videó

2017. május 26. 15:58
„Túlélték, mégis meghaltak.” A TV2 legendás Tények-szalagcímeit szavalja Gálvölgyi János.
2017. május 19. 10:30
A miniszter szerint mivel Simicska Lajos nemtelenül támadta Orbán Viktort, ezért elvi kérdésnek tartja, hogy nem nyilatkozik a Simicska tulajdonában lévő médiumoknak.
2017. május 18. 18:37
„Min dolgozol? Kit kell ma lejáratni?” – kérdezte Fekete-Győr András a Momentumról korábban lejáratócikket író Kovács Andrást.
2017. május 3. 20:44
Póré László fél évvel ezelőtt még a a Dunántúli Napló főszerkesztőjeként dolgozott, karrierje azonban éles kanyart vett, jelenleg kolbászt süt a pécsi Centrum áruház mellett.
2017. április 12. 16:31
Egyre több cikk jelenik meg a Kék Bálnáról, és emiatt terjed a híre. Ennek a hatásmechanizmusát fejtegeti Antifaces a RetroShock! nevű Youtube csatornáján.
2017. április 10. 11:56
Az ATV riportere mindent megtett, hogy a CEU ügyében konkrét válaszokat kapjon Rétvári Bencétől, de nem nagyon járt sikerrel.
2017. április 5. 11:34
Sebestyén Balázsék a Rádió 1-en, Andy Vajna rádiójában kritizálták a CEU ellehetetlenítését. Vajna ennek annyira nem örült, ezért azt ígérte: beszélni fog Balázsékkal az ügyről.
2017. március 29. 15:02
Az Echo TV új, Troll című műsorának indító monológja a felejthetetlen Szaniszló Ferenc tolmácsolásában.
2017. március 29. 11:09
A Troll „a magukat BBC-etalonnak képzelő Soros-hírportálokat” fogja hétről hétre „górcső alá venni”.
2017. március 5. 9:57
A 24.hu-nak adott interjút a Kasszás Erzsit alakító színésznő. A válogatáson elmebetegként viselkedett, ezért választhatták őt a CBA reklámarcának – árulta el a hölgy.
2017. március 3. 16:42
„Jaj drágáim, de hisz' még csak az év eleje van!”
2017. február 25. 18:48
A Trump-kormányzattal kritikus újságok nem vehettek részt Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivőjének „háttértájékoztatóján”.
2017. február 17. 17:39
2013-ban az akkor még indexes Plankó Gergő és Tamás Bence Gáspár öt pontot sorolt fel, ami eldönthet egy kampányt. Az ötödik az volt, hogy lesz-e momentum.
2017. február 3. 21:32
Az Index munkatársa már nagyon várta, hogy megszólítsa az orosz elnököt, de mind hiába.
2017. január 16. 12:21
Adójogszabályok megváltoztatásával biztosítanák Nagy-Britannia vonzerejét a Brexit után.
2017. január 12. 13:19
Hírhamisítónak nevezte a CNN-t és nem adott szót a hírcsatorna riporterének Donald Trump megválasztott amerikai elnök a sajtótájékoztatóján.
2017. január 10. 8:41
Mintegy 15 év után visszatért a legendás Sajtóklub Bayer Zsolttal, Lovas Istvánnal, Bencsik Andrással és Huth Gergellyel. Az újraindult műsor a belpolitika helyett most inkább a külpolitikára koncentrál.
2017. január 9. 16:00
Bereczki Zoltán és Berki Artúr minyonoknak öltözve, valami képzeletbeli nyelven úgy tesznek, mintha elénekelnék az YMCA-t, Csobot Adél zsűritag pedig ennek örül, és minyonul válaszol a TV2 egyik műsorában.
2017. január 6. 10:09
Az Átlátszó videón foglalta össze, hogy vándoroltak át az állami hirdetések a Simicska-birodalomtól a Habony-Vajna-körhöz.
2016. december 15. 12:30
Hosszasan válaszolt ellenzéki újságírók kérdéseire Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, vállalkozó, aki nemrég vásárolta meg az Echo TV-t.
2016. december 11. 13:50
Murányi András, a Népszabadság volt főszerkesztője videóban beszél arról, hogyan látta ő a lapbezárást és annak körülményeit.
2016. december 9. 8:15
Hogyan épül fel a médiakasztrendszer? Fontos lehet a Való Világ, az X-Faktor és Pumped Gabó a politika szempontjából? Gulyás Márton szerint igen.
2016. október 30. 10:30
A Baden-Württembergi filmakadémia fekete humorral fűszerezett „álreklámot” forgatott a Volvónak.
2016. október 29. 13:30
A ZDF viccműsora félperces szpotban mutatja be, milyenek lennének a műsorai szélsőjobboldali irányítás alatt: bolond konteók hírműsorként eladva, 1-2-3 Reich kívzshow és Neonazi Magazin Royale. A csatornát Zionistisches Deutsche Fernsehenre nevezték át az alkalomból.
2016. október 28. 19:41
Pénteken délután karbantartás miatt leállt az Index honlapja. A szerkesztőség a Facebookon közvetített élő videóban olvasta fel a híreket.
2016. október 25. 7:20
Nem árulták el a 888, avagy a „fenegyerek portál” újságírói az N1TV riporterének, hogy honnan tudták előre, mi fog történni a Jobbik vasárnapi rendezvényén.
2016. október 19. 20:25
A Fedél Nélkülben megjelenő Népszabadságban várhatóan nem lesz „újabb helikopter sztori” – mondta Kelen Károly, a Népszabadság Dolgozói Egyesületének elnöke az ATV műsorában.
2016. október 18. 20:27
Az Egyesült Királyság EU-ból való kilépése nyelvi szempontból okozott komoly problémákat Aaron Heslehurstnak.
2016. október 14. 11:09
Balogh Ákos Gergely szerint törvényszerű volt, hogy a Népszabadság veszteségeit nem fogják finanszírozni, habár politikai okok miatt lett vége ilyen csúnyán és durván a lapnak.
2016. október 14. 10:15
A Népszabadság szerkesztőségének küldöttsége péntek délelőtt sajtótájékoztatót tart Bécsben a rendkívüli osztrák és nemzetközi médiafigyelem miatt. Élőben közvetítik.
2016. október 14. 10:15
A Népszabadság szerkesztőségének küldöttsége péntek délelőtt sajtótájékoztatót tart Bécsben a rendkívüli osztrák és nemzetközi médiafigyelem miatt. Élőben közvetítik.
2016. október 13. 11:37
Egymásnak ugrott Böcskei Balázs és G. Fodor Gábor az Echo TV-ben Gajdics Ottó társaságában. Kiderült: GFG szerint a Népszabadság megszűnésével lezárult a rendszerváltás, Gajdics Ottó koholt pedofilozós cikkecskét írna a Magyar Idők példányszámain rugózókról, Böcskei Balázs szerint pedig nem gazdasági okokból függesztették fel a napilap kiadását.
2016. október 12. 21:26
A Népszabadság munkatársait hármas csapatokban engedték be a szerkesztőségbe, hogy elvihessék személyes tárgyaikat.
2016. október 11. 19:05
Kilencvenéves korában halt meg Andrzej Wajda világhírű lengyel filmrendező Varsóban.
2016. október 11. 10:47
Egy eurós árajánlatot tett a Népszabadságért a szerkesztőség, kérdés persze, hogy valóban eladó-e a lap.
2016. október 10. 10:28
A Népszabadság újságírói vasárnap megpróbáltak bejutni a lap székházába, de nem engedték be őket. A főszerkesztő szerint egyértelmű, hogy politikai döntés miatt függesztették fel a lapot.
2016. október 8. 13:29
Így cserélte le Erdoğan elnök a legnagyobb ellenzéki török lap szerkesztőségét tavasszal.
2016. szeptember 22. 16:22
„Hogy lehetsz ilyen átkozottul jóképű?” – kérdezi Veiszer Alinda saját műsorában Szily László riportertől.
2016. szeptember 21. 7:51
A TEK-vezető Hajdu Jánost kérdezte volna a Hír TV riportere a letelepedési kötvényekkel kapcsolatban: Hajdu először nem volt hajlandó válaszolni, aztán inkább elrángatták onnan a riportert.
2016. szeptember 19. 14:02
Egy éves a 888.hu, ebből az alkalomból készítettek egy videót a szerkesztőség tagjaival.
2016. szeptember 19. 13:02
Göröngyös úton döcögve adja meg magát a németek GPS-e. „Wo finden sie die Kirche von Xixomló?” – kérdezik a székely góbét a nagy mellénnyel érkező turisták.
2016. szeptember 14. 12:29
Napi bulvár ingyen: ezzel a szlogennel ellátott piros óriásfalak előtt osztogatják Budapest forgalmasabb terein a Lokált. Timelapse felvételeinken megnézhetik, mennyien érdeklődtek tíz perc alatt a kormánybarát bulvárlap iránt.
2016. szeptember 14. 10:32
Gyerekkoráról, öngyilkossági hajlamáról, neurózisáról vallott Puzsér Róbert Echo TV műsorában.
2016. szeptember 13. 8:33
A földrengés által sújtott olaszországi Amatrice számára sértő, hogy a Charlie Hebdo a katasztrófa áldozatait tésztaételekként ábrázolta, ezért bepereli a lapot.
2016. augusztus 25. 22:14
Az Index munkatársai meglátogatták Szirmai Gergelyt, hogy megnézzék, hogyan készíti műsorait a népszerű videóblogger.
2016. augusztus 19. 10:51
Számos otthonban vannak még a polcokon videokazetták, melyek most hirtelen egy úttörő korszak tárgyi emlékeivé válnak.
Yusra Mardini
2016. augusztus 7. 14:26
Ifjabb Knézy Jenő az MTVA sajtóosztálya által lapunknak küldött közleményében azt írja, semmi szándékosság nem volt abban, hogy nem mondta ki a százméteres női pillangó menekült versenyzőjének nevét a futam közvetítése közben. A riporter szerint technikai hibák miatt ő konkrétan nem is látta, hogy éppen miről kell beszélnie.
2016. augusztus 7. 9:54
Ifj. Knézy Jenő a női százméteres pillangó előfutamának közvetítésekor tudomást sem vett arról, hogy a mezőnyben egy 18 éves szír úszónő is indult az olimpiai menekültcsapat színeiben, arról meg pláne nem, hogy bár a továbbjutáshoz ez nem volt elég, de ő nyerte a futamot.
2016. július 28. 8:35
Az Index hívta fel a figyelmet a TV2 szerdai hírműsorára, melyben az Illuminati titkos társaságról és a világot vezető háttérhatalomról számolnak be.
2016. július 7. 20:16
21-2-3-4-5-6-7 fok körül alakul a hőmérséklet, a Balatonba bemászni ma vérmérséklet: Vida Péter a Duna TV szerda reggeli adásában rappelve ismertette az aznapi időjárást.
2016. június 27. 12:23
Valódi ostorral csapkodták a köztévé riporternőjét élő adásban Tihanyban. Mind a betyár, mind a riporternő elégedett volt az aktussal.
2016. június 8. 8:13
Star Wars-os beköszönő videóban igyekezett pozicionálni magát Andy Vajna rádiója: a szöveg szerint a Rádió 1 legyőzte a sötét „Simi birodalom” erőit, hogy elhozza az „Igazi Mai Slágereket”.
2016. június 2. 18:41
A Pesti Srácok úgy tudja, felmondott az Echo TV Szaniszló Ferencnek, a Világpanoráma című műsor műsorvezetőjének.
2016. június 1. 14:33
György Péter, az Origo egyik alapítója lesújtó véleménnyel illette a kortárs magyar online újságírást.
2016. május 23. 21:53
Szondi Vanda a bizottsági ülések helyt adó teremben interjúvolta a fideszes Vas Imrét, mint kiderült, ezt nem lett volna szabad.
2016. május 10. 13:10
Harmadik szülinapját ünnepelte az Átlátszó Oktatás nevű, diákok által létrehozott, oktatási ügyekkel foglalkozó oknyomozó blog.
2016. május 5. 17:28
Interjút készített az RTL Klub három olyan újságíróval, akik az MNB-alapítványoktól érkező több százmilliós támogatások miatt távoztak a VS.hu-tól.
2016. április 30. 14:25
A VS.hu-t az MNB alapítványok támogatása miatt két hónap után elhagyó Joób Sándor a portáltól kapott fizetésének egy részét az Átlátszó.hu-nak ajánlotta fel, mivel közcélnak gondolja azt, hogy valaki ellenőrizze a közpénzek sorsát.
2016. április 26. 13:42
Ákos új dalban üzen az ákosozó újságíróknak.
2016. április 15. 17:58
Megtaláltuk a teljes Böhmermann-videót, amelyből kiderül, hogy Jan Böhmermann azért szavalta el az Erdoğant övön aluli sértésekkel bombázó verset, hogy bemutassa, mit nem lehet megtenni Németországban a vélemények és művészetek szabadságának égisze alatt, ezzel is provokálva a török elnököt. Még azt is elmagyarázta Erdoğannak, hogyan perelheti be.
2016. április 12. 21:05
Egy Erdoğan-közeli török tévécsatorna Mainzba küldte riporterét, hogy reklamáljon a ZDF-nél a török elnököt ért rágalmakra. A török tényfeltáró azt állítja, nem engedték be, ezért két, a tévé parkolójában beszélgető ember testtartásából vezette le a sajtószabadság németországi állapotát.
2016. április 8. 20:41
Ha nem láttuk volna nem hinnénk el: a TV2 időjárás-jelentésében a „széltípusokról” beszélt az időjós, mindezt szellentős hangokkal illusztrálva.
2016. április 1. 17:57
A távozó Kárász Róbertnek erre az interjújára még sokáig fogunk emlékezni: azt hitte, róla van szó, pedig Moldova György Gyurcsányról beszélt.
2016. március 23. 11:17
Néhány másodpercig az RTL Klub Híradójának képe futott a terrorkészültségről szóló TV2-s riport alatt a kedd esti Tényekben.
2016. március 9. 8:26
Orbán Viktor feltételezett cigány származásáról beszélt Bakács Tibor a Tilos Rádió Honthy és Hanna című műsorában. A Tilos Rádió kuratóriuma felfüggesztette a műsort.
2016. március 8. 8:26
Videóban kíván boldog századik születésnapot a BMW-nek a Mercedes: „Köszönjük a száz évnyi versengést. Az előtte lévő harminc úgyis unalmas volt egy kicsit.”
2016. március 2. 12:44
Az állami hírtévén fél percig foglalkoztak az MNB-t érintő titkosításokkal.
2016. február 15. 13:24
Családját is vitte volna a Story Gálára Pataky Attila, ám ezt a Story főszerkesztőjével beszélte meg, aki közben a Tények hírigazgatója lett, így nem engedték be az eseményre.
2016. február 6. 21:47
Az epizódban a gyerekek játékból nindzsa-csapatot alakítanak, amiről a felnőttek azt hiszik, hogy az ISIS jelent meg a városban.
2016. január 28. 21:41
Az ominózus, Tóbiás József családját támadó 888-cikk megjelenésekor még látszódtak állami hirdetések a Habony Árpádhoz köthető portálon, ám csütörtökön az RTL Híradó stábja már egyet sem talált.
2016. január 14. 10:55
Szabó Szabolcs, az Együtt képviselője nem hiszi, hogy az MTVA dolgozói nem tudták, az általuk bemutatott videó nem ott és nem akkor készült, mint ahogy állították.
2016. január 14. 10:26
A katari székhelyű hírtelevízió úgy döntött, hogy a jövőben tévéadás helyett digitális felületeikre helyezik a hangsúlyt az USA-ban.
2016. január 8. 16:27
Egy drónokkal foglalkozó budapesti cég akkumulátorteszt közben akadt rá a Mahir fővárosi önkormányzat által lebontott és elszállított hirdetőoszlopaira egy kispesti gyártelepen.
2016. január 7. 10:54
Pontosan egy évvel ezelőtt két fegyveres rontott be a Charlie Hebdo párizsi szerkesztőségébe, és néhány perc alatt 12 embert, köztük 8 újságírót ölt meg.
2016. január 6. 8:58
Vajna azt mondta, említette Orbán Viktornak, hogy meg fogja venni a tévécsatornát, de túlzás lenne azt állítani, hogy megbeszélte vele. Fonyó Károly szintén a sajátjának tekinti a csatornát.
2016. január 6. 8:37
A Bazilikánál folytatódott a Mahir és Budapest közötti oszlopháború: Mahir őrei testükkel védik az oszlopokat, amelyeket az önkormányzat munkásai leszerelnének. A hvg.hu videója.
2016. január 2. 18:57
Hiába állított a Mahir Cityposter Kft. biztonsági embereket a cég budapesti hirdetőoszlopaihoz, a hvg.hu videója szerint azokat mégis sorra bontják el.
2015. december 14. 10:28
Tavaly előtt nem volt, tavaly viszont már külön videóval promózták, hogy lesz Reszkessetek, betörők! karácsonykor az RTL Klubon. És ez idén sem lesz másképp.
2015. december 5. 8:03
A lakás tulajdonosa szerint a tévéstábok berontottak a lakásba, amint ajtót nyitott. A merénylők és családtagjaik személyes dolgai között turkáltak az újságírók.
2015. november 30. 12:19
Siófok korábbi fideszes polgármestere tett feljelentést egy Facebook-poszt miatt; az ügyben 17 olyan embert rabosítottak, aki megosztotta a posztot.
2015. november 30. 11:00
A Sztárban sztár nyertese Majka, az egyik zsűritag slágerét adta elő Curtis közreműködésével a TV2 Sztárban Sztár című műsorában. Aztán meg is nyerte.
2015. november 27. 12:29
Két török újságírót letartóztattak Törökországban, amiért nyilvánosságra hoztak egy videót arról, hogyan csempésznek át a titkosszolgálatok fegyvereket Szíriába. Terroristákkal való együttműködéssel vádolják őket.
2015. november 19. 20:54
Csak a közmédia és a NATO stábját engedte be Havasi Bertalan a NATO-főtitkár és Orbán Viktor sajtótájékoztatójára, az eseményre bejutni akaró RTL Klub stábjának a parlament épületét is el kellett hagynia. Rogán Antal szerint félreértés történt, ők nem szerveztek sajtótájékoztatót, csak az állami tévébe jelentkezett be élőben a kormányfő és vendége.
2015. november 19. 10:27
„Akkor, amikor. Olyan, amilyen. Díszlet van,de tartalom nemigen” – megjelent a WNTS zenekar első hivatalos klipje. A Köszmédia című dalukban az állami médiáról alkotott kritikus véleményüknek adnak hangot.
2015. november 16. 15:39
Ki a Jóisten fog engem eltartani, amikor az érdemi szakmai munkám helyett azzal vagyok elfoglalkozódva, hogy a kormány által kistafírozott Mandiner szerkesztőségének ezekre a minden képzeletet alulmúló, szánalmas hazudozásaira válaszolok?
2015. november 12. 13:16
Nézze meg, milyen trükköket alkalmaz a Facebook, hogy videó-platrofmként állni tudja a versenyt a Youtube-bal szemben!
2015. november 6. 9:24
Farkasházy Tivadar örülne, ha lenne nemzetbiztonsági ember a Hócipőben, hiszen akkor már tudnának ultizni.
2015. november 3. 8:33
Letörölte magát minden közösségi oldalról Essena O’Neill közösségimédia-sztár: arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a közösségi média nem a valóság, hanem inkább kőkemény üzlet.
2015. október 30. 8:56
Bírósági ítéletek alapján Erdoğan emberei vették át a kormánykritikus törökországi médiacégek irányítását a választások előtt két nappal. Egymás után rúgják ki az ellenzéki újságírókat, némelyiküknél arra hivatkozva, hogy terroristákat pártol.
2015. október 21. 19:25
Nem igazán volt képben Andy Vajna szerdán délben: az Indexnek nyilatkozva Fonyó Gergelyként emlegette a TV2-t állítása szerint Vajna előtt megvásárló Fonyó Károlyt, a televízió egyik vezetőjét, Yvonne Dedericket pedig Ildiként.
2015. október 20. 12:02
A Havas a pályán legutóbbi műsorában a vendégek azt boncolgatták, Vajna- vagy Simicska-érdekeltség lesz-e a TV2.
2015. október 16. 12:46
Simon Zsolttól és Yvonne Dedericktől vette meg a TV2-t, így egészen biztosan tudtak az adásvételről, állítja Fonyó Károly.
2015. október 13. 21:32
A magazin szerint ma már az interneten ingyen is elérhető ilyen tartalom, ezért inkább maradnak a provokatív pózokban fotózott modelleknél.
2015. október 8. 9:11
A Röszkén készült felvételen két kislány totyog a kerítés előtt, a túloldalon rendőrök állnak sorfalat.
2015. szeptember 18. 0:13
Egy CNN-cikk címlapfotójának a főszereplője meglehetősen szokatlan módon került kapcsolatba a könnygázzal – a videóból kiderül, hogyan.
2015. szeptember 13. 17:37
Már negyedmillióan látták azt a videót, amely a BBC és a CNN által leadott, migránsokkal kapcsolatos felvételeket hasonlítja össze általuk be nem mutatott képsorokkal.
2015. szeptember 12. 9:37
Átalakult a Hír24, a csapat 24.hu néven folytatja tovább a hírszolgáltatást. Promóvideójukban magyar celebek és politikusok is feltűnnek.
2015. július 25. 9:00
Ázsia legnagyobb független kiadócsoportja 1,3 milliárd dollárért vette meg a brit üzleti napilapot az azt hatvan éve tulajdonló Pearson kiadótól. Az új tulajdonos azt ígéri, nem szól bele az őt korábban többször is kritizáló Financial Times szerkesztési irányelveibe.
2015. július 2. 8:40
Az RTL kereskedelmi igazgatóját, Vidus Gabriellát nevezték ki az RTL Magyarország élére. Kolosi Péter eddigi programigazgató pedig vezérigazgató-helyettes lett.
2015. július 2. 8:26
Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke azt állítja, hogy a Vastagbőrrel közösen kihelyezett 500 ellenplakátnak azért a Publimontnál vettek helyet, mert nem volt más lehetőségük. A több mint negyvenezer plakáthelyből azonban csak bő ötezer tartozik a céghez.
2015. június 29. 11:38
A humorcsatornán futó rajzfilmek már jó ideje foglalkoznak a bevándorlás kérdésével is – most ezekből készítettek tematikus programot, és hozzá reklámot a nemzeti konzultáció stílusában.
2015. június 28. 11:52
Exkluzív hírként jelentette a CNN, hogy iszlám zászlót fedeztek fel a londoni Pride-on. A lobogó valójában karikatúra volt, a videót a TV-csatorna azóta eltávolította az oldaláról.
2015. június 25. 13:08
A BUVERO nevű kéthetes médiatábor olyan 18-26 éves roma lányok jelentkezését várja, akik szeretnének megismerkedni az újságírással, a fényképezéssel és a filmkészítéssel.
2015. június 19. 11:17
Stefka Istvánnal és egy kutyával hirdeti kedvezményes reklámhelyeit a Pesti Srácok csapata.
2015. június 8. 14:26
Puzsér Róbert az RTL Klub Szelfi című műsorában a médiavilág és a húsipar összefüggéseit fejtegette.
2015. május 13. 8:30
Csintalan Sándor szerint a jobboldali médiumok éléről lelkiismereti okokból távozó vezetők korábban hónapokig azt szajkózták, hogy „Orbán egy orosz kém”. Bayer Zsolttal vitáztak az Echo-n.
2015. május 7. 19:04
Sajnálja, hogy nem tud eleget tenni tájékoztatási kötelezettségének, de egy becsületbeli ügy miatt nem nyilatkozik a Hír TV-nek Balog Zoltán. Az emberierőforrás-miniszter azon kapta fel a vizet, hogy Simicska Lajos nekitámadt Orbán Viktornak.
2015. április 23. 20:50
Egy magyar újságíró azt magyarázta az énekesnőnek, hogy Magyarországon azért nem lehetséges a férfi-női egyenjogúság, mert a feleség szó eleve azt jelenti, hogy fele-ség. Half-ism. Egy másik újságíró pont arról kérdezte, amiről nem lett volna szabad, őt Sinéad O'Connor finoman megalázta.
2015. április 21. 15:22
Nincs nagy különbség egy roma és egy nem roma diák közt a fiatal roma lányoknak szóló médiatábor tanára szerint.
2015. április 11. 9:34
Az M1 hírcsatornává alakulásával az egyik legérdekesebb részlet az volt, hogy angol nyelvű híradóval is jelentkezik a közmédia. A Dumaszínház elképzelte, hogyan adnak majd hírt hazánk eseményeiről a magyarul nem, de angolul beszélők számára.
2015. április 7. 13:41
Puzsér Róbert az ellene folyó büntetőeljárásban sem fogta vissza érzelmeit: az utolsó szó jogán is többször elismételte azt a kifejezést, ami miatt végül elítélték.
2015. április 3. 9:57
A Dumaszínház köztévé-paródiájának második része: van benne makramé kupa, ajkai helyi napfogyatkozás és Ganxsta Zolee.
2015. április 1. 13:54
A dumaszínházasok megalkották a köztévé híradójának paródiáját: minden másodperce üt.
2015. március 30. 10:02
Olyan gyorsan vette föl reggel az öltönyét a Fox televízió időjárás-jelentője, hogy benne maradt a vállfa, amit a stúdióban vett ki.
2015. március 24. 10:15
„Légy hideg vagy forró, csak ne légy langyos, mert kiköplek az én szájamból” – idézte Jézust Bayer, aki szerint sok mindent lehet rá mondani, de azt nem, hogy langyos lenne.
2015. március 20. 13:16
A Euronews olyan karikaturistákról készített riportot, akik iszlamista terroristák fenyegetései miatt bujkálni kényszerültek.
2015. március 19. 16:21
A legdurvább rasszista támadásnak nevezték Tóta W. Árpád írását a HVG épülete előtt tüntetők.
2015. március 18. 11:43
A Magyar Hírlap volt főszerkesztője 2009-ben rákosista húzásnak értékelte, amikor a Gyurcsány-kormány bojkottot hirdetett a jobboldali napilap ellen – emlékeztet a Válasz.hu.
2015. március 18. 10:46
Elveszett a pozsonyi tudósító, a vágók ollót hoztak a munkába, a fideszes vezetők pedig csak keményen dolgozó kisemberek.
2015. március 18. 8:36
Simon Ahava a Superweek-en arról beszélt, hogyan lehet az online vásárlások kattintásai és egy adott oldal láthatósága alapján a látogatottságot kielemezni.
2015. március 17. 14:02
Megihlette a közmédia az Index videósait. Téves kapcsolások, technikai hibák és időjárás-jelentés – majdnem olyan, mint az eredeti.
2015. március 17. 9:33
A megújult köztévéről kérdezte a képviselőket a hvg.hu. Rétvári és Rogán válasz helyett a portált bírálták, mert az szerintük rasszista hangnemben írt a közmédia egyik munkatársáról.
2015. március 15. 17:45
Először nem sikerült a tudósítót kapcsolni, másodszorra már csak hangja nem volt, ezek után pedig a beígért hírblokk sem indult el. Nehéz volt az új M1 első napja.
2015. március 15. 11:31
Hevér Lóránt és Imre Balázs mutatta be a megújult M1-et, amely mostantól napi 18 órában híreket sugároz.
2015. március 11. 12:42
Nem az a lényeg, hogy hogyan jönnek a látogatók az oldalunkra, hanem, hogy miért jönnek és ott mit csinálnak – mondta Tim Leighton-Boyce a Superweek-en.
2015. március 11. 12:42
Nem az a lényeg, hogy hogyan jönnek a látogatók az oldalunkra, hanem, hogy miért jönnek és ott mit csinálnak – mondta Tim Leighton-Boyce a Superweek-en.
2015. március 5. 7:58
Utca embere interjút készített a 444 a paksi beruházásról, végül a köztévét kifigurázva saját munkatársaik beszéltek a témáról.
2015. március 3. 15:23
A kisebb médiacégeket szeretné megvédeni a reklámadó módosításával a kormány – mondta Lázár János.
2015. február 26. 9:42
Páratlanul kigondolt és központi szervezettségű volt az elmúlt években a Simicska által működtetett kormánypárti médiabirodalom – mondta Bátorfy Attila, a kreatív újságírója Friderikusz Sándor műsorában.
2015. február 25. 9:59
A Hír TV oknyomozó műsorának stábja szánkóval a kézben üzent Simicskának: szerintük „Orbán nem geci”, ezért felmondanak.
2015. február 23. 16:53
Március 15-én indul az elsősorban fiataloknak szóló Petőfi TV, amely az M2 esti műsorsávjában lesz majd látható.
2015. február 12. 13:35
Az orosz elnök látogatása alkalmából Putyin-témájú South Park és Family Guy epizódokat vetít a Comedy Central. Animált Áder Jánossal reklámozzák az eseményt.
2015. február 7. 16:31
Csintalan marad a Lánchíd Rádiónál, mert nincs oka másként tenni. Csintalan szerint „Simicska Lajos nem egy hülye. Konzervatív ember, akinek nagyon erős értékrendje van”.
2015. február 6. 19:20
Az RTL Híradónak Simicska Lajos elmondta: ő egy dzsungelharcos, aki egész életében háborúzott, és érti, hogy miért mondott le a médiabirodalmának vezetése.
2015. február 6. 15:40
Simicska Lajos az Átlátszónak adott interjúban elmondta: a Magyar Nemzet főszerkesztője D. Horváth Gábor lesz, a Hír TV-t pedig ő fogja vezetni.
2015. január 31. 20:56
Többek közt a szegénység megbeszélését ígéri új, hétköznaponként jelentkező műsorában Baló György.
2015. január 22. 23:50
A Charlie Hebdo-vérengzés sajtótanulságairól beszélgetett Komáromban a Heti Válasz és a hvg.hu munkatársa közel két és fél órán keresztül.
2015. január 15. 17:31
Dieudonné több műsorát tiltották be korábban Franciaországban az antiszemitizmus vádja miatt. A francia miniszterelnök a Nemzetgyűlésben ítélte el a humorista viccelődését, a képviselők nagy része felállva tapsolt.
2015. január 9. 15:42
A „Karikatúrával a békéért” elnevezésű díjat legutóbb például egy szíriai palesztin rajzoló kapta, akinek több munkatársát is megölték az Aszad-rezsim kritizálása miatt.
2015. január 8. 9:58
A korábban hazaárulózó, sikkasztásért bűnsegédként elítélt Fodor Ibolya nem volt hajlandó válaszolni az RTL Klub riporterének, aki szerinte tehetségtelen majom.
2015. január 3. 11:52
Bánhidi Krisztián, a nyíregyházi Móricz Zsigmond színház színésze például elmondása szerint jól jár a matricával.
2015. január 1. 14:15
Politikusfaggatás hvg.hu-módra, beszámoló a netadós tüntetésről a köztévé stílusában. Az Index évértékelője több nézőpontból.
2014. december 30. 17:37
Nézegessen vicces tévés bakikat, ballépéseket és trollkodásokat a NewsBeFunny gyűjtésében!
2014. december 11. 10:31
Fergeteges szpotban promózza az RTL Klub, hogy idén nem marad el a Reszkessetek betörők-trilógia.
2014. december 7. 12:03
A németországi Edeka szupermarketlánc egy ideje ráerősített a reklámjaira: most a közelgő karácsony alkalmából a Jingle Bellst játsszák el egy koblenzi bolt pénztárosai a vonalkód-leolvasók hangjainak segítségével.
2014. november 27. 7:52
Dancsó Péter két percben foglalta össze, hogyan is néz ki manapság a TV2 híradója.
2014. november 22. 10:52
Néhány kérdést szeretett volna feltenni a nemzetgazdasági miniszternek az ATV riportere, de Varga Mihály kollégái konkrétan elállták az útját.
2014. november 19. 11:14
Az Átlátszó promóvideója szerint más országokban van súlya a tetteknek. Az a céljuk, hogy Magyarországon is így legyen.
2014. november 18. 17:19
Csereklye Csongor perceken át tudósított úgy a Kossuth térről, hogy egy nő előtte ugrált és eltakarta a kamera elől.
2014. november 10. 7:48
Németh Balázs szerint a kormánnyal szemben kritikus weblapok megpróbálják elhallgatni a jó híreket. Mindezt a közmédia Híradójában mondta el.
2014. november 5. 13:48
Az Origo újságírói mutatják be megújult dizájnjukat.
2014. október 24. 11:14
A VS.hu Mivan? című videórovata nem egész két percben foglalta össze a kilencvenes évek magyar televíziózásának kvintesszenciáját.
2014. október 17. 10:20
Az Index újságírói maguk adták elő a nekik írt kommenteket, olvasói véleményeket. A videóval portál egyik újítására, az újságírók követésének lehetőségére akarták így felhívni a figyelmet.
2014. október 16. 19:22
Megdobálták az állítólagos dombóvári szavazatvásárlásról forgató Hír TV-stábot, miközben éppen forgattak. A tévécsatorna munkatársai éppen a helyi Fidesz-iroda előtt interjúztak, mikor az ügyben a csatorna szerint érintett polgármester emberei (legalábbis a Hír TV annak vélte őket) nekitámadtak az újságíróknak. Az állítólagos szavazatvásárlás ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálódik.
2014. október 10. 9:45
A Google-lel, a Facebookkal, a Twitterrel és a Microsofttal közösen lépne fel a terrorstiák online propagandája ellen az Európai Unió.
2014. október 2. 11:00
Az orosz elnök szerint az internet korlátozása ellentmondana a demokráciának, emellett az információ áramlás fontos az emberek számára.
2014. október 1. 13:59
Annál a hírportálnál tartottak házkutatást, amelyik szókimondóan tudósított a törökországi kormányközeli körök korrupciós botrányáról.
2014. szeptember 16. 10:31
Dave Benton híradós kilenc éve az illionis-i WCIA-TV munkatársa. Csütörtökön élő adásban jelentette be, hogy halálos beteg, és legfeljebb hat hónapja van.
2014. szeptember 13. 12:55
A szexuális erőszak áldozatainak védelmében szigorítaná a médiatörvényt az LMP.
2014. szeptember 8. 7:34
A nemi erőszak ellen tüntettek a Class FM épülete előtt. A rádió programigazgatója elmondta: egy hónapon keresztül foglalkoznak a témával a műsoraikban.
2014. szeptember 4. 16:41
Az Együtt társelnöke nem válaszolt az őt kérdéseivel „üldöző” Huth Gergelynek, mert szerinte az újságíró közpénzből folytat propagandát.
2014. szeptember 4. 15:13
Az emberiséget legyőző műanyagpalackokkal hirdeti pályázatát az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség.
2014. augusztus 4. 9:35
Hiába kérnek interjút vagy találkozót a külföldi tudósítók Orbán Viktortól, a miniszterelnök évek óta nem áll velük szóba.
2014. július 13. 11:39
Bodoky Tamás, Vágó Gábor és Kovács Gergely oligarchaként szállt ki a limuzinból: Kozmosz-koncert, filmvetítés, buli és házi oligarchák az oknyomozó portál támogató partiján. A Soros Army feliratú póló a legújabb divat!
2014. július 9. 8:36
Gulyás szerint figyelmeztető az, hogy egy tévé egyoldalú, kormányellenes híradót kezd gyártani, ha rá is vonatkozik egy törvény.
2014. július 8. 10:25
A rendőrség beperelte az Indexet egy trollfejekkel kitakart rendőröket ábrázoló fotó miatt: a bíróság a portálnak adott igazat.
2014. július 5. 10:55
A hvg.hu azt kérdezte a képviselőktől a reklámadó kapcsán: miért hirdetne az, aki nem végez gazdasági tevékenységet, és nem is politikus?
2014. július 1. 12:20
L. Simon hangsúlyozta: a jogszabály nem csak az RTL Klubra, de mindenki másra is vonatkozik, aki a nagy reklámbevételeit eltünteti a cégéből.
2014. június 17. 14:56
Tomcat Írországban perelné be a Facebook-ot, ha nem állítják vissza a Tolvajkergetők oldalát.
2014. június 13. 19:04
Míg több fideszes politikus a szükségességgel indokolta a reklámadó bevezetését, Orbán péntek reggel már az igazságosságról beszélt.
2014. június 13. 8:48
Ha megy valaki az utcán és jól pofán vágják, akkor nem meglepő ha védekezik - mondta Kolosi Péter az RTL híradó Fidesz-kritikus témái kapcsán.
2014. június 10. 19:59
A fideszes politikus némileg zavarban volt, amikor az RTL Klub riportere szembesítette azzal: 2011-ben maga kért jegyet az X-Faktor döntőjére.
2014. június 10. 14:54
A helytörténeti kiadványokban meg a Magyar Konyhában nincs veszekedés, és Kerényi ezt szereti. Szerinte a Magyar Krónika a béke szigete lesz.
2014. június 5. 20:01
A köztelevízión kívül gyakorlatilag mindenki csatlakozott a reklámadó elleni tiltakozáshoz: elsötétült a TV2, a Hír TV, az RTL Klub és a Viasat 3 képernyője is a csütörtök esti órákban, derül ki a Vastagbőr blog körkapcsolásából.
2014. június 5. 10:19
A kormány gyerekekre költené a médiaadóból befolyó pénzt, az ellenzék szerint eddig is lehetett volna rájuk költeni: például a stadionfelújításokra szánt pénzből.
2014. június 4. 10:55
Több mint ezren vettek részt az Origo leváltott főszerkesztője és a sajtószabadság mellett kiálló keddi tüntetésen.
2014. június 3. 17:46
Csak hétmilliárdos bevételt hozna a költségvetés számára a reklámadó. A közszolgálati költségvetés ennek a tízszerese – mutatott rá Urbán Zsolt.
2014. június 3. 10:20
A Tényekben elhangzott: a tervezett reklámadó veszélyezteti a saját gyártású műsorokat.
2014. június 2. 20:21
Az RTL Klub hétfő esti híradójában jelentette be: legnépszerűbb műsorainak megszűnését jelentené a kormány reklámadó-terve. Az RTL szerint a reklámadó a független kereskedelmi média ellehetetlenítésére irányul, és a társaságot egy csapásra veszteségessé tenné.
2014. május 24. 13:06
„Ma éjjel lángol a Parlament, a városból így raktam máglyát” – ezen két sora miatt nem adják le Péterfy Bori számát a rádiók.
2014. május 10. 10:46
Az ATV Egyenes Beszéd műsorvezetőjének annyira tetszettek az asztalborogatós jordán újságírók, hogy alig bírt megszólalni a beköszönőjében.
2014. május 8. 14:29
Két jordán újságíró élőben ment egymásnak egy vitaműsorban. Szétszedtek egy asztalt.
2014. április 24. 14:45
Tanítani való mozdulattal igyekezett láthatatlanná válni a Duna TV technikusa a Kívánságkosár élő adásában. Nem sikerült neki.
2014. április 11. 14:39
Bokros szerint azért nincs sajtószabadság, mert ő csak az ATV stúdiójába ülhet be.
2014. április 8. 13:24
„Mi a faszt csinálsz? Veszed?” – zárul az internetre felkerült felvétel.
2014. március 11. 18:47
Így nézne ki a népszerű amerikai politikai drámasorozat, a House of Cards főcíme, ha Magyarországról szólna. Főszerepben Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc. Rendezte Vlagyimir Putyin.
2014. március 6. 8:31
Az orosz RT America TV-csatorna magyar származású műsorvezetője, Liz Wahl többek közt az '56-ban a szovjetek elől menekülő nagyszüleire hivatkozott bejelentésében.
2014. február 28. 18:59
Csak az maradhatott Gyurcsány Ferenc pénteki sajtótájékoztatóján, aki megígérte, hogy nem ad át anyagot a DK által bojkottált köztévének és Hír TV-nek.
2014. február 25. 15:45
Lidia Pankiv összejött az egyik rohamrendőrrel, ezért meghívták egy beszélgetős műsorba, hogy mesélje el a történetüket. Ő ehelyett beolvasott a műsorvezetőknek, majd elindult a Majdanra.
FB10
2014. február 4. 13:25
Önről, igen, önről is csinált egy videót a születésnapját ünneplő Facebook. Persze csak ha rajta van az FB-n. Romantikus muzsika és a facebookos pályafutás legszebb pillanatai egy videóban!
2014. január 24. 18:51
Mi adja a média hasznát Orbán Viktor szerint?
2014. január 23. 8:48
A TV2 eladásával kapcsolatban igazít helyre Kálmán Olga az Egyenes Beszédben.
2014. január 17. 17:52
A szocialista politikust az zavarta, hogy a másról tartott sajtótájékoztatóján a közmédia riportere Gyurcsányról faggatta.
2014. január 10. 9:07
A miniszterelnök videóüzenetben köszönte meg, hogy több mint 200 ezren követik őt a Facebookon.
2014. január 9. 20:57
Nincs még profilja a Magyar Krónikának, amit magánpénzből fognak majd finanszírozni – mondta el Kondor Katalin, a 444.hu-nak. A lap szerkesztésében Orbán Viktor várhatóan nem vesz részt.
2013. december 23. 9:32
A Riporterek Határok Nélkül feldobta a labdát Kumin Ferencnek: a magyar miniszterelnök Mugabe, Aszad és Kim Dzsong Un mellé került egy listán.
2013. december 17. 23:44
Gyurcsány Ferenc meglátogatta az MTVA vezérigazgatóját, akinek kifejtette, hogy közpénzből nem lehet párttévét csinálni, ezért megszüntetnék az MTV-t.
2013. december 17. 11:56
„Ha fontosnak tartod, hogy jövőre is legyen Átlátszó, szállj be te is valamennyivel, légy az előfizetőnk 2014-re!” - kéri az Átlátszó.
2013. december 12. 17:45
Mostanában Románia egyik legnagyobb hirdetője a verespataki cianidos aranybányát tervező RMGC. Reklámjaikban győzködik a közvéleményt a bánya nagyszerűségéről.
2013. december 12. 9:49
Eltávolították a Kuruc.info plakátját a Budaörsi úti hirdetőtábláról. A portál olvasói telefonon zaklatják a plakátot kiszúró újságírót.
2013. december 10. 10:03
Putyin feloszlatta az orosz állami hírügynökséget. A feloszlatás oka a spórolás, illetve az állami média hatékonyabbá tétele.
2013. december 4. 20:12
Homokanimált, árnyjátszott, prezentált, stand up-olt és bűvészkedett is Uj Péter a 444 mikulásbuliján. A portál egy videóbetétben azt is megmutatta, hogyan motiválja munkatársait a főszerkesztő.
2013. november 23. 15:21
Fiala János szerint Puzsér Róbert útját ártatlan hullák szegélyezik. Puzsér nem tud hullákról, viszont azt mondta, Fiala autópályapénzen vásárolta ki őket a saját frekvenciájukról a Budapest Rádión.
2013. november 5. 22:26
Az LMP frakcióvezetője szerint a büntetőjogon kívül is vannak normák, bármennyire elképzelhetetlen is ez az országot 25 éven át vezető elit számára.
2013. szeptember 20. 19:25
Mozgó térkép arról, hogyan internetezik a világ: ahogy a nap felkel, mindenki bekapcsolja a gépét, éjjel viszont kevesebben szörfölnek.
2013. szeptember 14. 20:59
A Facebook alapítója szerint az embereknek többet kellene látniuk a kormányzati programokból.
2013. szeptember 13. 10:27
Az utcai kiállítás látogatói szerint az ARC aktuálpolitikai témákat feszeget és „felér egy politikai rendezvénnyel”.
2013. szeptember 13. 9:58
Nyolcvan éves korában elhunyt Ray Dolby, a térhatású hang és a zajcsökkentés úttörője.
2013. szeptember 13. 9:36
A mikroblog kilépne a tőzsdepiacra, ehhez pedig megtette a szükséges első, formai lépést.
2013. szeptember 6. 10:46
Az Európai Parlament képviselői év végéig készítik el jelentésüket a kiszivárogtató újságírók zaklatása kapcsán.
2013. szeptember 5. 21:01
Elindult a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói médiaközpontjának első híradója. Jó egyperces intróval kezdődik, de utána olyan hírek következnek, mint például hogy lemondott a HÖOK-elnök, ezentúl kilencven perces az órák, idén alacsonyabbak voltak a ponthatárok, és hogy változások lépnek életbe a tanulmányi és vizsgaszabályzatban. A híradó hetente jelentkezik, a műsort Borbély Blanka vezeti.
2013. szeptember 5. 9:47
Beszélő vonatablakokon futhatnak majd reklámok Németországban.
2013. szeptember 5. 9:09
A Yahoo bemutatta új, letisztult logóját, amely már a legtöbb általuk birtokolt felületen megjelenik.
2013. szeptember 4. 17:29
Klapka György újabb bizniszbe kezd: betör a reklámiparba!
2013. szeptember 2. 14:49
Szeptember elsején láthatták a nézők először a Story4 Hír24 című híradóját.
2013. augusztus 30. 9:18
Jay Z a Facebookon hozta nyilvánosságra először új videoklipjét, amely a Justin Timberlake-kel közös dalához, a Holy Grailhez készült.
2013. augusztus 28. 10:42
A Qatar Airways a Barcelona sztárjainak főszereplésével készített zseniális reklámot.
2013. augusztus 26. 9:40
Ez volt a legelső Friderikusz Show 1992 januárjában. Nézze meg, hisz' húsz éve is nézte!
2013. augusztus 24. 22:29
Egy ausztrál tévés interjút készített az internet leghíresebb macskájával, a mémmé vált Grumpy Cat-tel. Természetesen nem bírta ki röhögés nélkül.
2013. augusztus 24. 21:36
Nyomozás indul a Guardian újságírójának élettársánál talált Snowden-dokumentumokkal kapcsolatban.
2013. augusztus 21. 9:50
A brit nemzetbiztonsági hivatal „nekiment” a Guardiannek a Snowden-dokumentumok miatt, de a lap a brit titkosszolgálatokról is nyilvánosságra hozná a birtokába jutott információkat.
2013. augusztus 20. 16:51
A Guardian főszerkesztője azt állítja, hogy a brit kormány nyomást gyakorolt rá: adják át a Snowdennel kapcsolatos dokumentumaikat.
2013. augusztus 16. 22:26
Több millió gyermekekről készült pornográf fotóra bukkantak egy spanyolországi razzia során.
2013. augusztus 10. 15:01
Felújíthatják a budafoki piacot, amelyet az itt is forgatott népszerű teleregény után Budafoki Szomszédok Piaca névre keresztelnek majd.
2013. augusztus 9. 13:46
Rupert Murdoch egyik lapja náci egyenruhában ábrázolta Kevin Rudd ausztrál miniszterelnököt.
2013. augusztus 5. 18:13
Az erdélyi, középiskolásoknak szóló Ifjúsági Üzleti Program média moduljának győztes csapata által készített videóban fiatalok és idősek beszélnek arról, mitől székely a székely.
2013. augusztus 5. 12:44
Az eddigieknél jóval több videóval jelentkezik majd a New York Times, ugyanis ettől remélnek magasabb reklámbevételeket.
2013. augusztus 5. 11:51
A brit Doctor Who (itthon: Ki vagy, Doki?) kult-sci-fi-sorozat 12. doktora a skót Peter Capaldi lesz 2014-től.
2013. július 29. 19:15
Kedden az Index taxija egész nap a várost fogja járni, hogy ingyenesen szállítson utasokat, gyakorlatilag bárhová. Cserébe az internetes portál csak az utasok véleményére kíváncsi. Térképen lehet majd nyomon követni az ingyentaxi útvonalát.
2013. július 27. 18:20
A Reuters fotóriportere, Suzanne Plunkett arról mesél ebben a videóban – angolul –, hogy milyen érzés volt várni azt, hogy a cambridge-i hercegi pár megmutassa gyermekét a nagyvilágnak.
2013. július 23. 10:45
A román ROM rumos csoki patrióta reklámkampánnyal rukkolt elő.
2013. július 19. 9:52
A csütörtöki felcsúti Együtt 2014-PM kampányeseményre indított sajtóbuszra a párt sajtófőnöke helyhiány miatt nem akarta felengedni Szilléry Évát.
2013. július 15. 9:05
Az ACE Telecom videójából kiderül, hogy milyen hálózatépítési munkákat végeznek a VOLT-on, Balaton Soundon és a Szigeten.
2013. július 13. 13:29
Az adatigénylés során fellépő nehézségeket ecsetelték újságírók, közszereplők az Átlátszó.hu kerekasztal-beszélgetésén.
2013. július 13. 11:29
Rudolf Péter hatrészes sorozatot rendez Fehér Béla Kossuthkifli című könyvéből.
2013. július 2. 10:40
A YouTube új sorozatot indít, amelyben profik mesélnek arról, hogyan kell jól működtetni egy videócsatornát.
2013. június 30. 21:06
Az orosz elnök aláírta azt a törvényt, amely tiltja a homszexuális propagandát Oroszországban.
2013. június 29. 22:48
Matthias Fritsch dokufilmesnek húszezer eurót kell kifizetnie a német Technovikingnek.
2013. június 10. 9:35
Az Attraction-t a Csillag születik-ből egykor kiejtett zsűritagok drukkoltak a Britain's Got Talent-et végül megnyerő csapatnak.
2013. június 8. 11:28
Puzsér Róbert és Dancsó Péter összeszedte azt a huszonöt magyar tévéműsort, amelyek szerintük bugyutaságuk vagy káros voltuk okán a legrosszabbak voltak az utóbbi években.
2013. június 4. 23:35
A Népszava munkatársai a lap példányaival kezükben énekelték el a Nemzeti Összetartozás Dalát, hogy így tiltakozzanak az ellen, hogy a Magyar Nemzetben hirdette a Nemzeti Összetartozás Napját a kormány, náluk viszont nem.
2013. május 27. 9:50
Az RTL Klub a Barátok Köztöt félti a tervezett reklámadó miatti veszteségek miatt.
2013. május 21. 10:04
Szabad-e ennyit költeni a köztelevízióra? Pusztai Erzsébet, a Modern Magyarországért Mozgalom alelnöke szerint a válasz nem.
2013. május 19. 10:42
Orbán Viktort énekelte bele egy népdalba egy idős hölgy az Echo TV-ben, a műsorvezető pedig rögtön a régi magyar népdalok emlékére asszociált a dal hallatán.
2013. május 17. 10:08
A Blikk által megkérdezett járókelők szerint nem érdemelt volna ilyen súlyos büntetést.
2013. május 15. 8:30
Felfüggesztették az MTV műsorvezetőjét, mert káromkodott a felvétel alatt. Szebeni István többet nem kerülhet képernyőre a csatornán.
2013. május 12. 10:28
A HírTv-től május kilencedikén este búcsúzott a Rájátszás, ezentúl Magyarország élőben címmel politikai háttérműsort adnak majd helyette.
2013. április 29. 15:27
Uj Péter főszerkesztő köszöntötte az olvasókat, s kiderült, hogy kölcsönökből indult az online újság.
2013. április 17. 19:42
Elment az öszöd címmel filmet forgatott a 2006-os ősz eseményeiről Dézsy Zoltán.
2013. április 16. 19:04
2013-ra akár a harmadik helyre is előre léphet az internetes reklámköltés, egyelőre azonban még mindig a tévés hirdetések állnak az élen - mondta a Reklámtortában Jobbágy Tamás, a MEC kutatási vezetője.
2013. április 14. 18:09
A Facebook Home annyira jól sikerült, hogy a cég alkalmazottai is inkább azon lógnak, ahelyett, hogy a főnökre figyelnének.
2013. április 14. 17:59
A legegyszerűbb, ha set top boxot igénylünk, de a kábeltévé-szolgáltatónk csomagján keresztül is digitális adásra válthatunk.
2013. április 13. 22:03
Az Attraction Látványszínház árnyjátékát felállva ünnepelte a Britain's Got Talent közönsége.
2013. április 10. 8:46
Az MSZP elnöke szerint a kormány propagandagépezetként tekint a médiára. A szabad sajtó legfontosabb feladata az objektív tájékoztatás, és nem szabad politikailag befolyásolni a média szereplőit, fogalmazott az MSZP elnöke a Szabad Sajtó Díjak átadásán.
2013. április 4. 12:53
A német és a magyar közszolgálati tévécsatorna húsvéti híradóját hasonlította össze az a videó, amelyet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap a szerzői jogokra hivatkozva tiltott le szerdán. Ami azonban egyszer a netre felkerült, az ott is marad...
2013. április 3. 10:39
Soros György? Bajnai Gordon? A Wallis? Vajon ki pénzeli Uj Péter új oldalát?
2013. április 1. 15:49
A YouTube videómegosztó oldal bezárja kapuit. Április elsejei tréfa az internet ördögeitől.
2013. március 30. 14:20
A kormányt ért kritikákra válaszul Németországot és Angela Merkelt bírálja a csatorna.
2013. március 29. 11:17
Yehoshua Coren webanalitikus bemutatja, hogyan érdemes a Google Analytics-et AdWords-kampányok optimalizására használni.
2013. március 29. 9:33
Az NDR csatorna Zapp című műsora animációs kisfilmben figurázta ki a magyar miniszterelnök reakcióját, amiben a német gyerekhíradót kritizálta, mert az szerinte valótlanságokat állított a magyar helyzetről. A német csatorna szerint Orbán szavai bizonyították a gyerekhíradó igazát.
2013. március 28. 21:07
Megérkezett az első pályamű az NMHH és DUE közös videopályázatára, amelyen az indulóknak a digitális átállás előnyeit kell bemutatniuk. Ebből a videóból kiderül: a borotvától nem lesz élesebb a kép.
2013. március 28. 20:40
Jobb minőségű műsorokat foghatnak, ezeket vissza is tekerhetik és tárolhatják, illetve a papírújságok nyálazása helyett digitális képújságot olvashatnak azok, akik analóg sugárzásról digitálisra váltanak – mondta a TV2 műsorában Belénessy Csaba.
2013. március 28. 9:18
Tényleges munkavégzés nélküli kifizetésekre, furcsa szerződésekre bukkant a köztévé előző ciklusának szerződéseit vizsgáló bizottság.
2013. március 25. 11:03
Milyen lenne az élet internet nélkül? Az Uproxx megpróbálta elképzelni.
2013. március 23. 13:21
Támadólag léptek fel a rendőrök a magyar–román meccs után a HírTV riporterével szemben, amikor az újságíró egy intézkedést rögzített kis kézi kamerájával. A rendőrség vizsgálja az ügyet.
2013. március 22. 9:41
A rajzfilm szerint korlátozzák a sajtószabadságot és az Alkotmánybíróságot, Magyarország ezért büntetést kaphat. Orbán Viktor sajnálja, hogy a német gyerekeket „agymosásnak” vetik alá.
2013. március 21. 21:08
Az se zavar, ha később visszakérik, csak legalább néhány napig érezhessem magam nívós politikai újságírónak! – írja a Táncsics-díjjal kapcsolatban Puzsér Róbert, és kísérletet is tesz megszerzésére.
2013. március 21. 10:14
Az LMP nem szokott belemenni kultúrkampfos vitákba, de van egy határ – mondta Schiffer András.
2013. március 21. 9:31
Az Echo TV műsorvezetője saját, Világ-panoráma című műsorának rendkívüli kiadásában jelentette be, hogy visszaadja Táncsics-díját.
2013. március 20. 14:30
A bíróság döntése értelmében jogtalanul állították elő a közmédia épülete előtt demonstrálókat – mondta Nagy Navarro Balázs az ATV műsorában.
2013. március 20. 11:40
Mátrai Gábor, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hírközlési elnökhelyettese Velencén, a Digitális Korrektúra 2013 című konferencián elmondta: a digitális átállásra nincs recept, a hatóságnak rendívül komplex feladattal kell megküzdenie.
2013. március 19. 13:21
Szerkesztőségünk nem talált szavakat a videó kommentálására, úgyhogy csak annyit írunk: hallgassák Önök is velünk!
2013. március 19. 13:04
Azzal, hogy a politika beletenyerelt a témába, a Táncsics-díj visszaadására kényszerített egyeseket – mondta az ATV-nek Márványi Péter. Az újságíró hozzátette: ő nem a díjazottakkal nem akar egy kalap alá tartozni, hanem azok egyes gondolataival.
2013. március 19. 11:55
Új típusú tehetségkutatót indít a TV2 Friderikusz Sándorral, Szandival, Szulák Andreával, Hajós Andrással, Király Viktorral, és 16 gyermekkel. Az Ének Iskolája áprilisban indul, és szombat esténként lesz látható.
2013. március 18. 9:36
Indulatosan, a köztévé Híradójában reagált az MTVA a comment:com azon vádjaira, miszerint nem megfelelően tájékoztattak a hóhelyzetről.
2013. március 17. 15:12
Az autópályán, járművükben rekedt emberek a segítségen kívül a megfelelő tájékoztatást hiányolták leginkább a katasztrófahelyzetben.
2013. március 17. 11:47
Tagadhatatlan értékei ellenére a videó mindenekelőtt felettébb kínos. A miniszterelnök kommunikációs stábja mintha elfelejtette volna rendesen végiggondolni a tervet, amikor Gyurcsány vérciki, „arról dumcsizok a stoposokkal, hogy milyen gáz is ez az ország”-gegjét adaptálták.
2013. március 14. 16:44
A Táncics Mihály-díjjal kitüntetett Szaniszló Ferenc a Fideszről sem rejtette véka alá véleményét műsorában.
2013. március 14. 16:11
Globális uralom igazgatja fortélyos félelemmel a háttérből az országot? Vagy az Orbán-kormány is benne volt nyakig az ország kiárusításában? Valamelyik biztos.
2013. március 14. 15:33
Legalább a magyar bennszülötteket beengedték az izraeli csapat elleni hazai mérkőzésre. Bár nem tudni, végül is melyik csapat játszott hazai pályán – hangzik el a legújabb Táncsics-díjasunk műsorának első percében.
2013. március 14. 13:30
A most Táncsics Mihály-díjjal kitüntetett Szaniszló Ferenc egy világtalan bolgár látnokasszonyra hivatkozva arról beszél, hogy az űrlények a magyarokkal lépnek majd kapcsolatba.
2013. március 9. 16:59
Huszonévesek, kreatívok, és imádják a munkájukat – ők a Google doodlerei, akik az állandóan változó logókat készítik. A vezető tervező szerint az a legcsodálatosabb a csapat munkájában, hogy az eredmény minden netezőt megmosolyogtat.
2013. március 9. 16:52
Kutatási adatok igazolták, hogy egy jelentős nézői réteg várja a számára megfelelő műsor megszületését. A 8:08 – Minden reggel azoknak szól, akik úgy érzik, fontos, hogy lépést tartsanak a világ változásaival és igénylik, hogy mindig naprakészek legyenek a legfontosabb kérdésekben – olvasható az RTL Klub hírlevelében.
2013. március 8. 9:53
A legfontosabb válaszok a legjobbkor, akár hangkereséssel is – üzeni a Google.
2013. március 8. 9:29
Az új Facebooknak elsősorban azok fognak örülni, akik rövid idő alatt sok információhoz szeretnének jutni az oldalon – állítják a készítők.
2013. március 8. 8:59
Vizuálisan gazdagabb, mobiltelefon-orientált hírfolyam jellemzi a Facebook új változatát, amelyet csütörtökön mutattak be a kaliforniai Menlo Parkban.
2013. március 4. 19:16
Ma már nyomtatott médiumokról is hatékonyan online felületekre lehet terelni a potenciális vásárlókat, ugyanakkor a hirdetők a felhasználók fogyasztási szokásait maximálisan követni szeretnék – számolt be Lengyel Zoltán, a Citibank közép-európai klaszterének digitális médiatervezési vezetője. Csermely Ákos, az Evolution 2013 konferencia főszervezője szerint az a nagy kérdés, hogyan lehet elvinni a tévénézőt az online vásárlás irányába.
2013. március 4. 16:40
Első alkalommal készít közös televíziós produkciót a Viasat és a Ringier. A címlaplány című sorozatban azokat a hölgyeket keresik, szépek, intelligensek, tehetségesek, és még kisugárzásuk is alkalmassá teszi őket egy-egy lap, termék, vagy műsor képviseletére.
2013. február 28. 20:46
Szitanyomó műhely, és játékterem is van a Facebook főhadiszállásán, az embereknek pedig nem derogál a munkahelyüket reklámozó pólóban dolgozni. A BBC riportjában először tekinthetünk be igazán a kaliforniai központba.
2013. február 28. 20:29
Négy magyarországi civil szervezet is bekapcsolódott abba az európai polgári kezdeményezésbe, amelynek célja, hogy az Európai Bizottság alkosson uniós normát a sajtó sokszínűségének biztosítására. Promóvideójukban Orbán Viktor beszéde mögé a köztévé híradójának kifigurázott képeit vágták.
2013. február 26. 14:33
Gyakori a zaklatás a közösségi oldalakon; a médiahatóság ilyenkor az oldalt is figyelmezteti, és a felhasználót is tanácsokkal látja el – számolt be Németh Gábor az MR1 műsorában. Az NMHH-hoz tavaly 1700 bejelentés érkezett.
2013. február 25. 14:33
Programozási hiba miatt december óta hibásan mutatta oldalai látogatottságát a Facebook. Videóban magyarázkodtak.
2013. február 25. 13:44
Nem kellett sokat várni, hogy paródia mutasson rá a Google Glass hiányosságaira. Itt az első videó.
2013. február 25. 13:22
A tematikus csatornák a tévénézőknek változatosságot, a hirdetőknek jobb lehetőségeket, költséghatékonyabb megoldásokat jelenthetnek. Ugyanakkor a nézők sem váltogatnak 19 adónál többet, hiába nagy a kínálat – derült ki a TV2 műsorából.
2013. február 23. 11:16
A Google Glass, vagyis a cég okosszemüvege új korszakot nyithat, ugyanakkor még számos hiányossága van. Habár a piacon már idén megjelenik, egyelőre elsősorban kiegészítő eszközként lehet majd rá számítani.
2013. február 23. 11:02
Adatok, előzetes, képek, színészek és rendezők - minden egy helyen, ami a 2013-as Oscar-díjhoz kapcsolódik.
2013. február 21. 18:10
A PRO4-en indul Vujity Tvrtko „sok riportos, sok bejátszásos, sok-sok forgatott képi anyagos, beszélgetős” műsora.
2013. február 21. 17:58
A TV2 és a Ringier újságíróiskolájában segítenek túlélni az újságíróvá válás nem könnyű időszakát, viszont az íróasztal helyett helyszíni tudósításokra küldik a tanulókat.
2013. február 18. 20:24
Az affinitás és a médiatervezés különleges kapcsolatáról beszélt a TV2 műsorában Vörös Csilla, a Nielsen Közönségmérés ügyvezető igazgatója és Tallósy Imre, a Mindshare Médiaügynökség ügyfélkapcsolati igazgatója.
2013. február 16. 10:25
Az Új Médiakultúra Kreatív Műhely projekt keretében a legkorszerűbb szoftverekkel és csúcsminőségű számítógépekkel felszerelt médialabort adott át az NMHH főigazgatója Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE) február 14-én.
2013. február 13. 19:05
Folytatódik a világ egyik legdrámaibb és legsikeresebb vírusfilmje, a Dramatic surprise in a quiet square, azaz az eseménytelen téren drámai fordulatok sorozatát előidéző piros gomb története.
2013. február 12. 19:29
A Kivel beszélgetnek gyermekeink? című háromperces rajzos videofilm egy sorozat első része. A Gyermekeink digitális világa című sorozattal a UPC segítséget kíván nyújtani a szülőknek ahhoz, hogy elsajátítsák és tovább fejlesszék a gyermekeik internetes biztonságához szükséges ismereteiket.
2013. február 10. 20:33
Az elmúlt öt év legforradalmibb változása előtt áll a Google AdWords: a továbbfejlesztett kampányokkal a cégek hely-, idő-, és eszközalapon szólíthatják meg potenciális ügyfeleiket.
2013. február 10. 11:19
Az újsághíreket a gyerekek számára is érthető, érdekes írásokká változtató okostelefon-alkalmazást fejlesztett ki egy japán napilap egy marketingcéggel összefogva.
2013. február 8. 13:09
Egy kalózt ábrázol annak a kisfiúnak a rajza, aki idén megnyerte a Doodle for Google-versenyt.
2013. február 8. 13:00
A Facebook legújabb keresőjéről, a Graph Searchről beszéltek a fejlesztők, sőt az alapító Mark Zuckerberg is.
2013. február 6. 9:41
Egy évek óta lezáratlan témát, a gyűlöletbeszédet kutatja a médiatanács – számolt be Koltay András. A hatóság a jogszabályi kereteket is tisztázná.
2013. február 4. 21:25
A tévé kihagyhatatlan a márkaépítéskor, különösen, ha kis- és középvállalkozásokról van szó.
2013. február 4. 21:18
Gundel Takács Gáborhoz közel áll A Dal című műsor műfaja, ezen kívül élvezi, hogy kihívás elé állítja a minden alkalommal más, kiszámíthatatlan adás.
2013. február 3. 21:16
Facebookos rajongói teljesítették kérését, több mint ötezren osztották meg Vujity Tvrtko posztját, aki cserébe feltöltötte az ígért videót. A riporter szerbül, horvátul, magyarul és cigányul is énekelt Mohácson.
2013. február 3. 21:04
Egy budapesti lakásban élő nyolc fiatalról szól az RTL Klub hamarosan induló új sorozata, az Éjjel-Nappal Budapest. „A fiatalok különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják a fővárost ahol élnek.”
2013. január 31. 21:41
Vadonatúj műsorához keres amatőr színészeket az RTL II, minden korosztályból.
2013. január 28. 19:41
Régebben úgy tűnt, a rádióból lehet a leginkább átcsábítani a tömegeket az internetes vásárlás világába, ám ma már egyértelműen a tévé a kiindulási pont. A TV2 műsorában Kerti Attila, a Maximize Médiaügynökség ügyvezető igazgatója és Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője beszélt az e-kereskedelemről.
2013. január 28. 18:52
Aleppóban rabolták el Szlankó Bálintot, aki két társával együtt 12 órával később tudott szabadulni. Tarjányi Péter szerint a nyugati újságíró érték, amikor tárgyalásra kerül a sor.
2013. január 26. 15:18
A legjobbakkal is megesik: Hann Endrének, a Medián közvéleménykutató tulajdonos-ügyvezetőjének élő adásban esett ki a foga – hívta fel a figyelmet Szily László a Cinken.
2013. január 23. 16:08
A néző a távirányítóval szavaz, ha azonban egy filmben elementáris erővel jelenik meg az ellentmondás vagy a dilemma, abban a katarzis lehetősége van, azt nézni fogják az emberek – mondta Vitézy László a Magyar Média Mecenatúra támogatott filmjei kapcsán.
2013. január 21. 18:43
A személyre szabott, interaktív hirdetéseké a jövő, amelyek egy okostévén keresztül egyre többek számára elérhetőek lesznek – számolt be a TV2 műsorában Lázár Csaba, a Fuso Ecosystem Nyrt. elnöke.
2013. január 20. 0:24
A Google minden évben meghirdeti versenyét, amelyben gyerekek rajzait várja egy új Doodle-höz. Az idei év témája: életem legjobb napja.
2013. január 20. 0:09
Sixxet, a tévés megmondót az erdőbe száműzték UPC-s kollégái, hogy megnézzék, van-e olyan életképes, mint Bear Grylls, a Discovery sztárja.
2013. január 18. 18:29
A Digitális Sikertörténetek című könyv 1. részében olvashattunk a Vatera.hu kialakulásáról, csődközeli kezdeteiről, a helyes irány megtalálásáról, felfutásról, eladásról, és az azóta történt portfólió bővítésről. Valner Szabolcs alapító most mindarról mesélt, ami a könyvből kimaradt.
2013. január 16. 13:52
A Facebook biztosítja felhasználóit: új keresőjének bevezetése után is biztonságban vannak a személyes adatok, hiszen könnyedén beállítható, kivel osztják meg azokat.
2013. január 11. 19:12
A Totally Sketch interaktív videójában humorosan próbálja szemléltetni, a fiatalok szerint mire jó valójában a Facebook Poke, azaz Megbökés funkciója.
2013. január 10. 18:10
Jimmy Kimmel műsorában immár harmadszor szembesített hírességeket a nekik szánt, kritikus Twitter-bejegyzésekkel. A kéretlen véleményeket a celebek maguk olvasták fel.
2013. január 10. 11:58
Szellő István bakija után Erős Antónia alig tudta elmondani a következő hírt; a nevetéstől később egyáltalán nem volt képes megszólalni.
2013. január 7. 17:49
Bár az EU támogatja, és a magyar jogszabályok is lehetővé teszik, mégis félnek a magyar ügynökségek az összehasonlító reklámoktól – derült ki a Reklámtorta eheti adásából.
2013. január 6. 8:40
Januártól új sorozatokkal bővül a TV2 műsorkínálata; hétvégenként a bűnügyeké lesz a főszerep.
2013. január 6. 8:24
Szabó Kitti három éven keresztül alakította Bartha Zsolt lányát, Lindát, de a jövőben már tanulmányaira szeretne koncentrálni, ezért távozott a sorozatból. Karaktere nem szűnt meg, Bokros Linda szerepét Munkácsy Kata vette át, akit szerda estétől láthatnak a nézők az RTL Klub képernyőjén – tudatta a csatorna.
2013. január 3. 17:26
Robert Schmuhl médiakutató a 2012-es amerikai választási kampányról tartott előadást a BKF hallgatóinak. A Média Műhely interjújából kiderül, a szakértő miként látta Mitt Romney és Barack Obama erőviszonyát a kampány során, mi vezetett végül az elnök második győzelméhez, mit várnak az amerikaiak Obama-tól, és hogy mi az amerikai politika legnagyobb hibája.
2013. január 3. 17:14
Fred Nerby egy egészen új Facebookot-dizájnt álmodott meg. Az újszerű elrendezés elsőre talán bonyolultnak tűnik, de már így is nagyon látványos.
2013. január 2. 19:13
Nem tartanak a nyomtatott sajtó halálától a print médiumok vezetői, de abban egyetértenek, hogy a cégek részéről az innovatív hozzáállás elengedhetetlen.
2013. január 1. 15:21
Az elmúlt év leggyakoribb Google-keresései alapján készült videó a fontosabb események szép áttekintése.
2012. december 29. 11:03
A HírTV Célpont című műsorának stábja év vége alkalmából saját magát leplezte le.
2012. december 22. 14:05
A közmédia ismert arcai karácsonyi dallal és videoklippel üdvözlik a nézőket az ünnep alkalmából.
2012. december 22. 11:57
Magukat rádiós újságírónak mondó személyek arról győzködtek egy diáktüntetőt a Magyar Rádió épületében, hogy a kormánynak és a miniszterelnöknek van igaza - derül ki az Átlátszó.hu birtokába került december 17-én este készült rejtett kamerás felvételen.
2012. december 21. 21:40
A Mesebolt az M2 gyerekcsatorna esti meséje, ahol ismert személyek mesélnek gyerekeknek, sokszor a saját unokáiknak, gyermekeiknek. Ezek a mesék hamarosan különböző platformokra kerülvén akár autóban, távol a tévékészüléktől is hallgathatóak lesznek – tudatta az MTVA.
2012. december 21. 21:09
Digitálismédia-tervezés képzést indított a Neo Interactive; a résztvevők elmesélték tapasztalataikat.
2012. december 17. 12:28
Ez az év is rossz volt, már negyedik éve mínuszban a tévés piac - számolt be Vidus Gabriella, az RTL Klub kereskedelmi igazgatója. Simon Zsolt, a TV2 vezérigazgatója 22-23 százalékos csökkenésről beszélt.
2012. december 17. 12:13
Kemény volt a mezőny, sok tehetség szerepelt a Fölszállott a páva döntőiben – mondta az m1 műsorában Berecz István, a szóló és páros táncok kategóriájának győztese. A jogászhallagató ugyanakkor nem versenyként, hanem megmutatkozási lehetőségként tekintett a műsorra.
2012. december 16. 9:08
A mai bonyolult társadalmi rendszerben egyre inkább szükség lesz arra, hogy gyerekeinket kritikussá tegyük az internetes tartalmakkal szemben – nyilatkozta Böröcz István a budai oktatóközpont rendezvényén.
2012. december 9. 19:22
A Facebook legújabb sikertörténetében a Fülöp-szigetek gyermekei sárga csónakot kaptak a közösségi oldal kommunikációjának hála, így már nem kell úszniuk az iskoláig.
2012. december 9. 19:13
Nem adja fel a Google: igényes, de semmi újat nem mondó videóban reklámozza közösségi oldalát.
2012. december 7. 14:48
A felhatalmazáson és az őszinteségen alapul a Provident vállalati kommunikációja, így nyerhette el a cég a Legjobb Munkahely címet 2012-ben – mondta Szirmák Botond, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója a TV2 műsorában.
2012. december 4. 9:57
Polyák Gábor, a Mérték vezetője szerint az elmúlt év médiapolitikai döntései alapvetően két célt szolgáltak: a kormányzati szereplők pozícióinak megerősítését a területen, illetve a kritikus hangok gyengítését.
2012. december 3. 8:38
Továbbra is ki kell takarni a rendőrök arcát a médiában a Kúria döntése értelmében. A Főszerkesztők Fóruma szerint ez szembemegy az európai normával és korlátozza az átláthatóságot.
2012. november 29. 13:35
Elkészült a világ első, kizárólag az Instagrammal készített fényképekből álló videója. Mind az 1905 képet iPhone-on kattintották.
2012. november 28. 10:05
Teljesen elvesztette hitelét a portál a Semjén Zsoltot megvédő Pálffy István szerint. Pálffy a parlamentben azt mondta, a karaktergyilkosság a „sajtó legalja”.
2012. november 28. 9:23
A celebekkel készült reklámok nemcsak a hirdetőnek, de a szereplők hírnevének is jó tesznek. Többek között ez derült ki a Reklámtorta eheti adásából, ahol Sipos József, az Unicredit Bank marketing és kommunikációs ügyvezető igazgatója és Aczél László, a Young & Rubicam ügyvezető igazgatója voltak a vendégek.
2012. november 26. 15:00
Jimmy fia, Zámbó Krisztián a sok negatív kritika és néhány saját maga szerint is rosszul sikerült produkció után úgy érzi, emelt fővel távozhatott az RTL tehetségkutatójából, mert a hetedik élő showban végre elégedett volt a teljesítményével.
2012. november 22. 9:43
Nagy Navarro Balázs feljelentést tesz az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisánál november 19-én történtek miatt. Elmondása szerint a biztonsági őrök „durva erőszakot” alkalmaztak.
2012. november 21. 20:05
Ma szerepel utoljára a Barátok köztben a Kertész Gézát alakító Németh Kristóf. Legemlékezetesebb monológjával búcsúzunk tőle, egyenesen 1999-ből. Heló evribádi, megjött a metilalkohol, villany leó!
2012. november 20. 18:54
Ami történt, az nem csak az egész ország szégyene, hanem egy kép a magyar demokrácia végéről – mondta Nagy Navarro Balázs, miután hétfőn az MTVA biztonsági emberei megzavarták tüntetésüket.
2012. november 20. 10:20
Legyünk büszkék arra, hogy mi demokraták vagyunk. Mindenféle kor és politikai nézet elválaszt minket, de nemcsak hogy hiszünk a demokráciában, hanem teszünk is érte – biztatta társait hétfő este Nagy Navarro Balázs.
2012. november 20. 9:44
A Fővárosi Törvényszék hétfői első fokú ítélete kimondja: az MTVA köteles átadni az atlatszo.hu-nak a Marslakók című sorozat költségeiről szóló dokumentumokat és a műsor megszüntetéséről szóló szerződést.
2012. november 20. 9:07
Az internetes piacon további ütemes növekedés, míg a nyomtatott lapok területén egyértelmű visszaesés várható; a televízió esetében körülbelül 5 százalékos növekedést vár 2016-ig Sere Péter, a PricewaterhouseCoopers távközlés és média üzletágakért felelős vezető menedzsere.
2012. november 20. 9:07
Az internetes piacon további ütemes növekedés, míg a nyomtatott lapok területén egyértelmű visszaesés várható; a televízió esetében körülbelül 5 százalékos növekedést vár 2016-ig Sere Péter, a PricewaterhouseCoopers távközlés és média üzletágakért felelős vezető menedzsere.
2012. november 19. 13:31
Ne nézzél, grandózzál! – szól a legújabb, Geszti Péterhez köthető reklám, amely szóalkotással próbálja növelni az online shop népszerűségét.
2012. november 17. 12:11
Cseke Eszter és S. Takács András kijutott a háborús gázai övezetből, még mielőtt végleg lezárták volna a határokat. Tolmácsuk, és lánya, akinek egy repesz vitte le az ujjait, szintén biztonságban, már egy izraeli kórházban van.
2012. november 16. 11:37
Azért tartja a média a kiszeltündéket és a győzikéket, hogy akiknek tényleg lenne okuk szégyenkezni, találjanak egy maguknál is szánalmasabb alakot – véli Puzsér Róbert.
2012. november 15. 10:11
A közmédia Londoni színek című sorozatának az M1-en és az M2-n bemutatott, Berki Krisztián tornászról szóló portréfilmje nyerte a Los Angeles-i All Sports Filmfesztivál Super Short Documentary kategóriadíját.
2012. november 14. 9:35
Az internet, a globalizáció világában nincsen többé magyar termék, magyar startup, magyar applikáció, hiszen a világ másik felére is termelünk Turcsán Tamás újságíró, innováció és startup vállalkozás tanácsadó, kommunikációs szakértő szerint.
2012. november 13. 8:25
Auer János, a Médiatanács tagja a Hír TV-ben elmondta: azért fordultak az ügyészséghez, mert a Médiatanács nincs abban a helyzetben, hogy jogszerűen zárja le az eljárást.
2012. november 11. 12:20
Ördög Nóra szerint egy nő élete gyermeke megszületésével teljesedhet ki. A műsorvezetőnő bejelentette: az ő élete is teljes lehet végre, mert több évnyi próbálkozás után három hónappal ezelőtt teherbe esett.
2012. november 11. 12:12
Új fejezet nyílt a magyar televíziózás történetében, amikor október 31-én hivatalosan is megkezdődött a digitális átállás Barcson. Jövő év végéig az egész ország leválthatja az analóg sugárzást.
2012. november 8. 11:09
A közmédia tehetségkutatójának, a Fölszállott a páva című műsor első elődöntőjének kulisszái mögött is forgott a kamera.
2012. november 6. 18:43
A valódi tehetség kutatása az, ami összeköti a TV2 tehetségkutatóját, a The Voice című műsort, és a Ford márkát. Lovas Barna, a Brand Factory kreatív vezetője és Varga Zsombor, a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. PR és kommunikációs igazgatója egy különleges spotról beszélt a Reklámtortában.
2012. november 5. 14:02
Új vetélkedő indult az RTL Klubon Sebestyén Balázzsal. A kód című műsorban a tudás mellett az emlékezés is kiemelt szerephez jut.
2012. november 5. 10:17
A rabszolgalány magyar hangja szerint Isaura története azért volt olyan sikeres, mert szükség volt a mesére, az emberek hinni akartak abban, hogy ki lehet törni.
2012. november 4. 10:02
A Heti Hetes című show vasárnaptól az RTL II-n folytatódik, a résztvevők sora pedig Majkával bővül. A rapper a Blikknek azt nyilatkozta: nem aggódik, hiszen tájékozott és a beszélőkéjével sincs gondja.
2012. november 4. 9:29
Nehéz dolog közölni egy baráttal, hogy nem tetszik nekünk, amit tett, helyette egyszerűbb a Facebook bejelentőrendszerét használni – ajánlja a közösségi oldal.
2012. november 2. 15:52
A UPC-nél és a Magyar Telekomnál a digitális alapcsomagban fogható a SuperTV2 adása, illetve utóbbinál Budapesten az analóg előfizetők is láthatják már most, a vidéken élők pedig december környékén foghatják majd. A PR Telekomnál szintén a digitális csomagban érhető el az új csatorna, illetve januártól az analóg előfizetők is láthatják.
2012. november 1. 12:11
Pocak kitalálása húsz perc volt, de a végtermékig egy évbe telt eljutni – árulta el a Danone kampányával kapcsolatban Aczél László. A MAKSZ elnöke arról is beszélt: a mémgyártásban a jövő.
2012. október 30. 11:06
Első fokon 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság Gáspár Győzőt, felesége 1 év 6 hónapot kapott. Az ítéletet mindkét esetben felfüggesztették. A házaspárt az adóbevételt jelentősen csökkentő, két rendbeli adócsalás bűntette és annak bűnsegédlete, csalás és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás miatt ítélték el.
2012. október 29. 19:18
A 11. magyarországi Effie-gálán több kategóriában is díjazták a Soproni kampányát. Aczél László, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének elnöke, és Tóth Gergely, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. stratégiai kommunikációs menedzsere a versenyt és a díjazott munkát is bemutatták.
2012. október 29. 9:30
Börtönbüntetését követően a szombati X-Faktorban tért vissza a magyar James Bondként beharangozott Stohl András az RTL Klub képernyőjére.
2012. október 27. 8:48
Tanyára költözött a Viva TV stábjának egy része és néhány népszerű énekes, hogy közös nótát írjanak, és közben bebizonyítsák: nem halnának éhen egy önellátó gazdaságban. Iszak Eszter, Odett, Fluor, Sanyóca és Eckü bénázásait november 9-től adja a csatorna.
2012. október 25. 11:23
A német kancellár sokkal népszerűbb a Facebookon, mint a szocdemek, vagy éppen a zöldek vezetői.
2012. október 23. 13:53
A Google alkalmazásával bárki, bármikor körülnézhet a vállalat lenoir-i háza táján.
2012. október 23. 8:32
A La Femme továbbra is várja azoknak a fiataloknak a jelölését, akik valamiben kiemelkedőek, tehetségesek, elhivatottak. A kiválasztottak egyik mentora Al Ghaoui Hesna lesz, aki a világ legveszélyesebb háborús konfliktuszónáiban forgatott riportfilmjeivel vált ismertté.
2012. október 23. 8:22
A magyar HBO most debütált sorozata a pszichoterápia zárt ajtók mögötti világát mutatja be. Öt páciens legmélyebb problémáit ismerheti meg a néző, ám hamar kiderül, hogy a pszichológus is segítségre szorul. És ezzel beigazolódik: mindenki rejteget valamit.
2012. október 21. 14:24
A katasztrófavédelem munkájáról a közvélemény folyamatos, pontos és hiteles tájékoztatásáért Sajtó Nívódíjat adományozott öt médium egy-egy újságírójának.
2012. október 20. 14:03
A UPC új reklámfilmjében a Kaukázus ismert slágerének, a Szalai Évának átiratával próbálja meghódítani a potenciális fogyasztókat.
2012. október 17. 9:54
Andrew Zenn rövidfilmrendezőnek nem kellett sok idő, hogy a Facebook átszellemült reklámfilmjeiből minőségi paródiát csináljon.
2012. október 17. 8:28
Új emberek új elvárásokat fogalmaztak meg a közmédia átalakítása után, egy, a korábbinál konzervatívabb diktátum kezdett akkor kialakulni a kulturális műsor tekintetében – emlékezett vissza Winkler Nóra.
2012. október 15. 15:48
Több első díjat is besöpört a „Szurkolj szívből” kampány a Golden Drum reklámversenyen, valamint innovatív kategóriában elnyerte a fődíjat is, a Grand Prix-t. A TV2 műsorában a Baráth Péter, a kampányt készítő DDB Budapest reklámügynökség ügyvezető igazgató-helyettese elmondta: a sikert az hozta, hogy megpróbáltak kilépni a digitális térből, és nagy hangsúlyt fektettek az érzelmekre.
2012. október 12. 8:49
Egy online kampány három eszközre és tízféle méretre? Túróczi András, az Aegis Media digitális médiaigazgatója azt ígérte: az Internet Hungary-n bemutatja a megoldást.
2012. október 12. 8:30
D. Tóth Kriszta saját show-ja forgatásán a Gangnam Style videó táncosait próbálta utánozni lazítás képen, és igencsak meglepődött, amikor a Facebookon látta viszont az arról készült felvételeket.
2012. október 11. 14:31
Bár Ördög Nóra már rutinos műsorvezető, a Blikknek adott nyilatkozata szerint még mindig rettenetesen izgul az X-Faktor egy-egy élő adása előtt.
2012. október 10. 12:28
Az Infinety Online vezetője szerint a Gemius szolgáltatásával megoldható, hogy a hirdető csak a célcsoportnak megjelenő hirdetésekért fizessen.
2012. október 9. 11:44
Miután egy elvesztett meccs miatt egész iskolája kiutálta, Daniel Cui, a gimnázium focicsapatának kapusa a Facebook segítségével állt talpra, és szerzett magának újra népszerűséget a közösségi oldal filmje szerint.
2012. október 8. 14:50
Ahogy a médiafogyasztók egyre több digitális eszközt használnak mindennapjaik során, úgy a hirdetőknek egyre több felületen kell megjelenniük, sőt ezek harmonizációjára is szükség van – derült ki a Reklámtorta legutóbbi adásából, melynek vendégei Szabó Ákos, az Adaptive Media Sales House üzletfejlesztési igazgatója, és Csermely Ákos, az Internet Hungary főszervezője voltak.
2012. október 7. 8:27
A Duna Televízió, az MTVA és a Hagyományok Háza összefogásával, Fölszállott a páva címmel indította a népzenei és néptánc vetélkedőt. A show-műsor első 4 epizódjában a selejtezők helyszínein készült felvételekből kiderült: hosszú évek kitartó munkáit pontozza majd a zsűri.
2012. október 7. 8:13
Az iskolai focicsapatok mérkőzésein kívül már csak a Google+ tudja jobban összehozni az embereket – derül ki a közösségi oldal hirdetéséből.
2012. október 7. 8:05
Hogy a falusi sertéstenyésztő mikor fogja iPadjával és okostelefonjával indítani a napot az állatok megetetése helyett, nem tudjuk, de az Internet Hungary-n talán erre is választ kapunk majd.
2012. október 5. 15:25
Az RTL mellett a TV2 is tizenötödik születésnapját ünnepelte. A csatornával együtt jubiláló kollégák elismerést vehettek át Simon Zsolt vezérigazgatótól. Az Aktív műsorában Pálffy István, Németh Lajos, és Vujity Tvrtko is nosztalgiáztak.
2012. október 5. 8:52
A Facebook felhasználóinak száma elérte az egymilliárd főt; ennek örömére az oldal elkészítette első reklámfilmjét.
2012. október 4. 15:04
Bár gyilkoltuk egymást, valójában nem a szívatásra ment ki a játék – emlékezett a magyar online reklámpiac elmúlt 15 évére Gerényi Gábor.
2012. október 3. 16:00
Ha az ember, egy cég nem változik, akkor Darwin felemeli az ujját és azt mondja: itt az él túl, aki alkalmazkodik – mondta Mihók Attila a médiavállalatokkal kapcsolatban.
2012. október 3. 15:49
A boltban akár már a köszönéskor is felismerik az RTL II hangját, Bertalan Ági szinkronszínésznőt. A Szex és New York magyar Mirandája és és a Dr. Csont Temperance-ének hangja azt mondja: az élet más területén nem ilyen sikeres, de a lényeg, hogy egy dologban jó.
2012. október 2. 10:12
Az Operettszínházban ünnepelték az RTL Klub 15. születésnapját, illetve az RTL II elindulását a csatorna munkatársai. Az est házigazdája azért lett Hajós András, mert ő vallja magát legjobbnak improvizálás terén.
2012. október 1. 15:32
Október 1-jén, délután 2 órakor megkezdte adását az RTL II, amely a várakozások szerint a második legnézettebb kereskedelmi adó lehet Magyarországon.
2012. október 1. 13:05
Elsősorban az ügyfélszférában és a termékismeretben kell most jónak lenni, de az online marketinget sem szabad elhanyagolni Weiler Péter, a Habostorta ügyvezető igazgatója szerint.
2012. október 1. 10:36
Tizenötödik születésnapját ünnepli a magyar reklámpiac; ennek kapcsán beszélt a kezdetekről Vaszary Zsolt.
2012. október 1. 10:22
Havonta csak néhány napot dolgozik Friderikusz Sándor a Legyen Ön is Milliomos! műsorvezetőjeként, így az utóbbi időben jutott ideje formába hozni magát és megszabadulni súlyfeleslegétől.
2012. szeptember 29. 8:06
Manapság szinte kizárólag csatornaportfólióban érdemes gondolkodni Kiss Péter, a TV2 programigazgatója szerint. Kolosi Péter az RTL II indulása kapcsán azt emelte ki: a kis csatornák ma már a nagyok rovására vonzzák a nézőket. A SuperTV2 november 2-án, az RTL II október 1-jén indul.
2012. szeptember 28. 13:20
Ákos, a Szertár videoblog, valamint az NB1-es Újpest FC és Videoton FC is az elsők között voltak, miután Magyarországon is elindult a YouTube partnerprogramja. A megosztó kínálta új lehetőséggel élve bárki saját csatornát indíthat az oldalon, videókat tölthet fel, közönséget találhat és pénzt kereshet.
2012. szeptember 27. 8:48
A csajok jöttek-mentek, de mindegyiket elfújta mellőlem a Gjoni-orkán. Persze néha jó lenne valaki, akit koncert után a motoromra ültethetek... – mondja az RTL II új műsorának beharangozójában Delhusa Gjon.
2012. szeptember 27. 8:25
Miután D. Tóth Kriszta rajongói a show forgatására látogathattak, a csatorna az általuk készült felvételeket is publikálta.
2012. szeptember 27. 8:10
Az online média világában az emberek lelkéhez továbbra is a kocsmaasztalon, a személyes beszélgetéseken át vezet az út Illisz László szerint.
2012. szeptember 25. 14:54
A TV2 új tehetségkutatójának zsűritagjai a színpadnak háttal ülve hallgatják majd az énekeseket. Ha tetszik, amit hallanak, akkor megnyomják a gombot. Ha pedig több Mester is megnyomja, akkor az énekes dönt, hogy melyik csapatba szeretne kerülni.
2012. szeptember 24. 15:04
Egyre jelentősebb az online televíziózással töltött idő, ami a sávszélesség-növekedésnek, a berendezések gyorsulásának és mobilitásának következménye – derült ki a TV2 műsorából. A tendencia a YouTube-feltöltések számának növekedésén is meglátszik.
2012. szeptember 24. 8:53
Többek között az applikációk, a hirdetések és a számtalan rendelkezésre álló információ miatt nagyszerű a Google-el prezentációt készíteni a cég szerint.
2012. szeptember 21. 10:23
Az Egy rém rendes család című sikersorozat új változata, az Egy rém modern család is szerepel az RTL II műsorlistáján. A komédia 11 Emmy-díjat és a 2012-es év komédia sorozatának járó Golden Globe-ot is bezsebelte.
2012. szeptember 21. 9:56
D. Tóth Krisztának és műsorának mostanra fanatikus rajongói csapata gyűlt össze, akik legutóbb ellátogathattak a forgatásra, és a műsorvezetővel is kötetlenül beszélgethettek.
2012. szeptember 18. 20:08
Egy dán busztársaság mindent megtett azért, hogy menőnek állítsa be a tömegközlekedést.
2012. szeptember 18. 18:28
A Facebook Timeline-ja segítségével oktatja a történelmet egy amszterdami iskola. A négy témakörben (Magellán utazása, a 20. századi találmányok, a divat története 1950-től napjainkig, valamint a Szovjetúnió felemelkedése és bukása) képek, videók, hanganyagok, és térképrészletek teszik izgalmassá a tananyagot.
2012. szeptember 17. 14:00
A kreativitás fokmérője a Golden Drum nemzetközi reklámfesztivál, így minden szakmabelinek fontos a részvétel idén Szlovéniában – mondta Gosztonyi Csaba, a fesztivál magyarországi nagykövete, valamint Szabó Béla márkaigazgató, akik a TV2 új, marketinggel foglalkozó műsorának vendégei voltak.
2012. szeptember 16. 8:48
Semmi sem ér fel egy közös ötletelés élményével – hirdeti a Google új szolgáltatása kapcsán.
2012. szeptember 16. 8:31
A Ustreamre annyi video-anyagot töltenek fel másodpercenként, mint amennyit a YouTube-ra percenként – ekkora adatmennyiséget folyamatosan monitorozni bonyolult feladat.
2012. szeptember 15. 12:47
Az Arany LolliPOP a BTL és kommunikációs megoldások versenye. A díjakra pályázók idén október 19-ig küldhetik be pályaműveiket.
2012. szeptember 14. 10:01
Edward Turner brit fotográfus lefilmezte gyermekeit, egy utcai jelenetet és egy papagájt. Elhunyt, mielőtt teljesen kifejleszthette volna módszerét.
2012. szeptember 13. 22:00
Adatvédelmi előírásokba ütközhet, és az internetes zaklatás körébe eshet a kuruc.info tevékenysége az Amerikai Egyesült Államokban Ormós Zoltán jogász szerint. A szakember megjegyezte ugyanakkor: a jogszabály nem elég, azt esetjoggal könnyedén ki lehet védeni.
2012. szeptember 13. 9:28
Már csaknem elkészültek a Facebook mobil verziójának hatékony hirdetési felületeti – nyugtatta meg részvényeseit Mark Zuckerberg. A lassuló növekedést mutató vállalat alapítója azt is leszögezte: nem lesz Facebook-telefon.
2012. szeptember 12. 10:07
Rábai Balázs lesz az RTL II híradósa; a vele készült interjúból kiderül: már gyerekként hírekkel szeretett volna foglalkozni, képernyőre azonban nem vágyott.
2012. szeptember 10. 13:40
Kivetette a most megnyílt ARC-kiállítás programjából a rendezvényt támogató, a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir az egyik plakátot, amely a cég állami megrendeléseit figurázta ki. Egy másik, szintén a Mahir tulajdonosait kifigurázó alkotás maradhatott.
2012. szeptember 9. 22:57
Gyurcsány Ferenc 2006 őszén a köztelevízió hosszú, exkluzív műsorában vallott a Kossuth téri tüntetésekről. Akkor ellene tüntettek a téren, ma tüntetőként tért vissza oda.
2012. szeptember 9. 7:47
Máté Kriszta és Hadas Kriszta október elejétől közösen készítik az RTL II új műsorát, a Forró nyomont. Bár mindketten többgyerekes anyák, azt ígérték: izgalmas történetekben nem lesz hiány.
2012. szeptember 9. 7:40
D. Tóth Kriszta és Gundel Takács Gábor voltak a házigazdák a Közmédia Napján a Millenáris Parkban. A látogatók nemcsak velük, de színészekkel és olimpikonokkal is ismerkedhettek a számos egyéb program mellett.
2012. szeptember 7. 15:29
Évente tízezer látogatót – elsősorban 9-16 éves fiatalokat – vár a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Budapesten, a Hűvösvölgyi út 95. szám alatt létrejövő interaktív médiaértés-oktató központjába – mondta Szalai Annamária.
2012. szeptember 6. 13:51
Fontos lenne Magyarországon egy jól működő közmédia, és erre most pénz is akadna Karácsony Gergely szerint. Az LMP politikusa a minap a témában megjelent blogposztjával kapcsolatban beszélt az ATV műsorában.
2012. szeptember 6. 12:58
A brandek és a média világával foglalkozik az RTL új műsora, a Brandmánia. A célközönségbe nemcsak a laikusok, de a médiavilág dolgozói is beletartoznak.
2012. szeptember 5. 8:18
Nemcsak a járókelők és a tévénézők, de a bloggerek és a médiaszakemberek is továbbgondolták az RTL II rejtélyes reklámkampányát. A közhelyekkel variáló szlogeneknek számtalan kreatívabb változata született.
2012. szeptember 5. 8:06
Az első 5 másodperc a legnézettebb, aztán szépen csökken a megnézett idő. Tehát ha azt akarjuk, sokan lássák a termékünket, a logónkat, akkor mikorra kell időzíteni?
2012. szeptember 4. 11:00
Az Apple-Samsung per végeredménye akár az is lehet, hogy a kérdéses elemeket az utánzatok gyártójának el kell távolítania az amerikai piacról – derült ki a SmartEast híradójából. A magyar forgalmazást a viták nem érintik.
2012. szeptember 4. 9:50
Sokkoló körülmények közé keveredett D. Tóth Kriszta saját műsorának forgatása során, és Magyarósi Csaba sem segített rajta. Hogy mi történt a műsorvezetővel, a csütörtöki adásban derül ki.
2012. szeptember 2. 10:32
Vasárnap este, Horváth Éva és Müller Attila vezetésével indul a Fátylat rá! című esküvős reality a Viasat3-on. A szabályok szerint két nagyon különböző párnak kell egy közös esküvőt szereznie.
2012. szeptember 2. 9:55
Szombaton indult újra az RTL Klub tehetségkutatója, az X-Faktor; az előző széria felfedezettjei az újaknak üzentek. A csatornán jövő héttől az amatőr színészekkel készített A gyanú árnyékában is folytatódik.
2012. augusztus 31. 9:12
Kizárólag az egyéniség, a kisugárzás, és a hang számít az X-Faktor színpadán, a családi hátszél semmit sem ér az RTL tehetségkutatójában – számolt be a Fókusz a sztárcsemeték szerepeléseiről.
2012. augusztus 30. 16:03
A politológus „leült” blogját igyekszik felpörgetni az új formátummal: várja a kérdéseket, amikre egy-egy videóban válaszol majd.
2012. augusztus 30. 10:23
Az iTypewriter, vagyis az iÍrógép az Apple iPadjének retro változata a legelvetemültebb márkarajongók számára.
2012. augusztus 29. 23:51
Andrassew Ivánt 60. születésnapja alkalmából többek közt egy frissen alapított díjjal és egy téglával lepték meg barátai.
2012. augusztus 29. 11:03
Az utazás előtti várakozás a legalkalmasabb időpont a nyomtatott lapok vásárlására. Hogy a digitális korban se felejtse el ezt senki, a Tidsam svéd lapterjesztő cég és a The Fan Club ügynökség nagyszerű kampányt indított.
2012. augusztus 29. 10:34
A kábelesek egyelőre kivárnak, talán attól félnek, hogy ugyanaz lesz a sorsuk, mint a telefontársaságoknak. Az fog győzni, aki képes diktálni a feltételeket.
2012. augusztus 28. 13:58
A Médiahatóság nem büntethet, ám polgárjogi per indulhat kommentek miatt.
2012. augusztus 28. 10:14
X-Faktortól X-Faktorig tart a nyár Ördög Nórának. A műsorvezetőnő már alig várja, hogy újra navigálhassa a tehetségeket.
2012. augusztus 28. 9:55
A hatásvadászat és a politikai fondorlatok átvilágítását, a lényegtelen hírek mellőzősét ígéri, és a józan ész hatalmát hirdeti új kampányában a The Sun.
2012. augusztus 27. 14:12
Csintalan Sándor minden nap elolvassa a számottevő közéleti újságokat, és véleménye szerint a Népszabadság kiemelkedik ezek közül. Hogy a duális médiáért ne kelljen aggódnia, megvenné a lapot.
2012. augusztus 24. 13:03
Huszonöt év után váltott arculatot a Microsoft. A cég szerint most tökéletes az időpont a megújulásra.
2012. augusztus 24. 13:00
A Dallas új szériájának európai debütálása alkalmából Londonba érkeztek a sorozat főszereplői. A sajtóeseményen az RTL Klub is részt vett.
2012. augusztus 22. 21:30
A Voice valóban értéket közvetít, emellett a televíziós műsorvezetés nagy kihívás Szabó Kimmel Tamás számára. A TV2 új tehetségkutatójának jövendőbeli műsorvezetője először nyilatkozott.
2012. augusztus 22. 16:38
A Google azt ígéri: új szolgáltatásával egyszerű lesz az internetes vásárlás. Talán túl egyszerű.
2012. augusztus 22. 9:27
Nem árulta el Csintalan Sándor, mennyiért és miből szeretné megvenni a Népszabadságot.
2012. augusztus 20. 9:18
Ha egység van az elnyomásban, abszolút egységre van szükség az arra adott válaszban – mondta a hónapok óta először nyilvánosság elé lépő Julian Assange, az Ecuador londoni nagykövetségén bújkáló WikiLeaks-alapító.
2012. augusztus 19. 9:09
Az olimpiát 3D-ben is nézhették az arra alkalmas tévékészülékkel rendelkezők. Hogy hogyan készülnek a ma még különlegesnek számító adások, a Zoom mutatta be.
2012. augusztus 18. 11:42
Budapest különböző közterületein forgatott új reklámfilmeket a UPC; Sixx a felvételek előtt faggatta a szereplőket és a rendezőt.
2012. augusztus 17. 20:03
Tiltakozásképpen megosztott egy Facebookon terjedő pornográf, pedofil tartalmú fényképet egy fiatal anyuka. A kattintás miatt rabosították.
2012. augusztus 16. 14:34
Vitaindítás, tanácskérés, brainstroming – csak néhány dolog, amelyre a Branch alkalmas. Az oldalon a különböző témákban indult beszélgetésekbe a Twitter felhasználóit hívhatjuk meg, hogy a feedet nem terhelve, hosszabban is kommunikálhassunk velük.
2012. augusztus 16. 14:26
Nem kell minden alkalommal begépelni a Google domainjét ahhoz, hogy használni tudjuk a keresőt. A számos egyéb megoldást egy rajzfilmmel szemlélteti a cég.
2012. augusztus 15. 13:35
Alig pár nap és újraindul a Barátok közt. A következő évadban kiderül, túléli-e a padlástüzet Juli, vagy hogy egymásra talál-e Kinga és Ádám.
2012. augusztus 14. 8:42
Teljessé vált a Voice zsűrijének névsora: Malek Andrea, Mező Misi, Molnár Ferenc Caramel és Somló Tamás lesznek a TV2 legújabb tehetségkutatójának Mesterei.
2012. augusztus 12. 12:46
Puncijel, villanyszerelési szaküzlet logója, hamburger – a Nol TV és a járókelők próbálták értelmezni az MTVA új arculatát.
2012. augusztus 12. 10:11
Hosszú napok, iszonyatosan hosszú órák, nagy nyomás, de a legfontosabb, hogy nagy öröm is. A Reuters fotóriporterei az olimpián töltött napjaikról meséltek.
2012. augusztus 10. 12:31
A súlyos munkanélküliséggel küzdő Barcson 367 fő televíziókészülékét teszik alkalmassá digitális adás vételére az NMHH szakemberei. Sopronban összesen 89-en igényelték a segítséget.
2012. augusztus 9. 16:00
Olykor nincs egyetlen válasz a kérdésedre, de egy lista, vagy néhány kapcsolódó téma segítséget nyújthat – ezen az elgondoláson alapul a Google megújuló keresője.
2012. augusztus 9. 8:58
Még több sztori, még több kaland, még több nevetés – ígéri a DTK Show beharangozója. A műsor a nyári szünet után augusztus 23-án folytatódik az m1-en.
2012. augusztus 8. 14:29
Sebestyén Balázs bábokat húzott kezére, és mesével biztatta az RTL Klub nézőit: tegyék próbára magukat a csatorna új kvízműsorában.
2012. augusztus 7. 16:40
Szeptemberben immár a harmadik évaddal folytatódik a köztévé Hacktion című sorozata. Az új részekben az új szereplők mellett állítólag a korábbinál több poén tűnik majd fel.
2012. augusztus 7. 8:56
Dumálj egyszerre barátaiddal, vagy tarts hivatalos értekezletet a Google-el úgy, mintha élőben beszélgetnétek. A Google bemutatja, milyen ha beindul.
2012. augusztus 7. 1:41
A Neo FM dolgozói azért mondtak fel, mert az új tulajdonos szerintük nem tartja magát korábbi ígéreteihez. Bochkor Gábor a Bumeráng jövőjéről is beszélt.
2012. augusztus 6. 13:34
Az olimpia ötkarikás logójával játszott el Gustavo Sousa, hogy szemléltesse öt kontinens eltérő helyzetét, például HIV-fertőzöttek, McDonald's-üzletek vagy Facebook-felhasználók tekintetében.
2012. augusztus 5. 21:26
Az amerikai csatorna műsorvezetője Gabby Dougles teljesítményét méltatta, majd közvetlenül ezt követően egy tornászdresszbe öltözött majomról szóló hirdetést láthattak a nézők.
2012. augusztus 2. 10:31
Az RTL Klub sikerét látva a TV2 is amatőr színészekkel indíthat napi sorozatot, legalábbis a Comment:com szerint erre utalhat az, hogy a csatorna jelentkezőket keres.
2012. augusztus 2. 9:41
Ha a névtelenségnek tulajdonított őszinteséget éppen a kibertér egyik leglátogatottabb helyszínén teszik kockára, az erőteljes hatást fog gyakorolni az egész információs társadalom működésére.
2012. augusztus 1. 19:45
Augusztus 21-el véget ér a Barátok közt nyári szünete. Az új évadban – a szokásosnál is dramatikusabb beharangozó szerint – Zsolt és Miklós vadnyugati leszámolására is sor kerül.
2012. augusztus 1. 12:56
Az elmúlt nyolc hónap 150 milliója után további 200 millió dollárt költhet a Google a YouTube tartalmi fejlesztésére – írja a Médiapiac a Wall Street Journal cikke alapján.
2012. augusztus 1. 10:20
Petőfi Sándor költő volt és forradalmár – mondja Koltay Gergely az MR2 arculatváltós szpotjában, majd a Petőfi Rádiót a költőhöz hasonlítja: szerinte egyrészt költészet, másrészt pedig zenei forradalom zajlik a csatornán.
2012. augusztus 1. 10:10
Belénessy Csaba, az 131 éves hírügynökség vezérigazgatója beszél a közmédia arculatváltásáról.
2012. augusztus 1. 9:58
Célunk, hogy értékalapú, nézőközpontú csatornaként, már az új köntösben, még több emberhez eljuthassunk – jelenti ki az M2 arculatváltásának kisfilmjében Rákay Philip.
2012. július 31. 9:12
Az Intel egyedi alkalmazásával a Facebookra regisztrált felhasználók most elkészíthetik saját Timeline-musicaljüket. A Me the Musical app valószínűleg tovább növeli majd a cég lájkolóinak táborát is.
2012. július 30. 15:38
A civil újságírókat nem lehet többé kisöcsiként kezelni, akit elnéző mosollyal beengedünk a szobába.
2012. július 30. 15:30
Július 31-ig lehet szavazni arra, hogy ki kapja idén a VOLTfólió közönségdíját. Csiszár Jenő szerint ez a kitüntetés arra jó, hogy megerősítse a nyertest: jó úton jár. A díjátadó idén augusztus 5-én a Szigeten, a Magyar Dal Napján lesz.
2012. július 30. 15:03
Bár a szolgáltatás még nem, a Google Fiber, a villámgyors és szuperolcsó internet reklámja már megérkezett.
2012. július 29. 9:14
Elkészült a bravestman.com és a hozzá tartozó, Az univerzum legbátrabb embere című kisfilm, amellyel a mobilos és tabletes Google Chrome-felhasználók tesztelhetik a böngésző sebességét.
2012. július 27. 11:40
Péntektől új arculattal jelentkezik a közmédia; a LandArt-kampány folyamatáról werkfilm is készült.
2012. július 27. 11:31
A Google bemutatta legújabb, egyszerre hasznos és szórakoztató fejlesztését, az okostelefonokon és táblagépeken működő kézírásos keresést. A program valószínűleg hamarosan magyar nyelven is megérkezik.
2012. július 26. 16:01
Bányai Miklós lesz az, aki a TV2 legújabb énekes tehetségkutatójában beviszi a nézőket a kulisszák mögé.
2012. július 24. 8:48
Építsd fel, címkézd meg saját világodat és oszd meg másokkal is a Google Maps segítségével! A Map Your World programban mostantól mindenki bejelölheti az általa ismert területek vagy városok neveit a hatékonyabb tájékoztatás érdekében.
2012. július 23. 15:55
Bár csak ősszel indul a TV2 legújabb tehetségkutató műsora, a The Voice – Magyarország hangja, az előválogatók már lezárultak. A produkció egyik énektanára, Heincz Gábor Biga elmondta: a jelentkezők közül sokaknak nem volt újdonság mások előtt énekelni, hiszen a Voice alapvetően olyan énekeseket keres, akik tudják magukról, hogy tehetségesek.
2012. július 21. 11:33
Negyvenegy megapixeles kamerával felszerelt mobilt dobott piacra a Nokia, ezt tesztelte a SmartEast.
2012. július 20. 18:25
Rengeteg áldozata van a VVS, vagyis a Vertical Video Syndrome betegségnek, a telefon függőleges tartásának kamerázás közben. A bábok elmondják, milyen súlyos következményei lehetnek az efféle ballépésnek, és még egy új Star Wars verzió eljövetelét is felvázolják.
2012. július 20. 18:02
Budapesten, magyar modellel forgatott reklámfilmet a Nokia új, Windows-os telefonjához. A kisfilm szerint a Lumia 610 megment a mindennapok bosszúságaitól.
2012. július 17. 14:39
Két hétig a Balaton partjáról jelentkezik a Mokka, a TV2 műsora. A videóból kiderül, Tatár Csilla szerint műsorvezetőtársa minden reggel morcos. Kárász Robi cáfolta a hírt, szerinte ő az, aki színt visz kollégái álmos hajnalaiba.
2012. július 17. 14:26
Közel húsz férfi molesztált egy 16 éves lányt Indiában, miközben egy operatőr és egy riporter a teljes eseményről tudósított. A lánynak sem az újságírók, sem a járókelők nem segítettek. A YouTube-ra is felkerült felvételek világszerte felháborodást váltottak ki.
2012. július 17. 14:10
A Riszpekt Ház nézettsége pedig azt mutatja, hogy az embereket igenis érdekli a politika, ha nem szárazan és unalmasan beszélnek róla.
2012. július 17. 13:57
YouTube’s reach in the journalism world extends beyond broadcast television, especially as more media organizations outside of television focus on video production.
2012. július 16. 10:14
Alekosz egy szál fecskében próbált ismerkedni a strandon, de meg kellett állapítania: eltűntek a jó csajok, akiken van néhány kiló fölösleg.
2012. július 16. 9:11
A gyerekeknek szóló tévéműsorok kiválasztását segíti a Tévézz okosan! elnevezésű program, amely a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség kezdeményezésére és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakmai támogatásával valósult meg.
2012. július 16. 9:04
Uniós ársapkát kaptak a percdíjak és az adatforgalom is, így olcsóbb lehet a külföldi telefonálás és internetezés – derült ki a SmartEast híradójából. Az NMHH szakembere a szándékolatlan barangolással kapcsolatban a hatóság honlapját ajánlotta tájékozódás céljából.
2012. július 11. 10:52
A Neo FM-nek hétfő éjfélig kellett volna befizetnie adóssága első részletét. Mivel ez nem történt meg, a médiahatóság azt gondolta: az FM1 Zrt. menedzsmentje bezárta a rádiót.
2012. július 11. 10:24
Egy merőben új digitális magazinélményt mutatott be az Adobe és a Wired. A ma még szinte hihetetlennek tűnő megoldásokon keresztül a kiadók és a hirdetők új utakon érhetik el az olvasókat.
2012. július 10. 12:16
Sokkal meggyőzőbb lenne, ha ahelyett, hogy a magyar kormány bizonygatja igazát, egy független újságíró venné védelmébe a magyar médiát – mondta a TV2 műsorában Filippov Gábor politikai elemző azzal kapcsolatban, hogy a Miniszterelnökség elküldte tájékoztatólevelét Hugh Grantnek.
2012. július 10. 10:22
A 2008-2012 közötti időszakot mutatja be a Statcounter videója, a különböző webböngészők használatának terjedéséről, a világ viszonylatában.
2012. július 9. 10:33
Az RTL Klub tehetségkutatójának kulisszái mögé kalauzol Kiss Péter, a csatorna stage menedzsere, aki a Színház és Film Intézet (SZFI) képzését népszerűsíti így.
2012. július 8. 11:50
A lóversenyek állatokat veszélyeztető kockázatos világára hívja fel a figyelmet egy diákok által készített alkalmazás, ahol a versenyek győztese helyett az életét vesztő állatra lehet fogadni. A részletesen kidolgozott adatbázisban megtett téteket a rendszer a Facebookon is megjeleníti.
2012. július 6. 14:51
Párnacsatát tartott a Vodafone, ahol a piros tollak között vadonatúj okostelefonokat találhattak a résztvevők.
2012. július 6. 10:40
Arató Andrást nem lepte meg, hogy a Fővárosi Ítélőtábla elhalasztotta az ítéletet a 92.9 MHz-es frekvencia ügyében, a Klubrádió vezérigazgatója ugyanakkor megkérdőjelezte a médiatanács alkalmasságát a pályázatok elbírálását illetően.
2012. július 5. 15:43
Szeme ragyog, szíve tiszta, ránk mosolyog D. Tóth Kriszta – kezdődik a műsorvezető kedvenc verse, melyet Csukás István írt neki.
2012. július 5. 14:57
A Filmmúzeum július 2-án befejezte működését, helyén aznap este a Film Mánia indult el. Az új csatorna a hónapban minden este premiert tűz műsorára.
2012. július 4. 11:06
Felesége halála után elment a kedve a szórakoztató műsoroktól, és manapság sok időt tölt beteg édesanyja mellett, de Rózsa György állítja: következő műsorötlete nagy áttörést hozhat.
2012. július 4. 10:20
Mészáros János Elek, miután megnyerte a Csillag születik című tehetségkutatót, két hónapig nem állt munkába. Most ugyan visszatér, de mint mondja, át kell szerveznie életét, és így sem lesz szabad hétvégéje a nyáron.
2012. július 3. 10:07
A tudatos médiahasználat azt jelenti, hogy nem minket használnak az eszközök, hanem mi használjuk az eszközöket – jelentette ki Szalai Annamária, a Nemzeti Hírközlési- és Médiahatóság (NMHH) elnöke a DUE Médiahálózat által szervezett 19. országos ifjúsági sajtófesztiválon.
2012. július 2. 9:26
Elindult az RTL Klub új társkereső showja, a Házasodna a gazda, amelyben a magányos magyar farmerek vidéki birtokukon ismerkednek majd a hölgyekkel. A nyolc férjjelölt kegyeiért már elrajtolt a mezőny, a csatorna honlapján megnyitották a jelentkezést.
2012. július 1. 16:45
Átlagos használat mellett évi 557 forinttal dobja meg a villanyszámlát egy iPad használata, ami eltörpül a laptopok és az asztali számítógépek költségeihez képest – tudatta a SmartEast stábja, amely a VOLT-on forgatott.
2012. június 28. 19:29
A Három kívánság egykori műsorvezetője a fesztiválok után DJ-ként utazik Londonba, hogy a játékok megnyitóján pöttyös labdákat dobáljon hálás olimpikon közönségének. Mint mondja, azért hívják őt, mert a retróra lehet a legjobban bulizni.
2012. június 28. 14:18
Az RTL Klub az elmúlt pár hónap eseményei alapján arra kereste a választ, ki ma a legbalhésabb magyar sztár. Puzsér Rórbert jó eséllyel indult a címért.
2012. június 28. 10:38
A brit színész a brüsszeli páneurópai fórumon egyebek mellett arról beszélt, hogy a magyar állam túlzottan ellenőrizni szeretné a médiát.
2012. június 27. 9:00
Tudományos műsort vezet a Discovery Channelen Morgan Freeman, aki saját gyerekkori élményein át olyan kérdésekre keresi a választ, mint például, hogy lehetséges-e az időutazás, hány dimenzió van, létezik-e isten, vagy az idő, esetleg élhetünk-e örökké.
2012. június 26. 11:36
Nyolc szakszervezeti vezető munkaviszonyát szüntette volna meg az MTVA, de ehhez többek között Csillag Ádám esetében sem járultak hozzá a szakszervezetek. Az ügyet most a Munkaügyi Bíróság tárgyalja, a felperes a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap.
2012. június 25. 14:50
Kényelmesebbé tenné keresőjét a Google; a videón látható tesztverzió szerint a jelenleg bal oldalon található keresési funkciók a képernyő tetejére kerülhetnek, így azok használatakor nem kellene lejjebb görgetni az oldalon.
2012. június 24. 11:51
Tizennégy éve szinte minden este Erős Antóniától és Szellő Istvántól hallják a híreket az RTL Híradójának nézői; a csatorna most a kapcsolatukról faggatta a műsorvezetőket.
2012. június 24. 11:21
A Messy Pocket nevű „teljesen értelmetlen” alkalmazására a legbüszkébb a Stereobold fejlesztője, Tömöri Imre, aki szerint az appok sikerének nincs receptje – derül ki a SmartEast 16. híradójából.
2012. június 23. 8:45
Vasárnap délután kiderül, kit akar a zsűri, kit a Facebookos közösség, ki kapja a DTK Show gyakornoki megbízását, és kik tudósítanak nyáron a Balatoni nyár című műsorban.
2012. június 22. 16:08
Miután az XMS több hónapos munkával elkészítette az Apple-történelmet Facebook-Timeline-on, a Pöttyös is meglátta ebben a fantáziát. A két perces kisfilmben a cég a nagy Túró Rudit sztorit foglalta össze.
2012. június 21. 11:14
Felmondta a Neo FM szerződését a médiatanács, a TV2 szerint a rádió fellebbezni fog. Az adónak 30 napja van, hogy ezt megtegye.
2012. június 21. 11:14
Felmondta a Neo FM szerződését a médiatanács, a TV2 szerint a rádió fellebbezni fog. Az adónak 30 napja van, hogy ezt megtegye.
2012. június 21. 10:05
Az oroszok szégyellhetik magukat, de szégyellhetik magukat az angolok is. Még az olaszok ellen sincs semmi esélyük – véli a kritikus.
2012. június 21. 9:18
Alig hogy bemutatták, máris lefagyott a Microsoft menő táblagépe, a Surface. Kellemetlen, még az előadót is zavarba hozta.
2012. június 20. 9:52
A tökéletesen személyes Gmail-fiók nem ábránd többé, egy saját fotóval mostantól bárki kedvére variálhatja üzeneteinek hátterét.
2012. június 20. 9:37
A Sanoma Média és a Neo Interactive együttműködése nyomán megújul a Nők Lapja Café. A hölgyeknek szóló portál új szlogent (A női oldalam), logót, kommunikációs arculatot kapott, és elindult a „Mosoly a Tiéd” koncepció is.
2012. június 19. 16:46
Aki ezt a videót megnézi, az jó eséllyel furcsa átalakuláson mehet át: érezheti, ahogy percről-percre nő benne, majd hirtelen jól fejlett, nyálkás alienként előtör belőle a KDNP-s médiapolitikus.
2012. június 19. 9:47
Bemutatta saját gyártású tabletjét a Microsoft; a Surface-en a cég következő generációs Windows operációs rendszere fut majd, magnézium borítja, tokja pedig billentyűzetként is funkcionál.
2012. június 18. 8:24
A vezető médiaszolgáltatókkal fogott össze a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), hogy létrehozza az első médiaértés központot a 9 és 16 év közötti korosztály védelme érdekében. Szalai Annamária elmondta: az eligazodáshoz szükséges készséget szeretnék fejleszteni a gyerekekben.
2012. június 17. 21:51
Csak nézd, de ne érj hozzá! – üzeni okostévét reklámozó filmjével a Samsung. A szpot két hét alatt több mint 10 millió megtekintést gyűjtött be.
2012. június 17. 18:33
Még ebben a hónapban bemutatja a Google a Nexus Tabletet, amely várhatóan már 35 ezer forintért elérhető lesz, és több újság is előfizethető lesz rajta. A SmartEast híradója emellett több foci-EB-s alkalmazásról is hírt adott.
2012. június 15. 12:41
A Viva Comet díjátadót használta fel Puzsér Róbert arra, hogy megmondja a magáét a popiparról.
2012. június 15. 8:34
A médiahatóság által működtetett monitoring szolgálatnak nincs kapacitása az összes médiaszolgáltató folyamatos ellenőrzésére, ezért kell azoknak önmagukról tájékoztatást adniuk – erről beszélt Auer János, a Médiatanács tagja az Inforádióban.
2012. június 15. 8:06
Őszinte, aktuális, más – mondták a Heti Válaszról többek között Csík János, Kovács Ákos, Rúzsa Magdolna, Hajós András és Borbás Marcsi. Eperjes Károlynak nemcsak szívét, hanem szív-agy harmóniáját is megmelengeti a lap.
2012. június 14. 14:05
Szerda esti híradójában helyesbítette az antiszemita támadásról készített riportban kedden megjelent téves információkat az RTL Klub.
2012. június 14. 13:06
Túl kreatív tanulni vágyókat keres kreatív reklámjával a Werk Akadémia, a kreatív közösség.
2012. június 13. 11:00
Június 14-én új évaddal folytatódik Till Attila portréműsora, a Propaganda. Az első adásban Tilla az MTVA-nak dolgozó Fábry Sándorral, illetve a színész-rendező Pintér Bélával beszélget.
2012. június 12. 10:53
Hong Yi online művész legutóbbi alkotása Mark Zuckerberg, a Facebook alkotójának portréja volt, amelyet könyvekből készített el.
2012. június 12. 9:51
A Viasat 6 a félidőben csábítja a képernyők elő a nézőket, a szünetekben ugyanis bikinis lányok próbálkoznak a focival tampon- és fájdalomcsillapító reklámok helyett.
2012. június 11. 13:18
Idén is Balatoni nyár a közmédia csatornáin; június 11-től Novodomszky Éva és Gaskó Balázs várja reggel 9-től a nézőket.
2012. június 11. 8:28
Munka közben rendszeresen rádiót hallgatott a buszsofőr, ezért a BKV többször figyelmeztette. Állítása szerint ugyanakkor a fő probléma az, hogy a Klubrádiót választotta.
2012. június 9. 13:06
Mobilalkalmazást kaptak a blog.hu legnépszerűbb blogjai, melyeket az olvasók 8-10 százaléka telefonjáról látogat – derült ki a SmartEast híradójából.
2012. június 9. 10:03
Az első három helyezett győztesnek számít, ők el tudnak helyezkedni a showbizniszben – üzente Geszti Péter a Csillag születik dobogósainak.
2012. június 7. 18:30
A legtökéletesebb térkép elkészítésére kértek fel bennünket, és mi évek óta ezen dolgozunk. Most néhány olyan új eszközt mutatunk be, amely közelebb visz minket ehhez a célhoz – írta a Google.
2012. június 7. 9:30
A Médiatanács lehetőséget adott a Neo FM-nek, hogy 700 millió forintos tartozását egy év alatt, egyenlő havi részletekben fizesse meg, továbbá elengedték a 40 millió forint értékű késedelmi kamatokat is.
2012. június 6. 13:22
A fogyasztói panaszok ügyintézési idejét rövidítené, valamint a szabálytalanságok megelőzése érdekében tenne lépéseket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a fogasztóvédelemmel együttműködésben – közölte Szalai Annamária.
2012. június 6. 10:26
Egy teljesítmények nélküli, nihilista társadalom futószalagon gyártott heresztárjainak örül. Árucikk, vagy személy, nem más, mint termék – állítja Puzsér.
2012. június 5. 19:00
Hónapokig tartó munka volt, de az XMS munkatársai tényleg felépítették az Apple teljes történetét a Facebook idővonalán.
2012. június 5. 12:11
Árverésre bocsátották az iPhone és az iPad ük-ük-ükapját, Steve Jobs egy korai munkáját. A kikiáltási ár 180 ezer dollár – tudatta a SmartEast.
2012. június 4. 19:25
Az operaénekes egy nagyon speciális énekes, Mészáros János Elek pedig nem így énekel; ő egy dalénekes – mondta a Csillag születik döntője után Puzsér Róbert.
2012. június 3. 11:43
Mackókat és esernyőket gyűjt a médiahatóság elnöke, aki a cipőknek sem képes ellenállni.
Hang
2012. június 3. 9:18
Mészáros János Elek amatőr operaénekes nyerte szombaton az RTL Klub rendkívül nézett tehetségkutató műsorát, a Csillag születiket. A 41 éves alcsútdobozi férfi Pál apostol szavait idézte győzelme kapcsán, majd sírva fakadt.
2012. június 2. 13:05
„Ez éneklésmentesen egy boldog és sikeres élet lehet” – a Puzsér Róbert kritikáiból összeállított mix egy nappal a Csillag születik döntője előtt kezdett hasítani. Reméljük hamarosan a diszkókban is hallhatjuk.
2012. június 2. 12:17
Puzsér Róbert szerint a tehetségkutatóban a zsűri többi tagja irreálisan negédes.
2012. június 1. 15:39
Megújult a Discovery tudományos csatornája; nemcsak új arculatot kapott, de programkínálatát is bővítette.
2012. június 1. 14:53
Véget ért az Éden Hotel 2, a záróbuli előtt Sixx, a műsor egyik legfőbb cinkelője és krónikása keresztkérdésekkel bombázta a szereplőket.
2012. június 1. 14:40
A Bagi Iván és Nacsa Olivér humoristapáros az RTL tehetségkutatóját, a Csillag születiket vette célkeresztbe.
2012. május 31. 15:33
Míg régen csak egy osztály látta a kirándulásokon készült kínos képeket, most egy mozdulattal az egész világ előtt visszaélhetnek velük – beszélt Németh Gábor, az NMHH Internet Hotline szolgáltatásának vezetője a virtuális, számítógépes térben elkövetett bűncselekményekről.
2012. május 30. 9:00
A galyatetői Superweek 2012 a webes forgalmi adatok elemzéséről, az analitikai megoldások (és kiemelten a Google Analytics) lehetőségeiről szólt.
2012. május 29. 13:05
Nem állítom, hogy maradéktalanul szeretem a webes videókat. Főleg azokat nem, amikor tévének nézik az internetet, és például híreket közölnek mozgóképben.
2012. május 29. 13:00
Dr. Koltay András, a Médiatanács tagja az MR1 Kossuth Rádióban arról beszélt, miért ajánlotta fel szakmai segítségét a hatóság az Európa Tanács szakértőinek a magyar médiaszabályozással kapcsolatos véleményformáláshoz.
2012. május 28. 11:48
A világ második legnagyobb hazugsága - az „én is szeretlek” után – a Facebookról törölt regisztráció – derül ki többek között az ironikus videóból.
2012. május 27. 10:34
Gőzerővel, eredeti helyszíneken készül a jobs című, Steve Jobs életét feldolgozó film, melyben Ashton Kutcher alakítja majd az Apple-vezért.
2012. május 26. 15:19
VV Cristofel első videóklipjének producere VV Leonidasz. Csábít egy érzés, mi fogva tart!
2012. május 26. 15:08
A Megasztár hatodik szériáját Radics Gigi nyerte. A tizenöt éves énekesnő a hír hallatán azonnal sírva fakadt az élő adásban.
2012. május 26. 9:57
A TV2 tehetségkutatója, a Megasztár 5 nézőszámban nem tudta legyőzni az RTL-en futó X-faktort. A csatorna legközelebb a The Voice – Magyarország hangja című produkcióval fog próbálkozni.
2012. május 25. 13:14
Az egyik legismertebb stockfotókat közvetítő cég, a Getty Images egy szerelmespár életének fontosabb lépcsőit mutatja be.
2012. május 24. 22:12
A Médiatanács ne írja, hanem hajtsa végre a törvényeket - mondta el a parlamentben Karácsony Gergely. Az LMP-s képviselő a médiatörvény módosításáról azt mondta el a parlamentben, hogy ha a Fidesz egyetlen szempontja csupán saját hatalmának megtartása, akkor jó uton jár.
2012. május 24. 10:03
A Klubrádió ügye mögött egy – a jobboldalra jellemző – betegség, a pszichózis áll – mondta Tóta W. Árpád Havas Henrik műsorában.
2012. május 22. 17:27
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Műsorelemző osztályának tudományos munkatársa, Kozma Krisztina a Petőfi Rádióban beszélt többek között arról, miért káros Madonna videoklipje a kiskorúakra nézve.
2012. május 22. 9:18
A nyári szünet előtti utolsó, 500. adás végén Hajós András Bródy János közreműködésével elbúcsúztatta a Heti Hetest.
2012. május 21. 18:50
Szokásainkat megtanuló billentyűzetet fejleszt a RIM, az Apple pedig hamarosan saját térképszolgáltatással rukkol elő – többek között ez derül ki a SmartEast legújabb híradójából.
2012. május 21. 18:07
Pontosabb, mint egy egér, megbízható, mint egy billentyűzet és érzékenyebb, mint egy érintőképernyő. A Leap egy teljesen úgy módja a számítógépekkel való kommunikálásnak.
2012. május 21. 10:05
Elsiratták Heti Hetest a sorozat szereplői, bár ígéretet kaptak rá: ősztől az RTL II-n indulhat újra a műsor.
2012. május 19. 18:35
Pikó András vendége Majtényi László volt a Klubrádióban; a jogtudóstól azt kérdezték, amit a nézőktől: megrémült-e a Lex Klubrádió hallatán.
Gombnyomás
2012. május 19. 10:28
Hosszas várakozás és halogatás után pénteken végre tőzsdére lépett a Facebook, amit a dolgozok egész éjszakás szabadtéri bulival ünnepeltek. A részvény kibocsátási ára 38 dollár volt, de az a kereskedés első perceiben 13 százalékkal felértékelődött.
2012. május 18. 12:39
Ki gondolta volna néhány évvel ezelőtt, hogy telefonunkkal is ellenőrizhetjük majd életfunkcióinkat? Az iPhone-ra csatlakoztatható vérnyomásmérő ma már elérhető.
2012. május 17. 13:28
Az egyetlen médiatörvény-módosítást sürgető ok a Klubrádió pernyerése – mondta az ATV műsorában Arató András, a médium vezérigazgatója.
2012. május 16. 15:58
Ne a pártpolitikai logika uralja a médiaszabályozást – ezt kívánja elérni az LMP a médiatörvény módosítása során. Azt ATV vendége Karácsony Gergely volt.
2012. május 15. 16:35
Az m1 új, fiatal arcát kereső versenyének zsűritagja, Rákay Philip arról mesélt, hogy indult az ő pályafutása.
2012. május 13. 10:26
Jövő héten lesz a Heti Hetes 500. adása - lehet, hogy az utolsó is. Legalábbis egy most felbukkant YouTube-videóból erre lehet következtetni. Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója se nem cáfolja, se nem erősíti meg az értesülést, Ónodi György, a műsor producere viszont úgy tudja, nem lesz folytatás ősszel.
2012. május 12. 10:24
Jövőre kerülhet piacra az Apple tévékészüléke, amely az iPhone-éhoz hasonló mobilrendszerrel működne, és kamerával is felszerelnék.
2012. május 11. 20:43
Hivatali engedetlenség Arató András, a Klubrádió vezérigazgatója szerint, hogy a Médiatanács nem hajtotta azonnal végre a bírósági ítéletet.
2012. május 11. 19:04
Bár Bóni Feri Bökj meg Face-en című slágere csaknem fél éves, de a Mandiner.média még mindig szívesen indítja vele a hétvégét.
2012. május 10. 22:11
Csütörtökön indult az Y Media Team új, fiatalokról szóló sorozata, az Y Diagnózis. A FaceOnline a csapat két tagját, Nyárai Gerzsont és Csányi Mártont kérdezte.
2012. május 9. 16:27
Amit ma közszolgálati újságírásnak nevezünk, az jobb lenne, ha nem lenne - mondta Mong Attila a Szól a rádió 2.0 Facebook csoport konferenciáján, ahol a Civil Média készített felvételeket.
2012. május 9. 11:17
Az RTL Klub tudta, mit vásárol meg Puzsér Róberttel, és azt kapta, amit várt – árulta el Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója.
2012. május 9. 8:30
Ötödik alkalommal kapta Dirk Gerkens a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek járó magyar díjat, de az RTL több más munkatársa is felkerült a listára.
Y
2012. május 8. 19:54
Mi a kortársainkat mutatjuk be a nézőknek, ezért pontosan tudjuk, hogy hol kell forgatni, mit kell kipróbálni, és kit kell megkérdezni egy izgalmas műsorhoz – mondta a Mandiner.médiának az Y Media Team, az Origo, illetve a Life Network most induló filmsorozatának fiatal csapata.
2012. május 7. 10:09
Puzsérban fájdalmasan él a jeges Dunában gőzgombócot evő Schirilla György emléke Dévényi Tibi bácsi műsorából.
2012. május 7. 9:13
Ma már mindennek 30 másodperces előzetest kell gyártani és csak ezeket kapuként használva lehet az embereket élményekhez juttatni.
2012. május 6. 9:22
Az egymilliomodik iMac vásárló visszakapta volna új gépe árát, és maga Steve Jobs cilinderben vezette volna körbe Cupertinoban.
2012. május 4. 14:16
A sajtószabadság világnapján az utca emberét kérdezte a NOL a média helyzetérõl.
2012. május 4. 13:03
Október 1-jén indulhat az RTL Klub testvércsatornája, az RTL II; a hivatalos promóvideó már elkészült.
2012. május 3. 8:02
A Gyurcsány Ferenc szakdolgozatát kutató két riporter a HírTV műsorában beszélt munkájáról.
2012. május 2. 14:30
Rupert Murdoch sajtóbotrányba keveredett médiamogul ellen vonult utcára kedden az Occupy Wall Street nevű aktivistacsoport.
2012. április 29. 11:11
Az Android alternatíváiról, a Google Drive-ról és az Apple kiugróan magas második negyedévi bevételeiről is beszámol a SmartEast Híradó.
2012. április 29. 8:48
Szorosabb albán-magyar együttműködésről tárgyalt az albán rádió és televízió, illetve az MTVA vezetője. A közös cél a közszolgálati médiumok térnyerésének elősegítése.
2012. április 28. 14:33
Megújul a Life Network csatorna: színesebb lesz és saját gyártású műsorokkal rukkol elő.
2012. április 28. 12:57
Karotta megfogalmazta a tévériporterek egyik legfontosabb kérdését: a hunyorgás vagy a napszemüveg cikibb kamera előtt?
2012. április 27. 9:41
Sickratman, a Colorstar, vagy Akkezdet Phiai hozza még lázba rajtuk kívül a zsűritagot.
2012. április 26. 15:32
Keresztes Ildikó nem csak a kamerák előtt játszik, tényleg tud bőgni – derült a DTK Showban. Az X-Faktor zsűritagja a bulvársajtóval való viszonyáról is beszélt.
2012. április 25. 16:45
Ha lenne még három hasonlóan élesen fogalmazó zsűritag, akkor nem alakulna ki a Csillag születik tizenkettes mezőnye – véli Puzsér Róbert.
2012. április 25. 16:14
Google Docsba integrált szolgáltatás, öt gigabájt tárhely – kedden végre elindult a Google Drive néven futó tárhelyszolgáltatása.
2012. április 25. 15:59
Részletes kis videóban mutatja be a Média Hungary, hogyan kell használni a konferenciára kifejlesztett mobilalkalmazást.
2012. április 25. 13:21
Nem állítom, hogy tudományos módszernek nevezhető az intercitys „véletlen sétás” képernyőbámulás, annyi azonban biztos, hogy itt valami történik.
2012. április 25. 10:28
A Média Hungary konferencia stábja ezúttal az RTL Klubos Kalmár Tibort és az OMD-s Mező Lászlót kérdezte arról, mi várható május 8-9.-én Siófokon.
2012. április 24. 10:20
Gideon Sundbackre, a cipzár feltalálójára emlékezik kedden a Google egy nagyon jópofa doodle-al.
2012. április 24. 8:33
Húsz székelyhídi és tíz hajdúböszörményi fiatalból képeznek médiaszakembereket a magyar televíziósok negyvenegy millió forint pályázati pénzből.
2012. április 23. 11:20
A válságról és a pénztelenségről panaszkodnak majd a Média Hungary résztvevői a májusi konferencián. Remélhetőleg a kiútkeresés is szóba fog kerülni.
2012. április 23. 9:13
„Szerintem ez a mellény egy műanyagból készült ecseri piacos szar – ez már kritika!” – véli Puzsér Róbert, a Csillag születik zsűritagja.
2012. április 22. 17:29
Egy hete indult az m2 új sorozata, a P@dtársat keresünk!, amelyben a csatorna új, fiatal műsorvezetőre vadászik. Ízelítő.
2012. április 21. 11:35
A gazdasági válság a médiapiacról is elvonta a pénzt, de vajon csak átmenetileg vagy örökre? Weyer Balázs és Aczél László elmélkedik.
2012. április 19. 10:59
A TV2 komolyan érdeklődik a The Voice jogai iránt, vagy már meg is vette a formátumot – állítja az Origo.
2012. április 18. 15:44
Május 8-9 között zajlik idén a 17. Média Hungary konferencia. Csermely Ákos a TV2 reggeli műsorában ennek kapcsán beszélt az aktuális médiatrendekről.
2012. április 17. 14:12
Sixx és a Tévézni rakendroll! stábja ismét a Megasztár színfalai mögött forgatott: stylistokat és zsűritagokat is kérdeztek.
2012. április 17. 9:20
A parlamenti képviselői fizetés rögzítése után Puzsér Róbert imakommandót szervezne azért, hogy a kereszténydemokrata politikusoknak „ne kelljen tovább nélkülözniük”.
2012. április 16. 11:07
A Való Világ egy korábbi szériájának szereplője, Alekosz a médiához, az RTL Klubhoz és volt versenytársaihoz fűződő viszonyáról beszélt.
2012. április 16. 8:57
Öt magyar fiú nyűgözte le a brit tehetségkutató zsűrijét és közönségét Londonban. A Face Team néven futó csapat akrobatikus mutatványaival mutatkozott be.
2012. április 15. 11:36
Vasárnap indul a köztévé új műsora, a P@adtársat keresünk! A fiatal tehetségeket kutató sorozat az m2 arcát keresi.
2012. április 14. 19:32
Pizsu imád hullámvasutazni meg búvárkodni, de a zene az első számú szerelme. Ő is a Viva TV Interaktívjának új arca.
2012. április 14. 19:06
Eszti mindig a vesztes csapatnak szurkol, de szeret utazgatni és elég jól megy neki az angol is. Ő is az Interaktív új arca.
2012. április 14. 18:49
A megújult Viva TV egyik legnépszerűbb műsora, az Interakítv is felfrissül. Marcell, az új műsorvezető bemutatkozik.
2012. április 14. 8:48
Reklámfilm készítésére írt ki pályázatot a Firefox; az ötezer dollárért magyarok is versenybe szálltak.
2012. április 13. 8:33
A belgiumi TNT tévécsatorna tudja, mi a dráma, és nem hazudik, amikor ezt állítja. A „nyomd meg a piros gombot-hadművelet” tökéletes vírusvideót eredményezett.
2012. április 12. 9:41
A köztévé nézőinek nem tetszenek az új tévémacik, a közösségi oldalakon is inkább az MTV vagány medvéi terjednek.
2012. április 12. 9:38
A köztévé nézőinek nem tetszenek az új tévémacik, a közösségi oldalakon is inkább az MTV vagány medvéi terjednek.
2012. április 11. 11:07
Sixx és a Tévézni rakendroll stábja a Megasztár felvételén járt, és Bereczki Zoltánnal, valamint négy ifjú tehetséggel beszélgetett.
2012. április 11. 9:52
Élő adásban dobálták meg joghurttal és tojással a görög riportert, aki korábban egy neonáci vezetővel készített interjút.
2012. április 10. 9:00
Az HBO legújabb dobása egy éjszakai hírműsor kulisszái mögé kalauzolja a sorozatfüggő tévénézőket.
2012. április 9. 7:08
Húsvét hétfőn mutatkozik be az új tévémaci a köztelevízió kettes csatornáján. Rögtön kettő is lesz belőle: a jól ismert tévémaci mostantól a húgával telepszik a televízió elé.
2012. április 8. 7:18
Utoljára ma látható a régi TV Maci az MTV-n. Holnaptól új TV Maci jelentkezik, testvérrel, Fischer Ferenc animációjával, Berkes Gábor zenéjével.
2012. április 5. 17:13
Az emberek életét várhatóan gyökeresen megváltoztató találmányát mutatta be a Google minap. A Google X nevű szemüveg 14 különböző szolgáltatást kínál majd, például tájékoztat az időjárásról, az aktuális saját helyzetről, vagy a bejegyzett találkozókról.
2012. április 5. 16:24
Híressé vált az amerikai apuka, aki miután elolvasta lánya Facebook-posztját, pisztollyal lőtte szét annak laptopját. Most szakértők is elemezték az esetet.
2012. április 4. 18:39
Két éves biciklitúrára indul két fiatal, és közben a civil újságírás egy egészen új, egyedi formáját próbálják meg létrehozni.
2012. április 4. 9:29
Egy menő marketingszakembernek általában nincs öt perce ismeretlenek önéletrajzának olvasgatására. Kivéve a vécében.
Fekete
2012. április 4. 8:48
Pesty Lászlót és Forgács István is meghívta kerekasztal-beszélgetésére az X Kommunikációs Központ, ahol a köztévé programjáról egy petíció nyomán lekerült Pesty Fekete Doboz adását elemezték. A jelenlévő hallgatóság fenyegetően lépett fel a készítőkkel szemben.
2012. április 3. 18:17
Vasárnap indul a köztévé új, kiskorúak által készített műsora. Az előkészületeket és a stúdiót rövid videójukban mutatják be.
2012. április 2. 15:34
Kisebb vesztességgel is megúszhatta volna, ha nyilatkozik, vagy hatékonyabb a mögötte állók kommunikációja – vélte a BKF PR-szakembere.
2012. április 2. 13:00
Space, pont és vonal – ennyi a Google új billentyűzete, ami a szakemberek szerint sokkal gyorsabb írást tesz lehetővé.
2012. április 2. 10:28
A Will it blend? sorozat az iPhone-t és az iPadet sem kíméli, porrá őrli az Apple kütyüket is.
2012. április 1. 13:37
Nekünk már olyan a közösségi oldalunk, mint egy nagy család – mondta Rubint Réka és Schobert Norbi, aki sok más magyar sztárhoz hasonlóan nem tud lájkok nélkül élni.
2012. március 31. 9:51
Túl erotikusnak találta az amerikai ABC csatorna Madonna parfümjének reklámját, az énekesnő mellének és fenekének eltakarását kérték.
2012. március 30. 10:12
Felhőtlenül tomboló, vidám fiatalokkal és hipszter képi világgal harangozza be új arculatát a zenei csatorna.
2012. március 30. 9:34
Tizenhárom éve fut a Heti Hetes, így jogos volt a kérdés: mi az, amitől még mindig működik?
2012. március 28. 14:03
Semmi filmes trükk, Péter, az elefánt tényleg élvezi, hogy okostelefonnal játszhat.
2012. március 28. 12:57
A Telenor bejelentése nyomán betiltotta a Vodafone reklámfilmjét a Fővárosi Bíróság, mivel az megpróbálta lejáratni piaci versenytársait.
2012. március 28. 9:49
Miért nem dughatta meg senki Etust a Szomszédok évtizedes története során? – kérdezi Puzsér Róbert.
2012. március 27. 20:08
Egy hónappal győzelme és szabadulása után visszatért luxusbörtönébe VV Attila, hogy felidézze a valóságshow emlékeit.
2012. március 27. 8:24
Gumicsizma helyett papucsot hirdet a UPC Magyarország. A Videótár segítségével több száz, havonta frissülő film és sorozat közül válogathat az otthon ülő TV-néző.
2012. március 26. 11:02
Leéltem egy életet a médiában és tulajdonképpen sikeres embernek is érezhetem magam – mondta az immár Pulitzer-emlékdíjas Aczél Endre.
2012. március 26. 10:46
Sok tévedés és a kettős mérce is jelen van uniós szinten a médiatörvénnyel kapcsolatban – jelentette ki Szalai Annamária a Félidőben című konferencián.
2012. március 25. 10:50
UFO-téma a médiában? Lehet-e, kell-e ezt úgy ábrázolni, hogy a néző ne csak nevetni tudjon? A Conscious Life News összeállításából kiderül.
2012. március 24. 10:38
Az összes mobilgyártót pereli egy amerikai cég, amely 2007-ben levédette a szmájli beviteli módját - többek között ez derül ki a Smart East híradójából.
2012. március 23. 13:21
Süsü, Hakapeszi Maki és a Futrinka utca lakóinak atyjára, Lévai Sándor báb- és díszlettervezőre emlékezett a DTK Show.
2012. március 23. 13:02
A közösségi média piacának működéséről faggatta a Bloomberg a LinkedIn vezetőjét, aki korábban a Facebook-, és a Zinga-projekten is dolgozott.
2012. március 22. 19:30
A túl sok konkrét Facebook-utalás miatt zárták ki az Eurovíziós Dalfesztiválról a közösségi szájtot kigúnyoló dalt.
2012. március 22. 14:57
Futótűzként terjed a „Kony 2012” videó a Facebookon és a Twitteren, vagyis a közösségi média csatornáin. Egy friss tanulmány szerint a kisfilm viszonylag rövid idő alatt rengeteg amerikaihoz jutott el, ezzel is bizonyítva a közösségi média szerepének fontosságát, a 30 éven aluliak körében – számol be a European Journalism Center.
2012. március 22. 11:44
A januárban megszűnt átVágó című műsorát a Story4-en folytatja Vágó István. A forgatások már javában zajlanak.
2012. március 21. 18:06
A médiaszabályozás változik, de a szólás szabadsága nem – a TASZ filmje a nyilvános beszéd korlátozásáról.
2012. március 21. 9:08
Az MTVA épülete előtt demonstrált többek között az Egymillióan a sajtószabadságért csoport néhány tagja is a Pesty Fekete Doboz című műsor legutóbbi része ellen.
2012. március 20. 8:24
Általában van egy koncepciónk, amit megpróbálunk megcsinálni, eljutunk benne valahová, aztán új koncepciót dolgozunk ki – mesélt munkájáról Till Attila.
2012. március 19. 15:39
Mindenki csinos, mindenki tehetséges, mindenki elégedett: a Megasztár 12 döntőse és a zsűri nyilatkozott a tehetségkutató kulisszái mögött.
2012. március 19. 14:17
Trollok márpedig mindig, mindenhol vannak, hiszen mindenkiben van egy kis gonosz hajlam. Erről szól az Etyekfilm egypercese.
2012. március 19. 10:10
Végre az egész világon elérhető az Apple legújabb táblagépe.
2012. március 15. 10:29
A médiahatóság állításával ellentétben a Klubrádió nem követte el az Autórádió pályázatában megtalálható hibákat – mondta Arató András az ATV műsorában.
2012. március 15. 10:18
Így kapcsolódik március 15-e a sajtóhoz a Kommunikációs Főiskola diákjainak szemében, egy percben.
2012. március 15. 10:16
Így kapcsolódik március 15-e a sajtóhoz a Kommunikációs Főiskola diákjainak szemében, egy percben.
2012. március 13. 21:52
Mesterházy szerint Magyarországon nem szabad a magyar sajtó, és bár egyelőre még nem üldöznek, nem lőnek le újságírókat, nem független a média.
2012. március 13. 19:09
Budai luxusvillában bútorozott össze a Megasztár hatodik szériájának 12 döntőse. Egyikük már most értékes ajándékot kapott rajongóitól.
2012. március 13. 14:06
Az önjelölt zsenik eláraszthatják alkotásaikkal a netet, és Hamupipőke legyen a talpán, aki ennyi ocsúból kiszedi az értéket.
2012. március 13. 13:42
Egy perces hírműsort, és a 2012-es USA-beli választások aktualitásait bemutató csatornát indít a Washington Post online felületén.
2012. március 12. 9:50
Szakértők szerint a kultúra változása, a gazdasági és technológiai fejlődés is felgyorsult a közösségi média elterjedésének köszönhetően.
2012. március 10. 9:48
Ördög Nóra a DTK Show öltözőjében adott interjút a tükrök miatt küszködő operatőrnek és riporternek.
2012. március 9. 19:43
Az HBO legújabb, még készülő sorozatában, a Terápiában egy pszichológus és négy páciense élete követhető nyomon. A UPC a stúdióba látogatott és az alkotókkal beszélgetett.
2012. március 9. 13:33
A magyar hivatali világ paródiáját igyekszik bemutatni a köztévé egy újabb sorozata, a Munkaügyek.
2012. március 8. 21:56
Facebook-regisztráció után indul az élet? Kapcsolatok, események és temérdek fénykép mindezekről – a közösségi média részünkké válik.
2012. március 7. 17:19
Ma adják a szappanopera hatezredik részét – ez pedig az első epizód eleje, 1998. október 26-áról. Azok a kilencvenes évek...!
2012. március 7. 17:15
Ma este 6000. részéhez ér az ország legnépszerűbb sorozata, a már 14. éve futó Barátok közt - írja a Szeretlek Magyarország.
2012. március 7. 8:31
Alig több mint tíz évvel a Ki mit tud? fesztiválon való feltűnése után Boros Lajos a tatai KISZ-táborban adta elő sajátos performanszát.
2012. március 7. 8:02
A Biszku-film rendezőinek havonta jelentkező tényfeltáró műsora először március 14-én 21 óra 30 perckor látható az M1-en. A téma: a vérbírók.
2012. március 6. 11:22
Egy 2004-es videót közölt a napokban több magyar hírportál is. Az Európai Parlament képviselőinek napidíj-ügyéről készült felvételt a Privátbankár publikálta (újra) először a Nemzeti Civil Kontroll TV nyomán. Azóta egymástól veszik át az online orgánumok anélkül, hogy jeleznék a felvétel pontos forrását és keletkezési idejét, a Facebookon pedig ezerszámra osztják meg a felhasználók.
2012. március 5. 10:01
Kiskorú műsorvezetőket toboroz a köztévé a korábbi jelentkezők próbálkozásaiból készült videóval.
2012. március 3. 13:49
Vasárnap este 20.10 perckor dupla résszel indul az m1 új műsora, a Marslakók. A főcímzenét a Back II Black zenekarból ismert Bebe énekli.
2012. március 2. 15:47
Így számolna be a The Guardian a három kismalac által a farkason elkövetett brutális gyilkosságról, és az azt követő vitáról.
2012. március 1. 14:43
Furcsa, hogy egész Európa, sőt az egész világ aggódik egy olyan rádióért, ami jelenleg is szól - mondta Szőnyi Szilárd a Lapzárta című műsorban a Klubrádió-üggyel kapcsolatban.
2012. február 29. 19:46
Pert indít a HírTV a TASZ ellen, miután a jogvédő szervezet engedély nélkül közölte honlapján a tévécsatorna felvételeit.
2012. február 29. 18:58
Véleményem szerint a YouTube jelentheti a következő evolúciós lépcsőfokot, ahol már csatornák milliói közül válogathatsz, bárhonnan, bármilyen eszközről – akár tv-ről is.
2012. február 29. 11:18
Segítségnyújtás a fiataloknak – ezt jelenti a kiskorúak káros internetes tartalmaktól való védelme érdekében kötött együttműködési megállapodás.
2012. február 28. 19:39
Julian Assange szerint a Stratfor amerikai magán hírszerző és stratégiai elemző cég sajátos üzleteket folytat.
2012. február 28. 13:01
Laza és szószátyár tinédzsereket keres új műsorához az m2. A P@d arcát saját készítésű videók alapján választják majd ki.
2012. február 27. 15:27
Hétfőn indította iPad-applikációját a Washington Post, használatához részletes bemutatóvideót is készítettek.
2012. február 27. 12:32
Rupert Murdoch szereti a saját kezében tartani a dolgokat: személyesen látogatott a nyomdába, hogy ellenőrizze az új lapja körüli munkálatokat.
2012. február 25. 18:29
Videoklipben mutatja be tevékenységét az Origo Zrt., a médiacsoport sales tevékenységétől, az újságírói munkán át, egészen a televíziós csatornáik számaiig.
2012. február 25. 13:17
Egyre körültekintőbbek vagyunk a neten: a felnőtt Facebook-felhasználók mintegy 60 százaléka állítja profilját privát módba, a nők 67 százaléka pedig törölt már ismerősei közül.
2012. február 24. 19:40
Al Ghaoui Hesna már kisgyermekként is tudta: újságíró szeretne lenni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a család számára kézzel készített „WC-újság”.
2012. február 24. 18:48
Kemény terepriportok, merész nyomozások, mélyreható interjúk – ez Dan Rather műsora. Most karrierje kezdeteiről mesél.
2012. február 23. 15:04
Marie Colvin amerikai újságírónő, a szerdai szíriai támadások áldozata kedden még a BBC-nek és a CNN-nek is videóanyagban számolt be a szerinte undorító vérontásokról.
2012. február 22. 14:55
Amerika őszinte hangja a WXIX tévécsatornának dolgozik a Conservativ Daily News szerint, a tényfeltáró újságíró ugyanis az ohioi választási csaláskor is kötelességét teljesítette.
2012. február 22. 13:12
1981-ben több mint két óra kellett a napi újság digitális letöltéséhez, az egyes lapok pedig kísérletnek tekintették az online jelenlétet, nem kívántak profitálni belőle.
2012. február 21. 13:36
Kódok, jelszavak, melyekkel hozzáférhetünk egyes weboldalakhoz, bekapcsolhatjuk telefonunkat, vagy pénzt vehetünk le bankszámlánkról. Az 1111, 1234 és a születési dátum továbbra is népszerű.
2012. február 20. 21:19
A múlt heti, a The Sun vezetését érintő letartóztatási botrány után Rupert Murdoch a brit bulvárlap most induló vasárnapi számáról tárgyalt a szerkesztőségben.

összesen: 704 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó