Médiatanács és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének. Vele együtt távoznia kell a Médiatanács többi tagjának.
2012. március 6. 13:38
A TV2 követte el a legtöbb normaszegést 2010-ben, ugyanakkor ez a csatorna sugározta a legnézettebb magazinműsort is – többek között ez derült ki a médiahatóság az Országgyűlés által hétfőn elfogadott beszámolójából. A dokumentum összegzése szerint a testület év végéig 400 esetben döntött jogsértések elbírálásáról.
2012. február 29. 19:34
A Médiatanács lőtt egy hatalmas öngólt, mert a Klubrádió nagy valószínűséggel egy-két év alatt gazdaságilag is ellehetetlenült volna – jelentette ki Polyák Gábor médiajogász a stop.hu-nak. Hozzátette: így a médium minden bizonnyal megnyert egy saját profiljára kiírt, díjmentesen használható frekvenciát.
Nyilvános
2012. február 28. 13:09
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) eleget tett a Fővárosi Törvényszék hétfői döntésének és nyilvánosságra hozta Szalai Annamária Thomas O. Meliának írt korábbi levelét. Az NMHH elnöke levelében alaptalannak nevezte az Egyesült Államok külügyi helyettes államtitkárának aggodalmait és más országok szabályozására hivatkozott.
1-0
2012. február 27. 15:57
Szalai Annamária ellen nyert pert a Társaság a Szabadságjogokért. A Fővárosi Törvényszék ma hozott ítéletében kötelezte a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságot az elnök asszony által Thomas O. Melia részére a magyar médiaszabályozásról szóló tájékoztatást és jogértelmezést tartalmazó levelének a kiadására.

összesen: 102 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 következő utolsó