nyomtatott sajtó

Új szelek
2017. április 27. 10:59
Megújult a Népszava, a lap pedig saját magát reklámozza a címlapon.
Vége
2017. február 9. 9:13
Anyagi okokra hivatkozva most csütörtökön jelenik meg utoljára a Jobbikhoz több szálon is kötődő Barikád nevű hetilap.
2017. január 5. 10:01
Nem csupán országos média létezik, a helyi lapok is éppolyan fontosak az állampolgárok életében, és sokszor jóval inkább ezeket fogyasztják, mint mondjuk a Népszabadságot.
Figyelő
2016. december 5. 15:50
Megvette a Figyelőt Schmidt Mária, aki az Origónak a hetilappal kapcsolatos terveiről azt mondta: elsősorban pénzügyi befektető lesz a lapnál, és a már most is meglévő magas szintű szakmai munka folytatását tűzte ki egyik legfontosabb céljául.
2016. október 21. 21:20
A dizájnváltással lapunk azt is jelezni kívánja: szerkesztőségünk tudatában van annak is, milyen felelősséggel jár az, hogy az utóbbi hónapok belpolitikai fejleményei után immár a Magyar Nemzet maradt az egyetlen független, magyar tulajdonban lévő országos napilap Magyarországon.
Tudta?
2016. október 12. 10:17
Az Átlátszó közérdekű adatigénylés után vizsgálta meg az év eleji és a nyári, migrációval és kvótareferendummal kapcsolatos állami kampányok médiás költéseit. Kiemelkedően sokat költött az állam az Andy Vajna tulajdonában lévő TV2-őnél, a nyomtatott lapok piacán pedig a Népszabadság kiadója, a Mediaworks kapott sok pénzt. Online a Lokál, a 888 és az Origo járt jól.
2016. október 12. 7:09
A Népszabadságot beírták a járulékos veszteség rubrikába. A megélhetési senkik, a papagájok hada pedig nekiállt magyarázni a magyarázhatatlant.
2016. október 10. 8:07
A Mediaworks közleménye szerint következő pár nap során egy olyan megállapodásra törekednek a Népszabadság szerkesztőségével, amely megfelelő alapot biztosíthat a lap újraindításához. Az újságírók azt írták: folytatni kívánják a tárgyalást, a cél pedig a magyar demokrácia szempontjából nélkülözhetetlen független média megőrzése.
2016. május 13. 12:19
Azért a „mindig ellenzékben” szlogen – és még inkább a hozzá készített videó – túlzás, és pont azt a szembenézést mulasztja el, ami még érdemére is válhatna ezeknek a lapoknak, pont azt a szembenézést, amit Magyarországon valahogy mindig elmulasztunk.
„Mindig ellenzékben”
2016. május 9. 8:39
„Mindig ellenzékben” – ez a hétfőtől színesben megjelenő Magyar Nemzet új mottója. A nagyobb napilapok közül az 1938-ban alapított Magyar Nemzet volt az utolsó, ami nem színesben jelent meg. Ezzel egy időben a hétfői vezércikkben úgy fogalmaztak: „a Magyar Nemzet ellenzéki, de nem az ellenzéké”.
2016. február 12. 16:54
Márciustól megszűnik a The Independent és vasárnapi testvérlapja, a The Independent on Sunday nyomtatott kiadása: a két lap a jövő hónap végétől online változatban lesz elérhető.
2016. január 20. 19:48
Pest Megye Lapja néven ingyenes, havonta megjelenő lap indul márciustól, mely Pest megye híreivel foglalkozik majd 16 oldalon keresztül. A lap 50 ezer példányban jelenik majd meg, terjesztésének módjáról azonban nincs még végleges döntés. Január végén viszont már érkezik egy próbaszám.
2015. december 16. 13:31
Technikai, anyagi, infrastrukturális lehetőségeinket nem is érdemes a konkurenciához hasonlítani. Azok vagy évtizedes liberális múltra tekintenek vissza, vagy tele vannak állami megrendelésekkel. Nálunk egyik sem áll fenn.
2015. október 30. 15:36
Attól ugyanis, hogy valaki humorosnak érzi magát, nincs joga törvényszegéshez, nem költözhet be más lakásába, nem veheti el más tulajdonát, haszonszerzésből nem lophatja el, nem másolhatja le majd nem terjesztheti annak szellemi termékét.
2015. október 13. 21:32
A magazin szerint ma már az interneten ingyen is elérhető ilyen tartalom, ezért inkább maradnak a provokatív pózokban fotózott modelleknél.
2015. október 1. 14:50
Kezdeményeztem egy beszélgetést a főszerkesztővel, amelyen – szívélyes keretek között – megbeszéltük, hogy én nem tudok azonosulni az átalakítás irányával, ő pedig másfajta újságírói munkára tart igényt.
Mérő
2015. szeptember 18. 8:38
„Nem akarok olyan címlapok közelében lenni, mint a Narancs múlt heti címlapja” – így búcsúzott a Magyar Narancstól Mérő László, aki a Hitler-bajuszos címlap miatt hagyja ott az újságot. Leírta: a képpel nem tud azonosulni, mivel nem a miniszterelnök nézeteit, hanem személyét támadja.
2015. szeptember 13. 9:52
Európa a második világháború óta nem élt át olyan súlyos és kiterjedt civilizációs válságot, mint ami most zajlik. Ebben a helyzetben elfogadhatatlan a Soros György által pénzelt hetilap uszító címlapja.
2015. szeptember 1. 17:13
Rogán az elejétől fogva abból az axiómából indul ki, hogy a Magyarország területére érkező menekültek MINDANNYIAN rosszindulatú megélhetési bevándorlók.
2015. szeptember 1. 7:01
Keddtől Magyar Idők néven, lazacszínű helyett fehér papíron jelenik meg a Napi Gazdaság. A lap a névváltás után is a tavasszal 16-ról 20 oldalasra növelt terjedelemben jelenik majd meg. A lappal párhuzamosan az online felület is megújult, a fejléc szerint „konzervatív közéleti portál” színe a fehér és a kékeszöld.
Új főszerkesztő
2015. augusztus 3. 14:29
Murányi András, a Nemzeti Sport általános főszerkesztő-helyettese lesz a Népszabadság főszerkesztője. Murányi korábban 14 évig a Népszabadságnál dolgozott sportújságíróként, szerkesztőként és publicistaként. „Az újság hagyományainak ápolása kötelesség, a minőség fejlesztése pedig kihívás” – nyilatkozta Murányi.
2015. július 31. 11:40
A Story főszerkesztője üzent: kapok egy wellness-hétvégét, ha leveszem a mosolygós képeket, mert rontja az eladási példányszámot, ha itthon vagyok és jól, amikor szerintük kórházban és rosszul...
2015. május 10. 12:47
A nyomtatott lap már nem olyan intenzitással működik, mint az első időszakokban, már nem tudunk produkálni ugyanakkora példányszámot. Nem rentábilis, sajnos.
2015. április 18. 12:51
Jövő héten jelenik meg az új kormánypárti napilappá fejlesztett Napi Gazdaság első száma. A fél volt Magyar Nemzet részt vesz a lap szerkesztésében, melynek tulajdonosa Liszkay Gábor, a főszerkesztője Csermely Péter, főszerkesztő-helyettesei pedig Villányi Károly és Czirják Imre lesz.
2015. március 28. 8:43
Csur­ka Ist­ván szel­le­mi örök­sé­gé­ből nem csak az irány­mu­ta­tást, de az el­hall­ga­tást is meg­kap­tuk.
2015. március 24. 13:13
A Magyar Nemzettől távozott Liszkay Gábor fogja megszerezni a Napi Gazdaságot a Századvégtől, majd átszervezés után ez a lap léphet a Magyar Nemzet helyére – írja a 444. A portál szerint a megújuló szerkesztőség élére jó eséllyel Csermely Péter és Villányi Károly érkezik.
2015. március 23. 20:06
A (digitális) marketingben a kiválóság és nem a középszer a siker záloga. Ha azt csináljuk, amit mindenki más, akkor aligha jön be a számításunk.
Helyi Téma
2015. március 20. 15:38
A Cink információi szerint nem jelenik meg többé a Helyi Téma. A Vitézy Tamás jobboldali milliárdos lapját kiadó cég, a Théma Lapkiadó Kft. korábban végrehajtás alá került. Az ingyenes lap 2004-ben indult Budapesten, 2012-től kezdve a Magyar Posta kézbesítette szerte az országban.
2015. február 9. 10:37
Nem fordult hozzám senki olyan kéréssel, hogy a Magyar Nemzet 180 fokkal változtasson irányvonalán, vagy hogy bármiben is változtasson az értékrendjén.
2015. január 14. 12:23
Már a nyitás előtt is hosszú sorok kígyóztak a francia újságárusok előtt, hogy múlt heti vérengzést követően először megjelenő Charlie Hebdót, a szatirikus hetilap így szinte mindenhol percek alatt elfogyott. A kiadó bejelentette, hogy a tervezett 3 milliós példányszámot 5 millióra emelik. A Charlie Hebdo egyébként általában mindössze 30 ezer példányban szokott elkelni.
2014. november 26. 14:23
Hogy a szerkesztőség és a kiadó nem bízott meg bennem, nem jelenti azt, hogy elő kell jönnöm mindenféle magyarázatokkal.
2014. november 20. 9:06
Úgy vélem, vezetésem alatt a Magyar Hírlap tényfeltáró írásaival, mélyreható publicisztikáival meghatározó orgánuma lett a magyar sajtónak és sokat tett a valódi rendszerváltás kiteljesedéséért.
2014. november 19. 13:21
A Válasz.hu szerint leszavazta a HVG szerkesztősége Sztaniszláv András kinevezését a lap élére. Tegnap írt róla a Mandiner és a Válasz.hu, hogy Sztaniszláv Szekeres Imre sajtósa volt, illetve hogy szlovákiai limuzinkölcsönző cégét Welsz Tamásnak adta el.
2014. november 14. 14:23
A Pesti Srácok portál szerint Széles Gábor elbocsátotta Stefka István tiszteletbeli főszerkesztőt, és bizonytalan magának a Magyar Hírlapnak a sorsa is.
2014. október 27. 11:29
Megneveztem több olyan cikkemet is, amit a Frankfurter Allgemeine szerkesztőségében a német szövetségi hírszerzés, a BND munkatársai írták az irodámban, ahol 17 éven át volt asztalom. Ezek a cikkek utána az én nevem alatt jelentek meg az újságban. Interjú.
2014. október 17. 15:52
A szerkesztőség munkatársait tömörítő Szerkesztőségi Vagyonkezelő Zrt. tulajdonába került a HVG Zrt. 75 százalékos tulajdonrésze - írja a hvg.hu. Az eddigi kisebbségi tulajdonos április óta tárgyalt a lapkiadót eddig birtokló német FUNKE csoporttal. Az eladási ár üzleti titok.
2014. október 11. 7:14
„Szellemes” címlappal jelent meg a tegnapi Népszava – ahány olvasója maradt az újságnak, gondolom, könnyesre kacagta magát. Orbán Viktor öthasábos fotója látható az oldal élén, a háttérben felirat: „Új Roma”. Óriási!
2014. szeptember 19. 16:00
Tudom, óvodás-szint a másikra mutogatás. Hol van most az a nagy szolidaritás, amit az origósok kaptak? A Magyar Nemzeteseknek ez nem jár? – beszélik a fórumokon.
2014. szeptember 16. 11:35
A nem-is-volt forradalom tehát eljutott oda, hogy meg akar szabadulni utolsó kötelékétől, a pártot évekig finanszírozó, médiaerejét nagy részben kiépítő s ezért hálát váró gazdasági háttérembereitől.
2014. augusztus 30. 14:20
A hazai újságok számára kínos pillanatokat hoznak a negyedéves adatok. A nyilvánosság előtt ilyenkor derül ki, vajon a legutóbbi három hónapban mennyivel csökkent a példányszámuk.
2014. augusztus 23. 11:13
Magyarországon az országos print lapok zuhanása megállíthatatlan, de ennek nemcsak az internethasználat terjedése, hanem maguk a lapok is okozói. Tud valaki egyetlen újságírót mondani, aki miatt akárcsak hétről-hétre érdemes belenézni egy lapba?
2014. augusztus 21. 8:10
Lehet kéne valami tünti – akár a Norvég Alap terhére – a svejci nagykövetség előtt? Vagy kefírrel dobálni az épületet és fagyis dobozokban virágokat kihelyezni?
2014. július 23. 12:01
A Médiatanács után a Gazdasági Versenyhivatal is engedélyezte az Axel Springer és a Ringier fúzióját, így elhárult az akadály az ország legnagyobb médiacégének létrejötte elől – írja a Kreatív.
Számok
2014. július 22. 16:24
Bőven maradt a Magyar Krónika első számából, így aki szeretne, még most is több helyen hozzájuthat. A folyóirat szerkesztősége a Mandiner kérdésére azt közölte: a Lapkernek értékesítésre átadott 3700 példányból végül 1750-et vásároltak meg az olvasók, további 240-et pedig alternatív terjesztésben adtak el. Körülbelül 6300 darabot ingyenesen osztottak szét.
Csődközelben
2014. június 24. 11:00
A svájci tulajdonos nem tudja tovább finanszírozni a lapot, ha nem szereznek mintegy tízezer új előfizetőt vagy havi 10-15 millió forintnyi támogatást, akkor két hónapon belül bedőlhet a több mint száz éves múltra visszatekintő újság. A lap egyébként hűtlen kezelés miatt feljelentést is tesz, azt kifogásolják, hogy nem a példányszámok alapján osztják el az állami hirdetési pénzeket.
2014. június 9. 11:03
Először is szögezzük le: Kerényi Imre egy marketingzseni. Értelmes országban a kutyát nem érdekelne egy olyan lap, amit egy saját maga vélt magasztosságába belezöldült haveri kör jegyez
2014. június 4. 14:04
A Kutatópont felmérése szerint a 18-59 évesek kevesebb mint egyharmada olvas hetente többször napilapot, ugyanakkor a hetente többször internetezők száma egy év alatt több mint 200 ezerrel nőtt.
MDIF
2014. május 24. 10:16
A 444 kiadójában tulajdonrészt szerző Digital News Ventures anyavállalatát a belgrádi B92 Rádió volt főszerkesztője alapította azzal a céllal, hogy segítse a független sajtó finanszírozását.
2014. május 8. 11:27
Miért gondoltuk, hogy abban az újságban elfér majd egymás mellett Eörsi és Csurka, Esterházy és Csoóri, Bayer Zsolt és Szénási Sanyi?
2014. január 28. 11:45
Bencsik olyannyira megrendelte a velem készült interjút, hogy egyszer még vissza is küldte átírásra, mielőtt végleg letiltotta a közlését.
2014. január 24. 8:46
Pénteken jár le a hirdetési szolgáltatások bejelentésének határideje, az a sajtóorgánum, amely nem küldi el árjegyzékét az Állami Számvevőszékhez, nem közölhet politikai hirdetést a február 15-én kezdődő választási kampányban.
2014. január 11. 20:34
Örömmel tudatom, hogy a Magyar Krónika folyóirat szerkesztősége biztonságban és nyugalomban elkezdte működését, a szükséges időre elkészül az első, úgynevezett próbaszám.
2014. január 2. 11:52
Csen Kuang-piao komolyan gondolja a lap megvásárlását, hétvégén már tárgyal is az adás-vételről. Az újság hasábjain egy autentikus Kína-képet mutatna be, de hirdetné a környezetvédelmet és a világbékét is.
Ötfős szerkesztőség
2013. október 9. 10:49
Összeállt a magyar Forbes szerkesztősége, az első lapszám november hetedikén lesz olvasható.
2013. október 2. 16:26
A híradók továbbra is meghatározó szerepet töltenek be az emberek tájékozódásában, elsősorban e műsorokból szerzik az információkat, ezért alapvetően befolyásolják a nézők gondolkodását és világról alkotott képét – állapította meg a Nézőpont Intézet Médiaműhelye közvélemény-kutatásában.
2013. október 1. 11:40
A szakemberek szerint a táblagépet inkább újságolvasásra, multimédiás tartalmak fogyasztására használják, míg az e-book réspiaca csak fokozatosan terjed a könyvolvasók körében.
2013. szeptember 25. 20:12
Rácz Éva kiindulópontja támadhatatlan. Igazán kár, hogy amilyen következtetést levon a hibátlan állításból, annak igazságtartalma kétségbe vonható.
2013. szeptember 25. 10:40
Amikor az aluljáróban a kezembe nyomták az első Metropolt – illetve akkor még Metrót –, a homlokomra csaptam: ez mekkora ötlet!
2013. szeptember 24. 21:35
Szerintem eléggé elkeserítő tud lenni, hogy egy újságíró-szervezet elnöke szerint 2013-ban a blogszférát és az újságírást élesen el kell különíteni.
2013. szeptember 24. 19:56
NAKlap néven saját kiadványt hozott létre a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, amely a lapnak tulajdonosa és kiadója is egyben.
2013. szeptember 21. 23:16
Aki kontrollálatlanul bármit felírhat a blogjára, azt én nem tekintem sajtósnak. Interjú.
2013. szeptember 20. 20:01
Akár érdekes sajtóelemzésekre is alkalmat adhat majd a POSZT.
2013. szeptember 17. 9:49
Egy olyan lapról van szó, ahová 21 éven keresztül minden áldott nap, a szabadságom idején is, minimum heti két publicisztikát írtam.
2013. szeptember 10. 21:17
Látszik, hogy értő szerkesztők rakták össze a POSZTot: a témák aktuálisak és érdekesek, sikerült megtalálni az egyensúlyt az időtállóságban is.
2013. szeptember 5. 18:24
A POSZT azért jött létre, hogy segítsen azoknak, akik a hét legfontosabb cikkeit alaposan, odafigyelve szeretnék elolvasni.
2013. szeptember 4. 17:56
A webes tartalmakat nyomtatásban kénytelen lesz újrafogalmazni a Poszt Magazin. És ebben az újrafogalmazásban épp csak a webes mivolta fog elveszni ezeknek az írásoknak.
2013. augusztus 27. 12:35
Poszt címmel kísérleti lap indul szeptember 5-én, az újság főszerkesztője Weyer Balázs lesz. Az online tartalmakat utánközlő lap mások mellett a Mandinerrel is megállapodott.
2013. augusztus 24. 22:13
A névtelenség mögé bújó bennfentes kollégátok azért ekézte nyilvánosan és konkrétan az MSZP-t, de különösen annak elnökét, hogy miért is nem hajlandó minden évben kipótolni a Népszabadság milliárdos veszteségeit?
2013. augusztus 24. 8:45
A kor parancsára végrehajtott változásoknak sem kell komoly szerepet tulajdonítani, míg a lap eredeti missziójára utaló jelzések a helyükön maradnak.
2013. augusztus 8. 10:57
So what is Bezos up to? One theory is that he has some ideas to truly save newspapers.
250.000.000
2013. augusztus 5. 23:29
Negyedmilliárd dollárért (napi árfolyamon mintegy 56 milliárd forintért) Jeffrey P. Bezos, az Amazon alapítója vette meg kiadójától a Washington Postot.
2013. augusztus 2. 12:56
Most értem a Nemzeti Sport utolsó oldalára, ahol elsütötték a magyar nyomtatottsajtó-történet legszarabb szóviccét.
2013. augusztus 1. 12:55
Egy felmérésből kiderül, hogy az britek még mindig kedvelik a nyomtatott sajtótermékeket – illetve inkább azok online változatait.
2013. július 24. 23:50
Hosszabb távon az a megfigyelésem, hogy a Népszabadság elképesztően erős szolgalelkűséget produkált bárminő liberális áramlat javára, ugyanakkor a baloldaliságot továbbra is áporodott szutyokként kezeli.
2013. június 21. 14:23
Szervezetünk nem az évekkel ezelőtt kilépett John Emeséhez köthető, hanem olyan világhírű és nemzetközi befolyással rendelkező személyekhez, mint Széll Dóra, Szalai Ervin, Mihalovits Ervin, Szalai Máté (egyetemisták).
2013. június 4. 23:35
A Népszava munkatársai a lap példányaival kezükben énekelték el a Nemzeti Összetartozás Dalát, hogy így tiltakozzanak az ellen, hogy a Magyar Nemzetben hirdette a Nemzeti Összetartozás Napját a kormány, náluk viszont nem.
2013. május 21. 18:48
Radnai László azt állította: a 90-es években lefizették kollégánkat, aki viszont ezt az állítást a leghatározottabban visszautasítja.
2013. április 26. 7:46
Volt egy halovány hetilap kísérlet a rendszerváltás környékén, talán 88-89-ben, amit jó érzékkel 444, a szegények lapja címmel marketeltek.
2013. április 18. 18:46
Gyakorlatilag csoda, hogy még megjelennek a lapok, a kiadók többsége pengeélen táncol.
2013. február 25. 20:40
International New York Times elnevezéssel fogják forgalmazni az olvasóközönség számára eddig International Herald Tribune-ként ismert napilapot – jelentette be hétfőn kiadott közleményében a tulajdonos The New York Times Company.
2013. február 13. 19:09
Ma Magyarországon a legdurvább, a különböző testnedvekben tocsogó, agresszív, rágalmazó, belemenős bulvárra lenne igény.
2013. február 10. 11:19
Az újsághíreket a gyerekek számára is érthető, érdekes írásokká változtató okostelefon-alkalmazást fejlesztett ki egy japán napilap egy marketingcéggel összefogva.
2013. január 28. 21:03
Az Est Media felfüggeszti a budapesti EXIT Magazin kiadását, de a reklámpiac alakulásától függően a programajánló több platformon is újraindulhat – tudatta a cég hétfő esti közleményében.
2013. január 18. 18:13
Elhiszem, hogy nagyon kell a pénz, viszont kétlem, hogy az így kizsarolt néhány forint megoldja a problémáikat.
2013. január 17. 18:01
Új lappal gazdagodott a Yoter Publishing magazinkiadó portfóliója, 2012. decemberétől a kiadó gondozásában jelenik meg az életmód magazin.
2013. január 17. 17:37
A Radio Bridge Média Limited vásárolta meg a Kisalföld és a Délmagyarország című megyei napilapokat is tulajdonló NNG-Hungary Kft.-t.
2013. január 11. 19:03
Nagyon hálás lennék, ha a lapkiadók is bevezetnének egy az AudioRiphez hasonló felhős szolgáltatást, hogy bármikor hozzá lehessen férni az egyszer már kifizetett tartalomhoz.
2013. január 3. 18:37
Internet-edzett vezérkar ide vagy oda, a tabletverzió eddig nem volt az a platformot bátran belakó innovatív világítótorony.
2013. január 3. 9:44
Nyugaton már jó ideje folyik a vita: milyen lehet a demokrácia komoly, véleményformáló sajtó nélkül? Ki veszi át az őrszem szerepét, aki a hatalom kezére figyel és lármát csap, ha korrupciót szimatol?
2013. január 2. 19:13
Nem tartanak a nyomtatott sajtó halálától a print médiumok vezetői, de abban egyetértenek, hogy a cégek részéről az innovatív hozzáállás elengedhetetlen.
2012. december 30. 10:50
Remélhetően a Times, a Forbes vagy a BusinessWeek nem ilyen bukórepüléssel, hanem sokkal finomabban, sikeresebben tér át a digitális kiadásra, de kár is áltatni magunkat, maga az áttérés elkerülhetetlen!
2012. december 23. 18:47
Kötelességem, hogy magamra vállaljam a felelősséget és elnézést kérjek, mindenek előtt Fekete Györgytől.
2012. december 16. 10:58
A HVG értesülései szerint visszalépett eladási ajánlatától a Ringier, amely korábban a kisebbségi tulajdonos Szabad Sajtó Alapítványnak ajánlotta fel a Népszabadság Zrt. többségi tulajdonát. Az Index úgy tudja: a nyomdai adósságok rendezése okozta a problémát.
2012. december 10. 15:25
A 2008-2012 közötti időszakban mely sajtótermékeket (újságokat), mely intézményeik/szervezeti egységük részére, mekkora példányszámban, milyen célból, mekkora összköltségen vásárolták meg – tette fel a kérdést a budapesti kerületeknek az atlatszo.hu.
2012. december 6. 21:23
Magyarországon a szórakoztató- és médiapiac nagysága a 2011-es 3326 millió dollárhoz képest 2012-re elérheti a 3457 millió dollárt, ami 3,9 százalékos piacbővülést jelent a PwC felmérése szerint, amely középtávon további növekedést vetít előre.
2012. december 5. 11:46
A vásárlási hajlandóság csökkenése és a kiadói kapacitások kihasználatlansága idején a márkamagazinok kiadása kölcsönösen hasznot hajtó vállalkozásnak bizonyulhat.
2012. december 2. 10:13
A közszolgálati médiát a tartalom minősíti, ezért annak értékorientáltnak kell lennie – mondta Auer János a Szabadelvű Médiaműhely (SZEMM) konferenciáján. Oplatka András arról beszélt: a szabad sajtó fenntartása költségesebb, ennek árát meg kell fizetni.
2012. november 22. 15:23
A Mandiner most újra print. Pontosabban: virtuálprint. A Táblamagazin stábja keresett meg minket, hogy mi lenne, ha a mandineres tartalmainkat bizonyos időközönként magazinszerű kiadványban is publikálnánk?
2012. november 17. 12:18
Bár a nyomtatott sajtót olvasók és a tévét nézők száma egyre csökken az online média javára, ez mégsem jelenik meg egyértelműen pozitívan utóbbi platformok bevételeinél – derült ki a Mérték konferenciáján, ahol Gálik Mihály azt is kijelentette: a politikai napilapnak, mint terméknek vége.
2012. november 16. 11:24
Sokan panaszkodnak, hogy csak egy-két cikket van idejük elolvasni kedvenc hetilapjukban. Számukra jelent megoldást a hangos, hallgatható hetilap.
2012. november 6. 16:23
Még az idén megállapodna a Népszabadság Zrt. 27,69 százalékos tulajdonrészével rendelkező Szabad Sajtó Alapítvány a többségi tulajdonos Ringier-el a részvénycsomag megvásárlásáról. Korábbi információk szerint a lap többségi tulajdona 1,5 milliárd forintért cserélhet gazdát.
2012. október 25. 2:03
Mit szóltál volna ahhoz, ha a januári Békemenet után én meg azzal foglalkoztam volna, hogy miért mentél el közel egy hónapra Kínába nyaralni?
Állami médiamix
2012. október 18. 9:30
A Mandiner szeptemberi adatközlését követően az atlatszo.hu számos lapot, rádiót, televíziót és online orgánumot megkeresett, hogy árulják el, milyen értékben hirdettek vagy szponzoráltak náluk különféle állami szereplők az elmúlt 5 évben. Csak két helyről érkezett válasz.
2012. október 15. 14:17
A rádióból ismert kínos viccelődés leírva talán még azok számára is bénának hat, akik amúgy hallgatni szerették. A műveltségi hiányosságok már a címlapról ordítanak.
2012. október 11. 19:05
Pénteken 150 ezres példányszámban jelent meg először a Boros Lajos és Bochkor Gábor nevéhez és rádióműsorához kötődő Bumeráng című hetilap, amely a tulajdonosok szerint fél éven belül a bulvárpiac meghatározó médiuma lehet. Boros és Bochkor eközben a rádióműsor folytatásáról, és egy tévéműsor elindításáról is tárgyal.
2012. október 11. 8:01
Költsenek csak nálunk is; a baloldali szavazókat úgysem tudják becsapni. Persze, meglehet, éppen ez a magyarázata a visszavont hirdetésnek: rájöttek, hogy Önök sokkal tudatosabb és felkészültebb állampolgárok.
2012. szeptember 28. 14:35
A small levy on UK broadband providers – no more than £2 a month on each subscriber's bill – could be distributed to news providers in proportion to their UK online readership.
2012. szeptember 27. 8:38
A Comment:com most ezúton szeretné köszönteni minden irodai asszisztens és aranyfokozatú Avon-disztríbútor kedvenc lapját.
2012. szeptember 24. 14:54
Ha valaki komolyan gondolja a képben levést, azért jobban jár, ha rászoktatja magát, hogy ne csak akkor nyissa meg a többi fontos oldalt, amikor valaki valamit belinkel róla Facebookon. Interjú.
2012. szeptember 21. 18:08
Azok a pénzügyi és szakmai befektetők, akik 2011 elején még ódzkodtak a befektetéstől, ma már kevésbé gyanakvóak. Könnyebb tárgyalni velük. Látni az alagút végét, sokan úgy gondolják: váltás lesz 2014-ben.
2012. szeptember 17. 13:11
Első ránézésre úgy tűnik, ez már a vég. Hamarosan eltűnik tehát a föld színéről a nyomtatott sajtó
2012. szeptember 16. 14:16
Nehezen megszerzett régi hitelüket feladva, uszító hangú politikai hecclapok szerepébe bújva kísérleteznek egykoron jó hírű lapok a túléléssel.
2012. szeptember 14. 19:55
A Mandiner.média arról értesült, hogy Aczél Endre távozott a Népszabadságtól. A lap általunk megkérdezett megbízott főszerkesztője annyit árult el: nem látja akadályát annak, hogy Aczél a jövőben újra publikáljon a Népszabadságban, ha sikerül megállapodni annak anyagi kondícióiról.
2012. szeptember 12. 15:19
Az internetről tájékozódók jellemzően a bizonytalan szavazók, de itt a legtöbb LMP- és Jobbik-támogató is. A jobboldalhoz húzóknak nagyobb az információigénye, ők azonban kevésbé kíváncsiak az ellenzéki média véleményére, mint baloldali polgárok – derült ki a Mérték kutatásából.
2012. szeptember 6. 19:01
Lambert Gábor veszi át a Figyelő hetilap vezetését, a lapot az elmúlt három hónapban megbízott főszerkesztőként irányító Kamasz Melinda pedig főszerkesztő-helyettesként folytatja munkáját. A kiadó közleménye szerint a hetilap az elmúlt három hónapban átlagosan 11 százalékkal növelte értékesített példányszámát.
2012. augusztus 31. 15:40
Bumeráng néven indít közéleti hetilapot a közeljövőben Bochkor Gábor – értesült a Bors. A lapot a Geomédia Kiadó adhatja ki, bennfentes információk szerint már tördelik a próbaszámot.
2012. augusztus 31. 12:56
Sehol nem hangzik annyi Fidesz-ekézés, mint a MN büféjében. Az újságírók döntő többségének nem a Fidesz, főként nem Orbán a szívügye, hanem a nemzeti-konzervatív gondolat.
2012. augusztus 30. 9:45
A gyakorlattól eltérően egy román üzletember tulajdonába került a Szatmári Magyar Hírlap című romániai magyar napilap, amely komoly anyagi gondokkal küszködött. A Krónika című napilap szerint így valószínűleg nem szűnik meg az újság, amely egy már létező lapcsoport tagja lesz.
2012. augusztus 29. 23:51
Andrassew Ivánt 60. születésnapja alkalmából többek közt egy frissen alapított díjjal és egy téglával lepték meg barátai.
2012. augusztus 29. 11:03
Az utazás előtti várakozás a legalkalmasabb időpont a nyomtatott lapok vásárlására. Hogy a digitális korban se felejtse el ezt senki, a Tidsam svéd lapterjesztő cég és a The Fan Club ügynökség nagyszerű kampányt indított.
2012. augusztus 29. 10:55
A hazai internetes társadalom 88 százaléka számára fontos a helyesírás, és négyötödük úgy véli: a sok hiba csökkenti az olvasás élvezetét. A következmények a cikk olvasásának abbahagyása, vagy az oldaltól való végleges elpártolás lehetnek.
2012. augusztus 29. 9:51
Előbb-utóbb felmerülhet a kérdés: elbír-e a magyar piac két baloldali nyomtatott napilapot?
2012. augusztus 28. 9:55
A hatásvadászat és a politikai fondorlatok átvilágítását, a lényegtelen hírek mellőzősét ígéri, és a józan ész hatalmát hirdeti új kampányában a The Sun.
2012. augusztus 27. 15:39
A Népszabadságból egy ideje árad az értelmetlen gyűlölet az MTI felé. Eközben szerencsére gazdagon használja a híreinket (lásd a bulvárt is), vagy szabályosan feltüntetve a forrást, vagy pedig gyermeteg trükkel a másodközlőt jelölve meg forrásként.
2012. augusztus 21. 8:39
Mivel a gépírókisasszony és az (újság)író románca pedig legutóbb a háború előtt volt divatban, az említett konverzió úgy történik meg, hogy a riporter fogja magát, és leírja a felvételen elhangzottakat.
2012. augusztus 17. 10:19
Az egykori szocialista politikus, volt Hír TV-s műsorvezető szerint a demokratikus médiaviszonyokhoz szükség van egy tisztességes baloldali napilapra. Csintalan Sándor a Magyar Nemzetnek megerősítette, foglalkozik a Népszabadság megvásárlásának kérdésével.
2012. augusztus 10. 15:10
Húsz százalékkal több lapot adott el a Nemzeti Sport az olimpia első hetében, mint az azt megelőző héten. Az online felület átlagos látogatószáma 36 százalékkal emelkedett.
2012. augusztus 3. 15:23
A Népszava volt már összehajtott papírlap, hetilap, napilap, sőt, ma már on-line is. Egy tulajdonsága van, ami az idők során sohasem változott: jelkép. A dolgozó emberek szellemi épülésének jelképe.
2012. július 24. 8:16
Idén – a tavalyihoz hasonlóan – 5,1 százalékkal nőhet a reklámköltés a GroupM elemzése szerint. A digitális költést illetően a szakemberek 18 százalékos bővüléssel számolnak, a televíziós iparágban ugyanakkor kérdéses, hogy marad az erős pozíció.
2012. július 18. 7:53
Egy moszkvai székhelyű vállalkozás vásárolta meg a német WAZ lapkiadó konszernnek a Balkán legrégebbi napilapjában, a belgrádi Politikában meglévő 50 százalékos részesedését – jelentette kedd este a Vajdaság Ma szerbiai magyar nyelvű hírportál.
2012. július 12. 14:36
A Magyar Narancs utánajárt, hogy az egyes budapesti kerületek Magyar Hírlap-megrendelései hogyan változtak az elmúlt években, és levonta a következtetést: kerületi közpénzekből dobják meg a „jobbszélre pozicionálható lap” bevételét.
2012. július 4. 11:33
Újságírók nélkül alakult meg egy nyomtatott lap szerkesztősége Svájcban: a cikkeket a lap online felületén az olvasók ajánlhatják.
2012. június 25. 9:49
Döbbenetes, de a legtöbb újság számára 20 év sem volt elég, hogy rájöjjenek: nem lehet a digitális világba exportálni korábban jól bevált modelljüket.
2012. június 22. 9:37
A Népszava Lapkiadó Kft. szerezte meg a közelmúltban a stop.hu-t fenntartó Commonline Zrt.-t, amely eddig a Media Magnet tulajdonában állt. A HVG szerint a portál üzemeltetője és a Népszava Kft. is MSZP-közeli.
2012. június 7. 13:44
Minimum meglepő egy ingyenes lap bázisán létrejött, jellegét tekintve azonos, ám fizetős verzióval előrukkolni.
2012. május 26. 9:39
A Heti Válasz ügyesen „lehajolt” a Magyar Fejlesztési Bank egész oldalas hirdetéséért, ugyancsak egy teljes kolumnán hirdetik a Széchenyi-kártyát, fél oldalon az Üdülési csekk és a SZÉP-kártya előnyeit.
2012. május 25. 13:32
Szagkapszulás, a frissen sült kenyér illatát árasztó reklámmal rukkolt elő egy pékség, melyet egy brit újság mellékleteként kaptak az olvasók. Egy szerkesztő szerint „ez lehet a legnagyobb technikai áttörés a nyomtatott sajtóban a színes nyomtatás bevezetése óta”.
2012. április 26. 9:13
Rendezettebb állapotokat idézett elő a nyomtatott és internetes sajtótermékeknél a médiaszabályozás - mondta a Médiatanács tagja. Koltay András úgy vélte: a rendszert kifogásoló újságírók és szerkesztők nem a hatósággal vagy a médiatörvénnyel, hanem saját tulajdonosaikkal állnak vitában.
Hamm!
2012. április 18. 13:21
A közeljövőben lezárhatja a tárgyalásokat a Népszabadság teljes megvásárlásáról a Ringier Kiadó. A jelenleg megbízott főszerkesztővel működő szerkesztőség élére a felvásárlást követően kerülhet végleges vezető. A szerkesztőség júniusban, vagy júliusban költözhet a Bécsi úti irodából a Ringier VIII. kerületi székházába.
Print
2012. április 8. 9:03
Megoldódtak a lapterjesztési problémák Budapesten, az érintett tizenkét kerület lakói már pontosan kapják megrendelt újságjaikat - írja a Napi Gazdaság. A MédiaLog Zrt. a fennakadás miatt az előfizetőket és partnerkiadóit is kárpótolja.
2012. március 29. 14:09
Elsősorban Pest, illetve Veszprém megyében von be városokat a Metropol terjesztésébe a kiadó. A vezérigazgató közölte: továbbra is egy budapesti és egy országos változat fog megjelenni. Íme, az érintett települések!
2012. március 29. 8:43
Április 2-tól 59 városban lesz elérhető a Metropol, a napilap példányszáma mintegy 100 ezerrel fog nőni. A csökkenő lappiaci trendek ellenére a lap beruházásának célja jelentősen megnövelni olvasottságát – olvasható a kiadó közleményében.
2012. március 20. 13:39
Vidéki terjeszkedést tervez a Metropol, Budapest után 19 megyeszékhelyen jelenhet meg az ingyenes közéleti napilap – írja az Mmonline meg nem erősített információk alapján.
Szabad sajtó
2012. március 8. 10:24
Márczius Tizenötödike címmel alkalmi kiadványt jelentet meg a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége. A nemzeti kiútkeresés tizenkét oldala alcímű lap várhatóan az Élet és Irodalom és a Népszava mellékleteként lesz kapható.
2012. március 8. 10:14
Nőnapi különkiadással rukkolt elő a Ringier csoport Blikk lapja: a csajos témákat boncolgató magazin címlapfiúja Szabó Győző, főszerkesztője pedig Erős Antónia volt.
2012. március 7. 21:47
Mindössze hét napilapot olvasnak 10 százaléknál többen néhány hetente, havonta a Figyelő, az Aon Hewitt és az AIESEC Magyarország kutatásában részt vett munkavállalók. Az X- és az Y-generáció az online hírportálokat, míg a Z-generáció a Facebookot részesíti előnyben.
2012. március 1. 15:57
Tudomásul kellene végre venni, hogy az internet teljesen megváltoztatta újságolvasási, hírfogyasztási szokásainkat.
2012. február 28. 13:24
Hiába kérte kétszer az atlatszo.hu, a Magyar Posta Zrt. nem hozta nyilvánosságra a Helyi Téma terjesztési díjait. A Vitézy László jobboldali vállalkozó tulajdonában álló lapot 1500 postás kézbesíti hetente ingyenesen.
2012. február 26. 16:38
Sun on Sunday have clearly put a phoney front page out.
2012. február 26. 16:35
This looks like a paper which has a largely female readership in its sights. Though, as you would expect from the Sun, there is plenty of sport as well.
2012. február 24. 19:52
Elfordultak az olvasók 2011-ben a Timestól és a Sunday Timestól az NRS legújabb felmérése szerint. A Daily Star Sunday meglepő növekedést produkált.

összesen: 151 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 következő utolsó