A remény szikrája

2010. április 16. 19:51

A Fidesz felmérte, hogy Magyarország a következő években a belső és külső kényszerek miatt olyan reálpolitikára ítéltetik, amely cseppet sem látványos.

2010. április 16. 19:51

„Szokatlan választási kampányon van túl Magyarország. Míg a pártok általában a lehető legjobb programokkal próbálnak egymáson túltenni, és kínosan ügyelnek arra, hogy a tartalom terén ne süljenek fel, a legutóbbi magyar választási kampány ezen általános tapasztalatok ékes ellenpéldája. 

Ezen kampány a tekintetben is egyedülállónak tűnik, hogy több résztvevő már előzetesen kiesett a versenyből, vagy legalábbis meglehetősen lejáratta magát. Még mielőtt bármi elindult volna, a rendszerváltó SZDSZ szabályszerű harakirit követett el. A másik régi rendszerváltó párt, az MDF is csak kicsit várt ezzel tovább, de aztán annál alaposabban, rögtön két karddal esett magának: konkrétan Bokros Lajossal és az SZDSZ-szel. A harmadik régi párt, az MSZP, a jelek szerint nem lépett a teljes önmegsemmisítés pályájára, dilettáns személyzeti és kommunikációs politikája mindazonáltal azt sugallta, hogy nem jó eredményt céloznak meg a választáson.

Versenytársai ambíciótlansága mellett a későbbi győztes Fidesznek sem volt igazán kedve, hogy intenzíven belevesse magát a kampányba. A Fidesz miniszterelnök-jelöltje, Orbán Viktor egy nyilvános vitára sem méltatta vetélytársait. Sőt, el kellett viselnie azon folyton hangoztatott kritikákat, miszerint pártjának nincs programja. Ám az, hogy a Fidesz nem tartotta szükségesnek, hogy közvetlen szópárbajba elegyedjen ellenfeleivel, nem feltétlenül az arroganciára vagy a gőgre vezethető vissza.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dadi56
2010. április 17. 07:42
A szocikon az a Szanyi Tibor ütött egy utolsót, aki hazudozásaival eddig is a prímet vitte, a szocik hazugságai már olyan mértéket öltenek, amibe az egész párt belefullad. Ezek a hazug senkik fosztották ki az országot, ezek a hazug senkik akarják megakadályozni az új kormányt, hogy a ránk hagyot rettenetes örökséget kezelni tudja. A történelem adta eséllyel élve, a gyermekeink, és az unokáink szebb élete érdekében, mindnyájan menjünk el választani a második fordulóban is. HAJRÁ MAGYARORSZÁG !
balbako_
2010. április 16. 21:06
Most akkor mit mondott?
drienovác
2010. április 16. 20:56
a mdf tévedésbe esett az eu választás eredménye alapján, azt hitték, bokros egy húzó név, és a somogyi is elhitte pedig csak azokat a protest szavazatokat kapták, amiket az lmp most elvitt a bokros egy taszítónév az országban, ez fényesen beigazolódott gyurcsány elvtárs is elgondolkodhatna ezen
sensei
2010. április 16. 20:37
Nehéz eligazodni a hörrszerzőn, mert olyan mint a nagyapám szája: "ha úgy látta jónak az öreg, akkor hideget fújt, ha meg amúgy akkor meleget"...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!