Románia

2017. február 8. 9:49
Mintegy 700 ezer forintnak megfelelő jeles büntetést szabott ki a román médiahatóság a Realitatea hírtelevízióra, amiért annak egyik adásában számtalan diszkriminatív és magyarellenes kijelentés hangzott el.
2017. január 16. 9:32
Mindaddig, amíg a közpénzekből fenntartott RMDSZ-média bérlistáján ők maguk is szerepeltek, semmilyen problémát nem láttak benne. Akkor élt és virult a sajtószabadság. Az csak most halt meg.
2017. január 3. 12:40
A budapesti jobboldali kormányzat nem tűri el, hogy akár a határon túlról bírálják.
2017. január 2. 21:59
A jelek szerint a 2014-ben létrejött Fidesz-RMDSZ kiegyezés óta megnyílt a terep a magyar kormánypárt előtt, hogy még inkább birtokba vegye az erdélyi magyar nyilvánosságot.
2017. január 2. 21:45
A laphoz közel álló két forrásunk is röviden így magyarázta az Erdélyi Riport bezárását: a Fidesz leszólt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek – amely a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány mögött áll -, hogy legyen már vége az ilyen független sajtó dolognak, meg liberáliskodásnak, mire az RMDSZ lépett is.
2016. október 18. 19:03
Andy Vajna médiacége műsorszolgáltatási jogot kért az Európai Unió országaiban, valamint Ukrajnában és Szerbiában a Humor+ szórakoztató tévécsatorna elindítására. A csatornát először Magyarországon, valamint a szomszédos országokban indítaná el a Magyar Broadcasting Co. és regionális leányvállalatai. A román Audiovizuális Tanács már megadta az engedélyt, ahol hamarosan nyolc másik csatornával együtt indul a Humor+.
Pántics Csaba
2016. augusztus 12. 11:26
Fegyvercsempészésről akart riportot forgatni a brit Sky News, ezért kétezer eurót fizettek egy magyar vadász unokatestvérpárnak és román ismerősüknek, hogy maszkban szerepeljenek az egyébként legálisan tartott vadászfegyvereikkel a felvételeken. A román terrorizmus elleni ügyészség mindhármójukat őrizetbe vette őket hamis információ terjesztése, szervezett bűnözés és lőfegyverrel való visszaélés gyanúja miatt.
2016. július 6. 10:51
Andy Vajna cége a küszöbön álló Brexittel magyarázta, hogy miért kell a TV2 új tévécsatornáit Romániában bejegyezni. Nem pedig Londonban, Magyarország ugyanis fel sem merült, jóllehet a csatornákat részben az Eximbank finanszírozza.
Költözés
2016. július 6. 9:00
Romániában lesznek bejegyezve Andy Vajna meglévő és új TV-csatornái – írta meg a Népszabadság. Sokat spórolnak Vajnáék, mivel a műsorszolgáltatási díj jóval olcsóbb a szomszédos országban, de a reklámadót itthon kell fizetniük. A társaság a Brexit-tel és a bővülő portfólióval magyarázta a döntést.
2016. június 13. 18:01
Nekünk, külhoni magyaroknak amiatt is kijutott a bosszúságból, hogy nem követhetjük anyanyelvünkön, az M4 sportcsatornán keresztül a magyar nemzeti tizenegy szereplését.
2016. június 10. 23:02
Tán jólesik a tisztelt szerkesztő uraknak, vagy hölgyeknek valamelyik himnusz? Az embernek elmegy a kedve az egésztől.
2016. április 22. 14:40
A Román Televízió (TVR) 2007 óta felhalmozott 4,5 milliárd forintos tartozásai miatt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) megvonta a TVR hozzáférését az európai médiaszervezet által biztosított valamennyi szolgáltatáshoz, így Románia nem indulhat az idei Euróvízión és nem is közvetítheti azt.
Elrettentã nãp
2016. február 18. 14:03
„Elrománosodott” napot tart Transindex címoldalán, miután tegnap a román parlament egy különös házszabályi rendelkezésnek köszönhetően a román képviselőház hallgatólagosan elfogadta a kisebbségi nyelvek közigazgatási használatát tiltó javaslatot. A lap címoldalán ezért csütörtökön román-magyar halandzsanyelven közlik a hírek címeit és bevezetőit.
2016. január 10. 16:32
A Kossuth Rádió Határok nélkül című műsora és a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap kapta idén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kós Károly-díját. A vasárnapi díjátadón Tőkés László mondott beszédet, amelyben kijelentette: a posztkommunista visszarendeződés még mindig kísért Romániában.
2015. szeptember 21. 17:19
Megszavaztatta közönségét az Index, és fogadni mernék, hogy nem arra az eredményre számítottak, mint amit aztán az arcukba tolt a nép.
2015. augusztus 17. 13:53
Ahhoz, hogy egy magyar-román meccset Szlovákiában is látni lehessen, a következőnek kell megvalósulnia: megveszi egy ottani tévé a jogokat. Kész.
2015. augusztus 17. 13:52
A szeptember 4-i magyar-román mérkőzés az M4 Sport csatornán kerül adásba, a jogtulajdonos előírása alapján kódolva.
2015. május 20. 15:01
Magyarországhoz csatolta a műsorában használt háttértérképen Észak-Erdélyt a francia Le Revenu gazdasági csatorna. A román sajtó felkapta az ügyet.
2015. május 7. 16:06
Az erdélyi magyarok egy része még nem kapott rá az újbeszédre, nem mondott le a gondolkodás fárasztó gyakorlatáról.
2015. május 5. 14:15
A román sajtóra nehezedő rendőrségi és titkosszolgálati befolyásról írt jelentést a bukaresti ActiveWatch civil szervezet. Egy ismert publicista például bevallotta, hogy egy titkosszolgálat fedett ügynöke volt. A magyar közösség szólásszabadságának korlátozása is növekedett a tavalyi év során.
2015. április 8. 11:21
Ez a mellékes magyarázat – Románia schengeni csatlakozásának előre nem látható csúszása – se az Átlátszó-cikk címében, se a bevezetőjében nem jelenik meg, s a törzsszövegben is el kell jutni a 21. bekezdésig, hogy előkerüljön.
Médiaháború
2015. február 3. 13:19
Hétfőn őrizetbe vették Adrian Sârbut, a piacvezető román hírügynökség és kereskedelmi tévé alapítóját. Sârbu Victor Pontát vádolja az intézkedéssel, a miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy Sârbu megzsarolta őt.
2015. január 15. 9:40
Mielőtt puhának, megalkuvónak és öncenzúrát eszményítőnek nevezne másokat, érdemes lenne visszaemlékeznie, hogy az általa vezetett portálnál hányszor adott ő személyesen utasítást bizonyos nevek kihagyására, bekezdések átírására.
2014. december 5. 17:25
A német RTL csoport hét Romániába bejegyzett, de Magyarországon is sugárzott csatornájának licencéről mondott le, hogy a csatornákat Luxemburgba költöztethesse. A döntés mögött a magyarországi reklámadó állhat.
2014. október 11. 7:05
Mert ezek a nevek egészen lenyűgözőek: Retikin Cziozite, Szolomi Kordos, Moniko Mihai, Siladi Biler, Tereak Tunder, Fevronia Keresztes, nem sorolom. RETIKIN CZIOZITE – uramistem, hát kikkel találkozott ez a hölgy, ufókkal? A Székelyföldön?
2014. szeptember 24. 13:37
Politikai nyomásgyakorlásra panaszkodik Stelian Tănase, a román köztelevízió elnök-vezérigaztgatója, aki szerint az intézmény azért nem rendelkezik életképes stratégiával, mert "ki van szolgáltatva a politikusok kénye-kedvének".
2014. február 11. 14:52
Erdélyből annyiféle van, hogy aligha férne rá bármilyen címlapra is.
2013. december 12. 17:45
Mostanában Románia egyik legnagyobb hirdetője a verespataki cianidos aranybányát tervező RMGC. Reklámjaikban győzködik a közvéleményt a bánya nagyszerűségéről.
2013. október 9. 12:19
A románok ellen végzetes hibát elkövető Guzmics Richárd a SportKlubnak elmondta: tisztában van vele, hogy hibázott, de tudja, hogy nem szabad ezen rágódnia.
2013. szeptember 9. 14:36
A 3-0-ás hazai győzelem ellenére 2 millió 331 ezren követték figyelemmel az M1-en a Románia-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezőt pénteken ‒ közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-vel.
2013. augusztus 1. 18:28
Mit kezdenek a közmédia vezetői és a kormányközeli médiumok képviselői azzal a szituációval, amikor a szólásszabadság határairól és a médiában fellelhető értékekről kell nyilatkozniuk? A 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen egészen érdekes megoldási stratégiákkal találkozhattunk a Lőrincz Csaba sátorban megrendezett <em>Szólásszabadság és érték a médiában</em> című kerekasztal-beszélgetés során, múlt pénteken.
2013. június 23. 17:28
Vajon a Fidesz mai népszerűségében mégis szerepet játszik a kormánypárt médiahegemóniája?
2013. június 21. 10:52
Megbírságolta a román Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a Magyar RTL Televízió Zrt. Romániában bejegyzett Film+ csatornáját, amiért „alkalmatlan” időpontban sugározta az Alien és az Alien vs Predator című filmeket – közölte pénteken az MTI-vel Turos Lóránd, a CNA tagja.
2013. június 21. 10:20
Miért olvasom végig minden áldott reggel a magyar és román sajtót? Oké, hogy a munkám része, de a tényanyagot tekintve elég lenne végigfutni az MTI hírfolyamán.
2013. április 3. 18:00
Belegondolni is rossz, mivé züllik majd a román nyomozó hatóság, ha ismét az egykori kommunista titkosszolgálat embereinek irányítása alá kerül.
2013. március 23. 13:21
Támadólag léptek fel a rendőrök a magyar–román meccs után a HírTV riporterével szemben, amikor az újságíró egy intézkedést rögzített kis kézi kamerájával. A rendőrség vizsgálja az ügyet.
2013. március 19. 19:11
A román Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi ülésén szavazattöbbséggel úgy döntött: nem bírságolja meg a b1 hírtelevíziót, amely ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) emelt panaszt.
2013. február 6. 8:47
Milyen alapon akarja elhitetni mindegyik „független értelmiségi” Magyarországon, hogy az EU-s szervek bizony „szakmai” és nem politikai alapon közelítenek a tagállamok „problémáihoz”?
2012. november 27. 19:37
Sürgősségi rendelettel módosította a bukaresti kormány kedden a médiatörvény piacszabályozó előírásait, ugyanakkor kivette a tervezetből azt a – civil szervezetek által bírált – előírást, amellyel a parlamentnek rendelték volna alá a médiahatóságként működő Országos Audiovizuális Tanácsot (CNA).
2012. szeptember 18. 17:12
A Mikó-ügy esélyt jelenthetett volna az erdélyi magyar közösség újraértelmezésére.
2012. szeptember 17. 13:35
Az elmúlt tíz évben jelentősen csökkent a külhoni magyarok magyar nyelvű rádiók hallgatásával töltött ideje – derült ki az NMHH kutatásából, amely a médiafogyasztási szokások, az anyanyelv használat és az identitás megőrzés közötti összefüggéseket vizsgálta.
2012. augusztus 30. 11:09
Egy tervezett önkormányzati döntés miatt veszélybe kerülhet a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat megjelenése, miután a Maros megyei tanács egyik határozattervezete megszüntetné a szerkesztőséget, mint önálló intézményt, és beolvasztaná a helyi megyei könyvtárba.
2012. augusztus 30. 9:45
A gyakorlattól eltérően egy román üzletember tulajdonába került a Szatmári Magyar Hírlap című romániai magyar napilap, amely komoly anyagi gondokkal küszködött. A Krónika című napilap szerint így valószínűleg nem szűnik meg az újság, amely egy már létező lapcsoport tagja lesz.
2012. augusztus 29. 10:16
Mintegy harminc százalékos leépítésről, csaknem ezer fő elbocsátásról döntött kedden a román közszolgálati televízió igazgatótanácsa. A televízió arra vállalkozik ezáltal, hogy hét év alatt törleszti a mintegy 140 millió eurónak megfelelő adósságát.
2012. augusztus 11. 10:33
Több csatornáját megszünteti a román közszolgálati televízió egy átszervezési folyamat keretében, mert az intézmény működése veszteséges. A tervek szerint csökkentik az alkalmazottak létszámát is, mintegy ezer dolgozónak mondanak fel.
2012. július 27. 10:45
Az MTVA megduplázza a külhoni magyar alkotóműhelyekre fordított költségvetését: az ősz elejére Bukarestben, Marosvásárhelyen, Szabadkán, Újvidéken, Rimaszombatban, Szepsiben és Lendván kapcsolódnak új stúdiók a rendszerhez – közölte Böröcz István Tusnádfürdőn.
2012. július 18. 7:48
Új tévécsatorna indítására kapott engedélyt Romániában a Magyar RTL Televízió Zrt. A magyar nyelvű RTL II nevű csatorna a tervek szerint 20 százalékban sugároz majd saját gyártású műsorokat.
2012. július 9. 17:35
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) alelnöke szerint politikai alapon osztották el a magyar sajtó részére a román költségvetésből juttatott támogatást. Az RMDSZ főtitkára elutasította a vádakat.
2012. június 20. 15:01
A külhoni magyarság egyszerűen csak létezik, tagjai közt pedig – mint bármely közösségben – egyesek értéket, mások meg szennye(s)t teremtenek. Ezért a külhoni magyarság közéleti viszonyait egyszer már át kell világítania valakinek.
2012. június 19. 11:56
Júliustól nem jelenik meg nyomtatásban a bukaresti Új Magyar Szó, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez (RMDSZ) közel állónak tekintett magyar nyelvű országos napilap – írta keddi számában a Krónika.
2012. június 12. 18:42
Leváltotta a román parlament kedden a közszolgálati televízió vezetőségét, miután a törvényhozói testület elutasította az intézmény elmúlt három évéről szóló jelentést. Romániában a közszolgálati televízió mintegy 120 millió euró adósságot halmozott fel az elmúlt években.
2012. május 14. 9:15
Érvényes szerződése van az RTL Klubbal a műsoroknak a magyarországi és határon túli magyar lakta területeken való közvetítésére az illetéktelen továbbjátszásáért megbüntetett RCS-RDS romániai kábeltelevíziós társaságnak – állítják közleményükben.
2012. április 11. 11:48
Tízezer lej – azaz 677 ezer forinttal egyenértékű – bírságot kapott kedden egy román hírtelevízió, amelyet a román Országos Audiovizuális Tanács (CNA) marasztalt el. A büntetést azért szabták ki, mert a csatorna egyoldalúan tájékoztatott egy olyan adásban, amely „Székelyföld elmagyarosításáról” szólt.

összesen: 53 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó