Szánalmasbizottság

2010. június 05. 16:56

Többszöri újságírói visszakérdezésre sem volt hajlandó (vagy nem mert) egy számot mondani Varga Mihály.

2010. június 05. 16:56

„Eljött a várva várt nap, letette az asztalra a részjelentését a Varga Mihály által vezetett „tényfeltáró” bizottság. Pontosabban, letette a miniszterelnök asztalára, de azt a sajtótájékoztatóra odacsődített sajtó munkatársainak nem mutatták meg, és a lakosság sem ismerheti meg. (Vö: nem ellenőrizhető, hogy amit mondanak a sajtótájékoztatón és amit a dokumentum tartalmaz, az valóban úgy van-e.) Azzal védekezett a „tényfeltáró” bizottság feje, hogy ettől a perctől kezdve Orbán Viktor dönt a dokumentum sorsáról, neki ehhez semmi köze innentől.

Azt szajkózták csak, hogy húderosszahelyzet, és hogy erről a korábbi kormányok tehetnek, trükköztek, hazudtak, átvertek mindenkit, bitófára velük. Többszöri újságírói visszakérdezésre sem volt hajlandó (vagy nem mert) egy számot mondani a bizottság feje, hogy akkor összességében mekkora is az az állítólagos lyuk, amit ők látnak. De még csak attól is tartózkodott az operatív miniszterelnök Varga Mihály, hogy az általa említett egytucatnyi gyanús tétel közül egyet kiemeljen és elmondja, ott pontosan mekkora elszámolást látnak a bölcsek. Ne feledjük: a sajtótájékoztató után az államtitár megebédelt, majd elment a rendkívüli kormányülésre, ahol az ő bizottságának anyagára támaszkodik a kabinet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lillburne
2010. június 06. 23:32
"A magyarországi gondokat a nyugati országokhoz hasonlóan úgy lehet megoldani, hogy a kormány pénzt juttat a gazdaságnak, és ezzel serkenti a növekedést és a munkahelyteremtést. De mivel a hazai tartalékok nem teszik lehetővé a közvetlen tőkeinjekciót, így adócsökkentés révén kell pénzt hagyni a vállalkozásoknál" – hangsúlyozta Orbán Viktor. Hajrá!!!
slomovicz
2010. június 06. 11:48
Világossá vált, már végre mindenkiben, hogyha baj van- NEM az felelős a bajért -aki kimondja- hanem az aki létrehozta ezt a helyzetet!!!! Jelen esetben a Bajnai kormány a felelős! Mit is, várhatnánk mást, egy Bajnaitól aki után előzöleg is csak romok maradtak.
marós
2010. június 06. 08:20
Varga megnyugtatta a piacokat, most meg ez a baj. Már készül a (Magyarországon írt) New York Times- ben megjelenő, és ettől hítelesnek tűnő, fideszt ledorongoló cikk.
trust
2010. június 06. 07:25
"Többszöri újságírói visszakérdezésre sem volt hajlandó (vagy nem mert) egy számot mondani Varga Mihály." Ha nem gondolja át, amit mond, akkor az a baj, ha igen, az a baj. Tudod "barátom" ez a "ha van rajta kalap, az a baj, ha nincs, az a baj! Egyébként meg, gondolj vissza az mszp-szdsz kormányra, nem olyan régen volt, hogy símán kijelentették a kamerába, a hírTV-nek nem nyilatkozom! Nekik sem volt joguk rá, mert a mindenkori kormány Magyarország polgárainak kormánya, mégis kirekesztették a fidesz, a jobbik polgárait.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!