Biszkuval beszélgetni NEM tényfeltárás

2010. június 15. 14:28

Sem Fruzsinát, sem Tamást nem hatalmazza fel az alkotmány, hogy általuk vélt kommancs népírtók felett a) ítéletet mondjanak, b) kiszabják a büntit.

2010. június 15. 14:28

„Nem, Biszkuval beszélgetni NEM tényfeltárás. Nem, Biszkuval beszélgetni nem hasonló a Wiesenthal Központ tevékenységéhez, ahol felkutatnak, bizonyítékot gyűjtenek, és az igazságszolgáltatás karjaiba adnak vélt háborús bűnösöket. Ahol majd jól eldöntik, hogy bűnös-e az illető, és azt is, hogy mit kap tetteiért.

Nem, sem Fruzsinát, sem Tamást nem hatalmazza fel az alkotmány, hogy általuk vélt kommancs népírtók felett a) ítéletet mondjanak, b) kiszabják a büntit (vö. márpedig a filmet levetítjük, egy gyilkos ne mondja már meg, mit vetítgetünk). Nem, az undercover journalism nem ez, hanem vagy az, hogy egy (figyelj!) közösségbe beépülök, hogy a kívülálllók számára rejtve maradó, a közösséget érintő dolgokról egyáltalán tudomást szerezzek, illetve ezt megírjam/bemutassam.

Undercover journalism az is, amikor (döntően hivatalukkal visszaélők korrupciós ügyeiben) a leleplezés egyetlen módja a bűnismétlés, mivel a korábbi bűncselekmények résztvevői kurvára nem vallanak maguk ellen. Megjegyzem, hogy amikor Bogdanovichet, a New York Times Investigate Deskjének vezetőjét erről kérdeztem, azt válaszolta, hogy a Timesnál sohasem hazudnának egy sztori kedvéért. Szóval a hazudozás önmagában NEM undercover journalism. Visszataszítónak tartom továbbá, hogy a hírek alapján hol újságírásként fogják fel a készítők és köreik a tettüket, hol pedig (doku)filmesként. Mikor melyik tűnik faszábbnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
röviden
2010. június 16. 13:16
Már hogy Lendvai? Nehéz lehetett a cenzorreflexet leküzdenie.
falevél
2010. június 16. 11:27
Azért van valami ebben a cikkben is. Tényfeltárás inkább az, amikor körbejárnak egy dolgot, mindenkit megkérdeznek, bizonyítékokat gyűjtenek, nem csak lejáratnak. A bűnöket gyilkosságokat, ítélje meg a bíró, perelje be, akit érint. A dokumentumfilmes járja körül, mutassa be, sok tényinformációval. Egyes kommentelőkben is van aggresszivitás, nem csak a fiatal Biszkuban. Ti se láttátok a filmet, nem tudhatjátok mennyire objektív. Ti se akarnátok mozit bármelyik kijelentésetekről. Itt nem a mentegetéséről van szó, hanem a film etikusságáról, amit nem láttunk egyelőre. A Wisenthal Központ nem nyilvános megszégyenítéseket rendez, hanem először jogerősen elítélteti a gyilkosokat, ami nehéz és nagyon becsülendő munka, és szorít az idő, mert egyre kevesebb tanút lehet felkutatni! Példát lehet venni tőlük múltfelárásból. Nem a zsidókra mutogatni, csak irigyek néhányan, hogy ők már előrébb járnak. Fiatalként a cikk nélkül nem hallottam volna Biszkuról, tehát egyrészt nem vagyok őskomcsi, másrészt jó, hogy megcsinálták. Kicsit fura a kampány, de hatásos. A letiltás pedig megsokszorozza majd a nézőszámot, tökéletes példa a kontraproduktivitásra. Ciki, hogy adott volna interjút sunyizás nélkül is, és még ezt be is vágják az ajánlóba. Ha Biszku hozzájárult a filmhez ígyis, akkor a családja nem tilthatja le szerintem, csak ha ők is szerepelnek, és nem is közszereplők, akkor azokat a részeket. Bár nem vagyok jogász.
atila68
2010. június 16. 10:57
Cenzorasszony mondott már véleményt?
zsanett-kúnrum
2010. június 16. 10:03
amikor Biszku beszél magától az dokus amikor kérdezgetni kell az meg zsurnaliszt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!