vélemény

2017. június 27. 8:51
A lap jogerős bírósági végzés ellenére nem hajlandó közzétenni egy helyreigazítást a Jobbikkal kapcsolatban.
2017. június 8. 15:37
Dr. Házi Edina gyógyszerésznek vallja magát, de, és ez a legszebb, közben egy olyan céget igazgat, ami, bármennyire is meglepő, de forgalmaz naptejeket, VISZONT AZ ÖVÉ AZ NEM BÁNT.
2017. június 7. 19:35
E kétarcúságot még a legbutább olvasó is észrevette, ráadásul vészesen közeledett a 2018-as választás, és a Fidesz-agytröszt elhatározta, hogy átrajzolja a médiapiacot.
2017. június 6. 10:27
Érzékenyebb helyi témákhoz korábban is óvatosan nyúltak az újságírók, hiszen fontos volt jó kapcsolatot ápolni bizonyos gazdasági szereplőkkel. Interjú.
2017. június 1. 11:22
Egyáltalán nem új, amit ezek a fiatalok az Origo szerkesztőségében műveltek. A nácik hatalomra jutását ábrázoló filmekben visszatérő motívum, amint ilyen „öntudatos legénykék” járják a szerkesztőségeket, hogy „rendet csináljanak”. Interjú.
2017. június 1. 7:34
Az Orbán Viktor-i – avagy Habony Árpád-i, Arthur Finkelstein-i, mindegy – médiavilág ugyanis mindenen túl van, amit korábban elképzelni sem bírhattunk. Messze-messze túl Bayer Zsolton és univerzumán. Egyszerűen kilépett a nemrég még létezett keretek közül. Ezek nem újságok, rádiók, tévék. Ezek tömegpusztító fegyverek.
2017. május 30. 21:37
Ma az internetes média nem híreket közvetít. Ők gyártják a híreket.
2017. május 30. 8:53
Tényleg minden irónia nélkül mondom, hogy kerekebb lenne a világ, ha fideszes politikusok is jönnének hozzánk. Interjú.
2017. május 25. 13:38
A közösség számára rendkívül fontos, hogy a sajtó kontrollja fennmaradjon, bármelyik oldalról is.
2017. május 25. 9:44
Teljesen felesleges a propagandamédiát vegzálni – ha kiütéssel lenyomjuk az egyiket, jön helyette egy másik, és felveszi a fonalat. Ahhoz, hogy ezt a szörnyeteget lenyomjuk, a baj forrását kell megtalálni.
2017. május 25. 8:48
Miért is tartaná fontosnak az M1, hogy a cionizmus és az Izrael-ellenesség vádjai közti ellentmondásra rámutasson.
2017. május 23. 14:28
A kártérítést kifizetik a közpénzből (értsd: állami hirdetéseken keresztül a médiumokhoz folyatott adóforintokból) a propagandista meg éli az életét.
2017. május 23. 14:07
Tisztelt Joób Sándor! Ön a tegnapi napon méltatlan és méltánytalan akciót folytatott ellenem, melyet egy manipulált riportban tett közzé, s ebbe belekeverte munkatársaimat is.
2017. május 21. 21:12
Nem értem a fanyalgást a Momentum Origo-látogatása miatt.
2017. május 21. 10:59
Ott tucatnyi újságírót gyilkoltak meg. Most az egyszer csak kamerával hatoltak be egy szerkesztőségbe, de legközelebb Fekete-Győr Andrásék kezében géppisztoly lesz.
2017. május 21. 9:32
Abban az országban, amelyben a törvények nem vonatkoznak mindenkire, és nem védenek mindenkit egyaránt, fejezzük már be a jogszerű magatartásra való állandó és álszent figyelmeztetést.
2017. május 20. 15:20
Annyira látványos az elemelkedés a mucsai jobboldaltól, hogy a szerkesztőségben nincs már senki, aki ne gumikesztyűben pötyögné le a Fidesz szót.
2017. május 19. 20:53
Kiderült, hogy félnek a kormány propagandistái, és talán látszott valamiféle lelkiismeretfurdalás Kovács András szemében. Interjú.
2017. május 19. 19:35
Inkább a diktatúrákra jellemző, hogy egy politikai párt behatol az ő ügyeivel foglalkozó szerkesztőségbe, és az újságírókkal fenyegetőzik, számon kéri rajtuk az írásaikat. Interjú.
2017. május 19. 18:58
A polgári engedetlenség fontos téma, és sajnos Magyarországon gyerekcipőben jár, de nem a szerkesztőségekben kell kezdeni.
2017. május 19. 13:23
Összeszedtünk 10 dolgot, hogy mit kellett volna tennie a Momentumnak betartva a „játékszabályokat”.
2017. május 19. 11:30
Csak 10 ezer olyan szabad polgár kellene, aki politikai nézetkülönbséget, különvéleményt félretéve támogatja az olyan lapokat, amelyek az állampolgároktól és támogatásuktól akarnak függeni, nem oligarcháktól, nem pártoktól, nem az államhatalomtól.
2017. május 19. 9:20
Ha az a kérdés, hogy adott-e az Origo – vagy a Habony/Vajna/Mészáros-média bármely tagja – lehetőséget az ennél kifinomultabb párbeszédre, akkor erre még határozottabb nem a válasz.
2017. május 19. 7:29
Minden fronton fel kell hívni a figyelmet, hogy hogyan és miként működik a propagandagépezet, de érdemes ezt olyan módon tenni, amiből ez a gépezet nem tud fegyvert gyártani.
2017. május 19. 7:26
Újabb gumicsont hetekig, ami kiválóan illeszkedik az egybites kormánypropaganda végtelenül cinikus, elterelő hadműveletébe és igazolás a kettős mércére Bayer Zsolt kezében, a következő kávézásnál.
2017. május 19. 7:23
Akár média, akár nem média az origo.hu, ez a kamerás letámadósdi már a Nyugatinál megfeküdte a gyomromat.
2017. május 18. 21:55
Nem tudom, hogy utólag miként fogja értékelni a Momentum azt a lépését, hogy besétáltak az Origo szerkesztőségébe.
2017. május 18. 18:58
Az Origo székhelye magánterület. Magánterületre engedély nélkül senki – még a hatóságok – sem léphetnek be. Az engedély hiányát pedig nem pótolja a közérdekre való hivatkozás.
2017. május 18. 18:54
Kínos az egész az elsőtől az utolsó pillanatig.
2017. május 18. 18:49
A Momentum ma megmutatta, valójában ugyanazt gondolja a sajtóról, mint azok, akiket a sajtószabadság felszámolásával vádol.
2017. május 18. 18:44
Ma nem egy szerkesztőségbe mentünk be, hanem egy propagandagéphez. Számon kértük a közpénzből folytatott uszítást, ugyanis a propagandisták nem újságírók, hanem politikusok.
2017. május 18. 13:07
A Fidesz új médiaháborút indított minden olyan kritikus sajtóorgánum ellen, amit nem tud a befolyása alá vonni.
2017. május 16. 19:32
Az Origo természetesen azonnal megfejtette, annyit segítek, hogy most kivételesen nem Soros.
2017. május 16. 17:08
Politikai megrendelést kapott, ezért mondott le.
2017. május 16. 13:44
Elítéli a média képviselői elleni erőszakot a jogvédő szervezet, egyben felajánlotta segítségét a 888 munkatársának.
2017. május 13. 9:51
Ez tarthatatlan. A politikának szóba kell állnia a sajtóval. Bármelyik pártról, oldalról, bármelyik világnézetről, illetőleg bármelyik orgánumról legyen is szó.
2017. május 12. 13:58
A Hazug Média ma túlórázik!
2017. május 12. 10:59
Az 50 legnépszerűbb Facebook-bejegyzésből 49 a Mindenegybenblogon született.
2017. május 12. 7:38
Ahhoz, hogy elmozduljunk a mélypontról, a politikusoknak tudomásul kell venniük, hogy munkájuk szerves része a nyilvánosság tájékoztatása. Sokszor olyasmiről is, amiről nagyon nem akarják kibontani az igazság minden részletét. A kollégáknak pedig azt kell tudomásul venniük, hogy agresszivitással, tahó viselkedéssel nem mennek semmire. Sokkal többet ér egy kis leleményesség, állhatatosság, nem szólva némi szakmai alázatról.
2017. május 11. 14:27
Nehéz elhinni, hogy innen még van lejjebb. Igaz, a múlt héten is éppen ezt gondoltuk, és mégis lett.
2017. május 11. 12:15
Magyarország egyébként több szempontból is furcsa hely. Itt az emberek ilyen-olyan diplomából élnek. Interjú.
2017. május 5. 20:23
Mondjuk ki: a felcsúti polgármester, aki valószínűleg nemhogy 192, de 30 lapjának a nevét sem tudná felsorolni, dönthetett az egyik legfontosabb országos napilap sorsáról.
2017. május 5. 20:23
Mondjuk ki: a felcsúti polgármester, aki valószínűleg nemhogy 192, de 30 lapjának a nevét sem tudná felsorolni, dönthetett az egyik legfontosabb országos napilap sorsáról.
2017. május 4. 10:25
Egész jó fegyvernek tűnik ez a reklámadó, amit oda lehet szorítani bármelyik médium tarkójához.
2017. május 3. 20:13
Egyértelmű volt, hogy bukni fognak, és tényleg védhetetlen dolgok történtek, nem volt újságíró, aki arcvesztés nélkül éljenezhette volna a kormányzásukat. Interjú.
2017. május 3. 18:29
Pedig bármit is ragaszt rájuk a csicskahad, a lapjuk lehet, de ők soha nem lesznek oligarcha tulajdona.
2017. május 3. 12:11
A kormányfő által havonta citált bátorságnak tehát hűlt helyét találjuk, ha arról van szó, hogy a választópolgárokkal kellene szembesülni, vagy tényszerűen feltárt ügyekben az újságíróknak válaszolni.
2017. április 27. 18:39
Trump a jelek szerint megmentette a hagyományos újságírást, legalábbis Amerikában. Amelyet idáig ugyanúgy a folyamatosan hanyatló példányszámok jellemeztek, mint Európában.
2017. április 23. 16:19
Hát igen, Gergő, ha tetszik, ha nem, most már papírotok is van róla, hogy ti vagytok a Simicska-média, az index-újságírók Simicska-bérencek és így indul majd ezentúl a reggeletek: „helló, Simicska-bérencek, hogy ityeg (esetleg fityeg)?”
2017. április 23. 13:41
A függetlenségnek nincsenek fokozatai. Valami vagy független, vagy függő. Alárendelt, megvehető, betörhető.
2017. április 22. 15:04
Senki sem hiszi el, hogy a tisztességes újságok azt írják, amit szeretnének. Hogy a tartalom nem megrendelők megrendelésére születik, hanem azt tükrözi, amilyennek a szerkesztőségek a valóságot látják.
2017. április 18. 19:58
Ami az elmúlt hónapokban történik a magyar médiában, és ami az elmúlt másfél-két hétben kicsúcsosodott, inkább aggasztó.
2017. április 18. 10:04
A 444.hu-n megjelenő tartalmakat kizárólag a lap munkatársai alakítják. Minden cikk és videó a miénk, és lelkiismeretünk szerint így szolgálják legjobban az olvasóinkat.
2017. április 16. 21:31
Soros katonáiként szervezik a Soros György melletti tüntetéseket. Így működik, kérem szépen, a Soros propaganda. Élén Soros seggnyalóival.
2017. április 16. 14:45
Hogyan tájékoztatta félre a szervezőket a 888.hu?
2017. április 15. 21:55
Amit a Ripost-Origo-888 most vele művelt, az olyan fokú jogsértés, amellyel sikerült elérni a korábban elképzelhetetlent.
2017. április 10. 13:13
Ez a vasárnap a Fidesz egyik legnagyobb tévedése. Sőt, történelmi hiba.
2017. április 3. 23:43
Komoly aggodalomra ad okot, ha egy multinacionális magánvállalat cenzúrázza a magyar sajtót.
2017. április 3. 10:35
Az ég szerelmére, állítólag szólásszabadság van!
2017. április 3. 10:23
A politika szereplői egyre durvább játékot űznek országhatárokon innen és túl egyaránt.
2017. április 3. 9:37
Bármennyire is undorító a 888, nem lenne jó, ha a Facebook teljesen letiltaná.
2017. március 31. 13:13
Egyedül Pumped Gabo barátnője, a nála tízessel idősebb volt rúdtáncosnő ad a röhögésen és a szörnyülködésen túlmutató mélységet és drámát a szériának.
2017. március 30. 11:14
Ezúton adom mindenki tudtára: a jelenlétemben többet senki ne emlegesse a BBC etikai kódexét, különben kiszámíthatatlan és morcos leszek…
2017. március 29. 17:05
A kormány intézkedése ellehetetleníti a piaci keretek között Magyarországon működő médiavállalatokat.
2017. március 29. 14:29
Azért az újságoldalért, amit a kormány kifizet, övé a felelősség, az összes többiért viszont továbbra is a miénk: a konzultációs propagandakampány alatt a szabad újságírás zavartalanul üzemel.
2017. március 29. 13:36
Politikai befolyást az én műsoromban nem tapasztalok, rám biztosan senki nem próbál semmilyen nyomást gyakorolni. Interjú.
2017. március 27. 21:54
Az elmúlt hónapokban viszont már mindig szégyenérzettel gondoltam a munkahelyemre.
2017. március 19. 12:21
Olcsó, hitvány és igen színvonaltalan az, amit műveltek!
2017. március 16. 18:47
A hvg.hu (természetesen ismeretlen) szerzője kedvesen szemlézi a Figyelőnek adott interjúmat.
2017. március 16. 18:35
Ma, azaz 2017. Március 16-án, 12:35 perckor (kb.) azt mondtam Évának a titkárnőmnek, hogy: csak arra vagyok kíváncsi, mikor veszik észre, hogy minden héten abba a HOT! Magazinba írok tárcát, amelyik momentán a Mészáros Lőrincé.
2017. március 14. 18:21
Az Egyenesen Kálmán Olgával túlságosan is ismerős, riportalanytól függően ugyanazt az álnaívát vagy smasszert látjuk, mint korábban. A megújulás hiányát lassan már erényként is felfoghatjuk.
2017. március 14. 11:47
Ama szállóigével búcsúzom tőle, melyet A Hírlap című dunaújvárosi újságba írt 1994. április 21-én, és akár végrendeletnek is megteszi: „Tekerjetek szavaimba!”
2017. március 13. 17:28
Nincs kivételezés se Vonával, se mással. És, hogy ki hogyan szerepel majd 2018-ban, azt nem tudom, mindenesetre a választásig hátralévő másfél évben azon leszek, hogy kiderítsem, mennyi van még ebben a rendszerben. Interjú.
2017. március 13. 17:18
A TV2 nevű szánalom most, ugye, éppen a Momentumot igyekszik lejáratni, a revolvercsatorna aktuálisan azzal foglalkozik, szabad-e káromkodni élő adásban, ezért kereste a híradó a Momentum alelnökét.
2017. március 9. 14:43
Hajdú Pétert ebben a műsorban ugyanis Sebestyén Balázs annyira megalázta, hogy képtelen voltam jó érzéssel nevetni rajta, hiába tudtam, hogy a rákbetegekkel szórakoztató showman szinte bármit megérdemel.
2017. március 6. 10:35
Az elnyomásáról naponta itthon és külföldön panaszáradatot zúdító médiatöbbség tehát ezt írta „tényként”, a tény forrására hivatkozva. És mi van akkor, ha valaki fél percet rászán és megnézi e forrást?
2017. március 2. 12:25
A jobboldalnak le van varrva a szája, és valahogy genetikailag nem működik az az izom, amitől az ember képes a mosolygásra. Interjú.
2017. február 28. 7:35
Bármennyire megpróbálná megtenni Trump ugyanazt, amit közép-európai csodálói, nem tudja. Merthogy az Egyesült Államok demokrácia, s nem egy olyan banánköztársaság, ahol egyetlen ember mondja meg, mit szabad és mit nem.
2017. február 27. 17:28
Ha a „világszínvonalúnak” beígért Tények „megújult”, akkor Leonyid Brezsnyev egy mindig átváltozó David Bowie - ez akkora tény, minthogy egy terhes férfi madarat szült.
2017. február 22. 13:54
Én korábban és most is azt mérlegeltem szakmai szempontból, hogy ki lesz ott. Nem azt, hogy ki a tulaj, ahogy az ATV-nél sem érdekelt, hogy a Hit Gyülekezete a tulajdonos. Interjú.
2017. február 21. 15:37
Földházi Árpád, a Mandiner fotóriportere búcsúzik Burger Barnától.
2017. február 21. 10:30
Nagyon komoly tudású ember, akinek a teljesítménye megkérdőjelezhetetlen. Szakmai alázata és tisztessége legyen sokak példája!
2017. február 21. 10:25
A Kéktúra az égben ért véget. Nekünk csak a képek és a közös emlékek maradtak. Isten Veled, Barátom!
2017. február 20. 12:02
Ha ebből a sajtóból képes Donald Trump közellenséget faragni, akkor nyert ügye lesz. Hiába leplez le a média visszaéléseket, korrupciót, hiába javítja naponta az elnök tárgyi tévedéseit, az emberek nem fognak a „tisztességtelen”, „gyalázatos” újságíróknak hinni.
2017. február 17. 12:49
Nekem nem egyes műsorokkal volt bajom, hanem azzal a rendszerrel, amiben a mai magyar közmédia működik. Interjú.
2017. február 16. 14:14
Aki szerint meg beléptem a Hit Gyülekezetébe, az úgyis ezt gondolja, ha megfeszülök is. Két hete járok be a tévébe, két szót nem hallottam még eddig: a hitet meg a gyülekezetet. Interjú.
2017. február 16. 12:10
Twitter segíti az elnöknek megkerülni az általa gyakran hazugnak és álhírgyárnak titulált hagyományos szerkesztő és kapuőr centrikus médiát. Képes lesz közvetlenül kommunikálni a polgárokkal.
2017. február 10. 7:26
Olvasóink, munkatársaim és minden tisztességes ember nevében kikérem magamnak azt, ahogy a Magyar Idők fejlécét bevontátok alantas politikai játszmátokba.
2017. február 9. 17:39
A New York Times-nak ugyanis van egy külön ügyosztálya, ami a factchecking-et (tényellenőrzés?) végzi, magyarul kirendelnek melléd egy embert, aki egyenként felhívja a szövegedben szereplő személyeket és ellenőrzi, hogy amiket leírsz megtörtént-e, és úgy történt-e, ahogyan írod.
2017. február 9. 10:31
Hogyan rúgjuk saját magunkat nekifutásból, spiccel tökön? Valahogy úgy, ahogyan Pethő Tibor, a Magyar Nemzet újságírója tette.
2017. február 8. 9:53
A Hír TV a következő években is meghatározó, politikai és médiapiaci szempontból is megkerülhetetlen tényezője lesz a magyarországi hírtelevíziózásnak, ahol továbbra is szót kaphat minden véleményformáló erő és minden fontos hír elhangozhat.
2017. február 7. 21:48
Kissé nehezíti a feladatát, hogy egyből főszerkesztőként kell indítania, de hát valahol el kell kezdeni.
2017. február 7. 16:30
Békés emberként, gondoltam szólok szegény 444-nek, hogy marhaságokat írnak.
2017. február 6. 14:16
Ami velünk és a sajtó egészét érintően mindezeken túl történik, annak már kevésbé van köze Orbán és Simicska közvetlen konfliktusához, a G-naphoz (ha így írják), mint inkább a kormányzat és a társadalom együttműködéséhez.
2017. február 5. 8:49
A kormánysajtó a párt szemére veti, hogy náci, miközben szakmányban szólaltatják meg a Magyar Gárda volt tagjait vagy azokat a Jobbik-alapszervezeteket, amelyek épp a párt »cukisodása« (azaz nem kis részben korábbi antiszemita gyökereitől való eltávolodása) miatt vannak felháborodva.
2017. február 3. 13:10
Rákay Philip, úgy tűnik, nagyon mérges lett, hogy megírtuk, hogy miután az állam kétmilliárdért megvásárolta a mi pénzünkből a mezőhegyesi ménesbirtokot, aztán a cég az igazgatóságába emelte Rákayt, és akkor még hatmilliárdot rakott a cégbe tőkeemelés formájában, szintén a mi pénzünkből.
2017. február 3. 12:58
Egyszer az életben kipróbálhatnátok, milyen borzongatóan jó érzés építő ügyek szolgálatába állítani az energiáitokat!
2017. február 3. 8:58
A második világháború két legsúlyosabb következménye Európa kettészakadása és az Eurovíziós Dalfesztivál létrejötte volt. A Dallal sikerült alulmúlni a kereskedelmi tévéket.
2017. január 30. 21:27
Hazugság, hogy a globalizmus ellen küzd itthon a kormány és a kormányoldali média. Ők maguk a globalizmus.
2017. január 30. 8:28
Képzeljük most el ugyanezt fatornyos hazánkban. Mekkora üvöltés lenne abból, ha Orbán hatósága valamely hírről kijelentené, hogy az kamu. Na ugye.
2017. január 29. 14:16
Azt hittem, mindenki számára világos: mindkét lapnak az a dolga, hogy kitörjön a baloldal mai zárt, pártos világából. Hogy új hangokat, új gondolatokat kell befogadnia. Hogy akkor szolgálja a változást az országban, ha maga is képes változni.
2017. január 28. 11:46
Az a hatalom, amely nem igényli a függetlenséget, az értelmiségi partnerséget, nem is fog mást kapni, csak szolgákat vagy ökölrázókat.
2017. január 27. 9:58
Amikor a Fidesz vásárolja be magát sameszeken, vízhordókon, pajtikon és a Kaya Ibrahim-arcképcsarnok többi jellegzetes alakján keresztül a médiába, azzal a Médiatanácsnak és a GVH-nak semmi baja nincsen.
2017. január 27. 9:38
Lehet, hogy szélmalomharc, amit folytatnak, és nem tudják majd fenntartani a lapokat, de van-e tiszteletre méltóbb a szélmalomharcnál? Hogy hírverseny lesz ezekben a megyékben, kihívója akad a Magyar Időktől érkező főszerkesztőnek, az a minőségre csak jó hatással lehet.
2017. január 27. 8:02
Ideje lenne belátni, hogy mára már senki nem birtokolja az igazság monopóliumát. De az álhírekkel való manipuláció már nemzetbiztonsági kérdés.
2017. január 26. 11:33
Terjesszen bárki bármit, szóljanak a pletykák MSZP-Fidesz háttéralkuról, a Népszava akkor sem lesz barátja a Fidesznek, ha valamennyi oldalán állami hirdetések jelennek meg.
2017. január 24. 9:41
Kérjük, tartsák tiszteletben a baleset érintettjeinek érzékeny lelkiállapotát.
2017. január 23. 21:32
Erőből próbálják a média értésére adni, hogy új szelek fújnak, megnézheti magát, aki tényekkel zavarja a hatalom köreit.
2017. január 23. 17:21
A vállalt kormánypártiság még nem szervilis bólogatás.
2017. január 19. 9:03
Talán ő is úgy érezte, hogy a karrierje egy újabb lendületet kaphat, és mi is megújulhatunk egy kicsit. Valahol megértem, hogy belefáradt abba, hogy majdnem minden este másfél órán át cipeli a hátán a tévé hírvonalát. Interjú.
Ha-ha-ha...
2017. január 17. 17:52
Rabok lelövéséről szóló hitleres viccet jelentetett meg keddi számában a veszprémi Napló, az erről szóló képet Kész Zoltán helyi országgyűlési képviselő tette közzé a Facebookon.
2017. január 17. 12:38
Ha egy magyar politikus jót akarna a magyar nemzetnek, ha nemcsak hivatkozna erre folytonosan, hanem csakugyan hinne is a feladatában, legelőször azért kellene mindent megtennie, hogy a sajtó szabadon működhessen, ha másért nem: érdekből.
2017. január 16. 15:17
A Magyar Idők véleményrovatának három írása méltán tükrözi az átkos pártlapjainak három alaptulajdonságát: a lejáratást, a Moszkva-barátságot és a marxizáló nyelven írt védelmét a status quónak.
2017. január 16. 11:43
Ahogy a hagyományos sajtó szereplői folyamatosan hiteltelenítik el saját magukat, úgy törnek egyre följebb az új véleményformálók. Bátrak, szókimondóak, provokatívak. Őket érdemes követni.
2017. január 16. 9:32
Mindaddig, amíg a közpénzekből fenntartott RMDSZ-média bérlistáján ők maguk is szerepeltek, semmilyen problémát nem láttak benne. Akkor élt és virult a sajtószabadság. Az csak most halt meg.
2017. január 13. 16:21
A liberális média ma úgy rombolja az Egyesült Államok tekintélyét, mint ahogy éveken át Magyarországét.
2017. január 13. 10:46
A Trumppal szemben kritikus újságírók egy része úgy tűnik, hogy teljesen elveszítette az eszét.
2017. január 11. 9:29
Személy szerint jómagam nem tudok olyan témát megnevezni, amiről a hazai sajtó valamelyik szereplője ne írhatna szabadon. Persze a legutóbbi idők számos, nemegyszer meghökkentő változást hoztak. Ám domináns erőfölénye egyik oldalnak sincs.
2017. január 10. 21:33
Sokan most sértve érzik magukat, az RTL és Simicska szerződését követő újabb árulásnak látják, hogy nem engedem a kontroll nélküli gyalázkodást a facebook-oldalamon, továbbá hogy a YouTube kommentmezőit teljes egészében letiltottam.
2017. január 10. 15:43
Egészen ma délutánig úgy hittem, kipróbálhatom magam a műsorban, amikor is telefonon keresett egy újabb munkatárs, aki tájékoztatott arról, hogy felső vezetői döntés alapján mégsem mehetek a kvízjátékba.
2017. január 10. 12:06
Egyrészről komoly emberek és újságírók a fake news, orosz propaganda site-ok elleni küzdelemről gondolkodnak, másrészt közben az elvileg megbízhatónak vélt mainstream média le tud menni minden külső segítség vagy kérés nélkül ebbe a kategória.
2017. január 9. 8:52
Az elkövető beírta magát a magyar sajtó történetébe, mint gyújtogató és szabotőr. Szégyellem, hogy egy szakmában dolgoztam vele! Orbán úr, elnézését kérem!
2017. január 7. 12:41
A média csak akkor működik igazán eredményesen/hatásosan, ha nem a propagandisták által elképzelt/elvárt bólogató tömeget mutogatja, hanem a színesebb valóságból ragad ki hiteles képeket.
2017. január 5. 15:53
Nem én mentem oda Habony Árpádhoz, hogy csináljuk meg a lapot. Engem felkértek. Interjú.
2017. január 5. 11:50
Ha bárki azt hiszi, hogy mindezt csak mitugrász újságírókkal lehet megtenni, téved. Bárkitől elveszik az üzletét, másokat tönkretesznek, a legszegényebbek feje fölül a házat viszik el, mindegy.
2017. január 2. 21:59
A jelek szerint a 2014-ben létrejött Fidesz-RMDSZ kiegyezés óta megnyílt a terep a magyar kormánypárt előtt, hogy még inkább birtokba vegye az erdélyi magyar nyilvánosságot.
2017. január 2. 21:45
A laphoz közel álló két forrásunk is röviden így magyarázta az Erdélyi Riport bezárását: a Fidesz leszólt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek – amely a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány mögött áll -, hogy legyen már vége az ilyen független sajtó dolognak, meg liberáliskodásnak, mire az RMDSZ lépett is.
2017. január 2. 17:17
Elég jól megragadható a mai magyar médiarendszer számos sajátossága.
2016. december 30. 10:45
Az immár szélsőjobboldalivá vált közmédia nevében megtévesztő a magyarra utaló „M" betű, ajánljuk, nevezzék át a csatornát Migráns 1-re, hiszen a műsoridő jelentős részét csak a menekültekkel kapcsolatos propagandisztikus „híradások" töltik ki.
2016. december 28. 10:13
Az Emmi megtiltotta dolgozóinak, hogy a Magyar Nemzetnek, a HírTV-nek és a Lánchíd Rádiónak nyilatkozzanak. Ez nem csak a szokásjognak, hanem az alkotmánynak is ellentmond.
2016. december 27. 13:30
Szóval a német bérbohócok a nagy tévécirkuszokban egészen az igazság órájának eljöttéig hazudtak rendületlenül.
2016. december 27. 9:17
Nem értem, hogy az a miniszterelnök, aki az európai színtéren az egyik, ha nem a legjózanabbul gondolkodó politikus, miért nem látja ennek a médiapolitikának a csapdáját.
2016. december 22. 18:42
Milyen hatást váltana ki az ATV balliberális törzsnéző gárdájából Bayer Zsoca barátom?
2016. december 22. 10:29
Legalább nem csak fideszes oligarchák kezében van média, juhé! Mennyire mondhatjuk vajon szabadnak ezt a magyar sajtót?
2016. december 21. 19:13
Most már tudjuk, mi várható a 2018-as választások előtt. A nemzeti oldalt ostorozó „pöröly” áldásos tevékenységét a Hír TV-ben folytatja Alindával együtt.
2016. december 21. 11:55
A Jobbik 2018-ban kormányra kerül, majd tisztességes, szabad és demokratikus viszonyokat teremt a médiában is.
2016. december 20. 9:51
Szóval legyen az, hogy Schmidt Mária és lelkes csapata mihamarabb világossá teszi, hogy ennek nem ott a helye, a feliratot megkapja az egyesület, amely gondoskodik az aljas módon kivégzett, halálában is kínzott intézmény e mementójának méltó elhelyezéséről.
2016. december 19. 12:40
Szeretném Simicska úr tudomására hozni, hogy kemény fába vágta a fejszéjét.
2016. december 17. 10:36
A címek egyike sem kritikus Oroszországgal, viszont van, ami az Egyesült Államokat hibáztatja.
2016. december 16. 14:43
Havasi Bertalan kiküldte a Népszabadság továbbra is akkreditált, szabadúszóként dolgozó újságíróját.
2016. december 14. 16:11
Ez a döntés jó ideje érett bennem, és talán nem is szorul különösebb magyarázatra. A találgatások elkerülése végett: nem azért döntöttem így, mert bárki megkeresett volna, és többet, jobbat kínált volna. Saját magam hoztam ezt a döntést.
2016. december 14. 10:59
Mondta a fene, hogy Vona Gyurcsányt másolja. Professzionálisabban használja egy ideje a testbeszéd elemeit, láthatóan foglalkoznak vele ilyeneket, meg sok hasonlót mondtam.
2016. december 13. 14:18
Az egyik oldalon például a fidesznyik, fideszbirka, fideSS, a másikon meg a libbant, liberós, kommancs kifejezést használókkal nem állunk le vitatkozni, mert értelmetlen.
2016. december 13. 12:38
Ebben a pillanatban nyertem meg 12 helyreigazítási pert a TV2-vel szemben. A mai ítélet még nincs a kezemben, de 5 másik, az Origóval és a Magyar Időkkel szemben meghozott már igen.
2016. december 12. 19:16
Már abban sem ért egyet senki, hogy mi a kamuhír: ami az egyiknek kamu, az a másiknak az Igazság, ami az egyiknek fact-check, az a másiknak cenzúra.
2016. december 9. 15:59
Ha meggondoljuk, nemhogy Európában, az egész világon nincs a mienknél szabadabb sajtó.
2016. december 8. 17:08
Mutatom, milyen, amikor Rogán Antalt átverik.
2016. december 8. 8:39
Mészáros Lőrinc egy pillanatra nem figyelt oda, és már övé is volt az Echo TV. Andy Vajna megvásárolta Sebestyén Balázsékat műsorostul. A Figyelő Schmidt Máriáé. És még csak szerda van.
2016. december 7. 21:08
RIP Mandiner. Szégyen vagy, Bakó Beáta! Szégyen vagy, Partos Bence!
2016. december 6. 14:45
Vona erről 2009-ben azaz hét éve már beszélt egy interjúban, ott van, elérhető online, nem hír, még csak mínuszosnak sem nevezhető.
2016. december 6. 11:15
Hosszú évek óta nyugodtan szemléljük az új állampárt és a hozzá közeli oligarchák teljes térnyerését, erőszakos piactorzítását a médiában.
2016. december 5. 17:53
Nekem személyesen nem kenyerem a csendőr- és kivégzőosztaghumor, de el kell ismerni, hogy Schmidt jól csinálja.
2016. december 5. 12:34
De nem csak doktorok léteznek a közösségi médiában, hanem szakértők, mágusok és guruk is. Nagy számban. Pár éve egy konferencián az egyik kollégám úgy mutatott be egy előadót, mint LinkedIn szakértőt.
2016. december 3. 12:43
Tudja, hogyan működnek az újságok, most már azt is, miképpen kell tévét csinálni, hiszen megvette Széles Gábor Echoját, hogy a továbbiakban a gravitáció kikapcsolásával tölthesse értékes idejét.
2016. december 2. 15:31
A közmédiának nem volt, jelenleg sincs, és soha sem lesz szüksége olyan jellemű alakokra, mint Sebestyén Balázs.
2016. december 2. 8:07
A „jobboldali szellemiségű” fogalomleírást használtam korábban én is az Echo Tv-vel kapcsolatban. Most már nem ezt mondanám, hanem azt, hogy a Fidesz–KDNP szellemiségének megfelelő, a kormányhoz legközelebb álló csatorna az Echo. Interjú.
2016. december 1. 17:42
Főszerkesztőként felelősséget érzek a Népszabadság bezárásáért, emiatt – 22 év, abból 15 népszabadságos esztendő után – elhagyom a pályát.
2016. november 30. 11:52
A MTI hírkezelési gyakorlata immár túllépett a szakmai és erkölcsi határokon, súlyosan sérti a tájékozódáshoz való alkotmányos jogot és ellentétes az MTI működését keretbe foglaló, hatályos magyar törvényekkel is.
2016. november 28. 18:10
Balázs egy műsorvezető, a Morning Show egy műsor. A kettő nem ugyanaz. Reggeli műsor volt is, lesz is, hogy milyen néven, teljesen mindegy. Interjú.
2016. november 27. 9:40
Ha Georges-Louis de Buffon nem tévedett, akkor Balázs és műsora nem is igen köthet ki másnál, mint Andy Vajnánál, vagyis a Rádió 1-nél. Csak hogy megtörjék a magyar átkot.
2016. november 26. 19:18
Pénteken én is aláírtam a papírt, elhagytam az aljas, gyáva módon kivégzett Népszabadságot, életem első és egyetlen munkahelyét, ami a szenvedélyem, az életformám volt.
2016. november 26. 17:07
Titkosszolgálati eszközökkel figyelik meg a sajtómunkásokat, poloskákkal rakják tele az MTVA épületét, zsarolással próbálnak meg újságírót beszervezni.
2016. november 26. 11:28
Jelenleg az van műsoron, hogy hogyan kövessenek el karaktergyilkosságot mindazok személye ellen, akiket Trump kormánytisztviselőnek szeretne jelölni.
2016. november 25. 9:46
Mind a szingli vásárlók bizarr ünnepét, mind a fogyasztói társadalom szimbolikus dátumát, a fekete pénteket az infokommunikációs technológiák és a média élteti.
2016. november 24. 9:25
A média rohadtul átpolitizált, nem csak nálunk, máshol is. Azt kell eldönteni, mi vállalható be ebben a helyzetben. Rajtunk és a rádión nem lehetett érezni se azt, amikor Lajos jóban volt Viktorral, se azt, amikor összeveszett vele. Interjú.
2016. november 21. 15:38
Álhíreket megjelentető hírportálok tucatjai, sőt százai működnek világszerte. Macedóniában pedig immár egy teljes falu az újságírás ilyen formájú megcsúfolásából él.
2016. november 20. 17:34
Hány Megasztár- és X-Faktor-döntőst tudunk felsorolni a múltból? Nem sokkal többet, mint MDNP-képviselőt.
2016. november 20. 12:35
A gépezet egyre olajozottabban működik. A Ripost bedobja a koncot, majd jönnek a többiek – a Tv2 mellett az Origo, a Lokál, a 888 –, újrarágják a matériát, és feltálalják a fogyasztóiknak
2016. november 18. 14:17
Mondjuk értjük mi, hogy nehéz megkülönböztetni a mi híreinket attól, amit a TV2, az MTI és a Mindenegybenblog közöl, de akkor tisztázzuk: ők hazudnak, mi pedig viccelni próbálunk.
2016. november 18. 11:43
Komoly félelemmel tölt el, ami most történik, és aminek gyönyörű példái a TV2 felvillanó reklámjai. Egyesek szerint csak apró kis törvénysértésről van szó, ám szerintem sokkal rémisztőbb ez az egész.
2016. november 16. 20:44
Trump ugyanis kimondta azt, amit az amerikaiak nagy többsége – azok is, akik Hillary Clintonra szavaztak – gondol.
2016. november 16. 13:24
Az a kérdés, hogy miután a kormány leteperte a közszolgálati médiát, bezáratta a Népszabadságot, hazugsággyárrá silányította a TV2-t, miért teszi tönkre és/vagy zsarolja a legnagyobb hallgatottságú kereskedelmi rádiót és annak szókimondó reggeli műsorát.
2016. november 16. 10:35
Hogyha van meggyalázása a „pesti srácok” emlékének, akkor az éppen a Pesti Srácok-portál, mert van különbség aközött, hogy teljesen esélytelenül lépünk föl a világ legerősebb hadserege ellen, vagy állami pénzekkel kipufajkázva lövöldözünk kifelé a pártház ablakából. Az ilyeneket nem „pesti srácoknak” hívták, hanem ávósoknak.
2016. november 16. 7:31
Hogy Rácz Károly (aka Terry Black) főállású bulvárproletár primer hírforrás lehet egy ellenzéki pártvezető szexuális orientációjának tekintetében, az már eleve a Mariana-árok szintje volt.
2016. november 15. 16:26
Bocsánat egyébként, hogy keveset posztolunk mostanában, a teljes stábot elfoglalja a TV2 Tények szerkesztése.
2016. november 14. 13:20
A TV2 egy korábban „minőségi” kosztümös melegpornót készítő, amúgy vállaltan gyurcsányista múltú, össze-vissza beszélő transzvesztitát hív segítségül, hogy kimondja: Vona Gábor őszinteségével problémák vannak.
2016. november 14. 13:17
Mi középen állunk, az RTL az, ami a másik oldalon van. Nem gondolom, hogy a kormányellenesség függetlenséget jelent. Interjú.
2016. november 14. 9:50
Van a tényfeltáró munka. Vannak, akik ezt nevezik az újságírás királyának. Sok időbe telik egy cikk megírása, fárasztó, iszonyú időigényes. És van a titkosszolgálat.
2016. november 13. 23:33
Ha ellenérdekelt közszereplők azt nyomják egymásról, hogy az egyik anyagyilkos, a másik pedig pedofil, akkor az MTI azt egyszerűen nem adja ki.
2016. november 13. 13:30
Most az MTI jelezte megint a magyar adófizetőknek, hogy köszi szépen az érdeklődést, de mi inkább nem akarunk beszámolni a kormányt érintő kényes kérdésekről.
2016. november 13. 10:56
Hiteles-e az a fősodratú média, amely beszállt egy mocskos kampányba, függetlenségének már a látszatára sem adva?
2016. november 12. 8:48
Várjuk Kocsis Máté kiállását Vona Gábor mellett, hiszen ő már csak tudja, milyen érzés, ha coming outra akarják kényszeríteni az embert – tréfálkozhatnánk a TV2 elhíresült riportja kapcsán. De nincs kedvünk viccelni. Egyszerűen undorító ez az egész.
2016. november 11. 16:42
Sosem volt még ilyen hatékony módja a hülyeség terjesztésének.
2016. november 9. 13:27
Meddig hazudhatjátok még következmények nélkül, hogy nincs bevándorlás-probléma, hogy a Brexit nem lehetséges, hogy Trump nem győzhet? Lejárt az időtök.
2016. november 7. 15:52
A Népszabadság része volt a magyar mindennapoknak, a közéletnek. De az egy pillanatra sem jutott eszébe a hatalomnak, hogy ha elveszítené, bajba kerülne a néppel is. Itt lényegében következmények nélkül meg lehet tenni mindent.
2016. november 5. 16:57
Én speciel négy érdeklődővel tárgyaltam, volt köztük két kifejezetten ballibnek mondható toptízes milliárdos is, de egyszerűen a messze legkomolyabb szándékú Széles úr adta magasan a legjobb ajánlatot és a hosszabb távú működtetés garanciáit.
2016. november 5. 15:46
Mit csinál, ha lenácizzák, kérdi Péterfi Novákot. Mosolygok, jön a felelet, és akkor elgondolkodhatnak, hogy vajon így néz ki egy náci?
2016. november 5. 12:42
Gyalázatosnak tartom, hogy a ma is tőkeerős baloldali vállalkozók közül egy sem volt, aki annak idején a Magyar Hírlapot vagy most a Népszabadságot meg akarta volna menteni. Interjú.
2016. november 3. 18:55
Az Angarddal a Hír TV Csörte című műsorát klónozta a jobbos csatornák Pepsije – vagy maradjunk inkább a Queen-kólánál –, olyan gátlástalanul, amilyennek a tisztogatás egyik túlélője – hol késik az Egymillióan Szaniszló Ferenc DVD-magazinjáért Facebook-oldal? –, Bogár László szokta leírni az izraeli üzletembereket.
2016. november 2. 18:08
Megszólalt a Blöffkirály! Úgy másfél hónapja még menekült előlem a közgazdászok nagy országos találkozóján. Persze mi tudósítanánk erről is, ha nem gyalultak volna le minket. Csak azt hajtogatta, hogy „blöff”, meg hogy „Bulvárszabi”. Folyt. köv., Bátor Blöffkirály!
2016. november 2. 14:44
A jelek szerint Kósa Lajos megengedheti magának, hogy ne kövesse a Fidesz frakcióvezetőjének útmutatásait.
2016. október 31. 16:06
Nem aránytévesztés a hajléktalanok mindennapi tragédiájával és kilátástalanságával összehasonlítani a kirúgott újságírók sorsát?
2016. október 31. 9:18
Mindenki azt gondolja, hogy a távozásomnak politikai oka van vagy összevesztem a tulajdonossal. Hiszen ma normális ember nem ad fel stabil állást. Interjú.
2016. október 28. 13:49
Aljamunkát végeztet a Párt a Habony-Vajna-Mészáros és még ki tudja kinek a tulajdonaiba vándorolt sajtó(vég)termékekkel: Ripost, 888, Lokál, TV2, és a nagyot zuhant Origo.
2016. október 27. 7:42
Egyet tudok mondani: nekem egyetlen egy Opimus részvényem nincs. Így nehéz lenne azt mondani, hogy érintett vagyok az ügyben.
2016. október 26. 14:48
Miért kell ezt a retek, proletár demagógiát nyomni a Népszabadságban? Félmillió forint egy ilyen helikopter-bérlés, minden középosztálybéli ember ki tudná fizetni, ráadásul Rogánnak ingyen volt. Interjú.
2016. október 25. 18:22
Ha igaz, akkor kivégzés után itt hullagyalázásra készülnek. Mi viszont továbbra is az igazság korára.
2016. október 25. 16:48
Kósa szavai viszont mintha megelőlegeznék azt a szóbeszédet, amely szerint Mészáros Lőrinc csapata éppen november 2-án, a Szabad Népet váltó Népszabadság első megjelenésének napján akarja „megmenteni” a lapot, persze új kormánypárt szócsőként, meglehetősen virtuális olvasókkal.
2016. október 25. 15:54
G. Fodor Gábornak teljesen igaza van. A legjobbak neki dolgoznak, az újságírószakma csak kullog utánuk ernyedten. Ki képes még a bravúrra rajtuk kívül, hogy beszámoljon egy eseményről, mielőtt az bekövetkezett volna? Na, ugye. A portálja arról írt: antifasiszták zavarták meg Vona Gábor október 23-ai beszédét, akiket aztán lezsidóztak-cigányoztak a jobbikosok. Igaz, a hír publikálásakor még nem is beszélt a Jobbik-elnöke, a beszédet pedig végül nem zavarta meg senki.
2016. október 24. 11:14
A Népszabadság megszüntetése kapcsán üzleti, piaci döntést emlegetők bizonyára tréfálnak. Vagy nem tudják, mit beszélnek.
2016. október 22. 8:48
A kormány kilövési engedélyt adott ki a Népszabadság munkavállalóira, vagy hajlandó végre fellépni a törvények betartásáért?
2016. október 21. 21:20
A dizájnváltással lapunk azt is jelezni kívánja: szerkesztőségünk tudatában van annak is, milyen felelősséggel jár az, hogy az utóbbi hónapok belpolitikai fejleményei után immár a Magyar Nemzet maradt az egyetlen független, magyar tulajdonban lévő országos napilap Magyarországon.
2016. október 21. 16:40
A tévénéző tömeg Friderikusz szellemi gondnoksága alatt istenült meg először – valójában Friderikusz tette igazán tömeggé, engedelmes, jól formálható és piackutatható emberi masszává.
2016. október 20. 10:36
Ez a magyar Parlament. Szép, neogótikus díszlet, hogy romantikus hajlamú posztmodern csirkefogók történelmi alakoknak képzelhessék magukat benne.
2016. október 20. 10:03
Kövért nem a Parlament tulajdonosának tették meg, hanem a ház vezetésével bízta meg a nép. És nem személyes, nem is a pártja érdekében, hanem a nép érdekében kell tevékenykednie.
2016. október 20. 9:20
Ha nem volna világos: Úgy korlátozzuk a legkevésbé a sajtószabadságot, ha nem korlátozzuk a Népszabadságot, holmi anyagi konzekvenciákkal.
2016. október 20. 7:10
Orbán elégedett lehet. Évekig azon munkálkodott, s most elérte, hogy a magyar médiában a hazai tőke domináljon. S ami még Gömbösnek sem sikerült, neki igen: ma már ő a hazai médiában zajló folyamatok irányítója.
2016. október 19. 18:06
lehet tovább nyújtani a „politikai rétestésztát”, lehet a Népszabadság megmentésén tovább fáradozni – de nem így! Mert ez így hazugság! Ráadásul azon olvasók becsapása is, akik tényleg hisznek a lap szellemiségében.
2016. október 19. 16:51
Jó, akkor most már hivatalos: a kormányzat hivatalosan sem lát semmi problémát a Pecina-féle osztrák-magyar K.u.K. piacgazdaság működésében, akinek pedig egy őszinte rezdülés erejéig van mersze problémát látni benne, azt nevetségessé teszik.
2016. október 19. 15:11
A ripost.hu nevű pornólap azt hazudta korábban Vona Gáborról, a nemzeti néppárt elnökéről, hogy koccintott az aradi vértanúk kivégzésére, illetve a tömeggyilkos Haynaut dicsőítette.
2016. október 19. 13:21
Van úgy, hogy egy strómant átvernek. Nevethetnénk, de nincs kedvünk. 2010 óta Magyarország 48 helyet esett vissza a világ sajtószabadság-rangsorában.
2016. október 19. 11:13
Teljes képtelenség ugyanis, hogy Havasi a balos szubkultúra iránti vonzódással vádolhatta volna meg azt a Szőcs Gézát, aki az 1980-as években betiltott ellenzéki kiadványok szerkesztése miatt többször ült a román államvédelmi hatóság börtönében.
2016. október 18. 14:42
Ekkora nagy volt itt az Orbán-ellenes összeesküvés.
2016. október 18. 13:43
A Népszabadság utáni magyar sajtó lehetőségeiről.
2016. október 18. 9:30
Ausztriában az újságírók nyolcvan-kilencven, Németországban hetven-nyolcvan százalékban baloldaliak. Nemcsak Magyarország tekintetében foglalnak el baloldali pozíciót egy vitában, de minden más kérdésben is. Legyen az bevándorlás, migráció, gazdaság. Interjú.
2016. október 18. 9:18
Ha csak egy lázmérőt a hóna alá dug valakinek, szerződést szeg. Ha bead egy oltást, szerződést szeg. Magának az a dolga, hogy várjon. Ha valahol elmondja, mit tettem, azonnal cáfolok, sőt, nem is én, hanem valaki, aki felvállalja ezt.
2016. október 17. 20:23
A Népszabadság szerkesztősége az újraindulással kapcsolatos tárgyalások során – egyéb pénzügyi korrekciók felajánlása mellett – lemondott októberi járandóságának jelentős részéről annak érdekében, hogy a lap folyamatosan a piacon legyen, s hogy október végéig kidolgozza tervét egy másfajta működésre. Az ajánlatra azonban nem volt a válasz.
2016. október 17. 18:13
Orbán kicsinálta az ellenzéki sajtót. Mikor indít végre valaki egy rendes keresztény, konzervatív, jobboldali napilapot?
2016. október 17. 15:55
Vasárnap egyetlen feltételünk volt, hogy nyomtassák ki az újságot.
2016. október 17. 14:54
Szóval Gyurcsány az egyetlen miniszterelnök idestova az egész glóbuszon, aki annyira tisztelte az etikát meg az erkölcsöt, hogy a lexikont az ’E’ betűnél felnyitva az ő arcképe jelenik meg.
2016. október 17. 14:13
Ez a magyar hírműfaj rövid távú jövője: a közpénzünkkel kitömött tulaj által vásárolt csatornán a tulaj saját lábon álló nejének bizniszét hirdetik prime time-ban.
2016. október 17. 10:03
Szeretnénk az aggódókat megnyugtatni, ha ugyanilyen lehetetlen helyzetbe kerülne a Magyar Hírlap vagy a Magyar Idők, akkor az ő alkotói közösségükkel is hasonló formában vállalnánk szolidaritást.
2016. október 16. 9:16
A szebb napokat látott „televíziós személyiségnek” az egója mindig nagyobb volt, mint a tehetsége. Épp itt volt az ideje, hogy az orbáni politika áldozatának maszkírozza át magát.
2016. október 16. 8:56
Azok a fiatalok, akik hangosan és dühösen álltak ki az egyetemi auditóriumban a lap vezetői mellett, életükben nem vették a kezükbe a kinyomtatott Népszabadságot, és valószínűleg más lapot is csak nagy ritkán.
2016. október 16. 8:36
Ha igaz, amit az interjúban mondott, akkor a szerkesztőség háta mögött ingyen adta volna oda a lapot egy politikai pártnak. Ez ellen a szerkesztőség határozottan tiltakozott volna.
2016. október 16. 8:07
A Népszabadság megszűnte önmagában is beszűkíti a megszólalási lehetőségeket, a véleménymondási lehetőségeket, sokkal kevesebb emberhez fognak eljutni bizonyos vélemények.
2016. október 15. 18:46
A Népszabadság bezárása, a Fidesz elmúlt években folyatott médiapiaci hadjárata, és Simicska plakátbizniszének kicsinálása után, sokan azt sejtik, nem lesz ennek itt és most vége. Mi történne, ha tavaszra nem maradna a Fideszén kívül sajtó Magyarországon?
2016. október 15. 16:11
Hazánk érdeke, hogy – a kilencvenes évekkel ellentétben – a magyar médiapiac meghatározó része hazai és lehetőleg konzervatív kézben legyen.
2016. október 15. 9:40
Immunisak lettünk, megkaptuk a védőoltást, már illatos keszkenőt sem kell orrunk alá szorítanunk, amikor átkelünk a belőletek kipárolgó, miazmás közegen, vagy amikor ránk tüsszentetek.
Szopatsz, Sándor?
2016. október 14. 17:57
Kérem mindenki hagyjon békén az ötleteivel, hogy mit tehetek én, hogy hazánk állapotán változtassak, mert amúgy ezen is dolgozom, csak okosabban és hatásosabban, mint a legtöbben. És tudom, mi az ára, mi a bére.
2016. október 14. 16:00
A MÚOSZ-székház termeit, amelyeket még nem foglaltak le rendezvényekre, felajánljuk a népszabadságos kollégák számára, hogy amíg a helyzetük nem rendeződik, itt végezhessék munkájukat.
2016. október 14. 9:34
Azé a nép, aki megműveli, tehát aki ellátja gondolatokkal, eszmékkel. Ezért vették meg az összes pártlapot...
2016. október 14. 9:00
Kezdem úgy érezni magam, mint tíz deka párizsi.
2016. október 13. 11:06
A határt átlépték. Nem véletlen, hogy most. Akkor kell bizonyítania a hatalomnak, hogy korlátlan, amikor korlátba ütközött.
2016. október 13. 10:05
Amikor évekkel ezelőtt befejeztük a Magyar Jelen kiadását, nem siratott minket senki.
2016. október 13. 9:54
Amiatt, hogy a magyar sajtópalettán a Népszabadság neve megszűnt létezni, forradalmi hevületet csiholni magamban nem tudok, nem is akarok.
2016. október 13. 9:11
Orbán pontosan az ilyen emberekre számított, amikor kiépítette a rendszerét, tudta, hogy az emberek többsége behódol, ha egzisztenciális nyomásnak teszik ki, hiszen behódoltak a Kádár-rendszerben is. Interjú.
2016. október 12. 21:54
Bár az egzisztenciájukat veszített embereket sajnálom, a Népszabadságért hullajtott könnyeket álságosnak érzem.
2016. október 12. 20:15
Mindenki jobban járt volna – főleg a Népszabadság –, ha az utólagos tömegdemonstrációk helyett mindenki rászánta volna azt a néhány ezer forintot havonta, és rendszeresen előfizetett volna a lapra.
2016. október 12. 19:01
Lassan minden tulajdonos zsebben van, pórázon vagy csövön; haver, fogható vagy direkt stróman. Aztán majd lassan azok lesznek szerkesztők is, aztán az újságírók, végül az olvasók is, és eljön végre a tökéletes világ.
2016. október 12. 18:31
Lehet hogy csak amit a Népszabadság ír meg, az van megírva igazán, köszönhetően a lapra jellemző notórius igazmondásnak és az abból fakadó mély hitelességnek.
2016. október 12. 16:21
Mondhatnánk: ilyen a kapitalizmus. A magyar tőkésosztály különböző csoportjai egymást eszik meg.
2016. október 12. 11:37
Ami a miénk lehet, és amit érdemes megszereznünk, az legyen a miénk. Amit viszont nem célszerű és nem is fontos behúznunk, az pusztuljon, ha egy mód van rá. Ezért nem adhatják a Népszabadságot senkinek, hiába érdeklődnek iránta.
2016. október 12. 7:13
A mi sajtótörvényeink, szokásaink, fölfogásaink s domináló társadalmi áramlataink mind a sajtószabadság kivégzését célozzák.
2016. október 12. 7:09
A Népszabadságot beírták a járulékos veszteség rubrikába. A megélhetési senkik, a papagájok hada pedig nekiállt magyarázni a magyarázhatatlant.
2016. október 11. 21:32
Az, ahogy a Mediaworks Hungary Zrt. a Népszabadság-ügyet kezelte, egyértelművé teszi, hogy itt olyan hóhér végzi a munkáját, akinek annyi bátorsága sincs, hogy szembenézzen áldozatával.
2016. október 11. 18:43
Én csak azon töprengek, miként néznek vissza az életükre azok, akik most olyan iszonyatosan fel vannak háborodva, ahogy kell, viszont amikor még sokkal inkább kellett volna, akkor annak a diktatúrának a pártjában és médiájában szolgáltak, amelyben nem lehetett a legális ellenzéki lapok egyikét megtorpedózni, mert ilyenek egyáltalán nem is létezhettek, és semmilyen nyilvános fóruma nem volt a fölháborodásnak.
2016. október 11. 14:54
A Népszabadság felfüggesztése annak a választói koalíciónak az építését lehetetleníti el, amely valóban veszélyeztette volna a rezsimet.
2016. október 11. 11:30
A Népszabadság több mint napilap, több mint egy szimpla újság, amiből csak úgy kiszivattyúzható minden önmagán túlmutató tartalom.
2016. október 11. 7:21
Személyes kezdés: úgy 20 éve nem vagyok már tagja a „balos” Magyar Újságírók Országos Szövetségének (sem).
2016. október 11. 7:19
A Mediaworks felfüggesztette a tulajdonában álló Népszabadság kiadását. Ez a hír. És ennyi a hír.
2016. október 10. 19:43
A Népszabadság elvétele a politikai közösségtől a napi politikai értelmezés „értelmétől” veszi el az ember kedvét. Ha ez megtörténik, nem látom sok értelmét arról beszélni, hogy Vona Gábor cuki vagy ciki.
2016. október 10. 16:19
Nem szeretném megtörni a Népszabi utolsó számával szelfizők tengerének áramlását, és megkérdezni sem szeretném, hogy közülük kinek van meg a tegnapelőtti, vagy az azelőtti...
2016. október 10. 15:07
Örülnünk kéne, hogy szabadságban és biztonságban élünk. Örülnünk kéne, hogy rengeteg vélemény lehet az országban. Nem pedig kaján mosollyal szabad népezni egyet.
2016. október 10. 13:47
Népszabadság kinyírásával egy jelentős tényfeltáró kapacitással bíró műhellyel lett kevesebb. A hatalom is kizárólag ezért döntött a kivégzése mellett. A megszűnése csak ezért gáz – de ezért nagyon.
2016. október 10. 13:41
Égetni kellene már régen az összes kormánylapot, mindet, rendszeresen, naponta, nagy mennyiségben.
2016. október 10. 13:16
Nem pártlapot akarunk, hanem független újságot. A társaság együtt van jelenleg is, és fog még olyan cikkeket készíteni, amelyek fájni fognak a hatalomnak. Interjú.
2016. október 10. 12:40
Minél kevesebb újság, annál rosszabb a népnek. De éppen ennek a banalitásnak a be nem látása miatt ilyen lagymatag az „ellenállás”.
2016. október 10. 11:47
A magyar társadalom többsége még nem érzékeli az ügy jelentőségét, de az óriási, határokon is átívelő botrány borítékolható.
2016. október 10. 11:32
A Népszabadság bezárása ellen tüntető tömegben szombat este a Kossuth téren néhányan a Magyar Idők című lap számait égették el. Ezzel a rossz emlékű aktussal messzemenően nem értünk egyet.
2016. október 10. 7:44
A normalitásnak azt a torzulását, amely szerint rendben való dolog a mi adófizetői forintunkból lopott pénzből felvásárolni a politikai ellenfél lapját, hogy kicsináljuk, minden ép ésszel gondolkozó embernek el kellene utasítania.
2016. október 9. 17:36
Miért lenne vége a demokráciának? Miért lenne vége a sajtószabadságnak? Hogyan lehet ezt az – ismétlem: nyilvánvaló politikai – döntést összemosni azzal, amikor újságírókat börtönöznek be, lapokat tiltanak be, laptulajdonosokat robbantanak fel?
2016. október 9. 16:39
A Népszabi nem az ország egyik megőrizendő értéke, hanem egy túlélő patkány a mocskos csatorna legmélyén, egy olyan korszakból, amikor a pártot, ami kiadta eredetileg Magyar Dolgozók Pártjának hívták, ezt a lapot Szabad Népnek, és amikor minden dolgozó számára kötelesség volt fél órán át hallgatni a belőle az áradó kommunista propagandát.
2016. október 9. 11:33
Valóban van valami groteszk abban, hogy az MDP és az MSZMP egykori központi lapjának beszántása válik a sajtószabadság elleni támadás szimbólumává. De a tény ettől még tény marad.
2016. október 9. 11:23
A Népszabadság megszüntetése – vagy ha a jobboldal a fölháborodás hatására visszatáncol, akkor csak a tönkretétele – disznóság, amint a tüntetés elején mondottam volt, akkor is az, ha a liberális polgári sajtóval szemben nincsenek illúzióink.
2016. október 9. 10:26
A sajtószabadság iránt elkötelezett jobboldaliakként erkölcsi kötelességünknek érezzük a szolidaritás kinyilvánítását.
2016. október 8. 16:46
Ennél mocskosabb módon, ennél jobban semmibe véve egy szerkesztőséget és személyében az összes ott dolgozó embert nem is lehetett volna ezt lebonyolítani.
2016. október 8. 16:39
A Hetek és a Népszabadság munkatársai másképp gondolkodnak egy sor kérdésről, legyen az migráció, melegházasság, vagy éppen az abortusz kérdése. A Hetek munkatársai sajnálják, hogy ezek a viták a jelen állás szerint nem folytatódhatnak, egyben szolidaritásukról biztosítják a Népszabadság minden munkatársát és családjukat.
2016. október 8. 15:43
Mindenki számára világos, hogy a napilap bedöntését nem a piaci logika diktálta, hanem Orbán Viktor parancsa és gazdasági holdudvarának aknamunkája.
2016. október 8. 15:41
A kormány és a vele összefonódott, maffiaszerűen működő üzleti kör ma már a politikai célú médiaszabályozás és puha ellenőrzés helyett az ellenzéki lapok ellehetetlenítésén és bezárásán dolgozik.
2016. október 8. 15:39
A legsötétebb történelmi időszakokra emlékeztet, ami péntekről szombatra virradóra a Népszabadsággal történt.
2016. október 8. 12:17
Ezúton fejezzük ki szolidaritásunkat a Népszabadság munkatársaival. Továbbra is hiszünk a magyar sajtó Alaptörvényben rögzített szabadságában és sokszínűségében.
2016. október 7. 10:56
A Fidesz leszalámizta a Jobbikot, Gyurcsány halálos ölelésébe zárta a baloldalt, Orbán felduzzasztotta, feltüzelte és mozgósította szektáját, s ami a legfontosabb: továbbra sem kell számot adnia Mészáros Lőrinc, Habony Árpád és Andy Vajna rohamos vagyonosodásáról.
2016. október 5. 23:13
Tehát a tények: az LMP azt állítja, a kormány lop. A közmédia ezt nem akarja kiadni.
2016. szeptember 29. 11:05
Ha érvényes, akkor nyomhatom, hogy „legpocsékabb nemzet”, „nyilasország”, meg „moslék-ország”, ha viszont nem érvényes, akkor annak örülhetek, hogy a Fidesz kapott egy gyomrost.
2016. szeptember 28. 20:33
Talán egy tisztességesen korrigált mintával számolva ki kellett volna írni a képernyőre, hogy ebben a versenyszámban a republikánus jelölt nyert, és ezt valamiért mindenképp szerette volna elkerülni a hírcsatorna.
2016. szeptember 28. 20:33
Talán egy tisztességesen korrigált mintával számolva ki kellett volna írni a képernyőre, hogy ebben a versenyszámban a republikánus jelölt nyert, és ezt valamiért mindenképp szerette volna elkerülni a hírcsatorna.
2016. szeptember 27. 10:44
Az említett lapnál, úgy tűnik, a politikai korrektség jegyében már csak egyetlen népcsoportot lehet büntetlenül megbélyegezni, ilyen lekezelően, arrogáns és sztereotip módon említeni: a „határon túli” magyarokat.
2016. szeptember 25. 12:11
Találgatásokra, spekulációkra, híresztelésekre alapozva nincs helye félelemkeltésnek. Ez minden közéleti szereplő és véleményformáló közös felelőssége.
2016. szeptember 23. 17:51
Ha ez a trendi ellenzéki újságíró gyakorlat, akkor már nincs messze az idő, amikor a lap publicisztikai rovatában Portik Tamás értékeli Pintér Sándor belügyminiszter teljesítményét, esetleg a cigánygyilkosok elemzik majd a kormány romaintegrációját.
2016. szeptember 22. 12:09
Sehogy. Mielőtt viszont holnap ezzel kezdene nyösztetni bárki is, elmondom, mibe keveredtem a Jobbik elnökével.
2016. szeptember 21. 7:34
Való Világ powered by Big ­Brother. Való Világ powered by Big Brother: stimmel, halál pontos.
2016. szeptember 19. 9:02
Egy éves lett a 888.hu. Mindenki azt kérdezi, hogy áll most a három nyolcas. Azok is, akik szurkolnak és azok is, akik arról nyilatkoznak, milyen „jó lenne látni, ha rosszul menne nekünk”.
2016. szeptember 18. 16:53
Ha a leírtaknak csak a fele igaz, az világbotrány, mert ellentmond mindannak, amiről a rendszerváltás állítólag szólt. Igaz, annak már az is ellentmondott, hogy Tasnádiból befolyásos politikai szereplő válhatott 2014-ben Magyarországon.
2016. szeptember 16. 9:35
Vicces, hogy annyira basszuk a csőrüket, hogy ők maguk hoznak létre velünk szemben újságot, ahol egy stratégiai igazgató leül és megpróbál jobb cikkeket írni, mint a 444. És aztán jó látni azt is, hogy mennyire nem megy nekik. Interjú.
2016. szeptember 16. 9:29
Korábban voltak olyan témák, melyek otthonunk magányára tartoztak. Ilyenek voltak a betegségek, vagy éppen életünk intim mozzanatai. A mobiltelefonok megjelenésével ezen témák kikerültek az utcára, bekerültek kávézókba, velünk utaznak a tömegközlekedési eszközökön.
2016. szeptember 15. 13:14
Ismerek politikusokat, jó párral baráti viszonyban is vagyok. Medgyessy Péternek még puszit is adok, annyira közel áll hozzám. De ha belépne itt Mesterházy Attila, ő is örömmel üdvözölne. Interjú.
2016. szeptember 14. 10:26
Tökéletes, világos, önleleplező szavak. A maguk módján őszinték is: látszik, hogy a szlogen megalkotói nem feltételezik, hogy több kell. Napi bulvár. Vigyed, paraszt, INGYEN van!
2016. szeptember 12. 18:47
Az egyetlen dolog ugyanis, amitől az igen elarcátlanodott hatalom még tart valamelyest, az a nyilvánosság.
2016. szeptember 12. 13:44
Az, hogy ez az évad tud-e olyan jó lenni, mint az első három, az attól függ, hogy a nagyközönség előtt ismeretlenebb előadók (mert az már nyilvánvaló, hogy van egy párhuzamos univerzum, ahol Polyák Lilla és Mázs sztárnak számít, de én egy másikban élek) mit tudnak kihozni magukból, és mennyire tudnak feloldódni, de az első adásra lehet építeni.
2016. szeptember 8. 10:00
A magyar közmédia úgy funkcionál, hogy a hatalom által odahelyezett emberek transzmisszióként megjelenítenek egy akaratot. Ez egyeseknek tetszik, másoknak nem, de hogy a médiatartalom-előállítás szabályainak nem felel meg, az száz százalék. Interjú.
2016. szeptember 4. 9:29
Kevesen ismerik fel, hogy szuverenitásuk egyik téglája a még megmaradt nyilvánosság, ami még megmaradt neki. Ezért nem elég ahhoz ingyen hozzájutni, életben maradására is áldozni kell.
2016. szeptember 2. 18:25
Magyarország nem olyan, amilyennek a Mandiner cikkek alatti vagdalkozások brutalitása alapján kellene őt elképzelnünk. Nem véletlen, hogy új generációs online lapok sora zárta be a kommentelést az elmúlt években.
2016. augusztus 31. 7:00
Újra nyugtalanító hírek jelentek meg a Népszabadságot és a magyarországi megyei napilapok többségét éritően. Az újságírók növekvő kiszolgáltatottsága, a megmaradt szabad sajtó fogyó levegője tény. Orbánék nem konszolidálni akarnak, hanem mindent bekebelezni.
2016. augusztus 29. 15:51
Feri, sajtótörténetet csinálnál azzal, ha az MTI nem szűrné, hanem fontosságuk és a várható érdeklődésre tarthatóságuk szerint ítélné meg a kiadandó híreket. A lehető leghitelesebben.
2016. augusztus 29. 14:45
Jobboldali médiumok: kövessétek a Magyar Idők példáját!
2016. augusztus 26. 21:27
Még a hét elején, ugyanaz a hír az RTL és az m1 híradójában. Az Iszlám Állam gyerekeket küld öngyilkos merénylőnek, Bagdadban elfogtak egy merényletre készülő fiút.
2016. augusztus 26. 17:30
Szabó Natália életrajzi adatait félreérthetően megfogalmazva, illetve irreleváns módon osztottuk meg Tisztelt Olvasóinkkal, amikor úgy fogalmaztunk, hogy „Szabó már nem kispályás, komoly nemzetbiztonsági múltja van, sőt felesége is ügynök múlttal rendelkezik”.
2016. augusztus 21. 16:46
A nyugati sajtóterror már odáig eszkalálódott, hogy a Soros-támogatású intézmények és portálok feketelistákat tesznek közzé, melyeken felsorolják, szerintük mely hírforrások mögött állnak orosz titkosszolgálatok.
2016. augusztus 19. 14:07
Az M4-en a kormányzati reklámfilmeket 211-szer láthattuk 9 nap alatt.
2016. augusztus 19. 10:51
Számos otthonban vannak még a polcokon videokazetták, melyek most hirtelen egy úttörő korszak tárgyi emlékeivé válnak.
2016. augusztus 19. 8:39
Tegnap az én nevemben is a Magyarországot kormányzók kitüntették Bayer Zsoltot, a Fidesz egyik első alapítóját az írásaiért.
2016. augusztus 18. 11:41
A kormánybulvár ezen leágazásának a konzervativizmushoz nagyjából annyi köze van, mint a Ripostnak a jó ízléshez.
2016. augusztus 16. 19:54
„Tényleg néppártosodik a Jobbik” – írta hétfőn a jobbikosodó Index, egy olyan közvélemény-kutatás alapján, amely szerint a párt sokat gyengült vidéken.
2016. augusztus 16. 12:41
Az az ember mondja el a szabadságért életüket adók történetét, aki szerint szabadság az, ami itt a visszataszító TV2-jével zajlik. Ha viszont az a szabadság, akkor tényleg Magyarországon a legszabadabb a sajtó Európában.
2016. augusztus 16. 8:06
A miniszterelnök, ugye, időtlen idők óta azzal fejezi be beszédeit: Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok! Az MTVA képes azt állítani, ennek a mondásnak nincs politikai áthallása.
2016. augusztus 9. 11:40
Nem rendszerről, nem is politikáról beszélek, csupán egy emberről és szakmai minimumról. Legyen elég annyi, hogy Rióban szépen süt a nap, és neki kedve támadt utazni?
2016. augusztus 8. 19:54
Szomorú, hogy egy úszóversenyből is lehet migráns-kérdést generálni, hogy zsigerből teljes a bizalmatlanság, mindenki azonnal a legrosszabb szándékot felételezi anélkül, hogy venné a fáradságot, és megkérdezné az érintetett, hogy pontosan mi történt.
2016. augusztus 7. 16:10
Reménykedem, hogy még sokáig békén hagyjuk politikusainkat, nem vájkálunk a magánéletükben, és ezáltal – legalább egyvalamiben! – a Nyugat előtt járhatunk.
2016. augusztus 7. 13:15
Biztos véletlen, hogy a kormányzati gyűlöletkampány kellős közepén a közmédiában nem hangozhatott el egy menekült neve és sikere.
2016. augusztus 7. 12:36
Valószínűleg nem egy menekültellenes összeesküvésnek voltunk tanúi a szombati úszó előfutamok során. Ifj. Knézy Jenő szokásához híven sokkal inkább csak nem állt a helyzet magaslatán a közvetítéskor.
2016. augusztus 7. 9:42
Mintha ez a 18 éves szíriai lány nem is létezett volna. Knézy riporter (?) azt sem közölte a köztévé nézőivel, hogy a lány a menekült válogatott tagjaként indulhatott az olimpián.
2016. augusztus 4. 7:49
Ennél pozitívabb kezdeményezés még nem született ma délután, az előbb találtam ki.
2016. augusztus 2. 18:50
Hiába a tulajdonosváltás, a Class FM-et a Fideszben továbbra is Simicska rádiójának tartják.
2016. augusztus 1. 18:34
Simicskának az árnyékát is be kell vetni sóval, akkor lesz boldog a Főnök, oszt jónapot.
2016. augusztus 1. 14:21
A másik oldal kiinduló tézise, hogy a mainstream sajtó a nemzetközi nagytőke/zsidók/kínaiak/gyíkemberek/Szíriusz fiai (a nem kívánt törlendő, illetve a sor tetszés szerint folytatható) gatyamadzagján függ.
2016. augusztus 1. 9:45
Ünnepelt magyar „szakértők” és véleményvezérek annyira látják cizelláltan az iszlám világot, amennyire egy kairói taxisofőr látja a Nyugatot.
2016. július 30. 17:17
Az orosz kormánypropaganda lényege, hogy teleszórják a nyilvánosságot, mindenekelőtt az internetet zavaros összeesküvés-elméletekkel, féligazságokkal és akár egymást is cáfoló hazugságokkal.
2016. július 28. 17:14
Beleállt a legufómagazinosabb néphülyítésbe a Fidesz propagandatévéje.
2016. július 19. 13:38
A G-nap előtt Lajos többi orgánumához hasonlóan kézi vezérlés zajlott a Lánchíd Rádióban is, a kormányból hetente jártak ki eligazításra. Ennyire hülyék a politikai pártok. Interjú.
2016. július 18. 11:12
A Kormányrádióba hívtak ma reggelre, meg is lepődtem, de nem kellett csalódnom. Miután a bejáratnál lébecoló három biztonsági őr beléptetett, jött a szerkesztő és közölte, hogy bocs, de átszerveződött a dolog és leléphetek.
2016. július 12. 12:49
A Tienanmen téren egy épp tömegmészárlást végrehajtó kommunista diktatúra tankjai elé állt ki egy férfi. Ezen a fotón egy demokrácia rendfenntartói tessékelnek odébb egy nőt.
2016. július 7. 12:30
A bűn valóságos. A bűn pusztító. A bűn széteszi, szétmarja az embert és legbensőségesebb kapcsolatait – ahogyan a sav a hullát. Ebbe nyomja bele a néző arcát Vince Gilligan rendező, estéről estére.
2016. július 7. 7:31
Úgy hírlik, maguk a fideszes politikusok sincsenek elragadtatva attól a bulvárdömpingtől, amely esti homályként borul a jobb sorsra érdemes állampolgár tájékozódására.
2016. július 6. 10:51
Andy Vajna cége a küszöbön álló Brexittel magyarázta, hogy miért kell a TV2 új tévécsatornáit Romániában bejegyezni. Nem pedig Londonban, Magyarország ugyanis fel sem merült, jóllehet a csatornákat részben az Eximbank finanszírozza.
2016. július 4. 12:11
Az újságot kinyitva egyszerre láthat át 30-40 programot, jobban át tudja tekinteni a napi műsorkínálatot. A tévéújság-használók egy része pedig még bekarikázással jelölgeti is a kiválasztott műsorokat. Interjú.
2016. július 1. 8:42
Nyilvánvalóan nem a nőverés népszerűsítése volt a cél a közmédia betyáros-ostorozós videójában.
2016. június 30. 10:16
A Kitekintő közel tíz év működés után ma frissül utoljára.
2016. június 15. 21:01
Simicska az index bekebelezésével folytatja, amit elkezdett. Építi Vona Gábor pártját.
2016. június 15. 17:21
Úgy tűnik azonban, hogy létezik az a szűk, üzleti kör, akik eddig haszonélvezői voltak a Petőfinek, nehezen fogadják el a változásokat. A nyílt levél ezeknek a közreműködőknek a sugallatára született és egyáltalán nem fedi le a magyar könnyűzenei élet egészét.
2016. június 15. 9:23
Ha az Indexhez tényleg hozzáférése lehet a Fidesz korábbi nagyvállalkozójának, akkor az megmagyarázza azt is, miért engedi el könnyű kézzel nagy elérésű tömegmédiáit.
2016. június 13. 21:12
A nyomtatott kiadással együtt az online is befejezi működését. Köszönjük, hogy 18 éven át kitartottak lapunk mellett!
2016. június 13. 18:01
Nekünk, külhoni magyaroknak amiatt is kijutott a bosszúságból, hogy nem követhetjük anyanyelvünkön, az M4 sportcsatornán keresztül a magyar nemzeti tizenegy szereplését.
2016. június 12. 20:19
Az Index nem lesz revolvermédia, és nem lesz eszköz, saját tulajdonosának kezében sem. A függetlenség és mindenkori kormánykritikus alapállás mellett ebben az ügyben jelenleg az egyetlen jó szakmai megoldás, hogy a szükséges távolságtartással mutatjuk be a fejleményeket.
2016. június 12. 17:34
A Twitter saját beszámolója szerint 672 millió üzenetet küldtünk a két évvel ezelőtti világbajnokság alatt, ami hatszorosa a 2012-es londoni olimpián posztoltnak. Így az idei Európa-bajnokságon további növekedés várható,
2016. június 10. 23:02
Tán jólesik a tisztelt szerkesztő uraknak, vagy hölgyeknek valamelyik himnusz? Az embernek elmegy a kedve az egésztől.
2016. június 10. 14:59
Az ingerküszöb nagyon alacsonyra került, az emberekben annyi a frusztráció, hogy már nem lehet olyan szabadon rádiózni, mint pár éve. Azt vettem észre, hogy mi lettünk a szelep, rajtunk lehet fröcsögni, a gőzt kiengedni. Interjú.
2016. június 9. 18:05
Elég sajátos, hogy a világi fölfogású, a szekularizációt rokonszenvvel néző mérsékelt balközép egyre inkább csak (bár nem kizárólag) egyházi tulajdonú helyeken fejtheti ki a véleményét.
2016. június 8. 16:07
Ha azt mondom, köpni-nyelni nem tudtam már a felénél sem, még nem mondtam semmit.
2016. június 8. 14:17
Egy eddigi szövetségest végez ki a kormánymédia olyan módszerekkel, amelyek leginkább a nagy orosz oligarcha-leszámolásokat idézik.
2016. június 6. 16:39
Bár a Denton nem győzte elmondani ahányszor csak tudta, hogy a Gawker egy tech cég, de valójában sose tudta levetkőzni az arrogáns ötödik sugárúti bloggercég mentalitást, amelyik a mérnökökre úgy tekint, mint ilyen olajoskezű overallos szakikra a gépházban.
2016. június 6. 7:11
A legnézettebb hírcsatornának keresztelni valamit, ami nem az, legfeljebb kegyes csalás. Amit viszont a politikai elemzésben művelnek, az silány hazudozás és manipuláció.
2016. június 5. 10:38
Ő az egyetlen, akinek még a Fidesztől és a Fidesz által zsebrevágott államtól független sajtója van.
2016. június 2. 7:13
A politikailag elfogult híradások miatt távoznak a TV2 híradósai, az MNB-alapítványok százmilliós „segítsége” következtében mennek a VS-esek, az origósok már rég felmondtak, de még mindig akadnak páran, akik cserélhetők.
2016. június 1. 18:22
Őszintén szólva eddig nem tudtam volna elképzelni olyan Index-szerkesztőségi ülést, amikor ezeknek kiadja a főnökük, hogy provokálgassák Orbánt, hátha zsidózik egyet.
2016. június 1. 16:44
Ördögi körbe viszi az egyszeri felhasználót: ha egyszer elhittünk egy hülyeséget, a Facebook további, ezt támogató tartalmakkal vesz körbe, amik megerősítik a hitünket.
2016. június 1. 12:41
Vicces dolog, hogy már az is helyiérdekű hír, ha egy halott nem támad fel, de a hullája legalább visszakerül a koporsóba, ahonnan korábban eltűnt. De pont ez történt a Cinkkel.
2016. június 1. 9:56
Eltelt már vagy három évtized, de a propagandisták láthatón semmit nem tanultak. Ahogyan az akkoriaknak, úgy a mostaniaknak sem jut eszébe, hogy csupán az egyoldalú agymosásból volt és van ismét elegünk.
2016. május 30. 17:49
Nyilván Friderikusz száműzése az ára annak, hogy az ATV-hez dőljenek a kormányzati reklámmegrendelések, amelyektől amúgy minden tisztességes demokratának kifordul a gyomra, és amelyek szöges ellentétben vannak az ATV által állítólag képviselt értékekkel.
2016. május 29. 10:43
Elhitetik velük, hogy az Univerzum fényesen ragyogó csillagai, s mire a széria lefut, már nem csak ruhájuk, de életük sem marad.
2016. május 28. 11:27
Magyarországon Soros mindig a történelem jó oldalán állt. Akkor is, amikor meg akarták ölni, akkor is, amikor elmenekült, akkor is, amikor Orbán oxfordi nyaralását fizette, és most is.
2016. május 27. 20:49
A mai politikusok többségének a jó újságíró azt jelenti, hogy az nem csupán távol tartja magát a kellemetlen kérdésektől (korrupció, MNB-botrány, szegénység stb.), hanem még ki is javítja a cikkében a nyilatkozó politikus tévedéseit.
2016. május 27. 16:15
Az ATV vezetése azt szeretné és azt kezdeményezte, hogy műsorvezetésemmel kicsit könnyedebb hangvételű műsor kerüljön Önök elé szeptember elejétől.
2016. május 24. 9:42
Eladja ingét, gatyáját.
2016. május 24. 8:08
Mi vihette rá az amerikai felet, hogy egy ilyen kétes, de inkább biztos bukó ügyletbe beleszaladjon? Mit kalkulálhat Simicska, hol lesz neki ebből a vélhetően készpénzmozgás nélküli ügyletből előnye?
2016. május 20. 22:00
A Hír TV-nek nem tudok nyilatkozni, nagyon sajnálom.
2016. május 14. 10:55
A Facebook híreit befolyásolják. Az újraközölt hírek folyama hiányos, az olvasható cikkek többsége is legalábbis gyanús, hogy csúnyán manipulált, esetleg teljes hazugság.
2016. május 13. 15:31
Van a magyar újságírószakmának egy éves, nagy összejövetele, a Média Hungary, amit hívhatnának akár Média Budapestnek is, mert nem igazán vesz tudomást arról, hogy létezik vidéki Magyarország is.
2016. május 13. 10:44
A Lokál ugyanúgy nem a G-ügyi ellenség (vö. Metropol) amortizálására jött létre, ahogyan Habony Árpádnak sincs köze a mintegy államosított, kiapadhatatlan forrással megajándékozott TV2-höz.
2016. május 12. 18:23
Tetszik vagy nem tetszik: a média kapva kap az alkalmon, hogy legtitkosabb ösztöneinket küldje hadba erkölcsiségünk ellenében.
2016. május 12. 13:24
Felháborítónak tartjuk és elutasítjuk, hogy az Atv szándékos rasszista rémhírterjesztéssel segíti a Jobbikot és a Fideszt.
2016. május 12. 10:51
Ez a véleményterrorizmus a mindennapi gyakorlatban.
Független & kritikus
2016. május 10. 8:22
Miért szégyen, ha ugyanaz a Soros-alap az egyik tulajdonosunk, mint a Magyar Narancsnak? Mióta rendelkeznek jótékonysági státusszal az amerikai befalapok? Miért nem szembesítette mindezzel a baráti sajtó az elmúlt két évben a rendkívül magas erkölcsiségű 444-et?
„Mindig ellenzékben”
2016. május 9. 8:39
„Mindig ellenzékben” – ez a hétfőtől színesben megjelenő Magyar Nemzet új mottója. A nagyobb napilapok közül az 1938-ban alapított Magyar Nemzet volt az utolsó, ami nem színesben jelent meg. Ezzel egy időben a hétfői vezércikkben úgy fogalmaztak: „a Magyar Nemzet ellenzéki, de nem az ellenzéké”.
2016. május 9. 7:45
A mind brutálisabb cenzúra melletti perverz nyugati érvelés nem tántorodik el annak bizonygatásától, hogy a Nyugat szabad, és csak a putyini és egyéb állami propagandaszennyezéstől védi az étert.
2016. május 1. 16:58
Bár egy „kicsit más” a viszonyom az előző rendszerhez, mint Moldova Györgynek, de újságíróként rajta élcelődni azért elég ciki, mivel a bácsi jobban ír és fontosabb témákat dolgozott fel a jelenlegi magyar sajtó 90%-nál.
2016. április 30. 12:53
Csapatjátékos vagyok és jó katona. Elfogadom, hogy nekem a Tv2-nél az a szerepem, hogy műsorokat vezessek. Nekem a Tv2 tényleg a csatornám. Az elmúlt 10 évben rengeteg változást éltem meg itt, sokszor küldtek el embereket, és jöttek újak. Ez sosem egyszerű. Interjú.
2016. április 29. 18:56
Amíg zsúfolt széksorok fogadják a mindenkori kormánypropagandát, addig a hatalom kénye-kedvére tilthat ki újságírókat bárhonnan.
2016. április 29. 10:52
El lehet képzelni, milyen feszültség lehet ott, ahol újságíró és kiadó világnézeti tekintetben eltérő oldalon áll. Mi több: ama oldaltól kap pénzt, amelyet egyébként elszámoltatni és leleplezni szeretne.
2016. április 29. 9:29
Drága, selfie botra szerelt okostelefonnal hadonászó parlamenti „sztárújságírók”! Szerintetek miért nem készülnek ilyen sajtószabadsági stílusbravúrok az amerikai, a francia, a német, az angol vagy a spanyol parlamentben?
2016. április 28. 14:56
Mindenképpen szerettünk volna külföldi befektetőt bevonni, mert az indulás, a sajátosan maffiásodási tüneteket mutató piacon elég viharosra sikerült. Interjú.
2016. április 27. 18:37
Kíváncsi vagyok az Index reagál-e erre. Nincs szebb, mint egy ballib-ballib médiaháború.
2016. április 27. 17:52
A ballib újságírás módszerei Magyarországon: képmutatás, kettős mérce, hazugságok, vélemények hírként való eladása (ahogy Ákos is megénekli), csúsztatás. Ezúton is köszönöm a Guns N' Roses-nak, hogy segítettek ezt leleplezni, de kiváltképp Németh Róbertnek, amiért tökéletesen illusztrálja mindazt, amiről és akikről kis „gúnyversem” szólt.
2016. április 27. 16:37
Egyrészről miért kell a minőségi újságírás cím alatt az unalmas újságírást támogatni, másrészről miért pont a középszer libnyafi állatorvosi portálját?
2016. április 27. 14:53
UP ír jogos dolgokat, ahogy marhaságokat is, de nem hinném, hogy ez a 444 kollektív statementje lenne.
2016. április 27. 13:59
Mintha eleve bűn lenne jobboldali lapnál dolgozni, csak mert jobboldali párt uralkodik. A Mandiner is álljon fel?
2016. április 27. 13:26
A fiatal Bayer számára ezek a polgári lét legfontosabb kérdései. Meg a „fosás”.
2016. április 27. 13:26
De nem várok tizenöt évet, kimondom most: Gabi, szerintem te irigyled tőlem a csajokat!
2016. április 27. 13:12
A legfrissebb kontender az úgynevezett polgári oldal egyik legsokoldalúbb, legizgalmasabb figurája, a DJ Szövetségtől a hazai popkultúra körüli ügyekig, sőt mostanában a napi hazai és nemzetközi politikai megmondásokig ívelő Jeszenszky Zsolt.
2016. április 27. 12:26
Az nyilvánvaló, hogy Soros pénze tisztább – mit tisztább: makulátlan – mint Matolcsyé, hiszen megnyomorított társadalmakból származik, melyek nyilván nem voltak eléggé nyíltak.
2016. április 27. 12:10
A szép lassan építkező strómanok, kiskirályok a háttérből marionettbábuként igazgatják a mindennapokat.
2016. április 27. 11:31
Egy okos embernek tartom Habonyt, és tudott rólam, hogy kedvelem az okos embereket. De a Facebookon még nem jelöltük be egymást.
2016. április 27. 11:23
Így épül a Habony-lapok mellett egy új, MNB-finanszírozott médiabirodalom, állami pénzen.
2016. április 27. 10:10
Buták vagytok és/vagy gonoszok, netán, netán naivak, de az a legrosszabb. Ez a 444 szerkesztőségi üzenete a VS újságírói számára.
2016. április 27. 8:50
Meglehet, kiszorítanak majd bennünket a Kossuth térről, a teljes belvárosból, az ötödik kerületből, akkor sem tehetünk mást, mint ami a hivatásunk: kérdezünk, ha a közérdek ezt követeli meg.
2016. április 27. 7:41
Ákos megint föllépett a saját maga eszkábálta piedesztálra, mint az igaz magyarság, az önzetlen, alig jövedelmező hazaszeretet és Petőfi összes költeményeinek egyetlen hazai ismerője.
2016. április 27. 7:28
Ha nem lenne tragikus, nevethetnénk is a szánalmas parlamenti honcselédek önalázásán.
2016. április 26. 12:52
Micsoda teatralitás. Mennyi díszlet. Mennyi hazugság. De tényleg, mi az istenért néznek minket hülyének?
2016. április 26. 7:00
Volt már párt a magyar történelem közelmúltjában, amely média nélkül nyert. Nem olyan régen: 1998-ban.
2016. április 26. 6:44
Taxicsekk-kötegek. Macbook minden munkavállalónak.
2016. április 25. 19:26
Szemét világ ez, ahol a felelősség nem Matolcsy György, nem Orbán Viktor, nem Polt Péter, nem Szemerey Tamás, Matolcsy unokatestvérének vállát nyomja, hanem azokét, akik csupán erkölcsösen akarnak élni ebben az országban, erkölcsösen akarják végezni munkájukat.
2016. április 25. 14:44
De a legnagyobb rejtély, amiről az újságírók a legkevésbé szeretnének beszélni az, hogy miért olvassa el bárki a magyar nyelven születő cikkek háromnegyedét.
2016. április 25. 12:52
Kedves Mindenki nagyon szép időt töltöttem a VS-nél, egy nagyon jó csapat tagjaként, valóban azt írtunk, amit akartunk, de ennek most így, itt a vége. Sajnálom, főleg, hogy nem fogunk együtt dolgozni ezekkel a fasza kollégákkal.
2016. április 25. 12:46
Hibáztam, amikor hagytam, hogy a támogatott tartalmak a támogató feltüntetése nélkül jelenjenek meg, noha ebbe beleszólásom nem volt, de az is igaz, ez elegendő ok lehetett volna akkori felmondásomra.
2016. április 25. 12:46
A mai napon felmondok a Vs.hu-nál, mert sem az eddigieket nem tudom sem erkölcsileg, sem szakmailag elfogadni, sem pedig a továbbiakat, mert semmilyen általam elvárható garanciát nem kaptunk a folytatás tisztaságára vonatkozóan.
2016. április 25. 12:23
Az MNB-nek nem feladata lapok üzemeltetése, nem feladata a közvélemény formálása, de még a hiteles tájékoztatás sem kötelessége. Nincs más célja annak, ha mégis a lappiacra megy, mint az, hogy korlátozza a sajtószabadságot.
2016. április 25. 11:30
Március elseje óta dolgozom a VS.hu-nál, és ma reggel felmondtam. Eddig egy havi fizetést kaptam, és most szeretném visszaállítani ennek a pénznek a közpénz jellegét.
2016. április 24. 9:47
A cikkek tartalmába, beleértve a támogatott projekteket, senki nem szólt bele, és ezt nem is lennénk hajlandók elfogadni.
2016. április 22. 23:24
A hazai médiában egyedülálló közszolgálati tartalmak előállítása olyan mértékű ráfordítást igényelt, amelyet pusztán hirdetési bevételeinkből nem tudtunk volna finanszírozni, ezért pályázati úton folyamodtunk forrásokhoz.
2016. április 22. 22:19
Főszerkesztőként nekem és a szerkesztőségnek is mindenekelőtt az a célunk, hogy értéket, magas szakmai nívójú produktumokat hozzunk létre úgy, hogy senki nem szól bele a tartalomba. Az alapítvány által támogatott anyagok egytől egyig így készültek.
2016. április 22. 11:12
Az Orbán-rendszer ellenzéki sajtójának fontos részeit külföldről tartják el. Nem akárkik, hanem „magyar származású gazdag amerikai zsidók”.
2016. április 21. 13:59
Feljött a rendszergazda, hogy figyelj, gyere már le, mutatok valamit, és amikor lementem hozzá, megmutatta az első Netscape-et, hogy csináltak egy ilyet, és úgy hívják, hogy web.
2016. április 21. 12:08
Megdöbbent és elszomorít az a lejáratás, amelyet a Századvég és – amint az leveledből is kitűnik – ellenem, valamint kollégáim, és az általam is írt tanulmányok, kutatások ellen indított a vs.hu.
2016. április 20. 11:04
Két Orbán Viktor között legrövidebb út az egyenes. Mondjuk hát a magunkét, egyenesen. Ahogy eddig is. Vizsgáljuk a két Orbán Viktor közötti távolságot. Merthogy van, nem kérdés.
2016. április 18. 11:58
Odamentem hozzá, hogy szia, Viktor. Kezet fogtunk, és bemutatott az orvosnak. „A member of the hostile foreign press”, így mondta. Tehát hogy én az ellenséges külföldi sajtóhoz tartozom. Ha ezt tényleg így látná, azt nagyon sajnálnám. Interjú.
2016. április 18. 11:17
Miért nem tudja most Merkel a párizsihoz hasonló karakánsággal odakiáltani: „Ich bin Böhmermann?”
2016. április 15. 21:27
Merkel Erdoğan, a török despota térde elé járul, hogy feláldozza a német szabadságot, jogállamot, demokráciát és a művészetek szabadságát.
2016. április 15. 12:39
A magyar nyelvű oroszbarát propaganda nagyon hasonlóan jelenik meg, mint amit a lettek tudományosan kikutattak.
2016. április 14. 15:55
Sajnálom, hogy egy magára valamit is adó hírportál egy olyan témában, amely közérdekű, nem vett annyi fáradtságot, hogy kellő mélységben utána nézzen a tényeknek, hanem hamis frázisokat puffogtatva megpróbálja rossz hírét kelteni egy olyan szakmai közösségnek, amelyik a világ egyik legszebb és legfelelősségteljesebb hivatását tudhatja a magáénak.
2016. április 13. 11:43
Mélységesen megdöbbent és felkavar, hogy egy vezető magyar politikai napilap, mint az Önöké, olyan cikksorozatot publikál, mint amilyet Bayer Zsolt írt „Tűrhetetlen” címmel.
2016. április 11. 7:28
Nem rendel többé cikket Aczél Endrétől a Népszabadság, miután a lap régi munkatársa szexista kommenteket tett közzé a Facebookon. Jogszerűen járt el a Népszabadság, vagy a szólásszabadság sárba tiprásával, vélemény alapú diszkriminációval állunk szemben?
2016. április 9. 16:11
Murányi András, a Népszabadság főszerkesztője megerősítette a 444 értesülését, miszerint nem rendel több írást Aczél Endre külpolitikai újságírótól, aki a Facebookon hozzászólásokban vette védelmébe Kiss Lászlót, mondván, a megerőszakolt lány szeretett kefélni.
2016. április 6. 8:38
Fájdalmas, hogy a pontos adatok birtokában a hazai sajtó inkább a kecskeméti Fidesszel foglalkozott, a Nyugat pedig putyinozott egy jót.
2016. április 4. 7:45
Érdektelen, hogy hányan nézik, ha csak a Fidesz-frakció, az se számít – már most ömlik ide megemelt tarifával az állami reklám, aki csak közelébe tud majd kerülni a csatornának, megtömheti a zsebét.
2016. április 3. 17:28
A magyar színjátszás legnagyobb korszakának utolsó élő képviselője azzal sokkol engem és a közvéleményt, hogy magánál Andy Vajnánál fog lobbizni azért, hogy Kárász Róbert a helyén maradhasson.
2016. április 1. 20:37
Napok óta zsír szórakozást nyújt az index/comment:com műmájer őrjöngése TV2 ügyben.
2016. április 1. 19:52
Amikor már kirúgtad az utolsó embert, amikor megaláztad mindazokat, akik a várat hosszú idő alatt, rengeteg munkával felépítették, akkor egyszer csak teljesen egyedül maradsz majd és rá fogsz döbbenni: a múlt pénzzel és hatalommal nem megvehető.
2016. április 1. 18:33
Ha eddig nem érzékelte a kedves néző, hogy itt valami nagyon nem kóser, hát most fogja. Kárász Róbert nélkül nem ugyanaz a TV2 a TV2.
2016. április 1. 16:13
A mai nappal lezárult egy korszakom a TV2-nél! 2008 szeptember 1-jén kezdődött! Iszonyatosan jó csapattal dolgoztam a Mokkában! Erre fogok gondolni!
2016. március 31. 11:51
A magyar média egyes öntelt firkászai nagykevély „objektivitással”, ám annál is nagyobb tudatlansággal és műveletlenséggel szaroztak minket, szocikat az elmúlt években.
2016. március 31. 11:16
Utólag én is úgy ítélem meg, hogy valószínűleg ez volt a szerencsésebb kifejlet, hogy önállóan kezdtünk el aztán mozogni, mint egy médiacégen belül, mert lehet, hogy egy print szerkesztőség nagyon gyorsan megfojtott volna bennünket. Interjú.
2016. március 31. 11:16
Utólag én is úgy ítélem meg, hogy valószínűleg ez volt a szerencsésebb kifejlet, hogy önállóan kezdtünk el aztán mozogni, mint egy médiacégen belül, mert lehet, hogy egy print szerkesztőség nagyon gyorsan megfojtott volna bennünket. Interjú.
2016. március 31. 8:54
„A miniszterelnök lányának terhessége kapcsán viccelődő” video etikai szempontból elfogadhatatlan, a közszolgálati újságírásra nézve káros és kerülendő gyakorlat.
2016. március 30. 13:45
A technológia központi szerepet játszik a gyerekek életében, így időnként értelmes tiltás a szülők részéről, hogy korlátozzák az internethasználatot. Beválik a digitális büntetés?
2016. március 26. 10:08
Na, akkor tegyünk egy próbát, eljut-e a velem nem azonos oldalon álló Puzsérhoz a véleményem innen, a Facebookról: PUZSÉR, TE MEG VAGY KERGÜLVE!
2016. március 26. 10:05
Az orbánfóbiás Vágó István már azon felháborodik, hogy valaki az emberi szabadságot nem a Fidesztől, hanem mondjuk egy gátlástalan multitól félti.
2016. március 25. 12:32
Elnézést kérek, hogy a névnapom alkalmából küldött gratulációkra nem tudtam válaszolni, de a Facebook orwelli gondolatrendőrsége 24 órára letiltott épp most!
2016. március 25. 10:04
Csakhogy a valóságos Zuckerberg egy kegyetlen zsarnok, az általa működtetett gépezet pedig legalább annyira fenyegeti a szabadságot, mint a Vörös Hadsereg atom-tengeralattjárói vagy a Wehrmacht páncélosai.
2016. március 23. 15:05
Nem leszek tehát a TV2 új Naplójának riportere, sőt, legnagyobb sajnálatomra arról is lemondok, hogy folytassam az Összezárva Friderikusszal-t.
2016. március 23. 13:08
Nem lehet elhazudni a valóságot. Aki megpróbálja, azt a valóság nagyon csúnyán orrba veri előbb vagy utóbb. A média gőgje sok esetben, hogy azt gondolja, erre is képes. Persze, hatással van a valóságra, de igazán megváltoztatni nem tudja.
2016. március 21. 15:04
A színésznő kérte az interjú előtt, hogy ne kelljen beszélnie cigány származásáról, Mészáros Antónia riporter mégis ezzel kezdte a műsort.
2016. március 21. 13:23
Sallai R. Benedek sajtóközleményben hívta volna fel a közvélemény figyelmét, hogy minap a kormányfő vejének családja egy nap alatt több mint 200 millió forintért vásárolt földet Fejér megyében.
2016. március 20. 17:37
Furcsa, hogy a közpénzből megvett és ilyen reklámokból jól kitömött csatorna hírszerkesztősége nem megy utána egyetlen furán meggazdagodott kormánypárti szereplő vagyonának sem.
2016. március 19. 10:02
Ezzel a tevékenységükkel menők lehetnek Fidesz-partikon, hatalompárti gyűléseken. Mármint egészen addig, amíg szembe nem jön majd velük egyszer a magyar valóság. Mert akkor újra a tényeket nevezik majd tényeknek, nem pedig a TV2 úgynevezett híradóját.
2016. március 17. 9:43
Évek óta figyelek arra, hogy keményen, egyenesen, erősen minősítsek, ha publicisztikát írok: de ne személyekkel, hanem személyek véleményével, cselekedeteivel tegyem ezt. Interjú.
2016. március 12. 9:49
Kapcsoljon tetszőleges időpontban az állami egyes csatornára: vagy migránsokat fog látni, vagy szakértőt/politikust/hírolvasót, amint migránsokról beszél.
2016. március 11. 17:45
Március 15-én lesz egy éves a megújult M1. A közszolgálati hírcsatorna indulását és működését számos kritika érte, ugyanakkor a megfogalmazott negatív vélekedések többsége megdőlni látszik az elmúlt egy adatait vizsgálva.
2016. március 10. 11:48
A Facebook algoritmusa a saját környezetemet adja be szelektorként, szerkesztői ajánlásként a világból, ezért előbb-utóbb unalmassá válik. Interjú.
2016. március 8. 16:25
Újból kiderült, nem a közmédia, hanem a közmédiával ellenséges médiumok hazudnak: a közmédia hétfő este a valóságnak megfelelően tudósított az EU-csúcsról.
2016. március 6. 15:52
Ami történik az nem más, mint karakteröngyilkosság. Minél több és zavarosabb információ jelenik meg hősünkről a saját szájából, annál kevésbé válik alkalmassá a kormányellenes hős szerepére.
2016. március 4. 15:06
Felkérést kaptam a Ridikülben való szereplésre, elvállaltam. Ehhez képest tegnap, csütörtök este 9-kor felhívja valaki az engem képviselő ügynökséget, hogy a tartalomszolgáltatási igazgató döntése alapján sztornó a műsor.
2016. március 1. 18:49
Hova mehetnék el, hogy ne bélyegezzenek meg? Magyarországon minden csatorna előjeles. Én csak valamilyenes lehetek, attól függően, hogy milyen logó van kint a műsoromban? Nem szeretnék egy listára sem felkerülni. Interjú.
2016. március 1. 17:15
Az a legnagyobb gondom, hogy ma délután nem fogok átérni egyik fiam kosárlabdameccséről a másik fiam jégkorongedzésére és tényleg félek attól, hogy nem tudom megoldani ezt a feladatot.
2016. március 1. 11:58
Magyarán: az a túlhajtott világvégekampány eredménye, és nem a média érzéketlenségéé, hogy a sikerpropagandának semmi hely nem jut a kommunikációs térben.
2016. február 29. 14:06
2015-ben intenzívebb és kritikusabb nemzetközi médiafigyelem irányult Magyarországra, mint 2014-ben. Az elemzés szerint ez leginkább a bevándorlásnak köszönhetően alakult így.
2016. február 25. 19:33
Ha valaki nem Orbán híve, akkor az én vagyok, de pont ennyire biztos, hogy ez az utolsó olyan téma, ahol elmúltötévezni lehet.
2016. február 25. 12:06
Nincs lángolóbb rajongás a magyar médiában, mint Richard Field médiabirodalmának kitartó és folyamatos vonzalma Bokros Lajoshoz.
2016. február 20. 10:20
Az Index proletár demagógiája a probléma. De bocs, lehet, hogy ott meg az újságírók nincsenek megfizetve.
2016. február 19. 12:49
Leírhatatlan a szabadság a Hír TV-nél. Senki nem szól egy szót sem, senki nem küld emailt, sms-t, nem hívogatnak telefonon, tehát számonkérés sincsen. Interjú.
2016. február 17. 10:30
A Médiatanács nemhogy nem mondta ki, hogy a kormánypropaganda tiltott politikai reklám, de a jövőre nézve is elrendezte az ilyen jellegű szpotok sorsát.
2016. február 14. 12:30
Gondoltad volna, hogy a Hír TV valaha élőben közvetíti Gyurcsány Ferenc beszédét? Tegnap ez is megtörtént!
2016. február 12. 17:47
Prímán elszórakozom, amikor kormány- és DK-s heccoldalak egyszerre gyalázgatnak, az viszont közérdekű, hogy a kedves olvasó is tudjon róla, miféle blog ez, ki szerkeszti és miért. Hogy épp olyan hiteles és megbízható, amilyen maga Gyurcsány Ferenc.
2016. február 12. 17:21
Valótlanul híreszteltük, hogy Tordai Csaba közvetett üzleti kapcsolatban áll az 1989 végéig a Belügyminisztérium III/II-2. osztályt vezető ifj. Apró Antallal.
2016. február 12. 15:04
Eleve ránk sütötték a kormánypárti bélyeget. Nem is vakaródzunk. Hanem büszkén vállaljuk. A célközönségünk a vételkörzetünkben élő kormánypárti szavazók csoportja. Interjú.
2016. február 12. 14:05
Ahogy arra a Mandiner felhívta a figyelmet, cikkünk előző címében és módszertani bevezetőjében pontatlanul fogalmaztunk.
2016. február 11. 20:54
Nincs jelentősége annak, hogy mit ír Németországról a magyar sajtó. Interjú.
2016. február 11. 15:05
Régóta, csendes, önkínzó érdeklődéssel figyelem a mandineres Pintér Bence egyre inkább a Népszavához hanyatló munkásságát.
Átlátszó toplista
2016. február 11. 12:00
Az Átlátszó cikkének címében foglalt két állításból egyik sem igaz: nem Garancsi Istvánhoz köthető cégek nyerték a legtöbb közbeszerzést tavaly, és az Átlátszó toplistája nem a 2015-ös magyarországi közbeszerzési toplista.
2016. február 10. 13:59
Történt az eset a Markmyprofessor nevezetű, nem hivatalos felsőoktatási értékelő fórumon, mely tünemény újabb ékes példája a média álszent – maradva a szentírás-tudománynál: farizeus – demokratizmusának.
2016. február 10. 7:43
A Nemzet olvasása – egyelőre – hivatalosan nincs tiltva, de a nemzeti együttműködés rendszerében azért számon tartják, hogy ki vetemedik rá.
2016. február 9. 22:09
A Fidesz pompásan tudja, hogy kikre kell lőnie. Nem a finom kezű entellektüelekre és a szakmát sirató újságírókra. Hanem azokra, akik ott ülnek a tévé előtt minden este.
2016. február 9. 19:16
A szakma persze röhög a TV2-n, meg Dirk Gerkensen, akinek egyre kevésbé lehet elhinni, hogy független tévét kapott a feneke alá, aminek irányításához szabad kezet adtak neki.
2016. február 6. 12:33
A kormányzati kommunikációért felelős illetékesek mondták meg, mi a heti aktuális pártüzenet, mire készüljünk, mit kell a műsorokba ágyazni, kit hívjunk meg, ki milyen ügyben nyilatkozzon, hol és mit hangsúlyozzunk. Interjú.
2016. február 5. 11:23
A Facebook tehát ezentúl fellép a magánszemélyek között folytatott fegyverkereskedelem ellen. Hosszú ideig azonban a cég policy-je az volt, hogy a szólásszabadság mindennél szentebb.
2016. február 3. 13:02
Aki ismerhette, tudja, hogy nem lehet máshogy gondolni rá: csak szeretettel.
2016. február 3. 10:35
Mi köti össze a Saul fia, az Oscar-díjátadó afroamerikai bojkottja és a kölni események nyilvánosságban történt lecsapódásának jelentős hányadát? Szerintem főként az árnyalatvakság, a prekoncepciót ténnyé szuggerálni próbáló görcsös erőlködés.
2016. február 2. 17:13
A gyakran féligazságokat, nem ritkán teljes ostobaságokat és álhíreket közlő oldalak óvatos becslések szerint is csak Magyarországon százezreket érnek el naponta, sőt olykor a milliós nagyságrendről sem túlzás beszélni.
2016. február 1. 13:30
Tájékoztassuk az olvasókat, hogy az Átlátszó miként kapcsolódik L. Simon László hálózatához! Hülyeség? Persze, de annyi logika ebben is van, mint a cikketek sejtetéseiben.
2016. január 29. 10:10
A Századvég stratégiai igazgatója által főszerkesztett lap az utóbbi évek legszennyesebb és legaljasabb karaktergyilkosságát követte el.
2016. január 28. 16:35
Hibát követtem el, mert megengedtem, hogy a politikai viták hevében megsértsünk egy embert és a családját. Túlmentünk egy határon. Ezért elnézést kérek.
2016. január 27. 10:04
GFG ocsmány sorainál csak egy dolog visszataszítóbb: Mikor liberális újságírók oktatnak ki konzervatív újságírásból. (...) Visszaszívom. Van ennél is visszataszítóbb. Mikor ugyanezek és Gyurcsány oktatja ki a keresztényeket a jézusi szeretetről.
2016. január 26. 9:28
Aki ilyet tesz, az nem konzervatív újságíró, hanem csimasz. Pontosan olyan, akiktől konzervatív újságírónak kijön a gálája. Sajnálom.
ERŐ
2016. január 26. 8:33
Egy többgyerekes anyáról – és, mintegy mellékesen, a házasságról – ebben a hangnemben írni: méltatlan. Mindebbe egy tizenhárom éves lányt, az ő szépségét és jövőjét is belekeverni: aljas.
2016. január 25. 18:22
Tóbiás politikusnak gyönyörű a felesége. A 888.hu-sok a mikropöcseikkel rárántani se tudnak Rába Tímea fotóira. Ennyi.
2016. január 25. 17:32
A 888.hu nemrég kísérletet tett arra, hogy egyesítse a bulvárt a konzervatív újságírással, és létrehozza a jobboldali trashmédiát. Ebből egyelőre annyi sikerült, hogy bunkóságban utolérték a 444-et.
2016. január 25. 13:18
Amennyiben a levegő izzása azt jelenti, hogy G. Fodor Gábor lapja „konzervatív újságírás” címke alatt az asztalra okád, majd a konzervatív kormánypárt egyik vezetője 24 órán belül feltörli vele az egészet, akkor a 888.hu jó úton halad a cél felé.
2016. január 25. 11:10
Te tényleg nem vágod, hogy a politikai küzdelemnek is vannak szabályai és határai?
2016. január 25. 9:13
Persze simán lehet, hogy csak nem értek a konzervatív újságíráshoz. Simán lehet, hogy a konzervatív újságírás elsőrendű feladata áltisis humorral kommentálni huszonöt éves fényképeket.
2016. január 24. 21:47
A mi szemünkben nem terméknek minősülő polgári értékek jegyében jelentsük ki nyugodtan, hogy jóízlésű embernek a 888.hu-hoz semmi köze nem lehet. Teljes szolidaritásom az MSZP elnökének családjáé.
2016. január 24. 17:42
Mindenkinek megadja, ami neki jár. A nagyságot értékeli. Az alávalót lenézi. A ribancot annak nevezi, ami.
2016. január 22. 15:17
Az egy százalékért is küszködő mikropártok többet szerepeltek az ATV és az RTL Klub esti híradóiban, mint a Fidesz.
2016. január 22. 15:11
Az elegancia és a jóindulat jegyében az írásban olyan obszcén és politikai töltetű idézeteket tulajdonítanak nekem, melyeket nem én követtem el, csupán idéztem őket a Sándor vagyok én is... című, a dilettáns költészet jelenségéről írt művemben.
2016. január 22. 8:14
Négy hónap alatt közel másfél millió ember olvasott minket. Jöhet ide még néhány tízezer 444-es is. Harcos és elkeseredett Uj Péter-árvák, szevasztok.
2016. január 21. 8:52
A megújult PoliticalCritique.org révén a Kettős Mérce, három térségbeli, baloldali kezdeményezéssel közösen próbál hozzájárulni ahhoz, hogy ez megváltozzon.
2016. január 20. 13:13
Tömegdemokráciában élünk, általános választójoggal, és ahogy a közéletről sem lehet lemondani a politikai üzenetek egyszerűsödése miatt, úgy a közbeszéd alakulásáért is mindannyian felelősséggel tartozunk.
2016. január 20. 11:16
A nagyobb bajt ott látom, hogy óhatatlanul kialakul egyfajta öncenzúra, nem biztos, hogy mindenki mindent leír. Interjú.
2016. január 16. 8:54
Mindenki eldöntheti, volt-e itt bármiféle elhallgatás, és hogy a Heti Válasz, esetleg Techet Péter írása-e az otromba hazugság.
2016. január 15. 10:55
Amit a Media Markt kreatívjai előadnak, az közönséges hullarablás. Pszichopátiás módon együttérzést színlelnek, hogy az áruházlánc szarjait ránk varrják, nevét a tudatalattinkba ültessék.
2016. január 15. 9:20
Az információ- és szólásszabadságot a világon mindenhol számon kérő liberális médiamonopólium e fogalmakat igencsak szelektíven értelmezi.
2016. január 15. 9:01
A magyar sajtót a kölni szörnyű események kapcsán bejárta egy csúnya kacsa, miszerint a német sajtó elhallgatta volna az eseményeket. Ez azonban – ne hallgassuk el – otromba hazugság.
2016. január 14. 8:41
A Magyar Nemzettel kapcsolatban a minap azt a tájékoztatást kaptam a házvezetéstől, hogy a Hivatal lemondta a Magyar Nemzetet, így azt a jövőben nem tudják a rendelkezésemre bocsátani.
2016. január 12. 14:04
A németek egyértelmű többségének, hatvan százalékának nincs bizalma a médiában. A hatvan százalékból ötvenhárom egyáltalában nem, hét százalék pedig kevéssé hisz a médiának.
2016. január 9. 10:36
Az MTVA hírhamisításait még akkor sem kommentálhattuk közleményben, amikor már a Kúria sem kifogásolta, hogy a „közmédiát” hírhamisítónak minősítsék.
2016. január 6. 10:15
A hírérték eléggé nyilvánvaló volt. Mulasztást követtünk el azzal, hogy a 19 órai Heute-adásban a történtekről még csak említést sem tettünk.
2016. január 6. 7:59
Tulajdonképpen a főtanácsadónak van igaza, ez az egész feslett történet a maga pitiségében biztonsági kockázat.
2016. január 5. 14:54
A hatalomgyakorlónak mondott média vajon időzne egy percet is olyan fogalmakkal, amiket nem az olvasó diktál számára? Együtt döntjük el vagy mások már eldöntötték előttünk, hogy mi a magyar valóság?
2016. január 5. 14:12
Ilyen téma a családpolitika, amelyről rendes demokrata annyit ugye mindenképpen tud, hogy abba az állam ne szóljon bele. Ha meg beleszól, akkor binládenorbán.
2016. január 5. 13:32
Alkalmilag egy – ki tudja, pontosan milyen okból – felrúgott kollégiumi barátság, mi több, szövetség fajult odáig (több lépcsőben), hogy az ország szeme láttára komplett bábszínházat vetítenek elénk.
2015. december 23. 8:25
Karácsony van, ha véleményeket akarunk hallgatni, ott vannak a családtagjaink, hozzátartozóink. Jó eséllyel idő is jut rájuk.
2015. december 22. 22:10
Van egy-két nézett műsor, van 3-4 ismert arc, akik karácsony előtt, felvételek közben állás nélkül maradnak. Maradjunk annyiban: különös.
2015. december 22. 18:07
Hogy emiatt balról esetleg nácinak mondanak olykor, jobbról meg komcsinak az „aki nincs velünk, az ellenünk van” mottó jegyében, az zavar ugyan néha – mindenki szeretné, ha mindenki szeretné –, de tragédiának nem tartom.
2015. december 16. 21:30
Ha alaposan szemügyre vesszük az internetes diskurzust, alapvetően háromféle kommentelővel találkozhatunk. Az első csoportba azok tartoznak, akik egyszerűen tájékozatlanok.
2015. december 16. 20:43
A Telekom után a 888 is felbontja szerződését Ákossal. Ha te úgy gondolod, hogy a nőknek annyi a dolga, hogy tartozzanak valakihez, akkor neked az a dolgod, hogy zenélj.
2015. december 16. 13:31
Technikai, anyagi, infrastrukturális lehetőségeinket nem is érdemes a konkurenciához hasonlítani. Azok vagy évtizedes liberális múltra tekintenek vissza, vagy tele vannak állami megrendelésekkel. Nálunk egyik sem áll fenn.
2015. december 15. 21:35
A bizonytalanság a legrosszabb. Én nagyon szeretném, ha Dirk megérkezne egy lovon egy baromi nagy zászlóval és lándzsával, majd ránk üvöltene, mi letépnénk magunkról a ruhát, és elindulna az ostrom. Interjú.
2015. december 14. 15:52
Ha az eminensen webkettes, korszellem-kompatibilis, sőt, korszellem-diktáló amerikai Gawker-birodalom magyar vizeken cikázó felderítő naszádja elsüllyed, mert valakik, valahol, valamiért átírnak valamit egy kódban, akkor mire számíthatnak a többiek?
2015. december 14. 15:49
Az olvasó jelenleg azzal fizet a tartalomért, hogy azt elfogyasztja. A médiacégnek feladata ezt az aktust kapitalizálni. A hogyanra jelenleg két út van.
2015. december 11. 17:55
Hívhatja az MTI a francia Nemzeti Frontot jobboldalinak, attól az még marad ami: a liberális demokrácia esküdt ellensége.
2015. december 10. 12:24
Mi igyekszünk úgy véleményt formálni, hogy egyszerre beszéljünk a kérdés humanitárius kihívásairól, és egyszerre figyelmeztessünk arra a veszélyre, mit jelent egy milliós iszlám bevándorlás Európába, más politikai, vallási, kulturális háttérből.
2015. december 4. 16:02
A tehetségkutatóknak csak az első felét figyeltem, mert az érdekelt, ami trash, ami béna, mert ez számomra mindig is nagyon szórakoztató volt. Nem sajnáltam azokat, akiken inkább nevetnem kellene, mint szomorkodnom. Interjú.
2015. december 3. 22:07
A panasz mellett kezdeményeztük az eljárás megszüntetését, mert véleményünk szerint szó sincs semmilyen bűncselekményről. Ha az ügyészség mégis úgy dönt, van, akkor iratismertetés és vádemelés következik a bíróságon. Állunk elébe.
2015. november 30. 10:16
A harmadik évadban is egy faszi nyerte a TV2 legszórakoztatóbb műsorát, köszönhetően annak, hogy annyira komikusan nézett ki nőnek öltöztetve, hogy nem volt ember, aki kibírta volna röhögés nélkül a produkcióit.
2015. november 30. 9:43
Már most rettegek a következő résztől.
2015. november 28. 11:02
Teljesen egyértelmű, hogy a kormány blokkolja az igazságot, az állami hírügynökség pedig asszisztál ehhez. De nem adjuk fel, küzdünk, amíg egy éhező gyerek is van Magyarországon!
2015. november 27. 16:10
A modern, irányított internetes propaganda célja az, hogy a hasonló, nagyon egyértelmű ügyekben se láthassunk tisztán és csak tényeknek álcázott vélemények keringjenek körülöttünk.
2015. november 27. 12:15
Az új médiatechnológiák lehetővé teszik, hogy az emberek zárt intellektuális térben éljenek, ahol előítéleteik nem csak, hogy megerősítést találnak, de még súlyosabbá is válhatnak.
2015. november 27. 10:44
Sajtófőnöke levelében hivatkozott arra, hogy az RTL stábjai többször sértették az országházi sajtótudósítás rendjét. Több, vagy számos esetről az országház sajtóosztálya nem küldött értesítést, nekem ilyenekről tudomásom nincsen.
2015. november 27. 10:33
Szánalmas, pitiáner, ostoba, ócska és végtelenül szomorú. Ha valaki 1989 őszén azt mondta volna nekem, hogy márpedig egyszer ilyen lesz, kétszer körberöhögöm. És tessék, ilyen lett.
2015. november 26. 17:52
Ugyan mit kellett volna tennie a TEK-nek? Netán várják meg, amíg a srácok a töriszakkör keretében felrobbantják a Lánchidat a Budapest ostromának közelgő évfordulója alkalmával?
2015. november 26. 9:50
Eldöntöttük, hogy portált alapítunk. Azért, mert piszok idealisták vagyunk. És mert szeretünk ezzel foglalkozni.
2015. november 25. 14:22
Hallott már a 9/2013. számú házelnöki rendelkezésről, amire hivatkozva az RTL Klubot kitiltotta Kövér László a parlamentből?
2015. november 23. 11:52
Kérdéses, miért áll neki egy szerkesztőség pár tagja kikukázni civil szervezetek, újságírók két hónappal ezelőtti nyilatkozatait, egy olyan helyzetben, ahol bizonyosan ők is írtak le olyasmiket, amiket már talán nem gondolnak úgy, hiszen egy politikailag gyorsan változó képlékeny helyzetről van szó.
2015. november 22. 14:54
Ha felteszed a kérdést bármelyik hivatalos szervnek, többnyire írásban válaszolnak, ha válaszolnak. Sokszor napokkal később. Visszakérdezni nem tudsz. Komikus helyzet. Interjú.
2015. november 20. 13:35
Nem lebaszom őket, csak igyekszem földön tartani a kommentelőket, és megértetni velük, hogy például ez a műsor nem vérre megy, és pont azért csináljuk, hogy szórakoztassuk őket. Interjú.
2015. november 19. 14:51
Aki elhiszi, hogy egy bérgyilkos, aki 1 millió dollárért öl, az utána odaáll egy tv-műsor kamerája elé és ezt 600 dollárért el is mondja, az ne olvassa tovább ezt az írást!
2015. november 19. 14:27
Nagyon-nagyon tartottam a meccstől. Például mert én még nem láttam a magyar válogatottat 4 napon belül kétszer jól játszani. Interjú.
2015. november 18. 14:52
Megdöbbenve és szomorúan vettük tegnap tudomásul két politikusuk, Kunhalmi Ágnes és Mesterházy Attila közlését, miszerint az MSZP bojkottálja portálunkat, mert az „kormánypárti médium”.
2015. november 17. 8:59
Amikor már-már azt hihette az ember, hogy tényleg nincs lejjebb, akkor a menekültek naponkénti – áttetszően kódolt zsidózással „színezett” – gyalázása, a zemberek naponkénti vadítása újra meg újra megmutatta: mindig van lejjebb.
2015. november 16. 15:39
Ki a Jóisten fog engem eltartani, amikor az érdemi szakmai munkám helyett azzal vagyok elfoglalkozódva, hogy a kormány által kistafírozott Mandiner szerkesztőségének ezekre a minden képzeletet alulmúló, szánalmas hazudozásaira válaszolok?
2015. november 13. 9:32
Arra mindenesetre jó volt ez az ügy, hogy felkeltse az érdeklődésemet: hogy állnak a közélettel foglalkozó magyar heti- és napilapok, online portálok a nemi egyenlőség tekintetében? Mennyire van 2015 a magyar sajtóban a Trudeau-féle időszámítás szerint?
2015. november 11. 17:33
Az biztosan nem igaz, hogy a TV2-től a hatalom nagyobb politikai támogatást vár majd el, mint eddig. Nem kell ennél több, csak profibban és nagyobb nézettséggel.
2015. november 11. 15:18
A Keresem a családom az, aminek szánták, és a valóságshow-nak álcázott Zs-kategóriás szappanoperák korában nagyon jóleső érzés tud lenni a véletlenszerűség tökéletes hiánya.
2015. november 11. 11:53
Megint azt látjuk, hogy a fideszes haverok ráteszik a kezüket a lehetséges bevételekre, közben az állam nem győzi kistafírozni a gigantikus összegekből nézhetetlen műsorokat előállító közmédiát.
2015. november 9. 19:29
Az összes olyan, Gerkenstől kapott emailt megőriztem, amelyben a hírigazgatónak témát javasolt, illetve kormánypárti, vagy ellenzéki politikusok ügyeit ajánlotta figyelmembe.
2015. november 9. 12:25
Az tekinthető függetlenségnek, hogy egy hírműsor a kormánypárti politikusokat személyükben támadja? Én nem vagyok biztos abban, hogy ez lenne a szó megfelelő definíciója. Szerintem ez kormányellenes híradózás, ami nem egyenlő a függetlenséggel.
2015. november 9. 7:10
Sohasem tárgyaltam Lázár Jánossal, ezeken a megbeszéléseken a magyar RTL menedzsmentje nem vett részt. A tulajdonos képviselői egyeztettek a kormányzattal.
2015. november 8. 17:19
És ami a legszebb a dologban: a hallgatás egyöntetű, azaz mintha karmester intett volna be, de ez mind csak látszat. Mert a valóság ennél rosszabb: nem kell a karmesteri pálca, a „Lügenpresse” (hazug sajtó) tudja a dolgát.
2015. november 6. 10:19
Nem igaz a híresztelés, hogy a Nemzeti Sport kiadói joga átkerülne a Magyar Időkhöz (vagy Habony, esetleg Vajna birodalmához).
2015. november 6. 8:09
Az egész ügy valahogy helyettesítő témává vált: Mohszín az összes menedékkérő szimbóluma lett a világ közvéleménye számára, míg sokak szemében úgy tetszett, Lászlót ugyanúgy igaztalanul hurcolja meg (ennyire) a közvélemény, mint a magyar kormányt.
2015. november 6. 8:09
Az egész ügy valahogy helyettesítő témává vált: Mohszín az összes menedékkérő szimbóluma lett a világ közvéleménye számára, míg sokak szemében úgy tetszett, Lászlót ugyanúgy igaztalanul hurcolja meg (ennyire) a közvélemény, mint a magyar kormányt.
2015. november 5. 7:32
Furán venné ki magát huszonhat esztendővel a rendszerváltás után, ha ennyire nyíltan küldene saját embereket a szolgálat a magántulajdonban lévő, a hatalomtól független szerkesztőségekbe.
2015. november 4. 21:50
Elképzelhető, hogy Pintér Sándor túlságosan belerévedt a forradalmi megemlékezésekbe és időutazott az 50-es esztendők megfigyelőktől, besúgóktól és kémektől hemzsegő korszakába.
2015. november 4. 17:35
Ezt a törvénytervezetet nagy valószínűséggel nem fogadják majd el, de a szándék egyértelmű, ahogy az illiberális demokráciák pályája is. Nem kéne ebbe az irányba haladni.
2015. november 4. 8:47
Igen, szigorú vagyok és indulatos. Törvény- és rendpártibb lettem, mint voltam. A tényleges katasztrófa-okozás és a közmorál ellen végbevitt merényletek példás szankcionálásának híve lettem.
2015. november 2. 13:22
A legnagyobb döbbenetemre a Cink bezárása után kapásból többen is bejelentkeztek, hogy érdekelné őket a lap fenntartása. De rájöttem: én ezt fizikailag is képtelen vagyok folytatni.
2015. november 1. 12:31
Széles Gáborék, ha megtehetnék, tán törvényileg tiltanák be a paródiát, hiszen csak a befeszülésben, a fenyegetőzésben és a feljelentésben hisznek.
2015. október 30. 15:36
Attól ugyanis, hogy valaki humorosnak érzi magát, nincs joga törvényszegéshez, nem költözhet be más lakásába, nem veheti el más tulajdonát, haszonszerzésből nem lophatja el, nem másolhatja le majd nem terjesztheti annak szellemi termékét.
2015. október 30. 11:41
A szakmaiságot és a következetességet teljes mértékben nélkülöző, a Fidesz által uralt kommunikáció a menekültekkel kapcsolatban eddig nem szült mást, csak feszültséget és frusztrációt.
2015. október 30. 8:43
Az M1-nél dolgozó emberek látszólag szakmai munkát végeznek, valójában azonban a kormányzat által sugallt narratívát szolgálják ki reggeltől estig, teljes fordulatszámon, kérdés és kételkedés nélkül.
2015. október 27. 9:16
A Tutiblog és a Mandiner is rendszeresen megteszik a maguk nagyszabású tétjeiket, bár a feminizmussal kapcsolatos tudásuk messze alulmúlja a vonatkozó Wikipédia-szócikket.
2015. október 26. 17:15
S mit tesz e felismerés és arcraesés közepette az Index-444-Kettősmérce? Semmit. Minden megy tovább a maga útján, mintha mi sem történt volna, az önvizsgálatnak helye nincs, abcúg fasiszták.
2015. október 26. 10:04
Simicska Lajos és Fonyó Károly egy kis borsot törhetnek Andy Vajna és megbízói orra alá, jöhetnek még jogászok csapatainak hatalmas hasznot hozó perek is, amelyeket 2023-ban valaki majd megnyer.
2015. október 23. 10:35
Soha nem volt olyan mély a generációk közti szakadék, mint ma. Egy apa száz éve el tudta mondani a fiának, hogyan működik a világ. Ma az apa a világ működésének számtalan elemét fiától tanulja el.
2015. október 22. 21:02
És ha itt vagyunk, akkor már még keményebben, az olvasóink iránti még nagyobb alázattal fogjuk végezni a munkánkat.
2015. október 22. 16:18
Az a férfi, aki asszonyának a születésnapjára nem vesz egy tévét, nos, Andy egy lúzer.
2015. október 22. 15:43
2006-ban arra kényszerítettek a munkahelyemen, ami egy reklámügynökség volt, hogy írjak nekik (mármint a Fiatal Baloldalnak) egy rádióreklámot. Nem sokkal később fel is mondtam ott.
2015. október 22. 9:28
Narratíva lettem! Listára kerültem – ha csak informálisra is – és még csak nem is a proskribálandókéra! Szóval csak így tovább a Nemzet Rendszereiben, derűs nemzeti ünnepeket, jó narratívát, jó éjszakát a b. hallgatóságnak!
2015. október 19. 13:42
Az előző rész tartalmából: Zsolt és Yvonne nagyon meglepődnek, mert valaki meg akarja venni a tévéjüket, holott az eredetileg nem is volt eladó.
2015. október 19. 13:07
Mindig meglepődöm azon, hogy Magyarországon a közmédiában mindent lehet mondani, semminek sincsen súlya, semmi miatt nem kell tiltakozni.
2015. október 19. 12:41
Ott tartunk, hogy ma már ezt a függést, kitartottságot, vagy adott esetben kitaszítottságot, lassacskán mindenki természetesnek veszi: így megy ez mostanában…
2015. október 19. 11:13
A mi kultúránk szerint szabad bikiniben fürdőzni a tengerparton, az övék szerint viszont tilos. Ebben a kérdésben nehéz közös nevezőre jutni. Interjú.
2015. október 18. 10:29
Andy Vajnánál csak a sajtótermékek elenyésző része írja le, hogy a filmbiztos nem üzleti befektetésként, hanem politikai okok miatt, a kormányfő utasítására vagy bíztatására kívánja megvenni a TV2-t.
2015. október 18. 10:05
Ha a TV2 valóban Simicska érdekköréhez kerül, nem pedig Andy Vajnához, az izgalmas kihívás elé állíthatja Hajdú Pétert.
2015. október 16. 17:59
Yvonne Dederick és Simon Zsolt nem emlékszik arra, hogy megállapodást kötöttek volna Fonyó Károllyal a TV2 elővásárlási jogáról, egyben abszurdnak és műbalhénak nevezték a helyzetet. Fonyó Károlyt mindez nem érdekeli, és természetesnek tartja, hogy a két vezető védi az álláspontját.
2015. október 16. 17:32
A tegnapi aláírt megállapodás minden lépésében jogszerű, ezért kizárt, hogy a mostani műbalhé hatással legyen a csatorna működésére. Interjú.
2015. október 16. 12:25
Nem lesz kormányközeli a TV2. Érdemes különbséget tenni Vajna mostani tévés befektetése és egyéb üzletei között.
2015. október 16. 9:59
A TV2 lassan filmet forgathatna saját magáról. Annyi fordulat történt a napokban a cég körül, hogy azt még egy forgatókönyvíró is megirigyelhetné.
2015. október 16. 9:45
Több hete terrorhullám rázza meg Izraelt, a világ azonban nemigen vesz róla tudomást. A mainstream média gyakran kelti azt a látszatot, mintha a terrorista lenne az áldozat.
2015. október 16. 8:43
Csatájukban a tévé, annak milliónyi nézője, a sajtó nyilvánossága, szabadsága semmit nem jelent. Mindez nekik csak eszköz.
2015. október 16. 7:27
Andy Vajnán semmi sem múlt. Ő nagyon tudja, hogyan lehet feltűnést kelteni.
2015. október 15. 21:25
A saját adóforintjainkból építik ki a hazugság rendszerét, a fejünk fölött, ellenünk. Ez a TV2 megvásárlásának a sztorija, és semmi vicces nincs benne az első mosolyok után.
2015. október 13. 9:35
Mert van ugyebár a vagány és van a hányingerkeltő újságírás. Ez utóbbira példa, ez a nevezzük így, tudósítás.
2015. október 10. 12:22
Az ATV korábbi külsős műsorvezetője azért harapott bele a kézbe, amely neki egykor enni adott, mert a televízió vezetése megszüntette Magánbeszélgetések című műsorát.
2015. október 9. 15:57
Az egyik legolvasottabb cikkünk az volt, amikor a Libération-t osztottuk ki, miután a francia napilap azt állította: Magyarország Európa szégyene. Mi meg azt, hogy bekaphatják, de tövig. Ír ilyet bármelyik újság? Interjú.
2015. október 9. 8:49
Lehet azért haragszanak, mert az ő műsoraikkal ellentétben a kereskedelmi tv-n futó műsorokat nézik is? Egyedül abban vagytok jók, hogy eltüntessétek a pénzt úgy, hogy ne maradjon nyoma.
2015. október 7. 16:05
A részrehajlás létezik, elég csak felütni két hasonló profilú és népszerűségű portált, vagy lapot az úgymond jobb- és baloldalról. Szemmel látható, hogy az egyik tele van hirdetéssel, a másikban alig találunk. Interjú.
2015. október 7. 14:29
Az értekezleteken elmondtam mindenkinek, hogy felejtsék el az öncenzúrát, a régi reflexeket, és próbáljanak meg szabad, független újságíróként viselkedni. Interjú.
2015. október 6. 11:47
A legnagyobb közönséget vonzó médiumok nem tudtak ellenállni a kormányzati úthengernek, ami jól látszott abban is, hogy az érintett időszakban a civilek alig jutottak széles nyilvánossághoz.
2015. október 5. 21:35
Az elmúlt pár napban két olyan MTI-hírt is átvett az online magyar sajtó majdnem egésze, amely teljes hazugságokon alapult, és a valóságot a kormány szája íze szerint torzította.
2015. október 5. 8:18
Az említett projekt a nyúl mögé lő, úgy még senki nem ejtette el a vadat. Én mindig a nyúl elé lövök. Habonyék viszont akkor akarnak online portált csinálni, amikor az már elavult műfajnak számít. Interjú.
2015. október 2. 17:20
Ha most Simicskának van egy olyan szándéka, hogy az elmúlt időszakot kompenzálva például segítse a NER-en kívüliek munkáját, akkor hurrá. Interjú.
2015. október 2. 14:32
Nincs bénább az újságírók körében egyébként elég gyakori szokásnál, hogy osztunk mindenkit, aztán megsértődünk, ha mi kapjuk meg ugyanezt. Egy olyan hangvételű újság, mint a 444 szerzője pláne számítson erre.
2015. október 1. 14:50
Kezdeményeztem egy beszélgetést a főszerkesztővel, amelyen – szívélyes keretek között – megbeszéltük, hogy én nem tudok azonosulni az átalakítás irányával, ő pedig másfajta újságírói munkára tart igényt.
2015. október 1. 14:16
Még meg sem jelenik a beszélgetés László Petrával, már elindul először újságírók őrjöngése: az interjú gusztustalan szerencsenmosdatás.
2015. szeptember 30. 15:25
Egyik lap sem érti, hogy miért gáz ilyen magyarázattal igazolni egy alapvető tuskóságot. Amit amúgy az elkövetője is elismert.
2015. szeptember 29. 10:48
21:04. Öt perce vagyok Facebook nélkül. Iszonyat idegesítő, hogy ezt nem tudom kiírni a Facebookra. 21:59 Apokalipszis. Egy órája nincs FB.
2015. szeptember 29. 7:59
Van olyan bakonyszentlászlói ismerősöm, aki mezőgazdasággal foglalkozik, mindig felteszi a kérdést, hogy mikor fogjon hozzá a lucerna kaszálásához. A családom is rendszeresen rákérdez az időjárásra. Interjú.
2015. szeptember 28. 13:47
Digitális kommunkatív etika, együttműködés, bizalom helyett konformitáskényszer, nyomásgyakorlás és trollfelhő uralkodik, ez utóbbi megy falról falra, blogról blogra, emberről emberre.
2015. szeptember 27. 9:46
Világos, hogy a nyílt manipulációtól és a hazugságtól sem riad vissza a Fidesz kampánygépezete, ha magyart magyar ellen kell ugrasztani.
2015. szeptember 25. 11:14
Ezeknek tényleg tök mindegy, hogy mi megy, csak pörögjön. Egy az egyben lenyúlták egy cikkemet, majd miután írtam nekik emiatt, egyszerűen kicserélték annak tartalmát egy másik hírre, meghagyva az eredeti címet.
2015. szeptember 25. 11:02
Akárcsak a politikában, az online médiapiacon is minden nap háború zajlik. Ahogy a szavazó nem hitbizománya egyetlen pártnak sem, úgy a látogatottságért is minden egyes nap meg kell küzdeni. Interjú.
2015. szeptember 24. 18:21
András! Nem vagy te Honthy Hanna nem vagy te primadonna. Mire fel ez a hisztéria? Nem állapodtatok meg semmiféle időpontban. Egy interjú minimum két ember dolga. Válasz Stumpf Andrásnak.
2015. szeptember 24. 12:01
Aztán már hiába kerestem Simicska Lajost. Írtam neki, semmi válasz. Hívtam is többször. Sosem vette fel.
2015. szeptember 24. 10:04
A fos az nem lesz kevésbé fos, attól még, hogy nők is ontják magukból.
2015. szeptember 23. 13:29
Most már itt vagyunk néhány napja. Már látszik valami. Már szeretnek és gyűlölnek minket. Az egész kezd életszagúvá válni, és jól is van ez így.
2015. szeptember 22. 16:59
Az Európára zúduló végtelen menekültáradatot illetően már azoknak is felnyílt a szemük, akik a valóságtól távol eső liberális médiából tájékozódnak.
2015. szeptember 22. 8:20
A szétesés folyamata nem áll meg a politika határainál. A bevándorláspárti média kritikátlan bevándorláspártiságával szembekerül saját olvasóival.
2015. szeptember 21. 17:19
Megszavaztatta közönségét az Index, és fogadni mernék, hogy nem arra az eredményre számítottak, mint amit aztán az arcukba tolt a nép.
2015. szeptember 21. 15:56
Elment az internet az irodánkban, net nélkül nem tudunk dolgozni. Felhívtuk a Telekomot, ahol azt mondták, hogy várjunk, a következő 24 órában kitalálnak valamit.
2015. szeptember 21. 13:06
Mi a legszükségesebb feladatunknak azt tekintettük, hogy első körben rendezett, jól navigálható, egy hírportál igényeit kielégítő felületen tudjuk kínálni cikkeinket olvasóinknak, olyanon, amely a 21. századi minőségi újságírást képes kiszolgálni.
2015. szeptember 20. 7:29
HVG, Magyar Narancs, Népszava, Népszabadság, Átlátszó és ezek csatolt részei = „nem számítanak”
2015. szeptember 18. 15:04
Hazai és külhoni sajtómunkások vált vállnak vetve alkotnak a szemünk láttára egy párhuzamos valóságot migráció témában.
2015. szeptember 18. 11:02
Ha nem látnám, el se hinném. Itt az újság, amit a Mandiner kommentelői írnak!
2015. szeptember 18. 8:40
888.HU = ERŐ
2015. szeptember 17. 16:24
Mit képzel magáról az a szerencsétlen, aki − miközben egyértelmű a helyzet és az is, hogy mi fog következni − szánt szándékkal, karon ülő csecsemővel beszáll egy legálisan védett határ elleni illegális áttörési kísérletbe, bele a vízágyúba és könnygázba, hogy aztán kifejezetten a világsajtó kameráit keresve mutogassa a síró gyerekét?
2015. szeptember 16. 11:01
Ebben az országban mindenki számára természetes, hogy aki fizet, az nem csupán a szakértelmedre és a munkaidődre, de a lelked egy darabjára is igényt tart.
2015. szeptember 15. 8:45
Nem kívánok köpni egy országra, akár metaforikusan sem, ahol gyerekemnek életet adtam, ahol szabadon tanulhattam, ahol lemezem születését ünnepeltem, ahol sok érzelmes pillanatban volt részem ennyi év alatt. Sikeres műsorokat nektek!
2015. szeptember 15. 8:14
A Fent és Lent szúrta ki, hogy két mondat már nem olvasható Plankó Gergő 5 dolog, amit megtanulhatunk a röszkei menekültdrámából című írásában. Volt, nincs.
2015. szeptember 15. 7:36
Plankó cikkének a két utolsó mondata minden magyarázat nélkül került ki mára a cikk eredeti, 444-en található változatából. Szerkesztőnek, szerzőnek persze mindehhez joga van. Ám bármiféle magyarázat nélkül utólag tenni ilyet, az az olvasók semmibevétele.
2015. szeptember 14. 11:23
A Gyertek át szombat este! nem lett olyan, mintha élőben kapcsolnák a Fásy Mulató öltözőjét, vagy Kiszel Tünde névnapi buliját.
2015. szeptember 10. 16:44
Attól, hogy a köztévé eltitkolja, természetesen még léteznek menekült gyerekek. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint csak idén 8 420 kísérő nélküli kiskorú érkezett Magyarországra.
2015. szeptember 10. 16:39
A gyáva, sunyi nyilas arca, aki már nem öl, nem lövet Dunába, csak belerúg egy gyerekbe, ha már nem tudja magában tartani a beépített szálasit.
2015. szeptember 10. 14:58
A liberális szélsőség nem hajlandó megvédeni Európát, a nacionalista szélsőséget elnézve pedig úgy tűnik, mintha nem is volna mit megvédeni rajta.
2015. szeptember 10. 14:27
Ez a címlap majdnem mindent magába sűrít, ami miatt sokszor annyira nyomasztó hely Magyarország.
2015. szeptember 10. 12:34
Hogy a 444 szerkesztősége a gyűlölettől fűtött hozzászólásoktól sokallt volna be? Azokból korábban sem volt hiány, az elmúlt napokban csak annyi változott, hogy a hozzászólók és a szerkesztőség elégedetlenségének iránya látványosan elvált egymástól.
2015. szeptember 10. 11:20
Látva a gyomorforgató propagandát véleményem szerint a nácikat a Magyar Narancs szerkesztőségében kell keresni.
2015. szeptember 9. 11:23
Kicsit zavaró, hogy a jobbos újságírók úgy tálalják a Németországból tovább mennek a menekültek Dániába és Svédországba híreket, mintha egy rohadt gyurcsányistán ütnének egyet.
2015. szeptember 8. 12:31
Kötelező minden cikkben feltüntetni, hogy a menekültek orvosok, joghallgatók, agysebészek, mindegyik jóember, milyen jó, hogy befogadjuk őket és rohadjon meg Vitya, mindenért ő a hibás?
2015. szeptember 7. 18:06
A magát eredetileg a gonzóújságírásból származtató csapat szinte minden tagja Uj Péter szellemi hátsójából bújt ki. Mind a magukra méretezett kultúrgettóban sörözgetnek, és mindenki, aki ezen kívül létezik, számukra utálatos. Interjú.
2015. szeptember 7. 9:48
Nincs az életemben semmi, amiért nem kellett volna, az, ahol most vagyok, nagyon kemény meló eredménye. Semmit nem adtak ingyen.
2015. szeptember 4. 9:56
Hogyan lehetséges, hogy az önök Budapestre akkreditált tudósítója akkora marha, hogy a legalapvetőbb uniós jogszabályokkal sincs tisztában?
2015. szeptember 4. 8:41
Amikor az Origo és jó néhány munkátlan hónap után a Cinkhez kerültem, és belaktam a helyet, azt mondtam: nagyobb ajándékot nem kaphattam volna az élettől.
2015. szeptember 3. 17:18
A Cink azért szűnik meg csak így hipphopp, mert eleve nem normális sajtótermék volt, hanem alkalmi projekt. Hirdetések és bevételek nélküli játszótér, amit kísérleti céllal alapítottunk, és mivel nagyjából mindent kipróbáltunk, amit akartunk, lejárt a projekt életciklusa, és nincs különösebb értelme fenntartani.
2015. szeptember 1. 17:13
Rogán az elejétől fogva abból az axiómából indul ki, hogy a Magyarország területére érkező menekültek MINDANNYIAN rosszindulatú megélhetési bevándorlók.
2015. augusztus 28. 11:24
Kérlek, hogy még az újságíró sapkádban se kiabálj telefonon a kolléganőmmel, mert azt nem szeretjük.
2015. augusztus 28. 11:15
Nem számítottam arra, hogy az Átlátszó bevállalja ezt, hogy a két kolléganő névtelenül (hogy máshogy?) ered a menekültek nyomába és ezt az Átlátszó le is közli.
2015. augusztus 26. 10:05
Ne legyen gyerek a felgyújtott faluban, ne legyen gyerek a lebombázott Aleppóban, ne legyen gyerek a hullák között rémülten, megégve.
2015. augusztus 18. 10:08
Ha ma kérnének fel, nem vállalnám. Ez a műsor ebben a formában számomra nem vállalható. Túl sokszor éreztem a nézése közben tehetetlen frusztrációt. Túl sokszor éreztem, hogy ezúttal ledarált a gép.
2015. augusztus 17. 13:53
Ahhoz, hogy egy magyar-román meccset Szlovákiában is látni lehessen, a következőnek kell megvalósulnia: megveszi egy ottani tévé a jogokat. Kész.
2015. augusztus 17. 13:52
A szeptember 4-i magyar-román mérkőzés az M4 Sport csatornán kerül adásba, a jogtulajdonos előírása alapján kódolva.
2015. augusztus 14. 13:40
Rajcsányi Gellért tegnap az év riportjaként méltatta az Átlátszón blogformában közölt írássorozatot. Én, amióta a coming out előtt nem sokkal megsúgták nekem, ki volt az igazi szerző, ezen vigyorgok.
2015. augusztus 13. 12:02
Az Index most egy bissau-guineai származású, fekete bőrű urat fedezett fel, aki közgazdász létére villamosvezetőként dolgozik, és naponta el kell viselnie „a mindennapi rasszizmust a budapesti utcákon”.
2015. augusztus 3. 20:15
Most komolyan, miért nem lehet ilyen egyenesen beszélni, választott tisztviselőként?
2015. augusztus 2. 15:36
Hirtelen kíváncsi lettem. Vajon ki lehet a tegeződő pöcsöző? Mivel foglalkozik? Akkor is goromba-e, ha beszélek vele telefonon?
2015. július 31. 11:40
A Story főszerkesztője üzent: kapok egy wellness-hétvégét, ha leveszem a mosolygós képeket, mert rontja az eladási példányszámot, ha itthon vagyok és jól, amikor szerintük kórházban és rosszul...
2015. július 30. 14:30
A Mandiner mindent átvesz, ami figyelemre méltó, ebben a tekintetben ökumenikus jellegű. A szerkesztőség szándékait azonban megkülönböztetném a holdudvarában gyülekező kommentelőkétől.
2015. július 28. 9:12
Egy átlagos felhasználó majdnem napi 250-szer veszi kezébe az okostelefonját, és több mint 3,5 órát használja.
2015. július 27. 8:47
A posztot olvasva nem voltam büszke arra, hogy gawkeres vagyok, pedig egyébként nagyon. Sőt. Szörnyen éreztem magam.
2015. július 23. 15:25
Amikor a Jobbik-kormány alatt a honi médiaipar és a kulturális élet újra nemzeti érdekeket fog szolgálni, öröm lesz kimondani: „Hasta la vista, Andy!”
2015. július 23. 14:31
Nem tudjuk mire vélni azt a fülsiketítő csöndet, amely idehaza a francia lap főszerkesztőjének bejelentését kíséri.
2015. július 15. 15:23
Merőben szokatlan, hogy egy cikk megjelenése előtt a TV2 a teljes magyar sajtót végigtelefonálja és fenyegetőzzön.
2015. július 12. 9:25
Úgy tűnik, nem az van, hogy a buzik provokálnak, hanem a kormány és médiája ragaszkodik görcsösen ahhoz, hogy úgy mutassa be a felvonulókat, mintha provokálnának.
2015. július 9. 7:17
Itt az ideje lakatot tenni a hűtőszekrényre, mielőtt az állam minden háztartásba berombol, és kicseréli a dobozos tejet, vagy beteszi a frigóba a banánt, hiába mondjuk, hogy annak nem ott van a helye.
2015. július 8. 19:26
A DGAP elemzése az Origo esetét Lázár Jánossal a „kormánykritikus újságírás” „kiemelkedő példájaként” írja le, ami egészen beteg humorérzékről tanúskodik.
2015. július 7. 13:02
Hogy hány évet tölt el az ember egy munkahelyen, nem számít. A tájszólás sem. Igazából teljesen mindegy, ki milyen egyéniség, más tényezők döntenek. Hogy milyenek, nem mondom el, mert csúnyákat mondanék. Interjú.
2015. július 7. 10:44
Az igaz, hogy ez az új típusú reklám nem ront rá a szerencsétlen közönségre, úgy, hogy annak a hátán „még a szőr is feláll”.
2015. június 30. 9:45
Szerencsére nem minden nap történik itthon ilyesmi, a bevándorló-kérdés amúgy is forró téma, így nem csoda, ha gyorsan bejárta a balhé híre a médiát – a 444 és a hvg.hu azonban elég sajátos módon számolt be a történtekről.
2015. június 27. 21:58
Azokra, akiknek önmagában az, hogy az Index kiáll egy szabadságjog mellett, elég ahhoz, hogy elbúcsúzzanak tőle, kemény napok várnak.
2015. június 25. 9:40
Habony embere is teljesíti a feladatát, Lázáré is. Az adófizetők pénzén gründolnak kormányszócsövet.
2015. június 23. 8:45
Tény, hogy elsodortak az élő kapcsolás alatti váratlan események, és tény, hogy nem tudtam higgadtan reagálni. Nem tettem fel fontos kérdéseket, melyekkel egyértelművé vált volna, hogy nem vagyok az „embervadászat” támogatója.
2015. június 22. 19:55
Az még csak hagyján, hogy túlfűtött érzelmeik, indulataik hatására a hozzászólók olykor következetesen Sztálin vagy Hitler követőinek titulálták egymást, de a nyomdafestéket nem tűrő gyűlöletbeszéd néha szinte elöntötte az egyébként széles közönségnek szánt oldalakat.
2015. június 22. 11:13
Joggal merül fel a kérdés: mi alapján állítja a Freedom House, hogy rosszabb Magyarországon a sajtószabadság helyzete, mint más európai országokban?
2015. június 18. 12:00
Sejtettem, hogy nem kell sokat várni és sajnos a pszichológusokat, pszichiátereket elárasztják selfie függö pacienseik... :(
2015. június 14. 16:19
Úgy érkeznek a kritikák, bírálatok, mintha azt kérnék számon a nyáron, hogy miért nincs olyan hideg, mint télen.
2015. június 13. 14:32
Egy magára valamit adó újság nem közölhet hírt úgy, hogy utána összevissza javítgatnia kell. Nincs kétségünk afelől, hogy meg fogják magyarázni, miért nem az ő hibájuk mindez – de, ez az ő hibájuk. Hazudtak.
2015. június 10. 16:44
Egy teljes éves periódusban dolgozó iparág szabályait év közben átírni igazi atomtámadás. A gombafelhő leple alatt pedig hihetetlen tempóban lezajlik majd a kormányzati médiabirodalom építése.
2015. június 10. 14:20
Ön szerint hír a Népszabadságban, az Indexen, a 444-en, az Origón vagy a Népszavában, ha ír Magyarországról a Financial Times? Általában igen. Most: nem.
2015. június 5. 7:32
A liberális újságírás ma már ott tart, hogy ugyan szinte minden európai parlamenti ülésszak idején megírják, hogy a Fideszt ki akarják zárni a Néppártból, ez még egyszer sem jött be.
2015. június 4. 11:38
Amikor nem adnak nekünk interjút, akkor nem nekünk nem adnak interjút, hanem a tisztelt választóik azon rétegét nem tisztelik, akik dacolva minden támadással maguk mögött álltak az utóbbi 5-10 évben.
2015. június 4. 11:38
Amikor nem adnak nekünk interjút, akkor nem nekünk nem adnak interjút, hanem a tisztelt választóik azon rétegét nem tisztelik, akik dacolva minden támadással maguk mögött álltak az utóbbi 5-10 évben.
2015. június 3. 11:50
Ez nem árulás. Ez forradalom. Nem eldobom a zászlót, hanem kitűzöm a Bastille egyik bástyájára. Nem hagyok cserben senkit, legfeljebb a komformizmust meg a sznobizmust.
2015. június 2. 13:21
Vagyis. Amit a kormány el akar érni egyik napról a másikra, azt a piac is akarja, de sokkal lassabban. Ez ugyanis a kulcs: a változtatás sebessége.
2015. május 31. 14:20
55 évesen elment egy közvetlen ember, aki kicsit eltévedt Kelet-Európa hatalmi mocsarában de attól még nekem marad az az Obi, akivel a kamerákon kivül mindig jót lehetett beszélgetni.
2015. május 31. 10:25
Én arra az Obersovszky Péterre emlékszem nagy szeretettel és most azt siratom, akivel órákon keresztül nevettünk minden hülyeségen a Pagodában.
2015. május 28. 21:04
Szégyen, hogy a 80 mrd közpénzből gazdálkodó MTV nem közvetíti a költségvetés vitáját!
2015. május 28. 19:43
A buzizás, az aljasság, a szándékos ferdítés és az a tény, hogy elhallgathatónak tartjuk egy gyermek zaklatását, nem polgári érték.
2015. május 28. 14:58
Egyszerűen teljesen elképesztő az, ahogy az áldozatokkal, a cselekménnyel nem is törődve, Szőnyi felépíti saját világát, és ebbe beilleszti ezt az ügyet is.
2015. május 27. 17:23
Igen, szabad vagyok, mert a munkaadóm többé nem fenyeget kirúgással, ha nem akarok leleplező anyagokat gyártani Orbán Ráhelről, és nem kell napirenden tartanom Orbán Viktor nem létező ügynökügyét, ha tudom, hogy az egész csak egy pitiáner bosszú.
2015. május 27. 15:45
A szocialista párt nevére vesz és finanszíroz egy felületet, ahol csak ezt lehet olvasni, hogy nem is házhoz megy a lóf_szért, de egyenesen házhoz rendeli, az valami egészen abszurd :)))
2015. május 27. 14:10
Az Adytól ellesett teátrális pózok rabságában tobzódó Bayer immár nem egyéb, mint saját megélhetési nagyotmondásának két lábon járó karikatúrája.
2015. május 27. 7:52
Alig telt el fél év január óta, és Áder János már akart ENSZ-főtitkár lenni, majd nem akart ENSZ-főtitkár lenni, és most újra akar, de most már Tarlós István is akar!
2015. május 26. 17:03
Sőt, a csehek az új Szabad Európa Rádió. Sőt, Magyarországon kívül már mindenki az új Szabad Európa Rádió, hiszen mi ma észak-koreaiabbak vagyunk Phenjannál.
2015. május 26. 15:41
A közalkalmazottak, hivatalnokok, hatósági emberek nyilatkozati lehetőségét pedig központosították, az újságíróknak hosszú dzsungelharcot kell vívniuk annak érdekében, hogy végül válaszokat kapjanak kérdéseikre.
2015. május 26. 8:54
Az Ulfkotte-kötet világképe nem túl komplikált. Megtudjuk belőle, hogy kit szeret, illetve kit tart vétlen áldozatnak. Putyint és Schrödert.
2015. május 23. 10:56
Az okvetetlenkedő, folyton kérdező, a hatalom embereit zavarba hozó és ellentmondásba kergető újságírókat ki kell tiltani. Különben újra és újra kínos ügyeket tálalnak.
2015. május 22. 12:58
Rossz érzés lehet ennyiszer lógó orral távozni, nagy lehetett eddig az Indexszel szembeni frusztráció, és most még nagyobb az öröm.
2015. május 20. 11:29
Orbán Viktor alighanem hízelegni akart a külföldi tudósítóknak, vagy legalábbis elnyerni a jóindulatú semlegességüket.
2015. május 20. 11:04
Míg a Pride magamutogató extravaganciája általában bumeránghatású, addig a televízió észrevétlenül hozza be és fogadtatja el velünk a homoszexualitást.
2015. május 18. 15:33
Az ügyet a magam részéről lezártnak tekintem azzal, hogy sokkal nagyobb pozitívumnak tartom a nol.hu reakcióját, mint amennyire negatívnak éreztem a cikk megtévesztő címadását.
2015. május 18. 15:11
Talán fordult volna az Óbudát ért negatív kritika előjele, ha még publikálás előtt értesül a szerző arról, hogy magam is részt vettem az író lánya, Ágnes által kezdeményezett megemlékezésen.
2015. május 17. 17:13
Legyünk nagyvonalúak és zárjuk ki azt a lehetőséget, hogy a Népszabadság online változatánál továbbra is a Szabad Nép szellemisége uralkodik.
2015. május 16. 13:53
Amúgy Szily testvér Engels mester 21. századi büntetőcsapatából még megjegyzi, hogy Földes „ismert” újságíró. Persze. Ha csak elhangzik a Földes név, lovas rendőrök taposnak terhes anyákon, és kardlapozni kell, akkora tömeg verődik össze.
2015. május 16. 13:41
Sok ellenzéki értelmezővel ellentétben nem becsülném le L. Simont. Bár alkata hasonló, mégse sorolnám a kihízott, rosszul öltözött, félművelt Fidesz-káderek közé. Ismerem az irodalmi előéletét, olvastam a nyilvánosságról írott, figyelemre méltó tanulmányát.
2015. május 15. 17:55
Az akkori TV2-es vezetésre jellemző, hogy amikor érezték, hogy vesztésre állnak nálam, akkor Fábryt elhívták a Bagolyvár étterembe, előszedtek egy bőröndöt 30 millióval, és felajánlották direktben Sanyinak. Interjú.
2015. május 15. 8:18
Egy negyedszázada gúnyolódik a balliberális oldal, ha általa a nyugati médiába exportált hazugságok kiigazítására a magyar kormány helyesbítést kér.
2015. május 14. 17:31
A Freedom House szerint 2014-ben is romlott a sajtószabadság állapota Magyarországon. Szerintünk is.
2015. május 14. 12:31
A fősodortól eltérő külhoni véleményeket a mi pénzünkön próbálják orbanizálni.
2015. május 14. 10:01
A mai napon a Népszabadság főszerkesztői posztjáról lemondtam. Döntésemről tájékoztattam a lap és a kiadó vezetését.
2015. május 14. 7:37
A felelősségemet a kihallgatáson elismertem, hiszen az eset megtörtént, viszont nem történt tudatos cserbenhagyás, és nem gázoltam.
2015. május 12. 14:32
Aki azt hitte, hogy a magabiztos felkészületlenség és a bántó amatörizmus végleg a megboldogult Nap-Kelte szocreál bútorai között maradtak, az valószínűleg egy adást sem látott még a „Havas a pályán” című műsorból.
2015. május 11. 19:33
Amikor ők bajtársiasságról beszélnek, az alatt valójában kritizálhatatlanságot és szervilizmust értenek. Azt várnák, hogy a kritikus jobbos inkább fordítsa el a fejét.
2015. május 11. 11:44
Magyarországnak valahogy mindig rossz a sajtója a nyugati médiában, függetlenül attól, hogy szociáldemokrata vagy konzervatív vezetője van. Interjú.
2015. május 11. 11:43
Ebben a társadalomban már itthon is felnőtt egy teljes generáció, amely soha nem vett nyomtatott lapot a kezébe, kizárólag számítógépen vagy okostelefonon olvas híreket – már amennyiben olvas.
2015. május 10. 15:22
A Fidesz boldog örömmel rombolja a magyar kapitalizmust. Ha új, piaci munkahelyek létrehozásában kevéssé sikeres és külföldi befektetők sem ostromolják Magyarországot, akkor inkább árt egy kicsit, és rombolja a versenyt.
2015. május 10. 12:47
A nyomtatott lap már nem olyan intenzitással működik, mint az első időszakokban, már nem tudunk produkálni ugyanakkora példányszámot. Nem rentábilis, sajnos.
2015. május 7. 19:42
Csák Máté földjén az értékek eltűnnek. Helyükbe lépnek a G. Fodor & Habony Művek által termelt politikai/kommunikációs árucikkek. Ezek eladásához persze nincs szükség független újságírókra.
2015. május 7. 18:58
Volt négy év, amikor a legtöbbször befelé pattant a labda a kapufáról, aztán egyszer csak fordult a szerencse. Most aztán már nemhogy kifelé perdül, de egyenesen taccsra megy az összes lövés.
2015. május 7. 16:06
Az erdélyi magyarok egy része még nem kapott rá az újbeszédre, nem mondott le a gondolkodás fárasztó gyakorlatáról.
2015. május 7. 15:06
Az interjúdat a Hír24-ben megkönnyeztem. Szólj a Viktornak! Nem kell Paks. Ott van az energiacella. Nem? Vigyázz magadra!
2015. május 7. 13:59
A mindenkori magyar állam a kereskedelmi tévék által befizetett frekvenciabérleti díjakért könnyű kézzel dobja oda milliók pszichéjét a szellem kútmérgezőinek, akik addig ütik-vágják a társadalom ízlését és értékrendjét, míg mindannyian meg nem tanuljuk önfeledten élvezni a főműsoridőben zajló szexuális zaklatást.
2015. május 7. 9:54
A kormány arról győzködik híveit, hogy a hiba nem benne, hanem a tájékoztatókban van. Ami szokványos védekezés, nem érdemes fennakadni rajta. Mindig a kommunikáció a hibás.
2015. május 6. 10:39
Mindannyiukat az a kép ragadta meg, amelyen az egyik állatot egy Audiba rakják be, azzal viszi el a család a támogatást, adományt. Mindkét újság ezt az egy dolgot tartotta fontosnak kiemelni.
2015. május 6. 9:22
Weyer Balázs, a Főszerkesztők Fórumának elnöke szerint normális piaci körülmények között működhetne a reklámadó, de Magyarországon nem erről beszélhetünk.
2015. május 6. 7:27
Az a hír járja, hogy a lap is egy ilyen Karácsony és Tóth közötti konfliktusnak esett áldozatul. Ki legyen a címlapon? Azt hallottuk, hogy az emberek a lapnál nem kapnak fizetést, illetve volt aki emiatt már távozott.
2015. május 5. 7:38
A mindenkori hatalom mégis mindig lenyúlná a médiumokat, mert nem hajlandó (képes?) tudomásul venni, hogy a pártirányításnak mily csekély hozama van.
2015. május 5. 7:28
Ha egyszer Orbán Viktor új jobboldali médiát akar, akkor az meg is születik pillanatok alatt.
2015. május 4. 21:09
Szinte hihetetlen, de 11 éven belül másodszor megcsinálta kísértetiesen ugyanazt: átvitt egy teljes sportrovatot egyik napilaptól a Fideszhez hűbb másikhoz.
2015. május 4. 7:30
Érdemes-e a nehezen telerakott kosárból száműzni azokat, akik egyébként jobboldali értékrendet vallanak, csak némi távolságtartás, tárgyilagosság szorult beléjük (részben az új helyzetből fakadóan)?
2015. május 3. 8:57
Tisztelt nol.hu, hvg.hu, 444.hu és sokan mások! Miért kell a címeitekben sandán h̶a̶z̶u̶d̶n̶i̶ csúsztatni? Miért jobb nektek, ha azzal sokkoljátok az olvasóitokat, hogy „Ingyen vizet és áramot ígért Gyurcsány”?
2015. április 29. 16:52
Miközben egyesek már-már megnyugodtak és az ügy szerencsés zárlataként tekintették, hogy a TV2 is beismerte hibáját erőszak-ügyben, a csatorna kedden adásba engedte a korábban megalázott lány, Nóri újabb, végső megalázását.
2015. április 29. 14:16
Nem elég a műsor készítőit hibáztatni, a valóságshow műfaja maga lényegileg erkölcstelen.
2015. április 29. 7:54
Miközben a döntéshozók a család érdekében betiltják a vasárnapi plázázást, addig a televíziós csatornák éveken át onthatják magukból a szennyet este kilenckor, főműsoridőben.
2015. április 28. 17:55
Amíg a valóságshow-k teljes elutasítása vagy feltétlen elfogadása a két lehetséges opció, addig el sem lehet kezdeni beszélgetni arról, hogy mikor fordul át az erkölcstelen jogellenesbe.
2015. április 28. 17:22
Azt feltételezitek, hogy egy háttérzajos környezetben, távoli beszélgetés vételére alkalmatlan mikrofonnal, fémlappal letakart optikán keresztül próbált meg felvételt készíteni a háttal álló Orbán Viktorról a ravasz HírTV?
2015. április 28. 11:45
Inkább csöndben elgondolkodom, én mire költöttem volna ha nekik vagyok.
2015. április 28. 10:28
Létezik egyetlen magyarázat arra, hogy miért élvezzük annyira embertársaink megszégyenítését? És mi a helyzet az új médiában tapasztalható sértegetéshullámokkal?
2015. április 28. 10:17
Nagyon úgy tűnik, hogy a tévé szerkesztői szinte egyáltalán nem látták a történteket különlegesnek. A napi összefoglalóba belefért, de amúgy semmi különös.
2015. április 27. 17:11
Ma Magyarországon a publicisztikák jelentős része rutinból születik. Teljesen felesleges mélyebbre menni, igazuk is van. Még a végén megzavarnák az olvasóikat.
2015. április 26. 18:15
Teljesen abszurd az egész: a TV2 bemutat egy videót, amely alapján nyilvánvaló az erőszak, majd mindezek után Nórával cáfoltatja meg az egészet. Ismétlem: a szereplők őt kérik számon, hogy mi is történt, nem pedig a férfit.
2015. április 23. 21:42
Egész biztos, hogy a hatalom igen rossz néven venné, ha a befolyásos lapot Spéder magának az Antikrisztusnak passzolná át.
2015. április 23. 16:02
Ha lemondunk a személyiségi jogok védelméről, a második világháború után elemi erővel feltörő nyugati társadalmi és jogi vívmányt tennénk zárójelbe; ha az egyéni érzékenység alapján korlátozzuk a nyilvánosságot, több száz éves közös európai értékrendet ásunk alá.
2015. április 22. 14:45
Az oldal megszüntetését nézeteltérés miatt felfüggesztjük. Meghatározatlan ideig, továbbra is közzétesszük a fontos híreket.
2015. április 22. 8:18
Persze, biztos van olyan kormánypárti politikus, aki szerint már az ellenzékiségnek számít, hogy nem tolják majd nagy erővel az összes aktuális kormányzati bullshitet.
2015. április 21. 12:25
Tudnék zseniálisan polkorrekt lenni, de akkor nem történne semmi. Tegyük izgalmassá! Mert bele lehet ám unni ebbe a műfajba is, olykor már saját magadat is unod. Interjú.
2015. április 21. 9:33
Csak a vak és süket nem látja, hogy elvesztetted a valósággal a kapcsolatot. Nem hallgatod a rádiót, nem nézel tv-t, nem olvasod a Nemzetet. Bántó és sértő módon alázod a kollégáimat. Eszed?
2015. április 20. 17:21
A CÖF Vezetősége úgy döntött, hogy a Civil Összefogás Fórum nem oszt meg híreket, és a továbbiakban nem tudósít eseményeiről a Facebook oldalán. Az oldalt 2015.04.21-én megszünteti.
2015. április 20. 10:22
Egyáltalán nem merült fel, hogy a Simicska elleni mozgolódás miatt száll be az ESMA-ba. A mi reklámhordozóink, a jelenlegi médiafelületeink, a kandeláberek amúgy sem kifejezetten Simicska médiaportfóliójának konkurenciái. Interjú.
2015. április 17. 22:17
Nem mintha újdonság lenne, de egy újságíró ma már csak azt nem tudja megcsinálni egyedül, amire lusta. Vagy amire nem ismer használható programot.
2015. április 17. 14:15
Úgy lehet, a Nemzeti Hírcsatorna mindennapi teljesítményének árnyékában szinte alig jut érdemi figyelem a megújult és Petőfi nevével felruházott kettes csatornának, noha ott is nagyban zajlik a munka, és pezseg az élet.
2015. április 17. 9:53
A hírek három percébe ugyanakkor nem fért bele a tapolcai választás eredménye. Kérem szépen, a csönd is beszédes tud lenni.
2015. április 17. 7:30
Mint a televízió felelős szerkesztője ezúton ki- és bejelentem, büntetőjogi felelősségem teljes tudatában, hogy Lázár János nem csak cinikus, hanem egy hazug politikus.
2015. április 16. 12:53
Szinte mindegyik kérdésre igaz, hogy bizonytalan fogalmakon alapuló, vitathatóan keretezett problémákat kellene ugyancsak vitathatóan szelektált és megfogalmazott, gyakran hamis alternatívák alapján megoldani.
2015. április 16. 12:09
Nem értek egyet a rágalmazás és becsületsértés büntetőjogi szankcionálásával, túlzottan szóláskorlátozónak tartom a tényállások megfogalmazását. Interjú.
2015. április 16. 9:09
Nemcsak újságírót nem szabad verni egyébként, de tanárt, eladót, információs menedzsert sem, a hivatásrendek pedig fogjanak össze és határolódjanak el az erőszaktól.
2015. április 16. 7:37
Te hazudsz, ő meg az igazság bajnoka. Ti árulók vagytok, ők meg a mi embereink. Ez a szemlélet végtelenül káros és demoralizáló. Az M1-es hírcsatorna műsorvezetője ennek a primitív látásmódnak az áldozata.
2015. április 15. 12:04
Megverni valakit azért, amit mond, aljas, a demokrácia alapértékeit veszélyeztető cselekedet, amit meg kell vetni és határozottan el kell ítélni.
2015. április 15. 10:46
Értetlenül állok azelőtt, hogy sem Önök, sem pártjuk nem fejezték ki emiatt döbbenetüket és szolidaritásukat Borsa Miklóssal. Azt természetesnek tartom, hogy a balliberális pártok ezt nem tették.
2015. április 14. 20:06
Érthető, ha valakinek nem tetszik ez a kaotikus és manipulatív szar, de az erőszaknál csak jobb ötletünk van.
2015. április 14. 19:20
Azért lesz valaki politikus, hogy eldönthessen dolgokat. Aki politikus, és azt mondja, döntsön a nép, az eleve gyanús.
2015. április 14. 14:19
A Cink kiáll a megvert M1-híradós mellett. Aki megütötte , a sajtó- és véleményszabadságot támadta, és személyesen minket is megütött.
2015. április 12. 22:16
Meg szeretnénk újítani az N1TV-t, és Magyarországon elsőként beindítani egy olyan internetes televíziót, amely nemcsak videóriportokat közöl, hanem valóban televízióként működik.
2015. április 11. 10:07
A Magyar Nemzet a gecizős incidens után politikailag kifejezetten független orgánumnak tűnik – másképp ugyan hogy vetődött volna fel a nevem?
2015. április 10. 11:15
Látom, most én vagyok soron. Holnap majd valaki más. Ez is egy munka, el kell végezni. És Neked ez jól is áll. Ügyesen csinálod.
2015. április 10. 11:05
Felkészül Berki Éden Hotel Krisztián.
2015. április 9. 19:45
Szerintem nem vitás, hogy pompás ötlet volt. Ha egyszer provokátor valaki, akkor provokáljon tényleg.
2015. április 8. 11:21
Ez a mellékes magyarázat – Románia schengeni csatlakozásának előre nem látható csúszása – se az Átlátszó-cikk címében, se a bevezetőjében nem jelenik meg, s a törzsszövegben is el kell jutni a 21. bekezdésig, hogy előkerüljön.
2015. április 7. 17:32
Ha egy hírnek nem lehet belpolitikai csavart adni, marginalizálódik, és ez legalább annyira az olvasói elvárásokat tükrözi, mint az újságírók érdeklődését.
2015. április 7. 13:16
A „durva benyalás és a miniszterelnöknek való szurkolás” olyan messze van a valóságtól, mint a megvalósult szocializmus az elméleti marcizmustól.
2015. április 6. 16:22
Ténykérdés, mégis szégyen, hogy a kenyai keresztény diákok és hozzátartozóik szenvedése nagyságrendekkel kisebb figyelmet érdemelt a hazai médiában, mint a szintén szörnyű párizsi merénylet, netán a Germanwings–tragédia, hozzávetőlegesen annyit, mint a Fradi napokban lecserélt kabalaállata.
2015. április 4. 16:22
Elég belepillantani a Mandiner napi sajtószemléjébe, megfigyelni, ki milyen agymenést hajtott végre, meg ahogyan szépen, belterjesen elvitatkoznak arról, hogy ki mit írt, arra ki mit válaszolt, és mindezt a legtöbbször sajátos underground szaknyelvükön.
2015. április 3. 11:54
A csali cikket 13 ezren osztották meg, a hozzászólók között tucatszám voltak, akik kizárólag a cím és az ajánló alapján formáltak indulatos véleményt a témáról.
2015. április 3. 9:59
Ki kellene mászni a lövészárokból, de amikor csak lehet, mégis visszamászunk oda, akkor is, amikor csak „szimpla” lojalitás, butaság vagy tévedés áll fenn.
2015. április 3. 7:20
Kísérteties az analógia a Fidesz-KDNP jelenlegi médiauralmi törekvéseiben, azzal a különbséggel, hogy korábban az MDF vezette koalíció nemcsak túlzott önfényezésével, hanem az ellenfelek lejáratásával is foglalkozott.
2015. április 2. 19:53
A 444 és a Kuruc.infó pedig annyiban különbözik egymástól, mint az Északi- meg a Déli-sark. Messze vannak egymástól, de a klíma ugyanaz.
2015. április 2. 9:06
Nem igazíthatom a lépéseimet ahhoz, hogy engem és az Origo-sztorit nem ismerő emberek mit gondolnak, ha egyszer a dolog tényszerűen nem igaz. Interjú.
2015. április 1. 7:54
Teljes tévedés, hogy a fősodratú média szándékosan csak egyféle nézőpont bemutatására törekednék egy efféle konfliktus bemutatása során.
2015. március 30. 9:42
Magyarországon még tart a Kádár-korszak öröksége: politizálni, saját és közösségünk ügyeivel foglalkozni ciki.
2015. március 28. 8:43
Csur­ka Ist­ván szel­le­mi örök­sé­gé­ből nem csak az irány­mu­ta­tást, de az el­hall­ga­tást is meg­kap­tuk.
2015. március 26. 20:01
Különös vízió a házelnök fejében. Egyszerre követel pártatlan és tárgyilagos, valamint kormánypárti közmédiát is.
2015. március 24. 16:11
El tudná képzelni, hogy ez a sok keményen dolgozó konzervatív polgár örült annak, hogy jobbközép nemzeti kormány alakult a választók akaratából?
2015. március 23. 20:06
A (digitális) marketingben a kiválóság és nem a középszer a siker záloga. Ha azt csináljuk, amit mindenki más, akkor aligha jön be a számításunk.
2015. március 22. 12:56
Nem attól leszek én ilyen-olyan szavazó, ha köztévé, vagy akármelyik csatorna ontja rám egy adott párt dogmatikáját, vagy ha magam is érzelmileg részt veszek ezekben a militáns játszmákban.
2015. március 22. 10:50
Közmédia Magyarországon a belátható jövőben csak kártékony, antidemokratikus és demoralizáló lehet, ezért fel kell számolni. Mert az az egyetlen jó megoldás, ha nincs.
2015. március 22. 9:54
Éppen ilyen lenne az M1 Híradó akkor is, ha 25 éve nem omlik össze a Szovjetunió, és az MSZMP kínai típusú kapitalista átmenetbe csapja az országot
2015. március 21. 11:13
Ez a bojkottügy, ez tudatosan van gerjesztve. Ez most egy manipuláció, de túl lehet élni. Interjú.
2015. március 21. 9:28
Nem kormánypárti sajtó-analfabetizmus van meg ellenzéki sajtó-analfabetizmus, hanem egyre kevesebb emberi tőkével és egyre több automatizmussal működik a tömegvélemény legyártása.
2015. március 21. 8:48
Van itt pénz, paripa, fegyver, alkalmas katonák azonban – a kontraszelekció miatt – nincsenek. Viszont elvárások lennének, s ha közelebbről megnézzük a nézettségi mutatót, látható, hogy az M1 jelenleg alig ér el annyi embert önmagában, mint egy másodvonalas hírportál. Interjú.
2015. március 21. 8:13
Hála Istennek az internetes mémgyáraktól egészen eltérő véleményeket is kapunk. A közönségszolgálatunkhoz a kritikák mellett nagyon sok dicséret is érkezik, ami erősít bennünket abban, hogy jó irányba haladunk. Interjú.
2015. március 20. 11:46
Miért kell megalázott helyzetből hűséget esküdni, és felhívni a Párt figyelmét arra, hogy ők nem ellenzékiek?
2015. március 20. 9:34
Minden hibával együtt most először van esély arra, hogy a közszolgálati tévé naptárján az évszám kettessel kezdődjön. Az pedig sokat érne.
2015. március 20. 8:54
A jelenlegi viszonyok között és feltételek mellett nem működtetem tovább a honlapot.
2015. március 20. 8:21
A nézők már az első napokban ítéletet mondtak azzal, hogy 150 ezerrel esett a fél nyolcas főhíradó nézettsége. És van még lejjebb is.
2015. március 19. 16:30
Fájó szívvel kell megállapítani: a BBC és a CNN babérjaira törő magyar köztévé végletesen elfogult.
2015. március 19. 15:14
A nemzeti hírcsatorna csúfos bukással debütált. Jelesebb napot nem is találhattak volna a lebőgésre, mint a sajtószabadság ünnepét.
2015. március 19. 13:44
Hat évvel ezelőtt politikai döntés született a Széles Gábor-féle médiacsoport (Magyar Hírlap, Echo TV) ellen. Széles nem üzent, nem nyilatkozgatott trágárul Gyurcsány Ferencről, nem hirdetett háborút ellene.
2015. március 19. 10:57
A magyar BBC indulása emlékeztet egy – itt, és most aktualizált – viccre is. Amikor a kormánytag már nem tudta mire költeni a családi összefogásból dőlő pénzeket, vett egy zongorát.
2015. március 19. 10:26
Aki a pillanatra gyúr, az odáig lát, hogy csináljunk belőle párttévét. Az majd helyettesít minden épeszű politikát!
2015. március 19. 9:44
Az egész ország azt várta a második Orbán-kormány megalakulása után, 2014-ben, hogy egyfajta konszolidáció lesz. De itt valami más történik. Például a polgári sajtó kivéreztetése. Interjú.
2015. március 18. 20:14
Az azonban már az értelemromboló politikai bulvár kategóriájába tartozik, ha például kivétel nélkül mindenkinek mindenben igaza van külföldön, akivel a kormány konfliktusba keveredik.
2015. március 18. 7:54
Mindazoknak, akik szerint a kritika csak méltánytalan lehet, ajánlom, hogy tegyék fel maguknak a kérdést: kik azok, akikhez a közkeletű vélekedés alapján úgy viszonyulunk, hogy róluk már csak jót vagy semmit.
2015. március 17. 18:58
Jó lenne meghagyni a rasszista címkét az igazi rasszistáknak. Különben rájuk nem maradnak szavaink.
2015. március 17. 15:09
Nem lepett meg, hogy beleálltál tökig ebbe a béna terelésbe, elvégre milyen remek ötlet volt a drogteszt is, ugye.
2015. március 17. 14:59
Ne beszéljen mellé! Mondja ki egyenesen, amit a cigányokról gondol. Vagy lássa be, ha túllőtt a célon és kérjen elnézést. Ennyi.
2015. március 17. 14:20
Az M1 szégyenletes teljesítménye, a felkészületlenség és bénázása annyiban érdekes, hogy látványosan érzékelteti, hogyan is néz ki ma Magyarország kormányzása.
2015. március 17. 10:33
Elegem van a barbarizmusból, s abból, hogy most már nemcsak kormányzati szinten döntenek rólunk a fejünk felett.
2015. március 17. 10:25
Ha rám hallgat az Orbán Rt., sürgősen összevonják a közpénz-tévét és a kormányt. Egy csomó előnnyel járna a dolog! Először is: sokkal több pénzt lehetne hirtelen ellopni.
2015. március 17. 9:47
Nekünk egyetlen célunk van: a nézők azt érezhessék, amit az RTL Híradójában látnak, az összhangban van a saját tapasztalataikkal, a valósággal. Interjú.
2015. március 16. 21:57
Orbán Viktornak sikerült minden idők legdrágább közéleti tréfáját elsütnie, hiszen az MTVA évi 80 milliárd forintból vált az ország legismertebb karikatúrájává.
2015. március 16. 16:57
Kitűnő szórakozás a politikusok fejére olvasni, miért nem azt csinálják kormányon, de hozzá kell tenni, közmédia terén a Fidesz-kormány sem tesz mást, mint az elődei, legfeljebb (közel) kétharmados hévvel és kevésbé burkolt formában.
2015. március 16. 16:32
A Magyar Nemzet kibírta a fasizmust, a Rákosi-érát, túlélte a Kádár-rendszert. Gyaníthatóan Kövér Lászlót és a Fidesz-kormányt is túléli.
2015. március 16. 15:56
Fel voltam készülve arra, hogy apróbb hibáinkat felnagyítják majd, de ez azért van, mert súlya van annak, amit csinálunk, szem előtt vagyunk, néznek bennünket. Interjú.
2015. március 16. 13:24
Arra nem gondol Kövér László, hogy a jobbos választó esetleg nem saját magát, hanem a Fideszt látja szellemi, globális és belpolitikai orientációs zavarban?
2015. március 16. 10:49
Persze lehet, hogy mostantól ez lesz. A kormánypárti médiában visszafelé átírják majd az eseményeket túlfizetett bloggerek.
2015. március 16. 9:23
A modernkori nagy nemzeti blablában, amikor nem győzünk gyásznapokat tartani, meg a nemzeti egységről tépni a szánkat, miféle kádárista beidegződés sugallta, hogy a királyi tévé lityilötyi műsorait Petőfi tévé néven fogják sugározni?
2015. március 16. 8:28
Ezzel a hekkeléssel a csatornán egy olyan marginális antiesztétika jelent meg, ami korábban elképzelhetetlen volt a tömegmédiában.
2015. március 16. 8:28
Ezzel a hekkeléssel a csatornán egy olyan marginális antiesztétika jelent meg, ami korábban elképzelhetetlen volt a tömegmédiában.
Zaj
2015. március 16. 7:02
Kövér László megállapítása rosszindulatról, az elmúlt évtizedekre jellemző beidegződésről, de leginkább a helyzet teljes félreértéséről tanúskodik.
2015. március 15. 19:48
2015. március 15-én 10.04 perckor a HVG online felületén jelent meg „Orsós Róbert kapott már trafikot?” címmel egy bejegyzés, amelyben a szerző gúnyos stílusban arra kíván utalni, hogy Orsós Róbert kollégám etnikai hovatartozása miatt, ha megszűnne a közmédia, akkor csak közmunkát láthatna el.
2015. március 15. 19:40
Orsós Róbert nagy jövő előtt áll, már persze amíg ez a köztévé áll, mert utána sajnos a közmunka marad csak.
2015. március 14. 16:38
A bulvárral ugyanis nem az a baj, hogy nem közvetíti, hanem hogy tűzzel-vassal irtja és pusztítja a kultúrát. Interjú.
2015. március 13. 13:31
„Miért kell ennyit költeni a közmédiára, ha a nézettségi versenyben alig szerepel az élmezőnyben?” – merül fel újra és újra a kérdés.
2015. március 13. 13:28
A magyar átlagkereset nettó 150-160 ezer forint körül mozog, a minimálbér 110 ezer jó magyar forint.
2015. március 13. 8:11
2011-től úgy gondoltuk, hogy lehetőségeinkhez mérten – azaz inkább csak jelképesen, de – honoráljuk bloggereink bejegyzéseit. Hogy mennyivel? Rövid blogposztok: 1500 forint. Hosszabb blogposztok: 4000 forint.
2015. március 13. 7:27
Az az egymillió forint, amit kért, ma már Polt Pétert gazdagítja. És persze lapunkat szegényíti.
2015. március 12. 11:22
Eddig 13 millió 798 ezer lapletöltésünk volt. A legjobb napunkon volt 61 789. Eddig pontosan 0 forint 0 fillért kaptunk a blogolásért, és terveink szerint meg fogjuk duplázni ezt az összeget a következő évben.
2015. március 12. 10:43
Kikérjük magunknak, hogy a kormányzat semmibe vegye a kommunikációs képzések társadalmi jelentőségét, valamint e szakok jelenlegi és reménybeli hallgatóinak és oktatóinak teljesítményét és érdekeit.
2015. március 12. 10:10
Az egyes országok Twitter-felhasználóiról valóban nem publikálunk adatokat. Annyit azért elmondhatok, hogy a magyar piac a Twitter szempontjából európai viszonylatban egészségesnek számít.
2015. március 12. 9:36
Te viszont, kispofám, az én pénzemet költöd arra, hogy a pofámba nyegléskedjél és előadjad, hogy a közmédia bloggerei a „blog piacon” mozognak, meg hogy milyen gáz már, hogy érdekli az embereket, hogy ők mennyi pénzt kapnak a közösből.
2015. március 12. 8:57
Mindenki bomba üzletnek tartja a „közmédiánál történő blogolást”, de senki nem ír arról, hogy a blog piac más szereplői milyen pénzeket kapnak.
2015. március 12. 8:50
Saját újságíróképzés, saját hírcsatorna, saját bloggerek. Pénz van rá, közönség nincs. Pedig az a közönség pénze.
2015. március 12. 0:47
A grafikonunkon jól látható, hogy a mandiner.hu és a k-monitor nevű oldalak messze verik a mezőnyt, csak utánuk következnek a nagyobb hírportálok, mint az Index, a HVG, a Hír24 vagy a 444.
2015. március 11. 14:47
A „kalifátus” kikiáltása óta az IS következetesen sokkolja a világot brutalitásával. Az egyre kitolódóbb ingerküszöb miatt azonban a figyelem fenntartása csakis a tét tendenciózus emelésével lehetséges.
2015. március 11. 12:26
A sajtószabadság intézményes védelme nem csupán többletjogokat ad, hanem többletkötelezettségeket is telepít a jog gyakorlójára, amelyek megkülönböztetik őt a szólásszabadság gyakorlójától.
2015. március 11. 12:09
A média definiálása teljesen lényegtelen a sajtó szempontjából, sürgetése arra jó, ha újabb, a média-értékláncba tartozó szereplőkre vonatkozó szabályok bevezetését kívánja megalapozni.
2015. március 10. 15:44
Az MTVA-nak küldött, szépen megfogalmazott, hivatalos gúny(á)ba öltöztetett közérdekű adatigénylések esszenciája tulajdonképpen egyetlen kérdésben summázható: „mennyi?”
2015. március 7. 16:30
Rákay Kálmán, akit e néven anyakönyveztek, de jobban szereti, ha Philipnek szólítják, a jelek szerint megtette kötelességét. Most másutt lehet rá szükség.
2015. március 6. 8:31
Elkövettük azt a hibát, hogy nem fordultunk semerre, nem változtattunk semmit. Elviselhetetlen.
2015. március 5. 14:03
A Heti Válasz nem mozdult semerre, kitartóan, immár szó szerint fájdalmas makacssággal hiszünk abban a bizonyos polgári Magyarországban.
2015. március 5. 11:50
Ezután jött elő az orosz vonal és Paks 2. És Lajos részéről itt hangzott el a második nem. Hogy ez sem pénzügyileg, sem politikailag hosszú távon nem lesz vállalható.
2015. március 5. 8:34
Ami a kormányközeli körök eddigi terveiről kiderült, az a realitások nem megfelelő felméréséről árulkodik.
2015. március 4. 14:05
A reklámadó, hasonlóan a 2010-es kormányváltás után hozott médiatörvényekhez, az Orbán-kormány autoriter hatalmi törekvéseit szolgálja.
2015. március 3. 20:46
Az MTVA jelenleg fikciókat gyárt, nem a valóságot közvetíti. A hazugságokra épült rendszer sajátja továbbá, hogy nem csak kifelé, de önmagának is hazudik.
2015. március 3. 17:04
Pozitív hangulatban nézve az információt igazán jó hírnek tűnik, mivel kiderül belőle rólunk, hogy határozott polgári értékrenddel bíró, s ezen értékrendhez ragaszkodó hetilap vagyunk.
2015. február 28. 7:16
Nekem a rádiócskádban azt mondták, nem beszélhetek a leisztingertamásról, mert minden évben elkölt a cégcsoportnál pár százast reklámra...
2015. február 25. 14:30
Ezt megelőzően újságírók ilyen nyilvánvalóan még sosem üzenték meg feltétel nélküli hűségüket a miniszterelnöknek, politikai lojalitásra cserélve az újságírói munkát.
Ma
2015. február 24. 21:43
Nyilvánosságra került a nemzeti ünnepen induló, eddig nemzeti főadónak tartott, ezután pedig a friss hírek letéteményesének számító M1 programja.
2015. február 23. 21:53
A győztes előtt a szónoki pulpituson mindössze három tévétársaság – az ATV, az RTL és a Hír tévé – mikrofonja árválkodott.
2015. február 23. 16:17
A nem kormányérdekből működtetett hazai print média – illetve a szeriőz lapok mintáját követő netes orgánumok – továbbra is elvégzik a maguk házi feladatát.
2015. február 20. 13:06
Azzal senki sem számol, hogy a saját honfitársai jelentik fel, ezzel jelezve elkötelezettségüket egy másik ország „ügye” iránt.
2015. február 20. 9:44
Az elsőszámú közszolgálati hírforrás pár nappal Rogán Antal megélhetési bevándorlókat kiáltó sajtótájékoztatója után már a frakcióvezető úr parádés szóhasználatával/ból él.
2015. február 19. 0:17
Tombor ugyanis azért tenne pénzt a lapba, hogy a Mandiner utána fórumot biztosítson az általa alapított kollégium diákújságíróinak, hogy legyen hol publikálniuk. Gyilkos üzleti ötletnek tűnik. És hogy örülhetnek ennek a mandineres kollégák!
2015. február 18. 13:13
Nincs okom elkapkodni a döntést, több eshetőség is szóba jön, köztük a Mandiner is, mely az igényes fiatal nemzedék egyik fóruma. Interjú.
2015. február 16. 10:48
A modern invesztitúraharc eldőlni látszik. A kereskedelmi televíziók továbbra is kényük-kedvük szerint rombolhatják a civilizáció többezer éves normáit, az állami média pedig könnyedén monopolizálhatja a közéleti és politikai tájékoztatást.
2015. február 15. 14:28
A miniszterelnök egyre nehezebben tűrte, hogy Simicska hol itt, hol ott árnyékot vet rá, hol innen, hol onnan hallja, hogy beleszól abba is, amihez semmi köze.
2015. február 15. 11:53
A második Orbán-kormány 2010 és 2014 között miért nem pacifikálta a Simicska-féle médiumokat?
2015. február 15. 10:14
Ha jó okunk van rá, nyugodtan a mások dolgába üthetjük az orrunkat, anélkül, hogy moralizáló Harrach Péterré válnánk.
2015. február 14. 16:55
A magyar közszolgálati televízió olyan óriások vállán szórakoztat, mint az egykori Bp TV, a Zenit TV vagy az Echo TV, képi világában, hitelességében és megingathatatlan elmaradottságában talán még meg is előzve azokat.
2015. február 13. 8:33
D. Horváth Gábor főszerkesztő személye számomra garancia arra, hogy a Magyar Nemzet nem fordul vállalhatatlan irányba, az újság tartalmában – ahogyan ezt Tisztelt Olvasóink is igazolhatják – nyoma sincs annak a bizonyos 180 fokos fordulatnak.
2015. február 12. 18:08
Ha nekiállok fórumot olvasni, akkor ez egy megváltozott tudatállapot, és leginkább magamat sajnálom, hogy ilyen dolgot csinálok. Interjú.
2015. február 11. 8:54
Az eddigi Fidesz-sajtó megbízhatóan üzemelt ellenzékben is. Sőt, ott épült ki. A közmédiához viszont csak annak van kulcsa, aki kormányon van.
2015. február 11. 8:05
A magyar farizeus sajtó újra megmutatta magát. Szégyenük az idő elteltével halványulhat ugyan, de a pusztító szándék büdöse – kénkövezhetnénk is akár – rajtuk marad.
2015. február 10. 10:17
Gömbös Gyula Orbán Viktorral ellentétben azért csoportosította át a miniszterelnökségi költségvetést, mert nem olyasmit akart olvasni, ami neki tetszik, hanem olyasmit, ami a potenciális szavazóknak.
2015. február 10. 9:38
Simicska rájött, mi a teendő, de már késő. Olyan médiabirodalmat hozott létre, amely Orbán kiszolgálása nélkül nem életképes.
2015. február 9. 11:41
Miután kiöklendezte magából a csalódását, arról is beszélt: ő nem azért segített politikus barátjának lebontani a diktatúrát, hogy helyette a miniszterelnök másik diktatúrát építsen.
2015. február 9. 10:37
Nem fordult hozzám senki olyan kéréssel, hogy a Magyar Nemzet 180 fokkal változtasson irányvonalán, vagy hogy bármiben is változtasson az értékrendjén.
2015. február 8. 17:01
Aki ismeri a gyáva nyúl játékot, az tudja, hogy mindkét fél arra törekszik, a másik térjen ki előle, de azért mindketten leginkább az összeütközéstől félnek.
2015. február 7. 14:50
Az utóbbi időben egyre inkább klasszikus oligarchaként viselkedő Simicska Lajos nagyvállalkozó tegnap világos bizonyságát adta annak, hogy valójában mit gondol a média szerepéről és a sajtószabadságról Magyarországon.
2015. február 7. 12:54
A magyar sajtó sokszínűsége és címgazdagsága alapvető nemzeti érdek, a Magyar Nemzet épp úgy nagy hagyományú, fontos örökségünk, mint a Népszava – gondoljunk bármit is a pillanatnyi tartalmukról.
2015. február 7. 10:24
Abban is biztos vagyok, hogy megannyi Nemzet-munkatársnak semmiféle lelkiismereti problémát nem okozna Orbán Viktor értékalapú kritizálása.
2015. február 7. 9:26
Így lesz hős Simicskából a 444-től a Klubrádión át az indexig, a firkászok közötti legelemibb szakmai szolidaritást meg lehúzzuk a vécén.
2015. február 6. 19:28
Ha az Simicska terve, hogy átállítja a médiabirodalmát baloldalra, az nem fog menni. Olyan média nincs, hogy középen állunk hírben.
2015. február 6. 18:47
Az kurvára nem volt benne az Orbánnal való szövetkezésben, hogy felépítünk helyette egy másik diktatúrát. Ebben én nem vagyok partner.
2015. február 6. 17:38
Fel kellett hát állni. Hiszen ezek a nagyszerű emberek egy napot se dolgozhatnak egy ilyen kétes-ügyekbe keveredett üzletemberrel. Lelkiismeretük nem engedi.
2015. február 6. 16:38
Tehát megtörtént és a Fidesz nem szemből, egyenesen ment neki a Közgép vezérnek, hanem hátulról támadták meg. Sok mindent elmond ez a rendszerről, a kormányról és lemondottakról.
2015. február 6. 16:11
A jobboldalon új definíció született: még szorosabban szeretnék a hatalom kebeléhez bújni = lelkiismeret.
2015. február 6. 15:02
Engem is le lehet lőni. Interjú.
2015. február 6. 14:48
Kirúgok minden orbánistát, aztán kinevezem a helyükre az én embereimet, akiket nem lehet megfélemlíteni meg lefizetni. Interjú.
2015. február 6. 13:54
Média nélkül igen nehéz médiaháborúzni. Egy üres szerkesztőség mindennek nevezhető, de médiának nem.
2015. február 6. 13:36
Miután megírtam ezt a cikket, a Hír TV, Magyar Nemzet és Lánchíd rádió vezetői egy emberként adták be fel- illetve lemondásukat, méghozzá lelkiismereti okok miatt. Nevezettek nagyobb része a barátom. Nem véletlenül. Le a kalappal, Uraim! Respect!
2015. február 6. 13:10
Maga is most olvasta a közleményt, hát én is. Kurvára meglepetésként ért, ezért ha megbocsát, akkor most leteszem, és megpróbálom kideríteni, hogy mi történt.
2015. február 6. 13:04
Magyari Petié a Nemzet, én simán csinálom a Hir TV-t!!!!
2015. február 6. 13:01
A mai nappal a Magyar Nemzet, az MNO, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió alábbi vezetői lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat.
2015. február 6. 9:49
A kormány az irreálisan magas reklámadó helyett ötszázalékos kulcsot állapít meg – egységesen mindenkire. Vagyis szembe megy azzal a korábbi elvével, hogy a magyar nemzeti tulajdont szeretné erősíteni a multinacionális cégekkel szemben.
2015. február 6. 7:33
Ez a fenyegetés már megint egy olyan dolog, ami eddig elképzelhetetlen volt az újkori Magyarországon. Végigvettük, mi lehet egy totális médiaháború következménye.
2015. február 5. 7:23
Csináltak egy kis reklámot az RTL-nek, de most már sokallják a hirdetés árát.
2015. február 4. 19:28
Az RTL segített botránnyá növeszteni a korrupciót. Ha ezzel felhagy, akkor a részesévé válik.
2015. február 4. 17:04
Hát kérdezzük meg végre Vona Gábort: mi a véleménye a kuruc.infóról? Válaszoljon amúgy egyenesen, nyíltan, őszintén, magyar módra, ahogy állítólag a Jobbiknál szokás.
2015. február 4. 16:22
Ma már világos, hogy nem csupán a médiatartalom előállítója szerkeszt, és nem csupán az állít elő médiatartalmat, akinek hivatásánál fogva ez feladata.
2015. február 3. 9:31
A Magyarul Balóval első adása egyszerűen nem döntötte el, hogy kinek is akar szólni.
2015. február 3. 9:12
A Magyarul Balóval egyértelműen jó műsor. A kérdés, hogy elég jó-e.
2015. február 2. 21:47
Egyelőre semmi okunk a legrosszabb forgatókönyvet feltételezni és azt gondolni, hogy a kormány utasításokkal látja el a vezető tévécsatorna hírszerkesztőségét.
2015. február 2. 18:54
Egyetlen szó sem esett és esik az óta sem a világlapokban arról, hogy a jobboldali kormány mögött áll a magyar társadalom döntő része.
2015. február 2. 11:24
Épp mire Merkel asszony az országba érkezik, kiderült, hogy német nyomásra a kormány engedni fog a reklámadóból, viszont valószínűleg kábelügyben nem lesz változás. Szánalmas.
2015. február 2. 0:08
A Magyar Nemzet pont azt kívánja, mint a Hír TV vagy a Magyar Televízió. Támogatást, állami hirdetéseket, baráti szabályozást. És izgalmas leleplező sztorikat, egyenest még melegiben az ügyészségről.
2015. január 31. 12:53
Bocs', hogy Havas Bertalan egyáltalán sajtófőnök lehet ebben az országban. A közelébe nem engedném a médiának...
2015. január 30. 22:30
Egészen biztosak vagyunk abban, hogy Havasi Bertalan Hungarikum.
2015. január 29. 12:58
A Bertelsmannak biztos, hogy rossz az alku kiszivárgása. Arról szól, hogy pénzért befolyásolják a híradó hangvételét. Ilyen alkut egy nyugat-európai médiacég nyíltan nem vállalhat fel.
2015. január 28. 17:09
Ha a progresszívok által állítólag oly' nagyra becsült tolerancia ideális mértékben lenne jelen a társadalomban, a Chatham House szabályra se lenne szükség.
2015. január 28. 15:17
A Chatham House-nál erősebb szabályokat is hajlandó lennék megszegni, ha segítségükkel pontosan bemutatható lenne, hogyan gondolkodnak a kormány megbízottjai magyar-amerikai viszonylatban.
2015. január 28. 14:53
Erdélyi Péter viselkedése ez esetben szégyenletes és a magyar közéletben létező bizalmatlanságot, megtévesztést és a dezinformációt csak tovább erősíti. Erdélyi Péter írása ráadásul a szóban forgó esemény tartalmi kérdéseit érintően ferdítő, szándékosan félrevezető és tárgyi tévedésekkel terhelt.
2015. január 28. 7:40
Legalább a kilencvenes évek eleje óta tudjuk, hogy köztelevízióra nem nagyon van szükség, azazhogy abban a formájában, ahogyan létezik, egészen biztosan nincsen.
2015. január 27. 21:41
Ki kell fogni a szelet a puffogó ellenzék vitorlájából: kell egy sáv az ellenzéknek, ahol csak az utóbbi évek tüntetésvideóit, zászlóbontásait, kerekasztal-beszélgetéseit és petíciózásait adják, reklámidő nélkül.
2015. január 27. 16:00
A Kúriának semmi nem tiltja, hogy kollégiumi vélemény kibocsátásával segítse a tisztánlátást. De ódzkodott állást foglalni, és a lovak közé dobta a gyeplőt.
2015. január 25. 13:59
A megyényi országocskából érkezett, világlátott, nyugat-európai vezetők között otthonosan mozgó férfiú várta az alkalmat, amely lám, elérkezett. A közös fotózkodásról való kivonszolással avatta a világháló negatív hősévé Orbán Viktort.
2015. január 23. 23:20
Karinthy is megmondta: humorban nem ismer tréfát, de élek a gyanúperrel, hogy nem pont úgy értette, mint a szigorú francia hatóságok. Képmutatás, Európa a neved.
2015. január 23. 19:50
A Fidesz egyetlen módon tudja újra álomba ringatni a magyar népet, ha kiegyezik azokkal a médiacégekkel, akikkel eddig izmoztak.
2015. január 23. 13:33
Az Átlátszó Erdély nem a kényelmes újságírást szeretné művelni.
2015. január 22. 11:11
Lovas István bejelentése szerint döntöttek arról: lesz magyar adása az RT globális orosz televíziónak. Az RT sajtóosztálya az Index kérdésére viszont azt közölte: tervben sincs, hogy magyar nyelvű csatornát indítanának.
2015. január 22. 10:48
Úgy látszik, a franciák is csak addig Charlie-k, amíg éppen kedvük tartja.
2015. január 22. 10:22
Múlt hét pénteken jelent meg a 444-en a közszolgálati média képzés tantervét kifogásoló poszt, amelyről azóta sem sikerült eldöntenünk, hogy hatásvadász, elfogult, rosszindulatú vagy egyszerűen csak buta.
2015. január 22. 7:54
Nem hosszabbított szerződést Fábry Sándor cégével az MTVA, így kérdéses, mi lesz a Fábry című beszélgetős műsorral – írja a Bors. A lap forrása szerint teljes a káosz a márciusra teljesen átalakuló közmédiánál: a Fapad című sorozaton kívül senkinek sincs még érvényes szerződése.
2015. január 21. 14:41
A hadüzenetet érthetően magára vette a jobboldalinak, antikommunistának mondott újságírók vagy nyolcvan százaléka. Mindazok, akik az 1997-végi indulás óta a Lajos-birodalomnál dolgoznak.
2015. január 20. 10:37
Különös játszmába kezdett tehát a kedves vezető, amikor kijelölte a közszolgálati médiát, mint üzeneteinek fő továbbítóját.
2015. január 20. 8:03
2012 óta évről évre nyilvánosságra hozzuk, hogy a Mandineren milyen értékben hirdettek állami intézmények, illetve állami (rész)tulajdonú cégek.
2015. január 20. 7:58
Kíváncsi vagyok, mikor történik egy újabb terrortámadás, amelyre válaszul az életben maradt rajzolók megrajzolhatják a következő karikatúrákat, így újra éghetnek majd a templomok.
2015. január 19. 21:05
A hatalom és a propaganda összekapcsolásában most új fejezet kezdődik. A reklámadó már jelezte, hogy a legvisszafogottabb önállóságnak is ára lehet.
2015. január 19. 19:21
Ez egy meglepően őszinte és önleleplező műfaj, és a frankó kíméletlen megmondása nem áll jól, ha fizetett lakájok csinálják.
2015. január 19. 10:58
Hogyan óvjuk meg az államfőt a bulvárkacsától, szabad-e személyes indulatunknak helyt adni, ha elfogy a türelmünk a kormányzati sikerek sorát elhallgató hírportálok miatt? (A válasz: igen.)
2015. január 18. 17:43
Akik Charlie-k vagyunk, nem azok vagyunk, akik a lap tartalmával azonosulnak, hanem akik a szabad közlés jogában hisznek, tekintet nélkül a közölt tartalomra.
2015. január 18. 12:19
Abba kell hagyni, de sürgősen, hogy a továbbiakban is „közmédiának” nevezzük ezt a nemzeti szégyenfoltot.
2015. január 17. 7:51
Ha valaki bűncselekményt követ el, azt csupán azért kellene szó nélkül tűrni, mert az „elkövetés helye” az internet? Micsoda baromság ez? És hogy is van ez a pedofil tartalmakkal? Azokat miért tekintitek kivételnek?
2015. január 16. 15:36
A változás legnagyobb vesztese – az egész zsibvásárt az adójából fenntartó közönség mellett – nyilvánvalóan a közmédia lesz.
2015. január 16. 14:40
Nekünk, demokratáknak kötelességünk megakadályozni, hogy a primitív, ám pont emiatt oly hatásos náci propaganda ismét barna pestisként mérgezze a társadalom tudatát.
2015. január 16. 10:12
A jelek szerint Orbán Viktor elhiszi, hogy övé az ország, de a terep, amin most éppen játszadozni készül, Simicska Lajosé.
2015. január 15. 19:45
A kormányzati kommunikáció szemszögéből a napi nyomtatott bulvármédia, a magazinpiac, valamint a nagy online hírportálok a meghódítandó terület.
2015. január 15. 16:32
Örülnék, ha egyszer az életben fél órára kimásznánk a lövészárokból, és megállapodnánk arról, mit nem szabad. Pont a felelősség miatt. Interjú.
2015. január 15. 15:29
Semmi sem korlátozhatja a szólás szabadságát! – hallhattuk sokszor a napokban. Pedig a hazai újságírók etikai kódexe éppen ezt teszi.
2015. január 15. 15:11
A miniszterelnök most személyesen közölte a főszerkesztőkkel, hogy a jövőben nem tekinti szükségesnek a támogatásukat.
2015. január 15. 10:42
Bármennyire is küzdöttek a jobboldali médiumok a lakájmédia jelző ellen, nagyon úgy tűnik, hogy Orbán Viktor pontosan így tekint rájuk: lakájmédiaként.
2015. január 15. 9:40
Mielőtt puhának, megalkuvónak és öncenzúrát eszményítőnek nevezne másokat, érdemes lenne visszaemlékeznie, hogy az általa vezetett portálnál hányszor adott ő személyesen utasítást bizonyos nevek kihagyására, bekezdések átírására.
2015. január 15. 9:33
Amit Könczey Elemér mond, ott ér véget a karikatúra, és kezdődik az öncélú tetszeni vágyás.
2015. január 15. 9:09
Múlt héten találkozott Orbán Viktor miniszterelnök a kormánypárti médiumok vezetőivel, akiknek elmondta: a jövőben első sorban a közmédiára kíván támaszkodni a kormány – értesült több független forrásból a VS. Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője a találkozó tényét megerősítette, de többet ő sem árult el.
2015. január 14. 21:05
Egy demokráciában még a náciknak is jár a véleményszabadság, akár tetszik ez másoknak, akár nem.
2015. január 14. 18:18
Az apácagyalázás és keresztre feszítve napozó Jézus mellett elfért egy olyan cikk is, amelynek az írója sajnálkozik, hogy mindenki Charlie.
2015. január 14. 17:34
Pont ez hiányzik a magyar politikai újságírásból: a tapasztalt, sokat látott, hiteles ember.
2015. január 14. 11:09
Így készül egy alaposabb ténycikk: rengeteg beletett melóval, hogy aztán a 444 le-zsebsajtózhassa.
2015. január 10. 9:25
Ma Magyarországon a szólásszabadság pont addig tart, amíg valaki saját maga bele nem szalad a késbe.
2015. január 10. 9:01
Az újságírók sem vértanúk, akárhogy is próbálják a kollégák azzá szépíteni őket. Ők ismerték a kockázatot, ami a folyamatos provokációval jár. Az talán kevésbé világos, tudták-e, hogy uszításuknak ártatlan áldozatai is lesznek.
2015. január 8. 10:20
Sokan akár azt is gondolhatták, hogy „a muszlimok” nem értik és nem fogadják el az európai kultúra alapvető értékeit. Szőnyi hatalmas szolgálatot tett ezzel a cikkével, mert bebizonyította, hogy ehhez egyáltalán nem kell muszlimnak lenni.
2015. január 6. 21:23
Március 15-től az M1 hírtévé lesz. Hír Tv meg gondolom nem lesz, vagy nehezen, ha elszipkázzák a munkatársakat.
2015. január 5. 9:06
Évek óta tapasztalom, hogy baloldali és liberális újságírók hogyan látják a valóságot többnyire ugyanolyannak egy kávé mellett négyszemközt valahol Borsodban vagy Szabolcsban a helyi Éva presszó hátuljában, mint én, és mennyire kell teljesen máshogyan bemutatni majd mindazt az esti tudósításban, vagy a másnap megjelenő cikkben.
2014. december 24. 8:32
Országszerte rengetegen árulnak rengeteg fenyőfát. Ezeknek a létfontosságú információknak az előállítására forinttízmilliókat, legalább Lázár-gyerek-lakásnyi összeget áldoztak médiavállalataink.
2014. december 23. 15:09
Sajnálatos módon ez azt jelenti, hogy a lap magasan kvalifikált, döntéshozó, véleményformáló táborának több százezres tagsága vevő a lelki szegénység eme otromba megnyilvánulására.
2014. december 23. 10:25
Szily nem (sem) tudja, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás hiánya miatt hivatalból nem, csak panaszra indulhat eljárás. Mivel a közmédiával szemben nem jött panasz, eljárás sem indulhatott.
2014. december 23. 10:19
Most bezzeg, amikor hirtelen elképzelhetővé vált, hogy valamikor megbukik az örökösnek képzelt Rolex Együttműködés Rendszere, hogy, hogy nem, a Médiatanács egyből megérezte, hogy valami büdös dolog zajlik.
2014. december 22. 14:57
A jeles portál élőben tudósított, ami abban merült ki, hogy többen is gyalázták egyszerre a műsort, résztvevőit és nyilván bunkó közönségét, valamiféle magas intellektuális trónuson ülve, mintha az Indexnél kulizni a magyar trofikus lánc csúcsát jelentené.
2014. december 19. 14:11
A Ki kicsoda az egyik legértékesebb tartalmunk. Így ezt komplexebbé tettük, összevezettük a „fontosemberekhez” tartozó konferenciatartalmakkal, rádióadásokkal, idézetekkel.
2014. december 19. 9:37
Egyelőre kénytelenek vagyunk azt feltételezni, hogy a magyarországi állapotok, különösen a magyarországi antiszemitizmus kérdésében a New York Times erősen szelektál a rendelkezésére álló, egyébként vitathatatlan hitelű megszólalók között aszerint, hogy a narratívába illeszkedő dolgot mondanak-e, vagy sem.
2014. december 17. 15:37
Az mindenesetre már most jó jel, hogy a november 26-i találkozásunk óta nem jelent meg egyetlen problémás magyar vonatkozású cikk sem a lapban.
2014. december 15. 8:34
Egy tévé és egy újság szerkesztőségében razziázott a török rendőrség. Erdoğan elnök szerint egy ellene készülő összeesküvést akadályoztak meg.
2014. december 12. 13:26
Nem a vitát vitatom el kiválasztott médiamunkásaink elől, hanem azt a felelőtlenséget rovom fel nekik, amellyel elbizonytalanítják, netán a bizonytalan – közömbös választói réteg masszájába paszírozzák a tátott szájú honpolgárokat.
2014. december 10. 20:03
Érdemes lenne végiggondolni, hogy a 444 alkalmas-e objektív újságírásra, bocs újságírásra, vagy csak szervilis kormánygyűlölködésre. Ez a képzavar!
2014. december 9. 9:45
Az Index éppen azt olvassa a jobboldal fejére, amit maga is képvisel: a szelektív nézőpontot. Az Index ugyanis számtalan alkalommal maga is „totálisan félreérti” az Orbán-kormány szándékait. Csakhogy így működik a politika.
2014. december 8. 9:14
Egyre nehezebben tudják kezelni a nyilvánvalóan Moszkvából irányított és pénzelt trollok áradatát.
NAV-vizsgálat
2014. december 6. 9:03
Az M1 híradója arról értesült, hogy adóelkerülés miatt nyomoz a NAV az RTL Klubnál. Ha találnának erre bizonyítékot, akkor mintegy 20 milliárd forinttal kéne korrigálni a csatorna adóalapját. Korábban Varga Mihály szólította fel az adóhatóságot, hogy vizsgálódjon az ügyben.
2014. december 4. 14:23
Minden területen a piaci viszonyok megszüntetését, a haverok kapitalizmusát, a politikai háttérgazdasághoz kötődő figurák nyomulását látjuk. Olyan öncenzurális reflexek kezdtek működni, hogy még a hetvenes években is megirigyelték volna az agitprop osztályon. Interjú.
2014. december 3. 13:03
Három újságíró kérdezhetett John Kerry sajtótájékoztatóján, két amerikait név szerint szólított a moderátor, a harmadiknak kis papírról olvasta fel a nevét. A többiek hiába nyújtózkodtak, hogy valódi kérdéseket is feltehessenek...
2014. december 2. 15:16
Azok a cégek, amelyek ügynökségen keresztül rendelték meg Facebook vagy Google hirdetéseiket, mentesülhetnek a közzétevői nyilatkozatok hiányából eredő reklámadó szankciók alól 2014-ben.
2014. december 1. 14:24
Miközben a kormányt pocskondiázó média naponta kap sírógörcsöt a sajtószabadság állítólagos hiányától, már csak egysíkú véleményt közölnek, híreket alig. A háttérben nagyhatalmak nagy hatalmú pénzosztói.
2014. december 1. 9:21
Végül is nem lenne az se meglepő, ha holnap megírná a Nemzet, hogy Jézus Krisztus fideszes.
2014. november 29. 16:44
Mi más is lehetne az, aki a nemzet egységes, Orbán Viktor mindenkori álláspontjában megtestesülő véleményének ellene mond, mint belső bomlasztó?
2014. november 28. 15:37
A jó hír, hogy a jogalkotó olvasta a közszolgálati médiával kapcsolatos európai dokumentumokat. A rossz hír, hogy nem értette meg őket. Vagy éppen nagyon is kiismerte már az európai tűréshatárt.
2014. november 28. 12:56
A Várady Zsolt elleni hecckampány – szégyellje magát érte minden érintett Hír Tv-s – egyet bizonyít be: a Habony-Orbán duó megijedt attól, hogy az új típusú kormányellenes tüntetéseken Fidesz-szavazók is megjelentek.
2014. november 26. 14:23
Hogy a szerkesztőség és a kiadó nem bízott meg bennem, nem jelenti azt, hogy elő kell jönnöm mindenféle magyarázatokkal.
2014. november 23. 12:29
Az elméletileg baloldalhoz kötődő sajtó jobboldali gazdaságfilozófiájú újságírókat foglalkoztatott, hamis piaci fundamentalista dogmákat és mítoszokat erősített, a baloldali ügyek számára hasznavehetetlen, sőt, káros volt.
2014. november 22. 10:39
A reklámadó változásainak következtében jövőre a Google és Facebook hirdetések megrendelőit nem terheli reklámadó fizetési és társasági adóalap növelési kötelezettség, ha teljesítik az alábbi lépéseket.
2014. november 20. 9:06
Úgy vélem, vezetésem alatt a Magyar Hírlap tényfeltáró írásaival, mélyreható publicisztikáival meghatározó orgánuma lett a magyar sajtónak és sokat tett a valódi rendszerváltás kiteljesedéséért.
2014. november 19. 14:53
Nem jött felkérés, egy ideje személyesen együttműködöm az átlátszósokkal, mert egyrészt fontosnak tartom, amit tesznek, másrészt számomra is fontos, hogy én magam is tegyek a saját eszközeimmel azért, hogy egy nyitottabb, átláthatóbb és jobb ország legyen, amiben élek.
2014. november 17. 11:35
Nagy közönségnek írni rettentően ijesztő és kockázatos dolog, és mi mind, aki ilyennel foglalkozunk, a lelkünk mélyén rettegünk attól, hogy nehogy majmot csináljunk magunkból, ezért, miközben baromira várjuk, hogy valaki reagáljon már valamit, amikor az megtörténik, gyakran összeomlunk.
2014. november 17. 11:28
Szily Laci esete tanulságosabb, mint első látásra hinnénk, ő ugyanis az akasztása előtt maga is hóhér volt. Ebből a valóság által írt drámából kiderül, hogy annak sincs mindig jellemformáló hatása, ha egy lincselésre hergelő publicista váratlanul karaktergyilkosság célpontjává válik.
2014. november 17. 11:00
A közel hat héten át tartó szünet után újraindítjuk az OXOX hírblogot.
2014. november 17. 9:39
Szokták mondani, hogyha a BBC-t áttelepítenék Magyarországra, akkor két éven belül ugyanolyan lenne, mint a Magyar Televízió. Interjú.
2014. november 15. 11:03
A fent kimerítő részletességgel felsorolt cikkek egyike sem fejezi ki távolságtartását Kertész sztorijával kapcsolatban. Más szóval és kis túlzással: az egész magyar sajtó benyalta a sztorit.
2014. november 15. 10:22
Mindeddig azonban a Fidesz még nem vont le a saját Alaptörvényéből ilyen törvényalkotási következtetést. Ezért mondom, hogy Schiffer Fideszebb a Fidesznél. Ilyesmit eddig emlékezetem szerint csak a Jobbik vetett fel.
2014. november 14. 17:23
A Magyar Nemzettől négy neves publicista érkezett, érkezik a Magyar Hírlaphoz, és a lapnál adható legmagasabb flekkdíjért írnak. A Magyar Hírlap tiszteletbeli főszerkesztőjének a neve pedig az újság impresszumában olvasható.
2014. november 14. 14:06
Semelyik párttal nem állok semmilyen kapcsolatban, nem fizettek a blogért, nem ültem le senkivel sem tárgyalni a „békülésről”.
2014. november 13. 14:04
Csak a Jóisten tudja, de valószínűleg egyikük sem. Inkább arról lehet szó, hogy a magyaros hiszti találkozott az amerikai gyakorlatiassággal.
2014. november 13. 11:28
Miközben a kormány a reklámadóval korlátozni szeretné a sajtószabadságot, eddig valójában inkább kiterjesztette azt.
2014. november 12. 8:35
Nagy ám most a csodálkozás. Hogy a New York Times és Kertész Imre. Hogy elhallgatták. Hogy nem közölték a vele készült interjút. Csupán azért, mert nem azt mondta, amit elvártak volna tőle.
2014. november 11. 15:59
Ma nemhogy demagógia azt kérni, hogy költsék az állami média évi 80 milliárdját inkább lélegeztetőgépekre, hanem olyan alapvető nemzeti érdek, mint a gazdasági növekedés.
2014. november 10. 9:54
Szerintük az, hogy a NAV-elnökének lemondását tízezren követelték tegnap este az nem olyan fontos, mint mondjuk az, hogy Orbán Viktor a Die Weltnek adott interjút, vagy az, hogy két magyar katona az amerikaiakhoz ment továbbképzésre.
2014. november 10. 9:51
Azt ugye szabad, hogy bár elvárjuk a közmédia szerkesztőinek függetlenségét, nap mint nap belepofázunk abba, hogy mit és hogyan kellene szerkesztenie? Melyik hírt hová kellene tenni a híradóban?
2014. november 10. 8:47
Tényleg egy óvodás szintű publi volt a híradó közepén. Nézzen már magába az ezért felelős propagandista, nézzen rá névjegyére is, aztán a törvénybe, amely leírja, neki az adófizetők pénzén működő közszolgálatban mi a dolga.
2014. november 6. 23:50
Tudjuk, hogy az önök kultúrkörében a cinizmus és a gyűlölet, illetve ezeknek a gerjesztése a mérvadó, ettől érzik magukat tehetségesnek, na meg trendinek, meg viccesnek, meg mindennek.
2014. november 6. 16:49
Ismerős emberek valójában pusztán azért neveznek nagy nyilvánosság előtt gerinctelen, lefizetett, törleszkedő féregnek, mert szóba álltam a Gonosz Másik Oldal képviselőjével, Deutsch Tamással.
2014. november 6. 14:50
Szilyt most betámadták. A balosok. A demokratikusék. A barátai. A „követői”. A hívei.
2014. november 6. 14:50
Szilyt most betámadták. A balosok. A demokratikusék. A barátai. A „követői”. A hívei.
2014. október 30. 10:43
Nem érdekes, hogy hívják, és ki fizeti, és mit csinált eddig. Ki kell kerülni, végezze el a feladatát nyugodtan.
2014. október 30. 8:16
Mint minden kormányellenes megmozdulás alkalmával, ismét lehetőséget kapott a jobboldalinak nevezett sajtó, hogy az objektív tájékoztatás és a reprezentatív szempontrendszer iránti igényét bizonyítsa.
2014. október 29. 13:56
A Népszabadság viszont érzékeltettea vidéki közhangulatot. Azért viselkedett újsághoz méltóan, mert még nem szüntette meg a tudósítóhálózatát.
2014. október 29. 11:14
Mert sem a Petőfi, sem a Kossuth egy büdös mukkot nem szólt a tegnapi tüntetésről, ami mondjuk most tényleg nem abból állt, hogy három hippi kikötözte magát egy fához, aztán felváltva harmonikáztak, hanem több tízezer ember vonult át a belvároson.
2014. október 28. 15:30
A magyar külpolitikai újságírás már évek óta válsággal küzd.
2014. október 27. 11:29
Megneveztem több olyan cikkemet is, amit a Frankfurter Allgemeine szerkesztőségében a német szövetségi hírszerzés, a BND munkatársai írták az irodámban, ahol 17 éven át volt asztalom. Ezek a cikkek utána az én nevem alatt jelentek meg az újságban. Interjú.
2014. október 21. 18:48
Különösen örülni kell a Tiloshoz hasonlóan lelkes önkéntesekkel működő orgánumoknak, és nem nehezíteni, hanem segíteni a működésüket, ahogy csak lehet, függetlenül attól, mint gondolnak és mondanak a világról. Ha úgy tetszik, nemzeti érdekből.
2014. október 19. 11:52
A rádió hallgatói a frekvenciahasznosítási pályázat időszakában továbbra is folyamatosan elérhetik a Tilos Rádió adásait.
2014. október 17. 15:36
Nincs szükség még egy szereplőre a közéleti médiában, van elég szereplő, akinek megvan a maga politikai napirendje. Nincs szükség még egy felháborodott hangra, amely azért aggódik, hogy a kormány aláássa a médiaszabadságot az országban.
2014. október 16. 18:55
Amíg hagynak bennünket dolgozni, a szerkesztőség marad. Bátran nevezhetnek bennünket gyávának, de mi tudjuk, hogy nem vagyunk azok.
2014. október 13. 14:07
Ulfkotte: a német médiát a politikusok, a titkosszolgálatok és a nagytőke irányítja az USA szája íze szerinti transzatlanti kapcsolatok és Izrael érdekében. A FAZ volt munkatársa a „civil” szervezetekről és George Sorosról is ír.
2014. október 11. 7:14
„Szellemes” címlappal jelent meg a tegnapi Népszava – ahány olvasója maradt az újságnak, gondolom, könnyesre kacagta magát. Orbán Viktor öthasábos fotója látható az oldal élén, a háttérben felirat: „Új Roma”. Óriási!
2014. október 11. 7:05
Mert ezek a nevek egészen lenyűgözőek: Retikin Cziozite, Szolomi Kordos, Moniko Mihai, Siladi Biler, Tereak Tunder, Fevronia Keresztes, nem sorolom. RETIKIN CZIOZITE – uramistem, hát kikkel találkozott ez a hölgy, ufókkal? A Székelyföldön?
2014. október 10. 12:12
Egy Orbán–Simicska-konfliktusban szerepet vállaló lapnál nekem valóban nincs semmi keresnivalóm, különösen nincs az erkölcsileg vállalhatatlan oldalon.
2014. október 10. 10:20
A cigányozás trendi lett, és ebben jól láthatóan az úgynevezett baloldal sem akar lemaradni.
2014. október 9. 10:28
Az, amit Bánó ebben a stúdióban művelt, nem csak rasszista beszéd, hanem szexista és rasszista indíttatású lenézés is.
2014. október 2. 16:51
Éves rekordszintre emelkedett a mikroblogok és más közösségi oldalak cenzúrája Kínában a hongkongi tüntetések nyomán, s a központi média is óvatosan kezeli az eseményeket.
2014. október 2. 13:38
Tekintettel arra, hogy most már kilenc éve médiával foglalkozom, saját médiavállalkozásaimon keresztül, kénytelen voltam megismerni a baloldal média trükkjeit, hazugságait.
2014. szeptember 30. 15:20
A nép éppenséggel sírhatna most a Hunyadi-famíliáért, Szapolyai Jánosért, Tomori Pálért vagy Rákóczi Ferencért is. Csak sorozatokat, filmeket kéne róluk forgatni, akár ilyen szappanopera minőségűeket is.
2014. szeptember 25. 14:40
Jó ez az Index-cikk KGBéláról, persze. Bravó, tényleg érdekes volt. Ugyan melyik újságíró nem kapott még frankó dossziékat titkos forrásoktól? Ugye-ugye.
2014. szeptember 25. 10:53
Örülünk, de bőven nem a rendőrök fotózása volt a legnagyobb probléma a sajtó és a sértett érzelmű közszereplők, rendőrök, kommentelők, satöbbi harcában.
2014. szeptember 23. 18:25
Az utóbbi néhány napban legalább kétszer jött azzal a politika, hogy bizonyos újságcikkek az időzítés miatt jelentek meg akkor, amikor megjelentek. A politikának ez az egyik mániája.
2014. szeptember 23. 7:01
A kereskedelmi média idén nyárig letojta a politikát, a közmédia termelési híradói és a jobbos sajtóban felbukkanó balos botrányok elegendőnek bizonyultak a legnyilvánvalóbb böszmeségek okozta társadalmi feszültségek tompítására.
2014. szeptember 22. 18:57
Az üzenet elég egyértelmű volt: itt vagyunk, együtt vagyunk, megmutatjuk magunkat, erősek vagyunk, nem félünk. Csapatépítés oligarcha-módra. A lovascentrum avatása viszont nem volt hír a közszolgálati Magyar Távirati Irodának.
2014. szeptember 19. 16:00
Tudom, óvodás-szint a másikra mutogatás. Hol van most az a nagy szolidaritás, amit az origósok kaptak? A Magyar Nemzeteseknek ez nem jár? – beszélik a fórumokon.
2014. szeptember 19. 14:47
Majdnem harminc embert rúg ki a Magyar Nemzet, és még hátra van a Hír TV. Repül a nehéz kő, goes around, comes around. Ki tudja, hol áll meg. Azt tudjuk, hol járt eddig, kiket tarolt le, és kik röptették. Többek közt azok, akiket most eltalált.
2014. szeptember 19. 9:05
Hogy miért fontos a Facebook? Ezen a közösségi oldalon ma már lényegesen több embert el lehet érni, mint a nyomtatott sajtóval. Interjú.
2014. szeptember 18. 9:56
A Fidesz a 2010-es második hatalomra kerülése óta minden eszközzel a totális véleménymonopólium kialakítására törekszik.
2014. szeptember 18. 7:44
Ki az, aki a „szörnyűséges” Simicska „Oligarcha” Lajossal szemben a leghatározottabban fellép? Orbán Viktor. Interjú.
2014. szeptember 16. 19:47
Kénytelen voltam nyilvánosságra hozni valódi személyazonosságát, csak hogy legyen tiszta, ki írja a temérdek marhaságot a jónevű sajtótermék online felületére.
2014. szeptember 16. 11:35
A nem-is-volt forradalom tehát eljutott oda, hogy meg akar szabadulni utolsó kötelékétől, a pártot évekig finanszírozó, médiaerejét nagy részben kiépítő s ezért hálát váró gazdasági háttérembereitől.
2014. szeptember 16. 8:37
Törvényben kötelezni egy vállalkozót egy fix árra – ez jelen esetben nulla forint – a piac szabályainak és körülményeinek teljes figyelmen kívül hagyásával, a kommunizmus éveit idézi.
2014. szeptember 15. 21:34
A rendszerváltás óta intenzív ideológiai háború folyik, amelyet médiacsata kísér.
2014. szeptember 15. 12:51
Megszervezik mind a színpadon kibomló drámai megdicsőüléseket, mind az érthetetlen produkciókat.
2014. szeptember 15. 9:08
Már megjelentek az első lelkes internetes kommentek arról, hogy mennyire utálják ezeket a csatornákat, és így nem kár értük, tulajdonképpen az lenne a legjobb, ha megszűnnének.
2014. szeptember 14. 13:51
Beérek a HírTv-be, ahol kéztördelve, százszor bocsánatot kérve, közlik, hogy sajnos a műsornak vége. Erre én mosolyogva válaszolom, hogy semmi gond, én kérek elnézést.
2014. szeptember 10. 13:57
Majdnem egy hete történt, hogy a kelet-európai fiataloknak szervezett, Szabadság Expressz nevű rendezvénysorozat budapesti állomásán Kövér László megbillent egy sima kérdéstől.
2014. szeptember 10. 12:01
Ma hallottam, de zseniális. A kommentek moderálásakor maradhat a baloldal anyázása, de Orbán Viktor szidása repül a levesbe.
2014. szeptember 8. 17:02
Lelkiismereti kérdés, hogy ha kimondjuk Berkiről a valóságot, akkor ne álljunk meg nála, hanem mutassunk rá a gazdákra is. A hajdúkra, a vajnákra, a kálomistákra. Mert amennyire irritáló Berki, annyira nem tényező.
2014. szeptember 7. 13:26
Nem értem, miért most, miért csak most, és éppen most történik meg mindez?
2014. szeptember 6. 12:17
A határozatból világosan látszik, hogy nem a Hír TV riportja elfogult a romákkal szemben, hanem a Médiatanács a Hír TV-vel szemben.
2014. szeptember 5. 17:59
Mi volt etikátlan abban az interjúban, amit minden ellenkezésed ellenére (sajtótájékoztatón, közterületen) megpróbáltam veled elkészíteni?
2014. szeptember 4. 16:48
Az Országgyűlés elé terjesztjük a nőszervezetek által javasolt törvényjavaslatot és ebben a szellemben veszünk részt „A nemi erőszak nem vicces!” című tüntetésen.
2014. szeptember 4. 16:44
Határtalanul tisztelem a független újságírást, mélységesen megvetem a hatalom talpnyaló propagandistáit.
2014. szeptember 4. 15:56
Vak komondoros-politikusok, erőszakon heherészők, családon belül lelki terrort alkalmazók közegében a nőknek nincs hova hátrálniuk.
2014. szeptember 4. 14:14
A budapesti KDNP-sek arra kérik a rádió vezetőit, hogy rövid úton intézkedjenek és köszönjék meg a három műsorvezető eddigi munkásságát.
2014. szeptember 4. 8:37
Meglehet, nem kellene úgy tenni, mintha a törvényeket alapvetően nem a közjó miatt, hanem a guillotine helyett találták volna ki.
2014. szeptember 1. 20:56
A szexuális erőszakból akkor sem kellene viccet csinálni, ha nem lenne épp aktualitása, ha nem lenne áldozata, ráadásul gyaníthatóan ez most egy konkrét fiatal nőt sért.
2014. szeptember 1. 17:59
Egy szélsőséges balliberális lapból véglegesen jobboldali, a nemzeti érdekeket kommunikáló napilap lett.
2014. augusztus 30. 14:20
A hazai újságok számára kínos pillanatokat hoznak a negyedéves adatok. A nyilvánosság előtt ilyenkor derül ki, vajon a legutóbbi három hónapban mennyivel csökkent a példányszámuk.
2014. augusztus 27. 10:06
a miniszterelnök melletti lelkes testőrködés, sem a legjelentősebb kormányközeli lappal folytatott cicaharc nem segíti elő a Fidesz sikeres PR-ját.
2014. augusztus 26. 11:13
Számítottam rá, hogy vihart fog kavarni az a szöveg – még ha mérsékeltet is, az idő múlása okán –, de inkább azt vártam, hogy jobbról fognak pocskondiázni.
2014. augusztus 23. 11:13
Magyarországon az országos print lapok zuhanása megállíthatatlan, de ennek nemcsak az internethasználat terjedése, hanem maguk a lapok is okozói. Tud valaki egyetlen újságírót mondani, aki miatt akárcsak hétről-hétre érdemes belenézni egy lapba?
2014. augusztus 22. 19:15
Jó sok idő eltelt azóta, hogy abbahagytam az Origo főszerkesztését. Talán elég, hogy néhány bekezdésben megírjam, az én verzióm szerint mi történt 2011 és 2013 ősze között.
Új frontok
2014. augusztus 21. 13:07
Noha az izraeli hadsereg megnyerte, az izraeli propagandagépezet elvesztette a gázai háborút. Minden próbálkozása ellenére, a súlyos büdzsével működő izraeli és Izrael-barát tájékoztatás talán most először nem állta ki a próbát az átalakuló tájékoztatás frontján.
2014. augusztus 18. 20:39
Az emberek többsége csak akkor érti a viccet, ha gondosan felhívják rá a figyelmét, hogy ez egy ún. vicc akar lenni.
2014. augusztus 18. 15:45
Ezt a műsort nem azzal szarták el, hogy átteszik az amúgy komoly műsornak megalázó szombat kora délutánra, ezzel csak megölték.
2014. augusztus 16. 13:27
Most úgy futunk neki a következő éveknek, mint a magyar gazdaság a nyolcvanas évek végén a rázúduló piacgazdaságnak; csak kapkodjuk majd a fejünket.
2014. augusztus 14. 11:58
Évtizedekig az volt a karrier-pálya, hogy valaki bedolgozta magát egy témakörbe, és alkalmanként vélemény-műfajban is összegezte a tapasztalatait.
2014. augusztus 13. 15:20
A kiválasztott vezetőknek az alattvalókról jó atyaként való gondoskodása, vagyis a paternalista felfogás már megint betört az életünkbe!
2014. augusztus 13. 14:53
Csak a rossz hír a hír. Ipari mennyiségben állítják hát elő.
2014. augusztus 13. 14:00
Vége azoknak az időknek, amikor rossz hírekkel tömték a liberálisok a nép fejét.
2014. augusztus 13. 12:11
Mi van, ha egy hoax-paródia az ellentétébe fordul át, és maga is hoax-szá válik, és a hülyeséget, a hiedelmet, a babonát kezdi terjeszteni a fogalmatlanabb emberek körében? Itt válik a játék, az irónia, a vicceskedés veszélyessé.
2014. augusztus 12. 9:54
Hosszas unszolásra segítettem az MSZP-nek egy Bajnait és Szigetvárit ütő blogot létrehozni.
2014. augusztus 12. 9:42
Orbán Viktor most elérkezettnek látja az időt, hogy megteremtsen egy még centrálisabb erőteret.
2014. augusztus 11. 18:09
– Főnök, meghalt a Bajor Imre. – Kicsoda? – A Bajor, tudja, a színész. Betegyük? – Fideszes volt?
2014. augusztus 11. 16:47
Mi lesz akkor, ha a bosszúálló Isten egyszer majd tényleg villámokat szór ránk a kedvenc görög joghurtja helyett? Az ATV-n futó Titkos dosszié legutóbbi epizódjából bárki megtudhatja.
2014. augusztus 11. 11:56
Ebben csak az a szomorú, hogy az újságírás olyan szintre süllyedt, hogy minden fajta megerősítés nélkül bármit leközölnek a nagy portálok, ahelyett hogy telefonálnának egyet.
2014. augusztus 7. 21:26
A retusálásban és kampányüzemmé alakulásban kiemelkedő teljesítményre képes PR-részleggé reformált szervezet, igyekezett mintegy objektív feltételekkel magyarázni visszataszító akcióját.
2014. augusztus 6. 16:21
Felgyorsult világunkban az internetes hírportálok az információszerzés egyik vezető formái, azonban néha úgy tűnik, az ebből fakadó felelősségük teljes felismerése még nem történt meg.
2014. augusztus 6. 16:17
A hazai baloldalnak sem ereje, sem indíttatása nincs az összehangolt akciókra. Ebben a helyzetben tovább készítjük a lapot. Amíg van rá lehetőségünk, maradunk a piacon.
2014. augusztus 5. 8:25
Számos területen – így az internetes tartalomszolgáltatások adókötelezettségei kapcsán is – további szabályozási feladataink lesznek, mert az valós probléma, hogy ezek a világcégek nem veszik ki a részüket a hazai közteherviselésből. Interjú.
2014. július 31. 9:11
Az RTL Klub úgy vetített egy epizódot egy délutáni sorozatból, hogy abból előzetesen kivágtak egy csókot. Az amerikai sorozatban a csók két férfi között csattant el, ám ezt a magyar nézők már nem láthatták.
2014. július 31. 7:56
Kettős frusztrációval van itten dolgunk nekünk: Az Egyenlítő a nagy egyenlítésben, független értelmiségiek gyülekezeteként önként, nyomásgyakorlás nélkül, független módon magától értelmezte félre utasításként a dolgokat.
2014. július 30. 18:54
Ma felhívott egy hölgy az Origótól. A következő kérdésekkel szakított félbe: Ki az a Havasi? Ez hol történt egész pontosan Budapesten? Ez akkor ma volt? Akkor egy hete szombaton?
2014. július 30. 16:05
Egyetértünk Neelie Kroesszal, az Európai Bizottság alelnökével abban, hogy „a szabad és sokszínű média a szabad társadalom egyik alapköve”. Tájékoztatjuk, hogy a magyarországi média szabad és sokszínű, a magyar társadalom pedig szintén szabad.
2014. július 30. 11:06
Talán meglepő, de – eltérően Ausztriától – általános érvényű sajtócenzúra nem volt Magyarországon az első világháború időszakában.
2014. július 28. 17:01
A Magyarországon bevezetni tervezett reklámadó azt jelzi, hogy a magyar sajtószabadságot még mindig sok veszély fenyegeti.
2014. július 27. 11:04
Gyengébb lett a nézettsége a Heti Hetesnek, mégis meghagyták, csak úgy maguknak, mutatva, hogy van sajtószabadság, amikor nincs.
2014. július 25. 11:28
Semmit nem szabad kritikátlanul elfogadni.
2014. július 25. 10:45
Az Egyenlítő ugyanis már nem az én blogom, hanem az MSZP lopott háziblogja, amit vissza fogok szerezni a sajtószabadságról papoló, de azt két lábbal tipró képviselőktől.
2014. július 25. 10:11
2014. július 20-án, szombatról vasárnapra virradó éjjel a Szabadság téren úgy lehetett felállítani egy fél év óta a viták és a hírek középpontjában álló emlékművet, hogy ezt a döntő fejleményt a Magyar Távirati Iroda nem közölte.
2014. július 24. 7:38
Oly korban élünk, hogy pontosan lehet tudni, ha valaki független újságírónak állítja be magát, akkor vagy baloldali, vagy liberális erőket szolgál.
2014. július 21. 11:12
Mindenki jobb szeret klasszikus értelemben vett híradót készíteni. Megjegyzem a jelenlegi hat órai híradónkban vannak bulváros és komoly hírek is.
2014. július 17. 19:35
Egyesek a médiaszabadságért folytatott küzdelemként értelmezik ezt; mások a Fidesz „maffiaállamának” leleplezését és egyúttal a Fidesz meggyengülését várják.
2014. július 17. 9:17
Ha most elküldenék húsz embert, már talpon maradnánk – csak a színvonal megsínylené a dolgot. Interjú
2014. július 15. 8:40
Az ellenzéki újságírás műhelyeinek vészjelei azt az érzetet kelthetik, hogy baloldal és sajtója ugyanabban a sorsban osztozik. Részben talán igen, de az emberek választására az ellenzéki sajtó ma sokkal biztosabban támaszkodhat, mint a baloldali pártok.
2014. július 11. 11:08
A sztár-műsorvezetőnő átigazolása az RTL Klubtól a TV2-höz napok lázban tarja a magyar médiákat. Nyilatkozatháború zajlik. Potyognak a könnyek. Durvább, mint amikor Figo átment a Barcából a Realba.
2014. július 11. 11:03
A szekértáboros harcmezőn kívül is van értelmes élet.
2014. július 11. 9:22
Egyes befolyásos emberek azt gondolhatták, hogy az adó kivetésével eladósorba kényszeríthetik és körön belül tudhatják az RTL-t is. Tévedtek.
2014. július 10. 14:07
S benne mindaz, amit az oldal ügyvédei szerint ma Magyarországon nem lehet nyilvánosságra hozni.
2014. július 10. 10:57
Miért pótolják a veszteséget, ha a lap nemcsak azt a nótát fújja, amit hallani szeretnének? A sors iróniája volna, ha egy 141 éves pártlap abba halna bele, hogy függetlenedett a pártjától.
2014. július 9. 14:18
Mert ha valaki azt hiszi, hogy a TV2 tök véletlenül pont akkor vitte el magához a műsorvezetőt, amikor a kormány vasmarkában vergődő az RTL Klub töke körül egyre szorosabbra zárnak az ujjak, az nagyon naiv.
2014. július 9. 13:37
Vajon mivel magyarázható, hogy a területileg illetékes újság nem tudósíthatott a miniszterelnök látogatásáról?
2014. július 7. 15:13
Köszönhetően Széles Gábor nagyvállalkozó előrelátásának, a web világában, a polgári értékeket képviselő portál a XXI. századi webtechnológiát ölthette magára.
2014. július 4. 15:34
Az Origó és az RTL azt üzeni nekünk, hogy érdemes és szükséges harcolnunk szabadságunkért!
2014. július 4. 14:42
A balliberális médiumok és pártok úgy várták az RTL turbóellenzéki fordulatát, mint a grundon elpáholt kisgyerek az idősebb tesó érkezését. Végül mindenki bukott az ügyön.
2014. július 3. 13:18
Tessék megnézni, hogy Izraelről mit és – főleg – hogy hoz le az RTL Klub híradója és hogy az ATV-é.
2014. július 3. 7:35
A reklámadón kívül lehetne sokkal, de sokkal durvább és testreszabottabb jogszabályokat hozni, amelyekkel tönkretehetnék a renitens céget.
2014. július 2. 15:16
Nem akarok úgy írni az Átlátszótól, mintha ők lennének Soros György magyarországi hadserege. Nem gondolom, hogy ne tudnának az éppen aktuális intézményi szponzoraik akarata és iránymutatása nélkül cikket írni.
Váltás
2014. július 2. 14:01
A tranzakció lezárulta után Centrál Médiacsoport néven és új vezérigazgatóval működik tovább a Sanoma Budapest. Szabó György vezérigazgató 22 év után távozik, helyét Varga Zoltán veszi át. A Centrál Csoport elsődleges célja, hogy nyereségesen üzemeltessék tovább Magyarország legnagyobb print- és online kiadóvállalatát.
2014. július 2. 13:34
Ön, alulírott L. Simon László, kétséget kizáróan segghülye a munkájához, halovány segédfingja sincs például arról, hogy mit tartalmaz a törvénymódosítás, amit a saját neve alatt nyújtott be.
2014. július 2. 12:03
A médiában az 1990 után hatalmukat maradéktalanul megőrző „óbaloldaliak” gyűlölettel nézték, hogy négy és fél évtized kommunista uralom után a jobboldal is megjelent a médiában.
2014. július 2. 11:39
Nem lehet eleget beszélni L. Simon RTL Híradós pofáraeséséről. Mert nemcsak ő, de Orbán Viktor is arca esett itt, és csodásan lepleződött le a kormánynak nevezett gazdasági lobbicsoport.
2014. július 1. 9:40
A legújabb reklámadó-javaslat is kész vallomás. Aligha marad bárkinek szemernyi kétsége afelől, hogy az RTL igenis célpont, a fenyítés és a külföldi tulajdonos kirugdalása kifejezett szándék.
2014. június 30. 18:00
A közteherviselés elve mindenkire vonatozik, ahogy a munkavállalónak személyi jövedelemadót, úgy a jövőben a reklámpiac szereplőinek reklámadót kell fizetniük.
2014. június 30. 16:37
Évek óta az a vád éri az RTL Klubot, hogy ellenzékieskedik. Ez persze akkor sem volt, és most sem igaz. Interjú.
2014. június 29. 15:20
Ha jól értjük, a Pécs Ma újság úgy látja, ha már a piacon nem tudja leverni a Dunántúli Naplót, akkor a saját lapjában kezdi el gyalázni a konkurenciát. Mindezt közpénzen.
2014. június 28. 11:53
Az