NVB

2014. május 9. 10:47
A médiaszolgáltatók helyzete pedig egyre nehezebb. Mit kezdjenek a kirekesztéssel? Mit kezdjenek a nyíltan kirekesztő politikai erőkkel?
Sérült az esélyegyenlőség
2014. április 30. 18:20
Megint elmarasztalta a Nemzeti Választási Bizottság az ATV-t, ezúttal azért, mert április 8. és 28. között nem biztosította megfelelően az EP-választáson induló Jobbiknak a programja ismertetését. Ez már a második eset, hogy a televíziót a Jobbik mellőzése miatt elmarasztalják: korábban a Népszabadsággal közösen rendezett parlamenti választási vitaműsorukba nem hívták meg a Jobbik képviselőit.
Nem szóltak előre
2014. április 8. 17:26
Az ATV a baloldali összefogás választási gyűlésének élő közvetítése során összesen tizenegy alkalommal adta le a baloldali szövetség politikai reklámját. Erre azonban csak akkor lett volna lehetősége, ha korábban jelezte volna az NVB-nek, hogy a kampányban politikai reklámot kíván közzétenni.
2014. április 2. 20:22
Jogsértést követett el a Népszava kiadója a Nemzeti Választási Bizottság szerint, mivel a lap különszámának impresszuma hiányos volt.
2014. április 1. 21:21
Helybenhagyta a Kúria a Nemzeti Választási Bizottság korábbi határozatát, miszerint sérti az egyenlőséget az, hogy az ATV és a Népszabadság kizárta a választási műsorából a Jobbikot. A két médiaszolgáltató korábbi fellebbezését alaptalannak ítélte a Kúria és elutasította azokat.
Nincs tovább
2014. március 28. 14:55
Befejezte a kormány „Újra rezsicsökkentés” és „Magyarország jobban teljesít” reklámjának hirdetését, melyeket kifogásolt a Kúria és az NVB, mivel az megsértette a választási eljárási törvényt. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a korábbi választások alkalmával a Legfelsőbb Bíróság máshogy kezelte a kormányhirdetéseket.
A TV2 rosszabbul teljesít
2014. március 27. 19:01
A Nemzeti Választási Bizottság szerint jogsértés, hogy a TV2 sugározza a kormány „Újra rezsicsökkentés” című reklámját, ezért eltiltotta a csatornát a további jogsértéstől, viszont bírságot nem szabott ki. A döntést a testület 12:8 arányban hozta meg.
Csak közmédia
2014. február 15. 16:22
Szombaton 16 óráig jelentkezhettek a kereskedelmi televíziók és rádiók a Nemzeti Választási Bizottságnál akkor, ha a kampányban politikai reklámot kívánnak sugározni. Egyelőre úgy tűnik, nem lesz politikai kampány 2014-ben a kereskedelmi televíziókban és rádiókban, hiszen a médiumoknak az adásidőt ingyen kellett volna biztosítani a pártoknak.