TV2

2017. június 8. 15:37
Dr. Házi Edina gyógyszerésznek vallja magát, de, és ez a legszebb, közben egy olyan céget igazgat, ami, bármennyire is meglepő, de forgalmaz naptejeket, VISZONT AZ ÖVÉ AZ NEM BÁNT.
2017. június 1. 7:34
Az Orbán Viktor-i – avagy Habony Árpád-i, Arthur Finkelstein-i, mindegy – médiavilág ugyanis mindenen túl van, amit korábban elképzelni sem bírhattunk. Messze-messze túl Bayer Zsolton és univerzumán. Egyszerűen kilépett a nemrég még létezett keretek közül. Ezek nem újságok, rádiók, tévék. Ezek tömegpusztító fegyverek.
2017. május 26. 15:58
„Túlélték, mégis meghaltak.” A TV2 legendás Tények-szalagcímeit szavalja Gálvölgyi János.
2017. május 23. 14:28
A kártérítést kifizetik a közpénzből (értsd: állami hirdetéseken keresztül a médiumokhoz folyatott adóforintokból) a propagandista meg éli az életét.
Nem nyilatkoznak
2017. május 11. 13:56
A jövőben nem nyilatkozik az MSZP a „Fidesz pártsajtójának” – jelentette be Nyakó István. A politikus szerint az Echo TV, az M1, a TV2, az Origo, a PestiSrácok, a 888.hu, a Lokál, a Ripost, a Magyar Idők és a Magyar Hírlap tartozik a fideszes pártsajtó körébe.
2017. május 11. 12:15
Magyarország egyébként több szempontból is furcsa hely. Itt az emberek ilyen-olyan diplomából élnek. Interjú.
2017. május 9. 18:30
A Siófokon megrendezett Media Hungary konferencia helyszíne előtt egy kifeszített molinón üzent a Momentum Mozgalom.
2017. április 18. 19:58
Ami az elmúlt hónapokban történik a magyar médiában, és ami az elmúlt másfél-két hétben kicsúcsosodott, inkább aggasztó.
2017. március 13. 17:18
A TV2 nevű szánalom most, ugye, éppen a Momentumot igyekszik lejáratni, a revolvercsatorna aktuálisan azzal foglalkozik, szabad-e káromkodni élő adásban, ezért kereste a híradó a Momentum alelnökét.
2017. február 27. 17:28
Ha a „világszínvonalúnak” beígért Tények „megújult”, akkor Leonyid Brezsnyev egy mindig átváltozó David Bowie - ez akkora tény, minthogy egy terhes férfi madarat szült.
2017. február 20. 13:53
Korrekt, őszinte munka. Minden benne van, amit a TV2-ről tudni érdemes.
2017. február 16. 14:14
Aki szerint meg beléptem a Hit Gyülekezetébe, az úgyis ezt gondolja, ha megfeszülök is. Két hete járok be a tévébe, két szót nem hallottam még eddig: a hitet meg a gyülekezetet. Interjú.
2017. február 11. 12:11
Megbüntette a TV2-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Tények hajléktalanokról szóló előző évi riportja miatt. A televízió öt és fél millió forintos bírságot kapott, valamint a hatóság közleményének megosztására kötelezték.
2017. január 9. 16:00
Bereczki Zoltán és Berki Artúr minyonoknak öltözve, valami képzeletbeli nyelven úgy tesznek, mintha elénekelnék az YMCA-t, Csobot Adél zsűritag pedig ennek örül, és minyonul válaszol a TV2 egyik műsorában.
2016. december 23. 13:45
A Tombor András tulajdonában lévő Visus Invest Kft. vásárolta meg a Atmediát, ami többek között az MTVA és a TV2 reklámidejét értékesíti – írja a Kreatív. A cég vezetésébe és működésében nem nyúl bele az új tulajdonos, aki közleményében arról beszélt: elentős fejlődési potenciál van a magyar médiapiacban.
NMHH
2016. december 16. 14:44
A Médiahatóség határozata szerint ők csak az emberi méltóságot általánosan sértő esetekben illetékesek, így nem indítanak eljárást a TV2 Vona Gáborról szóló riportja miatt amelyben azt állították a Jobbik elnökéről, hogy meleg. Az NMHH szerint a TV2-őn felvillanó rövid atomerőmű-hirdetések is teljesen rendben vannak.
2016. december 14. 10:59
Mondta a fene, hogy Vona Gyurcsányt másolja. Professzionálisabban használja egy ideje a testbeszéd elemeit, láthatóan foglalkoznak vele ilyeneket, meg sok hasonlót mondtam.
2016. december 13. 12:38
Ebben a pillanatban nyertem meg 12 helyreigazítási pert a TV2-vel szemben. A mai ítélet még nincs a kezemben, de 5 másik, az Origóval és a Magyar Időkkel szemben meghozott már igen.
2016. november 18. 11:43
Komoly félelemmel tölt el, ami most történik, és aminek gyönyörű példái a TV2 felvillanó reklámjai. Egyesek szerint csak apró kis törvénysértésről van szó, ám szerintem sokkal rémisztőbb ez az egész.
2016. november 16. 13:24
Az a kérdés, hogy miután a kormány leteperte a közszolgálati médiát, bezáratta a Népszabadságot, hazugsággyárrá silányította a TV2-t, miért teszi tönkre és/vagy zsarolja a legnagyobb hallgatottságú kereskedelmi rádiót és annak szókimondó reggeli műsorát.
2016. november 16. 7:31
Hogy Rácz Károly (aka Terry Black) főállású bulvárproletár primer hírforrás lehet egy ellenzéki pártvezető szexuális orientációjának tekintetében, az már eleve a Mariana-árok szintje volt.
Médiahadjárat
2016. november 15. 16:51
Hírhamisítás miatt médiahatósági panaszbeadvánnyal él és polgári pert indít a TV2-vel szemben a Jobbik, de perre számíthat a Pesti Srácok, az Origo, a Lokál és a Ripost is. „Hol vannak a fideszes férfiak? Álljanak ki és ne egy Terry Blacket küldjenek maguk helyett” – hangoztatta keddi sajtótájékoztatóján Dúró Dóra, a párt szóvivője.
2016. november 15. 16:26
Bocsánat egyébként, hogy keveset posztolunk mostanában, a teljes stábot elfoglalja a TV2 Tények szerkesztése.
2016. november 15. 11:56
Úgy vágta meg a TV2 Tények Vona Gábor szavait, mintha a Jobbik elnöke elismerte volna, hogy járt olyan meleg közösségbe, mint amiről Terry Black beszélt, pedig a politikus valójában Orbán Viktor polgári körét emlegette, de ez a riportban már nem hangzik el. Szintén manipulált módon mutatták be Novák Előd Facebook-posztját, mintha azzal Novák megerősítette volna Terry Black állítását.
2016. november 15. 9:22
Jó előre fel kell készülni 2018-ra és a hatalom kegyeltjeinek számító médiumok már most igyekeznek megdolgozni a bizonytalan választókat.
2016. november 14. 13:20
A TV2 egy korábban „minőségi” kosztümös melegpornót készítő, amúgy vállaltan gyurcsányista múltú, össze-vissza beszélő transzvesztitát hív segítségül, hogy kimondja: Vona Gábor őszinteségével problémák vannak.
2016. november 14. 13:17
Mi középen állunk, az RTL az, ami a másik oldalon van. Nem gondolom, hogy a kormányellenesség függetlenséget jelent. Interjú.
2016. november 12. 8:48
Várjuk Kocsis Máté kiállását Vona Gábor mellett, hiszen ő már csak tudja, milyen érzés, ha coming outra akarják kényszeríteni az embert – tréfálkozhatnánk a TV2 elhíresült riportja kapcsán. De nincs kedvünk viccelni. Egyszerűen undorító ez az egész.
Jó hírnév
2016. november 4. 16:57
A TV2 Tények című műsora Spéder Zoltánról készített riportot, ami miatt az üzletember beperelte a csatornát. A bíróság most 5,7 millió forintos sérelemdíjat ítélt meg Spédernek, a döntés azonban még nem jogerős.
2016. október 28. 13:49
Aljamunkát végeztet a Párt a Habony-Vajna-Mészáros és még ki tudja kinek a tulajdonaiba vándorolt sajtó(vég)termékekkel: Ripost, 888, Lokál, TV2, és a nagyot zuhant Origo.
2016. október 17. 14:13
Ez a magyar hírműfaj rövid távú jövője: a közpénzünkkel kitömött tulaj által vásárolt csatornán a tulaj saját lábon álló nejének bizniszét hirdetik prime time-ban.
2016. október 16. 9:16
A szebb napokat látott „televíziós személyiségnek” az egója mindig nagyobb volt, mint a tehetsége. Épp itt volt az ideje, hogy az orbáni politika áldozatának maszkírozza át magát.
El?
2016. október 15. 9:58
Az év végén távozhat a TV2 éléről Dirk Gerkens, már keresik az utódját – állítja több, egymástól független forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet. A TV2 cáfolja a lap értesüléseit.
Szopatsz, Sándor?
2016. október 14. 17:57
Kérem mindenki hagyjon békén az ötleteivel, hogy mit tehetek én, hogy hazánk állapotán változtassak, mert amúgy ezen is dolgozom, csak okosabban és hatásosabban, mint a legtöbben. És tudom, mi az ára, mi a bére.
2016. október 13. 9:11
Orbán pontosan az ilyen emberekre számított, amikor kiépítette a rendszerét, tudta, hogy az emberek többsége behódol, ha egzisztenciális nyomásnak teszik ki, hiszen behódoltak a Kádár-rendszerben is. Interjú.
2016. október 12. 19:01
Lassan minden tulajdonos zsebben van, pórázon vagy csövön; haver, fogható vagy direkt stróman. Aztán majd lassan azok lesznek szerkesztők is, aztán az újságírók, végül az olvasók is, és eljön végre a tökéletes világ.
2016. október 10. 13:47
Népszabadság kinyírásával egy jelentős tényfeltáró kapacitással bíró műhellyel lett kevesebb. A hatalom is kizárólag ezért döntött a kivégzése mellett. A megszűnése csak ezért gáz – de ezért nagyon.
Átigazolás
2016. augusztus 31. 7:36
Csatornát vált Hajdú: az eddig TV2-n műsort vezető, és a csatornának műsorokat gyártó Hajdú Péter az ATV-n folytatja Frizbi című műsorát. Korábban ennél a csatornánál vezette a NÉVshowR, illetve az Esti Frizbi című műsorokat. Az ATV hírigazgatója, Németh S. Szilárd a Blikknek elmondta: rekordösszeget fizetnek Hajdúnak.
2016. augusztus 16. 12:41
Az az ember mondja el a szabadságért életüket adók történetét, aki szerint szabadság az, ami itt a visszataszító TV2-jével zajlik. Ha viszont az a szabadság, akkor tényleg Magyarországon a legszabadabb a sajtó Európában.
Tudta?
2016. augusztus 14. 17:40
Az ATV, a TV2 és hozzá kapcsolódó kábelcsatornák jelezték: szeretnének ingyen politikai hirdetéseket közzétenni a kvótanépszavazás kampányában. Ez az első eset az új kampányszabályozás óta, hogy kereskedelmi médiumok vállalták, hogy ingyen is közzétesznek politikai hirdetéseket.
Válás
2016. augusztus 3. 9:54
A Frizbi Entertainment Kft. által gyártott Showtime gyakorlatilag megbukott, így szinte biztosan nem lesz folytatása, de az Aktív gyártására szóló szerződést sem valószínű, hogy meghosszabbítja Hajdú cégével a TV2 – tudta meg a Népszabadság.
2016. július 30. 17:17
Az orosz kormánypropaganda lényege, hogy teleszórják a nyilvánosságot, mindenekelőtt az internetet zavaros összeesküvés-elméletekkel, féligazságokkal és akár egymást is cáfoló hazugságokkal.
Illuminati
2016. július 30. 11:05
Konteó-hívők szívét megmelengető riportot közölt szerdán a TV2 hírműsora: ebben arról számoltak be, hogy az Illuminátus Rend irányíthatja a világot. Az RTL Klubos kollégák jót szórakozhattak ezen: a műsorvezetők trollkodásból a TV2 műsorában bemutatott „illuminátus kéztartást” alkalmazták a saját híradójukban.
2016. július 28. 17:14
Beleállt a legufómagazinosabb néphülyítésbe a Fidesz propagandatévéje.
2016. július 28. 8:35
Az Index hívta fel a figyelmet a TV2 szerdai hírműsorára, melyben az Illuminati titkos társaságról és a világot vezető háttérhatalomról számolnak be.
2016. július 19. 12:18
A TV2 Csoportnak sikerült megállapodnia az Antenna Hungáriával arról, hogy a MinDig TV ingyenes kínálatába kerüljön be az augusztus 14-én induló, szappanoperákat sugárzó Izaura TV.
2016. július 11. 14:02
Reklámmentes esti filmekkel indul hétfőn este a TV2 Csoport új filmcsatornája, a Mozi+, méghozzá a korábbi PRO4 helyén.
2016. július 7. 7:31
Úgy hírlik, maguk a fideszes politikusok sincsenek elragadtatva attól a bulvárdömpingtől, amely esti homályként borul a jobb sorsra érdemes állampolgár tájékozódására.
2016. július 6. 10:51
Andy Vajna cége a küszöbön álló Brexittel magyarázta, hogy miért kell a TV2 új tévécsatornáit Romániában bejegyezni. Nem pedig Londonban, Magyarország ugyanis fel sem merült, jóllehet a csatornákat részben az Eximbank finanszírozza.
Költözés
2016. július 6. 9:00
Romániában lesznek bejegyezve Andy Vajna meglévő és új TV-csatornái – írta meg a Népszabadság. Sokat spórolnak Vajnáék, mivel a műsorszolgáltatási díj jóval olcsóbb a szomszédos országban, de a reklámadót itthon kell fizetniük. A társaság a Brexit-tel és a bővülő portfólióval magyarázta a döntést.
2016. június 21. 8:55
A TV2 „Rejtőzködő milliárdosok” sorozata után tényleg úgy mentem el a Mérték Médiaelemző Műhely konferenciájára, hogy a kormányzat és a média viszonyát taglaló ballib rendezvényen már csak szomorúan bólogatni fogok, és szemernyi okom sem lehet felhorkanni a legvadabb kritikák hallatán sem. Na de felröhögni azért még igen! Főleg mikor német szakemberek méltatlankodtak például a becsületsértésre és gyűlöletbeszédre vonatkozó magyar szabályok miatt. Miközben náluk büntetőeljárás indult egy humorista Erdogan-verse miatt, és migráció-ügyi Facebook-kommentek miatt is simán kinéz egy pénzbüntetés. Tudósításunk.
2016. június 8. 16:07
Ha azt mondom, köpni-nyelni nem tudtam már a felénél sem, még nem mondtam semmit.
2016. június 8. 14:17
Egy eddigi szövetségest végez ki a kormánymédia olyan módszerekkel, amelyek leginkább a nagy orosz oligarcha-leszámolásokat idézik.
2016. június 2. 7:13
A politikailag elfogult híradások miatt távoznak a TV2 híradósai, az MNB-alapítványok százmilliós „segítsége” következtében mennek a VS-esek, az origósok már rég felmondtak, de még mindig akadnak páran, akik cserélhetők.
2016. május 6. 12:02
Csaknem egymillió euróra, az elmaradt munkabére összegére perelte be Dirk Gerkens, az RTL Klub egykori vezérigazgatója volt munkahelyét tavaly ősszel, mert szerinte hátrányos megkülönböztetés érte, és a szerződésének lejárta előtt bocsátották el. Az RTL Klub viszontkeresetet nyújtott be hasonló összeggel, Gerkens ugyanis többször is megsértette a munkaszerződésében foglaltakat – írja a Népszabadság.
2016. május 3. 13:06
Életének negyvenhetedik évében meghalt Wels Péter Mátyás, a TV2 riportere. A férfi nem jelent meg munkahelyén, ezért kollégái otthonában keresték fel. Wels Péter Mátyás 1999 óta dolgozott a csatornánál.
2016. április 30. 12:53
Csapatjátékos vagyok és jó katona. Elfogadom, hogy nekem a Tv2-nél az a szerepem, hogy műsorokat vezessek. Nekem a Tv2 tényleg a csatornám. Az elmúlt 10 évben rengeteg változást éltem meg itt, sokszor küldtek el embereket, és jöttek újak. Ez sosem egyszerű. Interjú.
2016. április 27. 11:31
Egy okos embernek tartom Habonyt, és tudott rólam, hogy kedvelem az okos embereket. De a Facebookon még nem jelöltük be egymást.
2016. április 25. 21:41
A Magyar Közlönyben publikált kormányrendelet alapján a jövőben programdíjat kérhet az RTL Klub és a TV2. A csatornák médiaszolgáltatója szabadon egyezhet meg a programdíjról szóló megállapodás tartalmáról a műsorterjesztővel.
2016. április 8. 20:41
Ha nem láttuk volna nem hinnénk el: a TV2 időjárás-jelentésében a „széltípusokról” beszélt az időjós, mindezt szellentős hangokkal illusztrálva.
2016. április 4. 11:56
Miki Tímea, az Echo TV korábbi vezérigazgatója lesz a Tények új felelős szerkesztője. A szakember 1985-1997 között a Magyar Televízió Híradójánál volt rendező, majd 1997 és 2010 között a TV2-nél dolgozott, mielőtt az Echo TV-hez távozott volna.
2016. április 4. 7:45
Érdektelen, hogy hányan nézik, ha csak a Fidesz-frakció, az se számít – már most ömlik ide megemelt tarifával az állami reklám, aki csak közelébe tud majd kerülni a csatornának, megtömheti a zsebét.
2016. április 3. 17:28
A magyar színjátszás legnagyobb korszakának utolsó élő képviselője azzal sokkol engem és a közvéleményt, hogy magánál Andy Vajnánál fog lobbizni azért, hogy Kárász Róbert a helyén maradhasson.
Még bulvárabb híradó?
2016. április 2. 14:26
Informatív, szórakoztató, az emberek hétköznapi ügyeivel foglalkozó hírműsorokká alakítják át a Mokkát és a Tényeket – közölte a csatornánál történt személyi változásokkal kapcsolatban Kökény-Szalai Vivien korábbi bulvár-főszerkesztő, a TV2 új hírigazgatója.
„Szégyen és gyalázat!”
2016. április 2. 11:10
Ismét többen távoztak a TV2-től, köztük Kárász Róbert műsorvezető, akit kirúgtak. Ezen Törőcsik Mari annyira felháborodott, hogy még Andy Vajnát is felhívná. Szerinte ez olyan, mintha őt kirúgták volna a Nemzetiből.
2016. április 1. 20:37
Napok óta zsír szórakozást nyújt az index/comment:com műmájer őrjöngése TV2 ügyben.
2016. április 1. 19:52
Amikor már kirúgtad az utolsó embert, amikor megaláztad mindazokat, akik a várat hosszú idő alatt, rengeteg munkával felépítették, akkor egyszer csak teljesen egyedül maradsz majd és rá fogsz döbbenni: a múlt pénzzel és hatalommal nem megvehető.
2016. április 1. 18:33
Ha eddig nem érzékelte a kedves néző, hogy itt valami nagyon nem kóser, hát most fogja. Kárász Róbert nélkül nem ugyanaz a TV2 a TV2.
2016. április 1. 17:57
A távozó Kárász Róbertnek erre az interjújára még sokáig fogunk emlékezni: azt hitte, róla van szó, pedig Moldova György Gyurcsányról beszélt.
TV2
2016. április 1. 16:34
Tovább nő a TV2-t elhagyó dolgozók tábora: Kárász Róbert után Dudás Ádámról írta meg a Blikk, hogy otthagyja a csatornát. Dudás tizenkilenc éve dolgozott a TV2-nél. Kárász a Facebookra poztolt a távozásáról, a comment:com szerint kirúgták. Ugyancsak a comment:com írt róla, hogy Zöldhegyi Katalin vezető külpolitikai szerkesztő is távozott.
2016. április 1. 16:13
A mai nappal lezárult egy korszakom a TV2-nél! 2008 szeptember 1-jén kezdődött! Iszonyatosan jó csapattal dolgoztam a Mokkában! Erre fogok gondolni!
Üzenet
2016. március 31. 8:13
Az elmúlt év legjobb férfi műsorvezetőjének választott, egyébként az RTL Klubnál dolgozó Sebestyén Balázs köszönőbeszédében TV2-s kollégáinak is üzent a Televíziós Újságírók Díjának szerdai átadóünnepségén. Balázs amellett, hogy saját csatornáját dicsérte, a konkurens TV2-ről azt mondta: drukkol nekik, hogy az, ami most a csatornánál folyik, csak egy rossz álom legyen, ami el fog múlni, ezért tartsanak ki.
2016. március 23. 15:05
Nem leszek tehát a TV2 új Naplójának riportere, sőt, legnagyobb sajnálatomra arról is lemondok, hogy folytassam az Összezárva Friderikusszal-t.
2016. március 23. 11:17
Néhány másodpercig az RTL Klub Híradójának képe futott a terrorkészültségről szóló TV2-s riport alatt a kedd esti Tényekben.
2016. március 20. 17:37
Furcsa, hogy a közpénzből megvett és ilyen reklámokból jól kitömött csatorna hírszerkesztősége nem megy utána egyetlen furán meggazdagodott kormánypárti szereplő vagyonának sem.
2016. március 19. 10:02
Ezzel a tevékenységükkel menők lehetnek Fidesz-partikon, hatalompárti gyűléseken. Mármint egészen addig, amíg szembe nem jön majd velük egyszer a magyar valóság. Mert akkor újra a tényeket nevezik majd tényeknek, nem pedig a TV2 úgynevezett híradóját.
2016. március 18. 10:15
Egy új törvénytervezet születik arról, hogy a médiavállalatok tulajdonosai ne működtethessenek reklámbevételt termelő kereskedőházakat, ez a tervezet a Népszabadság szerint az RTL Klubot érintheti nagyon érzékenyen. Még a javaslat készítői is azzal indokolták a jogszabályt, hogy az RTL csoport kereskedőháza torzítja a piacot – értesült a Népszabadság.
2016. március 11. 17:45
Március 15-én lesz egy éves a megújult M1. A közszolgálati hírcsatorna indulását és működését számos kritika érte, ugyanakkor a megfogalmazott negatív vélekedések többsége megdőlni látszik az elmúlt egy adatait vizsgálva.
2016. március 1. 17:15
Az a legnagyobb gondom, hogy ma délután nem fogok átérni egyik fiam kosárlabdameccséről a másik fiam jégkorongedzésére és tényleg félek attól, hogy nem tudom megoldani ezt a feladatot.
2016. február 27. 11:11
Nem csak Vujity Tvrtko távozott pénteken a TV2-től – írja az Index. Hivatalosan közös megegyezéssel szűnt meg a munkaviszonya Péntek Zoltán vezető jogásznak, és két másik munkatárs is távozott a csatorna jogi osztályáról.
2016. február 26. 14:52
A TV2 kirúgta Vujity Tvrtkót. A Blikk értesülését az ismert tévés is megerősítette. Vujity Tvrtko kis megszakítással a tévé indulása óta a TV2 munkatársa és arca volt.
2016. február 10. 11:52
Szalai Vivien írói munkásságának, bulvárkarrierjének és a jelenlegi kormányzati kommunikáció működésének ismeretében csak egyetlen oka lehet annak, hogy megtalálta az új feladat: jókor szelfizik jó helyen.
2016. február 9. 22:09
A Fidesz pompásan tudja, hogy kikre kell lőnie. Nem a finom kezű entellektüelekre és a szakmát sirató újságírókra. Hanem azokra, akik ott ülnek a tévé előtt minden este.
2016. február 9. 19:16
A szakma persze röhög a TV2-n, meg Dirk Gerkensen, akinek egyre kevésbé lehet elhinni, hogy független tévét kapott a feneke alá, aminek irányításához szabad kezet adtak neki.
A bulvárhoz ért...
2016. február 9. 10:53
Szalai Vivien fogja vezetni a TV2-nél az újonnan megalakuló Aktuális Műsorok Igazgatóságát – jelentette be a TV2. Szalai jelenleg a Story című bulvármagazin főszerkesztője, és írt néhány „botránykönyvet” is, például Zuschlag Jánosról vagy Stohl Andrásról.
2016. január 6. 8:58
Vajna azt mondta, említette Orbán Viktornak, hogy meg fogja venni a tévécsatornát, de túlzás lenne azt állítani, hogy megbeszélte vele. Fonyó Károly szintén a sajátjának tekinti a csatornát.
2016. január 3. 16:57
Andy Vajna cége, a Magyar Broadcasting Co. Kft. vasárnap közölte: lezárták a TV2 Csoport megvásárlását. A vállalat a szükséges engedélyek birtokában benyújtotta a változásbejegyzési kérelmét a cégbírósághoz és Dirk Gerkens-t kinevezte a TV2 Csoport vezérigazgatójának.
TV2 vásárlás
2015. december 16. 19:29
Az Eximbank közleményt adott ki azzal kapcsolatban, hogy nem nyújtott állami támogatású hitelt Andrew G. Vajna cégének a TV2 megvásárlásához. A pénzintézetnél közölték: a banki döntéshozatalt nem befolyásolhatja a kérelmező neve, valamint a pártok vagy gazdasági csoportok véleménye.
2015. december 16. 14:12
Hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést az Együtt, mivel úgy gondolják: az állami kezelésű Eximbank jogosulatlanul adott 6,72 milliárd forint hitelt Andrew G. Vajna kormánybiztos cégének az TV2-csoport felvásárlásához. A párt szerint ez olyan, mintha a kabinet az adófizetők pénzéből adna a kormánybiztosnak.
2015. december 15. 21:35
A bizonytalanság a legrosszabb. Én nagyon szeretném, ha Dirk megérkezne egy lovon egy baromi nagy zászlóval és lándzsával, majd ránk üvöltene, mi letépnénk magunkról a ruhát, és elindulna az ostrom. Interjú.
Versenyképesség
2015. december 15. 13:37
Az állami tulajdonú, külügyminisztérium által felügyelt Eximbank 6,7 milliárd forint „versenyképességet javító belföldi befektetési hitelt” adott Andy Vajna filmügyi kormánybiztos cégének arra, hogy megvásárolja a TV2-csoportot – tudta meg a Heti Válasz ma már nyilvános dokumentumokból.
2015. november 30. 11:00
A Sztárban sztár nyertese Majka, az egyik zsűritag slágerét adta elő Curtis közreműködésével a TV2 Sztárban Sztár című műsorában. Aztán meg is nyerte.
Mit olvasunk reggel?
2015. november 30. 10:29
Felülről érkező politikai nyomásra a BKV nem fogja meghosszabbítani a Metropol című ingyenes lappal kötött szerződését – értesült a Népszabadság több forrásból. Újabb font nyílik tehát a Simicska–Fidesz-háborúban.
2015. november 30. 10:16
A harmadik évadban is egy faszi nyerte a TV2 legszórakoztatóbb műsorát, köszönhetően annak, hogy annyira komikusan nézett ki nőnek öltöztetve, hogy nem volt ember, aki kibírta volna röhögés nélkül a produkcióit.
Tévét hitelre
2015. november 22. 15:56
Sajtóhírek szerint Andy Vajna az állami tulajdonú, közpénzből működő Eximbanktól kaphatott pénzügyi segítséget a TV2 megvásárlásához. Az Exim tulajdonosi jogait gyakorló miniszter, Szijjártó Péter banktitokra hivatkozva nem kívánt válaszolni az Együtt ezt firtató kérdésére, holott a párt szerint ők csak a közérdekű információkra kíváncsiak. Az adatvédelmi hatósághoz fordulnak.
2015. november 11. 17:33
Az biztosan nem igaz, hogy a TV2-től a hatalom nagyobb politikai támogatást vár majd el, mint eddig. Nem kell ennél több, csak profibban és nagyobb nézettséggel.
2015. november 11. 11:53
Megint azt látjuk, hogy a fideszes haverok ráteszik a kezüket a lehetséges bevételekre, közben az állam nem győzi kistafírozni a gigantikus összegekből nézhetetlen műsorokat előállító közmédiát.
Átalakulás a médiapiacon
2015. november 10. 15:47
Fontos bejelentéseket tett a televíziós reklámértékesítéssel foglalkozó atmedia Kft. vezetője a MEME Big Picture konferencián. Kiderült, hamarosan hozzájuk tartoznak a TV2-csoport és az MTVA tévés felületei is, így a cég alighanem élre tör a piacon, megelőzve az RTL-hez köthető versenytársukat. A 18-49-es korcsoportot pedig 18-59-esre cserélik.
2015. november 9. 12:25
Az tekinthető függetlenségnek, hogy egy hírműsor a kormánypárti politikusokat személyükben támadja? Én nem vagyok biztos abban, hogy ez lenne a szó megfelelő definíciója. Szerintem ez kormányellenes híradózás, ami nem egyenlő a függetlenséggel.
2015. november 9. 7:10
Sohasem tárgyaltam Lázár Jánossal, ezeken a megbeszéléseken a magyar RTL menedzsmentje nem vett részt. A tulajdonos képviselői egyeztettek a kormányzattal.
2015. október 30. 12:45
Engedélyezte a médiahatóság, hogy november 2-ától Sláger Rádió néven működjön az eddig Juventus Rádió néven ismert rádióállomás.
2015. október 26. 10:04
Simicska Lajos és Fonyó Károly egy kis borsot törhetnek Andy Vajna és megbízói orra alá, jöhetnek még jogászok csapatainak hatalmas hasznot hozó perek is, amelyeket 2023-ban valaki majd megnyer.
2015. október 22. 16:18
Az a férfi, aki asszonyának a születésnapjára nem vesz egy tévét, nos, Andy egy lúzer.
2015. október 21. 19:25
Nem igazán volt képben Andy Vajna szerdán délben: az Indexnek nyilatkozva Fonyó Gergelyként emlegette a TV2-t állítása szerint Vajna előtt megvásárló Fonyó Károlyt, a televízió egyik vezetőjét, Yvonne Dedericket pedig Ildiként.
Közteherviselés
2015. október 21. 15:22
A kaszinók üzemeltetése mellett az egyelőre eléggé homályos kimenetelű televíziós üzletét is offshore alapokon folytatná Andy Vajna filmügyi kormánybiztos – írja a Heti Válasz. A nyereség nagy része a Cinergi Pictures Entertainment nevű nevadai cégnél kötne ki. Rádiós vállalkozása is ebbe a cégcsoportba illeszkedne.
Szenvedély
2015. október 21. 15:06
Feljelentést tesz az Együtt csalás és gazdasági csalás miatt a TV2 2013-as eladásának ügyében. Úgy véli, az akkori eladások hátterében Simicska Lajos érdekkörei álltak, ezzel pedig túlzott mértékben befolyásolták a médiapiacot. A párt az eset miatt vagyonosodási eljárást is kezdeményez.
Szenvedélyük a szórakoztatás
2015. október 20. 17:35
Valóban létezett egy opciós szerződés Fonyó Károlyék cégével, amelynek azonban sem alapítási körülményeit, sem az opció lehívását nem tartja jogszerűnek a TV2, ezért jogi lépéseket tesz. A csatorna közleményében lényegében azt is elismerte, hogy Yvonne Dederick és Simon Zsolt „egy magánszemélytől” kapott pénzt a TV2 megvásárlásához.
2015. október 20. 16:30
Október 16-án érkezett kérelem a Gazdasági Versenyhivatalhoz a Vajna-csoport irányításszerzésének engedélyezésére, vagyis arra, hogy a Magyar Broadcasting Co. Kft. kizárólagossága alá kerül kerüljön a a TV2 Média Csoport Kft., valamint a CEE Broadcasting Limited.
2015. október 20. 12:02
A Havas a pályán legutóbbi műsorában a vendégek azt boncolgatták, Vajna- vagy Simicska-érdekeltség lesz-e a TV2.
2015. október 19. 13:42
Az előző rész tartalmából: Zsolt és Yvonne nagyon meglepődnek, mert valaki meg akarja venni a tévéjüket, holott az eredetileg nem is volt eladó.
2015. október 19. 12:41
Ott tartunk, hogy ma már ezt a függést, kitartottságot, vagy adott esetben kitaszítottságot, lassacskán mindenki természetesnek veszi: így megy ez mostanában…
2015. október 18. 10:29
Andy Vajnánál csak a sajtótermékek elenyésző része írja le, hogy a filmbiztos nem üzleti befektetésként, hanem politikai okok miatt, a kormányfő utasítására vagy bíztatására kívánja megvenni a TV2-t.
2015. október 18. 10:05
Ha a TV2 valóban Simicska érdekköréhez kerül, nem pedig Andy Vajnához, az izgalmas kihívás elé állíthatja Hajdú Pétert.
2015. október 16. 14:07
Az Origo értesülései szerint a Fonyó Károly tulajdonában lévő Megapolis Media Zrt. 2014 őszén egymillió euróért szerzett elővásárlási vagy opciós jogot a TV2-re. A hírportál információját Fonyó Károly tulajdonos-ügyvezető sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.
2015. október 16. 12:46
Simon Zsolttól és Yvonne Dedericktől vette meg a TV2-t, így egészen biztosan tudtak az adásvételről, állítja Fonyó Károly.
2015. október 16. 12:25
Nem lesz kormányközeli a TV2. Érdemes különbséget tenni Vajna mostani tévés befektetése és egyéb üzletei között.
2015. október 16. 9:59
A TV2 lassan filmet forgathatna saját magáról. Annyi fordulat történt a napokban a cég körül, hogy azt még egy forgatókönyvíró is megirigyelhetné.
2015. október 16. 8:43
Csatájukban a tévé, annak milliónyi nézője, a sajtó nyilvánossága, szabadsága semmit nem jelent. Mindez nekik csak eszköz.
2015. október 16. 7:27
Andy Vajnán semmi sem múlt. Ő nagyon tudja, hogyan lehet feltűnést kelteni.
2015. október 15. 21:25
A saját adóforintjainkból építik ki a hazugság rendszerét, a fejünk fölött, ellenünk. Ez a TV2 megvásárlásának a sztorija, és semmi vicces nincs benne az első mosolyok után.
Problem?
2015. október 15. 18:37
Meghökkentő hírt tett közzé a Népszabadság. A lap szerint a Simicska Lajos üzleti köréhez tartozó Fonyó Károly csütörtökön bejelentette, kedden megvásárolták a TV2 Media Group Holdings Kft. száz százalékát, amivel a TV2 tévécsatorna tulajdonosaivá váltak. Ugyancsak csütörtökön visszahívták tisztségükből a cégcsoport azon menedzsereit, akik Andy Vajnáékkal írtak alá szerződést. Vajna ezen a napon jelentette be, hogy felvásárolja a csatornát.
Hoppá
2015. október 15. 15:58
Nem semmit húzott Andy Vajna: miután megvásárolta a TV2-t, a csatorna élére azt a Dirk Gerkenst kérte fel, aki márciusig az RTL Klub vezérizgatója volt. Vajna nem mond le, mert ügyvédje szerint a tévécsatornában szerzett részesedés nem összeférhetetlen a kormánybiztosi megbízással.
2015. október 15. 11:18
Hamarosan új tulajdonos veheti át a TV2-csoportot, a Magyar Broadcasting Co. Kft. mint vevő-befektető és a TV2 Media Group Holdings Kft. csütörtökön aláírta az erről szóló adásvételi szerződést.
2015. október 13. 15:27
A Figyelő információi szerint Andy Vajna aláírta a TV2 megvásárlásáról szóló szerződést. Az üzletet, amely vélhetően több mint 20 milliárd forintos, a héten írhatja alá a TV2 két jelenlegi tulajdonosa Simon Zsolt és Yvonne Dederick.
Faktoring
2015. október 12. 8:57
Elindult a faktor.hu, a TV2 egykori hírigazgatójához, György Bencéhez köthető hírportál. A médiaszakember még augusztusban beszélt arról, hogy hírportált indít egy harminc fős csapattal, közérthető nyelven, kerülve a „fikázós” stílust.
2015. szeptember 25. 13:35
Nem tett eleget a TV2 a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének, amikor a Jobbik álláspontját nem közölték a Tényekben – közölte a Médiatanács. A testület hatósági eljárást indított a Magyar Hírlap ellen, mivel vélhetően kirekesztő tartalmat közölt, és módosította a Közszolgálati Kódexet is.
Terjeszkedik
2015. szeptember 15. 12:01
Az Andy Vajna tulajdonában lévő Magyar Broadcasting Co. Kft. hitelt vesz fel az évek óta veszteséges TV2-t üzemeltető cég megvásárlására – írja a VS.hu. A lap információi szerint az üzletember befektetése hamar megtérülne, mert napokon belül megjelenhet a kormányrendelet, amely több milliárd forint bevételt hoz a csatornának.
Új hírportál
2015. augusztus 19. 11:21
Tévés újságírókkal indít új hírportált György Bence, a TV2 korábbi hírigazgatója – derült ki György Kreatívnak adott interjújából. Kezdésként harminc fős szerkesztőséggel terveznek, lesz véleményrovat, amelyhez külön fognak felkérni publicistákat. Az oldal indításához magánemberek kölcsönözték a tőkét.
2015. július 22. 10:33
Andy Vajna a korábbi értesülésekkel ellentétben nem a TV2-t vásárolná fel, ehelyett egy új kábelcsatorna indításán gondolkodik – tudta meg az Index. Az elképzelések szerint egy beszélgetős-hátterezős, az amerikai konzervatív Fox News-ra hasonlító csatornát tervez a filmbiztos, de nem biztos, hogy lesz belőle valami.
2015. július 15. 15:23
Merőben szokatlan, hogy egy cikk megjelenése előtt a TV2 a teljes magyar sajtót végigtelefonálja és fenyegetőzzön.
2015. június 23. 8:45
Tény, hogy elsodortak az élő kapcsolás alatti váratlan események, és tény, hogy nem tudtam higgadtan reagálni. Nem tettem fel fontos kérdéseket, melyekkel egyértelművé vált volna, hogy nem vagyok az „embervadászat” támogatója.
2015. június 12. 14:18
A közmédia új hírcsatornájának indulásakor még 332 ezren voltak kíváncsiak a fél nyolcas híradóra, júniusban azonban már csak 116 ezren. Az átalakítás előtti utolsó héten az öt állami tévécsatorna együttes közönségaránya a felnőtt népesség körében 16,2 százalék volt, ez mostanra 15,5-re csökkent.
2015. május 31. 8:59
Összeköltöztünk :)) – adta hírül Gyurcsány Ferenc Facebookon, hogy egy napra beköltözik Friderikusz Sándorhoz. Friderikusz műsorának lényege, hogy ismert emberekkel költözik össze 24 órára. Gyurcsány Ferenc az első politikus a meghívottak közül.
2015. május 15. 17:55
Az akkori TV2-es vezetésre jellemző, hogy amikor érezték, hogy vesztésre állnak nálam, akkor Fábryt elhívták a Bagolyvár étterembe, előszedtek egy bőröndöt 30 millióval, és felajánlották direktben Sanyinak. Interjú.
2015. május 14. 17:31
A Freedom House szerint 2014-ben is romlott a sajtószabadság állapota Magyarországon. Szerintünk is.
2015. május 11. 14:32
A négy csatornát (Tv2, Super TV2, FEM3, PRO4) működtető társaság árbevétele 1,4 milliárd forinttal, 17,6 milliárdra nőtt tavaly, a 8,5 százalékos árbevétel-növekedés főként a reklámbevételek 13 százalékos bővülésének köszönhető.
2015. május 7. 13:59
A mindenkori magyar állam a kereskedelmi tévék által befizetett frekvenciabérleti díjakért könnyű kézzel dobja oda milliók pszichéjét a szellem kútmérgezőinek, akik addig ütik-vágják a társadalom ízlését és értékrendjét, míg mindannyian meg nem tanuljuk önfeledten élvezni a főműsoridőben zajló szexuális zaklatást.
2015. május 6. 18:57
A médiatanács az Éden Hotel április 24-ei adása miatt folytatott hatósági ellenőrzés alapján indította el az eljárást – olvasható az NMHH közleményében. Hozzáteszik: az ok a megalázott emberek öncélú bemutatása, az emberi méltóság megsértése.
2015. április 29. 16:52
Miközben egyesek már-már megnyugodtak és az ügy szerencsés zárlataként tekintették, hogy a TV2 is beismerte hibáját erőszak-ügyben, a csatorna kedden adásba engedte a korábban megalázott lány, Nóri újabb, végső megalázását.
2015. április 29. 13:07
Vállalhatatlan a Vodafone számára az az erőszakos cselekmény, ami az Éden Hotelben történt, és az is, ahogy mindazt a TV2 kezelte, ezért felfüggeszti a csatornára tervezett kampányait.
2015. április 29. 7:54
Miközben a döntéshozók a család érdekében betiltják a vasárnapi plázázást, addig a televíziós csatornák éveken át onthatják magukból a szennyet este kilenckor, főműsoridőben.
2015. április 28. 17:55
Amíg a valóságshow-k teljes elutasítása vagy feltétlen elfogadása a két lehetséges opció, addig el sem lehet kezdeni beszélgetni arról, hogy mikor fordul át az erkölcstelen jogellenesbe.
2015. április 28. 13:55
A Médiatanács hatósági eljárást indított a TV2 Éden Hotel című valóságshow-jában történt szexuális erőszak-kísérlet miatt. A műsor a brit joghatóság alá tartozó SuperTV2-n is fut, így az EU-t is be kell vonni az eljárásba – közölte a Magyar Nemzettel az NMHH.
2015. április 28. 10:17
Nagyon úgy tűnik, hogy a tévé szerkesztői szinte egyáltalán nem látták a történteket különlegesnek. A napi összefoglalóba belefért, de amúgy semmi különös.
2015. április 27. 18:07
A TV2 közleményben ismerte el, hogy a nem rég adásba került jelenetben az „egyik női szereplőt játékostársa agresszív szexuális közeledésével és verbális kommunikációjával méltatlan, megalázó helyzetbe hozta”, ezért vizsgálatot indítanak az eset tisztázására – írja a 444.
2015. április 27. 13:42
Jelenleg a TV2 egy ország előtt azt mondja, hogy az teljesen rendben van, ha egy férfi negyven percig bizonyíthatóan zaklat egy nőt, aki másnap sírva meséli el a történteket.
2015. április 26. 18:15
Teljesen abszurd az egész: a TV2 bemutat egy videót, amely alapján nyilvánvaló az erőszak, majd mindezek után Nórával cáfoltatja meg az egészet. Ismétlem: a szereplők őt kérik számon, hogy mi is történt, nem pedig a férfit.
2015. április 10. 11:15
Látom, most én vagyok soron. Holnap majd valaki más. Ez is egy munka, el kell végezni. És Neked ez jól is áll. Ügyesen csinálod.
Új köztévé
2015. március 16. 12:00
A sorozatos bakik ellenére a nézők 4,7 százaléka választotta az új M1-et vasárnap egész nap, amely korábban 5-5,2 százalékot ért el vasárnaponként. Az esti műsorsávban viszont az ATV-t is többen nézték mint az M1-et. A Duna az eddigi átlagos vasárnapi nézettségének több mint a dupláját érte el 7,9 százalékkal, és este a TV2-t is verte.
2015. február 5. 22:10
Totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány valóban bevezeti az RTL-lel való békülés jegyében az ötszázalékos reklámadót, nyilatkozta a Népszavának Simicska Lajos. A tervezett 5 százalékos reklámadóval a kis- és közepes médiacégek fizetnék meg a nagyoktól kieső részt.
2015. január 23. 19:50
A Fidesz egyetlen módon tudja újra álomba ringatni a magyar népet, ha kiegyezik azokkal a médiacégekkel, akikkel eddig izmoztak.
2015. január 16. 10:12
A jelek szerint Orbán Viktor elhiszi, hogy övé az ország, de a terep, amin most éppen játszadozni készül, Simicska Lajosé.
Médiatanács
2014. december 22. 16:17
Műsorvezető személyes kommentárja miatt indít eljárást a Médiatanács a Magyar Televízióval szemben. Németh Balázs november 8-án a Híradóban – megnevezésük nélkül – utalást tett olyan hírportálokra, amelyek szerinte nem megfelelően számolnak be egyes eseményekről – írja a hvg.hu.
2014. december 12. 12:15
A Főszerkesztők Fórumának elnöke ismét Weyer Balázs lett, az elnökségi tagok közé bekerült mások mellett Balogh Ákos Gergely, a Mandiner főszerkesztője is.
2014. november 27. 7:52
Dancsó Péter két percben foglalta össze, hogyan is néz ki manapság a TV2 híradója.
2014. november 6. 12:16
Kétmillió forintos pénzjutalom és egy kisplasztika járt idén a Junior Prima Díj díjazottjainak. Többek között az átlátszós Oroszi Babett, az indexes Jenei Miklós és a portfolios Csiki Gergely vehette át a díjat.
Bulvárosodás
2014. október 17. 8:57
A Népszava értesülései szerint Habony Árpád ötlete nyomán bulvárcsatornát indíthat a közmédia, hogy felvegye a versenyt az RTL Klubbal. Az MTVA cáfol, szerintük ez az információ minden alapot nélkülöz.
2014. október 7. 21:06
Az Éden hotelt nem azért vettük meg, mert nem lesz Big Brother 3. Interjú.
2014. szeptember 16. 8:37
Törvényben kötelezni egy vállalkozót egy fix árra – ez jelen esetben nulla forint – a piac szabályainak és körülményeinek teljes figyelmen kívül hagyásával, a kommunizmus éveit idézi.
2014. szeptember 15. 9:08
Már megjelentek az első lelkes internetes kommentek arról, hogy mennyire utálják ezeket a csatornákat, és így nem kár értük, tulajdonképpen az lenne a legjobb, ha megszűnnének.
Ingyenes marad
2014. szeptember 12. 15:34
Módosítja a médiatörvényt a kormány, hogy az az RTL Klub és a TV2 továbbra se kérhessen pénzt a kábelszolgáltatóktól.
2014. szeptember 8. 17:02
Lelkiismereti kérdés, hogy ha kimondjuk Berkiről a valóságot, akkor ne álljunk meg nála, hanem mutassunk rá a gazdákra is. A hajdúkra, a vajnákra, a kálomistákra. Mert amennyire irritáló Berki, annyira nem tényező.
2014. augusztus 18. 15:45
Ezt a műsort nem azzal szarták el, hogy átteszik az amúgy komoly műsornak megalázó szombat kora délutánra, ezzel csak megölték.
2014. augusztus 5. 11:09
Álljon itt a cáfolat cáfolata. Gulyás állításait ugyanis a Mérték kutatásai tételesen, tényszerűen cáfolják.
Az első áldozat
2014. július 30. 17:42
Úgy tűnik, első körben a látszólag kedvezőbb helyzetben lévő TV2-őt sújtotta a reklámadó: az Index cikke szerint a csatornának 2-2,5 milliárdba fog fájni az adó, így leállították az őszre tervezett Big Brother 3 gyártását.
2014. július 11. 11:08
A sztár-műsorvezetőnő átigazolása az RTL Klubtól a TV2-höz napok lázban tarja a magyar médiákat. Nyilatkozatháború zajlik. Potyognak a könnyek. Durvább, mint amikor Figo átment a Barcából a Realba.
2014. július 11. 9:22
Egyes befolyásos emberek azt gondolhatták, hogy az adó kivetésével eladósorba kényszeríthetik és körön belül tudhatják az RTL-t is. Tévedtek.
Nem engednek a nyomásnak
2014. július 9. 15:23
Dirk Gercenst a francia Libération kérdezte a reklámadó kapcsán, ahol az RTL Klub vezérigazgatója elmesélte: testőrök kísérik, mióta közvetítőkön keresztül „üzeneteket”. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy semmilyen zsarolásnak és nyomásnak nem engednek, mindenáron maradnak a piacon és minden jogi utat ki fognak meríteni az ügyben.
2014. július 9. 14:18
Mert ha valaki azt hiszi, hogy a TV2 tök véletlenül pont akkor vitte el magához a műsorvezetőt, amikor a kormány vasmarkában vergődő az RTL Klub töke körül egyre szorosabbra zárnak az ujjak, az nagyon naiv.
Törvényhozás
2014. június 30. 12:03
Úgy módosítaná a reklámadóról szóló törvényt L. Simon László, hogy az adóalapot csak akkor lehetne csökkenteni, ha az adóalany 2013-as üzleti évének adózás előtti eredménye nulla vagy negatív. Új elem az is, hogy amennyiben a reklámot közzé tevő felület nem nyilatkozik adókötelezettségről, akkor az adó a reklám megrendelőjét terheli.
2014. június 23. 8:13
A TV2 vajon azért fizet majd sokkal kevesebbet az RTL Klubnál, mert a Jóban Rosszban által okozott károk eltörpülnek a Barátok közt társadalomromboló hatásához képest, vagy esetleg azért, mert az előbbi csatorna időben Fidesz-közelbe húzódott?
2014. június 15. 11:14
Az egyik oldalon egy kétharmados kormány, a másik oldalon a magyar média, amely a mindenkori hatalom kontrollja.
2014. június 12. 9:32
Érdemes egy kicsit félretenni a zsigeri reakciókat és végiggondolni, hogy a médiaadó miért is jelent veszélyt a független magyar médiára.
2014. június 11. 14:13
A párt megítélése szerint a reklámadó ellentétes az Európai Unió adóra vonatkozó szabályaival, mivel azok tiltják az olyan adókat, amelyek egy konkrét személyre vagy csoportra nézve diszkriminatívak vagy kedvezményezetti helyzetbe hozzák őket.
2014. június 11. 8:34
Minden erőmmel és minden politikai eszközzel igyekeztem a Törvényalkotási Bizottság ma ülésén a sajtószabadság védelmében érvelni.
2014. június 10. 20:59
Hivatalosan kimondhatjuk, hogy a Fidesz főellensége az RTL Klub lett!
Lex
2014. június 10. 20:42
Sürgős eljárásban tárgyalják szerdán a reklámadóról szóló javaslatot, amin máris változtatnának: a veszteséges médiavállalkozások leírhatnák veszteségük egy részét az adóalapból. Ezzel leginkább a TV2 járhat jól, amely viszonylag nagy bevétele ellenére is veszteséges volt 2013-ban.
2014. június 5. 20:01
A köztelevízión kívül gyakorlatilag mindenki csatlakozott a reklámadó elleni tiltakozáshoz: elsötétült a TV2, a Hír TV, az RTL Klub és a Viasat 3 képernyője is a csütörtök esti órákban, derül ki a Vastagbőr blog körkapcsolásából.
2014. június 3. 15:17
Közös fellépésre kéri a médiavállalatokat és a szakmai szervezeteket a Magyar Reklámszövetség. Azt kérik, hogy a médiumok elsötétítéssel, illetve fehér vagy fekete lap megjelentetésével tiltakozzanak a reklámadó ellen. A TV2 és az RTL Klub csütörtökön este 19:15 és 19:30 között elsötétül. Az Index egyes értesülései szerint hasonlóan tiltakozhat a Hír TV is.
2014. június 3. 10:20
A Tényekben elhangzott: a tervezett reklámadó veszélyezteti a saját gyártású műsorokat.
2014. június 2. 20:37
A TV2 tiltakozik a hétfőn L. Simon László fideszes képviselő által az Országgyűlés elé terjesztett reklámadó-tervezet ellen. A televíziós csatorna arra kéri a kormánypártokat, hogy álljanak el a reklámadó bevezetésétől.
2014. május 15. 12:36
Az RTL Csoport minden csatornája, bárhol a világon független minden politikai befolyástól. Erre nemcsak egyszerűen büszkék vagyunk, hanem ez a Csoport egyik legfontosabb alapértéke. Interjú.
2014. május 9. 10:47
A médiaszolgáltatók helyzete pedig egyre nehezebb. Mit kezdjenek a kirekesztéssel? Mit kezdjenek a nyíltan kirekesztő politikai erőkkel?
Befolyás
2014. május 8. 7:06
Immár hetedik éve áll Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója a magyar média legbefolyásosabb embereit felvonultató lista élén. A Marketing & Média folyóirat által összeállított rangsoron a tavalyi jelentős médiaipari tulajdonosváltások csak kis mértékben éreztették hatásukat.
2014. április 3. 11:51
...a választások előtt négy nappal egy venezuelai sztori az egyetlen politikai hír?
2014. március 28. 15:06
A keddi adásban láttam ezt a mesterművet, igazából ezután tényleg nem érdemes itthon a híradós műfajban dolgozni, mert ez a csúcs.
Nincs tovább
2014. március 28. 14:55
Befejezte a kormány „Újra rezsicsökkentés” és „Magyarország jobban teljesít” reklámjának hirdetését, melyeket kifogásolt a Kúria és az NVB, mivel az megsértette a választási eljárási törvényt. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a korábbi választások alkalmával a Legfelsőbb Bíróság máshogy kezelte a kormányhirdetéseket.
A TV2 rosszabbul teljesít
2014. március 27. 19:01
A Nemzeti Választási Bizottság szerint jogsértés, hogy a TV2 sugározza a kormány „Újra rezsicsökkentés” című reklámját, ezért eltiltotta a csatornát a további jogsértéstől, viszont bírságot nem szabott ki. A döntést a testület 12:8 arányban hozta meg.
Jobban teljesít
2014. március 18. 16:45
A Kúria határozata szerint a TV2 megsértette a politikai reklámok szabályait azzal, hogy közzétette a kormány „Magyarország jobban teljesít” jelmondatú reklámját.
A kormány nem a Fidesz?
2014. március 13. 20:26
Az NVB elutasította Szigetvári Viktor és Braun Róbert panaszát, melyben a két politikus arra hivatkozott: a Fidesz a TV2-vel együtt választási csalást követ el, mivel kormányreklámokkal kijátsszák a tévés kampányhirdetések szabályait. Az NVB viszont az „Újra rezsicsökkentés” című reklám megtekintése után is úgy ítélte meg: a kormány nem választási szereplő.
2014. február 12. 14:59
Új infotainment műsort indít a TV2: Az Élet újra vasárnap esténként a Napló különkiadása lesz. Hétről-hétre három emberi sorsot fognak bemutatni a tervek szerint.
2014. január 23. 8:48
A TV2 eladásával kapcsolatban igazít helyre Kálmán Olga az Egyenes Beszédben.
2014. január 20. 14:30
TV2, Nagy Duett. Szeretnék ha a Puzsér tánc- és énektudása is „gazdagítaná” a következő szériát. Kínomban röhögök, nem vagyok képes elhinni, hogy komolyan gondolják ezt az ajánlatot.
Eladás
2014. január 18. 12:19
Sajtó–helyreigazítást kért a TV2 számos médiaszolgáltatótól Braun Róbert szocialista politikus nyilatkozata miatt. A csatorna szerint az MSZP-s szóvivő valótlanul állítja, hogy bármilyen politikai pártnak köze lenne a cég eladásához. Eközben az eladó ProSiebenSat.1 cégcsoport a tőzsdére vonult.
2014. január 14. 10:25
Vagy ez a sztori vérzik ezer sebből, vagy pedig a TV2 utóbbi éveinek könyvelése. A kettő együtt nem lehet igaz.
A részvényes közbeszól
2014. január 13. 13:33
Braun Róbert vett egy 34,5 eurós részvényt a ProSiebenSat.1-ben, és most erre hivatkozva követeli, hogy a német társaság álljon el a TV2 eladásától.
Feketeség
2014. január 2. 10:54
A kereskedelmi csatorna 2009-ben a Joshi Bharat című műsorral sértette meg az akkor hatályos médiatörvényt, a TV2 azonban amíg lehetősége volt, fellebbezett, most azonban a Kúria végleg pontot tett az ügy végére, amikor elutasította a csatorna felülvizsgálati kérelmét. A TV2-nek így 720 percre el kell sötétítenie képernyőjét, amit a csatorna csütörtökön dél és éjfél között hajt végre.
Ketten vették meg
2013. december 23. 16:49
A TV2 honlapján közzétett közlemény szerint az országos kereskedelmi csatornát és a portfolióba tartozó három kábelcsatornát Simon Zsolt, a TV2 vezérigazgatója és Yvonne Dederick, gazdasági igazgató közösen vette meg.
2013. december 23. 15:44
Az MSZP és az Együtt-PM szövetség azt várja, hogy az illetékes hatóságok tárják fel, kik valójában a TV2 új tulajdonosai. Braun Róbert szerint „ritkán vesz meg két magánember egy 20-30 milliárd forint körüli piaci értékű társaságot”.
2013. december 23. 12:56
Mi a magunk részéről ugyanis nem hisszük, hogy a vezérigazgató és a gazdasági igazgató dobta össze a megtakarítását és ebből egyszerűen megvették a TV2-t.
Adás-vétel
2013. december 21. 11:31
Simon Zsolt, a csatorna vezérigazgatója és Yvonne Dederick, gazdasági igazgató vették meg a TV2-t, de nem a saját pénzükből. Hogy kik állnak mögöttük, arról egyelőre nem beszéltek a dolgozóknak tartott szombati tájékoztatón, csak annyit mondtak, hogy magyar tulajdonosi hátterű cégről van szó.
2013. december 11. 13:18
Amikor egy showműsor gyenge nézettséget produkál és hétről-hétre totális érdektelenségbe fullad, a tévécsatorna fogja és leveszi a műsorról. Na de mi történik akkor, amikor Hajdú Péter kerül ebbe a cipőbe?
2013. október 9. 11:56
Az ominózus cikkben én csak arra igyekeztem felhívni a TV2 figyelmét, hogy ugyanazokat a celebeket elsütni az őszi műsorrendben, óriási kockázat.
2013. október 6. 13:22
A Tényeket „csak” a tények nem érdekelték.
2013. szeptember 30. 18:40
Mintegy 3,5 millióan kísérték figyelemmel a közmédia első alkalommal megrendezett hagyományőrző, „Itthon vagy! Magyarország, szeretlek!” elnevezésű műsorfolyamát – közölte az MTVA hétfőn.
2013. szeptember 25. 21:05
A kiskorú állampolgárok érdeke és a közérdek egyaránt azt kívánja, hogy újra és újra felhívjuk az emberek figyelmét a média társadalmi felelősségére.
2013. szeptember 25. 17:52
Megismerhető lesz a TV2 és az RTL Klub hatósági szerződése, miután világossá vált, hogy a kereskedelmi televíziók álláspontja nem tartható fenn üzleti érdekeikre hivatkozva sem – közölte NMHH kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-vel. Közleményükben a Kúria reggel kihirdetett döntésére reagáltak.
2013. szeptember 24. 10:54
A hazai kulturális újságírás legkülönbözőbb cicaharcosai egységfrontba tömörülve léptek fel a médiapszichopata ellen a Magyar Narancstól, a Mandineren át a HVG-ig.
2013. szeptember 17. 11:48
Tényleg, tisztelt Hajdú és tsai, mi lesz a következő? Behívnak egy gyászoló anyát, a gyermeke hamvait a teájába szórják, és miután ivott belőle, jót röhögünk?
2013. szeptember 17. 7:55
Hajdú förtelmes odvába Szepesi Nikolett érkezett mit sem sejtve, olyan gyanútlanul, ahogy másfél évtizede éppen Kicsi bácsihoz, az uszoda öltözőjébe.
2013. szeptember 11. 20:12
A TV2 vezérigazgatójának állításai több ponton nem felelnek meg a valóságnak, illetve, ahogy azt a sajtójog nyelvén mondják, a valóságot hamis színben tüntetik fel.
2013. szeptember 11. 10:20
Idén ősztől tudatosan azokat a napokat, azokat a műsorsávokat akarjuk megerősíteni, amikor a hozzánk lojális nézők igénylik a jó műsorokat. Interjú.
2013. szeptember 7. 13:36
A TV2 és az RTL Klub, valamint a Duna, az M1 és az M2 tévécsatornákat is megbírságolta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a túl hangos reklámok miatt. A hatóság összesen 420 ezer forintos büntetést rótt ki – tudatta a médiatanács szóvivői irodája az MTI-vel.
2013. augusztus 28. 10:01
Kiss Péter programigazgató közös megegyezéssel, 2013. augusztus 27-ével távozik a TV2-től.
2013. augusztus 27. 11:01
Az, hogy a házigazda beszédhibájára építenek műsort – amivel képernyőre tökéletesen alkalmatlan –, jelzi, mennyire le van maradva nézettségi versenyben az RTL Klub hátát néző Tv2.
2013. augusztus 15. 15:00
A kormány gazdaságpolitikai intézkedései, az erőszakos bűncselekmények, valamint a kormány és az MSZP ellentétei szerepeltek leggyakrabban a hírekben az elmúlt hónapban – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) politikusok médiabeli megjelenéséről szóló gyorsjelentéséből.
2013. augusztus 14. 13:02
Az uniós irányelv és a Médiatörvény előírásai alapján elfogadott jegyzék beavatkozik a szabad piaci folyamatokba.
2013. augusztus 9. 11:29
A hvg.hu riportja szerint nagy átalakulások előtt van a magyar médiapiac. Eladhatják a TV2-t és a Sanomát is, de közben egyesül a Ringier és az Axel Springer. A Simicska-csoport erősödhet a következő években a médiában.
2013. augusztus 5. 14:47
A TV2 műsorrendjét szerintem bárki jobban meg tudná csinálni, mint ők.
2013. július 21. 18:24
Van egy híres magyar tévés, ő például nem egyszer belerúgott a TV2-be, pedig egykor jó szerződéssel, jó fizetésért dolgozott itt.
2013. június 23. 10:46
Háromszázezer forintos bírságot szabott ki a TV2 utazási műsorára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa – tájékoztatta az MTI-t a hatóság Szóvivői irodája. A testület kilencedik alkalommal rótt ki szankciót az országos kereskedelmi televízióra, burkolt reklám miatt.
2013. június 5. 7:55
Amikor a kereskedelmi tévékért jöttek, nem szóltam, mert nem voltam kereskedelmi tévé. Meg ők sem szóltak se másért, se saját magukért.
2013. május 27. 14:06
Selmeczi Gabriella hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a reklámadóról még nincs konkrét döntés, „ez egy lehetséges variáció”.
2013. május 27. 12:46
A TV2-re újra szemet vetett az Infocenter, az Antenna Hungáriát visszavenné az állam, Fidesz-közeli vállalkozáshoz kerülhetnek az Axel-Springer megyei lapjai.
2013. május 17. 9:15
Eladhatja tulajdonosa a TV2-t: egyes információk szerint a korábban az RTL Klub megvételével is próbálkozó Nyerges Zsolt is érdeklődik a második számú kereskedelmi csatonra iránt, írja a hvg.hu.
2013. május 6. 12:21
2013. 05. 05. Előzetesben az egykori maffiavezér 2013. 05. 05. bennégett saját házában 2013. 05. 05. Megverték a polgárőrt 2013. 05. 05. darabokra tört az új járda.
2013. május 3. 10:34
A médiatanács burkolt reklám tilalmának megsértése miatt 250 ezer forint bírságot szabott ki a TV2 Mokka című reggeli műsorának egyik januári adása miatt.
2013. április 16. 19:04
2013-ra akár a harmadik helyre is előre léphet az internetes reklámköltés, egyelőre azonban még mindig a tévés hirdetések állnak az élen - mondta a Reklámtortában Jobbágy Tamás, a MEC kutatási vezetője.
2013. március 19. 11:55
Új típusú tehetségkutatót indít a TV2 Friderikusz Sándorral, Szandival, Szulák Andreával, Hajós Andrással, Király Viktorral, és 16 gyermekkel. Az Ének Iskolája áprilisban indul, és szombat esténként lesz látható.
2013. március 17. 11:13
Ha az embernek szerencséje van, az értelmesek közé rakják, de még így sincs rá garancia, hogy később nem teszik át a hülyék közé. Interjú.
2013. március 16. 14:08
A legjobb, legbecsületesebb szándék vezérel minket, éppen azért, mert a Napló az EMBEREK Naplója! Szerintem...
2013. március 8. 11:17
Mintha egyes médiumok összeállítottak volna egy névsort azokról a közszereplőkről, akiket nemcsak, hogy bírálni nem lehetséges, de még a nevük sem említhető meg a hírekben.
2013. március 4. 13:10
Jobban jártunk a kissé flegma outsiderrel, mint az egymástól tökéletesen megkülönböztethetetlen nótákkal induló kertévés celebénekesekkel.
2013. február 21. 17:58
A TV2 és a Ringier újságíróiskolájában segítenek túlélni az újságíróvá válás nem könnyű időszakát, viszont az íróasztal helyett helyszíni tudósításokra küldik a tanulókat.
2013. február 16. 9:37
Számos saját gyártású és nagy költségvetésű szórakoztató műsort indít, illetve tovább színesíti magazinműsor és sorozatkínálatát a TV2. Többek között egy új tehetségkutató mellett Vujity Tvrtko is műsort kap.
2013. február 15. 10:39
Burkolt reklámozás miatt közel kétmillió forintra büntette a TV2-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa – közölte a tanács szóvivői irodája pénteken az MTI-vel.
2013. február 7. 13:30
A jövőben is a hatályos jogszabályok alapján nyújt lehetőséget a médiaszolgáltatók szerződéseibe való betekintésre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
2013. február 6. 11:11
Ki kell adnia a médiatanácsnak az országos kereskedelmi tévék hatósági szerződéseit – döntött a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon abban a perben, amelyet a Kreatív munkatársa, Csuday Gábor a TASZ segítségével indított.
2013. február 5. 10:14
Az emberi méltóságra, valamit a kiskorúak védelmére vonatkozó jogszabályok megsértése miatt bírságolta meg a TV2-t a médiatanács. A reklámszabályok megsértése miatt további 2,5 millió forintos büntetést kapott a csatorna.
2013. január 26. 10:05
A TV2 képtelenségre vállalkozott, elnézhető logikai bukfenccekkel.
2013. január 26. 8:42
A The Voice nagy erőssége az első szakasz, a válogató, amikor a négy székben ülő Mesternek igazán fontos szerepe van.
2013. január 25. 16:02
Három televíziós csatornának, a Duna TV-nek, az M2-nek és a TV2-nek kell pénzbírságot fizetnie túl hangosan sugárzott reklámokért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) döntése értelmében.
2013. január 23. 15:36
Az ember átkapcsol a SuperTV2-re, hogy megnézze a Super Mokkát, és itt követi el élete legnagyobb hibáját! Mert amit kilencig nem tudtak elcseszni azt itt sikeresen bepótolják!
2013. január 21. 18:43
A személyre szabott, interaktív hirdetéseké a jövő, amelyek egy okostévén keresztül egyre többek számára elérhetőek lesznek – számolt be a TV2 műsorában Lázár Csaba, a Fuso Ecosystem Nyrt. elnöke.
2013. január 14. 8:17
A Totalcar induló szerkesztősége roppant ambíciókkal kezdett: megreformálni a magyar autós újságírást, ez volt a cél, és nem kevesebb.
2013. január 13. 12:22
Tippünk szerint a döntőbe Pál Dénes, Berkes Olivér, Weisz Viktor és Nádor Dávid jut majd el, nem azért, mert ők a legjobbak, hanem mert ilyen a lebonyolítási rend.
2013. január 13. 12:15
VVCristofel műsort követel magának a TV2-n! Addig a napig dolgoznék itt...
2013. január 11. 21:16
Az Adaptive Media nyerte a TV2-csoport online reklámfelületeinek értékesítésére kiírt tendert, ezzel ötödik évébe lép a két cég kereskedelmi együttműködése – számolt be a Médiapiac.
2013. január 8. 15:04
Ez az a sorozat, aminek láttán az ember megtanulja értékelni a Jóban Rosszbant és a Barátok köztet.
2013. január 7. 17:19
A Bűnök és szerelmek egy 100 százalékig saját történet. Interjú.
2013. január 6. 8:40
Januártól új sorozatokkal bővül a TV2 műsorkínálata; hétvégenként a bűnügyeké lesz a főszerep.
2013. január 4. 15:01
Hiába akarnak a Tv2-nél minőségileg szórakoztatni, ha a jónépnek nem a minőség kell, hanem a bulvár meg Jimmy fia Krisztián.
2012. december 22. 13:19
Maga a műsor a háromórás adásidő és a meglehetősen egysíkú, lassú dalválaszték ellenére sem volt unalmas.
2012. december 17. 12:28
Ez az év is rossz volt, már negyedik éve mínuszban a tévés piac - számolt be Vidus Gabriella, az RTL Klub kereskedelmi igazgatója. Simon Zsolt, a TV2 vezérigazgatója 22-23 százalékos csökkenésről beszélt.
2012. december 16. 9:12
A közmédia helyzetéről, a híradók tartalmáról és a világban Magyarországról kialakult képről is hallhatnak beszélgetéseket a hétfőn kezdődő Média Korrektúra konferencia résztvevői. A rendezvényt Balatonalmádiban tartják, két napon át, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával.
2012. december 3. 9:27
Véleményem szerint alapvetően két irányban indulhat el az RTL és a TV2 legfrissebb leányaik tekintetében.
2012. november 21. 16:50
Három év nagyon hosszú idő, nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak, hogy a SuperTV2 vagy az RTL II megelőzze a Cool TV, Film+, Viasat3 és m1 alkotta középmezőnyt. Interjú.
2012. november 19. 13:56
A lelkünknek is jót tesz, ha azt látjuk, hogy a legkisebb királyfi, a szegénylegény vagy az árva kislány esete akár a valóságban is működhet. Interjú.
2012. november 13. 13:06
A gyűlöletbeszéd a húsz évvel ezelőtt megfogalmazott remények ellenére ma is aktuális probléma, és szabályozására szükség van. A túl erős törvények ugyanakkor több kárt okozhatnak, mint hasznot, még ha így többen ki is bújnak a hatóságok kezei alól – derült ki a Médiatudományi Intézet által szervezett konferencián kedden.
2012. november 10. 8:51
A sok lehangoló történet közé igazán becsempészhettek volna olyat, amin mosolyogni is tud az ember, és nem feltétlenül azért, mert az egyik kísérőnek fogalma sincs, ki az a Mező Misi.
2012. november 8. 10:50
A szerda reggeli Mokka című műsorában arra a kérdésre kereste a választ a TV2, hogy mi lehetett az indíték Szita Bence meggyilkolása mögött. Miután sokan nemtetszésüket fejezték ki, a csatorna közleményben kért elnézést.
2012. november 8. 9:18
Bencének joga lett volna élni és joga lenne ahhoz is, hogy ne legyen belőle bulvárműsor.
2012. november 8. 8:44
Nem, tényleg nem azért kellett ez az interjú, hogy végre egyszer beelőzzék az RTL Klubot. Gondolni se merjünk erre, itt emlékállításról van szó.
2012. november 6. 17:13
Az átszervezések következtében közös megegyezéssel távozott a TV2-től Megyeri András üzletfejlesztési igazgató. Az új vezető érkezéséig a területet közvetlenül Simon Zsolt vezérigazgató irányítja.
2012. november 6. 16:34
Tavasszal újabb szériája indul a Való Világnak, a műsorvezető pedig az RTL Klubtól két éve távozott Stohl András lehet – értesült a Bors.
2012. november 6. 10:20
Mindig a tragikus, drámai eseményeken nyerészkedik és közben sugárzik, hogy mennyire nem őszinte.
2012. november 2. 16:05
Kínos az, amikor az ember le van maradva egy versenyben, és bármit csinál, úgy tűnik, mintha a konkurenciát nyúlná.
2012. november 2. 15:52
A UPC-nél és a Magyar Telekomnál a digitális alapcsomagban fogható a SuperTV2 adása, illetve utóbbinál Budapesten az analóg előfizetők is láthatják már most, a vidéken élők pedig december környékén foghatják majd. A PR Telekomnál szintén a digitális csomagban érhető el az új csatorna, illetve januártól az analóg előfizetők is láthatják.
2012. október 29. 19:29
Liptai Claudia és Till Attila mellett Kovács Patrícia, Fenyő Iván, Lang Györgyi és Váczi Gergő vezeti a november 2-án induló SuperTV2 magazinműsorát, a SuperMokkát.
2012. október 29. 18:59
A munkát nem lehet megúszni, ha egy struktúrában/produkcióban nincs matéria, beletett humán erőforrás, szürkeállomány, ilyesmi, akkor az többnyire szar lesz.
2012. október 28. 16:10
A nagyüzemi, intézményesített tehetségkutatás az elmúlt hat évben úgy lekaszálta a termést, hogy kevés kivétellel nem maradt a végén semmi, csak azok az előadók, akikre tényleg semmi szükség nincs.
2012. október 27. 8:35
Az ünnep előtti hétre visszanézve talán csak a Totalcar ami pozitívumként kiemelhető, minden más csak csatornalé, ami a bulvár mocsarába folyik.
2012. október 26. 11:47
A TV2 Csoport november 2-án induló új csatornája, a SuperTV2 terjesztéséről minden jelentős televíziós szolgáltatóval megállapodott, így közel öt és fél millió ember láthatja az adást már az első napon. Ez csaknem duplája a nemrég indult RTL II elérésének.
2012. október 24. 15:33
Egyelőre nem tudni, hogy a magyar kereskedelmi tévék milyen sorozatokat vesznek, és azokat mikor szándékoznak adásba küldeni. Az idei kínálatból nem lesz könnyű válogatni.
2012. október 20. 13:15
Soha, egy percig ne tessék elfelejteni, hogy a Voice pont olyan, a végletekig kiszámított és nagyon alaposan felépített tévés produktum, mint az X-Faktor.
2012. október 20. 10:05
Hírösszefoglalóik csaknem felében bűncselekményekről, katasztrófákról, balesetekről vagy bulvárhírekről számolt be az RTL Klub és a TV2 tavaly – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tanulmányából, amely a testület honlapján olvasható. A gyilkosságok hírösszefoglalóban mért megoszlása kétszázszorosa a tényleges előfordulásuknak.
2012. október 18. 12:53
Az engedélyezettnél jóval hangosabb reklámok miatt a Duna TV 100 ezer forintos, a Magyar Televízió M1 és M2-es csatornája együtt 160 ezer forintos bírságot kapott. A TV2-t a jogsértő gyakorlat azonnali abbahagyására szólította fel a Médiatanács.
2012. október 17. 9:59
Szinte minden héten kapok legalább egy (inkább kettő) sárga csekket, eredetit, mellette egy üzenettel, hogy ha lehet fizessem be, mert aki küldte, úgy sem tudja.
2012. október 15. 15:07
Bár már október elején megkezdte adását az RTL II, a cég még mindig nem egyezett meg két jelentős kábelszolgáltatóval, így legalább 1,4 millió háztartásban nem elérhető az új csatorna. Az Index szerint a novemberben induló SuperTV2 ezzel szemben már közel áll a szerződés létrejöttéhez.
2012. október 13. 16:18
A The Voice-ból kimaradnak a szerethető vagy kiröhöghető lúzerek, a tévéadásba már csak olyanok kerülnek be, akiket egy falunapra már most simán el lehet adni.
2012. október 12. 16:20
A Jobbik szerint felháborító, hogy egyes bűnözőket „celebként” szerepeltetnek a médiában.
2012. október 12. 8:20
Várom az egyesült államokbeli elnökválasztás döntő éjszakájának közvetítését Zuglóból, az Amerikai út és Szugló utca sarkáról.
2012. október 9. 10:12
Több ezer pályázó jelentkezett az NMHH és partnerei által kialakítandó médiaértés-oktató központ névpályázatára. A legjobbakról a közönség dönthet a projekt honlapján.
2012. október 5. 15:25
Az RTL mellett a TV2 is tizenötödik születésnapját ünnepelte. A csatornával együtt jubiláló kollégák elismerést vehettek át Simon Zsolt vezérigazgatótól. Az Aktív műsorában Pálffy István, Németh Lajos, és Vujity Tvrtko is nosztalgiáztak.
2012. október 5. 8:35
Nem tudom, hogy meddig tart még, de ezt a másfél évtizedet nem veszi el tőlem, tőlünk semmi és senki. Ma 15 éves a Napló, Nektek készítjük. Szép jó napot Magyarország!!!!
2012. október 3. 15:25
A három éves stratégiában vannak olyan elemek és opciók, amelyek szerint akár már jövőre is tudunk új csatornát indítani. Interjú.
2012. október 3. 15:11
Többen voltak kíváncsiak Nick Vujicic történetére, mint arra, hogy Delhusa Gjon talál-e magának feleséget.
2012. szeptember 29. 8:06
Manapság szinte kizárólag csatornaportfólióban érdemes gondolkodni Kiss Péter, a TV2 programigazgatója szerint. Kolosi Péter az RTL II indulása kapcsán azt emelte ki: a kis csatornák ma már a nagyok rovására vonzzák a nézőket. A SuperTV2 november 2-án, az RTL II október 1-jén indul.
2012. szeptember 25. 14:54
A TV2 új tehetségkutatójának zsűritagjai a színpadnak háttal ülve hallgatják majd az énekeseket. Ha tetszik, amit hallanak, akkor megnyomják a gombot. Ha pedig több Mester is megnyomja, akkor az énekes dönt, hogy melyik csapatba szeretne kerülni.
2012. szeptember 18. 11:11
Tíz év után végleg elköszön a TV2-től népszerű autós műsora, a Totalcar; a nézők ezentúl az IKO érdekeltségébe tartozó DoQ csatornán nézhetik az egyes adásokat.
2012. szeptember 18. 11:03
Már az szimpatikussá teszi számomra a játékot, hogy nem milliókra ácsingozó IQ nuku plázaribancok vinnyognak egy stúdióba zárva, hanem a játék megy ki a kecódba, koleszba, melóhelyre, stb.
2012. szeptember 17. 15:30
Enyhén nőies lesz az RTL II, amely hosszú távon a piacvezető mögötti második helyet szerezheti meg a nézettségi listán a cég szakemberei szerint. A TV2 új csatornája emögött a 3-4. helyre pályázik, és a fiatal, városias csoportot kívánja megnyerni.
2012. szeptember 17. 14:11
A műsorszolgáltatók szempontjából jelentős előnye lesz a két új csatornának, hogy azok külföldi bejegyzésűek lesznek, a Médiatanács gyakorlatilag tehetetlen lesz.
2012. szeptember 13. 14:43
A TV2 új, november 2-án induló, fiatal, városi közönségnek szánt kábelcsatornáján főleg saját gyártású műsorokat láthatnak majd a nézők.
2012. szeptember 11. 17:31
Dilettáns, sértő, és gusztustalan írás, amely nyilván tetszik annak a pár degeneráltnak, akikkel esténként leissza magát, majd maszturbálnak egy jót egy 1987-es NDK pornófilmre.
2012. szeptember 10. 12:36
Gyurcsány Ferenc bejelentését akkor is ennyien nézték volna, ha azt bármilyen más műsorban, bármelyik másik csatornán teszi. Ezt így nem szabad folytatni, ezt azonnal be kell fejezni. Nézze meg közelebbről: nem Frizbi ez, hanem Kübli.
2012. szeptember 5. 8:43
Bizonyos vizsgált időszakokban a híreknek csupán nyolcada számolt be fontosabb hazai eseményekről, holott a maga 63 százalékával a televízió még mindig a tájékozódás legmeghatározóbb médiuma.
2012. szeptember 4. 10:01
Kicsit gáznak tartom, hogy Máté Kriszta, az RTL2 és a Forró nyomon kapcsán úgy beszéltek a Fókusz-riportban, mintha a Forró nyomon egy tök új műsor lenne.
2012. augusztus 29. 14:08
Túl sok a bulvár riport az érdemi hírek rovására a két vezető kereskedelmi tévécsatorna híradóiban – háborodott fel az Ezt így hogy blog szerzője. Az újságíró kérdésére a médiahatóság tudatta: folyamatosan vizsgálják a puha és a kemény hírek arányát, és a TV2, valamint az RTL Klub a határértéken belül mozognak.
2012. augusztus 24. 8:34
Nem találják Irénke nénit / Nem találják Irénke nénit / Tények / Otthon égett halálra / Otthon égett halálra / Tények.
2012. augusztus 22. 21:30
A Voice valóban értéket közvetít, emellett a televíziós műsorvezetés nagy kihívás Szabó Kimmel Tamás számára. A TV2 új tehetségkutatójának jövendőbeli műsorvezetője először nyilatkozott.
2012. augusztus 14. 11:20
A Bumeráng műsorvezetője a Mokkában folytathatja a Neo FM-től való távozása után – értesült a Blikk. Bochkor Gábor nem erősítette meg az értesülést, a TV2 szóvivője szerint viszont nem kizárt Bochkor feltűnése a műsorban.
2012. augusztus 14. 8:42
Teljessé vált a Voice zsűrijének névsora: Malek Andrea, Mező Misi, Molnár Ferenc Caramel és Somló Tamás lesznek a TV2 legújabb tehetségkutatójának Mesterei.
2012. augusztus 10. 12:43
Szerencsére, ahogy én fogyok ki a jelzőkből, ők annál több kiváló tesztet tárnak elénk.
2012. augusztus 2. 10:31
Az RTL Klub sikerét látva a TV2 is amatőr színészekkel indíthat napi sorozatot, legalábbis a Comment:com szerint erre utalhat az, hogy a csatorna jelentkezőket keres.
2012. július 26. 16:01
Bányai Miklós lesz az, aki a TV2 legújabb énekes tehetségkutatójában beviszi a nézőket a kulisszák mögé.
2012. július 23. 15:55
Bár csak ősszel indul a TV2 legújabb tehetségkutató műsora, a The Voice – Magyarország hangja, az előválogatók már lezárultak. A produkció egyik énektanára, Heincz Gábor Biga elmondta: a jelentkezők közül sokaknak nem volt újdonság mások előtt énekelni, hiszen a Voice alapvetően olyan énekeseket keres, akik tudják magukról, hogy tehetségesek.
2012. július 20. 17:20
Fellebbez az NMHH a Fővárosi Törvényszék szerdai döntése miatt, mert szerinte ellentmondásos a bíróság első fokú döntése és a két kereskedelmi televízió nyilatkozata. Mint írták, a médiatörvény alapján a szolgáltatók kérhetik a szerződéseikben szereplő adatok zárt kezelését.
2012. július 18. 15:37
A TASZ jogvédő szervezet tájékoztatása szerint a Fővárosi Törvényszék szerdán első fokon kimondta, hogy mindenki számára megismerhető a TV2 és az RTL Klub hatósági szerződése, amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsával kötöttek a csatornák.
2012. július 17. 14:44
A riporter ugyan nem mondja ki, de egyértelmű, hogy szerinte a nő is ausztrál, hiszen magyarként angolul szólal csak meg a riportban. De hát könyörgöm, ezzel a hortobágyi kiejtéssel hogy a pöcsömbe lehetne az?
2012. július 17. 14:39
Két hétig a Balaton partjáról jelentkezik a Mokka, a TV2 műsora. A videóból kiderül, Tatár Csilla szerint műsorvezetőtársa minden reggel morcos. Kárász Robi cáfolta a hírt, szerinte ő az, aki színt visz kollégái álmos hajnalaiba.
2012. július 16. 10:44
Egyrészt lépni kell az RTL2 indulására, másrészt csak így van lehetősége az egyre több szeletre széteső nézettségi torta meghódítására.
2012. július 16. 9:36
Fél év kemény munkával állítottuk össze azt az új koncepciót, aminek részeként még ősszel elindítunk egy új adót, amely saját gyártású műsorokkal próbálja majd magához vonzani a nézőket. Interjú.
2012. július 16. 9:22
A Nagytakarítás hiteltelen ebben a formában, mert messziről ordít hogy nyúlás és persze egy béna nyúlás. Szívem szerint fognám a szivacsot és jól kidörzsölném még az emlékét is az agyamból!
2012. július 10. 10:50
Bereczki Zoltán után felesége, Szinetár Dóra is a TV2 tehetségkutatójának zsűritagjaként kerülhet reflektorfénybe a Bors szerint. A színésznő a The Voice – Magyarország hangja című műsorban kaphat szerepet.
2012. július 9. 19:32
Hétfőn aláírta újabb szerződését a TV2 és az RTL Klub a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsával – tájékoztatta az MTI-t a hatóság hétfőn. A szerződés megújítása lehetővé tette, hogy továbbra is lehessen analóg módon fogni a két televízió adásait.
2012. július 9. 10:42
Mindenki függ mindenkitől, és a legtöbb, ami elérhető, hogy a felek ésszerű kompromisszumokat kötnek.
2012. július 5. 15:20
A konkurenciához való átpártolás és a pereskedés a leggyakoribb oka, hogy a kereskedelmi csatornák nem teszik képernyőre egymás arcait. Eltekintve persze néhány botrányszagú sztoritól – írja az Origo.
2012. július 3. 10:00
A Tv2 leglátványosabb bravúrja maga a létezése, egy közel 9 milliárdos éves veszteséget elszenvedő médiavállalat ugyanis 2012 nyarán nem sok perspektívát mutat.
2012. június 22. 19:16
Bármennyire is logikus lépés lenne üzletileg, nem fogja meglépni se a stabil második TV2, se az RTL Klub, hónapokkal az RTL2 beindulása előtt. Ki fognak várni 2014-ig, az analóg sugárzás lekapcsolásig, már ha akkor lesz.
2012. június 21. 11:04
A főnököm most úgy engedett el nyári szabadságra, hogy pihenjem ki magam, mert nagy dolgok várnak rám ősszel. Interjú.
2012. június 13. 11:00
Június 14-én új évaddal folytatódik Till Attila portréműsora, a Propaganda. Az első adásban Tilla az MTVA-nak dolgozó Fábry Sándorral, illetve a színész-rendező Pintér Bélával beszélget.
2012. június 12. 18:35
Májusban a kormányzati intézkedések kerültek a média érdeklődési körébe; Orbán Viktor ezúttal is több mint 250-szer szerepelt az egyes híradókban.
2012. június 11. 18:48
Felvetődik tehát a kérdés, mindenekelőtt a TV2 esetében, hogy nincs-e itt az ideje az üzleti modell váltásnak, és nem éri-e meg feladni az egykor oly értékes analóg frekvenciát.
2012. június 4. 12:59
A Fővárosi Törvényszék pénteki elsőfokú ítélete szerint Vágó István nem sértette meg a TV2 személyiségi jogait, hanem véleményt fogalmazott meg, amikor a csatornától való távozását összefüggésbe hozta annak jobboldali elköteleződésével.
Győztes
2012. május 30. 9:37
A Megasztár hatodik szériájának fináléja a TV2 eddigi legnézettebb estéjét hozta mind a teljes lakosság, mind pedig a 18-49 éves tévénézők körében. A négy napos hosszú hétvégén a TV2 ezzel együtt háromszor nyerte el a legnézettebb csatorna címet.
2012. május 26. 15:08
A Megasztár hatodik szériáját Radics Gigi nyerte. A tizenöt éves énekesnő a hír hallatán azonnal sírva fakadt az élő adásban.
2012. május 26. 9:57
A TV2 tehetségkutatója, a Megasztár 5 nézőszámban nem tudta legyőzni az RTL-en futó X-faktort. A csatorna legközelebb a The Voice – Magyarország hangja című produkcióval fog próbálkozni.
2012. május 17. 10:14
A politikus vendégeit előszeretettel és illetlenül a keresztnevükön szólító Kárász Róbert stílusban rendre elengedi magát, ha baloldali politikusokkal mokkázik.
2012. május 16. 14:53
Az erőszakos bűncselekmények, a kormány gazdaságpolitikai intézkedései, valamint a Magyarországgal szembeni európai uniós eljárások voltak áprilisban a hírműsorok leggyakoribb témái az NMHH jelentése szerint. A politikusok közül legtöbbször Orbán Viktorral foglalkozott a média.
2012. április 28. 14:38
Május 1-jével saját kezdeményezésére távozik a TV2-től Vízvárdy Bence, a csatorna produkciós osztályának vezetője – írja az Index.
2012. április 23. 16:01
Az Inforádió is a Klubrádió sorsára juthat lévén, a 95,8 MHz-es budapesti frekvenciára úgy írtak ki pályázatot, hogy azon erősödjék a zenei profil – állítja Polyák Gábor. A Neo FM és a Class FM rádiók költségcsökkentéséről szólva a médiajogász azt mondta: „a legdurvább történetek közé tartozik”.
2012. április 20. 7:56
A Századvég Médiaműhely elemzése szerint a választókorú lakosság közéleti-politikai tájékozódásában kiemelt szerepe van az MTV műsorainak, annak ellenére, hogy a közszolgálati csatornák közönségaránya elmarad az országos kereskedelmi televíziókétól.
2012. április 19. 17:46
Az m1, az m2, a Duna TV, az RTL Klub és a TV2 egyaránt megsértette a reklámhangerőre vonatkozó előírásokat, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa eljárást indít ellenük. Három csatorna pénzbírságra is számíthat.
2012. április 19. 10:59
A TV2 komolyan érdeklődik a The Voice jogai iránt, vagy már meg is vette a formátumot – állítja az Origo.
2012. április 18. 13:30
A Jobbik szerint elfogadhatatlan és vérlázító, hogy sajtóhírek szerint az RTL Klub és a TV2 több százmillió forintos kedvezményt kapott a sugárzási díjaikból. A párt kész bírósághoz fordulni, amennyiben a Médiatanács nem hozza nyilvánosságra a pontos összegeket.
2012. április 18. 8:50
Erőszakos bűncselekmények és európai uniós eljárások Magyarországgal szemben – ezek szerepeltek leggyakrabban a média hírműsoraiban márciusban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) gyorsjelentése szerint. A Hatóság az egyes tévécsatornák híradóit is elemezte.
2012. április 11. 10:57
A cigányok védelmében viszi bíróságra a TV2 és a HírTV ügyét a CivilMédia. A jogvédő szervezet szerint a két csatorna sztereotip műsort közvetített a kisebbségi csoportokról, az NMHH azonban elutasította a panaszokat.
Kedvezmény
2012. április 11. 8:53
Az RTL Klub és a TV2 is megkötötte műsor-szolgáltatási szerződését a médiahatósággal, és a kereskedelmi rádiókhoz hasonlóan ezekben is jelentősen csökkentették a befizetési kötelezettséget. A pontos összegről az illetékesek nem adnak tájékoztatást.
2012. április 5. 14:49
A közösségi média segítségével teszi színesebbé időjárás-jelentéseit a TV2 áprilistól. A tévécsatorna és az Időkép megállapodása nyomán a nézők gyakran láthatnak majd élő közvetítéseket is.
2012. március 31. 10:07
Összesen 18 millió forintra büntette a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorát, míg azt RTL valóságshowját korábban 292 milliós teherrel sújtották. A vezető kereskedelmi csatorna nem érti a döntést.
2012. március 29. 8:23
Tizenhárom millió forintos bírságot szabott ki a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorával kapcsolatos eljárásban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerdán. Négy témát ítéltek aggályosnak: a szexualitás, a trágárság, a túlzott alkoholfogyasztás és a dohányzás megjelenítését.
Ragyogás
2012. március 27. 20:18
Ismét nézettségi rekordot döntött az RTL tehetségkutatója, a Csillag születik. A TV2 ugyanekkor, főműsoridőben soha nem látott mélypontra zuhant.
2012. március 20. 14:08
EGYES érdemjegyet érdemel az a produkció, ami a közönségtől is kevés volna. KETTES az az előadás, amitől nem kell eltiltanom anyámat, mert eszébe sem jut megnézni/meghallgatni.
2012. március 19. 15:39
Mindenki csinos, mindenki tehetséges, mindenki elégedett: a Megasztár 12 döntőse és a zsűri nyilatkozott a tehetségkutató kulisszái mögött.
2012. március 19. 15:22
Újra megbüntetheti a médiahatóság a TV2-t, a csatorna ugyanis nem tartotta be a kiskorúak védelme érdekében hozott, káromkodást, dohányzást, illetve alkoholfogyasztást bemutató felvételekre vonatkozó szabályokat.
2012. március 19. 10:23
Az első magyar kereskedelmi talent show hatodik évadának februári rajtja nem nélkülözte a tanulságokat.
2012. március 14. 8:37
A köztévé soha nem látott mélységbe süllyedt, a helyzete önmagában is bizonyítja, hogy baj van a sajtószabadsággal. Interjú.
2012. március 13. 19:09
Budai luxusvillában bútorozott össze a Megasztár hatodik szériájának 12 döntőse. Egyikük már most értékes ajándékot kapott rajongóitól.
2012. március 6. 13:38
A TV2 követte el a legtöbb normaszegést 2010-ben, ugyanakkor ez a csatorna sugározta a legnézettebb magazinműsort is – többek között ez derült ki a médiahatóság az Országgyűlés által hétfőn elfogadott beszámolójából. A dokumentum összegzése szerint a testület év végéig 400 esetben döntött jogsértések elbírálásáról.
2012. március 2. 12:35
Ötmillió forintjába kerül a TV2-nek néhány „vérengző beszámoló” közlése, és kiskorúak emberi méltóságának megsértése. Egy korhatári besorolást sértő hírműsorért a médiahatóság 2,5 milliót követel.
2012. február 24. 19:27
A TV2 által kiválasztott különleges, utazós reality témájú műsorterv nyerte a ProSiebenSat.1 nemzetközi formátumversenyt. A produkció legközelebb Cannesban mérettetik meg.

összesen: 352 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó