történelem

2016. november 16. 10:35
Hogyha van meggyalázása a „pesti srácok” emlékének, akkor az éppen a Pesti Srácok-portál, mert van különbség aközött, hogy teljesen esélytelenül lépünk föl a világ legerősebb hadserege ellen, vagy állami pénzekkel kipufajkázva lövöldözünk kifelé a pártház ablakából. Az ilyeneket nem „pesti srácoknak” hívták, hanem ávósoknak.
pestbuda
2016. szeptember 28. 12:59
Budapestről, Pestről és Budáról, a város történetéről, gazdag kulturális örökségéről és pezsgő jelenéről, nagyívű tervekről és mikrotörténetekről szól a pestbuda.hu: a nemrég indult portál várja Budapest kedvelőit és rajongóit, hogy követhessék a város alakulását.
2016. augusztus 19. 10:51
Számos otthonban vannak még a polcokon videokazetták, melyek most hirtelen egy úttörő korszak tárgyi emlékeivé válnak.
Sajtóhagyományok
2016. augusztus 8. 14:01
Évszázadok óta a brit sajtó központja volt, de a napokban az utolsó két újságíró is elhagyja a legendás londoni Fleet Streetet. Wynkyn de Worde 1500-ban hozta itt létre a nyomtatott sajtót, míg az első napilap, a Daily Courant 1702. március 11-én jelent meg. A nyüzsgő, dohányzó, kocsmázó újságíró-társadalmat bankárok és könyvvizsgálók követik a City forgalmas utcájában.
Felismerés
2016. június 23. 15:09
Az adatvédelmi hatóság hárommillió forintra bírságolta meg a fővárosi levéltárat, amiért kiadta a sajtónak a Kiss László úszókapitány nemi erőszakkal kapcsolatos ügyében hozott, egykori ítéletet – írja az Origo.
2016. június 10. 23:02
Tán jólesik a tisztelt szerkesztő uraknak, vagy hölgyeknek valamelyik himnusz? Az embernek elmegy a kedve az egésztől.
2015. szeptember 10. 16:39
A gyáva, sunyi nyilas arca, aki már nem öl, nem lövet Dunába, csak belerúg egy gyerekbe, ha már nem tudja magában tartani a beépített szálasit.
2015. február 10. 10:17
Gömbös Gyula Orbán Viktorral ellentétben azért csoportosította át a miniszterelnökségi költségvetést, mert nem olyasmit akart olvasni, ami neki tetszik, hanem olyasmit, ami a potenciális szavazóknak.
2014. december 10. 20:03
Érdemes lenne végiggondolni, hogy a 444 alkalmas-e objektív újságírásra, bocs újságírásra, vagy csak szervilis kormánygyűlölködésre. Ez a képzavar!
2014. szeptember 30. 15:20
A nép éppenséggel sírhatna most a Hunyadi-famíliáért, Szapolyai Jánosért, Tomori Pálért vagy Rákóczi Ferencért is. Csak sorozatokat, filmeket kéne róluk forgatni, akár ilyen szappanopera minőségűeket is.
2014. július 30. 11:06
Talán meglepő, de – eltérően Ausztriától – általános érvényű sajtócenzúra nem volt Magyarországon az első világháború időszakában.
2014. július 30. 11:06
Talán meglepő, de – eltérően Ausztriától – általános érvényű sajtócenzúra nem volt Magyarországon az első világháború időszakában.
2014. június 10. 9:28
Ezek a „népirtások” nagyságrenddel súlyosabbak voltak, mint ami most az Origónál zajlik, zajlott. Tüntetésekre nem emlékszem.
2014. május 6. 10:44
Hozzáférhetetlenné tenne egy kuruc.infón megjelent cikket az ügyészség egy holokauszttagadó megállapításokat tartalmazó cikk és az ahhoz fűzött hozzászólások miatt. A hozzáférhetetlenné tételhez jogsegélyt kérnek az Egyesült Államoktól, ahol a honlapnak helyt adó szerver található.
2013. december 12. 12:12
Mi az, hogy az összevont, gigaméretű és gigaköltségvetésű közszolgálati médiaközpont nem ad oda két ilyen felvételt? Ki és milyen szempontok alapján dönti ezt el? Pofára megy?
2013. augusztus 2. 12:40
Jövő hétfőtől péntekig történelmi sorsfordulókról számolnak be civil szemtanúk a Kossuth Rádióban.
2013. június 3. 13:07
Új történelmi magazin jelenik meg júniustól, Történelemportál címmel – tájékoztatta az MTI-t a lap főszerkesztő-lapigazgatója hétfőn.
2012. szeptember 18. 18:28
A Facebook Timeline-ja segítségével oktatja a történelmet egy amszterdami iskola. A négy témakörben (Magellán utazása, a 20. századi találmányok, a divat története 1950-től napjainkig, valamint a Szovjetúnió felemelkedése és bukása) képek, videók, hanganyagok, és térképrészletek teszik izgalmassá a tananyagot.
2012. július 2. 14:27
A Bild szeret a német média- és értelmiségi világgal szemben úszni.

összesen: 19 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó