verseny

2013. szeptember 26. 22:12
Tizenharmadszor rendezik meg az Országos Média Diákversenyt, amelyen egyetemi hallgatóknak kell médiastratégiát kidolgozniuk a Kika számára.
2013. szeptember 13. 15:57
Csaknem három tucat elismerést osztottak ki a Goldenblog-versenyen indulók között. A blogok, azaz „internetes köznaplók” megmérettetésre az idén mintegy ezerkétszázan jelentkeztek, és több mint ötvenezren voksoltak rájuk ‒ közölte a hvg.hu pénteken az MTI-vel.
2013. április 9. 6:57
Tíz napra blogot és országot cserélnek a Big Blog Exchange – A nagy blogcsere elnevezésű nemzetközi blogverseny legjobbjai. A több mint ezer blogger részvételével zajló verseny dobogóján jelenleg magyar versenyző is szerepel.
2013. március 16. 14:21
Mark Zuckerberg Facebook-alapítót választották idén az év vezérigazgatójának, aki ezzel Tim Cookot, az Apple-vezért lökte ki a királyi székből.
2013. február 8. 13:09
Egy kalózt ábrázol annak a kisfiúnak a rajza, aki idén megnyerte a Doodle for Google-versenyt.
2013. január 23. 15:54
Reviczky Zsolt, a Népszabadság munkatársa nyerte el Isten veled, Malév! című sorozatával a XXXI. Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját.
2013. január 14. 20:44
Nyilvánosan zajlik majd a XXXI. Magyar Sajtófotó Pályázat zsűrizése, a grémium munkája a helyszínen és az interneten is követhető lesz. A január 6-án zárult pályázatra 253 fotós 7751 képet küldött be.
2012. november 15. 10:11
A közmédia Londoni színek című sorozatának az M1-en és az M2-n bemutatott, Berki Krisztián tornászról szóló portréfilmje nyerte a Los Angeles-i All Sports Filmfesztivál Super Short Documentary kategóriadíját.
2012. november 11. 15:16
Magyar nyelvű, ez évben sugárzott rádiós műsorokkal pályázhatnak az érdeklődők november 30-ig a Rádiós korrektúra – A hangok versenye című versenyre.
2012. november 8. 10:50
A szerda reggeli Mokka című műsorában arra a kérdésre kereste a választ a TV2, hogy mi lehetett az indíték Szita Bence meggyilkolása mögött. Miután sokan nemtetszésüket fejezték ki, a csatorna közleményben kért elnézést.
2012. október 23. 14:01
A White Rabbit és a Brand Connection reklámügynökségek lettek idén az EFFIE-gála abszolút győztesei, ők készítették ugyanis a leghatékonyabbnak ítélt, a Soproni számára készített kampányt.
2012. október 7. 8:43
Október 31-ig küldhetik be a 6 és 17 év közötti gyerekek és fiatalok saját fantáziájukból született meséiket a Kossuth Rádió által elindított A Nagy Mese elnevezésű programban.
2012. október 5. 16:24
A DDB digitális és innovatív kategóriában is tarolt, a shortlistek között pedig összesen hét magyar díjazott született az idei Golden Drumon. A korábban a legesélyesebbnek tartott Ogilvy & Mather Mattelnek készített munkáit kizárták.
2012. szeptember 21. 10:14
A legrosszabb magyar reklámoknak írt ki díjat az Index és a Bistro Reklámügynökség. Létrehozták az Arany Disznó díjat, amire bárki nevezheti kedvenc selejtes reklámját.
2012. szeptember 18. 19:10
Teljesítette a korábban előírt kötelezettségeket a lapterjesztéssel foglalkozó MédiaLog, versenysemlegesen nyújtja szolgáltatását valamennyi ügyfele részére – állapította meg utóvizsgálatában a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
2012. szeptember 15. 12:47
Az Arany LolliPOP a BTL és kommunikációs megoldások versenye. A díjakra pályázók idén október 19-ig küldhetik be pályaműveiket.
2012. szeptember 7. 16:09
Tegnap éjfélkor zárult a Goldenblog közönségszavazása, mostanra nyilvánosak az eredmények a goldenblog.hu oldalon. Az IT-sok közül az fps, a hírblogok közül a Hírcsárda, a mobilos szavazás abszolút listáján pedig a Be Social került ki győztesként.
2012. augusztus 24. 12:15
Iszonyúan ambivalens számomra ez az egész Goldenblog történet.
2012. augusztus 21. 14:04
Számomra a Goldenblog legnagyobb értéke az, hogy minden évben kapok néhány olyan listát, ahol új, számomra eddig ismeretlen blogokat fedezhetek fel.
2012. július 20. 17:00
Nyolcadik alkalommal mérethetik meg magukat a bloggerek a hvg.hu Goldenblog versenyén. Az idei vetélkedésre július 23. és augusztus 9. között lehet nevezni.
2012. június 23. 8:28
Döntőjéhez érkezett az m2 csatorna P@dtársat keresünk! című versenye, mellyel a közmédia leendő arcait, kamasz műsorvezetőit keresi az MTVA Gyermek és Ifjúsági Főszerkesztősége.
2012. május 29. 13:05
Nem állítom, hogy maradéktalanul szeretem a webes videókat. Főleg azokat nem, amikor tévének nézik az internetet, és például híreket közölnek mozgóképben.
2012. április 14. 8:48
Reklámfilm készítésére írt ki pályázatot a Firefox; az ötezer dollárért magyarok is versenybe szálltak.
2012. március 27. 8:17
Rich media megoldásokra hirdet versenyt a Cemp Sales House és az Adverticum, ahol az első hat helyezettet értékes nyereményekkel díjazzák majd. A fő cél az olvasóbarát hirdetések létrehozása.
2012. február 24. 19:27
A TV2 által kiválasztott különleges, utazós reality témájú műsorterv nyerte a ProSiebenSat.1 nemzetközi formátumversenyt. A produkció legközelebb Cannesban mérettetik meg.

összesen: 25 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó